Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Joós István: ,,a nő munkája a férfi"
Létrehozva: 2013. december 26. 08:49
Mi a nő igazi feladata, és mi a férfié? Hogyan lehetnének boldogabbak a párok, és hogyan kerülhetnének végre helyükre a szerepek? Joós István tanácsadónak, a Nyitott Akadémia előadójának véleménye elsőre provokatív és megosztó. Próbáltuk megfogni, nem volt egyszerű...
Nők Lapja Café: A nő munkája a férfi?
Nők Lapja Café: A nő munkája a férfi?
kicsit lassan frissít az NLC...
ha ismernél, mint embert, minden jó és rossz tulajdonságommal együtt, vajon akkor is azt mondanád, hogy ugyanazt mondom, amit te?
az a baj, hogy szvsz a rossz szavakat húztad alá
egy hónap ismeretség után sztem nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van, a jó vagy rossz volta az elkövetkezendő időkben nyilvánul meg
Tudod te ugyan azt mondod, amit én. Csak másként.
Izelítőül aláhúzom a szavaidat.
ehhez nagyon rögös út vezetett ám... sokszor nem is tudtam, mi bajom van, mi hiányzik, míg ki nem bukott egy-egy nagyon rossz döntésben...
én sem lennék ma már férjes asszony, ha az uram nem szeret ennyire és nem ad ennyi lehetőséget a javításra és nem hajlandó ő is tenni érte, hogy ne legyen olyan hiányérzetem...
fájdalmas tapasztalatok voltak és az ember ilyen szituációkban tudja megismerni önmagát, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy hibázott és eldobott volna magától egy életet...
Szóval akár hiszed, akár nem, én jobbára csak akkor szólok, ha úgy ítélem meg, hogy megalapozott a véleményem.
Te tettél azért, hogy... Az egy más kérdés, hogy lett hozzá partnered. Viszont az is azt mutatja, hogy a választásod jó volt. Mert választani is tudni kell.
ehhez nagyon rögös út vezetett ám... sokszor nem is tudtam, mi bajom van, mi hiányzik, míg ki nem bukott egy-egy nagyon rossz döntésben...
én sem lennék ma már férjes asszony, ha az uram nem szeret ennyire és nem ad ennyi lehetőséget a javításra és nem hajlandó ő is tenni érte, hogy ne legyen olyan hiányérzetem...
fájdalmas tapasztalatok voltak és az ember ilyen szituációkban tudja megismerni önmagát, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy hibázott és eldobott volna magától egy életet...
Igen, biztosan van is ilyen változás, csakhogy ez nem tartós, és később rendesen vissza is üt.
nem feltétlenül felesleges akarás, mert ha a másiknak számítasz annyira, hogy változzon érted, és te is érte, akkor ki lehet alakítani egy olyan kapcsolatot, ahol kölcsönösen figyelembe veszitek egymás igényeit és ha ehhez változni kell, akkor változni fogtok...
mert ér annyit a másik...
Igen, ez így van.
Mindkét megállapítás megállja a helyét.
Csak az értelmezésben van a különbség.
Amíg azt akarom, hogy egy másik változzon, és legyen olyan, amilyennek én szeretném látni, addig ez egy felesleges akarás.
Viszont amikor eljutok addig, hogy köszönöm szépen, eddig és nem tovább, akkor már én akarok változn, változtatni, akkor már nem a másikat helyezem magam elé céltáblának, hanem én állok ki magamért.
van igazság abban, amit mondasz, de az aki csak szeretne valamit, az nem akarja eléggé, így a megvalósítása is kétes
igen, van az akarásnak negatív formája is, magamon is tapasztaltam már, viszont ameddig csak szerettem volna, de nem akartam, addig nem is tettem meg érte mindent...
abban a pillanatban, amint átfordult akaratba, onnantól lett tett
Figyelj kedves! Én megengedem neked, hogy te azt gondolj amit akarsz.
De ha engem kihagysz a saját gondolatvilágodból, azért örökre hálás leszek.
Egyetértek. A feltételzés pontosan olyan érzelmeket mozdít meg, amilyen annak írójában éppen megtalálható.
Csupán felfigyeltem arra, hogy mennyiszer megjelenik abban a részben az "akarat".
És mint ismeretes - vagy nem -, a mondás szerint (is), a nagy akarásnak nyögés a vége.
Az én meglátásban is hasonló. Ha valamit nagyon akarok, az bizony nem a megfelelő módszer annak eléréhez.
A not ekkora hulyenek nezed, es a pasit ekkora balf...nak. Kar volt a tintaert es a faradsagert.
A nok nem akarnak annyi mindent, csak aki nem lusta, egy vagy ket ha... hivatast, foglalkozast, ha a munkajahoz mind szukseges. Azt csinal, amit akar.
A hutlen noket meg ki is vegeztek a multban, mikozben a ferjuk szeretoket tartott, bordelyhazakba jart. Ismeros a bordelyhaz? Egyes elmaradottabb orszagokban ma sem jarnak kulonbul a nok.
Persze, hogy ismeros a hazsartos no kifejezes. Amig a pasi az oklet meg CSIZMAJAT (nokbe, gyermekekbe valo belerugdosasba gyengebbek kedveert)hasznalta, a no labdaba se "rugott", hat neki maradt a szajaval valo vedekezes. Ugyan mar, minek ez a viaskodas.
En kulonben feladom. Megkerlek titeket, hogy kuldjetek hat a jo gazdag vallalkozot, multimiliomos, billiardos batran jelentkezhet, aki ki akar engem tartani es elsutkerezek eletem hatralevo eveiben az uszomedencem partjan koktelokkel a kezemben valami deli orszagban, szigeten.
Egy nő nem akarhat semmit, mit képzelsz.
Legfeljebb alázatosan kérhet az urától. Esetleg. De azt is csak akkor, ha finom volt a vacsora és csendes a gyerek.
Nekem semmi bajom sem az akarós nőkkel, sem a nem akarós nőkkel.
Ha ezt olvastad, akkor elnézést kérek.
Mi bajod az akarós nőkkel?
Azt jobban elviselnéd, ha azt mondanák, hogy szeretnék?
És egy kis móka mára a nők és fériak harcához segítségül.
Egyszer volt, hol nem volt, de az is lehet, hogy sosem volt, egy házsártos asszony. A legények veszkődtek érte, amíg lány volt, mert mézes mázos szavával kedvükben járt. Bezzeg, amikor férjhez ment a legszerencsésebb szerencsétlenhez, a méz és a máz eltűnt a beszédéből, arca többet volt mogorva, mint jellegtelen, és be nem állt a szája, ha férje tetteit kellett minősíteni. Pedig az ura mintaférj volt, eleinte leste felesége óhaját is, később a rajongása félelemmé változott, és örült, ha nem kellett találkozniuk. A dolgos gazda, látástól napnyugtáig szántott, vetett, aratott, kapált, ásott, később már csak azért is, hogy ne kelljen benn ülnie a házban. Kocsmába nem járt, a felesége mégis ugy fogadta, ha holtfáradtan hazaért:
-Lehelj rám, te szeszkazán.
Történt egyszer, hogy a szomszéd faluba vándorcirkusz érkezett. A gazda éppen a malomban járt, amikor hirdették az előadásokat. A kikiáltó megszólította, hogy elhívja az előadásra, de az ember legyintett.
-Van nekem otthon, elég cirkusz.
-Állj meg hékás. Világlátott ember vagyok, hátha szolgálhatok neked jó tanáccsal. Mi a baj? Pénzhiány, betegség vagy micsoda?
-A feleségem nagy szája, az hogy nem becsüli semmire a munkám, pedig én szeretem.
-Na gyere csak velem a sátorba, tanácsolok én neked valamit. Van nekünk egy artistánk, alig egy méter magas. Különben formás fickó, és érti a tréfát. Hármasban megjavíthatnánk a feleséged égetnivaló természetét.
-Nem hiszem el. - mondta az ember, de amikor meghallotta, mit sütött ki az igazgató, azt mondta: egy életem egy halálom, én ezt bizony kipróbálom.
Két óra sem telt bele a házsártos asszonyhoz bekopogtatott a cirkuszigazgató, karján az alig méter magas, karon űlő gyereknyi artistával.
-Mit keres itt? Nincs itthon az uram.
-Tudom. Itt ül a karomon!- mondta az igazgató, és a kalapot a szemébe húzó törpére mutatott.
-Micsoda buta tréfa ez? A férjem egy fejjel magánál is magasabb, bivalyerős, dologszerető, és szerencséje hogy nincs itthon, de szedje a sátorfáját, mert ha itt leli.
-Mondom, hogy itt ül a karomon!- mosolygott az igazgató, és letette a törpét a földre.
-Szervusz asszony!- szólalt meg a babányi emberke.
-Maguknak elment az esze- rémült meg az asszony az alig a derekáig érő kis emberre bámulva. -Nem is hasonlít a férjemre.
-Ha összetöpörödik az ember, nem formázza a régi arcát, de higgye el, ő az. Az erdőben találtam rá. Az ördög magához igyekezett, mert ugy hallotta, hogy rosszul bánik az urával, de a maga szerető párja elállta az útját, és rátámadt:
-Még mit nem? Bármilyen is a feleségem, és nem bánom, ha örökké zsörtölődik is, csak vele élhessek-, mondta a maga ura.
-Akkor őt büntetem meg azzal, hogy olyan semmivé töpöritelek, amilyennek tart,- dörögte az ördög, és abban a pillanatban a maga ura, ilyen lett. Az ördög azt mondta, leckének talán jó lesz, de ha tovább is szapulja szegény fejét, addig töpöríti a gazduramat, amíg el nem tűnik egészen.
-Még mit nem? Mihez kezdjek egy ilyen félemberrel? A birtokhoz daliás gazda kell, aki látástól vakulásig dolgozik, aki nagy ívben kerüli a kocsmát, aki minden fillérét rám bízza, s aki úgy szeret, ahogy ő szeretett. Ez nekem nem kell, vigye, ahonnan hozta.
-Rendben van, de az ördög azt üzente, hogy ha őt visszaküldi, maga válik ennél kisebbé. No, isten áldja.
-Álljon meg jó ember. Méghogy én ki se látsszak a földből? Méghogy mást keressen magának az én drága jó uram, még hogy ne tudjak úgy a kedvébe járni, étellel, itallal, tiszta ruhával, mint szerelmünk elején. Azt már nem! Hagyja itt, és menjen isten hírével, de mondja meg az ördögnek, ha kiállom a próbát, varázsolja vissza, mert a munkás kézre nagy szükség van
-Megmondhatom, mert hazafelé találkozom vele az erdőben. Viszem az urát is, és ha az ördög rááll az alkura már teljes nagyságában, jön haza, ellenben maga kisebbé zsugorodik, mint ő most.
-Bánom is én. Ő akkor is szeretni, becsülni fog, én meg a lába nyomát is megcsókolom, amiért jó lélekkel volt hozzám, és sosem szájalok vele többé úgy, mintha a kutyám lenne.
-Ez már beszéd. Remélem, meg tudom győzni az ördögöt, maga meg ne keseredjen el, ha netán összemegy is, mert ha betartja, amit most ígért, lassacskán újra visszanyerheti jelenlegi alakját. - azzal felkapta a kis embert a karjára, illendően köszöntek, és kimentek a házból.
A gazda az erdő szélén várt rájuk, és amikor megtudta, hogy sikerrel jártak, szapora léptekkel indult haza.
A feleségét teljes nagyságban találta, mézes mázos mosollyal borult a keblére, nem győzte elé rakni a finom falatokat, és ott csókolta visszakapott urát, ahol érte.
-Úgy-e akkor is szeretni fogsz, ha az ördög beváltja, amit ígért, és helyetted engem, kicsinyit meg.
-Én ugy szeretlek, ahogy vagy, de az ördög azt mondta: odafigyel ránk, és ha nem leszünk boldogok, hangyává változunk.
Az ember alig tudta visszatartani a nevetését, és az járt a fejében: csak a balgák hiszik, hogy ördög van, de ördögi észjárású emberek léteznek, akik néha egész jó ötleteket adnak annak, aki tehetetlenül tűri keserves sorsát. A zsörtölődő asszonyból turbékoló menyecske lett, a gazdából pedig a világ legboldogabb embere. Eddig volt, félig meddig mese volt!
Ráadásul alapvető tévedés, hogy egy nő csak azért választ hivatást, mert harcba akar szállni a férfiakkal. Emberi lényként gyógyítani akar, tanítani akar, alkotni akar, segíteni akar másoknak, jobbítani akar a világon, jól érzi magát a munka világában, esetleg saját egzisztenciát akar teremteni.
Ennyyi mindent AKAR a nő? Lehet talán a sok akarással van itt a probléma.
Talán ha kevébé AKARNA. Ki tudja?
Ha már történelmet idéztél, akkor azért ahhoz hozzátartozik, hogy a nők régen hogyan oldották meg, hogy megszabaduljanak férjuraiktól?
Meg az is, hogy a nőknek régen is volt elég szókészletük, ha férjeiket kellett szapulni. Nem véletlen a szó, hogy házsártos. És igaz ami igaz, ezt nem a fériak természetére használják.
A cikkben magasztalt szereposztás működött évszázadokon keresztül. A nők nem tanulhattak a felsőoktatásban, nehogy már esetleg továbbterjedjen az érdeklődési körük a háztartáson. A férjük által megverhetők, megerőszakolhatók, megcsalhatók, megalázhatók voltak, mindezt úgy, hogy még nem is kérhettek segítséget a környezetüktől, mert az szégyen volt. A képmutatás volt az elvárt viselkedés tőlük, "a jó asszony köténye sok mindent eltakar" -mentalitás. Még a legjobb természetű férfi is "megbolondulhat", ha érzi, hogy kis túlzással bármit megtehet a felesésgével, mert az anyagilag, társadalmilag kiszolgáltatott neki. Nem véletlen, hogy a női mozgalmak harcoltak a cikkben felvázolt munkamegosztás ellen.
A jelenben én azt tapasztalom, hogy elsősorban a gazdagabb családoknál, illetve a legszegényebb néprétegekben van még jelen elsősorban ez a feladatmegosztás, más-más okból. Sokaknak bizony hiába van otthon a felesége, a férjnek valahogy mégsem sikerül megteremteni azt a bizonyos kánaánt a családnak. Bár lehet, csak azért, mert rosszul főz az asszony, vagy nem elég sima vasalt ruha.
Ráadásul alapvető tévedés, hogy egy nő csak azért választ hivatást, mert harcba akar szállni a férfiakkal. Emberi lényként gyógyítani akar, tanítani akar, alkotni akar, segíteni akar másoknak, jobbítani akar a világon, jól érzi magát a munka világában, esetleg saját egzisztenciát akar teremteni.
Mellesleg én is szeretnék magamnak egy feleséget, aki meleg étellel vár otthon, kiszolgál engem, és naponta elzengi páratlan erényeim lajstromát. Kár, hogy nem vagyok leszbikus.
Köszi, örülök, hogy sikerült érthetően leírnom. :-)
A cikken tényleg gondolkozom egy ideje ...
Különben meg eszembe jutott még valami, ezt az "apróságot" igencsak kifelejtette JI ...
Tegyük fel, hogy működik ez a felállás, amiről ír. Azon gondolkodtam, hogyan nem lennének így anyagilag kiszolgáltatottak a nők ... (mert ugye, ez az egyik legnagyobb kockázat ...)
Oké, fogadjuk el, hogy a jelenlegi gadasági rendszerben az otthon levő "háztartásbeli" nő nem kap pénzt, mert ugyan kitől is kapna? Nyilván az államtól nem lehet ...
Akkor viszont, ha a férfi célja a kettejük közös célja, egysége, ahogy JI fogalmaz, akkor a férfi által a munkahelyén/vállalkozásában megkeresett pénz fele bizony a nőé. És utána is fizetnie kell pénzben a férfinak a tb-t, adót, nyugdíjjárulékot ... akkor ennek eleve benne kell lennie a rendszerben ...
Hiszen ugye kettejüknek közös a célja, csak más-más részt vállalnak belőle, nem? A férfi az álmok megvalósítását, a nő meg a támogatást, amiből ez létrejöhet. Így hát a fele pénz őt illeti ...
Ez így vajon tetszik JI-nek?
"A sportolónak sem kell edző? Az edző szerepe - aki irányítja a sportoló edzésmunkáját - egy alárendelt szerep?"
A példa jó lenne, és akár élhető is lenne (kötelezően mondjuk semmiképp...)
Devan eg ylényeges különbség: a sportban az edzőt tényleg nem tekintik alárendeltnek, butábbnak, értéktelenebbnek, jogtalannak, bánthatónak, lelketlennek, egy semminek ... nem sorolom tovább.
Ellenben ... hogy tekintettek a nőkre évszázadokig? (meg sok helyen most is ... )
Megbecsülték őket, a tevékenységeiket úgy, ahogyan a sportolók az edzőiket?
És a férfinak nem kell választani? Neki alanyi jogon jár mindkettő?"Aki egy boldog, kiegyensúlyozott, a társát tenyerén hordó férfit szeretne, annak fel kell áldoznia a karrierjét cserébe a családjáért."
És a férfi mit áldoz fel?