Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyás-ALMAECET !

makkalak
Létrehozva: 2005. május 5. 08:30
Sziasztok!

Anyám már 20 éve mondogatta, hogy az almaecet csodaszer. Gondoltam ennek most a végére járok. Szóval azt írják tele van vitaminnal és csökkenti az étvágyat és elveszi az édesség utáni vágyat. Egyszerűen annyit kell tenni, hogy minden étkezés előtt meg kell inni 1 pohár vizet 1 evőkanál almaecettel. Ezt meg lehet tenni akkor is, ha ránktör az éhezés.

Hát én elég szkeptikus voltam. Sosem voltam sovány, de a terhesség után a súlyom 70 kiló körül maradt (165 cm). Önbizalom a padlón. És a terhesség alatt és azóta 1,5 éve 2 óránkénti éhség. Folyamatos édesség és szénhidrát falás.
Tehát elkezdtem vedelni az almaecetet. Meg vettem egy gyümölcsprést és zöldség-, gyümölcs leveket iszom napjában többször. Nagyjából napi 1 étkezést megtartok rendes ételeknek. Ennek 1,5 hete és már 5 kilóval könnyebb vagyok. Szenvedés nélkül. Ti próbáltátok már?
  1. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. Április 29. 20:27260.

    Szóval a hatása bázikus, nem savas..........

    előzmény:
    kcs1346 (258)
    2017-04-29  19:22
  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. Április 29. 20:26259.

    Ugyan már! Ne vadítsuk már a népet.


    Ezer éve tudható:Az almaecet íze savanyú, de a szervezetben bázikus kémhatást vált ki: az A-,B-,C-,E- vitaminok az anyagcseréért, keringésért, külső-belső védelemért felelősek, ezenkívül bőven tartalmaz vasat, nátriumot, ként, szilíciumot, amelyeket az immunrendszerre, a csontokra és a bőrre vannak jó hatással.


    Stb


     


    De, hoztam egy linket csak hogy alátámasszam :


    http://mcsatorna.hu/eletmod/almaecet-hajra-borre-sutemeny be-1453466


     


     

    előzmény:
    kcs1346 (258)
    2017-04-29  19:22
  3. 2017. Április 29. 19:22258.

    Ez pontosan így van ahogy korábban írták hogy a sav-bázis egyensúlynak is megárthat! Magyarul több gyomorsav->nagyobb étvágy. Aztán még többet eszik az illető hogy a több gyomorsavat kezelje, ördögi kör...


    De hogy jót is mondjak, én hallottam olyat is (nem tudom igaz e) hogy a hirtelen savas PH leoldja a vastagbél faláról a salakanyagot. A lúgos vízzel tényleg tapasztaltam ezt, és hát így el tudom képzelni hogy savas többlet hatására is van ilyen hatás. Ha így is van, annak fogyókúrás jelentősége még önmagában nincsen csak jó érzés hogy megszabadult az ember egy csomó salaktól, a wc-n is meggyőző tud lenni az eredmény....


    Egyébként erről már hallottatok?


    https://arcanumpatika.hu/id/01411_Kaposztaleves--Almaecet --Krom-kapszula-50-db-Dr--Herz--


    az almaecet mellé van még benne káposztaleves és króm is. Ilyen zsírbontó-anyagcsere gyorsítónak szánták, nem próbáltam.


     


     


     

  4. 2013. augusztus 12. 11:04257.
    Szia hátén most kezdek neki megmondom őszintén kicsit félek de remélem hatásoslesz :)
    előzmény:
    makkalak (1)
    2005-05-05  08:30
  5. 2010. május 13. 19:35256.

    Nekem pl. nagyon savas a gyomrom, egyszer próbáltam almaecetet....hát nagyon hamar nagyon erős gyomorfájdalom, abba kellett hagyni. Viszont én is olvastam már más oldalon a Mira vízről, (esetleg nézd meg a saját honlapján is...egy orvos ír a hatásáról...www.miraviz.hu)...és én is ezt iszom, nem szeretnék gyomorfekélyt kapni. Nekem sokat segített a víz, főleg a fogyókúra elején. 

    A másik viszont, hogy ne várj csodát, mellette sportolni kell, és odafigyelni, hogy mit eszel, sajna olyan csodaszer nincs, hogy csak beveszünk belőle egy szemet, vagy megiszunk egy dl-t és már le is fogytunk.

    (egy ismerősöm itta az almaecetet...ebédre meg egy nagy pizzát megevett...nem is fogyott semmit.) :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411786 (253)
    2010-03-04  14:30
  6. Torolt_felhasznalo_332426
    Torolt_felhasznalo_332426
    2010. március 19. 16:29255.

    Sziasztok!

    Én almaecet kapszulát vettem, ma kezdtem el szedni. Szerintetek ugyanolyan jó a kapszula is? Mert én nem bírnám meginni az almaecetet sehogy.

    előzmény:
    makkalak (1)
    2005-05-05  08:30
  7. 2010. március 17. 09:14254.

    Sziasztok!

     

    Én mézes almecetet iszom egy evőkanállal, bármilyen folyadékkal, úgy, hogy két korty és zutty, utána meg megiszok még kb, 1,5 dl folyadékot, naponta háromszor. Én tavaly kezdtem tavasszal, egy üvegcsével ittam meg, ez kb. nekem 3 hétig tartott. Igazából, csak 4-5 kg-t szerettem volna leadni, viszont nyárra az L-es méretből S-re sikerült fogynom. Ez valahogy elindított valamit. Hozzáteszem, én rendesen reggelizem és ebédelek. Ebéd után már csak zöldséget és gyümölcsöt eszem. Nekem bevált, idén is elkedztem már, hogy a téli zsírpárnáktól megszabaduljak. Nem vagyok nagy sportember, hetente egyszer járok sportolni 1 órát. Ennyi. Kitartás, és sok sikert.

    előzmény:
    makkalak (1)
    2005-05-05  08:30
  8. Torolt_felhasznalo_411786
    Torolt_felhasznalo_411786
    2010. március 4. 14:30253.

    Sziasztok!

     

    Én is iszom az almaecetet, már kb. 3 hete. A kolleganőm hívta fel a figyelmemet, hogy nehogy gyomorfekélyem legyen. Kicsit megijedtem, erre nem is gondoltam, csak arra, hogy fogyok.:)

     

    Saroltina hozzászólásában láttam, hogy lehet helyettesíteni Mira vízzel, vagy citromlével. Nagyon várom a tanácsotokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_647679
    Torolt_felhasznalo_647679
    2010. február 22. 07:03252.

    Sziasztok!

    Én is kipróbáltam. Kemény 1 kilót fogytam tőle! 3 hét alatt, kimarta a torkomat és a gyomromat..nemtudom,hogy ki az, aki kitalálta ezt! Maradok a citromlétől, mert az is van ennyire hatásos...aszkorbinsav jobban véd más betegségektől...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     

Címlap

top