Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Összeköltözés? Közös élet?

kéki
Létrehozva: 2008. május 25. 10:13

Sziasztok!

 

http://www.nlcafe.hu/soma/20080521/felelem_ a_kozos_elettol/

(nyitólap: Félelem a közös élettől) Nem bizti, hogy jól linkeltem be

 

Ti  mit gondoltok erről?

 

Nekem az a véleményem, igaz én elég racionális vagyok, hogy lehet, sőt biztos szereti a ffi, de nem annyira, hogy összeköltözzön. Azaz, meg akarja tartani a függetlenségét. 

Vannak ilyen ffiak, ők azok, akik meghagyják a "kiskaput", ha "menekülni" akarnak.

Vágynak egy társra, hogy maguk mellett tudhassanak valakit, de a szabadságukat nem képesek feladni.

A betegsége is szerintem ebből fakad, nem abból, hogy volt egy akár nagyon régen - tudat alatt megbúvó - negatív élménye nalaminek az "elengedésével" kapcsolatban, hanem:

 

pont, mert tudja magáról, hogy ilyen, de nem akarja belátni, alakult ki a betegsége. Próbál megfelelni, de magának sem képes belátni, hogy nem tud.

Szereti a nőt, de a közös jövőtől  - a sokásos "sztererotípiától" -, lakás, család, kötöttségek fél, ill., nem is fél, egyszerűen nem vágyik rá, az "fiatal" akar maradni, aki, ha akar elmegy ide-oda, ha egyedül akar lenni, csak becsukja a szobajtót, ha egész nap feküdni akar, semmit tenni, ne szóljon senki, stb.

 

Megkockáztatom, hogy annyira nem szereti a nőt, hogy megváltoztassa az életét.

  1. 2008. június 26. 16:16143.

    hello

     

    nálunk praktikussági okból (is) akar párom összeköltözni! elég sokat vagyok nála, nem szeret átkocsikázni hozzám!

     

    viszont ő olyan helyen él, hogy innen  naponta kell ingázni nagyobb városba melóba, ügyintézni, vásárolni, mert helyben semmi sincs!

     

    mindketten igazi lokálpatriótaként ragaszkodunk a gyökereinkhez és mind2en éltünk már élettársi kapcsolatban!

     

    engem az tart vissza, hogy a volt élettársam egyik óráról a másikra kipakolt az utcára, mert neki épp olyan kedve volt, így köszönt meg nekem 2,5 év közös életet! ettől rettegek én, nehogy most is ez legyen! mit szóltok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259383 (139)
    2008-05-26  20:45
  2. 2008. május 30. 13:04142.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259383 (141)
    2008-05-28  14:26
  3. Torolt_felhasznalo_259383
    Torolt_felhasznalo_259383
    2008. május 28. 14:26141.
    Én is!Csak mikor én vagyok ti nem.Azaz hogy senki.Lássuk a jó oldalát:akkor úgy látszik mindenki megoldotta a problémáját,bizti azért nem kell megvitatni.
    előzmény:
    kéki (140)
    2008-05-27  09:02
  4. 2008. május 27. 09:02140.
    itt vagyok
    előzmény:
    kéki (1)
    2008-05-25  10:13
  5. Torolt_felhasznalo_259383
    Torolt_felhasznalo_259383
    2008. május 26. 20:45139.

    Helló!

    Én jártam erre,nem látszik ugyan nem írtam be,mert láttam nem vagytok.Na, mizújs a bögrés szívtipróval??Nem hangzik valami túl jól ez az egyedüli csavargás,meg a-későnértemhaza-sem!

    előzmény:
    aviane (138)
    2008-05-26  10:10
  6. 2008. május 26. 10:10138.

    sziasztok!

     

    látom végül tegnap senki sem járt már erre, remélem mindenki jól töltötte az estéjét

     

    én elmentem csavarogni, hogy ne üljek itthon egyedül, és későn értem haza!!

     

    szép napot mindenkinek!

     

    előzmény:
    aviane (136)
    2008-05-25  16:15
  7. 2008. május 25. 16:23137.

     

    ok, ma enyimé a gép

     

    párom is, fiam is dódozik

     

    puszó, később

     

    Amúgy én is féltem újból együtt élni, de valahogy úgy történt meg, hogy észre sem vettem , már együtt is voltunk.

     

    Van ilyen is. Hogy meddig? ki tudja

    előzmény:
    aviane (136)
    2008-05-25  16:15
  8. 2008. május 25. 16:15136.

    én sem arra hajtok, hogy egyedül legyek:)

     

    persze, hogy jobb egy társsal, de tényleg csak egy társsal, a megalkuvások engem sem érdekelnek...

     

    hát akkor teregess!

     

    őszintén örülök, hogy most boldog vagy

     

    én is teszek-veszek itthon, mindig van mit...

     

    majd jövök és gyere, gyertek ti is!

     

     

     

    előzmény:
    kéki (134)
    2008-05-25  16:08
  9. 2008. május 25. 16:11135.

     

    persze, most együtt élek egy ffival

     

    lassan én is lépek, de csak mert teregetnem kéne, meg boltba menni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259383 (130)
    2008-05-25  15:50
  10. 2008. május 25. 16:08134.

    Nem szeretek egyedül, sosem szerettem, de vergődni sem fogok mégegyszer, csak hogy ne legyek egyedül.

     

    Amúgy nagyon kedves volt, udvarias, stb...

     

    de van olyan nő, aki elviseli, csak ne legyen egyedül.

     

    Az ilyen ffi szeretni sem képes, de jól tudja álcázni, és mégjobban előadni a hősszerelmest...

     

    és nagyon tudja, mi kell a nőknek.

     

    Az ilyentől jobb nagyon gyorsan szabadulni.

    előzmény:
    aviane (131)
    2008-05-25  15:52
  11. 2008. május 25. 16:00133.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259383 (128)
    2008-05-25  15:46
  12. Torolt_felhasznalo_259383
    Torolt_felhasznalo_259383
    2008. május 25. 15:55132.
    Kitartás kérem szépen!Nem kell mindíg a legrosszabbra gondolni.Most a bögre miatt ki erre,ki arra duzzog.Egy bögre miatt csak nem lesz vége.Viszont én perceken belűl lépek,bőven lejárt az az idő,amit locsogásra engedélyeztem magamnak itt a fórumon,akad dolgom.De ha tudok visszanézek majd.Hali!
    előzmény:
    aviane (129)
    2008-05-25  15:48
  13. 2008. május 25. 15:52131.

    ez tény, hogy mindenki más...

     

    ő azért általában tudja, hogy mit akar, és ha eldöntötte, akkor véghez is viszi, meg olyanokat sosem mond, amiket utána visszavon, inkább addig nem mond semmit!

     

    ilyen ki-kiruccanós pasi menjen is a fenébe, amúgy lehet, hogy mind ilyen (tisztelet a kivételnek), de hogy ezt még reklámozzuk is és előre közüljük???? naneeeeeeeeeeee

     

    azt hiszem, én is lemondtam volna róla igen hamar!

     

    én sem vagyok kapcsolatfüggő, tök jól elvagyok egyedül is, meg hát mivel egyedül élek, anyagilag sem érdekelt a dolog nálam ilyen téren... 

    előzmény:
    kéki (127)
    2008-05-25  15:46
  14. Torolt_felhasznalo_259383
    Torolt_felhasznalo_259383
    2008. május 25. 15:50130.
    Ez a beszéd!!!Ez az édes kis monogám alkat is remélem csak ex?!!?Ugye?
    előzmény:
    kéki (127)
    2008-05-25  15:46
  15. 2008. május 25. 15:48129.

    hát bízom benne, hogy sikerül.

     

    az uncsitesója (fiú), aki szintén nagyon szereti őt, tökre örül, hogy én vagyok vele, mert ő is látja, hogy jó irányba halad mellettem, mert sokan próbálgatták terelgetni, akik jót akartak neki, de nem igazán ment....

     

    mindig azt mondja a srác, ha valami van, hogy "gyere már, rád hallgat"   ez olyan jó érzés

     

    viszont ma nagy a csend..... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_259383 (126)
    2008-05-25  15:44
  16. Torolt_felhasznalo_259383
    Torolt_felhasznalo_259383
    2008. május 25. 15:46128.
    Jól van,én cinikusan írtam,hogy drága.Dehogy az...Csak nekem most nem akarnak működni a szmájlik.
    előzmény:
    kéki (124)
    2008-05-25  15:36
  17. 2008. május 25. 15:46127.

    Nem tudom, mindeki más.

     

    Ezt csak Te tudhatod.

     

    Azt tudom, hogy egyik percben azt mondta, szüljek neki gyereket, a másikban meg, hogy  ő nem tudna EGY nővel élni.

    Ill., mindig kéne más, egy állandó, de közben ki-kiruccanna...

     

    ok, én megpróbáltam, nekem ez nem ment, ő is látta

     

    mindenki más

     

    szeretem a konkrét, határozott dolgokat, hogy ki mit akar, mit szeret

     

    találgani nem fogok, főleg egy 38 éves ffinél... 

     

    De én megfogadtam a válásom után, hogy nem fogok megalkudni.

     

    Ha nem tetszik valami, akkor 'l pá.

     

    Nem szarok be, ha egyedül is maradok, vagy leszek. 

    előzmény:
    aviane (125)
    2008-05-25  15:37

Címlap

top