Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kozmetika házilag bio

lina29
Létrehozva: 2007. augusztus 17. 10:10

Nem tudom, létezik-e ilyen fórum. Vegyszer és kemikáliamentes, házilag elkészíthető kozmetikumokról van szó. Élelmiszerekből, gyógynövényekből összeállítottak.

Tippeket és tapasztalatokat várok, amik nektek már beváltak, tehát nem az érdekel, hogy ki mit talál a neten stb. ,hanem ami neki is bevált. Neten ezer info van, de nem tudni, azok jók-e, itt kiderülhetne, konkrétan ki mit használ, ami bejött neki. Lehet ez pakolás arcra, hajra, testápolás, fogfehérítés, stb. és ez mind mind természetes megoldással.   Ami nekem bevált:

sütőpor+ víz= pépes állagúra, nagyon jó fogkő ellen és fogfehérítésre.

Ötleteket csajok!!!!

  1. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:1426.
    A mérges is mehet sebre. Csak inni nem kéne.
    előzmény:
    tricse (24)
    2007-08-17  11:12
  2. 2007. augusztus 17. 11:1425.
    ja és próbáljátok ki gombás foltokra is

    tudjátok ott a cicik alatt a hajlatban néha vannak kellemetlen foltok,főleg ilyen melegben
    előzmény:
    tricse (24)
    2007-08-17  11:12
  3. 2007. augusztus 17. 11:1224.
    lányok az aloe növény--a nem mérges---kettévágva hosszában,mehet a nyílt sebre is

    1 ft-os nagyságnyi roncsolásos sebemre miután semmi nem állította el a vérzést,rátettük az aloet egy ragtapasszal és nagyon hamar kocsonyásította a vért

    előzmény:
    lina29 (1)
    2007-08-17  10:10
  4. 2007. augusztus 17. 11:1123.
    Folttisztításra én a DM-ben kapható Denkmal családhoz tartozó ingre való tisztítót használom. Bekenem a foltot, kicsit állni hagyom, majd kimosom. Mindig kijön. 
    előzmény:
    *bandi* (11)
    2007-08-17  10:51
  5. Torolt_felhasznalo_202565
    Torolt_felhasznalo_202565
    2007. augusztus 17. 11:0922.
    jól felszerelt bio boltokban lehet ezeket az olajokat kapni. nekem most búzacsíraolaj van itthon. 50 ml  830 ft.  ez az egyik legolcsóbb olaj. a mandula és a jojoba ennél valamivel több, de nem tudom pontosan
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368031 (18)
    2007-08-17  11:03
  6. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:0821.
    Biobolt, és próbáld meg gyógyszertárban. Ott meglepően olcsón lehet alapanyagokhoz jutni. De árat nem tudok mondani sajnos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368031 (18)
    2007-08-17  11:03
  7. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:0620.
    Amúgy ha gyógynövényt vesztek, próbáljatok meg minél nagyobb szeműt venni, tehát nem porrá zúzottat. Legalábbis én szeretem, ha azt a növényt veszem, amit akartam, és nem valami maradékot. Szlovákiában találtam olyan csodálatos szárított növényeket, hogy csak na. Meg mi szedni és szárítani szoktuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. augusztus 17. 11:0419.

    jujj de jò, ilye sokan vàlaszoltatok! :-)))

    köszönet!

    ezek szerint, ha kiderìtem (ill. nem én, hanem egy aloe-ért&ouml, mennyire dühös, ill.mérges az aloe-m, remek hàzipatika-szer birtokàba jutok. :-))

    Nos, akkor kiderì(tte)tem.  

    S.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_202565 (15)
    2007-08-17  11:00
  9. Torolt_felhasznalo_368031
    Torolt_felhasznalo_368031
    2007. augusztus 17. 11:0318.

    Szia!

    Engem az erdekelne, hogy ezeket azx alapanyagokat- mandulaolaj, esetleg kakaovaj, kokuszzsir- hol lehet beszerezni es kb mennyibe kerulnek?

    Koszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_156689 (9)
    2007-08-17  10:45
  10. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:0317.
    Küldhetnél nekem is
    előzmény:
    semiramis (16)
    2007-08-17  11:00
  11. 2007. augusztus 17. 11:0016.

    Mindkettötöknek köszönet a vàlaszért! :-)

    Nekem van egy hatalmas, évtizedes, fiadzòs - de hogy mérges-e???  PEdig nem bosszantom...

    Akkor òvatos leszek, köszönöm a figyelmeztetést! 

    S.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_156689 (13)
    2007-08-17  10:55
  12. Torolt_felhasznalo_202565
    Torolt_felhasznalo_202565
    2007. augusztus 17. 11:0015.
    Én a tulasi arckrémbe tettem. Levágtörtem egy levelet, felhasítottam, és azt a nyálkás izét belekapartam.
    előzmény:
    semiramis (10)
    2007-08-17  10:49
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 10:5814.
    semiramis-

    én nem szoktam levágni egy egész levelet, csak egy kisebb darabot, azután kettévágom egy késsel és vagy úgy simán a szelettel bedörzsölöm a bőrt, vagy kikapargatom a zseléjét és azt kenem fel, először kicsit ragacsos, de perceken belül felszívódik és nagyon puha lesz tőle a bőr, nagyon kellemes

    nyílt sebre nem használtam, csak kisebb vágásra nem csípte, napozás után is kellemes érzés volt, pattanás gyógyítására is ajálnom

    kérdezz még ha tudok válaszolok 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 10:5513.
    Igen, levágsz egy pár cm-es darabot, és egyszerűen a levét(ilyen nyákos valami) rákened az égett felületre, vagy a kicserepesedett bőrre. Csúnya nyílt sebeknél azért nem merném ajánlani, de horzsolásnál simán.
    Aztán van, aki italt készít, egyszerűen levágja körben a zöld részt, és egy kocsonya marad. Azt turmixolja pl gyümölcslével. Csak ezzel vigyázz, mert vannak mérgező fajták is, és nehéz megkülönböztetni őket. Ja, nem csíp, hűsít.
    előzmény:
    semiramis (6)
    2007-08-17  10:38
  15. 2007. augusztus 17. 10:5212.
    Az egyik barátnőmnek van cserepes aloéja. A múltkor láttam, hogy a kiütésére úgy használta, hogy letört egy levelet és kinyomkodta belőle a levet (elég sűrű, kicsit nyúlóss anyag) rá a kiütésekre.
    előzmény:
    semiramis (10)
    2007-08-17  10:49
  16. 2007. augusztus 17. 10:5111.

    Hű, remélem tud valaki valamilyen házi csodaszert a problémámra. Nem kozmetikai dolog, de azért mégis: a kedvenc pólómat (fehér alapon van rajta színes felirat) kimostam és a fehér részén lett egy kis folt, nagyon úgy néz ki, mintha rozsda lenne. Sehogy se akar kijönni.   Lécci, lécci, ha van valami ötletetek segítsetek. Előre is köszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. augusztus 17. 10:4910.
    tudja valaki a vàlaszt a kérdésemre? köszi!
    előzmény:
    semiramis (6)
    2007-08-17  10:38
  18. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 10:459.
    100 ml desztillált víz, 20 g körömvirág, 20 ml mandulaolaj, 100 mg semleges alapkrém. Felforralod a vizet, a viágra öntöd, lefedve hagyod kihűlni. Átszűröd és kinyomkodod a virágokat. Összekevered a másik két hozzávalóval.
    Mi hűtőben szoktuk tárolni, kis gyógyszertári tégelyekben.
    Sebgyógyító is, és száraz bőrre is jó.
    Amúgy én gyógynövényekből már minden francot kotyvasztok
    előzmény:
    lina29 (5)
    2007-08-17  10:38
  19. Torolt_felhasznalo_368698
    Torolt_felhasznalo_368698
    2007. augusztus 17. 10:438.

    szia!

    testradír:kávézacc(frisset éremes használni)+tengeri só+olivaolaj.ezzel szoktam körkörösen átradírozni a bőrömet főleg a lábamat.a koffein serkenti a vérellátást ,zsíranyagcserét,feszesíti a bőrt,narancsbőr ellen is jó.3 naponta szoktam csinálni,nincs szörbenövés,halványodtak a piros pöttyök.Egyébként a cukor +olivaolaj összeállítás is jót tesz a bőrre.soha nem vettem bolti testradírt(egyszer kaptam ajándékba,szinte semmit nem csinált),most azáért hogy narancs illatú legyen a bőröm?,hagyjuk már  tele van adalékanyaggal.  

    arcradír:élesztő+citromlé v. tej.Pépesre keverve rákenem az arcomra.miután megszárad le lehet dörzsölni.

    én is várom az ötleteket 

     

    előzmény:
    lina29 (1)
    2007-08-17  10:10
  20. Torolt_felhasznalo_863802
    Torolt_felhasznalo_863802
    2007. augusztus 17. 10:427.
    Ajánlom neked a Majdnem ÖKO élet fórumot. Rengeteg ötelt van rajta, szívesen fogad a társaság bárkit, de elég sok idő visszaolvasni.
    előzmény:
    lina29 (1)
    2007-08-17  10:10
  21. 2007. augusztus 17. 10:386.
    AHA. és mit kell csinàLni a cserepes aloe-vel? nézni? vagy levàgni egy darabot belöle, az égésre tenni? vagy a nevet, ami kijön belöle? vagy egy egész levelet? vagy hogyan? nem csìpi a nyìlt sebet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_317697 (4)
    2007-08-17  10:35
  22. 2007. augusztus 17. 10:385.
    Persze hogy érdekel, köszi. A manapság kapható körömvirágkrémekbe már tesznek mindenféle érdekes dolgot, ezért nem használom. De maga a natúr körömvirágkrém és a vele kapcsolatos ötletek nagyon érdekelnek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_156689 (3)
    2007-08-17  10:35
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 10:354.

    vegyetek egy cserepes aloe-t, rengeteg dologra jó többek között: égés, seb, vágás, pattanás, irritáció....mindenképpen érdemes kipróbálni

    citrommal kell bedörzsölni ha valami elszineződést okozott a kezeden, körmeiden

    most ez jutott eszembe

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 10:353.
    Én indítottam valamikor ilyen oldalt, de meghalt
    Körömvirágkrém. Van egy isteni könyvem tele ilyenekkel, többnyire nagymamám készített ilyen krémeket, stb. Ha érdekel, írj.
    előzmény:
    lina29 (1)
    2007-08-17  10:10
  25. Torolt_felhasznalo_536516
    Torolt_felhasznalo_536516
    2007. augusztus 17. 10:302.
    A szódabikarbona is jó a fogfehérítésre.
    előzmény:
    lina29 (1)
    2007-08-17  10:10

Címlap

top