Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ki nem alszik?

Torolt_felhasznalo_213332
Torolt_felhasznalo_213332
Létrehozva: 2006. június 18. 01:11

 Jó estét! Te miért nem alszol?

  1. 2020. november 11. 11:0182426.

    Tettem fel képet, de nem látszik.

  2. 2020. november 11. 11:0082425.

    Szia Ibolya! Látom ketten maradtunk. Sheriff barátunk is nagyon eltűnt, pedig már feléjük igencsak hűvös lehet az idő.


    A löncs amit veszek nem konzerv, hanem 1.70 kg tömb. Sok mindenre fel lehet használni. Be lehet panírozni és kisütni olajban, vagy szendvicsbe szeletelve, de natúr is kisüthető feltétként főzelékre. Villával összetörve húsgombócot is lehet készíteni. Akár töltelékbe tenni. Én általában panírozom vagy csak megsütöm feltétnek, de ma pl. reggelire a vajas-sajtkrémes kenyérre tettem 1-1 szeletet.
    Van konzerv is, azt ugyan úgy fel lehet használni mint a tömböt.

    előzmény:
    Ibolyka43 (82424)
    2020-11-09  16:57
  3. 2020. november 9. 16:5782424.

    Szervusztok


    Via


    A.loncshus.konzervbol.mit lehet kesziteni?

    előzmény:
    drvia (82423)
    2020-11-08  17:17
  4. 2020. november 8. 17:1782423.

    Szia Ibolya! 
    Na itt is bevezették a kijárási korlátozást. Én még most sem nagyon mászkálok.  Tegnapelőtt elmentem a zöldségesig. Vettem gombát, erős paprikát és gyümölcsöt. Jól elfáradtam mire hazaértem a járgányommal.
    Ma is lementem egy kicsit, de nem mászkálok messzire, mert elég fárasztó még evvel is menni.
    Már korábban sötétedik és este hideg is van.

    Ma főztem zöldséges chilis spagettit és körömpörköltet. Holnap jön a Tesco szállítmányom. Remélem már nem hülyülnek meg az emberek és kezdenek megint felvásárolni?

    előzmény:
    Ibolyka43 (82421)
    2020-11-07  13:46
  5. 2020. november 8. 05:1882422.

    Én nem alszom már,koránkelő vagyok.

  6. 2020. november 7. 13:4682421.

    Szervusztok


    Napokig nem tudtam belepni egy hirdetes miatt.


    Irtam Aginak,betegek voltak,sajnalom.


    Via


    Jo,hogy lett ez a jargany,legalabb ki tudsz mozdulni otthonrol.


    Nalunk hetfotol megint szigoritanak,bezarjak a piacokat,este 11 tol reggel 5ig kijarasi tilalom lesz.


    Meg johogy nem tettek vissza az idosavot,en reggel nyitaskor megyek vasarolni.


    Vigyazzatok magatokra es irhatok,legalabb a messangeren.

  7. 2020. november 2. 12:5782420.

    Szia Ibolya! Ági nagyon elkallódott, én benézek néha, de láttam, hogy csak te írtál.

    Itt most eléggé szomorkás az idő, de ma már nem esik az eső.

    Holnapra napsütést láttam az időjárásjelentésben, lehet megsétáltatom magam. Ma már lemerészkedtem a postaládához a járgányommal. A lakásban már jól elvagyok vele és éjjel sem okoz gondot közlekedni. A konyhába nem tudok megfordulni vele, de ott parkolom le az ajtóban és ha kell könnyen elérem.
    Holnap elmegyek a zöldségeshez venni gyümölcsöt meg pár dolgot. Aztán majd ha belejöttem a száguldozásba, elmegyek a fodrászhoz is.

    Ma jön a Spar szállítmányom nemsokára. 

  8. 2020. november 2. 03:5782419.

    Szervusztok


    Gyertek irjatok,hogy vagytok?

  9. 2020. október 23. 14:3082418.

    Szervusztok


    Itt is hideg van,de mar okt.vege fele jarunk.


    Hogy vagytok,itt nagyon megugrott a covidusok szama.


     

  10. 2020. október 17. 11:1482417.

    Én már bele sem mernék fogni semmilyen felújításba. Elképzelni is szörnyű, milyen kosz lenne és nem tudnám kitakarítani a lakást. 

    Itt már napok óta esik az eső. Hideg azért nincs még éjszaka sem. Éjjel is nyitott ablakkal alszom, mert képtelen vagyok zárt térben aludni. Nagyon kell a friss levegő. Az éjjel egyébként is rosszul aludtam. 

    Ma milánóit készítek és sütök egy kis oldalast édesburgonyával. Legalább holnap nem kell főzni.
    Hozott a barátnőm lánya egy doboz szép gombát, pár darabot a milánóiba teszek, a többiből majd lesz valami.

    Ági! Nagyon eltűntél. Igaz bosszantó, amikor az ember megírja a litániát, aztán hussssss eltűnik.

    előzmény:
    Ibolyka43 (82415)
    2020-10-16  20:08
  11. 2020. október 16. 20:1182416.

    Elnezest,de fekve irok,faj a derekam a sok munka miatt.


    Agi


    Re elem jol vagy,reg lattalak a facebookon.


    Jarsz tancolni?


    Ferjed haza kerult?


    Nalunk szep osz ido van,reggel hideg,de delfele,mar szepen sut  a nap es meleg is van.

  12. 2020. október 16. 20:0882415.

    Szergusztok


    Via


    Kesz lett a furdo 8ses afestes,ha tudtam volna,hogy ennyi mocsok lesz,es dupla annyi,mint amennyiben megegyeztunk,neki sem fogtam volna,de hala Istennek,kesz van es a teg ap le tudtam tenni a szonygeket mindenhova,a ketszobaba vettem u perzsa szo yegeket,de kisebbeket,mint a regiek,hogy en is tudja felszedni.


    Megnyugvas,hogy rend es tisztasag van, a sok ho okes csempetormelek utan.


     

  13. 2020. október 16. 11:3682414.

    Sziasztok lányok!

    Egyik nap írtam egy elég hosszú szöveget és simán elszállt. Nem tudtam visszalépni, mert mérgemben bezártam. Nem volt kedvem újrakezdeni. Már a helyesírás-ellenőrző is bolond. Olyan szavakat is aláhúz, amik helyesen vannak írva és adna helyette valami értelmetlen szót.

    Ibolya! Akkor most végre kész a fürdőszoba is? Nekem is festetni kéne a konyhát, fürdőt. Bele sem merek gondolni, hogy elkezdjem. A nappalit is festeni kéne, de abba bele sem merek kezdeni. 

    Ági! Hogy van a férjed? 

    Az idő már őszies, napok óta esik, de még nincs hideg. Már fűtenek is. Azért én éjjel még nyitott ablaknál alszom, mert nem tudok állott levegőben aludni. Elővettem egy gyapjú paplant és az jó meleg, néha még túl meleg is.




    előzmény:
    Ibolyka43 (82413)
    2020-10-10  14:58
  14. 2020. október 10. 14:5882413.

    Szervusztok


    Most mentek el a szakembereklenyuztak a borunket,400 ezer ft ba kerult a festes es furdo felujitasa az anyqg es munkadijjal eggyutt.


    Jo,hogy elmentek.

  15. 2020. október 10. 14:5682412.

    Magyar a neved,miert nem irsz magyarul,hogy mi is tudjuk erteni?

    előzmény:
    Erzsébet69 (82411)
    2020-10-06  18:06
  16. 2020. október 6. 18:0682411.

    Страстная шлюха ищет сексуальных партнеров. В первую очередь ищу мужчин (любого возраста). Если интересно, напишите мне. https://nlc.hu/profile3588

  17. 2020. október 5. 13:0982410.

    Sziasztok lányok!
    Egy kicsit lemaradoztam, mert sok gondom volt a héten a főzés is lefárasztott.

    Ági. Ha tudok segítek az internet megértésében és a másolásban. Küld el a vezetékes számod messengeren és felhívlak.
    Hála ma sikerült megszabadulnom a FB új verziójától, mert már nagyon elegem volt belőle. Az még hagyjám, hogy a saját profilommal boldogultam, de a csoport moderációval kínlódtam, nem tudtam frissíteni az oldalt, állandóan újra kellett nyitni.

    Szegény férjednek most meg a tüdöjével kell kínlódnia. Nekem is sok gondom van a csípőmmel, már a lakásból is nehezen tudok kimenni.

    Ibolya. Az a zuhanykabin csak nem akar megjönni. Nekem most a WC tetővel van bajom. Az egyik barátnőm eltörte a WC ülőkémet és vennem kellett másikat. Ez meg állandóan csúszkál, félek, hogy ez is eltörik. A régi egy elég masszív magas ülőke volt, ez meg egy vékonyabb típus és az ülőrész aljára kör alakú támasztókat tettek, ami állandóan lecsúszik a WC csészéről. Egy magasabb ülőke már csillagászati árban van. Mérges is voltam a barátnőmre, mert lecsapta az ülőkét és úgy tört el. Még szerencse, hogy a WC csésze nem tört el. Amikor mondtam neki a telefonban még ő volt megsértődve. Nem értem minek hajtja fel a WC ülőkét, hiszen csak én használom és takarítom is. Tőlem semmit nem szedhet össze, hiszen már több mint fél éve nem járok sehová.
    Szóval bosszantó.
    A hétvégén rántott csirkemellet és rántott karfiolt sütöttem rizzsel és tejfölös, fokhagymás uborkasalátát. Vasárnap pedig karfiol levest. Ma pedig töltöttpaprikát. Most lett kész.

  18. 2020. október 3. 07:2982409.

    Agi


    Sajnalatos,hogy a ferjednek a tudejevel is baj van,gyakran kell menjen kezelesre?


    Jo,hogy gyerulnek a kerti munkak,tobbet tudsz olvasni,en is szeretek,de rejtvenyezni is.


    Via


    Te mit fozol vasarnapra?en szeretek szombaton fozni ,es sutni,mikor kedvem van.


    Holnap teszem a keveske Avon rendelest,most leltar van,hetfoig nem szamlaznak.


    Regebb fent volt a neten a magyar katalogus,most nem latom,ha tudsz kuldj a messangerre nekem egy mostani katalogust.

  19. 2020. október 3. 07:2382408.

    Szervusztok


    Szep reggelre ebredtem,sut a Nap.


    Padlizsant keszitettem majonezzel es reggeliztem belole,majd kaveztam egyedul.


    Holnapra zoldborsplevest vajasgaluskaval keszitek,karajt sutok a sutoben krumplival .

  20. 2020. október 2. 16:0782407.

    Sziasztok! Néha jövök --a kidobás miatt...


    Via - van vonalas telefonunk-egyben van a 2TV+2NET+telefon...vagy 9Eért...jó....


    Gratulálok , Ibolya  - nagyon fiatal , csini DÉDI leszel!!!   Az én legidősebb unokám 18 lesz, fiú  - remélem nem kapkodja el...a legkisebb a lány , csak 9 lesz. Jaj, de sokat bajlódsz a felújítással  - mindenütt ez van! 


    A férjem megy SZANATÓRIUMBA...hétfőn, Mátraházára...a tüdeje miatt...

    előzmény:
    Ibolyka43 (82406)
    2020-10-01  18:56
  21. 2020. október 1. 18:5682406.

    Szervusztok


    Hol vagytok,miert nem irtok?


    Ma muszaj volt kicsit elemennem itthonrol,mert a tegnap sokat mergelodtem a ferjemmel.


    Esos ,szeles ido volt,de jot tett a levego,ebed utan aludtam.


    Tegnap paszuly levest foztem hussal,ugyhogy mara csak ez volt,el kell fogyjon.


    Sajnos semmi dolgom, mert meg nincs kabin,fiam fizikoterapiara jar,igy ismet halasztunk,csak meg birjak az idegeim...


    Aludjatok jol.

  22. 2020. szeptember 29. 19:0882405.

    Szervusztok


    Ma szonyeget vqsarolni voltam a komanemekkal,hat nehezen lehet kapni szep perzsaszonyget,foleg a meret nem megfelelo,de azert vettem egyet.


    Huvos idők jarnak,de semmi panasz szep oszunk van,nincs meleg,de nagy hideg sem.


    Az u okank mutattott mentest,most kiprobalom,hatha sikerul,kar,hogy nem irtam le,de kell gyakorolnom.


    Majusra varjuk a picibabat.


    Allitolaga holnap vagy holnaputan jon meg a zuhanykabin,de varjuk meg a veget,csak ki tudja mire megjon a mesterek3l lesznek foglalva,aztan utanuk kell varni,valahogy a szu,etesnapu kig meg lesz,nov 9 es nov.13.


    Nem gyul a rendeles,2 hete ott van 9 embernel es csak 2 hivott,kivancsi vagyok hany rendelesem lesz.


     


    Aludjatok jol.

  23. 2020. szeptember 29. 18:0282404.

    Gratulálok Ibolya, hogy magyar polgármesteretek lett. Olyan szomorú, hogy emberek harcolnak, acsarkodnak egymással. Gyűlölködnek azért mert valaki magyar vagy román. Miért nem lehet normálisan emberi módon megférni egymás mellett? 
    A világ is nagyon elkorcsosult. Mindenhol áskálódnak egymás ellen az emberek. Egy lakatlan szigeten a legjobb, mert ott csak én lennék.  Akkor már nem lenne lakatlan. Csak internet legyen én jól ellenék ott.

    Gratulálok a dédmamasághoz. Mikorra várjátok?

    előzmény:
    Ibolyka43 (82401)
    2020-09-28  20:01
  24. 2020. szeptember 29. 17:5682403.

    Ó....a fiam csak decemberben tudja megvenni  a házat, mert még nem volt meg a hagyatéki tárgyalás, addig nem eladó. Aztán még a mostani tulajnak ki kell költözni és akkor foghat neki a fiam a felújításnak. Ha mégis költöznék, az csak jövő nyár, vagy még később. 

    előzmény:
    Kövesdiági (82400)
    2020-09-28  19:54
  25. 2020. szeptember 29. 17:5482402.

    Ági!
    Engem sosem zavar, ha küldenek bármit. Az ilyen kamu szövegeket el sem olvasom, és nem küldöm tovább. Amiben az van, hogy küld tovább avval nem kell foglalkozni. Vannak olyan szövegek, hogy küld vissza annak aki küldte. Én azt sem küldöm sehová.  Van egy volt osztálytársam, ő állandóan elhalmoz mindenféle vallási dolgokkal. Megnézem és bezárom. Volt egy kollégám, aki Németországban él és ő küldözgetett hajnalba mindenféle videókat. Kitöröltem, de másnap megint jött. Letiltottam.
    Én csak annyit írtam neked a messengerre, hogy *van-e vezetékes telefonod?* Gondoltam azon tudok segíteni a netes dolgokban, mert az nekem ingyenes.

    Rengeteg hiszékeny ember van a FB-on, akiket meg lehet vezetni. Mindenféle hülyeséget elhisznek. 

    előzmény:
    Kövesdiági (82399)
    2020-09-28  19:52

Címlap

top