Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi a megcsalás?

Torolt_felhasznalo_247186
Torolt_felhasznalo_247186
Létrehozva: 2007. október 20. 10:30
Szerintetek mi számít inkább megcsalásnak?
A plátói érzelmek, az érzelmek nélküli szex, vagy szex és szerelem együtt?
Bonyolult helyzetbe keveredtem a párommal, akivel 25. évünket nyomjuk együtt és eddig harmonikusnak tűnt a házasságunk. Fő bizalmasai voltunk egymásnak, tűzbe tettem volna érte a kezemet, remekül működött a szex is, minden barátnőm irigyelt érte. Persze, tudom, hogy 25 évig nem lehet ugyanazon a hőfokon lobogni, de a kezdeti szerelem és szenvedély legalábbis részemről átalakult egy nyugodtabb mederben folyó szeretetté, tiszteletté és megbecsüléssé, amit iránta éreztem. Nehezen tudnám elképzelni az éetemet nélküle, de osztozkodni ne akarok rajta.
Mitől és mennyi őd alatt áll vissza abizalom? Bár azt sejtem, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt.
Jól jönnének a tanácsok...
Köszi.
T.
  1. Torolt_felhasznalo_667249
    Torolt_felhasznalo_667249
    2009. december 28. 20:57401.

    Ha nem is kötelező elválni, - mert miért lenne az, ha vannak közös érdekek amik mentén még lehet egyirányba menni és ez így jó nekik -, de kifejezetten lélekölő arra várni, hogy majd a másik megteszi a gesztusait és visszaáll a bizalom, azzal együtt meg jönnek majd a régi érzelmek és a beszélgetések is.

    2 év után már biztosan nem, ha eddig nem történt semmi .

    Így is lehet élni, de akkor nem kell sírdogálni, cseszegetni a másikat, nem kell jelenet rendezni  és felhánytorgatni ami volt, hanem élje mindenki a maga "magánéletét" ahogy tudja, a közöst meg ne terhelje a sértettség, csak az érdekek domináljanak ami miatt még tart a házasság.

    Ez így korrekt, de ebbe nem fér bele, hogy az egyik még mindig arra vár, hogy valami helyreáll közöttük, a másik meg naponta százszor elmondja, megírja, hogy szeret, csak éppen nincs mögötte semmi és a másiknál meg felmegy a pumpa, hogy nem elég "hiteles".

    Naná, hogy nem az . 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354806 (400)
    2009-12-28  17:47
  2. Torolt_felhasznalo_354806
    Torolt_felhasznalo_354806
    2009. december 28. 17:47400.

    ez az amit én sem értek, nemhogy jobb lenne,  napról napra szarabb az egész

     

    már csak  egy kérdésem van:

     

    mi a fenére vár?????

     

    a pasi átverte folyamatosan, már réges rég ki kellett volna basznia!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667249 (396)
    2009-12-28  00:35
  3. Torolt_felhasznalo_354806
    Torolt_felhasznalo_354806
    2009. december 28. 17:42399.

    azt írod hogy nem állt helyre a bizalom, sőt mással flörtölsz

     

    akkor miért vagytok még mindig együtt??

     

    kényelem? megszokás? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  4. Torolt_felhasznalo_857159
    Torolt_felhasznalo_857159
    2009. december 28. 17:10398.
    Full szex nem lehet, az általam korábban leírtak miatt. Viszont ha valaki egy kapcsolatban erre vetemedik, mindenképpen figyelmeztető jel, út a megcsalás felé.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (397)
    2009-12-28  14:42
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 28. 14:42397.
    És az majdnem de mégsem full szex?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_857159 (395)
    2009-12-27  20:35
  6. Torolt_felhasznalo_667249
    Torolt_felhasznalo_667249
    2009. december 28. 00:35396.

    Ugyan mi a fenétől találhatnád hitelesnek ?

    Klasszikus amit művelt minden részletében, és ha nagyon kapargatnád a kérdést, hát lehet, hogy találnál még érdekes dolgokat a mára vetítve is akár, de gondolom ez már nem annyira érdekel, ha Te is külön utakon jársz. Igaz csak virtuálisan egyelőre.

    Így viszont nem nagyon értem a kérdést, mert elég abszurdnak tűnik, hogy milyen bizalomra is vársz igazából így 2 év elteltével ?

    Amit most leírtál, az alapján elég csodavárás szaga van ennek az egész kapcsolatnak amiben a férjeddel még éltek.

    Mondjuk én már a tavaly ugyanekkor íródott fejlemények alapján is ugyanezt írtam volna, így meg pláne...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (364)
    2009-12-26  08:12
  7. Torolt_felhasznalo_857159
    Torolt_felhasznalo_857159
    2009. december 27. 20:35395.
    A hagyományos értelemben nem, mivel nem testi érintkezésen alapul. Nem sorolom a megcsalás kategóriájába.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (394)
    2009-12-27  20:10
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 27. 20:10394.
    Na és a virtuális szex is szex?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_857159 (393)
    2009-12-27  16:32
  9. Torolt_felhasznalo_857159
    Torolt_felhasznalo_857159
    2009. december 27. 16:32393.
    Az én olvasatomban a szex számít megcsalásnak, bármilyen körülmény között, hirtelen felindulásból avagy anélkül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  10. Torolt_felhasznalo_247186
    Torolt_felhasznalo_247186
    2009. december 26. 19:58392.

    Kedves vagy, köszönöm a jókívánságot!  

     

    Látom Siegfried és PirosAlma jól elvitatkozgatnak. :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (375)
    2009-12-26  12:17
  11. 2009. december 26. 17:08391.
    gyalázatos a férjed ugy ahogy van!!!Undorito!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (343)
    2008-12-09  18:11
  12. 2009. december 26. 15:24390.
    Te is tudod, hogy ti pasik mashogy gondolkodtok siman elvalsztjatok a szexet es az erzelemeket mindenfele melleduma nelkul. Pontosan ugy mukodtok mint ahogyan a peldadban irtad. Helyesbitek is en nem lattam meg olyat (persze letezhet) hogy ugyanazon forro hofokon langol egy kapcsolat. Nekem a ferjem eletem nagy szerelme nem csak egy pasi akivel sokaig egyutt jartam es illet osszehazasodni es megsem egek erte folyamatosan, de meg tudja remtetni a terdem idokozonket, viszont gyuloltem is mar ugy hogy ha nem turtoztetem magam megutom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_548068 (387)
    2009-12-26  14:33
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 15:02389.

    "Olyan mint földről enni."

    Hát ja.

    Kérdés akkor,hogy miért eszik egy olyan földről,aki máshoz szokott,mást szeretne....

     

     

     

    Én direkt nem használtam jelzőket,hogy egyik jobb,vagy rosszabb,mert nem tudom eldönteni.

    Azt sem tudom eldönteni kurvához járni helyes dolog-e, mert kb ugyanaz a szint, mint egy egyéjszakás kapcsolat,vagy akár egy 3 hetes ahol együtt vannak kb 5x és annyi.  

       "akkor azért tenném mert a pasim micsodája már nem elég jó. " Elég micsodacentrikus vagy ezek szerint. De vannak más értékek is, ezt mérlegeli az ember megcsaláskor,írtam is. A micsodázás,az csak egy hobbitevékenység ,amit együtt művelnek a felek, egyfajta örömforrás a sok közül. Kardinális,de ha más dolgokat is jó együtt csinálni,akkor arra már ezekre  nehezebben találni partnert. Minél több ilyen dolog van a micsodázáson kívül,annál nehezebb elválni,noha a szex időnként mégiscsak a kapcsolat fokmérője. Sztem.
    előzmény:
    artemis11 (388)
    2009-12-26  14:41
  14. 2009. december 26. 14:41388.

    Nézd minden nő és minden férfi más és más. Vannak akik szeretnek éreznk vannak érzéseik és vannak azok akiknek csak érzékeik vannak. Az utóbbi szerintem, valóban csak szexre jó, de komolyan a másik típus nem veszi, legfeljebb "kirázza" magát nála, akár nő akár pasi (bocsi ja kicsit szókimondó vagyok:))), azonban szeretni, szerelmesnek lenni egy ilyenbe nem való. Olyan mint földről enni.

    Tudom, volt ilyen és emléknek is silány. Viszont ha két egyformán gondolkodó ember talál egymásra akkor lehet, hogy megértik egymást. Ha pl. mindkettő szexcentrikus. Egyébként szerintem valóban szánalmas az aki már minden érzelem nélkül is félrelép, ezek szerint már szexuálisan is unja a partnerét. Lehet önmaga előtt is kozmetikázni, de minek, legalábbis ha magamból indulok ki, ha félrelépnék, csak a szexért ,akkor azért tenném mert a pasim micsodája már nem elég jó. Vagy van jobb. Minden esetre ha már megcsal valaki akkor olyan valakiért tegye aki számít, mert nagyon komolyan elgondolkodnék azon, hogy érdemes-e vele folytatnom ha egy "semmi" miatt is becsap, megcsal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_548068 (385)
    2009-12-26  14:16
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 14:33387.

    " idokozonent ujra es ujra fellangolhat "

     

    Csakhát az az igazi értékes kapcsolat,amikor völgyben vagyunk,de akkor sem akarom,merem megkockáztatni,hogy elveszítsem a másikat. Pillanatnyi vágy nem ér annyit,mint a völgynek a legalja. 

    előzmény:
    PirosAlma (384)
    2009-12-26  13:45
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 14:30386.

    Belátom,de nem látom be:DD

    Azt belátom,hogy munkába úgy nem lehet járni,hogy annyira hiányzik a másik,hogy nem tud az ember koncentrálni másra. Azt meg nem látom be,hogy miért ne tarthatna ez az állapot az élet végéig.

     

    Nem tudom mi intelLigencia kérdése, szerintem csak döntések vannak, meg ,hogy azt a másik mennyire,mekkora eséllyel  bírja elfogadni.

    Mondok egy példát.:

     

    Megcsalom a feleségem,félig kiederül,szemembe néz és rákérdez,hogy:  megkúrtad a csajt?

    Válaszhatom,hogy igazat mondok, és akkor megmarad a kettőnk közti bizalom, hogy neki mindíg igazat mondok,nem verem át.

    Vagy választhatom,hogy letagadom az egészet, mintha meg sem történt volna. Vagy jobb,ha felháborodok a feltételezésen is.

     

    Ha együtt akarok maradni a feleséggel,akkor az én feladatom,hogy ráérezzek,hogy mi fontosabb a feleségemnek? A testiség,vagy a bizalom?  Mit vesz be a gyomra könnyebben,mit tud könnyebben feldolgozni? Egy lelkisebb csaj talán a bizalmat választja... de én ezt nem intelligenciának hívnám amúgy.

     

    Hisztinek azt hívom,amikor nincs alapja, nincs joga valamiért rikácsolni. Ha "átmegy" , és van alapja annak amit mond,akkor az már nem hiszti,hanem veszekedés.

    előzmény:
    PirosAlma (384)
    2009-12-26  13:45
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 14:16385.

    "nagyon szomorú ha már egy olyannak is megcsalsz aki nem jelent semmit..."

     

     

    Nem értek ezzel egyet. Van ilyen szex,meg amolyan.

     Ezek szerint akkor az is nagyon szomorú,hogy ffinek és nőnek egyaránt jelent egyfajta szórakozást a szex? Nem csak és kizárólag szerelemből művelik az emberek?

     

    Ez a "nem jelent semmit" az nekem azt jelenti,hogy hirtelen ,felfokozódott vágyak,fantázia vagy mondjuk kíváncsiság miatt egymáséi lesznek a felek párszor. És talán kialakul egyfajta barátság is,de nem olyan mély,mint az tettekből, sejthető egy olyan ember számára,akinek a szex többet/mást jelent.

    előzmény:
    artemis11 (383)
    2009-12-26  13:31
  18. 2009. december 26. 13:45384.

    Ket dolog rogvest itt az elejen. Azt szerintem Te magad is belatod, hogy az altalad emlegetet langolas nem tart/hat orokke. A masik, hogy az ami a nagy langolast kovet az sokkal ertkesebb mint maga a langolas. Sot ha jol mukodik egy kapcsolat azt a langolast  vagy lila kodot ami az elso honapokban jellemzi egy kapcsolatot az idokozonent ujra es ujra fellangolhat ugyanazon kapcsolatban. Azonkivul hogy kinek milyen az ertekrendje es kapcsolaton belul az eltero ertekrendet hogyan tudjak a partnerek egyeztetni vagy toleralni az vermerseklet es inteligencia kerdese.

     

     

    Visszaterve a bantasra te kerdezeted, hogy bantott-e? Igen  bantott ezerit irtam azt, hogy amit velem tett.....de olvass vissza. Amikor bantott nem szegtem le a fejem es nem kertem bocsanatot, de nem bantos helyzetben, nem felttlenul kell teleszajjal kiabalni. Azt hiszem a fentebb emlitett szitut hivjatok ti ferfiak hisztinek........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_548068 (381)
    2009-12-26  13:21
  19. 2009. december 26. 13:31383.

    Így igaz. Amíg tart a szerelem addig nincs más nő/férfi. Nők szeretik magukat félrevezetni....kellemesebb nekik, de valójában mindenki tudja mire kell és meddig. Barátnő, feleség, szerető, akárki.

     

    Egyébként ezzel a megcsalás ügyell úgy vagyok mint Jack Nikolson a Farkas c. filmben mikor megcsalta őt az asszony és azt mondta a másik férfiról: nem jelentett számomra semmit, csak szex volt.

    Erre a férj azt mondta: nagyon szomorú ha már egy olyannak is megcsalsz aki nem jelent semmit...És igaza van, ha már egy semmi is elég ahhoz hogy a társát, férjét, feleségét megcsalja valaki akkor az a házasság már nagyon szánalmas és az az érzelem a másik mint férfi/nő iránt már nagyon langyoska vagy annyi sem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_548068 (381)
    2009-12-26  13:21
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 13:24382.

    Hát a megcsalásért nem is! Mindenki azt tesz szabadidejében amit csak akar!

    Viszont amikor bántanak akkor bizony ki kell nyitni a szájacskát,különben olyan,mintha nem is érdekelne,vagy nem számítana a dolog.  

    előzmény:
    PirosAlma (380)
    2009-12-26  12:51
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 13:21381.
    Kölcsönös szerelem az szerintem megszűnt. Amikor az ember lángol,akkor eszébe sem jut más nő -szerintem fordított esetben ffi sem. Amikor ez a lángolás parázzsá csillapodik,akkor meg igen. Mennek a dugások össze-vissza ilyen olyan indokkal ,kinek-kinek vérmésréklete szerint. A kérdés,hogy mit nevezel szerelemnek, csak az elsőt,vagy talán ez utóbbit is -amit én inkább szeretetnek titulálnék inkább?
    előzmény:
    PirosAlma (380)
    2009-12-26  12:51
  22. 2009. december 26. 12:51380.

    Ez Te is tudod, hogy nem minden helyzetben igy igaz ahogy most leirtad. nekem akkor amikor rajottem, hogy sokadszor becsapnak nem kell elvenem semmit, nem kell bebizanyitanom semmit. Sot hallgatrnom sem kell, de kiabalni balhezni felesleges. Azt amit eroszakkal mert eros vagy megszerzel az soha nem lesz igazan a tied.

     

     

    A masik tema, hogy miert vagyok/voltam turelmes? Millio indokot tudnek ide irni, de tok folosleges lenne a lenyeg, hogy a  kolcsonos szerelem nem szunt meg.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_548068 (374)
    2009-12-26  11:01
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 12:30379.
    Lehet,de attól csak savanyú és szomorú lesz az ember sorsa. Minek fossza meg az ember magát a különlegesen zamatos élvezetektől? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (376)
    2009-12-26  12:19
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 12:27378.
    Értem. Pont azért nem értem:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (377)
    2009-12-26  12:20
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 26. 12:20377.

    Te érted, amit más ír? 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_548068 (373)
    2009-12-26  10:59

Címlap

top