Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fél éves baba nem eszik

Torolt_felhasznalo_706239
Torolt_felhasznalo_706239
Létrehozva: 2019. Április 25. 11:17

Kislányom 1 hét múlv fél éves, és kb. 1 hónapja nem hajlandó enni, csak alva. Éjjel alszik 8-10 órát, utána eszik normálisabban, de akkor is félkómásan, és közben kaparászik, csapkod a kezével, és húzogatja fel a lábát. Később a nap folyamán ébren el sem fogadja a cumisüveget. Tápszeres baba. Már többféle cumisüveget és tápszert kipróbáltam, de mindent elutasít. Pregomin tápszert kap Sinlaccal sűrítve, mert sokszor még órákkal etetés után is bukik, nem sokat, de gyakran. Régebben próbáltuk a laktózcsökkentett HA-s tápszereket, de ment tőle a hasa, azért kapja a Pregomint. A hozzátáplálással is próbálkozom, de sikertelen. Csak akkor eszik, ha elfárad, elalszik a cumisüvegen, és cirógatom az arcát meg az állát, hogy nyeljen, így kb. 40 perc egy etetés. 5-ször eszik egy nap, így is csak napi 700ml-t összesen (most 6700g a pici). Próbáltam, hogy hátha ritkábban enne csak, de akkor sem fogadott el egy kortyot sem, ha már 6 órája nem evett. Refluxgyanúval voltunk ultrahangon, ott csak 2-szer látták visszaáramlani a gyomortartalmat a nyelőcsőbe, azt mondták, ez még nem GOR. A gasztroenterológus Ventert adott, semmi javulás, majd Losec port, de attól iszonyatos hasmenése lett, így nem kaphatja. Mi baja lehet? Hova vigyem? Mire vizsgáltassam? Volt másnak is hasonló problémája? Hogyan oldódott meg? 


Foga még nem jön, de próbáltam azt is ecsetelni, meg pohárból, csőrös tanulópohárból és kanállal is adni a tápszert, de úgy sem eszi meg ébren. A sinlac pépet is kiöklendezi. Kétségbe vagyok esve. És a 2 nagyobb óvodásommal sem tudok így rendesen foglalkozni. Az egész család ki van bukva. Mit tehetnék?


 

  1. 2019. május 15. 06:4626.

    igen,   eltunt  a  kamu    :-)

    előzmény:
    Csend Ike (24)
    2019-05-14  11:25
  2. 2019. május 15. 06:4425.

    Ne  zavard,-----most  mossa  fel  eppen  a  padlot  ez  a  kamu----


    azt  hallottam,  --hogy  a  Noklapjanak  van  2  alkalmazottja,   aki  mast  sem  csinalnak,   mint  naprol-napra   ujabb  hulye  topikokat  talalnak  ki----      

    előzmény:
    Csend Ike (24)
    2019-05-14  11:25
  3. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. május 14. 11:2524.

    Van valamilyen változás?

  4. 2019. május 14. 11:2323.

    Nyilván minden gyerek ugyanolyan. Ja, nem.

    előzmény:
    jotudni22 (22)
    2019-05-12  22:26
  5. 2019. május 12. 22:2622.

    AZT   senki sem  irta,   hogy  hagyd  a  gyereket  bekeben  amig  E'HES  nem  lesz!!   Mit   tomod fojton? Ha  me'g   egy teljes  napig  sem  eszik  semmit,   ATTOL   sem  fog  meghalni!


    Azt  modod,  hogy  ez  a  3-k  gyereked???    Jesszam-pepi,    semmit  sem  tudsz!!!!!!!!


    előzmény:
    Kövesdiági (21)
    2019-05-06  14:20
  6. 2019. május 6. 14:2021.

    Látod, mindenki azt mondja...NYUGI....

    előzmény:
    demise (20)
    2019-05-05  20:59
  7. 2019. május 5. 20:5920.

    A súlya gyarapszik? Mert ha igen, bármilyen kicsivel, nincs baj. Viszont ha áll a súlya, vagy pláne fogy a gyerek, akkor meg kell keresni az okát.

  8. 2019. Április 28. 16:1519.

    Senniképp se aggódj, bosszankodj, a "sikertelenségen". Ha egészséges, játszik a kezével, vagy nézegeti nyugodtan, s mozgása is normálisan korának megfelelő, kialakul majd az evése is. Vannak gyerekek, akik rendhagyóan étkeznek. Vizet, teát iszik? Nem a folyadék hiányzik az emésztéséhez? Próbáld megismerni, mit és hogyan szeretne? Épp most hallottam, van olyan baba, akinél teljesen kimaradt a kiskanál, a pépes étel, mindent szinte morzsánként, kézzel eszik, persze nem szilárd, hanem igen puha, amit a nyelvével szétnyom. Ha 15-25 grammokat megseszik, dícsérd meg, ne erőltesd, ne légy csalódott, legfeljebb gyakrabban próbálkozz.


    Legyél türelmes, kitartó, higgyél benne, hogy együttműködő lesz- érezze a bizalmadat! Lehet, hogy lelki oka van. Persze a refluxot, bukás okát vizsgálja ki az orvos. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_706239 (17)
    2019-04-28  09:24
  9. Torolt_felhasznalo_153412
    Torolt_felhasznalo_153412
    2019. Április 28. 09:4718.

    Az nem baj, ha csak keveset eszik meg először az új kajából, hiszen most ismerkedik az ízekkel. Elvileg nem is szabad összevissza váltogatni az ízeket, hanem csak pár napig ugyanazt próbálni, hogy legyen ideje megszokni. De most itt ez nem akkora gond, mint az, hogy úgy látod, nem eszik rendesen.


    Egyébként is nyűgös, vagy látszik rajta valamiképpen, hogy nem evett eleget? Ha amúgy semmi jele az alultápláltságnak, akkor én egy kicsit pihentetném a témát a helyedben, két hétig legalább, hogy mindenki kicsit megnyugodjon, és ő is elfelejtse a kalamajkát.


    Másik kismamákkal-babákkal szoktatok találkozni? Nem jó a túlságos összehasonlítás, de azért néha nem árt látni, hogy másoknál hol tart éppen a baba, hogy az életkorának megfelelően kb. mit hogyan csinál... Ha ahhoz képest a te kicsit nagyon eltér viselkedésben, akkor érdemes okokat keresni.


    De azért is fura ez, mert ha jól emlékszem, már két gyerkőccel megélted ezt a korszakot, ott nem volt semmi gond, akkor most miért lenne?


    Nem történt esetleg egy hónapja valami, ami kiválthatta a viselkedésváltozást? Ha csak valamiért stresszesebb a család, már azt is megérzi a pici, és lehet, így reagál...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_706239 (17)
    2019-04-28  09:24
  10. Torolt_felhasznalo_706239
    Torolt_felhasznalo_706239
    2019. Április 28. 09:2417.

    Hozzátáplálnám én, ha hagyná. Hetek óta próbálom kínálgatni minden nekivalóval, de azt sem nyeli le, csak pár kanállal. Egyszer 1 hete megevett 120ml répás krumplit, ujjongtam, de soha többet ennyit semmiből, csak 15-25 grammokat, ennyivel nem lehet kiváltani egy tápszeres etetést, de már abból sem eszik meg ébren ennél többet, mintha fájna neki az evés, vagy soha sem lenne éhes, és dühítené, hogy bármit is a szájába akarok adni.


    A rizspép sem kellett neki sem tápszerrel, sem vízzel kikeverve. Az elé rakott ételdarabot pedig nem akarja a szájába venni. Egyébként játékokat sem vesz a szájába, csak a saját öklét vagy ujjait.


    Valami nagyon elromlott, mert 2 hónapja még simán megevett 5x130 ml tápszert ébren. Az orvos szerint refluxos lehet, de nem segít a gyógyszer, amit kapott rá.

    előzmény:
    Kövesdiági (16)
    2019-04-28  07:03
  11. 2019. Április 28. 07:0316.

    Én is nagyi vagyok....az én gyerekeim szopiztak, aztán 3hónapos kortól adhattuk a frissen reszelt alma levét, aztán egy kis reszeléket, majd reszeltalmát egy kis szárazkeksszel....Minden héten újabb valamit adtunk  a babakajába...., jöhetett banán, a főtt sárgarépa, salátalevél főve-turmixolva,  a tojássárgája, hozzá egy kis főtt csirkehús,krumpli.....persze ez hetek alatt  alakult ki....aztán lassan minden  ,  számára ehetőt  - a családnak főzött ebédből....Semmi drága -vacak konzerv-tápszer....

    előzmény:
    Szállófelhő (15)
    2019-04-27  22:08
  12. 2019. Április 27. 22:0815.

    Van ez a mai őrület, hogy normál táplálékot csak későn kezdenek adni a babáknak. Ez nyilván így van jól, ha van elég anyatej vagy eszi a gyerek a tápszert. De mi van, ha nem? Nekem 1990-ben volt ez első gyerekem, félévesen többféle gyümölcsöt, főzeléket, csirkehúst KELLETT már adnunk (mert ez volt akkor az orvosi ajánlás) és a gyerek ezt mind "túlélte", megette, fejlődött. Akkor még alig ismertük a tejérzékenységet, nem volt ennyi allergiás gyereke. Szóval szerintem nyugodtan el lehetne kezdeni a hozzátáplálást, az ízek megismertetését. A tápszereknek igazából poríze van, nem csoda, ha a baba nem szereti. 


    De természetesen cselekedj legjobb belátásod szerint.

  13. 2019. Április 27. 19:3814.

    Előrebocsátom, idős nagymama vagyok, már az unokáim is felnőttek, tehát igen régen volt a gyermekem csecsemő.


    Kb. 6 hónapos koráig szopott,s nagyon ritkán evett 80 g.-nál többet. Akkor már korábban javasolták a hozzátáplálást, klasszikus krumpli-alma, majd a főzelékek. Ezekből sem evett többet, mire rájöttem, hogy a savanykás ízeket kedveli. Szinte mindent színesen, paradicsomosan, almásan fogadott el. A tejszerű ételeket köpte ki.


    Gyereknek nagyon vékony, nyurga volt, de "nőtt mint a gomba". Gyakran előfordult, hogy egy-egy étkezésnél én sem tudtam pár kiskanálnál többet elfogadtatni. Anno a sósav-pepszint , mint étvágy javítót javasolta az orvos, de mivel nem segített, nem is adtam.


    Én is rettenetesen ideges voltam, csak később, gyerek közösségben evett jobban. Akkor "kerekedett ki", amikor ő is anyuka lett. Gyermekei szerencsére jobb evők voltak, de egyik sem volt "hurkás combú".


    Valóban befolyásolhatja a stresszes állapot is, kialakult ellenérzés benne az "enni kell" szertartás ellen.


     


    Ezzel csak megnyugtatni szerettelek volna, de azért javaslom, hogy orvossal tartsd a kapcsolatot, mert az allergének gyakoriak, s enzim probléma is lehet a háttérben.

  14. Torolt_felhasznalo_706239
    Torolt_felhasznalo_706239
    2019. Április 26. 19:1213.

    Köszönöm az ötleteket!


    Az előbb vettem a Müllerben rizspelyhet, hátha. A Sinlacot próbáltam már vízzel és tápszerrel kikeverve is, de nagyon nem jött be neki. A banán ma nem érdekelte egészben sem, de majd talán holnap. Inkább a zöldséges dolgokat hajlandó megkóstolni, de nem tudok még étkezést kiváltani. Pedig reménykedtem, hogy csak unja a tápszert vagy a cumizást, és a kanalazás majd bejön neki, de nem igazán. A hagyományos AR tápszerek nem jönnek szóba, mert fehérje- és laktózmentes kell neki, ebből csak a Novalac Allernova lenne AR-es, de azt utálta már 2 hónapja is, nem tudtam vele megitatni. 


    Valóban már nagyon rágörcsöltem, ez biztos nem segít, próbálok felülkerekedni a parán.

    előzmény:
    Kövesdiági (12)
    2019-04-26  18:22
  15. 2019. Április 26. 18:2212.

    Szofi???

  16. 2019. Április 26. 15:0711.
  17. 2019. Április 26. 13:4110.

    http://babakedvencek.hu/index.php/termekkategoriak/product /view/54/1578


     


    Ilyet vettem a müllerben próba képpen és bejött. Volt, hogy almalével készítettem neki.

    előzmény:
    Cirke (9)
    2019-04-26  13:39
  18. 2019. Április 26. 13:399.

    Szia, az én gyerkőcöm vegyes táplású volt. Mióta mi a hozzátáplását kezdtük (10-én lesz 6 hónapos) nem hajlandó a cumisüveget elfogadni. Viszont, ha a tápiba natúr rizspelyhet keverek simán kanállal eszi. A gyümölcs pépekbe is szoktam keverni.


    Nem mindig egyforma a babák evés igénye.

  19. 2019. Április 26. 12:458.

    Igen, megpróbálhatod a pépesítés nélküli ételt, puha falatokat és nagyon figyelni, nehogy félrenyelje. Ha megakad a falat, ne nyúlj a szájába egyből, mert lejjebb nyomhatod a cuccot, először hagyd, hogy próbálja meg kiökrendezni.   Bukás ellen van AR (antireflux) tápszer, több gyártónál is, esetleg kipróbálhatjátok, de ez csak a bukáson segít, az étvágyat nem hozza meg. És türelem. Amíg a  gyerek gyarapszik, addig ne feszülj rá a  dologra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_706239 (5)
    2019-04-25  18:17
  20. 2019. Április 26. 09:237.

    Először is TE NYUGODJ LE!   Nagyon feszült lehetsz, és ezt a gyerek messziről megérzi....és kínjában csinálja neked  a fesztivált!   INDULJ TISZTA LAPPAL! Vegyél nagy levegőt  és nyugi!     Én mindenesetre újra beszélgetnék a gyerekorvossal, a védőnőddel....hallgasd meg tanácsaikat  és próbáld fenntarás nélkül követni....elég gyereket láttak már....biztos jó tanácsokat adnak!   Valami "elromlott"a gyermeked evésében...., ne erőltesd , majd megjavul!   Gondolj arra, hogy egyes országokban éheznek a gyerekek, mégis életben maradnak....tehát ne csinálj tragédiát abból, ha a gyermeked kihagy 1-2 étkezést...nem fog éhenhalni!!!!   


    Jó ötlet a különböző gyümölcsök  /banándarabok,  reszeltalma darabok, puha kalácsdarabok/ elébe tevése....esetleg a szájába teszi, mint minden gyerek....hátha "önállóságra törekszik"!!!!


     

  21. Torolt_felhasznalo_153412
    Torolt_felhasznalo_153412
    2019. Április 25. 23:426.

    Én megpróbálnám a banánt odaadni neki pépesítés nélkül, egy darabot.


    A másik: háztartási keksz.


    Természetesen figyelni kell, hogy ne nyelje félre ezeket, de alapvetően van, hogy az ételek állagával van bajuk, unják a pépeset egy idő után...


    Esetleg kérj meg valakit egy-egy új étel bevezetésénél, hogy helyetted adja neki az ételt, hátha annyira rágörcsöltél, hogy ezt érzi rajtad a kicsi, és azért makacsolta meg magát. Ha látja a tesókat enni, akkor elvileg érdekelni kezdi, hogy ők mit esznek - ezzel is lehet kicsit manipulálni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_706239 (5)
    2019-04-25  18:17
  22. Torolt_felhasznalo_706239
    Torolt_felhasznalo_706239
    2019. Április 25. 18:175.

    6 hete próbálkozom a hozzátáplálással kanállal pépeset, de az sem kell neki. Egyszer megevett 120ml répás krumplit, de soha többet. Max. 50g-ot fogad el, de utána sem issza a tápszert. És a legtöbb dolgot 2 kanál után kiköpi. Alma, őszibarack, répa, krumpli, édesburgonya, sütőtök, banán, sinlac pép, ezeket próbáltam eddig. 


    A védőnő a hozzátáplálást javasolja, az orvos küldött ultrahangra meg vérvételre, ő refluxra gyanakszik, arra kaptuk a gyógyszereket, de semmi javulás, szerinte majd kinövi, amíg álmában eszik, és így gyarapszik annyit, amennyit kell, addig semmi gond. Csak az én idegeim mennek tönkre. 1 hónapja csinálja ezt, biztos nem az időjárás az oka. 

    előzmény:
    Kristine (2)
    2019-04-25  15:01
  23. Torolt_felhasznalo_153412
    Torolt_felhasznalo_153412
    2019. Április 25. 17:024.

    Eddig hogyan próbáltad a hozzátáplálást? Azt is cumisüvegből?


    Szerintem amúgy próbálj meg nem rágörcsölni nagyon, ha nem eszik, akkor esetleg éhes marad, gond csak akkor van, ha nem fejlődik jól. Lehet, az időjárásváltozás a baja, vagy bármi...


    Én is a hozzátáplálást erősíteném, és hagynám, hogy megfogja az ételt, tehát tapintással is megtapasztalja. Amit a babák megfoghatnak, azt a szájukba is veszik, mert így ismerkednek a dolgokkal ebben a korban...

  24. 2019. Április 25. 16:503.

    A védőnő, vagy a gyermekorvosotok mit mond??? 


     

  25. 2019. Április 25. 15:012.

    hozzátáplálás? lehet csak megunta a tápot. ekkora tápos már bőven ehet mindenféle mást is pl ebédre, uzsira. próbáld meg, hátha.

Címlap

top