Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ünnepnap "ledolgozása

nurfür
Létrehozva: 2012. november 23. 07:52

Sziasztok! Elnézést, ha már valaki kérdezte korábban.

Szóval tegnap este olvasom az iskolás gyerekem üzenőjében, hogy december 1-jén és december 15-én, tehát két szombati napon suli lesz, a dec. 24-ét és a dec. 31-ét "dolgozzák le".

Nem tudom, csak én vagyok-e ennyire korlátolt, de a dec. 24. és a dec. 31 véletlenül nem téli szünet a gyerekeknek? Akkor miért kell ledolgozniuk nekik is? Valaki, aki ért hozzá, tud erre értelmes magyarázatot adni?

Ráadásul több munkahelyen dec. 15 nem lesz munkanap, mert 2013-ban vmelyik januári szombaton dolgoztatják majd le. 

Előre is köszönöm a válaszokat! 

 

  1. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. november 23. 19:11101.
    Sőt továbbmegyek. Vannak olyan országok, ahol ha az ünnepnap hétvégére esik, kiadják később munkaszüneti napnak...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (100)
    2012-11-23  19:08
  2. Torolt_felhasznalo_533532
    Torolt_felhasznalo_533532
    2012. november 23. 19:08100.

    Életedben nem láttál olyan országot? Magyarország az utolsók között kullog a munkaszüneti napok számát tekintve az EU-ban- Ha jól számolom 10 munkaszüneti napunk van.

     

    http://www.nemokap.hu/kozer/unnep.htm

    előzmény:
    semiramis (84)
    2012-11-23  15:11
  3. 2012. november 23. 19:0099.

    4. eletemben nem lattam meg orszagot, ahol annyi lenne a szün-es ünnepnap, mint magyarorszag. ebben az evben volt 5 (!!!) 4-napos hetvege.

     

    Ez ordenáré demagógia. 

    Minden négynapos hétvégéhez tartozott egy ledolgozott szombat is.

     

    Magyarországon idén jan. 1. vasárnapra esett, ezért 9 ünnepnapot kaptunk pluszban. Ez egy kivételes év, mert általában 2-3 ünnepnap esik hétvégére 

     

    Találtam egy érdekes honlapot:

     

    http://www.bi-ka.hu/menu/Kulfoldi-unnepnapo k-2012/290

     

    Eszerint, ha csak azokat az ünnepnapokat nézzük, amelyek nem estek szombatra vagy vasárnapra, akkor idén

     

    Angliában: 9 nap

    Németországban (AHONNAN OSZTOD AZ ÉSZT): 17 (!!!) nap

    Ausztriában: 17 (!!!) nap

    Csehországban: 9 nap

    Romániában: 7 nap

    Görögországban (akiket oly lustának szokás tartani): 9 nap

    Lengyelországban: 8 nap.

     

    Ennek fényében olvassuk kioktatásodat!

     

     

    előzmény:
    semiramis (84)
    2012-11-23  15:11
  4. Torolt_felhasznalo_925235
    Torolt_felhasznalo_925235
    2012. november 23. 18:5098.

    Nem, ez nem így van. Nem feltétlenül kell ahhoz decemberben 2 szombaton is iskolába menni, hogy kijöjjön a 183 nap. Le lehetne azt bármikor járni. Kijönne ez enélkül is, nyugodjatok meg! ;-)

    Az iskola is szabadon gazdálkodhat néhány nappal, van, ahol épp erre a két szombatra adják ki.

    A fiamék iskolájában szigorúan be kell menni ezen a két napon- azért, mert ez a nap (elméletileg) a szülőknek munkanap, nem tudják a gyereket hová helyezni.

    A fiaméknál összesen heten lesznek aznap a 30-ból, mert szombatonként zajlik a bajnokság, és ilyesmiktől, hogy ez most épp munkanap, nem zavartatják magukat.. :-))

    Valóban érdemes lesz bemenni... ;-)

    előzmény:
    abak (76)
    2012-11-23  12:35
  5. 2012. november 23. 18:2497.

    Semi! A topik nem erről szól, kérlek ne offold szét!

    Itt csak arról van szó, hogy értetlenül állunk olyan dolog előtt, amire eddig nemigen volt példa. Vagyis arról, hogy a TANÍTÁSI SZÜNETET akarják pótoltatni a gyerekekkel, valamint a tanároknak az elelve betervezett szabadságát.

    Nem tudnék örülni én sem, ha azt mondanák, hogy OK, menjek szabadságra, de előtte/utána dolgozzam le. Mert kicsit sarkítva ugyan, de erről van szó.

    előzmény:
    semiramis (96)
    2012-11-23  16:58
  6. 2012. november 23. 16:5896.

    magyaran dolgozni nem akarsz, csak megelni.

     

    rossz hirem van: ez nem igy müködik. 

     

    megsugom: nem masik ember, hanem a megelhetesed diktalja, mikor dolgozol es mikor pihenhetsz.

     

    nöj fel, kislany. 

    előzmény:
    rockcica (94)
    2012-11-23  16:53
  7. 2012. november 23. 16:5595.
    Nem a tehénetetésre értem, azoknak még jó hogy adnék enni, de sajnos nincsenek teheneim... És gyermekemnek is, de egy másik ember ne szabja meg hogy az ünnepnapok helyett menjek inkább szombaton.Ha hétköznapra esik akkor arra esik...
    előzmény:
    semiramis (93)
    2012-11-23  16:52
  8. 2012. november 23. 16:5394.

    nem értékelem nagyobbra, egyszerűen annyi, hogy egy másik ember engem ne rendeljen be szombatra, ennyi. Ha lejönne az Isten és megkérne, neki munkába állnék...

    Főleg ezekér a horibilis fizetésekért, amiből olyan szépen meg tudunk it élni Mo-n!!!

    előzmény:
    semiramis (92)
    2012-11-23  16:49
  9. 2012. november 23. 16:5293.

    egyebkent elmagyarazod a tehennek, hoyg saaaaaaaaajnos ma epp szombat van, holnap meg ugyi ugyis pihenönap - hat akkor ma es holnap nem kap enni...?

     meg a gyerekednek is?

     

     

    tudod, az a tarsadalom el jol, amelyik termel. minel többet. az ünnepnapok szepek es kellenek, de ha csak az van, akkor ehen hal az adott tarsadalom. 

    előzmény:
    rockcica (89)
    2012-11-23  16:34
  10. 2012. november 23. 16:4992.

    mi az, hoyg nehogymar?! 

    amig nem volt szabadszombat, mit gondolsz, mondtak ilyeneket az emberek?! heti EGY pihenönap, Istennek is ennyi volt, nem több.

    nehogymar nagyobbra ertekeld sajat munkadat, mint az övet!  

     

    (nem is annyira vicc am, mint gondolod!) 

    előzmény:
    rockcica (89)
    2012-11-23  16:34
  11. 2012. november 23. 16:4691.
    egyebkent PONT ezen ismeretek atadasara kitünö a szombat. a gyerekek különlegesnek erzik, nagyon kreativak, szivesen dolgoznak csoportokban, aktivak, am teljesitmenyes orakra (matek/fizika/kemia/nyelv) nem hasznalhatoak, mert ahhoz mar faradt az agyuk).
    előzmény:
    semiramis (87)
    2012-11-23  16:25
  12. 2012. november 23. 16:3590.

     

    ujabb ismerőst hivtam mi van ezzel- az iskolák fenyegető hangvételű levelet kaptak odafentől, hogy ettől eltérni nem lehet!!!!

     

    és a tanárok szabadsága is ugy lett kiszámolva, hogy ez szünet, tehát kötelező szabadság-és ezen már nem tudnak változtani, mert igy a nyári szünetük lett 1 nappal kevesebb ( a tanárok nyári szünete nem egyenlő a gyerekekével)-azt már nem kapják vissza. :-(((.

     

     

     

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  13. 2012. november 23. 16:3489.
    Én ezt annyira utáltam gyerekként hogy nem igaz. Volt hogy el is sumákoltam a dolgot....Nehogy már szombaton is hajtsák a gyerekeket,és  hajtson az ember a melóhelyén! Az ünnepnap meg ünnepnap,kész. Szerencsére az én főnökömnek nincsenek ilyen hülyeségei...
    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  14. 2012. november 23. 16:3088.
    talan azert nem erdekli, mert angliaban - mint igen sok mas helyen a vilagon - a kisiskolas gyermekekkel rendelkezö anyak többsege legfeljebb reszmunkaidöben dolgozik es 11-fel 12-kor sowieso hazamegy fözni, hogy a fel 1-kor erkezö gyerekek es ferj pontosan ehessenek, mert utana mennek vissza... (az anya meg mar el sem megy otthonrol...)
    előzmény:
    nurfür (86)
    2012-11-23  15:51
  15. 2012. november 23. 16:2587.

    ezen lehet is ertetlenkedni. hülye magyarazat, igy igaz. 

     

    szerintem - valtozatlanul - nem ezt kell ledolgozniuk, mert a szünet az szünet, hanem egyszerüen nincs eleg ver a pucajukban ahhoz, hoyg azt mondjak: "edesjo szülök, ez a soknapos ünnepek ara, ennyi hianyzik, valamikor be kell potolnunk - mi a decemberi elsö 2 szombatra gondoltunk...". igy aztan mindenfele atlathatoan hamis magyarazat ala akarjak besumakolni az amugy igen egyszerüen magyarazhato, ok nelkül letagadott tenyt, miszerint valoban tul keves a kötelezö tanitasi napok szama...

     

    (egyebkent emlekeztetnek, hogy 183 nap 50%-a a naptari evnek. azert azt böseggel ki lehet birni az oskolaban. az onnan kimarado, szüleinek otthon segitö parasztgyerköc a duplajat dolgozza minden evben...) 

     

     

    a szünet elosztasa valoban lenyegesen jobb minden europai orszagban. a gyerekek 6 het utan automatikusan szünetet kapnak, ami remek, mert tulfaradas nelkül, idöben tudnak regeneralodni.

    a 24. tornaora, 92. harmadiknyelv-ora es a 76. informatika-ora bevezetese helyett inkabb ezen kellene hoffman-nak gondolkoznia (meg az iszonyatosan hianyzo alapvetö allami, allampolgari, jogi, tarsadalmi, eü-i, szocialis, psziches, stb. ismeretek tanitasanak sürgös bevezetesen). 

    előzmény:
    nurfür (86)
    2012-11-23  15:51
  16. 2012. november 23. 15:5186.

    "1. teljesen normalis, ha az aug. 19-et ledolgoztatjak VAGY nem adnak hosszu hetveget, hanem 19-en (hetfö) tanitas van. 

    egyebkent a gyerekeket nem fenyegeti ilyesmi, tekintve, hogy az egesz a nyari szünetbe esik."

     

    Igen, pontosan a téli szünetre esik a dec. 31. is. Éppen ezért nem értjük mi, szülők, hogy miért kell a gyerekeknek ledolgozniuk. 

     

    Abban teljesen igazad van, hogy egyenletesebb eloszlással kéne meghatározni az iskolai szüneteket. Nekem van egy barátnőm Angliában, 6-8 hétig jár a 10 éves fia iskolába, utána 7-10 nap, sokszor 2 hét szünet következik. Érdekes, ott nem érdekli az iskola vezetőségét, hogy mit csinálnak otthon a gyerekek egyedül ilyen esetekben.

     

    előzmény:
    semiramis (84)
    2012-11-23  15:11
  17. 2012. november 23. 15:4385.

     

    most beszéltem kollégával, ott is mindkét nap ledolgozós.

    a naplóba sincs hely, nincs szombati nap-le se lehet adminisztrálni-sorba kell számozni, amugy meg összesen már évek óta nincs annyi lap, amennyi elég lenne.

    amugy 2010/2011-ben 183! nap volt a kötelező-sztem ez nem emelkedett-ezt lehetne reklamálni. De nem az igazgatóknál, ők is kisiparosok, nem beszélve arról, hogy mindenki retteg az államosítástól.

    Ill. már sok igazgatói székben is állambácsi/néni által odaültetett, pc-sek ülnek.

     

     

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  18. 2012. november 23. 15:1184.

    1. teljesen normalis, ha az aug. 19-et ledolgoztatjak VAGY nem adnak hosszu hetveget, hanem 19-en (hetfö) tanitas van. 

    egyebkent a gyerekeket nem fenyegeti ilyesmi, tekintve, hogy az egesz a nyari szünetbe esik. 

     

     

    2. nem hiszem, hoyg gond, ha a gyerekek 2 szombat delelött iskolaba mennek. mi MINDEN szombaton, majd minden masodikon jartunk, semmi gond nem volt. teny, hogy korrektebb es egyszerübb lenne azt mondani: "emberek, kiszamoltuk. a hosszu hetvegek miatt hianyzik 2 tanitasi nap a kötelezö mennyisegböl. ezert decemberben (vagy barmikor) berakunk 2 szombatot."

     

    3. tevedes, dec. 24-e SEHOL nem szünet. tanitasi nap ES munkanap. CSAK a 25. szünnap, 26. a legtöbb orszagban mar ismet munkanap.

     

    4. eletemben nem lattam meg orszagot, ahol annyi lenne a szün-es ünnepnap, mint magyarorszag. ebben az evben volt 5 (!!!) 4-napos hetvege.

     

    eeeeerdekes, ezt olyan orszagok, mint svajc vagy monaco nem engedhetik meg maduknak gazdasagilag. ti meg azon sirtok, hogy miert nincs meg egy 6./7./8. ilyen es miert nem 2 honapos a teli szünet.

     

    5. helyes, ha kurtitjak a nyari szünetet. nincs mit csinalni, a gyerekek lognak es kallodnak. minden normalis orszagban 6 het (!!!) a nyari szünet. ennyi untig eleg (szo szerint) a regeneralodasra.

    a fennmarado masik 6 hetet pedig erdemes lenne (mint europaban amugy szokas) a tanevben elosztani. energetikai szempontbol sokkal jobban jarnanak a gyerekek.

  19. 2012. november 23. 14:4483.

    Sziasztok! Nem lettem okosabb, a suliban azt mondták, utasítás a 2 szombati napi tanítás, ez van. Napilap szerkesztőségét hívta egy osztálytárs anyukája, ott nem foglalkoztak vele: nem közérdekű az ügy (?!), az iskolák egyénileg gazdálkodnak a tanítás nélküli munkanapokkal, kérdezze a vezetőséget, akit érint a probléma. Illetve e-mailben lehet keresni a felelős szerkesztőt...

    Ilyenkor csak úgy füstöl a fejem 

    De azt azért nem értem, hogy egyes igazgatók miként vehetik könnyedén az ilyen eseteket, míg mások meg körömszakadtáig ragaszkodnak a jogszabályok betartásához. Na, de majd jön a tankerületi vezető, és vége a kilengéseknek... 

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  20. 2012. november 23. 14:2682.
    A lányom tannénije azt mondta, hogy valamit elszámoltak, és nem jön ki a kötelező 187 (186? 185?) nap, ezért kell ezeket a szombatokat is lenyomniuk.
    előzmény:
    Zsifikati (81)
    2012-11-23  13:08
  21. 2012. november 23. 13:0881.

    Ha elolvastad volna, amit korábban írtam, tudnád, hogy nem a média volt az első, ahová jeleztem.

    Csak több vasat tartok a tűzben.

     

    Részemről majd akkor jelentkezem, ha kapok információt, akárhonnan is. És közlöm azokkal, akiket érdekel.

    Az, hogy a ti iskolátokban hogy van, nem mérvadó. Nálatok kiadják, de a többségnél nem. Téged nem érdekel, mert a te gyerekedet nem érinti, a többiek meg fogják be? Kedves hozzállás.

    előzmény:
    lila.tulipán (75)
    2012-11-23  12:35
  22. 2012. november 23. 13:0780.

     

    mondom én, hogy volt már erre példa...

     

    tanitási napok száma is meghatározott-most nem tudom pontosan, nekem 185 rémlik. Ennek ha törik, ha szakad ki kell jönnie júniusban.

    Az iskola 5 nappal gazdálkodhat- tanítás nélküli munkanap- ezek Dök napra, értekezletre, osztálykirándulásra...fordíthatóak. Ha az igazgató ebből 1-t itt használ fel, ahhoz joga van-bár ezeket meg szept.ben le kell adni és csak külön engedéllyel módosítható- az engedélyt önkori adja kell, össze kell ülnie a testületnek, bizottságnak...sok fontos(kodónak)-nem egyszerű.

     

    A gyerekek (jelen esetben a szülő) egyet tehet- aznap szülői igazolással távol marad a gyerek. Ha minden szülő belemegy, nem megy be az egész osztály. Anno tőlem is kérdezték a gyerekek mi van, ha nem jön be senki-mondtam végül is semmi-én teszem a dolgom, beírom őket hiányzónak, aztán hozzon mindenki igazolást és lehetőleg ne a szomszédos plázában csellengjenek.

     

    Amúgy hajrá, én drukkolok, hogy legyen ebből "ügy", de sajnos vannak ennél nagyobb horderejű dolgok is-iskolában, országban...

    (bár idén se érint-a kisfiamnak mindegy milyen nap van)

     

     

    előzmény:
    nurfür (1)
    2012-11-23  07:52
  23. 2012. november 23. 12:4879.

    A próbaidőt naptári napban határozzák meg.

    Független attól, hogy hány munkanap esik bele.

    előzmény:
    Goldmund (77)
    2012-11-23  12:46
  24. 2012. november 23. 12:4778.

    A számból vetted ki a szót, felhívtam a lányom igazgatóját, mondom küldje már el nekem az állásfoglalást, és beteszem ide.

    Vicc.

    Azóta kaptak a héten újat, az államtitkárság elszámolta magát a tanítási napokkal, csak 186 van a 187 helyett (középiskolában 180 a 181 helyett), ezért sajna mégis le kell dolglzni a 31-et.

    Mondjuk nálunk igbácsi kiakadt, és azt mondta, azért sem. Kiadja szüntenek. 

    előzmény:
    abak (76)
    2012-11-23  12:35
  25. 2012. november 23. 12:4677.

    Ez azért is pikáns dolog, mert ha egy nappal is tovább dolgozik, mint a próbaidő, akkor már nem lehet indoklás nélkül elküldeni, meg van felmondási idő is (a hozzá tartozó pénzzel együtt).

    Namost, ha dec 1-jén ledolgozza 31-ét, akkor egy ügyes ügyvéd esetleg tudja ezt úgy magyarázni, hogy 31-i munka túl van a próbaidőn, ergo az illetőre a rendes felmondásra szóló szabályok évényesek. Érdemes lenne ennek utánanéznetek.

    előzmény:
    Bea68 (56)
    2012-11-23  10:38

Címlap

top