Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Önkéntesség kutyaszállítás

Oszmun
Létrehozva: 2009. január 2. 21:20

Sziasztok!

 

Sokszor előfordul, hogy sérült, beteg vagy gazdátlan, segítségre szoruló kutyák vagy cicák fuvarban szorulnak segítségre. Ilyenkor bizony sokszor életmentő lehet egy-egy szállításban nyújtott segítség. Lehet ez egy kóborló kutya biztonságba helyezése vagy éppen baleset, sérülés miatti szállítás vagy altatás elől való mentéshez nyújtotta fuvar.

 

Olyan embereket keresek, akiknek egyszer-egyszer beleférne egy ilyen segítségnyújtás. Itt az nlc-n többször is jelentkeztek jólelkű emberek, akik segítettek a bajban, volt, aki szinte azonnal ugrott, és rohant a kutyushoz, volt, aki átutalva a szállítás költéségét járult hozzá a mentéshez.

Ezt a topicot azért is nyitottam, hogy ne akkor kelljen kapkodni, végigtelefonálgatni és esetleg hirtelen nincs segítség, ami akár egy állat életét is jelentheti. Az is lehet, hogy ilyenkor lett volna szabad kapacitása valakinek, csak egész egyszerűen nem tudott róla.

 

Várom mindenki jelentkezését, aki azt tudja mondani, hogy előfordulhat, hogy tud segíteni. Kérlek, írjátok be ide, hogy mindenki láthassa, hogy haladunk.

 

Olyan jelentkezéseket is várnék esetleg, amikor valaki tudja, hogy hosszabb távon fog autózni és elférne egy kutyus is mellette. Lehet, hogy valaki pont arra a távra keresne fuvart, és nagy segítség lenne egy állatka eljuttatásában.

A részleteket aztán privátban megbeszélnénk.

 

Tudom, hogy előre senki nem tud tervezni és bármi közbejöhet, ez csak vésztartalék, kapaszkodó lenne.

Természetesen ez nem egy kötelezettség, tehát bármikor lemondható és nemet mondható, nem erőltetne senki semmit senkire. Telefonszámot kizárólag előzetes engedéllyel adnék tovább.

  

Remélem, minél többen csatlakoztok, és összehozunk egy jó kis csapatot!

 

Akár itt is: oszmun@gmail.com vagy 06 20 335 3571

 

Köszönöm, hogy elolvastátok, kellemes estét Nektek!

  1. 2009. szeptember 30. 06:24701.

    Tegnap a lányom Dombóváron /Tolna megye/talált egy fekete idősebb kutyust.

    A kutya kék bolhanyakörvet visel,frissen van nyírva-innen gondoljuk hogy csak elkóborolt,

    Képet teszek fel,ha valaki felismeri írjon!!

    előzmény:
    Oszmun (700)
    2009-08-07  22:37
  2. 2009. augusztus 7. 22:37700.
    Köszi, hogy beírtad, légyszi legközelebb is jelezd, hátha valakinek épp szüksége lenne rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704413 (696)
    2009-07-21  11:10
  3. 2009. augusztus 7. 21:50699.
    Szia! Hol van a Noé?
    előzmény:
    Barátosnő (698)
    2009-08-07  20:25
  4. 2009. augusztus 7. 20:25698.
    Szigetszentmiklósig elhozza valaki a kutyust, onnan kellene csak elvinni a Noé-ba.
    Valaki?
    előzmény:
    Barátosnő (697)
    2009-08-07  17:53
  5. 2009. augusztus 7. 17:53697.

    Sziasztok!

     

    Holnap délelőtt kellene egy fuvar egy kistestű kutyusnak Dunavecséről Budapestre.

     

    Sürgős lenne, mert utána már csak kedden jó a befogadónak és addigra lehet hogy késő lesz szegény kutyusnak.

     

    Valaki nem tudna segíteni?

    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  6. Torolt_felhasznalo_704413
    Torolt_felhasznalo_704413
    2009. július 21. 11:10696.
    Szombaton ismét Mezőtúrra (Jász-Nagykun-Szolnok megye) utazom a 4-esen, majd vasárnap délután visszafelé sülysápi kitérővel vissza Bp.-re. Hátha pont kellene fuvar. (Kis tacsi lánykám is jön.)
    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  7. 2009. június 15. 21:33695.

    Bátaszékről (Tolna megye) keres sürgősen fuvart egy fiatal rottweiler szuka kutyus Érdre!

     

    Sajnos telefonszámot nem lehet már kiírni, priviben várom, ha lenne valakinek ötlete. Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. június 1. 20:32694.

    Sziasztok!

     

    Mivel a topic már nem kiemelt, nagyon hátra csúszott.

     

    Remélem, azért van, aki még jár erre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_724224
    Torolt_felhasznalo_724224
    2009. Április 6. 09:30693.

    Sziasztok!!

     

    A  gyerekeim találtak tegnap  egy  elveszett  kiskutyát,  fogalmunk sincs  honnan keveredett  a  falunkba,  de  már mindenhol  próbálkoztunk,  senki  sem fogadja  be,  van  valami  ötletetek???

    Szerintem  két  hónapos  körüli  lehet,  kisméretű, szálkás szőrű  ..  talán valami foxi-keverék.. később  talán  tudok  képet  feltenni  róla.  

     

    Zala  megye....

     

    köszi... 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. Április 3. 20:02692.

    sürgős segítségkérés.
    Ózdtól 25 km-re, három-négy hete kitettek két fekete, nagyobb testű kutyust, egy szukát és egy kant. Mindenki űzi-hajtja őket, a vadász lőne, és az egész faluban egyetlen asszony közelít jósággal a meggyötört kutyák felé. (Ismerős a történet???) De már nem tudja etetni őket, és főleg a fiú kutyust kínozza az éhség, a zaklatott, otthontalan élet, annyira, hogy már kezdeti bizalma is lassan tovaveszik. Két kedves, ragaszkodó, félénk kutyáról van szó, akik biztonságra, szeretetre, gondoskodásra vágynak, de mindeddig hiába. Ott élnek ők, kitaszítva, éhesen, mindenhonnan elzavarva. És a szívem tele van velük. Ezzel a két, senkinek sem kellő, fekete keverékkel, akik közül az egyiknek hiányzik a lábfeje!!! Tud vele menni, régi sérülés, de belegondolni is szörnyű, mi fájdalmat élhetett már át ez a két kutya. Ugye, Nekik is segítünk??? Keress, ha szeretnél tenni azért, hogy akárcsak Pajtás, ők is megismerhessék a boldogságot. 0670/597-8277, dikuszka@gmail.com">dikuszka@gmail.com Ildikó
    Ugyanakkor: keresek valakit, aki mielőbb, (akár útiköltség fejében is) el tudna engem vinni kajával a két fekete kutyushoz, és fényképet is készítenék. (Bár szörnyű lesz ott hagyni őket!) Ha valaki csak egy pár napra is fogadni tudná, vagy majd a fuvarjában segítene (ha távolabbról jön az otthon reménye), kérem, mielőbb jelezze. Azért is mutassuk meg: MINDENKIT MEGMENTÜNK!!! Mert nincs lehetetlen, csak szeretet és akarat kell, és a csodák megszületnek


    Dorcy

    29336. Elküldve: Ma, 18:34:59 [3.]

    A kutyusok szörnyű helyzetében kaptunk egy kis REMÉNYT , Halásztelektől Kiskunlacházáig a fuvar megoldott csak
    Ózdról Halásztelekig kellene fuvar aztán Kiskunlacházától Kecskemétre!
    TALÁN ŐKET IS SIKERÜL MEGMENTENI ÉS ESÉLYT KAPNAK AZ ÉLETRE!

     

    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  11. 2009. március 28. 20:47691.

    A múltkori fuvar megoldódott, de most ismételten segítséget kérnék.

     

    Az egyik kutyás lánynak péntek éjjel vittek két darab, erdőben talált cseppnyi kutyuskát. Pár napig még nála maradnak, amíg felerősödnek, de a jövő héten kellene valaki, aki elvinné őket Kecskemétre. A kutyusok jelenleg Dömsödön vannak, de Pestig fel tudjuk őket hozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_704413
    Torolt_felhasznalo_704413
    2009. március 21. 20:47690.

    Na itt vagyok, holnap fél 9kor indulok Szfehérvárra Budapestről, majd vissza. Tudom elég közeli az időpont, ha esetleg tudok segíteni vkinek írjatok vagy hívjatok: 06705352643

    Zsuzsi

    előzmény:
    Oszmun (689)
    2009-03-21  08:39
  13. 2009. március 21. 08:39689.
    Köszi, hogy beírtad, akkor még várjuk a visszajelzésedet, hogy biztos-e. Hátha keresne vki onnan fuvart.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_704413 (688)
    2009-03-20  21:18
  14. Torolt_felhasznalo_704413
    Torolt_felhasznalo_704413
    2009. március 20. 21:18688.

    Hello!

    Ha minden jól megy vasárnap reggel megyek egy kutyiért (tacsi)Székesfehérvárra Budapestről, majd vissza. Ha tudok segíteni... Holnap délutánra tudom meg pontosan biztosra hogy megyek-e. 
    Zsu 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. március 17. 13:56687.

    Ja, hülye vagyok, én is feltehetem, hiszen az enyém! 

     

    Szóval, ha bárki tudna segíteni, a számom: 30/210-51-81 

    előzmény:
    Barátosnő (686)
    2009-03-17  12:12
  16. 2009. március 17. 12:12686.

    Felteheted nyugodtan a számomat és nagyon köszönöm! 

     

    Tök ideg vagyok, nehogy ezért elaltasson a nő egy kétéves, makkegészséges kutyót.  

    előzmény:
    Oszmun (685)
    2009-03-17  12:01
  17. 2009. március 17. 12:01685.

    Szia! 

     

    Jól tetted, hogy idejöttél, elvégre is ez a topic pont erre van. :)

     

    Tehát, Fejér megyéből, Nádasdladányból kellene Budapest IV. kerületbe egy fuvar e hét csütörtökön vagy pénteken egy kistestű kutyus számára.

    Nádasdladány Székesfehérvártól 18 km-re van.

     

    Még egy elérhetőséget kérünk szépen, akivel egyeztetni lehet, ha nem nlc-s szeretne segíteni esetleg. (Én tudom a számodat, de engedély nélkül nem tenném föl.)

    előzmény:
    Barátosnő (684)
    2009-03-16  19:20
  18. 2009. március 16. 19:20684.

    Sziasztok!

     

    Ószmün, ne haragudj, hogy bepofátlankodok, de már nincs több ötletem.

     

    Eddig én is szállítottam, de most egyszerűen nem tudom összehozni a fuvart. Nádasdladányból (Bp-től 90 km) kellene elhozni egy nagyon barátságos tibeti terriert, akit a megtaláló nem tud tovább tartani a saját kutyái miatt. A kutyust Újpestre (IV. kerület) kellene felhozni.

    Próbáltam a hölggyel egy nappalt egyeztetni, gondoltam, kiveszek egy nap szabit, de akkor meg ő dolgozik. Amikor ő otthon van (csütörtök-péntek), akkor meg a férjem viszi el az autót, kell neki a munkába.

    Hátha valaki arra ját és tudna segíteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. március 10. 20:28683.
    Köszönöm szépen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635961 (682)
    2009-03-10  19:58
  20. Torolt_felhasznalo_635961
    Torolt_felhasznalo_635961
    2009. március 10. 19:58682.
    A Bp-Kmét fuvar teljesítve! Édes kutyus volt, remélem hamarosan lesz gazdija is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_535021
    Torolt_felhasznalo_535021
    2009. március 7. 00:54681.

    Zokni avagy Fuszekli a legújabb védencünk, ma hozták be a klinikára az út széléről. Nem tudjuk, mi történt vele, talán ráuntak és kidobták? Valószínűleg elütötték és sorsára hagyták, a medencéje eltörött, most rengeteg pihenésre és egy szerető gazdi gondoskodására szorul. Bicebócázni tud, de nem erőltetjük, az nem tenne jót neki. Zokni 8-9 éves lehet, kedves, szeretetéhes kan kutya, középtermetű. A sok szenvedés után megérdemelné, hogy egy jó ember megédesítse az öregkorát.

     

    Pro Canibus Alapítvány, web: www.procanibus.shp.hu

    Információ: Pestimrei Kisállat-Ambulancia

    Cím: 1188 Budapest, Kisfaludy u. 55/a.

    Web: www.szentbernat.hu

    E-mail: info@szentbernat.hu

    Telefon: 06/1-295-3085

    Képtár: http://picasaweb.google.hu/procanibus
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_633263
    Torolt_felhasznalo_633263
    2009. február 24. 15:51680.
    Sziasztok! S.o.s DEBRECEN JÓZSA először fotó kellene s.o.s 8-9 agár van ott . aztán napokon belül költöztetni is kell őket.VALAKI?????
    előzmény:
    Oszmun (1)
    2009-01-02  21:20
  23. 2009. február 21. 12:54679.

    S.O.S. ÓZD-BUDAPEST fuvart keresünk délelőtt jövő hét elején!

    Tel.: 20 335 3571

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. február 18. 14:50678.
    Köszönjük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-02-18  01:10
  25. Torolt_felhasznalo_927879
    Torolt_felhasznalo_927879
    2009. február 18. 11:41677.
    Ritkán teszem, de most kérni szeretnék,

    Picur, KEdves kutyus, rossz körülmények közül, altatás elől mentett, akit 2 hete Ózdról hozott fel (mentett ki ) menhelyünkbe egy állatbarát társunk ! Ezer köszönet neki!! Ragaszkodó természetű, 6-7 éves német vizsla keverék. Közvetlen az ivartalanítás előtt derült ki, hogy vmilyen alhaskörüli sérve is van, így a műtétet el kellett halasztani. Az orvos elmondása szerint megtudná úgy műteni Picurt, hogy a sérvet is és az ivartalanítást is együtt végezné el. Ez sajnos többlet költség. Viszont a kuttynak csak akkor van esélye gazdira találni, ha mindkét műtétet elvégzik rajta.
    Nekem ő a szívem egyik csücske, hihetetlenlenül ragaszkodó kis lélek, minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ÁLom GAzdira találjon. Ehhez kérem a segítségeteket, ha vki megteheti járuljon hozzá, hogy Picur végre teljes életet élhessen egy szerető gazdi simogatásával.
    Picurt a http://www.siriusalapitvany.hu oldalon a Gazdit keres rovatban megnézheted:-)

    Sirius Állat- és Természetvédelmi Közhasznú Alapítvány
    Telefon: 06 30 276-6071 (Böjtös Andrea)
    Email: siriusmail@freemail.hu
    Adószám: 18707379-1-13
    Bankszámlaszám: 10403136-49534949-49521015
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top