Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megcsaltak!Megbocsájtás?Vá

festina
Létrehozva: 2008. október 30. 07:45

Sziasztok!

 

Nagyon nagy szükségem lenne kívülállók segítségére, véleményére!!!!A férjem három hete jelentette be, hogy három éve van valakije, szereti a nőt.Megbeszéltük az ő kapcsolatukat, amit tudni akartam mindent elmondott.Abban állapodtunk meg ha marad meg kell szakítania a nővel minden kapcsolatot.Azt mondta menni akar.Én mindent megteszek, hogy maradjon.Még itt van.Nem tudom meddig.Közben tudom, hogy nem szakítottak. Szerintetek mit tegyek?Éljek úgy vele, hogy azt mondta olyan nővel akar élni akivel boldog és ez nem én vagyok.Tudom a gyerek tartja vissza.Megéri így?

 

Segítsetek!!!!!!!!

  1. 2016. szeptember 3. 08:5338760.

    Látom képtelen voltál feléleszteni a topikot, 7 év után. Szeretokent elni   mi is próbáljuk ex sonata* val, de nem megy. Pedig jó kis társaság volt annó. Jó látni az ismerős neveket, véleményeket.


    Mi van Veled, lovgod még meg van. Férjed még a ribivel akiért elhagyott. Én még mindig kapcsolatba vagyok a Kedvesemmel. 18 éve múlt júniusba. S egyre jobb, mint valaha.

    előzmény:
    epa (28002)
    2009-02-13  20:50
  2. Torolt_felhasznalo_863179
    Torolt_felhasznalo_863179
    2012. február 27. 18:4738759.

    Kedves festina!

     

    Jó lenne, ha egy icipicit mesélnél magadról!:) 

    előzmény:
    festina (1)
    2008-10-30  07:45
  3. 2012. február 2. 10:2738758.
    Szülőként én sem tapsikolnék örömömben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863179 (38757)
    2012-02-02  10:04
  4. Torolt_felhasznalo_863179
    Torolt_felhasznalo_863179
    2012. február 2. 10:0438757.

    Nevetni fogsz, egyszer a közelében voltam a dolognak. Volt egy távol-keleti szerelmem, és szerette volna, ha vele megyek a hazájába.

    anyukám sirt-rítt, hogy elad pár kecskéért vagy disznóért.

    előzmény:
    tockos (38756)
    2012-02-02  09:49
  5. 2012. február 2. 09:4938756.

    No akkor ejtsük meg a dolgot. Nékem adja a leányát két kecskéért meg egy sertésért?:D

    Ha már romantika.:D

     

    Egyébként én is gratulálok! Mindig az eleje a legszebb, reményekkel teli. Tartson sokáig a nagy boldogság!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863179 (38753)
    2012-02-01  15:11
  6. Torolt_felhasznalo_283555
    Torolt_felhasznalo_283555
    2012. február 2. 09:3338755.

    Szia!

     

    Igen nagyon szép volt és minden jól sikerültOtt voltak az ő szülei és az én szüleim.Még a régi hagyományos leány kérés volt!(apukámtól kérte meg a kezemet)

    De nekem ez a legszebb napom volt!És szerintem mindegy az a lényeg ő szerett!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863179 (38753)
    2012-02-01  15:11
  7. 2012. február 1. 16:1138754.
    Igazából az ilyen kapcsolat azt jelzi, hogy már eldöntötte a pasi, hogy megy. Nem tudom, mi vihet rá egy nőt, hogy mindenáron megpróbáljon valakit visszatartani, aki az orcájába mondta: MÁST SZERETEK.....Mindegy is, hogy ő engedi ezt vagy nem...próbálja megtiltani!
    előzmény:
    csupaszp (38743)
    2012-01-26  18:34
  8. Torolt_felhasznalo_863179
    Torolt_felhasznalo_863179
    2012. február 1. 15:1138753.

    Gratulálok, ezek tényleg jó hírek!

     

    Egy lánykérés olyan romantikus, biztosan elbőgném magam, ha ilyenben lenne részem, na. Hiába vagyok kőkemény, a romantikától mindig bőghetnékem támad:))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283555 (38752)
    2012-02-01  14:44
  9. Torolt_felhasznalo_283555
    Torolt_felhasznalo_283555
    2012. február 1. 14:4438752.

    Szia!

     

     

    Megbocsájtottam neki,de nem vagyunk már együtt!

     

    Egy uj párkapcsolatba vagyok.Ami a legfontosabb ő teljes szívből szerett és 3 honap utén össze költöztünk.Tavaly novemberbe voltunk 1 évesek és megkérte a kezemet!

     

    Nálam is minden rendbe.A multon meg nem rágodom!

     

    De azért maradhatók ügye?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_863179 (38751)
    2012-02-01  13:54

Címlap

top