Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

B vitamin

Mona-Liza
Létrehozva: 2013. október 26. 20:34

Sziasztok. Légyszives segítsetek. B komplex vitamint szeretnék szedni, de sajnos volt egy refluxos problémám is, ez miatt nem tudok lenyelni semmiféle gyógyszert illetve darabosat. Viszont a vitaminra szükségem lenne. Az a kérdésem, hogy feloldhatom-e egy kis vízben a vitamint és úgy veszem be. Nagyon sok gyógyszerre rá van írva, hogy egybe kell lenyelni, de erre vonatkozólag nem találtam semmit. 

Köszi a válaszokat. 

  1. 2013. október 27. 22:5751.

    Savkötőt biztos kaptál,amit szintén nem tudsz lenyelni,ha jól értettem.

     

    Azért is lehet nyelési nehézséged,mert a gyomorsav felmarta a nyelőcsöved,gégéd nyálkahártyáját.Torkod is fájhat emiatt,főleg reggelente,sőt köhöghetsz is emiatt.

    Éjszaka,mivel vizszintesben vagy,a túl sok gyomorsav visszafolyhat a gyomorból a nyelőcsőbe,torkodba. Ezt okozhatja a helicobacter is,ami viszont tökéletesen gyógyítható. Magától nem gyógyul meg és természetgyógyászati szerekkel sem!

     

    Szóval nem kellene kínlódni és gyógyszereken élni és bármit ehetnél,ha meggyógyulsz!

    előzmény:
    Ninja (48)
    2013-10-27  22:40
  2. 2013. október 27. 22:5750.

    Ami panaszom megmaradt, hogy darabos dolgot nem tudok lenyelni és a sav, ha nem figyelek az étkezésre, feljön.  

     

    es mi van ha ez Achalasia cardiae  ?

    előzmény:
    Ninja (48)
    2013-10-27  22:40
  3. 2013. október 27. 22:4749.

    Az Echinacea az immunrendszert támogatja és főleg megfázásos betegségeknél hatásos. Téli időszakban érdemes szedni. Gyomorproblémákra viszont nem igazán hatásos.

     

    Bioboltban gyakran mondogatják a valamilyen természetgyógyász tanfolyamot végzettek is,hogy ők orvosok,pedig nem.

     

    A B vitaminról már előzőleg írtam.

     

    Helyedben én mégis elmennék egy gasztroenterológushoz és lenyelném a szondát is. Túl sokat  fogytál igen rövid idő alatt és nyelési nehézségeid is vannak. A koplalás önmagában ritkán szokott egyébként egészséges,normál súlyú embereknél ilyen hírtelen nagy súlyvesztést okozni.

    Ha csak helicobacter fertőzésed van,azt kb. egy hónap alatt tökéletesen lehet gyógyítani gyógyszerekkel. Viszont ha nem kezelik,komoly problémákat okoz idővel.

    De más baj is lehet,amit addig nem lehet kizárni,amíg nem végzik el a gastroscopiát.

    előzmény:
    Ninja (47)
    2013-10-27  22:30
  4. 2013. október 27. 22:4048.
    Köszönöm és megfogadom. Már híztam 6 kilót, sőt az étvágyam is elég jó. Igyekszem három óránként enni, (ennyi időnként megéhezem, mint egy kis gyerek), kerülöm a zsíros, fűszeres ételeket, sok zöldség, hal, gyümölcs. Ami panaszom megmaradt, hogy darabos dolgot nem tudok lenyelni és a sav, ha nem figyelek az étkezésre, feljön. 
    előzmény:
    LINA (46)
    2013-10-27  22:27
  5. 2013. október 27. 22:3047.
    Lina! Köszönöm az eddigi tanácsaidat, kedves vagy és látom, hogy értesz hozzá.. De én a gyógynövényboltban ehinácea teát vettem és ott beszélgettem az eladóval, aki mellesleg egy nyugdíjas orvos. Ő tanácsolta a B vitamint. Bementem a gyógyszertárba és ott vettem a B komplex vitamint. Antioriának is leírtam, de úgy látszik, ő csak azt akarja olvasni, amit látni akar. 
    előzmény:
    LINA (45)
    2013-10-27  22:19
  6. 2013. október 27. 22:2746.

    Tudom,hogy nekem nem tudsz privit írni.

     

    De ettől függetlenül hidd el,amiket írok és ajánlok!

     

    Fogadd meg kérlek,ha nem hízol,panaszaid tovább fokozódnak,fájdalom bárhol,nyelési nehézség(!)netán tovább fogysz,hányás,émelygés,teltség érzet gyomorban,gyengeség,étvágytalanság,azonnal keress egy jó gasztoenterológust!

     

    És fogadd el tőle,ha bármilyen vizsgálatot ajánl!

    előzmény:
    Ninja (44)
    2013-10-27  22:14
  7. 2013. október 27. 22:1945.

    Figyi!

     

    Én is írtam előzőleg,hogy gyógyszert,még ha "csak" vitamin is,gyógyszertárban ajánlott megvenni.

    Minden rosszindulat nélkül én is ezt írtam. (Talán kiderült az eddigiekből,hogy értek ahhoz amikről írok).

     

    Gyógyszertárban biztosan ellenőrzött valós hatóanyagú szereket,(valós öszetételű,dózisú) lehet kapni. Bioboltban,drogériákban kaphatókról sajnos ezt nem lehet mindig biztosan állítani.

    előzmény:
    Ninja (43)
    2013-10-27  22:06
  8. 2013. október 27. 22:1444.
    Írtam volna privit, ide nem akarok válaszolni.
    előzmény:
    LINA (39)
    2013-10-27  21:50
  9. 2013. október 27. 22:0643.

     

    Lételemed a rosszindulat és a fikázás? Igy érzed jól magad? Honnan tudod, hogy gagyi a bolt? És ha ilyeneket írsz, megkönnyebbülsz?

    előzmény:
    antironia (40)
    2013-10-27  21:51
  10. 2013. október 27. 21:5442.
    Tényleg 2- 2,5 perc, mértem az előző beteg idejét. És adnak sprayt is. Pedig nekem dupla nyelvcsapom van, aminek dokik nem szoktak örülni..))
    előzmény:
    LINA (39)
    2013-10-27  21:50
  11. 2013. október 27. 21:5241.

    Tehát te most csak tüneti kezelést kapsz,ami csak a panaszokat csökkenti,szüntetheti meg,de a kiváltó okot nem! Kár!

     

     

    Pontosan ezt látom én is...

     

    A hajhullás is  egy tünet - de nem akarja tudni a kiváltó okát... Hanem a tünetre keres vitamint.

     

    Mit lehet erre mondani?

    előzmény:
    LINA (39)
    2013-10-27  21:50
  12. 2013. október 27. 21:5140.

    Elolvastam.

     

    Valami gagyi gyógynövényboltban ajánlották neked a b vitamint. 

     

    Legközelebb a közértben kérdezd meg a pénztárost.... 

    előzmény:
    Ninja (38)
    2013-10-27  21:43
  13. 2013. október 27. 21:5039.

    No,ez nagyon nem volt jó választásod!

     

    Gyomorszondát nyelni nem kellemes,de egyáltalán nem fáj és ha jól tudsz együttműködni az orvossal,akkor csak néhány perces vizsgálat. Még akkor is,ha sokan hosszabb időnek érzik akkor.

    A garatba elérzéstelenítő spray-t is kaphatsz,ha akarsz. Így még kevésbé érzed a szondát és nincs hányingered sem. Hátránya,hogy addig semmit nem ehetsz,ihatsz a vizsgálat után,amig hat az érzéstelenítő,mert félre- nyelhetsz.

     

    A szondában egy mikrokamera van és az orvos a monitoron látja,ha bárhol a nyelőcsőben,gyomorban a legkisebb elváltozás is van. Ha talál valamit,szövettanra anyagot vesz, (ez szabály!)ami szintén nem fáj,észre sem veszed. Szóval kár,hogy nem mentél el a gastroscopiára.

     

    Ezek szerint helicobacter vizsgálatod sem volt,ami szintén baj,mert amiatt is lehet ilyen nagyfokú panasz és gyomorsav túltengés.

     

    Tehát te most csak tüneti kezelést kapsz,ami csak a panaszokat csökkenti,szüntetheti meg,de a kiváltó okot nem! Kár!

    előzmény:
    Ninja (30)
    2013-10-27  20:27
  14. 2013. október 27. 21:4338.

    Olvasd el MÉGEGYSZER a nyitómat, hogy mire kerestem választ!!!!!

    No comment!

    előzmény:
    antironia (36)
    2013-10-27  21:39
  15. 2013. október 27. 21:3937.

    Van még pár vizsgálat, ami nem kellemes.

     

    De vajon egy hosszú lefolyású betegség (amit esetleg meg lehet előzni ezzel) az kellemes....? 

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (33)
    2013-10-27  21:23
  16. 2013. október 27. 21:3936.

    Aha.

     

    Beutalnak orvosilag indokolt vizsgálatra-  nem mész el.

     

    A panaszaidra meg egy anonym fórumon keresel tanácsot - hályogkovácsoktól. 

     

    No comment. 

     

     

    tényleg jöhet a természetes szelekció.

    előzmény:
    Ninja (32)
    2013-10-27  21:23
  17. 2013. október 27. 21:3735.

    Megkérdezték tőle, hogy milyen éttermekben járt az utóbbi időben, és miket evett...

     

    előzmény:
    terdszelikatica (21)
    2013-10-27  18:46
  18. 2013. október 27. 21:3634.
    előzmény:
    terdszelikatica (16)
    2013-10-26  22:48
  19. 2013. október 27. 21:2333.
    Te, ez a szöveg egy mezei betegnek szuahéliül van..))) Gondolom a gyomortükrözésre gondolt. Azért meg még nem láttam lelkesedni. Egy előnye van, hogy rövid ideig tart. (kivéve, ha az epevezetékben lévő követ akarják kihalászni vele, mert akkor vagy 40 perces procedúra.)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (31)
    2013-10-27  20:54
  20. 2013. október 27. 21:2332.
    Gyomortükrözésre kellett volna mennem, de nem mentem el. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (31)
    2013-10-27  20:54
  21. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2013. október 27. 20:5431.

    Mire kellett volna szondat nyelned?

    Es milyet helyeztek volna fel ?

    PUR ? Bengmarc ?PEG, Pej  ?Flocare Jejunokth ?

     

     

    Button gasztrotubus ?

    minek miert ? 

    előzmény:
    Ninja (30)
    2013-10-27  20:27
  22. 2013. október 27. 20:2730.
    Szondát nem nyeltem, arra már nem mentem el.
    előzmény:
    LINA (25)
    2013-10-27  19:32
  23. 2013. október 27. 20:2429.
    Sajna nem mindenből van folyékony, legalábbis az orvosom szerint.. Az első  savcsökkentő gyógyszert bevettem, kerek két óráig liftezett a torkomban. Se ki, se le. Férjem felhívta a doktornőt aki csak annyit mondott igyak rá sok vizet, míg fel nem oldódik. Két órámba és két liter vízbe került, mire hajlandó volt lemenni. Aztán visszamentem, hogy írjon fel valami folyékonyat, mert ezt nem tudom bevenni, de azt mondta, ilyen gyógyszerbe nincs folyékony. 
    előzmény:
    eda-1952 (27)
    2013-10-27  19:55
  24. 2013. október 27. 20:1528.
    Ezeket a cseppeket ajánlotta más is, biztos jó. Kipróbálom, mert hajmosáskor sírhatnékom van. 
    előzmény:
    eda-1952 (24)
    2013-10-27  19:31
  25. 2013. október 27. 19:5527.
    Tudom, hogy a cseppek külsőleg használatosak, csak arra gondoltam, hogy a vitaminok mellé biztosan nem ártanak. Miért, nincs valami vitaminszirup felnőtteknek? Hiszen nem a TI az egyetlen, aki valami miatt nem tud darabosat enni. Vagy injekció, amit esetleg meg is ihat(?), persze ehhez orvos kell.
    előzmény:
    LINA (26)
    2013-10-27  19:43

Címlap

top