Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Forever-Aloe vera

Mrs.Kut
Létrehozva: 2009. február 27. 12:11

Sziasztok!

 

Bízom, hogy van közületek páran, akik hallottak már a Foreverről vagy dolgoznak is benne (szépséggel és egészséggel foglalkoznak, színtiszta aloe vera termékekkel dolgoznak).

A barátnőm már 2-3 hete tagja a Forevernek és általa kerültem kapcsolatba, azóta részt vettem két tájékoztatón is (az egyik központban, a másik otthon zajlott le). Barátnőm igen lelkesen csinálja, erősen hisz az üzleti részében is, ám szorítok neki, hogy sikerüljön is.

Jómagam az aloe vera termékekben hiszek, kipróbáltam és beváltak, de maga az üzleti részben kételkedem erősen nagyon.

Tehát arra lennék kíváncsi, hogy kinek, mi a tapasztalata az üzleti részében, a csapatépítésében?  Mert elvileg itt is piramis rendszerről lenne szó, de a tájékoztatón tölcsérnek mondják és laikusként belegondoltam, hogy mindegy minek nevezzük, piramisnak vagy tölcsérnek, a lényege, a logikája ugyanaz. Nem így van?

Amit még mondtak a tájékoztatón, hogy nem kell eladni a termékeket, házalni, ügynökösködni, csak magadnak vásárolod és elmondod a tapasztalaidat… Hozzáteszem, hogy a kezdőcsomagot irreálisan soknak találom (333,35 euro, ez kb 100-120.000 ft körül mozog, ugye az aktuális árfolyamtól függően) és persze az egyes termékek sem egy fillérek… Szóval, arra is lennék kíváncsi, hogy mennyire reális az, hogy nem kell eladnom a termékeket és így hogy kapom meg érte a „fizetésemet”, pontokat, azért hogy eljussak mondjuk az igazgatói szintig? Az én logikám szerint, az emberek beszervezésén kívül és az ő általuk vásárolt termékek után kapom meg a százalékomat, pontokat, de nekem is el kell adnom a termékeket ahhoz, hogy 3-6 hónap alatt elérjem a várt eredményt.

 

Hozzá kell tennem még, hogy nekem tapasztalataim vannak, tagja voltam a Herbalife-nek és nem maradt meg bennem túl sok pozítiv élmény, majdnem 1 millió ft-ot belenyomtam, azért hogy superweizer szintet elérjem, itt hagytam abba… Ezért is kételkedem Foreverbe, attól tartok, itt is ugyanerről van szó, bár a tájékoztatón nagyon fényeztek… és igen elég nehezen meggyőzhető vagyok.

 

Jut eszembe még, Forevert az Európában nagyon terjesztik, nyomatják, de kérdésem, Amerikában miért nem? Mutattak térképet is a tájékoztatón. Elvileg onnan származik a Forever… és ott is nagy lenne rá a kereslet…

 

Bármilyen nemű véleményekre, tapasztalatokra nagyon kíváncsi vagyok!

 

Este tudok majd ide benézni, el kell induljak Pestre és előre köszönöm a válaszaitokat!

  1. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:3451.

    Akár most is abba hagyhatnám, mert nem vagyok nyomulós és én is munkanélküli vagyok, ezért kezdtem el csinálni, mert fogtechnikusként nem tudok elhelyezkedni! Köszönöm a jó kívánságot!

    Szia!

    előzmény:
    Porto33 (47)
    2009-02-27  14:30
  2. 2009. február 27. 14:3350.

    Hááát, ezen én már túl vagyok! Bizonyos termékek nagyon jók, mindig kell lennie belőle itthon... de, ez mlm (piramis), azt köszönöm nem.

    Tudom nem ide tartozik, de ami majd most jön az UFS.... Uggyan ez, csak befektetési tanácsadó.

    Eljött a régi, régi 1000 éve nem látott ismerős, beengedtem az otthonomba... Két nap múlva mondom neki köszönöm nem. Mondja elfogadja a válaszomat, DE szinte rikácsolva, meddig akarok így élni, és hogy tudom én mitől fosztom meg magam???? Mi az hogy így élni... és hagy döntsem már el én.... Erre tegnap felhív egy nagyon ( tényleg jó ) ismerősöm, hát nem rám uszította ezzel a nyomorult UFS-el, merthogy az ismerősöm már alatta benne van a rendszerben. Hát nem igaz....  Szóval ebből a szempontból mégis idevág a téma.... FLP vagy UFS vagy mi az anyámkínja ugyanaz....

    előzmény:
    Mrs.Kut (1)
    2009-02-27  12:11
  3. 2009. február 27. 14:3349.
    Akkor ez így korrektebb. Sztem vágj bele, hátha összejön. Ha azt látod, amik például velem történtek, semmiből nem áll szépen abbahagyni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (48)
    2009-02-27  14:31
  4. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:3148.
    Nekem mindent kölcsön adnak, hogy nézzek meg és emaileket is küldözgetnek, hogy optimista lesgek, de attól tartok ez nem fog menni!
    előzmény:
    sercli (45)
    2009-02-27  14:26
  5. 2009. február 27. 14:3047.

    Nem csinálja már a férjem, mert inkább olyan munkahelye van ami biztos keresetet ad. Ezt csak akkor próbálta meg, amikor nem volt állása és hátha bejön alapon csinálta.

    Ahogy már leírtam nekem a termékek bejöttek, de nem adnék érte olyan sok pénz ki ha nem kellett volna megvenn az induló csomagban valószínű sosem próbálom ki. Az üzleti részéről meg csak annyit, hogy ha nem vagy nyomulós akkor nem megy. A férjemnek is azért nem ment. Aki őt beléptette az gusztustalanul csinálta de megy neki még ma is. 

    Kívánom, hogy sikerüljön! Jó munkát hozzá!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (26)
    2009-02-27  13:44
  6. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:2746.
    Ez jó volt jót nevettem! Én Szegedre járok előadásokra, de itt is nagy duma van, de még nem tudom, hogy mi van a háttérbe, majd kiderül! Egy nagyon jó bnőm anyukája ismeri azt a faszit akihez beléptem, de imádkozva kért, hogy bárhová csak hozzá ne! Ő a Fundamentába akar beléptetni!
    előzmény:
    sercli (43)
    2009-02-27  14:19
  7. 2009. február 27. 14:2645.

    Tényleg nem akarlak támadni, csak azért írom le ezeket, ha elkezdenéd látni a hasonlóságokat, inkább hagyd abba. Nekem ez 1 éve volt, és még mindíg keresnek, és irogatnak. Már nagyon elegem van, hogy a "nem" szót ennyire nem ismerik.

    Nayon sok gázos sztorim volt, pedig kábé 2 hónapot voltam csak benne. 

    Ja, és elfelejtették mondani, hogy a kezdőcsomag után meg kell venni egy halom plusz anyagot, cédéket, könyveket, amik kellenek a fejlődéshez. Kábé 20 000 ft-ért. Mikor mondtam, hogy akkor akár kölcsön is adhatják, hiszen az ő érdekük is, hogy fejlődjek, csak habogtak. Nem vettem meg, és kezdtem nagyon dög lenni velük.:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (44)
    2009-02-27  14:21
  8. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:2144.
    Nem véletlenül írtam be, mert tudtam, hogy támadni fog mindenki, de legalább megtudom, hogy milyen is ez valójában, mert valószínű, hogy akihez beléptem az nem mondott el mindent őszintén! Szóval köszi nektek!
    előzmény:
    sercli (41)
    2009-02-27  14:11
  9. 2009. február 27. 14:1943.

    Az a sok pénzes...ez is vicces egyébként, akik tényleg meggazdagodtak ebből azok régen kezdték, mikor még volt halacska rá.:)

     

    Sztori: Az egyik fickó, aki fölöttem volt, folyton azzal jött, hogy a semmiből kezdte, és most mi mindene van. Uszodás ház, autó,, stb...(ezeket nagyon hangsúlyozta folyton)

    Aztán egyszer nála volt újoncszervezés. Kíváncsi is voltam, hogy áll a fickó, lássuk a milliókat.:)

     

    Egy RiverSide-i  (aki nem tudná, ezek itt bp-en tömegesével épülő egyenlakások, újféle panel, kicsit igényesebb kivitellel) 48 nm-es lakás volt, pici kis luk, és a háznak volt alul egy kis medencéje, amit használhattak.:) A barátnő pedig elkotyogta véletlenül, hogy milyen sokba kerül az autó törlesztője....

     

    Ennyit a nagy sztorikról. :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (40)
    2009-02-27  14:11
  10. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:1442.
    Úgy hgy nekem ezt úgy adták elő, hogy a nemért kapsz 686 ftot, mert te dolgozol! Akkor is ha nemet mond valaki vagy ha igent!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_446455 (39)
    2009-02-27  14:09
  11. 2009. február 27. 14:1141.

    Igen, ebben biztos vagyok.:) Csak tudod, amikor kipróbáltam, előtte végigolvastam jópár véleményt, és a nagyrésze ugyanez volt. Akkor sajna ez valszeg egy általános dolog ott.

    De ezeket most nem azért írom le, hogy téged szekáljalak, próbáld ki, lehet, hogy neked bejön, csak ezeket a véleményeket azért raktározd el, és néha, ahogy telnek a hetek, hasonlítsd össze a tieiddel.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (37)
    2009-02-27  14:07
  12. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:1140.
    Hát ez tényleg szánalmasan hangzik és pont tegnap voltam egy előadáson ahol ezt tapasztaltam, hogy sok pénzes akik között egyáltalán nem éreztem jól magamat! És valóban agymosáson mennek át az emberek, de az én esetemben azért nehéz, mert nagyon pesszimista ember vagyok!ami ebben az esetben nagyon jól jön!
    előzmény:
    sercli (35)
    2009-02-27  14:05
  13. Torolt_felhasznalo_446455
    Torolt_felhasznalo_446455
    2009. február 27. 14:0939.
    Hogy kapnál pénzt a nemért , te agymanusz???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (34)
    2009-02-27  14:02
  14. Torolt_felhasznalo_791427
    Torolt_felhasznalo_791427
    2009. február 27. 14:0838.
    A legtöbb ember, ha meghallja az erőltetetten kedves invitálást "termékbemutatóra", ahol majd ajándékot kap, és nagyon kedvezményesen vásárolhat, meg beléphet....Szerintem ez legtöbbünkből hányingert vált ki. Titokzatoskodó, évek óta nem látott érdektelen ismerős hív, majd több órás, unalmas előadás....Borzalmas. Ha neked ez üzlet,hát jó. Lakáshitelt azért ne alapozz rá....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (34)
    2009-02-27  14:02
  15. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:0737.
    Igazat adok, mert ez tényleg usztustalan húzás vlt részükről! Én is útálom a rámenős, tukmálós embereket és én nem is így szeretném az emberek kedvét meghozni, azt mindenki maga dönti el, hogy mit akar csinálni és hogyan! Sajnálom, hogy rossz élményeid vannak a foreverrel kapcsolatban! Talán rossz emberekhez léptél be!
    előzmény:
    sercli (33)
    2009-02-27  14:01
  16. 2009. február 27. 14:0736.
    Nekem a termékekkel nem volt bajom, sőt, tényleg jónak találtam őket. De a csapatépítős műsor nagyon durva.
    előzmény:
    desertchick (30)
    2009-02-27  13:57
  17. 2009. február 27. 14:0535.
    Tudom, hogy ilyenkor tök jól hangzik, de ha elkezded, látni fogod, hogy mennyire agymosás az egész. A telephelyük úgy néz ki, mint valami szép új világ, csupa gyönyörű autó, rohangálnak a hírességek, egyenlő méretre levágott fű, és csupa-csupa mesterkélt ember. Borzalmas. Beszélgettem ott pár emberrel, aki nem figyel magára, simán agymosott flp-s lett. Ugyanazok a szövegek, mindenkiben csak a leendő vásárlójukat látták...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (29)
    2009-02-27  13:51
  18. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 14:0234.
    Itt nem az a lényeg, hogy a terméket tukmáljam másra! Annyi kell, hogy az előadást megnézze és senki legalábbis én biztos nem befolyásolom a döntését, mindenki szabad akaratából dönt hogy belép vagy sem, de én a nemért is pénzt kapok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_791427 (31)
    2009-02-27  13:58
  19. 2009. február 27. 14:0133.

    És az hogy tetszik neked, ahogy az újoncokat befűzik?

    Amikor én ismerkedtem a dologgal, kérdezték, ott helyben hívjak fel valakit a barátaim közül, és beszéljünk meg egy talit. Én naív, felhívtam egy barátnőmet, hogy majd én beszélek vele, de épphogy csak beleszóltam, kikapta a kezemből a telefont az flp-s nagyember, és elkezdett gusztustalan rámenős stílusban időpontot egyeztetni a barátnőmmel, aki köpni-nyelni nem tudott. És én sem. Tök kellemetlen volt, nem győztem után magyarázkodni...

    Rühellem az ilyet, és volt még pár ilyen húzásuk. Amikor mondtam, hogy így elveszítem a barátaimat, nevetve azt mondták, akit így elveszítek, az nem is volt barát.

    Korrekt, nem? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (29)
    2009-02-27  13:51
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 27. 13:5832.
    csak tényleg az a baj, amikor ugye a saját barátodat/rokonodat kell meggyőzni, hogy nem, neked erre itt és most nincs pénzed... ez annyira aláássa az emberi kapcsolatokat... szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (29)
    2009-02-27  13:51
  21. Torolt_felhasznalo_791427
    Torolt_felhasznalo_791427
    2009. február 27. 13:5831.

    Ha azt akarod, hogy a telefonodban lévő telefonszámok tulajdonosai soha többet ne álljanak szóba veled, akkor csörögj rájuk és kezdd el tukmálni rájuk az eladásra szánt cuccokat!

     

    Már megy is az üzleted!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_349254 (19)
    2009-02-27  13:29
  22. 2009. február 27. 13:5730.
    Egy ismerős dolgozott olyan független laborban, ahol vizsgáltak FLP-s terémkeket. Azt mondta, mindben az van, ami rá van írva a csomagolásra, tehát aki akarja, vegye meg nyugodt szívvel. (Lenkei-termékekről viszont még ezt sem tudta kijelenteni.)
    előzmény:
    sercli (28)
    2009-02-27  13:49
  23. Torolt_felhasznalo_349254
    Torolt_felhasznalo_349254
    2009. február 27. 13:5129.

    Szia!

    Is is, van benne az én véleményemből és meglátásomból is és az FLPtől is! Én nem etetek senkit ilyenekkel, hogy ha majd gazdag leszek stb én nem gazdagságra vágyom, nekem már az is jó ha egy kis passzív jövedelmet szerezhetek vele! Napi 3-4 órát megér foglalkozni vele, ha pénzem lesz belőle!

    előzmény:
    sercli (24)
    2009-02-27  13:41
  24. 2009. február 27. 13:4928.

    Nekik nem kell nyomulni, mert nem olyan drágák a termékek, és középkategória.

    Nekem van egy-két flp-s cucc, ami tényleg nagyon jó, és akkor ott, használat után derült ki, hogy jó, (krémek, fogkrém, sampon, kondícionáló...), de az étrendkiegészítők és vitaminokról nem lehet bebizonyítani, hogy tényleg olyan hatásos-e. (vagy hosszú évekig kell szedni, de az nagyon sokba kerül) sztem.:)

    előzmény:
    namarmost (27)
    2009-02-27  13:45
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 27. 13:4527.

    nekünk apósom küldözget mindenféle cuccot, amit ő vesz meg, hogy legyen elég pontja... elfogadom, de megmondtam neki, hogy fizetni nem vagyok hajlandó érte...

     

    amúgy ami kicsit mlm, de jó, az az avon. és ők nem is nyomulósak...

    előzmény:
    sercli (25)
    2009-02-27  13:43

Címlap

top