Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2020. Április 27. 08:5332427.

    Én is mindenkinek jó reggelt és szép napot kívánok!


    Remélem, jó egészségnek örvend a mi kis csendes társaságunk.


    előzmény:
    Alsórákosi (32426)
    2020-04-26  07:43
  2. 2020. Április 26. 07:4332426.

    : , , !


    .

  3. 2020. Április 12. 15:2032425.

     


        Aldott es bekes husveti unnepeket kivanok szerettel!

  4. 2020. Április 12. 13:2332424.

    Köszönöm szépen!


    ÁLDOTT HÚSVÉTOT kívánok én is minden erre járónak! Sok szeretettel.


    előzmény:
    Alsórákosi (32423)
    2020-04-12  08:26
  5. 2020. Április 12. 08:2632423.
    : KELLEMES ÜNNEPI IDŐTÖLTÉST KÍVÁNOK AZ IDE LÁTOGATÓKNAK!

    Belenyugvással, hasznos elfoglaltsággal, gondoljunk bizakodással a túlélésre!


      

  6. 2020. Április 8. 19:1632422.

    Szép estét mindenkinek!


    Már nem is csodálkozunk, a férjem munkahelye szinte elsőként döntött a kirúgás mellett, olyan március 25.-én. Én 2009 óta tanítok online, de a 20 órámból, 7, nem tévedés hét maradt.


    No panic, nem pánikolok, -lunk, mert minek? Kinek? 


    Elmarad a ballagás, először augusztus, most már hivatalosan a jövő évet jelölték meg. 


    A két gyerek együtt, egy házban, mi ketten egy másikban, Amerika, Európa, naponta beszélünk, jöhetnénk-mehetnénk 2 hét karantén árán, de még nem tudom, hogy alakul. Június végén vinném a kutyát, de a követség szerint a légvonal június 9ig biztosan zárva marad, szóval annyira képlékeny minden.


    A lényeg, nem unatkozunk, néha, nem naponta, de biciklizünk :)  


    Annyira nehéz írni, mert bár nem írtam, mindennap vártak Ibi bejegyzései ... de remélem azért még mindenki! jár kel errefelé.

    előzmény:
    Alsórákosi (32419)
    2020-04-05  17:47
  7. 2020. Április 6. 09:5632421.

    Szép napot kívánok én is!


    Gondolom, nálatok is hétágra süt a nap.


    Nagyon szerencsés vagyok, hogy itt az erdő mellettünk. A napi sétámat megteszem, nagyon jót tesz. Pozitív energiákkal tölt fel, ami nagyon jól jön.


     Itt 11 és 13 között lehet vásárolni az időseknek. Nagyon rossz időpont!!


    Az Ibi lányai, főleg G. nagyon nehezen viseli a gyászt, mindegyre visszaesik, ahogy egy picit lenyugszik.


    Nem annyira hirtelen történt csak Ibi nehezen adta fel. Évek óta légszomjtól szenvedett, volt neki a COPD betegsége, az fajulhatott el. Rengeteget elemezgetem én is, hogy is történhetett. Nem akarta komolyan venni. A neten is megnéztem a tüneteket. Ott az ízületi fájdalmakat is említi... De ez csak személyes véleményem.


    Az Új Keletet én is olvastam. Megrendített nagyon, most derült ki számunkra, hogy milyen fontos személyiség volt a lapnál. Tökéletesség iránti törekvése, lelkes munkához állása, sokat segített. Istenem, milyen szerény volt! Mennyien szerették, tisztelték, értékelték, igényelték tudását! Ezt mindig csodáltam benne! Mondtam is neki, hogy azt a rutin munkát a csíkszeredai cégnél mindenki unottan végezte, csak Ő vitt bele anyait-apait, mert csak így tudott dolgozni!


    Furcsa itt múlt időben beszélni róla. Nem is tudom-helyes-e? Nem is szándékoztam, csak úgy kibukott belőlem, pedig neki, biztos, nem tetszene...


    Ti is, Mindenki vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    Alsórákosi (32418)
    2020-04-05  17:07
  8. 2020. Április 5. 17:5032420.

    !


    MINDEN O.K.???????????

    előzmény:
    margaret3711 (32416)
    2020-03-20  15:57
  9. 2020. Április 5. 17:4732419.

    Szervusz Fencike!


    Jó volt olvasni a helyzetetekről. Feltételezem szomorkodtok, hogy nem lehettek ott az eseményen, de ez van. Reménykedjetek, hogy év vége felére helyreállhat a légi közlekedés és az ünnepeket együtt tölthetitek.


    Az unokahúgomék  21.-én mentek volna New Yorkba, onnan 1 hétre át Torontóba, majd haza május 10.-én. A Lufthansával, ami már 1 hónapja leállt, most problémáznak a jeggyel, 50€-t/fő/út, ajánlottak ha átíratják, de mikorra??? Senki nem látja a végét! Már 2 éve tervezik az amerikai utat, de mindig más út mellett döntöttek,  tavaly Kambodzsa mégis jobb cél volt. Mindketten dolgoznak és véges a szabadság, ami sok mindent befolyásol. A két gyerekkel is el kell menni minden évben valahová, amíg igénylik !


    Nagyon szerencsésnek érzem magam, nem volt repjegyem sehová, november óta keresgéltem célpontokat, de olyat nem találtam amiért megszakadt volna a szívem, ha nem veszem meg!


    December utolsó napjaiban beszéltem az iráni ismerősömmel és megkérdezte mi a helyzet nálunk a covid19-el? Csak visszakérdezni tudtam, hogy "miről beszélsz", akkor itt még nem hallottunk túl sokat róla, ja, hogy Kína, messze van, kevés jelentőséget tulajdonítottam neki, mint mindenki más!


    Kb. 2 hónapja beszéltem vele, nagyon  lehangolt volt, az egyetem, ahol docens, január elején bezárt, ők otthon karanténba, halál félelembe élnek 2 gyerekkel. Ott is ment a hazudozás, mint Kínába!!!


    Jó egészséget kívánok és szorgoskodást a kertben!


     


     

    előzmény:
    fenci (32412)
    2020-03-16  14:17
  10. 2020. Április 5. 17:0732418.


    Napsugaras szép napot kívánok, kedves Tanaria !


    Naponta megszólal egy "hang" az emlékeimben, "gyere írjál a topikba", de csak ritkán fogadtam szót, azóta már sajnálom.


    Én is szívesen beszéltem volna valamelyikükkel, de nem jött össze. Nagyon érdekelne, mi történt olyan hirtelen? és egyéb kérdéseim is lennének. 


    A sírkő avatás valószínű hónapokra  elmarad, vagy nélküled tartják meg, mert  a légi közlekedés ki tudja mikor indul újra és milyen áron lesz a jegy


    Az Angliában élő gyerekeid remélem jól vannak??


    Amióta írtam, már tudod, milyen következménye lett a Spanyol-, Olaszországból hazatérő vendégmunkások hazudozásainak és az otthoni fegyelmezetlenségüknek. A román oláh cigányok is megbetegedtek? Ugye tudod, hogy pl. nincs a cigányok között  down kóros?


    Az izraelinfon olvastam, hogy Tel Aviv közelében lévő Bne Brak-ot, 200 000-ből 75 000 megfertőződött, nem tartottak be semmiféle tájékoztatást.


    Az Új Keletben pedig Ibikéről,  olvasásra ajánlom.


    Nálunk a helyzet változatlan, kijárási korlátozás, 65 év felettiek 9-12  óra között mehetnek vásárolni, stb. Ez nagyon elhibázott időpont, de akik döntöttek nem ismerik a korosztályok időbeosztását, nekik a bejárónő vásárol. A fiatalok nem kelnek fel hajnali 6-kor, az idősek nem tudnak aludni és felkelnek, szombaton  a piacon 12 után már csak maradék árú van, hiszen 13-14 órakor zárnak! Nekem ez jó, mert én eddig is 9 óra után jártam el itthonról.


    Nem tesztelnek, (mint Koreában) mert nincs teszt anyag és akkor fertőzött sincs! A WHO főtitkára hiába javasolta, hogy "tesztelni, tesztelni,tesztelni"!


    Akik meghalnak azoknak mindegyiknek  "volt más betegségük is", amivel ugyan még élhettek volna. Az angol nagykövet helyettese 37 éves volt, makk egészséges férfi, bekerült egyik Bp-i kórházba és "tepsibe" jött ki!


    Budapestre már beérkezett legalább 30 repülő eü. eszköz szállítmány, de nem volt rajta "nyomkövető", így nem tudható hová került, miért raktározzák? Már 85 eü. dolgozó fertőződött meg!!


    Viszont lebukott  Szabó Tünde miniszter rokona, kb. 2 hete az interneten árulta (nagy tételben), ez az első szállítmány beérkezését követően történt. Azóta törölte az ajánlatát, nem tudni indul-e vizsgálat?! 


    Nagyon szenvedek már a bezártságtól, sorvadnak a láb izmaim, sokkal lassabban járok. Eddig azt sulykolták, hogy  naponta 10 000 lépés, ez most nincs!


    Ennek az lesz a következménye, hogy az unalomtól sokan  többet esznek, a bezártságtól ingerültek lesznek, családi veszekedések, válások.


    A legsúlyosabb probléma a munkahelyek bezárása miatt, a kieső jövedelmek egy részét a kormány nem hajlandó pótolni! Egész Európában csak itt van ez, még Románia is fizeti az 50 %-át. Az átlag emberek nem rendelkeznek hónapokra elég tartalékkal, ha elfogy a megtakarítás és nem tud  enni adni a családjának, nagy lázadás lesz. Már mutatkozik, az Észak-keleti végeken, szaporodó betörések, lopások, majd gyilkosságok lesznek, az éhség nagy úr!! Viszont lehet számítani 9 hónap múlva a megnövekedő szaporulatra!!


    Vigyázz Magatokra, kesztyű, szájmaszk, ajtón kívül cipő le, flóraszeptes, ecetes, hypós, stb.  vízben kézmosás, szappanos öblítés és nem lesz baj.



     

    előzmény:
    tanaria (32410)
    2020-03-12  15:29
  11. 2020. március 26. 08:4832417.

    Mindenkit szeretettel üdvözlök!


    Remélem, mindenki jól van!


    Mi jól vagyunk. Ez a kijárási tilalom is enyhe, tehát 11 és 13 óra között mehetünk vásárolni, sőt a közelben tett egészségügyi sétát is engedélyezik. Ennél többet eddig sem jártam ki, és vásárolni is csak 3-5 naponként megyek, amikor a kenyér és a gyümölcs elfogy.


    Kedden friss 25 centis hóban jártam az erdőt! Csodálatos élmény volt. Ezen a télen csak egyszer havazott, az is éjjel történt, úgyhogy nagyon örvendtem a hétfői egész napos havazásnak.


    Mindenkinek szép napot, vigyázzatok magatokra és egymásra! 


    Örüljetek velem:


     

  12. 2020. március 20. 15:5732416.

  13. 2020. március 19. 17:1432415.

    Fencikem,


    legidosebb?


    YOU MADE MY DAY !

    előzmény:
    fenci (32412)
    2020-03-16  14:17
  14. 2020. március 19. 16:3432414.


    Kedves Tanaria,


    koszonom a jokivansagaidat es mindenkinek viszont kivanom!


    Itt mar majdnem minden a tiltasra kerult az elelmiszer uzletek  es a patikan kivul.



     


     


     

    előzmény:
    tanaria (32413)
    2020-03-18  10:54
  15. 2020. március 18. 10:5432413.

    Szép napot!


    Örömteli meglepetést okoztál, Fenci! Köszönöm jó tanácsaidat, tájékoztatásaidat. Bár, mostanában a román tévén is, az Erdélyi Tévén, máskor is rendszeresen követem a híreket, nem hallottam ilyenszerű tanácsokat. ( Domestos )


    Hát, ha nem muszáj nem megyek ki, de közben muszáj. Szerencsére közben kitavaszodott. Szabad a vásár az erdőbe!


    Én is aggódom az Angliában élő ikreimért, nem együtt laknak, de ott nincs semmi tiltva. Nem is értem.


    Mindannyiunknak szép napokat, jó egészséget kívánok!


     

    előzmény:
    fenci (32412)
    2020-03-16  14:17
  16. 2020. március 16. 14:1732412.

    Kedves "Lányok!",


    Ugye nekem , mint a "legidősebbnek" megengeditek, hogy megkérjelek rá, ha nem sürgős annyira a kimozdulás, maradjatok otthon.


    Már van lemondásom, szóval ezért vagyok itt, ráérek. Mivel Cranbrook sürgősségi osztályán dolgozik az unokahúgom, ismerős a kanadai helyzet, szerinte még nincs pánik, bár a bevásárlások extra többlettel történnek, ők is 2+fagyasztót vettek. De, egyik gyerek Mexikóban nyaral, a másik síelni van, ...


    Erdélyben érdekes, mert Domestos fertőtlenítésről és szájmaszkról hallok már 3 hete.


    Budapest, mivel én amúgy is home office-ban, azaz itthon dolgozom, sok újdonság nincs ... ketten vagyunk nem vásárolunk fel mindent, a kamra így is tele van, kenyeret évek óta itthon sütünk, ...


    Szerintünk, mindenki elkapja ezt a fránya koronát csak az nem mindegy mikor, ...


    A gyerekek Vermontban voltak síelni, naponta küldték a képeket. A reptér már rég bezárva, de ők mondták, hogy nem gond ők jöhetnek. Tegnap kellett volna a West Virginia-i egyetemre visszamennie a fiamnak, eddig online órán volt, mert a lányommal egy helyen dolgozott, de mivel nem nagyon van amerikai diák, bezárt az egyetem, marad az online oktatás és az április 18.-i diplomaosztó azaz graduation, szerintünk elmarad. A lányomék ma Floridába repültek volna esküvőre. Azt hiszem szóval, könyörgéssel stb. hatásosan lebeszéltem mindkét gyermeket az utazásról. Legalább csak 2 kontinensen vagyunk kettecskén. És nem utolsó sorban, mivel asztma, allergia, krupp beteg születése óta a fiam, képes voltam bevetni azt a mondatot is, hogy elhiszem, hogy tengerközel, azt is, hogy kint még nem volt rohama, na de ha ez komolyabb, ki fogja hívni a 911-et az öcsédhez?


    Dióhéjban, pánik nincs, de nem egyesül április 9.-én a család a jelenlegi kilátások szerint.


    Szívesen olvasom, hogy kivel mi van?!  


     


     

    előzmény:
    margaret3711 (32411)
    2020-03-12  16:28
  17. 2020. március 12. 16:2832411.

  18. 2020. március 12. 15:2932410.

    Szép napot!


    Nagyon örülök, hogy írtál. Tudod, félek, ha nem írunk még lezárják a topikunkat és elveszítjük a sok szép beszámolót és képet. És nem csak ezért!


    Szinte naponta beszélgetek a lányokkal. Mint tudjátok ott is működnek az óvatossági szabályok. Ott fegyelmezettebbek az emberek is, mint itt nálunk.


    Áprilisban lett volna a sírkő avatás. Elmentem volna. Így még nem tudjuk hogy lesz.


    Szomorú és ijesztő, amiket írsz. Nem tudom itt mi van. A hírekben azt mondják, hogy szigorúan ellenőriznek mindenkit a repülőtéren. De az Olaszországból hazatérő munkások mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy kikerüljék a karantént. A felelősségtudat itt a nullával egyenlő. Kolozsvári fertőzött még nincs, de a kórházban, meg karanténban vannak akik külföldről érkeztek.


    Drága Margaret, így kell ezt, csak lazán. A kertben most, biztosan, kellemes. 


    Minden jót kívánok nektek. Örüljünk a tavasznak!



     


     

    előzmény:
    Alsórákosi (32408)
    2020-03-11  10:34
  19. 2020. március 11. 10:5432409.

    Szervusz kedves Margaret!


    Nálatok már előre állították az órát? Gyűlölöm, aki kitalálta és neki naponta állítanám át, szenvedjen!


    Alsórákoson is kitört a tavasz, + 12-18 °C, aztán majd áprilisban lehet a tél!


    A dicséret az, ha jó étvággyal fogyasztják a főztöd és az is dicséret, ha nem panaszkodik senki a háztartásodra !


    Élvezzétek gyakrabban az együtt töltött idő minden pillanatát, hiszen ki tudja meddig tehetitek meg!


    Üdv:M


     

    előzmény:
    margaret3711 (32407)
    2020-03-09  16:49
  20. 2020. március 11. 10:3432408.

    Kedves Tanaria!


    Köszönöm  a szép verset és örülök, hogy  Te is jelentkezel néha, csak úgy, nosztalgiából!


    Beszéltél azóta valakivel az árvák közül?


    Olvasom, nálatok is megjelent a vírus.


    Itt csak azért van olyan kevés, mert nincs pénz szűrésre, vagyis amit nem mutatnak ki az NINCS!


    Sajnos 16 eü. dolgozó  már  karanténba van, mert hetekig védőfelszerelés nélkül dolgoztak. Viszont megajándékozták a kínaiakat, szlovákokat több 10 000 maszkkal!


    Mai napig is minden pénteken jön Pekingből repülő, 3-400 utassal, akiket a reptéren sem szűrnek és mennek tovább az országba, ki tudja merre! A tegnapi Olaszországból érkező gép utasai is  ellenőrzés nélkül sétáltak ki!


    Légy nagyon óvatos, vigyázz Anyukádra, az edei sétáidon aligha kaphatsz  fertőzést !

    (Ezt nem direkt  követtem el, de nem tudom hogy lett ilyen, mit nyomhattam meg?)


    Szeretettel üdvözöllek:M


     

    előzmény:
    tanaria (32406)
    2020-03-08  08:43
  21. 2020. március 9. 16:4932407.

    Szep, uj hetet !


    Kedves Tanaria koszonet a versert.


    Mai napom lazan,lustan fog haladni. Az ora atallitas sem zokkentmentes.


    Nonapot atfutottam,takaritas,mosas es fozes.Dicseretet nem kaptam.


    Mult csutortok lanykammal szepen eltelt.Ferjem nem kapott sivbajt,nem sok $$$ t koltottunk.Gyonyoru napsutes +7+8


     nap volt. A topartra is lesetaltunk,nem sok idot toltottunk,szeles volt.


    Penteki vasrlast en is ket cserepes viraggal fejeztem.



     


     

    előzmény:
    tanaria (32404)
    2020-03-05  08:47
  22. 2020. március 8. 08:4332406.

    Boldog Nőnapot!




     


    Kosztolányi Dezső: Nők

     


    Nem kamasz-szerelem kis hevületében
    beszélek.
    Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
    vallok,
    nők, rokonaim.
    Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
    mint senki más
    s szeretlek is benneteket.


     


    Zavarosak, mint én,
    termékenyek, mint én,
    zavaros források, melyekből aranyat mostam,
    igazi aranyat.
    Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
    de igazabbak
    a meddő gondolatnál,
    a büszke hazugnál,
    a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.
    Hová is futhatnék én,
    kócos fejemmel,
    költészetemmel,
    rettenetesen-cikázó tétovaságommal,
    ha nem lennétek ti,
    megértők, megbocsátók,
    elvtelen szentek,
    jámbor pogányok,
    bizonytalan jók,
    valóság hű sáfárjai.
    Ha varrtok, vagy vajat mértek,
    kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel
    s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
    fölkacagott az örömtől, hogy vagytok
    s én is vagyok, mellettetek.
    Hozzátok kötözött engem a végzet,
    örökkévalóan,
    köldökzsinórral, azután a vágyak
    eleven kötelével,
    hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé
    s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.


     


    Nem egy, hanem mindegyik.
    Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
    mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
    Mindegyik anyám.


     

  23. 2020. március 5. 13:5832405.

    előzmény:
    tanaria (32404)
    2020-03-05  08:47
  24. 2020. március 5. 08:4732404.

    Szép, jó reggelt! 


    Kicsit lazábbra kéne fognod magad, olyan jó közben olvasgatással órákat eltölteni. Megérdemelnénk. 


    Akkor, ma szép napod lesz a lányoddal, ennek örülök! Férjedet majd kárpótolja a jó kedvetek!


    Itt nagy a szürkeség és a sár az erdőben. Várom a tavaszt, mert már besavanyódtam. 


    Megyek vásárolni. Virágot is veszek ezzel kárpótolom magunkat. 


    Felhőtlen szép napot!


     

    előzmény:
    margaret3711 (32402)
    2020-03-05  07:29
  25. 2020. március 5. 07:3232403.

    lustakodas =lustalkodas

    előzmény:
    margaret3711 (32402)
    2020-03-05  07:29

Címlap

top