Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kismama alkalmi ruha

andernalin
Létrehozva: 2009. november 22. 17:31

Sziasztok!

 

Segítséget illetve tanácsot szeretnék kérni, hol lehet kismamának alkalmi ruhát vásárolni?

A ruha a saját polgári esküvőmre kellene, amit december közepén tartunk. Ekkor 24 hetes terhes leszek.

Nem lesz nagy felhajtás, a szolíd polgári esküvő után 16 fő részére vacsora egy étteremben.

Igazából ruhát nem szeretnék, hanem valami olyat, amit utána jobban ki tudnék használni. Egy sötét szövetnadrágra és alkalmi blúzra (selyem, szatén, muszlin) gondoltam.

Ezen kívül van valakinek ötlete?

 

A bevásárlóközpontok honlapján nézegettem az üzleteket, de nem sok kismama-boltot találtam. Tudtok olyan helyet, ahol több kismama-üzlet is található?

 

Amit még nézegettem, az a Waiting for you illetve a B.boom, itt egész szép ruhákat láttam, persze szintén neten.

 

Nagyon megköszönném, ha tudnátok segíteni

 

Andernalin

  1. 2009. november 22. 18:142.

    nem írtál várost!

     

     

    nézz be a c&a-ba, zara-ba

    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  2. 2009. november 22. 18:153.
  3. 2009. november 22. 18:184.
    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  4. 2009. november 22. 18:205.

    http://www.brendon.hu/Products/ViewDetails/17930?storetype=store&store=42&pageno=4

     

    Ahhoz képest, hogy csak egy gyűrtselyem blúz,az ára elég ijesztő...

    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  5. 2009. november 22. 18:256.

    http://www.2in1collection.hu/Kismama_k%C3%A9pt%C3%A1r

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. november 22. 18:267.
    bocs nem jól linkeltem szóval 2in1collection
    előzmény:
    kitroka (6)
    2009-11-22  18:25
  7. 2009. november 22. 18:268.

    a Westend aljában van egy kismamaruházat. Nekem nagyon tetszenek a ruhák benne. Gólya kismama ruházat talán.

     

    Én biztos ruhát vennék fel, oké, hogy szolíd lesz ( a miénk is az volt), de ez a Te, a Férjed és Babátok napja!!! Én varrattam a ruhámat, nem fehérben mentem férjhez, hanem gyönyörű szürke szatén ruhában, gyönyörű csipkékkel díszitve.

     

    Sok boldogságot!

     

     


     

    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  8. 2009. november 22. 18:279.

    http://christinamoda.hu/shop/termekview.php?id=472

     

    Ez nagyon szép, hiába egyszerű...

    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  9. 2009. november 22. 18:3310.
    Ez igaz,attól még csak a ti nagy napotok, sőt,a boldogságotokkal a pocakban még inkább az. esetleg te is varathatnál egy egszerű ruhát, nem muszály fehéret, később át lehetne alakítani, nem kismamára.
    előzmény:
    glaceaucafe (8)
    2009-11-22  18:26
  10. 2009. november 22. 18:3711.
    ez tényleg szép ... szolid, elegáns ... és egyáltalán nem drága (még eredeti áron sem)
    előzmény:
    Kriszta08 (9)
    2009-11-22  18:27
  11. 2009. november 22. 18:4312.

    Az igazság az, hogy ruhákat nagyon szépeket láttam a neten, úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy ha körülnézek, akkor mégis amellett döntök :-)

     

    Köszönöm, hogy írtok, gyűjtöm az információkat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. november 22. 18:5913.
    én is keresek valamit... 29 hetes terhes vagyok... a 31. hét végén lesz a nagy karácsonyi cége vacsora... és nem tudom mit vegyek fel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. november 22. 19:0714.

    Azt a két üzletet tudnám ajánlani, amit Te is említesz, mind a két helyen vásároltam, vannak szép alkalmi ruhák is elfogadható áron és nem utolsó sorban kedvesek voltak az eladók is.

     

    Hoviraeg: tavaly a céges vacsorára a B.boomban vettem jó kis rucit.

    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  14. 2009. november 22. 19:2215.

    Szia! Én is a Waiting for you-ban vettem egy isteni kis kötényruhát, imádtam!

    Magassarkúval, mintás harisnyával és csini felsőkkel hordtam, mindenki utánam fordult, mikor az volt rajtam.  És az áraik is elfogadhatóak. Esetleg nézz körül a Vaterán és a Tesz-veszen, talán találsz a méretedben másodkézből alig használt, szép állapotú darabot. (Én is ott adtam el az enyémet félár alatt, a kismama, aki megvette, nagyon örült neki:)

    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  15. 2009. november 22. 19:2916.

    el se hiszem, hogy csak ennyi az ára......

     

    na, asszem, el kell látogatnom az üzleteikbe :).

    előzmény:
    Kriszta08 (9)
    2009-11-22  18:27
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. november 22. 20:5317.

    nekem áprilisban volt az esküvőm, 25 hetes terhes voltam:)

    Náluk varrattam ruhát

     

    ha gondolod, küldj priviben email címet és küldök pár képet róla. Gyönyörű ekrü színű ruha volt, kis boleróval.

    Én anno az összes budapestu boltot végigjártam, semmi épkézláb ruhát nem találtam, csak itt. A mammistyc volt a legnagyobb csalódás. Bunkó eladók, kicsi kínálat, magas árak.

    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31
  17. 2009. november 22. 21:2818.
    előzmény:
    andernalin (1)
    2009-11-22  17:31

Címlap

top