Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Női box?

kerteszn
Létrehozva: 2004. október 12. 14:38
Elegem lett a fitnesztermekből, a testépítésből, az aerobic minden válfajából. Úgy érzem, arra lenne szükségem, hogy igazi edzésekre járhassak. Mindenképpen valamilyen küzdősportot szeretnék művelni, leginkább a box, és a shotokan karate érdekel, de nem találok Budapest belvárosában vagy Zuglóban olyan helyet, ahol ezt megtehetném, ugyanis nem profi bokszolók között szeretném ezt az egészet elkezdeni sőt befejezni sem, csak egy kicsit (akár sokat is) mozognék, úgy, hogy egy edző ordít rám, ha nem csinálom rendesen, de azért a többiek nem verik szét a fejemet, mert esetleg rájuk már tíz éve ordít így az edző... Hát ilyen helyet keresek én, de nem találok. Ha valakinak van valamilyen tippje, kérem, segítsen nekem. Ti hova jártok sportolni?
  1. Torolt_felhasznalo_741617
    Torolt_felhasznalo_741617
    2004. október 12. 20:192.
    Mit akarsz elérni a küzdősporttal? Van célod? Mit akarsz? Kondit, keménységet?

    Ha tényleg erős az elhatározásod, akkor keress a neten. Mindent megtalálsz. Amit én művelek, az a Kempo. Nálunk van minden. Kemény fárasztó edzések, állóharc, földrevitel, földharc. . . meg egy jó társaság.

    Amit sok nő űz és jó kondit ad, az a Taekwondo (jómagam is járok).

    Jó keresgélést!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_810641 (1)
     
  2. 2004. október 12. 20:403.
    Lelköm miért választatzs ilyen durva sportot?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_810641 (1)
     
  3. 2004. október 13. 09:214.
    kickbox van a batthiányi suloiban (3000ft/hó, heti 1x 2x vagy 3x mehetsz ahogy jólesik, h-sz-p 7-9ig)

    thaibox az új udvarban havi 6000ft, heti 2x asszem, és 6-8ig.

    PRÓBA: Pesuth Rita decemberig szerdánként 6kor ingyen kickbox edzést tart a testnevelési egyetemen, ot megnézheted tetszik-e.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_810641 (1)
     
  4. 2004. október 13. 09:235.
    persze ehhez kesztyü kell. a batthiányi térre jártam ott az edző féláron, azaz 7000ért hozott kesztyüt.

    egyébként a tahi box a legdurvább,

    ja nem a burmai box:-D ott mindent lehet:-DDD szerintem kezdöknek nem ajánlott:-)

    én cska azért untam meg a kickboxot, mert bár az edző haláli jó fej, tele volt csajjal.
    ha lesz lém megyke thaiboxra ott csak 3 lány van.
    előzmény:
    drast (4)
     
  5. 2004. október 13. 11:546.
    Szioka engem is érdekelne a dolog. .
    A Batthiány suli hányadik kerületben van? Nem tudnál egy cimet mondani?
    előzmény:
    drast (5)
     
  6. 2004. október 13. 12:207.
    Nem érdekel a judo esetleg?
    A Honvéd Küzdősport centrumában, XIII. ker. Tüzér u. negyvenvalahány szám alatt egy csomó küzdősportot tanítanak. A Dózsa Gy. úti metrótól 6 perc séta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_810641 (1)
     
  7. 2005. december 13. 23:178.

    Szia!

    Igaz, nem most írtál. Sikerült azóta termet találnod?

    Zugló/Sportcentrum/Kick-box, Andi aki tartja, nagyon jó!

    ba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_810641 (1)
    2004-10-12  14:38

Címlap

top