Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Café SOS :(

Torolt_felhasznalo_687129
Torolt_felhasznalo_687129
Létrehozva: 2008. november 4. 09:09

Sziasztok,

 

sajnos kénytelen vagyok a segítségeteket kérni. Talán sokan emlékeztek Caféra, az öszvérre, akit az nlc fórumozói mentettek meg azáltal, hogy összedobták az árát, és elhozhattuk a szadista gazdájától.

Café nagyon beteg. Hétvége óta küzdünk az életéért, babéziával kezdett, 40-41 fokos láza van, tele van a tüdeje vízzel, szakad az orrából a hab, alig kap levegőt, de még élni akar, jön utánam, bújik, kunyerálja és répát. Amíg látom, hogy próbálkozik, én sem akarom feladni.

Sűrű volt az elmúlt hónap állatorvosilag, vagy 70.000 Ft nem várt kiadásunk volt az egyéb költségek mellé; az öreg lovakat speciális kajával kell felkészíteni a télre, a 10 mentett kutyánknak ígért kajatámogatást nem kaptuk meg, az az egy-két ember, aki a hozzánk leadott lovának jelképes szponzorálását elvállalta, jó magyar szokás szerint eltűnt, a lényeg, hogy totálisan elúsztunk anyagilag, és erre most rájön Café kezelése...Szóval hatalmas segítség lenne, ha akár egy ezressel hozzá tudnátok járulni a mamó gyógyíttatásához. Nem akarok hazudni, semmi garancia rá, hogy életben marad, de amíg látom, hogy élni akar, és a doki egy ezrelék esélyt ad neki, addig minden esélyt meg akarok adni neki. A számlaszámom 11773463-51102052, OTP.

 

köszönjük

 

Café és Zakuszka/Várkonyi Andi

  1. Torolt_felhasznalo_260925
    Torolt_felhasznalo_260925
    2008. november 10. 20:01101.
    Kedves Emberek,

    múlt hét csütörtökre virradóan nyilvánosságra hozott költségvetési törvényjavaslat 3. számú melléklete értelmében a hazai korai fejlesztéstől annyi pénzt vonnának el, hogy záros határidőn belül szétzilálódna és ellehetetlenülne. Kérjük, aláírásával vagy a bicsakne.nt@t-online.hu címre küldött levelével támogassa a tiltakozást, és segítsen abban, hogy minél több címzetthez eljusson a felhívás.
    Itt lehet a peticióhoz csatlakozni, vagy kommentelni a törvényjavaslatot!
    http://prae.hu/prae/petitions.php?pid= 2096
      Hogy ne a legkisebbeken és a legtehetetlenebbeken csattanjon az ostor.... 
    Köszönjük
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. november 10. 12:33100.
    Nagyon örülök!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (92)
    2008-11-07  21:21
  3. 2008. november 8. 14:1799.
    ja, emlekezel a telen, miko a lelencnek akartam kuldeni?  azt mondtak a bankba 65 dollar. azer ment a MONEY ORDER  AMIT A KEDVES LADY elakart  sinkofalni.  de te emlekezel ra. szioka
    előzmény:
    ANDREA* (95)
    2008-11-08  05:10
  4. 2008. november 8. 14:1498.
    szija dragam.  koszonom.  hivjal valamikor este  . szep hetveget . itt esik  gondolom nalatok is. csok.
    előzmény:
    ANDREA* (96)
    2008-11-08  05:12
  5. 2008. november 8. 05:1397.

    Szia Andi!

     

    orulik, hogy Cafe jobban van. Meg kuldok neki energiat, hogy megerosodjon ...~~~...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (1)
    2008-11-04  09:09
  6. 2008. november 8. 05:1296.

    Szia Irene.

     

    Latom ismet jotekonykodsz. Most nemfogsz csalodni.Zakuszka tevekenyseget mar regota figyelemmel kiserem. Olvass bele a weboldalukba. Nagyon erdekes.

    előzmény:
    irenehavas (94)
    2008-11-08  04:48
  7. 2008. november 8. 05:1095.

    Innen Kanadabol nem egyszeru penzt hazakuldeni. Vagyis egyszeru, csak kell hozza minden adat.

    En is szoktam hazautalni es a Mo-i Bank pontos cimen, kodjan, es telefonszaman kivul az ocsem sz.szama, cime, tel szama is kell.

    Ja es az utalas ara 35 $. Ha 100$ kuldok akkor is,de ha 500-at akkor is.

    előzmény:
    Ugor (83)
    2008-11-07  09:01
  8. 2008. november 8. 04:4894.
    sziasztok. koszonom.  canadai vagyok, es andival fel vettem a kapcsolatot.  jaj de orulok, hogy cafe kezd jobban lenni.  sok sikert  nektek.  varom andi levelet. szep hetveget.
    előzmény:
    Dike (84)
    2008-11-07  09:25
  9. Torolt_felhasznalo_427973
    Torolt_felhasznalo_427973
    2008. november 7. 21:2293.
    Ez nagyon jó hír! Jó szívedért ezt küldöm Neked
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (92)
    2008-11-07  21:21
  10. Torolt_felhasznalo_687129
    Torolt_felhasznalo_687129
    2008. november 7. 21:2192.

    Sziasztok,

     

    Café is nagyon köszön mindenkinek mindent, és én is azt, hogy a vészhelyzet lecsengésén túl is segítetek.A banya jól van, néha még szivárog belőle egy kis ezmegaz, de ma már kint fűnyíróskodott az udvaron. Még két napig kap antibiotikumot, aztán ha teljesen rendbejön a légzése, mehet vissza a ménesbe, fogadott fia, tokmányfejű Lecsó már nagyon várja. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. november 7. 19:1191.

    Kulfoldon a bankok egy egyszeru utalashoz is sokkal tobb adatot kernek, mint otthon...bar, ha azt nezem, az i-bank is keri a kedvezmenyezett nevet es szekhelyet.

    Andi nagyon kedvesen - szinte azonnal - valaszolt nekem is, nem eltitkolva, hogy Cafe orvosi ellatasara a koltseg mar megvan. En is utaltam, mert egy jo ugyet szolgal es ugye Cafenak a jovoben is kell ennie, esetleg vitaminokat szednie. Sok kicsi, sokra megy.  

     

    Kivanom Cafenak, hogy sokaig elvezze fan klubjanak szeretetet.

     

    T.M.M. 

    előzmény:
    Ugor (83)
    2008-11-07  09:01
  12. 2008. november 7. 16:0290.

    De jó

     

    előzmény:
    Ugor (86)
    2008-11-07  10:31
  13. 2008. november 7. 11:4489.

    Ha mindenki ennyi szívvel-lélekkel,elhivatottsággal  tenné a dolgát,mint ez a két állatorvos, és elsősorban Andi,( aki fiatal lány létére ilyen szenzációs kitartással, hittel tud küzdeni) talán ez a világ is elviselhetőbb volna...az ember elszégyelli magát, ha rágondol, csipp-csupp űgyek miatt milyen hisztis tud lenni!!

     

    További jó munkát,Andikám, és egészséget támogatott "barátaidnak"!!

    előzmény:
    Ugor (86)
    2008-11-07  10:31
  14. 2008. november 7. 10:4788.
    Jajdenagyonjó!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    Ugor (86)
    2008-11-07  10:31
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 7. 10:3587.
    Köszönjük a jó hírt!!! Cupp-cupp!!
    előzmény:
    Ugor (86)
    2008-11-07  10:31
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 7. 10:3186.

    Olvastátok?

    2008. november 7, péntek, 09:25

    Cafét ünnepélyesen gyógyultnak nyilváníthatjuk; a tegnapi nap után ma is láztalanul kezdett, a légzése 43/perc. Érthetően nagyon legyengült és lefogyott, imbolyogva-vánszorogva megy (tegyük hozzá, egyébként sem volt az észnélküli száguldás megszállottja), a gerince kilóg, a fara behorpadt, de túlélte, most már egyre jobban lesz, és remélhetőleg minél előbb visszahízik Caféméretűre. Nagyon-nagyon köszönjük az anyagi támogatást, segítségkérés-továbbítást, érdeklődő-drukkoló telefonokat-leveleket mindenkinek, és persze köszönjük a lelkiismeretes munkát Café állatorvosainak, dr. Lábos Viktornak és dr. Talpag Bálintnak (és bocs a telezokogott telefonokért...)

    /a téma még messze nincs lezárva, ez csak egy gyors helyzetjelentés egy rohangálós napon, de lesz itt még lelkizés, elmélkedés, képek és miegyéb./

     

    Forrás: Zakuszka tanya

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 7. 10:2885.
    Persze, lehet.
    előzmény:
    Dike (84)
    2008-11-07  09:25
  18. 2008. november 7. 09:2584.
    Ha jól sejtem irene nem MO-n él, külföldről meg kevés ez a számlaszám, kell IBAN, meg SWIFT kód is. Lehet ezért kell a privi?
    előzmény:
    Ugor (83)
    2008-11-07  09:01
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. november 7. 09:0183.
    De miért is kell neki külön privát üzenetet írnia? Itt van a számlaszáma a nyitó hozzászólásban. Ha valaki arra szeretne küldeni, hát tegye. Külön mit kellene még beszélni erről? Megírta a problémát és mi megértettük.
    előzmény:
    irenehavas (80)
    2008-11-06  20:19
  20. 2008. november 7. 08:5282.

    Szia Andi!

    Ha már megvettük, támogassuk is szegény csacsit, utaltam egy kis hozzájárulást.

    Jó egészséget mindenkinek!

    Üdv.: Nyuszim

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (1)
    2008-11-04  09:09
  21. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2008. november 7. 08:4881.

    Tegnap én is utaltam egy kis hozzájárulást és örömmel olvastam a honlapodon, h Café tegnap este már jobban volt...(de persze én is csak suttogva és lábujjhegyen...)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (1)
    2008-11-04  09:09
  22. 2008. november 6. 20:1980.
    szia. ne haragudjal, en csak most lattalak.  sajnos nem ismerlek.  ha irsz privit, szivesen  kulduk egy kis penzt. te egy rettento rendes emberke vagy. kerlek ha van idod irjal. koszonom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (1)
    2008-11-04  09:09
  23. 2008. november 6. 15:1279.

    nagyon örülök!

     

    teljes gyógyulást kívánok Cafénak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (74)
    2008-11-06  08:32
  24. 2008. november 6. 13:3078.
    ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. november 6. 10:1177.

Címlap

top