Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szakított a párom!

Al Bundy
Létrehozva: 2008. november 6. 22:16

Sziasztok!

 

Ma végleg szakított velem a párom. Szeretném kérni a segítségeteket. Mit tegyek? Hogy tegyem túl magam rajta? Nem könnyű a dolgom, mert én még mindig nagyon szeretem. 5 éves kapcsolatnak lett ma vége. Azt mondta, hogy már nem úgy szeret. Elmondani nem lehet, hogy ez mennyire fáj.

Soha többet nem ölelhetem át, nem foghatom meg a kezét, nem simogathatom meg az arcát. Nélküle fekszem, és nincs mellettem, amikor felkelek. Ha rá gondolok, akkorát dobbant a szívem, hogy majd kiugrik, az egész testem beleremeg. És sztem ezek a dolgok nem azt jelentik, hogy megszokásból fog hiányozni. Szerelemből fog. Ezen kell túltennem magam.

 

Minden segítséget nagyon szívesen fogok olvasni, és köszönök minden választ!

 

Bundy

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 7. 10:06126.
    Kutyaharapást szőrivel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176269 (125)
    2009-05-07  09:53
  2. 2009. szeptember 14. 08:42127.

    Sziasztok!!

     

    Hát nem hittem volna el hogy velem is fog ilyen történni de egy hete vége lett 5 és fél éves kapcsolatomnak.Érzem beleörülök hamarosan.....:(amuyg soha nem volt egy ölelgetös babusgatos tipus nem fogta mega  kezem az utcán nem mondta szeretlek stb.én mégis kitartottam mellete pedig más már régen ott hagyta volna.ezt is mondtam neki!!!!

    párom 28 és 32 és fél fejjel kisebb töllem. már juliusban is sokszor volt uyg éreztem itt van a vég de még mindig reménykedtem.aztán egy szép augusztusi strandolásnál jött a menykő hogy vége.(baba témán vesztünk össze)

     

    Jött a nagy beszélgetés legyen akkor szünet.én ötletem volt ez is...

    igy is lett de mindenap beszéltünk többször is (ingyen telefonunk van egymás közzött )aminek nem sok értelmét láttam de egyben örültem is  neki hiszen akkor mégis szeret????.AMUGY az a legnagyobb baja hogy már nem szerelmes és most neki jo egyedül.mindennnap beszélünk és mindig ezt mondja!!!

     

    de könyörgöm mondtam neki a szerelem mulandó marad a szeretet.soha nem volt egy nagy dumás és szinte  én beszéltem végig a szakitás alatt belöle ugykel kihuznia  szavakat.ikrek és meg nyilas persze hoyg tüzes természetem van és mondtam neki mindent ami jött belölem a szép szavaktol  csunyáig ez van de már egy honap feszültsége jött ki belölem.

     

    ja és volt nyaralni haverjaival (akik szerintem mossák az agyát mert nem nagyon szeretnek pedig nem adtam rá semmi okot) balcsin persze megevett a  féltékenység és valami kis ribanccal megismerkedett de azt mondta nekem végig lelkiismeret furdalása volt és egyáltalán nem történt semmi köztük...beszélgetet vele kétszer.se telcsiszám csere se semmi.....

    hát ezt is a fejéhez vágtama  szakitáskor és mégegy ilyen csajt mint én nemfog találni az biztos mindent megadtam neki mégsem kelek....hihetetlen...

    annyira rosz hogy néha rámjön a  zokogás...tudom nem érdemli meg de iszonyatosan fáj és ha sirok sajna rám jön a  hányinger és akkor végem van... ez idegi alapon van papám temetése ota ami 5 éve volt:(

    Hát eszemmel tudom hagyjam a fenébe de szivem meg örülten szeretem nekem ő az igazi vele akarom leélni az életem...

     amugy már kétszer szakitottunk és mindig kibékültünk de most hát nem is tudom hogy lesz...mindenesetre köszönöm hogy kiirrhattam magambol...:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_142095
    Torolt_felhasznalo_142095
    2009. szeptember 14. 09:40128.

    hello!

     hát nagyon sajnálom, ami veled történt. én is végigcsináltam gyakorlatilag ugyanezt.

    nekem 2.5hete jött haza a párom, hogy már nem tudja szeret-e... utána mi is "gondolkodtunk". de a sarkamra álltam és kimondtuk, hogy vége. ennek pont ma egy hete. nem mondom, hogy tök jó minden, meg jól érzem magam, de legalább már nincsen bizonytalanság...

    ha te kellesz neki, akkor erre rá fog jönni és mindent meg fog tenni azért hogy visszakapjon. de ha nem jön, akkor ne is keresd, mert erőltetni ezt nem lehet...

    nehéz, de célravezető.

    előzmény:
    ninaeper (127)
    2009-09-14  08:42
  4. Torolt_felhasznalo_758782
    Torolt_felhasznalo_758782
    2009. szeptember 16. 22:00129.

    Nagy szomorúsággal, és mély megértéssel olvastam a hozzászólásodat... Velem csaknem három hónapja szakított a párom, szintén öt és fél éves kapcsolat után... Három éve éltünk együtt... Istenem, így leírva nem tűnik ez olyan soknak, én mégis úgy érzem, vele töltöttem az egész eddigi életemet... 26 vagyok most, úgyhogy felnőttlétem java részére ez igaz is...

    Az indok? Hasonló. Hogy nagyon szeret, de ez már nem szerelem... Mit lehet erre mondani? Hogy én is "csak" szeretem, de tűzbe mennék érte? Hogy hetvenévesen is vele kézenfogva szerettem volna botorkálni?... Hiszen már a soha meg nem született gyermekeinknek is megvolt a neve, ő találta ki!...

    Az én szeretetem nem volt vak, tisztában voltam a problémáinkkal, de olyannyira közös volt bennünk minden, az értékrendünk, a világnézetünk, ugyanazokat az embereket szerettük, ugyanazok a filmek tetszettek nekünk... És nagyon sok kedves közös tevékenységünk volt, rengeteg szeretnivaló szokásunk, tengernyi intim kis titkunk... Csak én tudtam, hol van az a mélyedés, ahová a fejemet hajtottam, ha összeölelkezve aludtunk, csak én tudtam, milyen finom a bőre illata arcmosás után, csak én tudtam, milyen aranyosan tud bocsánatkéréskor bánatos kiskutyaarcot vágni...

    A szakításunk órákig tartott, mindketten zokogtunk. Nem tudtam megérteni, hogy szakíthat két ember, ha mindkettőnek ennyire fáj?... Azóta is rengeteget beszélgettünk, és bár nehéz volt, nem zúdítottam rá indulatomat és fájdalmamat, csak minden gondolatot, kétséget, félreértést, problémát tisztáztunk. Azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy barátok tudtunk maradni (legalábbis egyelőre úgy tűnik).

    Sajnos ennyi idő alatt nekünk a baráti társaságunk is gyakorlatilag 100%-ban közös lett, így a mi szakításunkban a legnehezebb részemről a totális egyedülmaradás volt. Addig észre sem vettem, mennyire szükségem van mindenben az ő megerősítésére, és hogy minden attól lesz jó, hogy együtt nevetünk rajta... És mivel valahogy úgy éreztem, nem terhelhetek egy közös barátot sem a problémáinkkal, két hétig egyedül fuldoklottam otthon a könnyeimben, miközben ő többször leitta magát a haverokkal a sárga földig...

    Nyilván érezni a szavaimból, hogy most is fáj, és nem vagyok még túl rajta... Fáj arra gondolni, mennyi pótolhatatlan érték veszett oda ebben a süllyedő hajóban... De már nem sajdul meg a szívem, ha beszélünk (igen, beszélünk), nem sírok, ha gitározás közben szerelmes dalhoz érkezem, éjjel nem riadok fel halálra rémülten, felismerve, hogy elment... 

    Elkeserít, mikor olvasom, hogy nem kivételes a problémám, hiszen nyilván eztán soha egy kapcsolatomban sem fogom elhinni a 100%-ot (pedig de jó érzés is az, a teljes biztonág és boldog jövőkép!...)

    De hát ilyen az élet... 

    Bocsánat, hogy a problémádra a sajátommal válaszoltam. Nem kicsinyíteni akarom a fájdalmadat... De látod, nem egyedül jársz ebben a cipőben... És ha bármiben segíthetek, vagy csak pár kedves szóra van szükséged, szólj bátran! (emailcímem is van egy a nickemmel azonos, freemailos illetékességgel :)

    És ha már így tettem, pár tipp, ami nekem segített:

    -Vettem és olvasgattam hasonló témájú könyveket, kicsit fájtak, de elgondolkodtattak (pl. Csernus, Popper könyvei) 

    -Már másnap írtam egy listát, hogy miket fogok kezdeni a

    felszabaduló időmmel (főznitanulástól művelődésen keresztül extrém sportig, soha ki nem mondott vágyig, a szinte lehetetlennel bezárólag bármi jöhet!!!)  

    -Volt néhány munkamentes napom, amikor addig néztem a fényképeit, addig hallgattam a közös dalainkat, addig olvasgattam a naplómat a régi szép időkről, amíg el nem apadtak a könnyeim... Azóta nem tudok rajtuk sírni...

    -Különböző indokkal írtam néhány kedves sort e-mailen, wiwen, sms-ben régi ismerősöknek... Bárki örül, ha eszedbe jutott, és jól esik válaszokat kapni!...

    -És végül elmentem mindenhova, ahova lehetett, otthon ülni és a sebeket nyalogatni az első hetek (talán max két-három hetet mondanék) után nem szerencsés!

     

    Puszik, kitartás!!!

    Zsuzsi

     

    előzmény:
    ninaeper (127)
    2009-09-14  08:42
  5. 2009. szeptember 17. 07:11130.

    Nem, nem, nem és megintcsak nem értem. Miért fut mindenki a szerelem után évek múlva is? A leírtak alapján, mi kell még több? Annyi minden volt közös bennetek, ami elég egy közös élethez.. Az emberek nem tudják felfogni, hogy a szerelem az esetek többségében elmúlik? De ott marad a szeretet és a másik tisztelete. A közös programok, dolgok megélése.

    Most mit vár majd a következőtől? Nagy lamúrt, ami x idő múlva megint csak elmúlik. Aztán majd 40, 50 évesen több kapcsolat után ott marad egyedül. Szép.

    Ez megint olyan, hogy lehet picit lapossá, mindennapossá, megszokottá vált a kapcsolat, de azt fel lehet dobni. Egy kapcsolatért tenni kell és meglátni az értékét!!! És nem egyből "jah, nem működik mert nem vagyok szerelmes és akkor legyen vége" 

     

    Javaslom megnézésre a Nem kellesz eléggé című vígjátékot. Romantika és érzelem. Elgondolgokdtató, hogy ki mit érez és érdemes az érzések mélyebb részét is megérteni.

     

    Sajnálom ami veled történt, remélem megtalálod azt akivel ugyanennyi közös élményed lesz....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758782 (129)
    2009-09-16  22:00
  6. 2009. szeptember 17. 07:18131.

    "de azt fel lehet dobni."

     

    nem lehet feldobni. Pont azért mert már barátok,nem pedig szerelmes pár.

    előzmény:
    JimmyT (130)
    2009-09-17  07:11
  7. 2009. szeptember 17. 08:14132.

    Szia te drága gyönygyszem!!!

     

    Olyan jol estek szavaid és hihetetlen miket kell elszenvednie egy nőnek egy kapcsolatban.átéreztem a fájdalmat a soraidbol és egyáltalán nem baj hogy irtál örültem neki nagyon.

    igen a  ti esetetek más mert együtt laktatok mi nem sajna én is szülökkel és ő is.

    igy elég nehéz egy kapcsolatot fent tartani  heti 3 tali volt ugy az utolsó idökben hetenkét csak egy tali már.ez mondjuk egyéb okokbol.munkahelyeszivatja nem adott neki szabadnapot. 

    mikkor mi avgyis ő szakitott én végig bögtem félig meddig acsak akkor mindig oda állt mellém én meg zavartam hazahagyjon békén egyedül akarok lenni de nem ment.mikkro feltett a 103 buszra akkor meg oylan cuppanos cokot adott hogy ihaj..én ezeket nem értem amai napig.tegnap reggel felhivott csak ugy mi lesz  napi programom.szerinted?voltam interjun remélem sikerül sőt ma is megyek egyre jo lenn ha már össze jönne valami melo és lekötném végre  magamat.. este is hivott hogy sikerült és ma hányra és hova megyek interjura.

    szerinted??tegnap josolt nekem ismerösés az jött ki szomoru nem tudja mit akar....ezt eddig is tudtam és szerencsétlenség éri majd

    .nekem szerencse de kevés pénz..na bummm ez van mindent nem lehet egyszere. amugy hihetetlen a pasik mennyire tudnak idöziteni mindig nyáron jönnek ezek a  problémák.de nem??én is lettem volna a helyében balcsin egy hetet a barinöimmel de ő bezzeg menta  buzi haverokal nőzni..undoritóóóóóó

    amuyg szeremcsémre van egy jo barinőm soha enm unatkozmom járunk edzeni én az alakommal nem mertem volna de senki le sem nézzet söt az edzö csak megdicsért miylen lekes és ügyes avgyok.lesz vasárnap arénába fitness nap megyü oda is.

    söt mostanábban bulizni si járunk morissonsba én 32 évesen vicces most jöttem rá imádok táncolni... amugy ha van kedved és idöd lejöhetsz velünk????????

    amugy érdekes most kaptam kölcsön csernus könyvét a nőtés férfit de még nem keztem bele mert a szakits ha birsz könyvt olvasom amin szét röhögöd az agyad. Én már siráson tul vagyok elsö napokban volt de van soka hely ahol jártunk mindig mindig ő van eszembe akkor és picit akkor szomorkodom de nem vészesen.

     

    gyorsan kell irnom ne hari 10re meygek interju 9kerbe és még sehol sem vagyok. majd ha végeztem jövök vissza.

    puszika neked is kitartás!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758782 (129)
    2009-09-16  22:00
  8. 2009. szeptember 17. 09:18133.
    Barátoknál több... Felesleges az örökké tartó szerelmet keresni. Inkább olyan szerelmet amit fel lehet ismét lobbantani... természetesen működő párkapcsolat mellett....
    előzmény:
    AK47 (131)
    2009-09-17  07:18
  9. 2009. szeptember 17. 10:36134.

    Miért lenne több. Nekem csomó olyan párkapcsolatom volt, ahol a vége barátság lett. Ma is barátaim,még ha nem is találkozunk túl sokat.

    Szerintem épp az a rossz,amit te mondasz, felesleges  az embernek lekötnie magát egy barát mellett,mert mi van,ha mást megkíván?

    Abból csak sértődés lesz.

    előzmény:
    JimmyT (133)
    2009-09-17  09:18
  10. 2009. szeptember 17. 10:45135.
    Miben több?
    előzmény:
    JimmyT (133)
    2009-09-17  09:18
  11. 2009. szeptember 17. 10:59136.
    Akkor szerinted két véglet van. Szerelem lila köddel és barátság.. Számodra nem létezik barátságnál erősebb, érzelmekre alapuló szeretet.. Hát sajnálatos, hogy csak ennyi az érzelmi kvótád....
    előzmény:
    AK47 (134)
    2009-09-17  10:36
  12. 2009. szeptember 17. 11:13137.

    Nagyon vigyázz, hogy mit kívánsz magadnak, mert valóra válik.  Én ugyanígy jártam az első szerelmemmel, bár nem tartott öt évig. Utána nagyon féltem az érzelmektől, soha többé nem akartam szerelmes lenni, csak találni egy rendes srácot, akivel jól megvagyunk és szeretjük egymást (lehetőleg ő szeressen engem jobban). Meg is találtam, 4 év után hozzá is mentem. Három hete voltunk házasok, amikor beütött a bomba, találkoztam valakivel, akivel tökéletesen összepasszolunk, nincsenek adok-kapok játszmák, nem méricskéljük, hogy ki szeret jobban kit. De közben itt van a férjem, akit szintén nagyon szeretek, bár egész más módon (kb. barátilag), nagyon nehéz.

    Vigyázz, nehogy most átess a másik oldalra.

    előzmény:
    Al Bundy (22)
    2008-11-06  22:45
  13. 2009. szeptember 17. 11:18138.

    Igen. Az ember lángol,vannak olyan pillanatai amikor mindent megadna, de aztán végül barátsággá szelídül a dolog. Nyilván a barátokból is vannak jobb fejek,meg nem annyira jók is,de alapvetően ugyanarról beszélünk.

    Ahogyan szexben is vannak jobb pasik,meg kevésbé jók,de azért megfelelőek is.

     

    előzmény:
    JimmyT (136)
    2009-09-17  10:59
  14. 2009. szeptember 17. 11:21139.

    Tehát akkor?

     

    előzmény:
    AK47 (138)
    2009-09-17  11:18
  15. 2009. szeptember 17. 11:24140.
    Tehát akkor kalandozom.
    előzmény:
    JimmyT (139)
    2009-09-17  11:21
  16. 2009. szeptember 17. 11:25141.

    Miért ,szerinted egy baráttal kellene leélni az embernek az életét? Mindíg csak vele lefeküdni?

    Sztem ez elég sivár élet lenne:(

    előzmény:
    JimmyT (139)
    2009-09-17  11:21
  17. 2009. szeptember 17. 11:40142.
    Egyébként hiszek a szerelemben, vagyis  szerintem le tudnám élni az életem egy hapsi mellett. Ha olyan a pasi.
    előzmény:
    JimmyT (139)
    2009-09-17  11:21
  18. 2009. szeptember 17. 11:40143.

    Nem egy sima baráttal. Egy olyan társsal aki barát is egyben és mindenkinél többet érzek iránta. És ez egy nagy szerelem után is lehet.

    Megint azt mondom, hogy nálad csak végletek vannak. Lila köd, vagy haver.

     

    Benned nincs semmi érzelem. Mikor a másik közelsége nyugtató, amit egy sima általad nevezett barát sose fog nyújtani.

     

    Bár neked felesleges is beszélni. Neked az a lényeg, hogy mással is tudjál dugni. Végig kefélni a fél világot... Ha neked ez kell hát legyen. Bár nem tudom akkor minek adsz olyanoknak tanácsot, akikben azért van érzelem és arra vágynak, hogy legyen egy normális kapcsolatuk.

    És igen 10-20 év múlva is élvezetes lesz a másikkal lefeküdni, mert képesek változatossá tenni a szexuális életüket és nem csak attól lesz élvezetes, hogy más ágyába bújnak...

    előzmény:
    AK47 (141)
    2009-09-17  11:25
  19. 2009. szeptember 17. 11:53144.

    Miért sértegetsz,hogy nincs semmi érzelem meg ilyesmik? :( Én nem bántottalak (tudtommal).

    Nem szoktam össze vissza mindenféle jöttmentel szexelni, idén is csak 2 pasim volt, a többivel csak randiztam meg ilyesmik.

     

    Hát nem tudom ,hogy van e olyan akinek a közelsége "megnyugtató" ,azt tudom,ha fáradtan hazaérek,akkor jobban szeretek inkább egyedül lenni, bebújni a barlangomba olvasgatni,zenéthallgatni stb.

    Egyébként nem haverságról beszéltem, bár ez is benne van a dologban.

    Másrészt a libidónak sajnos nem lehet parancsolni az csak úgy van,vagy épp nincs. (és ezzel megintcsak nem azt mondom,hogy ész nélkül kell engedelmeskedni neki)

     

    előzmény:
    JimmyT (143)
    2009-09-17  11:40
  20. 2009. szeptember 17. 11:54145.

    Nemtom ,múltkor is ezt vágja a fejemhez egy fórumtárs

    Szerintem sok szingli lány van így ezzel,nem hiszem,hogy érzelemmentesek lennénk.

    előzmény:
    AK47 (144)
    2009-09-17  11:53
  21. 2009. szeptember 17. 12:01146.
    Egyáltalán nem az a célom,hogy végigkeféljem a világot,nem tudom honnan szedted ezt. De nem szeretnék amolyan mártír sem lenni,ha már nem élvezem a férfit,nem élvezem annyira a kapcsolatot. Nem szeretem,ha kötelező találkozni,mert az szombati elvárás,miközben esetleg más meg elvinne érdekesebb helyekre,vagy a tesómmal találkoznék vagy éppen szívesebben maradnék otthon olvasni.
    előzmény:
    JimmyT (143)
    2009-09-17  11:40
  22. 2009. szeptember 17. 12:21147.
    "Mindíg csak vele lefeküdni?

    Sztem ez elég sivár élet lenne:("

     

    Hát szerinted ez mire vall? Ha valakit én szeretek, akkor nem akarok mással lefeküdni és nem érzem, hogy jaj mennyire sivár az életem, mert csak egy valakivel szexelek. Mert avval az illetővel nem csak dugás, hanem annál mélyebb szexuális kapcsolat...

     

    És igen, van amikor rohadt fáradtan hazaérek és a másik látványa közelsége feldob, örömöt ököz egy szar nap után...

    előzmény:
    AK47 (145)
    2009-09-17  11:54
  23. 2009. szeptember 17. 12:25148.

    Én nem olyan kapcsolatról beszéltem, ahol a másikkal való együttlét kötelező!!

    De néha a kapcsolatéret tenni kell. Igen van olyan, amikor el kell menni valahova pedig nincs nagy kedvünk. De ez nem mindennapos hanem mondjuk 1-2 havonta.

    Ha a tökéletes párt keresed, akkor lekorlátoztad a lehetőségeidet. Vagy Te azt hiszed, hogy minden veled kapcsolatos doog tökéletes? Nem a pasi is igazodni fog hozzád bizonyos esetekbe, ahogy neked is kell majd, ha értékeled majd azt az illetőt.

    Javaslom, hogy nézd meg a Nem kelle eléggé című filmet. Talán meglátsz benne fontos dolgokat...

    előzmény:
    AK47 (146)
    2009-09-17  12:01
  24. 2009. szeptember 17. 13:53149.

    Szerintem ez nem arra vall,hogy végig akarnám szexelni a világot,hanem arra ,hogy vele nemigen akarok ,mert unom vagy ilyesmi.

    Én meg pont azt mondtam,hogy barátomként szeretem,de ettől még nem hal meg a nő. Kell a szerelem.

    Nekem nem kell olyan -örökre-,akibe nem vagyok szerelmes,pont ezért.

     

    főleg,ha kaját is ad,mi?

    előzmény:
    JimmyT (147)
    2009-09-17  12:21

Címlap

top