Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

16 hetesen abortusz

hovirag31
Létrehozva: 2010. november 4. 14:23

Sziasztok, tudom, h magamra szabadítom mindenki haragját és megvetését, így nem is kérem, h kíméljetek, de ha valaki tudna érdemben segíteni, megköszönném.

Igazából nem rólam van szó, de hozzám közelálló személyről, aki elég nagy bajban van.

 

Röviden annyi, h vidéki kórház, hasfájással elment a nőgyógyászatra. Antibiotikummal hazaküldték.

Semmi, de semmi jele nem volt terhességnek, rendes menstruáció, SEMMI egyéb tünet. A hasfájás nem múlt, így újra elment a dokihoz, aki közölte, hogy 16 hetes terhes!!!

Sajnos egyáltalán nincs lehetőség megtartani, tudom, hogy gyilkosság, tudom, hogy mindenki elítéli, nem tudom most részletezni a körülményeket, csak a tényeket leírni.

 

Mit tudtok arról, hogy hol lehetne megpróbálni az abortuszt elintézni? Ennyi idősen törvény szerint az egy indok lehet, h a doki nem vette észre, ami igaz is, viszont egy helyen ezt a papírt már nem fogadták el.

 

Köszönöm, aki tud segíteni, tényleg nem bántást és vádaskodást szeretnék, már ez a helyzet, ezzel kell mindenkinek megbírkóznia.

 

Köszönöm!

  1. 2010. november 5. 14:26201.

    ne írj ilyet, mert így is elég rettenetes lehet a lánynak.Normális érző ember biztosan egymilliószor átgondolja mielőtt abortuszra megy.Biztosan átgondolta ő is nagyon sokszor.Viszont csak azt nem értem, hogy a 12.hét után derültki, hogy terhes?bocsánat, de még nem olvastam végig vissza.

     

    előzmény:
    ardian (87)
    2010-11-04  15:50
  2. 2010. november 5. 14:39202.

    Így,ebből a szemszögből nézve igazad van.

    Én csak felvilágosítás szempontjából tartanám fontosnak,mert lehet,hogy régen és peches oktatásban volt részem ebből a szempontból,de nálunk pl. a biológia tanárnő-aki egyben of-ünk is volt-amikor egy-egy "kényes" témához jutottunk inkább osztályfőnöki órát tartott és az anyagot otthon kellett elolvasnunk,megbeszélés,felelés,meg számonkérés ilyenekből nem volt.Erős a gyanúm,ma sem sok időt fordítanak erre az iskolákban.

    előzmény:
    eda-1952 (198)
    2010-11-05  14:02
  3. 2010. november 5. 14:43203.

    Nem értem,de nem baj

    Szerintem aki már azon gondolkodik,hogy elvetessen egy valószínű egészséges 16,17,18 stb.hetes babát,nem gondolkozik gyermekben,csak valami maszatban...és nem is fog utánanézni,valójában milyen is egy ekkora magzat. Így aztán bűnösnek sem érzi magát.

    előzmény:
    czege (170)
    2010-11-04  22:53
  4. 2010. november 5. 14:49204.
    szerintem k..va nagy bajban lehet ha ezen gondolkodik.azért pár dologra kíváncsi lennék, de a topikindító nin cs már itt.
    előzmény:
    Ariel01 (203)
    2010-11-05  14:43
  5. 2010. november 5. 14:50205.

    Ha lett volna ultrahang 40 évvel ezelőtt,én nemigen születhettem volna meg...kivéve,ha anyuék vállalnak egy nagyon beteg babát..Aztán csak születésemkor derült ki,hogy óriási a baj,megoperáltak,s lám makkegészséges vagyok azóta is!

    Tehát óvatosan fogalmaznék arról,hogy nem egészséges babáknál okés az elhajtás.Ez nem csak neked íródott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (186)
    2010-11-05  09:28
  6. 2010. november 5. 14:53206.

    Azért úgy látom a topicindító nem ilyen tanácsokat várt.

    Hiszen még az egyébként abortuszpártiak is ellenzik egy ekkora magzat elhajtását.Ronda szó,bocsi.

    Azért kíváncsi lennék a végére..

    előzmény:
    encsilaci78 (204)
    2010-11-05  14:49
  7. 2010. november 5. 14:53207.

    A terhesség megszakítása

    5. § (1) A terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg.

    (2) Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.

    BDT2004. 1025. I. A méhmagzat jogképessége feltételes, az élveszületés feltételétől függ. A magzatnak azonban még feltételes alanyi joga sincs arra nézve, hogy őt magzati életétől genetikai, teratológiai ártalmára tekintettel megfosszák.

    6. § (1) A terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha

    a) azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja;

    b) a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved;

    c) a terhesség bűncselekmény következménye, valamint

    d) az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén.

    (2) A terhesség az (1) bekezdésben foglalt feltételek esetén a 18. hetéig szakítható meg, ha az állapotos nő

    a) korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen;

    b) terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége az (1) bekezdésben foglalt időtartamot.

     

     

    Az orvosi tévedést az orvosnak kell igazolnia írásban (ilyet persze ki fog kiállítani).

    De mire beszerzi az ismerősöd, meg még elindítja a folyamatot, 

     kifutnak az időből. 

     

     

     

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  8. 2010. november 5. 15:01209.

    nem mondom, hogy abortuszpárti vagyok, viszont sajnos nekem is volt már, úgy érzem meg is kaptam érte a büntetésem az élettől.Sokszor nincs más megoldás.

    Szval azt akarom mondani, hogy egy nő aki ismeri a testét nem veszi észre, hogy megváltozik?4 hónapos babáról van szó, nő a hasa, ha nem is akkor szélesedik a dereka, hányinger, hasfájás, mellfeszülés stb...ebből nem hiszem el, hogy nem volt semmi csak a hasfájás.én csak ezért vagyok dühös rá, mert ha nem tud vállalni egy kisbabát, rendben, de már annyira kifejlett kis lény 16 hetesen, hogy miért nem gondolkodik el az örökbefogadáson pl.vagy hol van az APA?

    előzmény:
    Ariel01 (206)
    2010-11-05  14:53
  9. 2010. november 5. 15:22210.

    Most tudtam újra jönni.

     

    Szóval még egyszer leírom, h NEM VOLT SEMMILYEN tünete szegénynek!

    NEm hízott, nem változott az étvágya, nem nőtt a hasa, nem volt hányingere + orvosnál (nőgyógyásznál) is járt. Nincs arról szó, hogy nem ismerné a saját testét, vagy buta lenne.....

    Pont ezért ekkora a baj.

     

    Jelenleg az örökbeadáson gondolkodunk, igen.

     

    Meglátjuk, mi lesz. Még vizsgálatok is várnak rá, akkor többet fogunk tudni.

     

     

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  10. 2010. november 5. 15:34211.

    hát ezt alig tudom elhinni.

    ettől függetlenül nagyon sajnálom és a kisbabát is.viszont az örökbefogadást nagyon jól gondolja meg, mert nagyon hozzá tudsz nőni akár egy hónap alatt is.de legalább így van esély arra, hogy valami megváltozik pár hónap alatt, rendbejön pár dolog és akkor még meg is tarthatja a babát.

    előzmény:
    hovirag31 (210)
    2010-11-05  15:22
  11. 2010. november 5. 15:34212.

    Ez igen.

     

    Az örökbeadás sokkal jobb meoldás mint az abortusz. Így legalább boldoggá teszel egy másik családot és egy embert, nem kikapartatod magadból szegényt.

    előzmény:
    hovirag31 (210)
    2010-11-05  15:22
  12. 2010. november 5. 15:40213.
    Nagyon sajnálom az ismerősödet, h ilyen helyzetbe került remélem megoldódik!
    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  13. 2010. november 5. 15:59214.
    Értem, meg ismerem is ezt a "fajtát".Oda kellene figyelni az oktatásban, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő sehol.
    előzmény:
    zsanettt (202)
    2010-11-05  14:39
  14. 2010. november 5. 16:02215.

    Azt elfelejtettem írni, hogy én is úgy értettem, hogy nem tudnám megölni a gyerekem, ha egészséges! Amennyiben sok vizsgálat igazolja, hogy valóban, közel 100 % az esélye, hogy nagyon beteg, akkor valószínűleg én is elvetetném. Hasonló cipőben jártam, mint te, nekem is rossz lett az afp-m a kisfiammal és volt jó pár átsírt, gyötrelmes napunk, rohangáltunk több helyre uh-kra stb... és már én is elképzeltem, hogy úgy a 18-20. hét körül lehet meg kell szülnöm az imádott kisfiamat! Borzalom volt!!! De szerencsére makk egészséges lett és imádom!!!!!

     

    Eda: Ha akar, akkor sztem a legtöbb ember tud dolgozni, valamilyen állást talál. Lehet átmenetileg nagyon nehéz lesz neki, de még találhat párt is magának, aki mellette lesz nemcsak anyagilag, érzelmileg is. Egy gyerek sztem nem pici korában kerül sokba, hanem inkább ahogy nő, úgy lesz egyre több kiadás, de neki addig még rendeződhet a sorsa!

    És tényleg ott vannak még az anyaotthonok, vagy állami gondozásba is adhatja és ha rendeződik a sorsa, akkor visszakerülhet hozzá a gyerek.

    Vagy még az örökbeadás, sztem ezek a lehetőségek kevésbbé megterhelőek testileg, és főleg lelkileg, mint a 16-20 hetes, valószínűleg egészséges kisbaba megölése.

    előzmény:
    *Tiara (200)
    2010-11-05  14:16
  15. 2010. november 5. 16:03216.
    Szerintem az örökbeadáson kellene elgondolkodni
    előzmény:
    eda-1952 (214)
    2010-11-05  15:59
  16. 2010. november 5. 16:06217.
    Én elhiszem hogy nem vette észre. Sógornőm is csak 4 hónaposan tudta meg, egy petefészek, rendszertelen ciklus. Azért tesztelt csak mert fura volt neki minden szag.

    Úgy vettem ki a hsz-eidből hogy a barátnőd erősen hajlik az örökbefogadásra.
    Semmi esélyét nem látja annak hogy megtartsa magának a picit?
    Testvér, nagyszülők, senki sincs aki segíthetne neki?



    előzmény:
    hovirag31 (210)
    2010-11-05  15:22
  17. 2010. november 5. 16:11218.

    most Te tényleg úgy gondolod, hogy csak az of.öd miatt nem kerültél soha ilyen bajba????????

    előzmény:
    zsanettt (202)
    2010-11-05  14:39
  18. 2010. november 5. 16:11219.
    örökbefogadásra örökbeadásra
    előzmény:
    minerva (217)
    2010-11-05  16:06
  19. 2010. november 5. 18:17220.

    Egyrészt sajnálom az ismerősödet, másrészt érdekes egy ilyen sokkoló hír kiből mit hoz ki.

    Valóban elgondolkodott minden lehetőségen? Amiket leírtál koránt sem ideális körülmények, de ha kicsit körbenézünk nők ezrei nevelik a gyermeküket egyedül segítség nélkül. A munkanélküliség számomra nem indok, ha valaki valóban akar az kap munkát, bár az lehetséges, hogy nem a legmegfelelőbbet. Tehát ha egy ilyen helyzetben egy nő megakarja tartani a gyermekét az megfogja találni az ehhez vezető utat, aki pedig nem, az eleve elzárkózik a lehetőségek észrevételétől.

    Úgy látom még mindig fel sem merült benne, hogy esetleg belevágjon, hogy elfogadja amit a sorstól kapott. Megoldást csak az abortuszban vagy az örökbeadásban lát.

    Természetesen ez az ő élete, neki kell továbbélnie a döntései súlyával. Én mégis azt tanácsolom, hogy gondolja át még egyszer-kétszer-százszor, hogy vajon még sem tudná-e felvállalni azt a semmiféleképpen sem könnyű, de véleményem szerint lelkileg sokkal elfogadhatóbb utat, hogy megérti, hogy már anya lett, annak minden terhével együtt és felneveli a gyermekét?

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  20. Torolt_felhasznalo_709922
    Torolt_felhasznalo_709922
    2010. november 5. 20:33221.

    Szia!

     

    Nagyon sajnállom,ami az ismerősöddel történt,de a terhességmegszakításra csak a 12. hétig van lehetőség,utánna már nem!!Nemtudom milyen körülmények között él az ismerősöd,de van segítség a számára is!Kérje szociális gondozó segítségét!A nőgyógyásznak mondja el,hogy mi a helyzet,ő egyből szakemberhez fogja irányítani,akivel remélhetőleg a legjobb megoldást fogják megtalálni!Sok sikert,és egézséget a picinek!

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  21. 2010. november 5. 21:23222.
    Valamit félreértettél/olvastál az írásomban szerintem.
    előzmény:
    encsilaci78 (218)
    2010-11-05  16:11
  22. Torolt_felhasznalo_138898
    Torolt_felhasznalo_138898
    2010. november 5. 22:56223.
    Pasi vagyok és aljasságnak tartom az abortuszt. Soha nem láttam a néma sikoly filmet, de soha nem is ejtettem teherbe nőt az akarata ellenére. Igazad van. A férfiaknak is van felelősségük. De ettől még aljasság az abortusz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_536070 (185)
    2010-11-05  09:17
  23. Torolt_felhasznalo_138898
    Torolt_felhasznalo_138898
    2010. november 5. 23:09224.

    Senki nem mondta, hogy sportot kell csinálni ebből, de azt józan ésszel fel kéne fogni az ilyen anyázós öreglányoknak is mint te, hogy itt már lehet, hogy nem a topikindító dönt. 12 hetes korig az kéri az abortuszt aki akarja. Nem véletlenül.

     

    Fogd már fel kisanyám, hogy itt lehet, hogy már egyirányú utcában jár a hölgy és akár akarja, akár nem meg kell szülnie. Szerinted az a szemét, aki ilyenkor azt meri mondani, hogy vannak emberek akik szívesen befogadnának egy csecsemőt. Mekkora aljasság ez részedről? És még te érzed magad megsértve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_789296 (43)
    2010-11-04  15:02

Címlap

top