Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nálunk 5,5 év van köztük. Fiú-lány.Egy szobában vannak. A tanulás soha nem okozott problémát.
Mert egy 6-7 éves csak tanulhat otthon? Amúgy meg ebben a korban nem is igazán tanulnak.
Én pl.soha nem tanultam a szobámban. Konyha, nappali.
Másik dolog meg,hogy amíg alsós, megtanul a napköziben.Mire felsős lesz, akkor meg megtanul délután, míg a tesó napköziben van.
Hát sajnos most pedig van abban valami amit mond. Ha egy 4-5 éveshez beraksz egy kisbabát, vagy egy 10 éveshez egy ovist, nem biztos hogy a helyzet súrlódásmentes lesz. Tapasztalataim szerint gyerekek akkor jönnek ki jól egymással ha kicsi köztük a korkülönbség és azonos nemüek. De föleg a korkülönbség a döntö. A kicsi mindíg idegesíti a nagyot, akinek már teljesen más érdeklödési köre és kommunikációs szintje van. Topikindítóéknál már eleve fenn állna a korkülönbség, és lehetséges hogy az új jövevény ellenkezö nemü lesz.
A szüleink generációjára még jellemzö volt hogy testvérek közös szobában nöttek fel, de az ö generációjukban a testvérek közt nem voltak túl nagy korkülönbségek.
Szia!
Nekünk júliusban fog megszületni a kislányunk, és van egy öt éves kisfiunk már. Ő nagyon várja, és kéri, hogy vele legyen egy szobában. Persze ez majd a tapasztalattal változhat később... :) De mivel nálunk is két szoba van összesen, nem lesz kérdés. Sőt, szerintem gond sem lesz. Nem lesz mindig egyetértés, de szerintem az ott sincs, ahol nyolc szoba van.
A bátyám 7 évvel idősebb nálam, egy szobában voltunk mindig, és nem volt gond, pedig én lány vagyok.
Szerintem nem ez a legfontosabb a gyerekek életében. Vannak pillanatok, amikor számít, de ép, egészséges felnőttek lesznek belőlük így is. :)
Ha szeretetet látnak, kapnak, éreznek a családban, ők is ezt fogják továbbadni, akár egymásnak is. Még akkor is, a néha összevesznek majd.
Ne ezen múljon, szerintem a gyermekvállalás. Ha szeretnétek, és fel tudjátok nevelni őket - mármint a mai állás szerint :) -, akkor szerintem hajrá!
Reginka
Én lány létemre 2 fiú testvéremmel voltam egy szobában, elvoltunk. Akkor ment a bátyám külön, amikor középiskolás lett, addig egy szobában voltunk. A korkülönbség bátyám és köztem 6 év, öcsém és köztem 3 év.
A lányaim is egy szobában vannak, 6 év korkülönbséggel. Mondtam már nekik, hogy most majd lesz lehetőség, hogy külön menjenek, de hallani sem akarnak róla. Nekik így jó. Akkor legyen.
Hát igen, ha ellenkező neműek vagyunk, tuti, hogy megoldották volna a szüleink a külön szobát egy idő után.
Legfőképp nem ettől jó vagy rossz egy testvéri kapcsolat, de hogy nyom a latba, az tuti.
Nem bántásból: de nem érzed úgy, hogy a szüleidnek volt közük ahhoz, hogy viszonyult hozzád a testvéred? Nem nekik kellett volna lefektetniük a "játékszabályokat"?
Tényleg érdekel a véleményed, mert a mai fejemmel úgy gondolom, hogy a gyerekeim boldogulása az életben az én hozzáállásomon is múlik.
Hogy alakult később a testvéreddel a kapcsolatod?
Azért nemcsak gyerekszobából áll a lakás, ha akarnak eltudnak vonulni (mondjuk a konyhaasztalhoz rajzolni, vagy a galériára játszani), de abban igazad van, a topik indító dönt vállalnak-e még gyereket. De ne azon múljon már, hogy minden gyereknek van-e külön szobája. Szerintem, persze.
(kíváncsi lennék anyós ma mit csinálna, ha minden gyereknek lett volna külön szobája és neki kellene fent tartania egyedül az a nagy házat.)
Hát erről a témáról szerintem mindenki másképp vélekedik. Nyilván a saját egyénisége és a családi háttere határozza meg, hogy hogyan.
Nekem 5 évvel idősebb fiú testvérem volt, akivel már gyermekkorban sem volt felhőtlen a kapcsolat, azóta még rosszabb lett. Nekem gyerekként minden álmom egy különszoba lett volna, de mivel panelban laktunk, ezt lehetetlen lett volna megoldani. Ahhoz költözni kellett volna, de a szüleink semmilyen áldozatot nem akartak hozni azért, hogy külön szobánk legyen. Ők úgy gondolták, hogy vagy kijövünk egymással vagy nem, az a mi gondunk. Hát, az is volt. Mondjuk a bátyámat sem izgatta a téma annyira, mint engem, mert erősebb, nagyobb lévén nyilván ő győzött, én mit tudtam volna csinálni.
Én rengeteget könyörögtem a szüleimnek a különszobáért, és bármilyen áldozatra hajlandó lettem volna, csak hogy hadd legyen egy saját kis kuckóm. Még ha csak két lépésnyi is. 17 és fél éves koromban jött a megváltás, mikor a bátyám megnősült és elköltözött. Onnantól rengeteget javultak a jegyeim is suliban, sokkal jobban tudtam a tanulásra koncentrálni. Meg valahogy minden jobb volt. Sosem sírom vissza az előtte lévő időket.
Nekem nincs gyerekem, de ha lenne, a saját példámból kiindulva csak annyit vállaltam volna, amennyinek tudok külön szobát biztosítani. De meg tudom érteni azokat is, akik olyan jó testvérek, hogy ez semmi gondot nem okoz. Őket rettenetesen irigylem, jobban, mint azt, akinek ötöse van a lottón. Egy jó testvér a legnagyobb ajándék a világon, talán még a szülőnél is fontosabb, hiszen a természet rendje szerint sajnos a szülő előbb távozik az életünkből, mint a testvér.
Egyébként nekem ma már - felnőtt fejjel - is igényem van időnként az elvonulásra, egyedül létre. Szerencsére megoldható, mert ketten vagyunk 3 szobában.
Azért az hozzátartozik, hogy nem panelban nőttünk fel hanem egy nagy, kertes családi házban.
2 szintes, szuterénos, nagy kerttel.
Szóval azért volt élettér bőven. Nagyok voltak a szobák, a konyha is, volt nagy terasz, tehát megvolt a lehetőség elvonulni is akár.
3 évvel idősebb nővérem van (egyneműek vagyunk), mi kamaszkorunkban is egy szobában laktunk általában (nyaranta volt külön szobánk), és igen, voltak súrlódások, de összességében jó volt.
Nagyon jó a kapcsolatunk a mai napig, mindig is az volt. Szerintem határozottan jót tett a viszonyunknak, hogy megvoltak a kis közös sutyorgásaink stb...
Persze mindenki más, mindenhol másként működnek a dolgok, de határozottan állítom, hogy nem szerettem volna külön szobát. :)És ő sem.
Persze nyáron az a 3-4 hónap is jó volt, de akkor is sokat voltunk együtt, dumcsiztunk, néha együtt is aludtunk.
Mi így nőttünk fel a húgommal.
Hááát.... nem mondom, hogy a saját gyerekemnek ugyanezt kívánnám.
Persze az is benne van, hogy eltérő a bioritmusunk, én pacsirta vagyok, ő bagoly.
Pont mindig nagyon eltérő szakában voltunk az életnek, mindkettőnkre más aktuális szabályok voltak érvényben. Pl. ő ovis, én már sulis. Én felsős, ő még alsós. Én középsulis, ő még ált. sulis. Én már egyetemista, ő még gimis.
Mi alapból is sokat veszekedtünk, de ennek nem feltétlenül kell így lennie (a legnagyobb civódás a ruhákon ment, mert az életünk egy bizonyos szakaszában anyagi okokból jelentős része közös volt a ruhatárunknak).
Én nagyon hiányoltam, hogy egyedül legyek időnként, és szerintem ő is. Eleve kicsi lakásokban laktunk, amikor -kamaszkor- ez már tényleg nagyon kellett volna, és rettentően hiányzott a saját intim tér, ahova elvonulhatok duzzogni, amit a saját képemre formálhatok, ami az enyém.
Ha mindezt meg tudjátok teremteni mondjuk kuckózással, akkor OK.
Hát ez az, vannak olyan testvérek, aki szeretik egymást, és szeretnek együtt lenni. Akik néha elvonulnának, hát, az nagyobb gond, ilyen is van.
De ez mindig egyedi elbírálás alá kellene essen, nem pedig nagy megmondóknak megmondani, amiről semmit sem tudnak, csak elképzelnek valamit.
De jót röhögtem a hozzászólásokon.
Nekem egy fiútestvérem van, a férjemnek 2 lány és egy fiú, mégis felnőttünk, pedig mindkét családban egy gyerekszoba volt.
Most három fiam van 7, 5 és 3 évesek, egy szobában. És már reklamáltak kistesóért, na erről ennyit.
Tegnap itthon maradt a nagyobbik, rendesen ki volt akadva, hogy nincs kivel játszania, már a tegnapelőtt kapott vonat sem volt érdekes, ami reggel még mindegyiknek kellett volna.
Egyébként meg, kedves ügyintéző, most kell gyereket szülni, nem 5-10 év múlva amikor már adott minden, mert akkor nem biztos, hogy lehet, mindenkinek ketyeg a biológiai órája.
nálunk a nagy 9, a kicsi 5...
és igen, zavarja a kicsi néha a nagyot a tanulásban, de ez nem helyfüggő...
a nagy fél egyedül, meg szereti, ha ott vagyok a közelébe tanuláskor, ezért az étkezőasztalnál tanul, a kicsi is fél egyedül, ezért nem lehet beküldeni a gyerekszobába, hogy játszogassál magad, hanem vkinek foglalkoznia kell vele
szóval itt a helykérdés a legkisebb probléma, mindkettő mellé kell egy-egy darab felnőtt
aludni tudnak együtt :-)
Természetesen nem volt. Sem a normális családról, sem a gyerekekről fogalma sincs.
Úgy gondolom, a normális nőkről, párkapcsolatokról sem:-))
Mellesleg mi négyen voltunk testvérek, először mindannyian egy szobában, később hárman. Igaz, nem panelméretűben, hanem nagyban, és nagyon jókat játszottunk együtt.
Ez mai igény, hogy külön szoba. Nem létszükséglet. Meg is lehet várni, míg lesz, legfeljebb gyerek nem lesz, de mindenkinek más a prioritása.
Na az milyen jó lehet.
Lakás vásárlást tervezzetek, majd utána gyereket.
Amíg kisebbek nem hinném, hogy probléma, kamaszkor felé már igénylik a saját teret, saját kuckók, főleg nehéz lehet, ha külön neműek, de ha nagy a szoba, akkor lehet kuckósítani, szeparálni...
Meg az olyan messze van még, hogy addig a lakáshelyzetetek is változhat.