Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Joós István: ,,a nő munkája a férfi"
2013-12-26 08:491.
Létrehozva: 2013. december 26. 08:49
Mi a nő igazi feladata, és mi a férfié? Hogyan lehetnének boldogabbak a párok, és hogyan kerülhetnének végre helyükre a szerepek? Joós István tanácsadónak, a Nyitott Akadémia előadójának véleménye elsőre provokatív és megosztó. Próbáltuk megfogni, nem volt egyszerű...
Nők Lapja Café: A nő munkája a férfi?
Nők Lapja Café: A nő munkája a férfi?
39 éves, nőtlen, Budapesten él, fő hobbija pedig saját megfogalmazásában „olyan internet alapú játszótereket építeni embereknek, ahol valódi, új kapcsolatok születnek, amelyek által a résztvevők önmaguk és mások értékeit tapasztalhatják meg".
Interneten élni.....
Megalapozott véleménye lehet az úrnak!
Egyet viszont megint csak nem értek: mitől fontosabb bárkinek is egy hülye vállalat érdekeit kiszolgálni, mint a családjáért, azokért az emberekért, akik jelentenek is valamit. Nem alkotómunkáról van szó, hanem mondjuk egy egyszerű adminisztrátori robotról.
Ezt is csak annak a fényében lehet vállalni, mint a család „kiszolgálását”: hogy a számodra fontos embereknek megélhetést jobb életet biztosíts.
Számomra érthetetlen, hogy egy ilyen beosztotti szutyokmunka hogy lehet értékesebb a háztartásbeliségnél, ha a családnak nincs szüksége a plusz keresetre, a nő pedig biztos lehet a társában és a házasságában.
(Én persze egyiket sem tudom magamnak elképzelni [igen, csak osztom az észt, miközben jómagam bármiféle monoton és ismétlődő munkára tökéletesen alkalmatlan vagyok, ráadásul bármiféle lelki finomságra, és a hullámzó kedélyeket sem vagyok képes „fogni”], de ha a kettő közt választani kellene, tuti inkább az értékesebbet választanám – természetesen megfelelő anyagi fedezettel a hátunk mögött –: a család pátyolgatását: érdekes kísérlet lenne, hogy túlélik-e :P.
Itt viszont nem rólam volt szó, hanem „a nőkről”, akik bár különbözőek, vannak bennük közös vonások. Melyik nő választana például csúcsszámítógépet valami márkás ékszerészszalon kiváló gyémántnyakéke helyett? Hát például én. Vagy … lehet, én is a nyakéket választanám: majd eladnám, és vennék belőle egy egész gépparkot szerverrel!)
Az idealizmust kiölte a racionalitás.
Ráadásul azok a férfiak, akiket most ütnek-vágnak a nők, nők átal lettek olyan férfiak, akik semmire se jók a nők szemében.
Van itt még valami. A fél ember nem ember. Tehát a nőnek sem kell a másik felének lennie egy férfinek sem ferdítva.
Csak egy egész ember képes társ lenni egy másik egész embernek.
Nekem ez a téma egészen más megközelítésben jelenik meg, mint egy hétköznapi szemlélet.
Amit írsz, azzal egyet lehet érteni, viszont mint minden, ez is egy olyan egyedi elbírálás alá tartozik, amit mindenki a maga szája íze szerint értelmez.
A felelősséget ugyanúgy kellene vállalnia a nőnek, mint a férfinek. És itt lenne a különbség. Mindkét félnek a sajátját kellene vállalnia.
De ha nincs letisztázva, hogy kinek mi a szerepe - ha már család -, akkor mégis mihez kellene tartania magát egyik vagy másiknak?
Amit én látok ebben az az, hogy a szerepek úgy cserélődtek fel, hogy most mindkét fél ott áll tehtelenül, mert nem ismeri az eredeti felállást, a mostani pedig még nem alakult ki.
De ezzel a hozzáállással, hogy tépjük a férfiakat, nem gondolom, hogy többre lehet jutni az acsakodásnál.
Nem értem félre: ez egyfajta szerepleosztás, akiknek megfelel, ideális lehet. Sokaknak meg nagyon nem felel meg, érdekes módon nőknek leginkább:-)) De férfit is ismerek olyat, akinek nem ez kell.
Mert kevés. Meg túl sok. Vagy csak nem erre vágynak.
Ők is vagy megtalálják a hozzájuk illő társat, vagy nem.
Sokan félreértitek: itt nem alá- és fölérendeltségről van szó, hanem a feladatok megosztásáról, két normális, egymást szerető és elismerő, egymásban reflektálódó ember között. Ebben a felállásban a nő – szerintem – nem alacsonyabbrendű feladatot lát el, hanem a férfit – aki az anyagiakat biztosítja a családnak, miközben „megváltja a világot” és megvalósítja a közös álmaikat – karbantartja, felkészíti az előtte álló feladatokra. Mozgatja, támogatja és lelkesíti, hátteret ad neki és ápolja a lelkét, ha erőt venne rajta a csüggedés vagy a bizonytalanság. Ezenfelül gondozza a családot és felkészíti az utódokat az életre.
Ez egyáltalán nem valami lenézendő, unalmas vagy frusztráló munka, ha:
– megfelelő alany van hozzá, olyan ember, aki mindezt a gondoskodást, megértést és támogatást megérdemli, megszolgálja a maga eszközeivel, aki mindezt megbecsüli, és mint munkát számon tartja: egy igazi társ.
– megfelelő nő, akiben megvan az az alapigény, hogy a másik emberről gondoskodjon, aki képes önzetlenül segíteni és támogatni valakit.
Ilyen kapcsolatban a feleség valóban fele a férjének: olyan befogadó, aki bölcs tanácsokkal tudja a párját segíteni abban a munkában, ami mindkettőjük meg az egész család közös megélhetését szolgálja. Egyáltalán nem kuss a neve. Ő az, aki a család ügyeiben dönt, aki a családi kasszát kezeli és ellátja a háztartást (nem takarító- és mosogatógép!). Ez nem könnyű feladat, komoly szervezőmunkát és monotóniatűrést(!) igényel. A takarítás például a lehető legfölöslegesebbnek tűnő munka a világon: hisz ahogy hazaérkezik a család, fél óra, és újra rendetlenség lesz, egy nap alatt pedig mindent belep a por megint. Mosogatni? Szörnyű, hisz vacsora után lehet kezdeni elölről az egészet. És akkor még nem is beszéltünk a főzésről. Minek? Két óra alatt készül el a vacsora, kis költemény! És negyedóra alatt belapátolja a kis család, csupán a mosatlan tányérok maradnak. Ember legyen a talpán, aki ép ésszel kibírja! És a nők többsége képes rá!
Ez egyáltalán nem valami lebecsülendő dolog, sőt! Erő, kitartás és sok-sok türelem kell hozzá.
És még valami, amit már mondtam, de újra muszáj: egy férj, aki mindezt meghálálja. Na nem hálálkodással, hanem szerelemmel. Elismerő tekintettel és hűséggel, megbízhatósággal.
De vajon létezik-e ilyen? Ez a kérdés.
A másik kérdés pedig az, hogy ez a két ideális ember vajon egymásra talál-e? :)
Hm. Régen ez volt a családmodell. A férfi dolgozott, anyjuk hazavárta, szült egy pár gyereket, eléje tette az ételt, a családfő megette, vagy ízlett neki, vagy nem, utána ejtőzött egyet, majd elment a kávéházba vagy a kuplerájba. A nő meg nyelt egy nagyot és támasztotta tovább a családi fészek falait, hogy ne dőljön össze. Ki is találtak erre egy közmondást, az asszony köténye címszóval. Ha a családfő szerint nem jól dolgozott, vagy járt a szája, akkor utilapút kötöttek a talpára. Mehetett ( sokszor) gyerekestől amerre látott. Kiszolgáltatott volt teljes mértékben. Biztonságban csak a főúri nők voltak, akik vagyont vittek a házasságba és a ritka válások esetén, visszakapták a vagyont is meg egy bélyeget. Elvált asszony. Ő lett a rossz életű nő.
Ma, amikor a férfiak nem tudnak annyit keresni, hogy eltartsanak egy családot, a nő is sok esetben kénytelen dolgozni. Vagy éppen saját akaratából elmegy dolgozni. Az "eltartott" állapot mindig kiszolgáltatottságot jelent. Tisztelet a kivételnek, de a mai férfiak nem nagyon tudnak felnőni a családfő állapothoz, nem tudják (vagy nem merik) vállalni a felelősséget a családért.
A szerepek állandóak.
Ami változik az a szerepről alkotott vélemény, a szerephez való hozzáállás, a szerep köré alakított mítosz.
Azt gondolom, hogy vannak olyan dolgok, amiket csak egyszerűen kijelenteni, hogy márpediglen ilyen nincs, vagy nvetséges, vagy bármi, nem érdemes, mert azt be lehet látni, hogy nem véletlen van különbség a két embertípus között.
Lehet:-)
Az indítóból:
és hogyan kerülhetnének végre helyükre a szerepek?
Mi az, hogy a helyükre? a helyek és szerepek változnak. Időben is, és egyénenként (páronként) is. Aki ezt tagadja, és siránkozik a régi "jó" szerepek után, az így járt.
ahhh, szerintem nem leszel ideges ha elolvasod! :-)
olyan artatlanul ecceru', mint a faek. utopia es disztopia ovodas szintu kevereke. betepett allapot, es/vagy teljes sotetseg az emberi termeszet milyensegevel kapcsolatban.
a szokasos ferfihiszti, a tronfosztas serelme miatt.
Fantasztikus.
Kipróbáltam. Huszonévig. Biztam, hittem,támogattam, minden voltam, nő, feleség, anya, ...
Nem hanyagoltam el magam, igényes vagyok.
A hibám az volt, hogy fiatal voltam, tapasztalatlan, és volt gyerekszobám, ellentétben az exxel.
Semmit nem kaptam vissza, még megbecsülést sem.
5 év munkájával szabadultam ki ebből a totálisan függő házasságból, most kapargatnám magam össze anyagilag. Ha nem a két keresős modell működne...
45 vagyok, de jóval kevesebbnek néznek. Mégsem találok egy normális TÁRSAT.
Már nem tudok ugyanúgy bizni, mint akkor. És nem is akarok. Csak igy mi értelme van?
Persze van igazság a cikkben...rengeteg. Csak sajnos, ha egy nő igy működik, akkor alapból visszaélnek vele.
Inkább elindultam a buddhizmus útján, annak legalább van értelme...
A régi világban és szerintem a maiban is matrialkális társalalom van.Bocs,ha nem jól irtam.Kérdésem?Minden férfi alkotni vágyik? Sörözve ,böfögve,munkanélküliként,miközben a felesége, édesanyja kiteszi a lelkét a családért,mert apuka meccset néz még úgy is,hogy őt tartják el.
Van erre statisztika?
Ne idegolóziáljunk.
Nem feltünő,hogy csak férfiakat kérdeznek? Ha lehet,kérdezzék meg a másik oldalt.Akit agyonvernek,megerőszokolnak,gyermeket bántalmaznak, anyaotthonba kerülnek...anyjukat meggyilkolják az urak
A nyugdíért majd évekig a mélyhűtőben tartják,hogy átvehessék a nyugdjukat,mert nem dolgoznak.. az anyjuk,feleségük,a társadalom nyakán élnek. Tegnap este néztem a Hiradót...mily furcsa...egyik férfi sem talál munkát...tészta,apuka söre...a család éhezése...s a kérdésük volt...mi leszj övőre?
Az élősködőt el kell küldeni..Ő veszi el a család pénzét.A családi pótlékot a kocsmában költi el,miközben a gyermekei éheznek.
Szép az élet...itthon...
Pszihológus úr! Remélem nem ebbe a csoportba tartozik.
Ha erről szól al a káracsony,akkor szomorú vagyok.Szegény,csodálatos,ártatlan gyermekek.
Istern áldja meg Őket.
S Mindenkit:
Segítsünk,akinek segiteni szeretnénk.Férfiaknak,Nőknek,gyermekeiknek,kutyánknak,macsk ánknak és az összes élőlénynek.
Legyünk emberek...nehéz...de,jó út:)))
Minden álmotokat teljesítő Új Esztendőt kívánok mindenkinek:)))
Ó, igen, szép lenne.
De olyan sok tényezős ez. Hol vannak hozzá az okos, empatikus, szerelmes nők?
És hol vannak az okos, empatikus, szerelmes férfiak?
És hogyan találnak egymásra?
Mert abban a korban, amikor kettejük közös élete, karrierje indul, még nincsenek ezen tapasztalatok birtokában. Pár év elteltével, amikor kiderül, hogy nem működik, nem építik egymást, kétfelé húzzák a szekeret, gyerekekkel, válással terhelve az életüket, már nem tudnak olyan bizalommal indulni egy új kapcsolatban, amiben talán működhetne ez az idea.
Ma nem engedheti meg magának egy fiatal nő, hogy csak hobbinak tekintse a munkáját, mert nagy eséllyel egyedül marad néhány éven belül, és el kell tartania magát és a gyerekeit.
Már a fiatalok kapcsolatai is anyagiasak: mindenki fizeti a magáét. A férfiak nem akarják eltartani a barátnőjüket, a feleségüket, és majdan a gyerekeiket. Tehát a nőknek dolgozniuk kell, karriert építeni, egzisztenciát teremteni. Emellett hogyan is tolják teljes odaadással egy férfi szekerét? Senki sem szeretné tíz év múlva azt hallani egy "sikeres" férjtől, hogy "hiszen te csak egy sz.ros kis kakaókevergető vagy, én hoztam össze mindent."
Amikor megjelenik egy cikk, mindig elolvasom. Vagy legalábbis eddig mindig.
Ezt a cikket nem olvastam végig.
Véleményem szerint félremegy a témában a riportalany.
Minden ember a maga dolga kellene hogy legyen. Én ezt így gondolom.
Így aztán soha nem fogalmaznám meg úgy, hogy a nő dolga a férfi.
Az egy egészen más megközelítés, hogy a nő - mivel sokkal inkább egy érzékeny, fejlődésre alkalmas emberi lény - az, aki ápolja (kellene ápolnia) a család összetartásához szükséges békét, vagy éppen amire szüksége van egy családnak.
Viszont az már igaz, hogy a társadalmi elvárások alapján eltolódtak azok a szerepek, amik ezt elősegítenék. Mert a nők ma már úgy gondolják, hogy elnyomták már őket éppen elég hosszú időn keresztül a férfiak, majd most megmutatjuk, hogy mire is képes egy nő.
Nos ez a megmutatjuk szerep az, ami hamis. Másutt kellene megmutatni, hogy mire képes egy nő. És itt már közelítek ahhoz az állásponthoz, amiről szó van. Csak ezt első nekifutásnak tisztázni kellene, hogy nem az egyenjogúság az, ami egyenlővé teszi a férfit és a nőt. Lévén soha nem lehetnek egyenlőek. Éppen a szerepvállalásuk szerinti meghatározás miatt, amit nem gyakorolnak.
Igen, nagyon érdekes és elgondolkodtató.
Bár alapvetően férfipárti vagyok, azért az egyáltalán nem mindegy ha idiótának nevelt férfi határozza meg a család életét.
Vagy éppenséggel a képességei eleve nem ütik meg azt a szintet, amit például meg kellne ütnie.
Igazi, férfiszempontú megközeíése a dolgoknak, amikor jószerével más nem is jöhet szóba csak az, ami a férfi önbizalmát növeli.Ennek rendel alá mindennemű női tevékenységet.
Sok országban réges régen megoldották vallással, helyi törvényekkel ezt a dolgot.Úgyhogy eléggé sikeres is, mert összeségében bizony sok helyen a nő neve :Kuss.
Igaz, az sem igazán tetszik amikor az egyenjogúság kapcsán követelt dolgok közül már csak a fütyi hiányzik, de mindig rettenetesen taszított hogy embereket pusztán a nemi identitásuk alapján sorolják be szolgának, csicskásnak.