Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hugyhólyaghurut

Torolt_felhasznalo_614393
Torolt_felhasznalo_614393
Létrehozva: 2006. május 2. 17:54
Sziasztok.Hugyhólyaghurutra tud valaki hatásos gyógymódot.Szedtem már tőzegáfonyát,most csalán teát iszok,ha súlyosabb,akkor persze gyógyszert.Elég gyakran elő szokottt jönni.Van még valaki más is igy?Hogy lehet ez ellen védekezni? 
  1. 2012. szeptember 25. 13:4936.
    A legnagyobb hiba, amit elkövethettek, hogy nem mentek el vele orvoshoz, hanem otthon próbáljátok meg kúrálni. Én fél évig ezt csináltam, kb 2 hetente felfáztam, nem mentem el orvoshoz, a végeredmény pedig az lett, hogy begyulladt az egész hugyhólyagom, és 3 hetem antibiotikum kúrát kellett végigcsinálnom, olyan fájdalmaim voltak, hogy kb nem tudtam létezni. Mindenképpen forduljatok felfázással orvoshoz, fel fog írni Monural-t, az kb fél órán belül segít.
  2. 2010. január 11. 15:5635.

    Szia Rancid,

     

    Nekem is volt ilyen korábban. Előfordulhat, hogy nőgyógyászati fertőzésed, gombád van, ami a szex közben átfertőződik. Javasolnám, hogy látogass meg egy nődokit.

    A hólyaghurutra pedig nagyon jó a medveszőlő levél tea, urogin, tőzegáfonya kapszula, sok folyadék....tudom, vacak egy nyavaja ez.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_264129 (31)
    2009-04-02  06:44
  3. Torolt_felhasznalo_616210
    Torolt_felhasznalo_616210
    2010. január 11. 15:3834.

    Összegyüjtőtt működő segítségek hólyaghurutra:

     

    - Vesetisztító teakeverékek, vesevédő teakeverékek

    - sok C vitamin napi 1000/2000 mg, ha baj van

    - Urogin tinktúra

    - citrom kúra (tiszta citromos víz fertőtleníti a hólyagot)

    - almaecetes víz (lúgosítja a vizeletet)

    - szódabikarbóna egy csipet teába, szörpbe (nagyon hatásos, csak bűnrossz)

    - tőzegáfonya, vörösáfonya bármilyen formában (pl. Urell Express, marha drága, annyival nem jobb mint a többi)

    - Probiotikumok (protexin pl.)

    - Graipfruit mag csepp 100%-os (Grape Vital)

    - Echinace (bíbor kasvirág)

    - Aloe Berry nectár

    - Testgyertya

    - Urowaxum kúra akinél a coli baci a bűnös

    - ha aktus után jön ki, és nincs hüvely gyull., csak a hurutos tünet: szex után este egy tasak Monural (húgyuti fertőtlenitő), vagy egy szem Nolicin (antibiot.)

    Remélem segítettem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. október 19. 01:0933.
    Már írta vki, Medveszőlő(levél) tea, ez tényleg hat. Gyerekenek is jó. A zacskóján van, 3 féle képpen lehet megfőzni, az erőssége így szabályozható. 4-5 napig napi 1-2 liter, tényleg jó. Szoktak még kisvirágú füzik teát is javasolni, ez is elég jó. Patikában kaphatók. Tartós panasznál orvoshoz érdemes menni, nem mindegyik tartozik a vagy hülye, vagy drága csoportba. Van aki gondos és ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (1)
    2006-05-02  17:54
  5. Torolt_felhasznalo_588156
    Torolt_felhasznalo_588156
    2009. augusztus 18. 15:5932.
    Sziasztok!
    Arról szeretnék érdeklődni, h nem tudja-e valaki, h ha a vizeletvizsgálaton a hemoglobin ++, és a fehérjevértest+ az mit jelent? Fel vagyok fázva....Ugye ez a lelet attól lehet pozitív?
    köszi a választ
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_264129
    Torolt_felhasznalo_264129
    2009. Április 2. 06:4431.
    Nekem az lenne a problémám,hogy 3 hónapja vagyok együtt egy sráccal,és az első alkalom után mehettem is orvoshoz..Kaptam olyan port,elmúlt.Utána 1,5 hónapig ugyanúgy együtt voltunk,semmi..Most pedig megint előjött.Olvastam,hogy a túl gyakori szex miatt is lehet,de ez az 1-2 heti 1 (sajnos) nem olyan sok...Meg az előző párommal 2 évig voltunk együtt és vele soha nem volt semmi..Akkor lehet,hogy miatta van?És ha igen akkor miért ,csak' 2 havonta?:S Ha valakinek volt ilyen jelezze,mert kezdek kétségbeesni.:(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. január 27. 15:0830.
    Nekem is rendszeresen volt. A sok folyadek es a szex utani pisiles is jo d a legjobb ha nem csak a wc papirt hasznalod a szeklet eltavolitasahoz, hanem megmosakodsz. Miota ezt csinalom azota nem jott elo ujra.
    Kicsit bonyesz az elejen de aztan hozzaszoksz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_136093 (27)
    2008-01-27  14:15
  8. 2008. január 27. 15:0329.
    Vesevédő tea. 14-20 éves koromig 2-3 havonat volt hólyaghurutom.Az utolsónál,lassan két éve ittam,nem szedtem gyógyszert,azóta semmi bajom.Próbáld ki!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_678404
    Torolt_felhasznalo_678404
    2008. január 27. 14:4428.
    antioxidansokkal:napi cca. 10g c vitamin amig baj van.aztan lassan levinni min.1 g ig!
    100mg q10
    multivitamin-jo multi amelyik min.1g c vitamint tartalmaz,akkor a többi összetevö is eleg lesz!-
    magnezium,kalcium kiegeszites.

    egy atlag nönek-pl.60kg testsuly.-3 l folyadek naponta!Segiteni fog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (1)
    2006-05-02  17:54
  10. Torolt_felhasznalo_136093
    Torolt_felhasznalo_136093
    2008. január 27. 14:1527.
    Én kb tíz éve küzdök vele, hol nem jön ki egy évig, aztán meg havonta.
    Már nem eszem cukrot, lisztet, eszem a tőzegáfonya tablettát, iszom a gyógyteákat, mégsem vagyok biztonságban.
    Tavaly beszedtem három doboz Urovaxom tablettát, az jó volt, de beszüntették a gyártását. Nem tudtjátok mi jó helyette?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. május 4. 20:3926.

    Sziasztok! Nem olvastam végig, lehet, hogy már említette valaki. Nekem eddig a legjobban bevált: medveszőlőtea, medveszőlőtea, medveszőlőtea(pontosabban medveszőlőlevél)!!Direkt hólyag- és vesebajokra !

    napi max.3-4 bögrével lehet inni, és már másnapra nagyon sokat javít a helyzeten!és kell bele késhegynyi szódabikarbóna a benne található cseranyagok miatt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_234838
    Torolt_felhasznalo_234838
    2006. május 4. 20:2425.
    Írtam privit Neked!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (23)
    2006-05-04  20:08
  13. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2006. május 4. 20:1424.
    És ezt a szódabikarbónát hányszor lehet inni,és mennyit naponta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_742429 (15)
    2006-05-02  20:35
  14. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2006. május 4. 20:0823.
    És Pesten volt ez a magán rendelő.Valószinűnek tartom,hogy valami nem lett egészen kikezelve belőlem,és azért jön mindig vissza.Szerencsére nagyon erősen csak ritkán,de gyengébben elég gyakran.Az erősen azt értem,hogy sirok,a wc.ülök a vizzel,antibiotikum,véres-gennyes pisi.Eddig csak 3-szor volt ennyire,hálistennek.Ha Pesten volt ez a doki,akkor cimnek,telefon számnak nagyon őrülnék.Köszönöm szépen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_234838 (22)
    2006-05-04  18:49
  15. Torolt_felhasznalo_234838
    Torolt_felhasznalo_234838
    2006. május 4. 18:4922.

    Sajnálom....a legtöbb urológus sajnos ilyen ! Én évekig küzdöttem ezzel a sz@r betegséggel, aztán meguntam a sok hozzá nem értő, és nem törődő orvost, és elmentem egy magánrendelőbe. Össze sem lehetett hasonlítani az előzőekkel. Igaz drága volt, de nekem már minden pénzt megért, hogy ne jöjjön vissza állandóan ez a fájdalom. Voltam vizelet vizsgálaton, vérvételen, hasi ultrahangon stb. És lám, meglett a bajom és kikezeltek!!! Azóta évek teltek el, és semmi bajom!!!!!!!!!

    Egyébként pedig szerintem érdemes az embernek a párját is elvinni egy vizelet-vizsgálatra, mert soxor ők adják vissza a bacikat!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (19)
    2006-05-03  20:43
  16. 2006. május 4. 18:1821.
    nincs mit, gyógyulj meg!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (18)
    2006-05-03  20:36
  17. Torolt_felhasznalo_265103
    Torolt_felhasznalo_265103
    2006. május 3. 21:1020.

    Szia ,

    sajnos nálam is visszatérő probléma. Nolicin és Ciproby kezeléseket kaptam, de amig az antibiotikum hat, addig jó, utána visszatér. Voltam nőgyógyásznál,negativ eredmény. Bár mostanában megfigyelem, hogy szexuális együttlét után fokozottan kellemetlen. Megyek is a párommal vizelet leoltára.

    Intim higiénia rendben, már nagyon várom, hogy kikeveredjek belőle. Sajnálom, hogy Te is ebben a cipőben jársz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (1)
    2006-05-02  17:54
  18. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2006. május 3. 20:4319.
    Urólógusnál még csak egyszer voltam,nem vizsgált meg,csak föl irt egy gyógyszert.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_234838 (3)
    2006-05-02  18:14
  19. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2006. május 3. 20:3618.
    Köszönöm szépen a tanácsot!
    előzmény:
    Kristine (2)
    2006-05-02  18:11
  20. Torolt_felhasznalo_614393
    Torolt_felhasznalo_614393
    2006. május 3. 20:3417.
    Szia.Aranyos vagy,de 3 havonta járok nőgyógyászatra,persze nem tudhatod milyen vagyok,és a higiéniámmal sincs semmi gond,lehet hogy pont ez a baj,mert pisilés után is megmosom magam.Én ezzel tisztában vagyok,hogy nem jó,már próbálok át állni a törlőkendőre. 
    előzmény:
    ativeclod (10)
    2006-05-02  19:12
  21. 2006. május 2. 20:4216.
    Sziasztok!

    Látom, sokan kínlódtok ezzel! Engem anyukám kezelt ki egy egyszerű "szerrel": 2 zacskó mezei zsurlófüvet beáztatott egy éjszakára 10 liter vízbe, reggel leszűrte, fölforralta és beleöntötte egy fazékba, amit letett a földre. Én föléguggoltam, hogy a gőzök a húgycsővet érjék. Hát az biztos, hogy iszonyúan fájt, lüktetett (a szülésem kutyafüle volt ehhez képest), de a második kezelés után elfújták a hólyaghurutomat! és azóta (kopp-kopp) nem is jött elő!
    Azelőtt én is próbálkoztam a különböző vizeletfertőtlenítőkkel, még antibiotikumot is kaptam, de csak ideig-óráig segítettek.

    Én ezt a módszert ajánlom mindannyiótoknak, hatásos!

    gondi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_742429
    Torolt_felhasznalo_742429
    2006. május 2. 20:3515.
    Szia hülyén hangzik de folyamatosan inni kell, akkor híg lesz a pisi és jól kitisztítja a hólyagot, és akkor nem is csíp úgy. Én kamillateát illetve körömvirág teát ittam azok erre nagyon jók. Ha nagyon csíp a pisi akkor tegyél egy kis szódabikarbónát abba amit iszol, mert az is nagyon jó arra, hogy ne csípjen. Szörnyű íze van, én szörpbe raktam, hogy ne érezzem. Minnél többet pisilsz annál hamarabb elmúlik!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_336647 (14)
    2006-05-02  20:21
  23. Torolt_felhasznalo_336647
    Torolt_felhasznalo_336647
    2006. május 2. 20:2114.
    sziasztok!

    Én a segítségeteket kérném, hátha valaki járt már így.Sokszor volt hólyaghurutom, rowatinexet, tőzegáfonyakapszulát szedtem rá, ha
    súlyosabb volt, írattam fel gyógyszert (pl.Nolicint) attól elmúlt.
    Most is ilyesmi tüneteim vannak (alhasi fájdalom, diszkomfort érzés)
    a vizeletleletemben van baci, vörösvértest is, de határérték alatt, így az urológus nem is írt rá fel semmit, miután megtudta, h 28 hetes terhes vagyok azt mondta szó se lehet róla, h bármit is felírjon még vizeletfertőtlenítőt se. Igyak sok folyadékot, ha lázas lennék akkor menjek csak. Isten őrizz, h ezt megvárjam.Holnap megyek nőgyogyihoz keneteredményért, ha abban valami baci, persze azt is kezelteni akarom.
    De addig is hátha van valami pl.gyógytea amit én is ihatnék.

    Köszi a segítséget, sziasztok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_554422
    Torolt_felhasznalo_554422
    2006. május 2. 19:4313.

    Szia!

    Aszalt vörösáfonya + rengeteg folyadék... Én ilyenkor ált. fogom a kétliteres ásványvizes palackot és folyamatosan kortyolgatok belőle, könnyebb, mint időnként lehúzni egy-egy nagy pohárral.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614393 (1)
    2006-05-02  17:54

Címlap

top