Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2019. Április 1. 17:1157901.

    Egyszer en is ettem capahus szeletet, jo volt. Floridaban megkostoltam a krokodilt is. Az is jo volt. Szeretem a kulonbozo eteleket es ami izlik, igyekszem elkesziteni. Vagyis, igyekeztem, valaha regen. Ma mar beerem lecsoval, vagy peanutbutter-jam szendviccsel is.

    előzmény:
    kekelefant (57892)
    2019-03-31  23:43
  2. 2019. Április 1. 17:0257900.

    Az emlitett Retesteszta-spenot-sajt es sok tojas etelt ismerem,  spanokopita a neve, nagyon finom, de rengeteg veszodtseg van vele. Azert neha megembereltem magam es elkeszitettem. Az emlitett uzletre nem emlekszem, de sok es nagyszeru vendeglo van azon a kornyeken, valaha elmentunk lakmarozni. Tolunk eleg messze van es nehez talalni parkolo-helyet. 


    Oh, a sult galamb... Nekem csak akkor kell, ha fel is van szeletelve!

    előzmény:
    Sheriff-2 (57896)
    2019-04-01  02:42
  3. 2019. Április 1. 02:5857899.

    Jó éjszakát,mert majd jön az is.

  4. 2019. Április 1. 02:4457897.
  5. 2019. Április 1. 02:4257896.

    Mert ahány ház,annyi szokás.Én sem úgy csinálom,hanem megveszem készen,fagyasztva vagy forrón készre sütve az űzletben.A hasonló sóska pedig terem a kertemben.Nem a vad,hanem a nagylevelű.


    Na kéremszépen itt van,Canadában készítik,rétes tésztában,spenót,és feta sajt van benne.


                      Akropolis Spinach Swirls, 6 x 5 oz (6 swirls) 840g – Parthenon Foods


    Az űzletben pedig kicsit más formában,mint pie.De lehet venni sok formában.


                 akropolis phyllo swirls - Google Search


    Na most kéremszépen mi van egyszerűbb mint amikor a sült galamb a szánkba repűl? hmmmm......

    előzmény:
    Bagoly (57886)
    2019-03-31  21:54
  6. 2019. Április 1. 02:3757895.

    azoknak,   akik  elo"zoleg   kicsit  osszekavarodtak:-------------


     


    IZLAND  az  neeeeem  New  Zealand,   neeem   Ellis  Island,  es  nincs  New ZEALANDBAN.


    :-))))

  7. 2019. Április 1. 01:4757894.

    A  magyarok  meg  imadjak  a  diszno-o"lest,  hurkat, malacpecsenyet-----stb  stb    pedig  ma  mar  tudjak,  hogy  a  diszno  a  legOKOSABB  allat  a  vilagon!


    Na,  bummmmmmm……………     :-))

    előzmény:
    kekelefant (57892)
    2019-03-31  23:43
  8. 2019. Április 1. 00:3257893.

    az emberek a legkegyetlenebb es  legroszabb  e'lo"le'nyek  a  vilagon. 


       AZERT  lettek  a vilag   uralkodoi.

    előzmény:
    kekelefant (57892)
    2019-03-31  23:43
  9. 2019. március 31. 23:4357892.

    en mar ettem,capa steat,de nagyjabol,az uszonyabol csinalnak levest,vagyi mar betiltva,mert neha egyszeruen levagtak az uszonyokat es szegeny capat otthagytak doglodni.....

    előzmény:
    Bagoly (57889)
    2019-03-31  22:50
  10. 2019. március 31. 23:3857891.

    igen sok recept van,en huslevesben fozom,krumpli pehelyel,aki szereti,tehet ble egy kis vajat,fokhagyma nelkul nem er semit.


    ugy irok az egy kezzel,mint a reti sas;koroz,koroz    aztan lecsap,,,,,,,,,,


    szep uj hetet...

    előzmény:
    Bagoly (57886)
    2019-03-31  21:54
  11. 2019. március 31. 23:1657890.

    Ca'pa't  ettek???????    Me'g  jo,  hogy  o"ket  nem  ette  meg  a ca'pa….   :-)))


    Ha't,  e'n  csak    maradok  a  balatoni   FOGAS   mellett.   :-))


    Cerbuc,  minden  jot....

    előzmény:
    Bagoly (57889)
    2019-03-31  22:50
  12. 2019. március 31. 22:5057889.

    Igen, aruljak. Mostanaban ratertem a fagyasztottra, elvem, hogy kimelem magam! A leheto legkenyelmesebben elek.


    Most beszeltem egy ismerosommel, 5 baratno Izlandba ment, s visszautazasuk elott egy nappal a repulotarsasag felajanlott nekik fejenkent 300 Eurot, ha meg maradnak par napot. Egyikuk sem fogadta el, szepen hazajottek... az utolso repulogeppel! A vallalat tonkrement. Nem ertem az ilyen disznosagokat. Kulonben nagyon jol ereztek magukat. A legifjabb unokam a felesegevel mar ketszer volt, nagyon-nagyon tetszett nekik Izland. Meresz emberek, megkostoltak minden etelt, izlett  is nekik, kiveve a capa, ami felevet abalodott valahol elasva. Mindketten azt allitottak, a vilag legrosszabb eledele.

    előzmény:
    jotudni22 (57887)
    2019-03-31  22:07
  13. 2019. március 31. 22:3757888.

    "te mindig  bucsuzol"?    Jo  kerdes,  mert hanyag  vagyok,   es  eszre  sem  vettem----    :-))))


    Evek  ota,   majdnem  naponta  bekukucskalok,   Magyar,  es  nemet  es  masnyelvu  u.n. "forumokba"  mindenfele'   az  interneten.


       Valojaban  NEM  a  tema vagy  tartalmuk  miatt,   hanem  szimplan az  idegen-nyelv  gyakorlasa  miatt.     Rengeteg olyan  van,----mint  pl. ez  a "Noklapja"  is.   Persze  "porno"  me'g  tobb  van az  interneten,  szegeny, "kiehezett"   embereknek, but,   that  is  not  my  cup  of  tea...…   :-)


    Amellett   erdekes  figyelni  a kulonbozo nepsegek  "Character"jeit  is.   (No,  ezt  jol  "eltoltam"   magyarul.  tudom  helytelenul  irok,   de remelem  megertetted.)


    Itt,  ezen  a  Noklapja-n  ugy  vettem  eszre,  hogy  a mai,  valoban  fiatalok,  nem  nagyon  jarnak  be  ide. De, a szuleiknek,  (es  foleg  a  nagyiknak)   ez  remek  jo  volt,  es  azok  me'g  ma  is  szorgalmasan  "dumcsiznak".   Ez  jo,   elvegre  nem  lehet  egesz  nap  TV-t  nezni…..Tudom,  ez  Rad  NEM  vonatkozik,  mert  sokat  olvasol,  de  nekem  az  az  erzesem,   hogy  sokan  szimplan  unatkoznak.


    Szoktad-e  hasznalni  a  SKYPE-t??  Remek  jo  dolog,  "face-to-face"  beszelgetni  tavole'lo  rokonokkal  es  baratokkal.  Persze,  arra  is  van  sokszor  "kifogas"--- mint pl.:   " nem jo  ma  a  hajam"...stb..stb.-ek   :-))


    A N N Y H OOOO-----    jo   olvasni  a  beirasaidat. Maradj  egeszseges  es  jokedvu  !!


    Koszonjuk,   hogy   velunk   vagy.


     

    előzmény:
    Bagoly (57886)
    2019-03-31  21:54
  14. 2019. március 31. 22:0757887.

    Tudod,  ez  a  "spinach"    egy  erdekes  dolog !  Sok  helyen  nem  is  ismerik.   Canadaban  aruljak  azt  a market-okban???


     

    előzmény:
    Bagoly (57886)
    2019-03-31  21:54
  15. 2019. március 31. 21:5457886.

    Te mindig bucsuzol?


    Ez most is kedves forum, de elofordul, hogy nehany ember kedvetlen!


    Ugy jol laktam, mint a duda - spenotot keszzitettem s legnagyobb meglepetesemre, most  tudtam meg, hogy nem mindenki ugy csinalja, ahogyan en: keverek bele 2 szelet tejben aztatott kenyeret. Igy tanultam. Anyam szombathelyi leany volt, lehet, hogy ott igy keszitik? 

    előzmény:
    jotudni22 (57883)
    2019-03-31  21:27
  16. 2019. március 31. 21:2957885.

    Bye-bye.


    See you later,but not if I see you first.

    előzmény:
    jotudni22 (57883)
    2019-03-31  21:27
  17. 2019. március 31. 21:2857884.

    Kedves  u.n.   "Sheriff"---


    percenkent  irsz  be  es TORLOD  Ki  a  beirasaidat.   Sajnos  (?????????) :-))))     az  en  gepem  gyorsabb  es  ujabb  gyartmanyu  mint  a  tied. Automatikusan  "file"-be  tesz  amit  barki  is  az  en nickemre  irt,. leveleket,  megjegyzeseket, …   mindent. Meg  akkor  is,   amikor  AZOK   mar kesobb   torolve  lettek.  


    Watch  your  A..     !!!!


     

    idézet:
    jotudni22 (57890)
    2019-03-31 21:04:32

    Ritka őrűltséget tudsz te kitalálni,ezen az oldalon soha nem volt lehetőség kijavítani/törölni senkinek a saját hozzászólását.


    Vannak helyek ahol igen,általában 60 másodpercen belűl,ha nem,akkor a gép autómatikusan megjegyzi.


    Jucika,kezdel teljesen begolyózni.


    Sajnálom,mert volt idő amikor egészen jól ellehtett hülyéskedni veled.

    előzmény:
    jotudni22 (57881)
    2019-03-31  21:04
  18. 2019. március 31. 21:2757883.

    :-))))     na,  most  mar  "Kiralyi  Tobbesben  "   beszel……….       =  "WE"----      :-)))


     


    na,  ebbol  az  u.n.  F  O  R  U  M-bol   ele'g……………           


    A  "Bagoly "  nicknek   csak   annyit:--------s a j n a l a t o s -----...…….     ez  valamikor  egy  kedves "forum"   volt.  


     


    No,  de  az  u.n. "forumvezeto-"tol   fugg  minden,    ugye?? 


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (57882)
    2019-03-31  21:12
  19. 2019. március 31. 21:1257882.

    I think you're the one who should watch your ass,we know you for a very long time.Read this one too.....


                         Hulye kerdesekre OKOS va | NLCafé

    előzmény:
    jotudni22 (57881)
    2019-03-31  21:04
  20. 2019. március 31. 21:0457881.

    Kedves  u.n.   "Sheriff"---


    percenkent  irsz  be  es TORLOD  Ki  a  beirasaidat.   Sajnos  (?????????) :-))))     az  en  gepem  gyorsabb  es  ujabb  gyartmanyu  mint  a  tied. Automatikusan  "file"-be  tesz  amit  barki  is  az  en nickemre  irt,. leveleket,  megjegyzeseket, …   mindent. Meg  akkor  is,   amikor  AZOK   mar kesobb   torolve  lettek.  


    Watch  your  A..     !!!!


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (57878)
    2019-03-31  20:48
  21. 2019. március 31. 20:5557880.

    Nem gondolod,  hogy  szomoru  dolog,  ha  mar  egy  ugyved  sem  akar  beszelni  veled…..  :-(((

    előzmény:
    Sheriff-2 (57878)
    2019-03-31  20:48
  22. 2019. március 31. 20:5457879.

    Koszonjuk,  "Mozdony"

    előzmény:
    Mozdonj (57872)
    2019-03-31  20:05
  23. 2019. március 31. 20:4857878.

    Az egyik ügyvéd barátomnak az volt a szavajárása,hogy "ügyvéd vagyok,de nem a te ügyvéded."

    előzmény:
    jotudni22 (57871)
    2019-03-31  20:01
  24. 2019. március 31. 20:4657877.

    Szép napot mindenkinek.


    Neked is Jucika.

  25. 2019. március 31. 20:4457876.




    Torolt_felhasznalo_281974


    2013. december 17. 04:135324.




    Kedves  Sissi52----azert  irtam  amit  irtam,   mert  az  egyik  tagunk  (beironk)-nak  azelott


      "2tohonya"  volt  a  nick-neve.


     


    Oneki  szolt  a  beirasom, NEM  Neked,    es  biztos  vagyok  benne,  hogy  o"  megertette.  


     Sajnalom,  de ezt  te  nem  erted.


     


    Nekunk,  akik  mar  itt  szulettunk,  az  USA  a  hazank.


     


    A  JM-club   vagy  mas neven  a Juca-Muca  Klub   mar  regen  mukodik.  Vagy  10-11  ev  ota.......    nem  tom.


     


    Tagjaink  magyar  szulok  gyerekei  akik  azert  jarunk  ide  be  mert  a  szulok mondjak  :  "KELL  magyarul  beszelnetek  es  irnotok..."


    "sosem  lehet  tudni,  hogy  mire  lesz  me'g  jo  valamikor...."  stb. stb.


     


    De,  persze,  beszelunk  mas nyelveket  is.


     


    szerbusz,    cioka 


     


    (JM Club    azt jelenti,  hogy  Juca-Muca Klub....) 


     


    előzmény:Sissi52 (5323)2013-12-17  00:27

     
  26. 2019. március 31. 20:3557875.

    MIERT  nezed  ugy  le  a  Magyarokat??     Nagyon  is   "up  to  date"  emberek!   

    idézet:
    jotudni22 (57880)
    2019-03-31 20:01:39

    Ezt a kérdést tényleg nekem szántad,vagy csak véletlenűl kattintottál oda?


    Ugyanis pontosan fordítva van.Majdnem mind a 800-nickeddel te szoktad ócsárolni,én pedig védeni őket olyan utolsó 15-évben.

    előzmény:
    jotudni22 (57871)
    2019-03-31  20:01
  27. 2019. március 31. 20:2857874.

    Ne'zze'tek   JOL  meg  a  ke'peket!!!   Egy  buta  pofat   sem  talaltok  koztuk……….   !!!!

    előzmény:
    Mozdonj (57872)
    2019-03-31  20:05
  28. 2019. március 31. 20:2157873.

    Koszonjuk,  Mozdony.

    előzmény:
    Mozdonj (57872)
    2019-03-31  20:05
  29. 2019. március 31. 20:0557872.
  30. 2019. március 31. 20:0157871.

    MIERT  nezed  ugy  le  a  Magyarokat??     Nagyon  is   "up  to  date"  emberek!   

    előzmény:
    Sheriff-2 (57868)
    2019-03-31  10:54
  31. 2019. március 31. 19:5257870.

    Ritkan hasznaljak, elavult kifejezes.

    előzmény:
    nidda (57869)
    2019-03-31  19:09
  32. 2019. március 31. 19:0957869.

    Köszönöm, - nem ismertem;
    "Hunky dory is a slang term meaning "satisfactory" or "good."  - a "wiki" szerint.


    előzmény:
    Sheriff-2 (57857)
    2019-03-30  20:11
  33. 2019. március 31. 10:5457868.

    Igen Jucika.Néha olvasok vagy magyar,vagy amerikai ujságokat,attól függ mikor milyen kedvem van.Ha magyar,akkor innen választok.Hungary Newspapers & News Media - ABYZ News Links


    Ha ujság,akkor én régiségnek nevezem őket.Talán még régebbinek mint a Juca-Muca "csapatot."

    előzmény:
    jotudni22 (57863)
    2019-03-31  05:48
  34. 2019. március 31. 06:2557867.

    SORRY  about  the  duplicate---I  pushed  the  button  twice.....


     


     

  35. 2019. március 31. 06:2457866.


    Amerikai Népszava Online


    nepszava.com

    A kártérítésekben többet ér egy amerikai élete, mint másoké. A Virágposta akciója amerikai magyaroknak Anyák Napi meglepetés azoknak, akik virágot küldenek haza.






    Amerikai Népszava Online ˇ Utazás ˇ Bulvár ˇ Vélemény






    Amerikai magyarok - Internet újságok, lapok

    https://amerikaimagyarok.lap.hu/internet_ujsagok_lapok/ 11283744

    Meghatározás. Az oldal az USA-ban élő magyarok, magyar szervezetek legnagyobb átfogó linkgyűjteménye. A látogató betekintést nyerhet az amerikai





     

    előzmény:
    jotudni22 (57865)
    2019-03-31  06:20
  36. 2019. március 31. 06:2057865.


    Amerikai Népszava Online


    nepszava.com

    A kártérítésekben többet ér egy amerikai élete, mint másoké. A Virágposta akciója amerikai magyaroknak Anyák Napi meglepetés azoknak, akik virágot küldenek haza.






    Amerikai Népszava Online ˇ Utazás ˇ Bulvár ˇ Vélemény






    Amerikai magyarok - Internet újságok, lapok

    https://amerikaimagyarok.lap.hu/internet_ujsagok_lapok/ 11283744

    Meghatározás. Az oldal az USA-ban élő magyarok, magyar szervezetek legnagyobb átfogó linkgyűjteménye. A látogató betekintést nyerhet az amerikai





     

    előzmény:
    jotudni22 (57863)
    2019-03-31  05:48
  37. 2019. március 31. 06:0357864.

  38. 2019. március 31. 05:4857863.

    ....Errol  jut  eszembe,  Sherif,  Te  olvasol  Neha  Amerikai-Magyar  ujsagokat?  A  web-en  van  egy par.   Sajnos  Fenyes  Maria  sok-sok  ev  publishing  utan  meghalt,   nagyon  jo  volt  valamikor  a Kaliforniai  Magyarsag  lap.


     


    So  long,   have  a  nice  weekend...…….

    előzmény:
    jotudni22 (57862)
    2019-03-31  05:41
  39. 2019. március 31. 05:4157862.

    En nem  megyek  a  dictionaryhoz---------en  itt  szulettem,   a Magyar-nyelv   cask  az  egyik  amelyet  ismerek.


    A  Noklapja  egy  KITUNO"  hely  mai magyart  olvasni.    Amellett  erdekes  dolgokat  is  ir  be  a  nep.

    előzmény:
    Sheriff-2 (57861)
    2019-03-31  04:23
  40. 2019. március 31. 04:2357861.

    In general use it has nothing to do with Hungarian (person).


               hunky-dory - Dictionary Definition : Vocabulary.com

    előzmény:
    jotudni22 (57860)
    2019-03-31  03:56
  41. 2019. március 31. 03:5657860.

    hunky dory===short  for: =  "a  Hungarian  did  it  Right " !!!

    előzmény:
    Sheriff-2 (57857)
    2019-03-30  20:11
  42. 2019. március 31. 00:1257859.

    "baj da  vaj"----az  "by  the  way"....:-)))                ne  probald  elhitetni  velunk,   hogy  sosem  hallottad ezt


      MAGYAR  EMIGRANSOKTOL.... 


    No,  persze  ki  tudja,  mi  van  Canada-ban...….


    (nem   is  fontos,  HOGY  KINEK, MI  AZ   "akcentussa"  )        


         


         


     


    "Csau "


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Bagoly (57855)
    2019-03-30  15:30
  43. 2019. március 30. 20:1457858.

    előzmény:
    nidda (57856)
    2019-03-30  19:44
  44. 2019. március 30. 20:1157857.

    A hunky dory-t sokkal gyakrabban használják,azt jelenti hogy minden rendben.

    előzmény:
    nidda (57856)
    2019-03-30  19:44
  45. 2019. március 30. 19:4457856.

    A "hunky"-val kapcsolatban még csak anyi megjegyzésem lenne, hogy én nem büntettem volna az unokát azzal, hogy nem kap fagylaltot, söt-még az ö részét is én eszem meg. Ezzel legfeljebb, csak annyit érnék el, hogy az unokám azt kívánja, legyen a fagylaltban szalmonella vírus, de böven és járjak úgy, mint a Murányi kutyája. ( A kutyát ismeri a "gugli", a bajda vajat viszont nem)
    Többet ért volna, ha este a fagylaltozás közben, csak úgy mellékesen megjegyeztem volna, - Ha én egy hunky vagyok, akkor te egy hunky unokája vagy....
    És egy esetleg idevágó vicc, mivel
    "Azota,   azok   akik  nem  ertik  a  vicceket"
    Városi apa a fiához: - Hogy nézel ki már megint? Mint egy malac! Tudod egyáltalán, hogy mi az a malac?
    Igen. Egy disznó gyereke.
     

    előzmény:
    jotudni22 (57853)
    2019-03-30  00:36
  46. 2019. március 30. 15:3057855.

    Kerdezd meg az ismerosodtol, aztan tudasd velunk. 

    előzmény:
    jotudni22 (57854)
    2019-03-30  00:44
  47. 2019. március 30. 00:4457854.

    Mas:---------   Tudjatok-e,  hogy  MI az  a  "bajda vaj…?"    Egy  ismerosunk  nagyon  sokszor  mondja…………………     ;-)))

    előzmény:
    jotudni22 (57853)
    2019-03-30  00:36
  48. 2019. március 30. 00:3657853.

    Remelem,   senkisem  felejtette   el,   hogy   A  NOKLAPJA,  (miutan mar  majdnem  tonkrement  az  egesz----)  gadag  ROMAKNAK lett  eladva.  (2-3  e've…)   Azota  teljesen  MA'S  a  hangnem,   a  kultura,   a  humor.  


    Se  nem  jo,  se  nem  rosszabb,  DE  MA'S...……..


    Azota,   azok   akik  nem  ertik  a  vicceket,   azok  NEM  "bennfentes kinaiak"...……..


     


     


     

    előzmény:
    nidda (57851)
    2019-03-29  20:48
  49. 2019. március 30. 00:2557852.

    I  agree!!!!!!!!!       I  TOTALLY   a g r e e     !!!!!!!!!!!   :-)

    előzmény:
    Bagoly (57850)
    2019-03-29  15:13
  50. 2019. március 29. 20:4857851.

    Már ne is haragudj, de Te mindíg másról beszélsz, mint Bodóné, amikor a bor árát kérik.
    https://www.youtube.com/watch?v=bgxPgruUl9Y
    Arró l nem írtam, hogy a szó, jó vagy rosz-e. Csupán ezzel a kis törtenettel igazoltam, hogy ismerem a "hunky" szó jelentését. Egyébként Bagolynak van igaza, - (és ha nem lettem volna lusta, rá is kerestem volna a "gugli"- val), - a szó nem csupán a kivándorolt magyarokra értendö. Szolgáljon talán mentségemre, hogy az úgynevezett "intellektuális alkotók" sincsenek teljesen tisztában ezzel.
    https://www.rottentomatoes.com/m/hunky_blues___the _american_dream

    előzmény:
    jotudni22 (57849)
    2019-03-29  07:17
  51. 2019. március 29. 15:1357850.

    Eddig udvariasasn hallgattam,  de nem birom tovabb! A nagymama nem tudta (nyilvan a draga unokak sem); a "hunky"  pontos jelenteset. Valaha olcso munkaero kellett a bányákba es honnan jottek? Hat Europabol, kulonosen kozepbol, ezeket neveztek el igy. Sok kozuk a magyarhoz bizony nem volt es a tudatlan emberek ezt az elavult szot meg mindig hasznaljak??? Az ilyen tudalekos, de tudatlan embereknek melegen ajanlom jo baratunkat, a Google-t. Vagyis modern szoval: a Guglit!

    előzmény:
    jotudni22 (57849)
    2019-03-29  07:17
  52. 2019. március 29. 07:1757849.

    Na  es,  Nidda???   Mi  a  rosz  abban  a  szoban,  hogy  "hunky"   ???????????


    Ha  a  nagymamanak  humorerzeke  let  volna,  azt  mondta  volna  a  gyereknek:


    "Fine!!  I  K N O W   that  I  AM  A  HUNKY,   BUT,  I  ALSO  KNOW  THAT  YOU    DON'T  want any  ice-cream  tonight...  so,  I'll  eat  it  A L L ,  and  I  won't  give  you  any. "


     


    :-)))  De,  mindettol  fuggetleneul,   egy  gyerek  MAGATOL  nem  talal  ki  ilyeneket……..amit  mondott,  "hunky",   stb.    azt  a  kisgyerek  kizarolag  egy  FELNOT-tol  halhatta…….


     


     


     

    előzmény:
    nidda (57847)
    2019-03-27  18:19
  53. 2019. március 29. 07:0657848.

    BRAVO!   es,  gondolom  nem  vagyok   egyedul   aki  eze'rt  az  okos  donte'sede'rt  GRATULAL  Neked.  !!!!

    előzmény:
    Bagoly (57846)
    2019-03-27  16:19
  54. 2019. március 27. 18:1957847.

    Ehez nem szükséges gratulálni. Jó pár éve panaszolta félig viccesen egy tengerentúlra szakadt hazánk lánya, - (itt az NLCkafé fórum valamelyik topikjában), -  nagymamaként azt kellett megélnie, hogy az ottani unokája "Hunky" - nak nevezte....

    előzmény:
    jotudni22 (57843)
    2019-03-26  19:57
  55. 2019. március 27. 16:1957846.

    Nem tartozom magyarazkodassal, de  ezt elarulom: eletem egyik legjobb dontese volt, mikor Canadaba jottem. 

    előzmény:
    jotudni22 (57844)
    2019-03-26  20:27
  56. 2019. március 26. 20:4257845.

    koszi,eltot a konokom,majd osszforr

    előzmény:
    jotudni22 (57838)
    2019-03-24  23:52
  57. 2019. március 26. 20:2757844.

    Most  lattam  csak,  hogy  azt  irtad,  hogy   US  ve'lemenyre  "nem  adsz",---- 


     Miert???????    Talan  aze'rt,    mert  nem  engedtek  be  oda,   es  emiatt  Canadaba   kellett  menned????


     

    előzmény:
    Bagoly (57832)
    2019-03-23  17:18
  58. 2019. március 26. 19:5757843.

    "Scotty"  ?????     Itt,   nalunk,   valszeg  ugy  hivna'k,   hogy:    HUNKY.....       :-))))    es,  ha  ezt  mege'rted,  ha  NEM  elsz ott  ahol  en  e'lek,  akkor


                                       G R A T U L A !!!!!!!!

    előzmény:
    nidda (57842)
    2019-03-26  19:20
  59. 2019. március 26. 19:2057842.

    "Paleontologists report world's biggest Tyrannosaurus rex


    Nicknamed 'Scotty,' "

    https://www.sciencedaily.com/releases/2019/ 03/190322163331.htm

    előzmény:
    jotudni22 (57841)
    2019-03-26  00:46
  60. 2019. március 26. 00:4657841.

    ....es,  ugy hivta'k,  hogy   MOZDONY   ???????

    előzmény:
    nidda (57840)
    2019-03-25  20:59
  61. 2019. március 24. 23:5757839.

    Velemeny kutatas:    :-))


    Az a golya,  amelyrol  a Noklapjan irnak,  hogy :   " mar  vagy  10 +++  eve  "hazaja'r"----------miert megy  mindig  el??  Es  a  parja  miert  marad  Magyarorszagon????


     


    Micsoda suletlen  "kacsa"-hirek  !!!!   Mammma   Mia  !!!!!!!

  62. 2019. március 24. 23:5257838.

    Egyszeruen elszakitottal  egy  kis  ideget.  Persze,  hogy  faj!!!


    Semmit  nem  lehet  ez  ellen  csinalni, -----egy par  honap  mulva  majd  leall  a  fajdalom.


    Ilyesmi sokszor  tortenik.


    NE  MENJ  KI  a  hoba!!!!


    So szerencst   ,   hamaros   jobbulast  !!!!

    előzmény:
    Kusza (57837)
    2019-03-24  19:18
  63. 2019. március 24. 19:1857837.

    Sajnos a sarkam változatlanul fáj. Pedig már kipróbáltam, amit itt is ajánlottak, lábujjhegyen járkálok. Talpbetétet is vettem, injekciót kaptam bele, semmi sem használ. Többen írták, ahogy jött, úgy el is múlt, de már egyre türelmetlenebb vagyok.

    előzmény:
    Bagoly (57836)
    2019-03-24  17:05
  64. 2019. március 24. 17:0557836.

    Hianyaltalak,  orulok, hogy jelentkeztel! Annak is orulok, hogy tetszett a konyv, amit ajanlottam. Betettem a 100 -ak koze! Hogy-s mint vagy? 

    előzmény:
    Kusza (57834)
    2019-03-24  12:18
  65. 2019. március 24. 17:0157835.

    Emlekszem a tortenetre, iskolas koromban olvastam - azota is szeretem az irot.


    ]Te szegeny, jol elcsuszhattal, mar igazan vege lehetne a telnek, de ugyebar csak marcius van. Meg aprilisban is lehetnek hoviharok. Jelen pillanatban 8C a homerseklet, + 8! Ho mar mind eltakarodott. Van remeny!

    előzmény:
    kekelefant (57833)
    2019-03-23  22:36
  66. 2019. március 24. 12:1857834.

    Most olvastam el azt a könyvet amit ajánlottál, A láthatatlan fény-t. Megható történet volt, különösen ilyen korúnak mint én vagyok, mert azzal a vak lánnyal azt hiszem egy idős lehetek. Sok borzalom jött elő bennem. Elég sokat vártam rá, mert nem volt meg abban a könyvtárban ahová járok, kölcsön kérték egy másikból.

    előzmény:
    Bagoly (57832)
    2019-03-23  17:18
  67. 2019. március 23. 22:3657833.

    koszi,elcsusztam a hatso teraszon a jegen,pokoli itt az ido szokatlanul  hideg ma is havazik,,,,br....


    a  legszebb nekem-ohenry   a nagie   


    fiatal par nincs meg semmilyuk  karacsony  fe,a nonek gyonyu dus hosszu haja  van,a fiu orokolt egy aranyorat.


    mivel nincs penzuk ajandera,a no eladja csodas hajat,es vesz egy platin oralncot,a fiu eladja az orat.es vesz a nonek  exerekkel kirakott fesuket a hajara......


    ha ez nem romantujus,akkor nem tudom...


    jhobbidot ,mint itt....


     

    előzmény:
    Bagoly (57831)
    2019-03-23  17:12
  68. 2019. március 23. 17:1857832.

    USA velemenyre nem adok, megvan a velemenyemaz egesz tarsadalomrol! 


    Miert kerdezel Henry Millerrol? Mikor felkapott volt es tiltott, persze  elolvastam, illetve kerestem azokat a reszeket, amik miatt tiltottak. Hat mondhatom, nagy volt a kiabrandulasom - nesze semmi, fogd meg jol! Raadasul unalmasnak tartottam. 

    előzmény:
    Mozdonj (57830)
    2019-03-23  08:50
  69. 2019. március 23. 17:1257831.

    Minden reszvetem a tied:  hogy' lehet eltorni egy konyoket tobb helyen? Gyogyulast kivanok!


    Valamiert a ket boldogtalan szerelmes tortenete soha nem erdekelt, de Thomas Mann kisregenye (Tristan) az egyik kedvencem.

    előzmény:
    kekelefant (57826)
    2019-03-22  21:33
  70. 2019. március 23. 08:5057830.

    Mivel meg nem hallottam az emlitett irorol, termeszetesen azonnal utana neztem. Legerdekesebb, amit olvastam rola: a halala. Amerikaban filmet keszitettek egyik konyvebol (Lekopom a sirodat) es ugy felduhodott rajt, hogy szivehez kapott es meghalt. 39 eves volt. Mar maga a cim elvette kedvemet az erdeklodestol. Miert valasztottad eppen az altalad emlitett konyvet, mint a legszebb szerelmi tortenet? Amit (peldanak)??? felhoztal, nem arra utalt! 

    idézet:
    Bagoly (57830)
    2019-03-22 18:20:53

    Ezt a 2007-es cikket  is olvasd el .
    Ha meg akarsz ismerni egy irot , vagy akarkit , gondolom , hogy Te is megnezed az igazsagot tobb forrasbol , itelet/allasfoglalas/velemenyalkotas elott .
    A The Guardian nagy ujsag , nem Rokahirek fajta vagy egyeb militalo extremista bulvarkacsa
    A konyvet cime ellenere el kellene olvasnod.
    Van benne crimi is es sexe is.. izgalmas , tokeletes crimi.
    Az akkori moralizalo extremjobb tette listara : hogy kepzeled , hogy egy olyan regeny , akinek a hose feher boru neger , bosszut allhat a tarsadalmon a feketeboru tesojanak meglincselese miatt ?
    Ma , az extremjobb pillanatnyi hatalomrajutasakor , a rasszizmus feltamadasakor ez a konyv tobb mint aktualis...
    Henry Millert es munkassagat ismered ?
    1961-ig tiltott olvasmany volt Usaban... ebbe a hangulatba/kornyezetbe  csoppent Vian konyve .


    Ha jol lattam , a szerelmes regenye 1947-ben Usaban az ev legjobb konyve dijat kapta...

    előzmény:
    Bagoly (57821)
    2019-03-22  18:20
  71. 2019. március 23. 01:1757829.

    az  konyv  eppen  olyan  gusztustalan  mint  te  vagy........  yeach....        merdre......... 


    ha  ez  a  kedvenced,  nem  csoda,  hogy  mindenki  utal  teged  is  Mozdony.


    megismerni a  madarat  a  tollarol,  es  az  embert  arrol,  hogy  MIT  szeret.....


    Te,   azaz  MAGA....  valojaban  szanalomra  melto.


     

    előzmény:
    Mozdonj (57818)
    2019-03-22  06:48
  72. 2019. március 23. 01:0657828.

    Miert jarok  ide  irni  ??   Miert  ne?   mas  forumcikokba is  be-be  nezek.


       De,  M I  E  R  T    ???     haaat,  mert  ti  olyan  jol  tudtok  mergelodni.......


     


    :-)))

    előzmény:
    kekelefant (57824)
    2019-03-22  21:01
  73. 2019. március 23. 01:0257827.

    Mindegy,  es teljesen kozombos  nekem hogy  mit  gondolsz  rolam   :-)))   



    Megtiszteltetes,   hogy  egyaltalan  irsz...   ha-ha-ha-


    :-)))


     


    előzmény:
    kekelefant (57824)
    2019-03-22  21:01
  74. 2019. március 22. 21:3357826.

    nekem nagyon tetszett-bedier-trisztan es izolda-


    eltortem a konyomom tobb helyen,most be va csomagolva,azert irok ilyen slamposa.....


    remelem mindenki jol van....

    előzmény:
    Bagoly (57823)
    2019-03-22  19:14
  75. 2019. március 22. 21:0557825.

    csodalayos,az egyik kedvencem...

    előzmény:
    Mozdonj (57818)
    2019-03-22  06:48
  76. 2019. március 22. 21:0157824.

    12 lehettel,mikor disszidaltatok,tehat jo 10-evvel idosebb vagy nalam,jucuska....te es tanulmany ,ne rohogtesss,tenyleg minek jarsz  ide..


    ha teheny   tenyesztesrol irsz mar oreg marha vagy,,,

    előzmény:
    jotudni22 (57817)
    2019-03-21  23:32
  77. 2019. március 22. 19:1457823.

    Az emlitett konyvet leforditottak angolra is, majd nyitva tartom a szemem, koszonom.

    előzmény:
    Mozdonj (57822)
    2019-03-22  19:10
  78. 2019. március 22. 19:1057822.

    Ez egy csodalatos mese.
    Tragikus szerelmes tortenet.
    Aki ismeri es szereti Romeo es Juliat , az megerti ezt a tortenetet.
    Vilaghires regeny , rovid , magyarul is megtalalhato ....  Magyarorszagon is korunk legnagyobb szerelmes tortenetnek van elismerve ez az iromany...
    Nem volt akarki Vian : hires alakja volt a haboru utani Saint-Germain-des-Prés-nek .
    Barati koret talan ismered : Sartre es Beauvoir, a hires J.Prévert, Queneau, Genet...


    S nem csak irt : zenesz is volt , festett is s nagybeteg is volt s nagy mernok is volt .
    Egesz eletmuve itt csucsul Nalam a konyvespolcon...

    előzmény:
    Bagoly (57821)
    2019-03-22  18:20
  79. 2019. március 22. 18:2057821.

    Mivel meg nem hallottam az emlitett irorol, termeszetesen azonnal utana neztem. Legerdekesebb, amit olvastam rola: a halala. Amerikaban filmet keszitettek egyik konyvebol (Lekopom a sirodat) es ugy felduhodott rajt, hogy szivehez kapott es meghalt. 39 eves volt. Mar maga a cim elvette kedvemet az erdeklodestol. Miert valasztottad eppen az altalad emlitett konyvet, mint a legszebb szerelmi tortenet? Amit (peldanak)??? felhoztal, nem arra utalt! 

    előzmény:
    Mozdonj (57818)
    2019-03-22  06:48
  80. 2019. március 22. 06:5757820.

    Magyar cime :  Tajtekos napok .
    Lett belole ugyetlen film : Boris Viant , a nagy szurrealista muveszt , lehetetlen filmre tenni .


    Olvasni kell . Ugy zongorazik az erzelmeinken , ahogy akar...

    előzmény:
    Mozdonj (57818)
    2019-03-22  06:48
  81. 2019. március 22. 06:4957819.

    halal = halála

    előzmény:
    Mozdonj (57818)
    2019-03-22  06:48
  82. 2019. március 22. 06:4857818.

    Kozeleg a tavasz, erzem! 0 fok van, azt meg eldontom, - vagy +. A nap is szepen sut, de engem ne tud becsapni, nem ulok ki! Tegnap rizsfelfujtat sutottem, ma elfogyasztottam a maradekot es megbontottam az egyik fiucskamtol kapott uveg bort: Carpinus nevezetu, tokaji harslevelu. Nagyon izlik.


    Jo kedvunek kellene lennem, de juszt sem vagyok az, bosszant, hogy uton-utofelen ilyesmit olvasok: "legszebb" magyar vers, "legfinomabb sutemeny", stb. Mikor tanuljak meg, hogy ami egyik embernek "legjobb" - a masiknak (peldaul nekem); nem!!!  Nekem egyaltalan nem tetszett a "100 ev magany" konyv, ugy veltem unalmas volt, s a filmre sem vagyok kivancsi. Szerintem a "legszebb" szerelmes tortenet nem az "Uvolto szelek" (neha szerettem volna nyakonragadni es alaposan megrazni ket szerencsetlent); de persze, ez csak az en velemenyem es az en nevemben ne beszeljen senki. Viszont felkeltette erdeklodesemet: szerinted melyik a "legszebb" szerelmi regeny? 


     


     


     


     


     


     

    idézet:
    Bagoly (57796)
    2019-03-09 21:00:58

    Nekem van legszebb szerelmes regenyem...


    Boris Vian konyve.... L'écume des jours


    A regeny utolso oldalan az egykor boldogsagfenyben uszo kis konyha egere megkeri baratjat , a macskat , hogy segitsen vegetvetni Chloé halal miatt ertelmetlenne valt eletenek.
    A macska sirva a jarda kozepere helyezi a farkat , kinyitja a szajat , az eger elhelyezkedik benne . Megkondul a harang s mint minden nap , az apacak elindulnak a vak kislanyokkal  a setara

    előzmény:
    Bagoly (57787)
    2019-03-09  21:00
  83. 2019. március 21. 23:3257817.

    56-BAN????????   HOL TANULTAM  EN  MAGYARUL????????   HOGY  TE  MILYEN  EGY  MARHA  VAGY!!!


    Szegeny  forum, ----csupa  szenilis  venasszonyok---------------


    miert  jarok  be  ide?????   Mert  ev-vegi  tanulmanyt  irok  eppen  az  ilyenekrol  mint  ti  vagytok.


    Jobb  lett  volna,  ha  a  marhak  es  tehenek  tenye'szte'se't  valasztom  temanak.............

    előzmény:
    kekelefant (57814)
    2019-03-17  21:46
  84. 2019. március 18. 18:4357816.

    "Mit  szol  hozza  a  Pa'pa???????"

    A nagy reformok híve, nem lepne meg, ha támogatá.....
    https://ng.hu/magazin/2015/09/03/meg-tudja- e-ujitani-a-papa-a-vatikant/

    előzmény:
    jotudni22 (57812)
    2019-03-17  20:48
  85. 2019. március 17. 21:4957815.

    nem jart ez az apacakhoz,lekevert 4 osztalyt az elemiben,azta disszidaltak......

    előzmény:
    cool (57806)
    2019-03-14  11:26
  86. 2019. március 17. 21:4657814.

    jucuska,te jartal egy par altalanosba mo-n,mert senki nem tanul meg irni es olvasni


    a tobbi nyelvet nem beszeled,csak ez van.......hulyek a vicceid idegesitok a hazugsagaid,en azt ajanlom,menj a ko moge ahhonnan kimasztal,te nem valo vagy humanok koze,,,,,,,,annyi tegla esne a fejedre ,amennyit hazudolol.te es idegen nyelvek,na ne rohogtesss..........


    es az is biztos,hogy 56-ban disszidaltatok,mert mas nem nenizik.....a magyarok,ma.lanyok,vagy holgyek,a butasag neked mar jobban faj.....es a gepet is megismerem,amirol irsz....


    menj at a szelhamos kretenhez,ott szeretik a gyagyakat.vito.....


    ha nem magyar kisiskolaba jartal volna,nem tudnad,mi a paca.......

    előzmény:
    jotudni22 (57804)
    2019-03-14  09:30
  87. 2019. március 17. 21:0057813.

    57822---szamu  beiras?????????       milyen  szamok  ezek  a  neveink  mellett???     annyian  irtak  be   eddig  a Noklapjara?????  vagy csak  EBBE  az  ugynevezett  "FORUMBA"  ????    Es,   Mikor?????  Az  iden?????????     es  KIK  azok  akik   olvasgatjak  a  beirasokat?   HM....  ?????


    Ujsagban  allt,  hogy  Putyinko  baratotokhoz  mentek  vissza  megint.----------   Sok  szerencse't   :-))))


    B U T   IT  will  be  WITHOUT  ME!!!!    


    good bye   forever------------------wish  you   all   good  health  and  happiness.............



     


     


     

    előzmény:
    jotudni22 (57812)
    2019-03-17  20:48
  88. 2019. március 17. 20:4857812.

    Svedorszagban  mar  rutin.  Nem  hiszem,   hogy  a  katolikusoknak  tetszik  az  idea.   Mit  szol  hozza  a  Pa'pa???????


      

    előzmény:
    nidda (57811)
    2019-03-17  19:46
  89. 2019. március 17. 19:4657811.

    Neeeem, nem, - nem vagyok, csak majd szeretnék, de nagyon cool lenni, ha eljön az ideje. Remélem, hogy addigra itt is engedélyezve lesz a Promession....
    https://en.wikipedia.org/wiki/Promession

    előzmény:
    jotudni22 (57810)
    2019-03-16  22:54
  90. 2019. március 16. 22:5457810.

    Azt  gondolod,  vagy?


    Hiaba  voltal  valamikor  tanito-----


     


    hajjaj,   szegeny  Magyarorszag..................

    előzmény:
    nidda (57809)
    2019-03-14  20:44
  91. 2019. március 14. 20:4457809.

    "Krisztus  elott????  Milyen  NAPTAR  szerint???????  Heber  naptar? Miket  irsz  ossze-vissza?????"

    Na akkor egy példamondat;
    "Gaius Julius Caesar[a] (/ˈszər/Latin pronunciation: [ˈɡaː.i.ʊs ˈjuː.li.ʊs ˈkae̯.sar]; 12 or 13 July 100 BC[1] – 15 March 44 BC),[2] known by his nomen and cognomen Julius Caesar"
    https://en.wikipedia.org/wiki/Julius_Caesar
    Az ottani kulturában nem tudom, hogy milyen magas a kerítés, de azt még Magyarországon is sokan tudják, hogy a "BC" rövidítés  = 



    Before Christ, an epoch used in dating years prior to the estimated birth of Jesus in the Julian and Gregorian calendars...
    előzmény:
    jotudni22 (57805)
    2019-03-14  09:49
  92. 2019. március 14. 12:3557808.

    Hat,  gondolom,  te  tudod, ----mert  odavalosi  vagy......


    mi  megyunk  TALAN  oda  jovore........


    en  nem  nagyon akarom,  de  a 2  noverem  es  1 ocsem  nagyan  akarnak  "ohaza'zni "  es  korulnezni ottan  is,  de  foleg  Switzerland-ban.


     


    Nem  ertem, sajnos  hogy  mi van  a  te  eszedben  es  mit  jelent  "APACAK"-nal.


    itt  nincs  tinta,  ergo  :-))  mincs  "paca"  sem  !!!


     


    O.K.-----ez  egy  estere eleg nekem  a   magyar nyelv-iras-olvasas es gyakorlasbol!!!


                 "Bye bye  birdie,  don't  drink  too  much  wine,   bye  bye  bidie you will  soon  be  fine " 


                                                  


     


     


     


     

    előzmény:
    cool (57806)
    2019-03-14  11:26
  93. 2019. március 14. 11:2957807.

    Angyalkam-------- az  email  cimem:     georgiehowton19@gmail.com


    ODA  nem  jott  semmi  Toled.


    ITT  ezen  a  sz...n  egyaltalan  NEM  mutatjak,  hogy  probaltal  hivni.


    AZONKIVUL,  kerlek,  ne  felejtsd  el,  hogy 12  ora  ido-elteres  van  koztunk!!!


      En  csak  az  itteni  ido  szerint,  (reggel 7-10  kozott  szoktam  ide ulni  a szamitogephez. )  Gondolom,  az  Nalatok  ESTE   ????


    Judit  kuldott videokat  a  talalkozorol----  jo  sok vendeg  volt  ott.


    Ha  bekapcsolta  V O L N A  a Skype-jet,   (amit  mar  a  multban  megtettunk...)   akkor  beszelhettem  VOLNA  barkivel  azok


    kozul,  akik  OT-volt,   belee'rtve  TEged  is.      Na, valojaban,  NEM  is  szamit  az  egesz.  Tobb  mint  80  eve  elek mar beke'sen,  es  nyugodtan  azok  nelkul  az  emberek  nelkul,   es  nagyon  jol  vagyok.......    :-))


    Szioka  Veram,   SKYPEZZUNK,  ha  ugy  akarod.        puszi,   Gy.


     


     

    idézet:
    jotudni22 (57810)
    2019-03-14 01:56:01

    előzmény:
    jotudni22 (57801)
    2019-03-14  01:56
  94. 2019. március 14. 11:2657806.

    Nem tudta nénike?
    Ezt az apácáknál nem tetszett megtanulni?
    Micsoda nivó lehetett abban a keresztény kócerájban a háború előtt?
    Jézus születése az a 0. év a kereszténny időszámításban, de ettől még az előtte levő időszak, a keresztény "Teremtés", az  Ádam és Éva, a Kain és Ábel stb stb stb  létezett. Általanos kultura.

    előzmény:
    jotudni22 (57805)
    2019-03-14  09:49
  95. 2019. március 14. 09:4957805.

    Krisztus  elott????  Milyen  NAPTAR  szerint???????  Heber  naptar?


     


    Miket  irsz  ossze-vissza?????


    Kereszteny  naptar  Krisztus  elott  nem  volt................    vagy  volt?????


    előzmény:
    nidda (57795)
    2019-03-11  19:55
  96. 2019. március 14. 09:3057804.

    azt  hiszem,  osszekeversz  engem  valaki  mas  beiroval.   Ki az  a  "tudJUK"   tobbeszamban,  akik  ismertek  enegem??? Kulonben,  Reformatus  vagyok,  es  sosem  jartam  katolicus -felekezeti  iskolakba.


    Magyarorszagon  plane  nem  jartam  iskolakba..... mert eddig  sosem laktam  ott.


        de  szeretem  a  Magyar  nyelvet,  mert  nehez megtanulni.   


    Itt vannak  sok  nemet,  olasz  es  magyar  barataim  is.     


    Szeretek  uatzni,   es  jovore  talan  a  Magyarba   is  elmegyunk   2  hugomal   egyutt.


    Beszelek, olaszol  es  spanyolul  is,   mert  az  is  kell majd  a  jovoben......


    KOREA nyelvet nem  ismerem...........  de  remelem,  hogy  azok  a bitangok   fognak  majd  megtanulni  angolul  .   Anya  mondta,  hogy  az  o" fiatal koraban    FRANCIA  volt  a   diplomata-nyelv.    Manapsag,   az  angol.    


    Nezitek  a  vilag-hireket  a TV-n?


     


    So long,     good  night.  Ahogy  mar  elobb  irtam,   itt  csak  a "Eszak -Amerikaban"  forumvezeto  Zsuzsaval  erdemes  beszelgetni.


    .............................................    F   I   N   I  ---------------------------------------


     


     

    előzmény:
    cool (57803)
    2019-03-14  08:44
  97. 2019. március 14. 08:4457803.

    De Te voltál.
    Bemásoltál figyelmetlenül egy más oldalra szánt üzenetet.
    Nem tragédia: idős emberekkel ez megtörténhet.
    Most tudjuk ki vagy: ééééééééééééééés?
    Más is lesz több mint 80 éves, más is járt magyar, német, amerikai apácákhoz, más is kivándorolt vagy disszidált.
    Könyvtarosokkal Dunát lehet rekeszteni.
    Nem Amerikában, hanem itt pl, szegény kicsufolt Mo-n.
    Abban nem hasonlítasz "mindenkire", hogy Neked a Káinból dupla adag jutott.


    Kérni kell a beírás törlését.

    előzmény:
    jotudni22 (57802)
    2019-03-14  01:58
  98. 2019. március 14. 01:5857802.

    KI  irta  ezt   az  elobbit?????


    NEM  EN  VOLTAM   !!!!


    VAlami  baj  van  az  osszekottetesekkel.   


    Na,   ide  sem  jovok  be  tobbet-------AZ  FIX   !


     

    előzmény:
    jotudni22 (57801)
    2019-03-14  01:56

Címlap

top