Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2019. augusztus 13. 07:1079776.

    Szép jó reggelt!


     


    Itt Angyalföldön már egy kicsit lehült a levegő a tegnapihoz képest legalább 6-7 fokkal kevesebb van és fújdogál a szél is. Nagyon kellemes a levegő. Tegnap már nagyon kellett a légkondi mert olyan tikkasztó volt a hőség hogy másképpen nem bírtuk. Még tart a Sziget Fesztivál amit már nagyon unok mert olyan hangos a zene , hogy ugyan a Duna másik oldalán és egy kicsit feljebb a z északi part felől van de minden hallatszik tisztán és egész éjjel bömböl a zene. Nem is tudom, hogy azok a fiatalok akik ott vannak hogy bírják ezt a napokon át tartó örjöngést.


    Valika! Mi is voltunk a cirkuszba és bár nem az én műfajom egész jól sikerült előadás volt. Igaz a helyünk az nem a legjobb helyen volt de amikor elkezdődött akkor át lehetett ülni az üres helyekre és így már sokkal szuperebb helyről nézhettük végig az előadást. Kicsit kimentünk utána a Városligeti Tóhoz de akkor is nagyon meleg volt így gyorsan haza menekültünk.


    Ibolya! Nem kell vissza menni kontrollra. Megállapították hogy ez egy sérvműtéttel lehet megoldani. ha ezt én nem fogadtam el akkor majd csak akkor menjek amikor már nagyon fáj és rászántam magam . Még bírom tornával gyógyszerekkel.Félek, hogy ez nem lesz elég.


    Kincsike! Remélem jól vagytok!


    Kevesen maradtunk és ritkán jövünk.


    Mindenkinek nagyon kellemes hűvösebb napokat kívánok!


     

  2. 2019. augusztus 12. 08:1179775.

    Szervusztok


    Itt is nagy a meleg,ablakok becsukva bekapcsoltam a ventilatort.igy ki lehet birni.


    Ki hol nyaral?


    Azert neha irjatok.


    Valika


    Hogy van az unokatestvered,birja a hoseget?


    Totyi


    Hogy van a derekad,mikor kell menned felylvizsgalatra?


    Erzsike


    Az unokak szeretik a forrosagot,ti felnottek birtok veluk?


  3. 2019. augusztus 11. 09:5579774.

    Sziasztok vidám vasárnapot.


    Marcsi jó volt a csajos nap csak piszkosul elfáradtam.Minden padra leültemna mondván hogy kicsit tere- fere is kellPersze két fájdalom csillapítóval is nehezen  bírtamHaza jöttünk lezuhanyoztam és elaludtam ma reggel ébredtemNagyon mérges vagyok hogy nem javul a térdemNagyon meleg van ezt is nehezen bírom .Lányokat mindig elengedtük ha valami pluszt akartak megnézni mi a lányommal leültünk egy padra.Ha sok lépcső volt na azt kihagytuk.Most valahogy el van hanyagolva az egész állatkert,az állatok is kinyúlva vannak ők sem bírják a meleget.Szomorúan néztük hogy soknak nincs árnyék és víz sem.Régen az elefántoknál is fel volt töltve a vizesárok most tök szárazSzóval nem tetszett a mostani állapot.Legközelebb akkor megyek ha kész lesz a fejlesztés ,nagyban folynak a munkálatok.

    előzmény:
    totyogoka (79772)
    2019-08-09  14:03
  4. 2019. augusztus 11. 07:3579773.

    Szeevusztok


    M9st sulnek a darazsfeszkek,kuldom nektek.


    Nalunk is nagy a hoseg,kibirjuk valahogy.


    Kesobb megyek templomba.


    Puszi nektek,szep vasqrnapot kivanok

  5. 2019. augusztus 9. 14:0379772.

    Szép napot!


     


    Visszatért a kánikula! A tegnapi kicsit hűvösebb idő után ma megint kánikula lett. Voltam több boltban is , vásároltam a hétvégére. estére jön az unoka itt lesz vasárnapig. Nagyo n gyorsan telnek a napok már augusztus közepe van és hamar vége lesz a nyári szünetnek. Nem n  agyon örülnek ennek a gyerekek! Bár van olyan is aki várja a tanítást.


    Valika! Jó kis programod lesz. Mi cirkuszba megyünk holnap az uncsival. kaptuk a jegyeket így nem hagyjuk kárba veszni , de különösebben nem rajongunk  érte . Repülő cirkusz így gondolom sok lesz a légtornász amitől én mindig frászt kapok. Az állatkert is jó dolog csak én már nem tudok annyit mászkálni mert fáj a derekam. a padok meg ha akad is árnyékba egy egy olyan kényelmetlenek.Majd ősszel lesz nyugdíjas belépés az állatkertbe akkor lehet hogy kimegyek a klbbal.


    Manyuska! Olvasom, hogy jól telt a névnapozás de jól el is fáradtál a nagy készülődésben. pihend ki magad!


    Kincsike! Gondolom érik a paradicsom a balcsin nektek is, no meg igazán fürdésre való idő ia van mostanában ha tehetitek mártozzatok is meg .


    Gitta! Én örülök, hogy ide találtál, ezek szerint látod nyílik még az az ajtó, csak be kell lépni rajta. Gondolom Te aztán nem unatkozol mert minden napra van mit csinálnod a kertben.


    Mindenkinek szép hétvégét kívánok!

  6. 2019. augusztus 8. 05:0779771.

    Szervusztok


     Minyajatoknak koszonom,hogy ram gondoltatok es jo kivansagookkal vidamabba tettetek e szep napit.


    Itt voltak a fiamek es unokanek fekes3gestol ,neg a kicsi unokank is.Spok viragot kaptam,neg soha nem kaptam 17 szal gyonyoru rozsat,kulonbozo szinekben. Sok aprobb ajandekor,tobbek kozorr es electromos konyhai merleget,ami bagyon jol fog a sutesnel.


    Nagyon kifarasztottam magam,a derekam nagyon fajt ki fogom pihenni magam.


    Legyen szep napunk.

  7. 2019. augusztus 7. 13:3379770.

    Sziasztok vidám napot.


     


    Jöttem Ibolykának boldog Névnapot kívánni


    Lányok képzeljétek hová visznek az uncsikMivel nem nyaraltam velük úgy döntöttek kicsit hogy együtt legyünk és sétálgassunk elvisznek szombaton az állatkertbe.Mivel tudják hogy szeretek ott nézelődni így az unokákkal és a lányommal szombaton kirándulunk.Majd beszedek fájdalom csillapítókat hogy bírjam a mászkálástA legkisebb unokám úgs döntött hogy jövőre nélkülem nem megy nyaralni tudjátok hogy miért,hát azért mert a buggyant nagyanyja az egyetlen aki minden szaunát kipróbál vele.Legyen az gőz vagy infra szóval én végig járom vele az összesetszeret szaunázni de rajta kívül csak én.


    Egyébként fájósan de megvagyok.Sajnos a fiamnak elromlott a kocsija így az enyémmel jár már második hete így egyeztetnem kell a bevásárlást akkora mikor itthon vankét napot dolgozik egy napot van itthon na tele a hócipőm remélem a héten elkészül.Sajnos autó nélkül én megvagyok lőveKét háztartásba vásárolni cuccolni gyalog nem nekem való


    Mindenkinek további szép napot kívánok .sziasztok.

  8. 2019. augusztus 6. 21:0879769.

    szép  estét 



    Ibolyka 


    Holnapi névnapodra szeretettel köszöntelek .



    Marcsika  a facén látott  képek alapján  jó lehetett  az  unokás kiruccanásotok .


    Valika  jó  az  amikor uj  butor  darab kerül  a lakásba egész másképp  érzi magát  az ember .


    Ibolyka  sok sok finomság volt  nálatok  az asztalon  hétvégén .


    Mi  unokázunk sokat ,balcssin nem voltunk  már egy  hete ,kicsit levagyunk lassulva  azaz  igazság.


    szeretettel gondoltam mindannyiotokra 


     

  9. 2019. augusztus 6. 20:0579768.

    Minden Ibolyának örömteli névnapot kívánok!

  10. 2019. augusztus 6. 20:0579767.

    Minden Ibolyának örömteli névnapot kívánok!

  11. 2019. augusztus 6. 11:4979766.

    Szép napot Sziasztok!


     


    Még jó hogy vagy Ibolya! 


    Nagyon kihalt a topikunk! Régen olyan nagy élet volt itt ami mostanra már csak emlék. Én magam is úgy vagyok vele ha internet közelben vagyok akkor megnézem az emaileket , meg a facebookot és ez marad utoljára. ha meg ninennek napokig új beírások akkor nincs motiváció sem. 


    Csak remélem, hogy mindenki meg van és jól van. Főleg Valika érted aggódom mert azért Te szoktál jönni mindig!


    Kincsike ! Gondolom a Balcsi meg az unokázás töltik ki a minden n apjaitokat.


    Sorbet Erzsikének is van biztosan napi szinten elfoglaltsága.


    Mi is minden nap teszünk veszünk valamit. Most a két félszobából elvitték az áthidalós szekrényeket és amit helyette vettünk ( praktikusabbakat ) azokat raktuk össze illetve a helyére. Lassan arra kell gondolni , hogy minden ami a lakásban van csak is a kényelmünket szolgálja. Még a szőnyegek hiányoznak meg egy forgószék nekem aztán egy időre be is fejezzük a lakásra fordított energia felhasználást. Főzni ma még nem főztem ma még a vasárnapi maradékot esszük , de holnap már lesz túrós csusza meg halászlé.


    Ibolyka! A holnapi névnapod alkalmából sok szeretettel köszöntelek és minden jót kívánok szeretettel!

  12. 2019. augusztus 6. 07:5479765.

    Szervusztok


    Kavet hoztam,ebredjerek es most sultek meg a muffinok.


    D.u.ebedelni jonnek a gyerekeink,unokaink,7 en leszunk.most fott meg a finon husleves,kesobb sutom a cs.combokat sajt is lesz kirantva  petrezselymes krumplu gomba parolva.2 fele savanyusag,uborkasalata kaposztasalata.


    Torta es aprosutemeny is lesz ha birja a derekam,mert neha ledolok..


     


    Legyen szep napunk jo egeszseggel.

  13. 2019. augusztus 4. 06:1179764.

    Szervusztok


    Faraszto het utan pihengetek e borus reggelen.


    A tegnap reszeltlevest es toltottkaposztat foztem mara.,a kaposzta fejek sem a regiek,nert tomott es miutan leforaztam es probaltam normalis leveleket alakitani,hasad,amit csavarom bele a tolteleket,regebb olyan puha kaposztafejek voltak,amit jol lehetett csavargatni.


    Minden   megvaltozik,a paradicsom olyan kemeny,hogy alig birom megragni,...


    Mit foztok mara?


    Sutni csak holnap sutok,mert lehozzak a kicsit,ketten sutunk,amit o akar,vigyen belole a szuleinek is.


    Legyen szep vasarnapunk jo egeszseggel.

  14. 2019. augusztus 1. 13:5779763.

    Sziasztok ! Szép napot!


     


    Tegnap este megérkeztünk! nagyon nagyon jól telt ez a pár nap. Olyan jó volt megint együtt lenni bolondozni a gyerekekkel közös programokon résztvenni ,közösen anekdótázni , ki ki a saját sztorijával nevetette meg a csapatot. A szállásunk is szuper volt bár az udvar nem volt füves hanem térkővel kirakott de a szobák tágasak kényelmesek tiszták voltak és nem mellesleg közel volt a villamoshoz illetve a vasútállomáshoz is.


    Egyik nap voltunk az élményfürdőben meg a nagyedőben tettünk hatalmas sétát, a másik nap kulturális programot szerveztünk  melynek keretében megnéztük a Nagytemplomot , a Déry múzeumot a Színházat a csonka tornyot és az Egyetem előterét is. Kicsiknek nagyoknak nagyon tetszett.


    Tegnap aztán a haza térésünk i s kicsit bonyolultra sikerült egy vonatbaleset miatt. Nagyon dühítő , hogy megint a hülye emberek miatt szívott sok sok ezer utas a vonatokon. Nem  tudom olvastátok-e hogy pár felelőtlen hülye ember a lerobbant kocsijukat a fénysorompó piros jelzése ellenére átakarták tolni a síneken Vecsésnél és egy IC vonat elkapta az autót és kb 300 m tolta maga előtt összeroncsolódva. Az csak később derült ki hogy személyi sérülés nem történt , de a mozdonyvezetőnek életre szóló traumát okoztak és azoknak az utasoknak is megkeserítették a a napjukat akik igyekeztek volna tegnap ezen a vonalon eljutni valahonnan valahova. Dühítő volt a másfél órás késés.


    Most meg pakolok , selejtezek mert a két kisszoba átrendezésre került és könyörtelenül lomtalanítok!


    Mindenkinek további szép napot!

  15. 2019. augusztus 1. 09:2779762.

    Sziasztok vidám napot.


    Most kellemes az idő hűvös van felénk ma ki is megyek kertészkedni.Dél felé már újra meleg lesz addig kihasználom az alkalmat.


    Szalad az idő már augusztus van mindjárt suli .Már csak a legkisebb unokám jár egyetemre.Középső ebben a hónapban kapja meg majd a diplomáját.Nagyon a fejemre nőttek.


    Bizony mikor kicsik voltak sokszor kimerítettek úgyhogy tudom annak akinek még kicsik az unokái jó kis fárasztó napjai vannak.


    Marcsi láttam milyen jól éreztétek magatokat Debrecenben kicsit irigykedtem de csak egy kicsit


    Kincsike fürödtök is a Balatonban vagy csak kertészkedtek?


    Ibolyka el tudom képzelni hogy egy egy nap végén te is jól elfáradsz ,bizony nagy öröm az unoka de piszok fárasztóak tudnak lenni


    Rózsa remélem jól vagy ,?


    Sorbet Erzsike meggyógyultál,a nyári megfázásból talán még nehezebb kivergődni mint a téliből.


    Mindenkinek gondtalan csodás napot kívánok.

  16. 2019. július 30. 09:4379761.

    Szervusztok


    Nalunk is nagy a hoseg,eso nem volt regota.,.


    Meg unokazom,minden nap valami uj ebedet keszitek,2 naponta sutok.


    Azert vallhuk be 75 evesen mar elszoktam az unokazasbol,foleg azert  nert a mai kisgyerekeknek a szulok tobb mindent megvesznek.


    Eleg regota Magyarorszagon elnek,megszokta a kicsi a sok idiota roviditest,amit en  nem szeretek.


    A jovo heten viszik vissza a gyereket,mert a szuleivel mennek nyaralni a Balatonra.


    Elegge faradt vagyok,minden delben fel orat aludtam,de mar egy hete nem tudok,mas elfoglaltsagom van,de kozben ragad le a szemem.


    Legyen szep delutanotok.

  17. 2019. július 29. 13:5279760.

    Legyen  kelemes  délutánotok .


    Marcsi  jó kis unokázos  napjaitok lesznek .


    Nálunk is tegnap  jókis  viharok voltak na meg elötte napon  esti viharok  jöttek mentek .


    Ma kellemes az  idő  már  jól  esik  az  embernek .


    Ma  bablevest  ettünk még  szombaton  főztük  jó  kis  csülökkel  .


    Most pihi  van  unokák oviba  bölcsibe  vannak .


    Szeretettel  gondoltam   Rátok  Valika  Ibolyka Rózsa  Gitta  .......



     

  18. 2019. július 28. 06:4479759.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!


     


    Itt nálunk olyan égiháborúvolt az éjszaka hogy csak no. Dörgött villámlott esett az eső sőt még jég is volt benne. Szerencsére nagy károkat nem okozott. Most jól lehült a levegő, ami azért annyira em is baj mert a 32 fok már sok volt és ugye a jóból is megárt a sok.Holnap elmegyünk pár napra Debrecenbe. Unokás nagyszülős találkozóra megyünk vonattal. Lesz több gyerek, már ez lesz a 3. ilyen találkozó. Majd attól függ hogy mit csinálunk, hogy milyen idő lesz ebben a pár napban.


    Ma még főzök illetve más van amit előre elkészítettem mint pl vegyes gyümölcslevest. Aztán rántott hal rántott cukkini petrezselymes burgonya saláta és dinnye lesz az ebéd.Jönnek a gyerekek is.


    Kincsike! Tündériek a fiúk! Olyan nagyot nőttek pedig most születtek.


    Valika! Amikor ezt a Debrecent szerveztem még nagyon sok elfoglaltságod volt , de sajnos mostanra már nincs hely ezen a szálláshelyen ahova megyünk. na majd máskor hátha összejön. Közel van a vasútállomás onnan meg villamossal átszállás nélkül lehet menni a Nagyerdőbe.


    Ibolya! Jó étvágyat az ebédhez. Remélem hogy jól vagy és nem fájnak az izületeid. Sajnos az én derekam változatlanul fájdogál.


    Sorbet Erzsike! Gyere kicsit amint tudsz! 


    Mindenkinek további szép napot Kívánok 

  19. 2019. július 27. 07:1479758.

    Szervusztok


    Szep idonk van,csutortokon furdeni voltam az unokankkal,nalunk dragabb a belepo a welbessbe,mint Sztoboszlon de azert elnentunk,nert en a kinti hideg medencet nem szeretem uszni nem tudok de a bentiben van hidegvizu medence is,ahol a kicsi uszortt,nagyon jol uszik.


    Mit foztok holnapra?en zoldborso levest vajasgaluskaval ,fasirtot krumpli fozelekkeTemplomba mennek igy ezeket lehet melegiteni,mikor haza jovok.


    Szep hetveget kivanok minyajatoknak.

  20. 2019. július 26. 11:1379757.

    Sziasztok vidám napot.


    "Akiben öröm él, abból öröm árad, 
    s hidd el, az örömbe szív bele nem fárad! 
    Könnyebb boldog szívvel másoknak is adni, 
    őszintén szeretni, szeretve maradni. 
    Hej, ha megértené a sok fázós lélek, 
    hogyha szeretetben, melegségben élnek, 
    eltűnik a gonosz ebből a világból, 
    mert a szeretet jó, s testet, lelket ápol!" 
    /Aranyosi Ervin: A szeretet jó/

  21. 2019. július 25. 20:5479756.

    szép  estét kedves   barátok


    Hétfőn balcsin  voltunk  nagyon meleg volt a munka  csak ugy  ment  hogy  sokszor  a párakapu   alá  álltunk .


    Annak  ellenére hogy  szárazság volt  szép  a  paradicsom, cékla ,zöldbab ,hagyma volt  még   sárga barack is  .


    Gazoltam kapáltam jó  sokat .


    Unokák   szombaton  jönnek  haza  .


    A  szédelgésem csak enyhült  de  nem mult  el  sajnos  ,volt  már ilyenem  a  nyaki csigolyák meszesedése  miatt papa maszirozgatja .


    szeretettel gondoltam mindannyiotokra 



     

  22. 2019. július 25. 13:2779755.

    Sziasztok.


    Marcsi de cukik.Az unoka tesóm is dajkálja simizi és beszél hozzá szóval az a kis vacak nagyon jót tett neki.Szerintem a cicák az igaziak mert őket lehet dajkálni.

    előzmény:
    totyogoka (79754)
    2019-07-24  12:31
  23. 2019. július 24. 12:3179754.

    Sziasztok!


     


    Valika! Lehet hogy nagyon leragadtam a témánál , de most találtam ezt az érdekes cikket.


    https://hobbiallat.hu/idosek-segitseget-kerte-az-allatme nhely-es-az-otlet-remekul-bevalt/?fbclid=IwAR1dWHp3cEsL8hQzP dHjS1xdZbq0UJujtI2S28BW7wtTaI4Q2M9TNCqRh94

    előzmény:
    precon (79753)
    2019-07-23  12:59
  24. 2019. július 23. 12:5979753.

    Gyönyörű állatok és én mos tapasztalom hogy igenis terápiára nagyon jók,főleg a cicák.Nekem van olyan kis göndör kutyám hát az igazi bohóc piszkosul tud hízelegni,mindig felhívja magára a figyelmet.Nem lehet simogatás nélkül elmenni mellette kiköveteli.Kész fetrengeni forogni stb.

    előzmény:
    sorbet (79749)
    2019-07-22  11:43
  25. 2019. július 23. 12:5379752.

    Marcsikám ma jár le a műszakom a lányoméknál el voltak egy hétre üdülni ma még etetés locsolás volt holnap már csak az unoka tesóm maradt meg az itthoni tevékenységek.


    Az úszással én is így vagyok ha tudom hogy leér a lábam akkor úszok de csak pár métert de ha nem ér le a lábam bepánikolok.Szóval nem tudok igazán úszni


     


    Reméljük hogy a fájdalmaidat karban tudod tartani ha te nem majd Gábortart karban.Fájdalom mentes napokat kívánok.

    előzmény:
    totyogoka (79750)
    2019-07-23  09:25

Címlap

top