Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vers HAJNALHOZ

Torolt_felhasznalo_217675
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL

Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!

De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!

Radnóti Miklós - HAJNAL

Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.

A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.

Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,

nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:

halihó ha-hó ha-hó halihó!

Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

  1. 2014. február 26. 21:241301.

     

    Hajnal volt  

     

    Hajnal volt mikor felém kiáltottál

     

    Hogy adjak segítő kezet

     

    Elindultam nyomban feléd

     

    Jobbomat nyújtani neked

     

     

    Közénk állt az ingovány

     

    Le akartam győzni a lápot

     

    Szorítva húzott a mélybe

     

    Nem értem el a délibábot

     

     

    Vándor Attila István

     

     

     

     

  2. 2014. február 26. 20:571300.

     

    Feléd indultam . . . .

     

     

    Feléd indultam harmatcsepp hajnalon

     

    Lelkemből feltört s rád talált sóhajom

     

    Halványkék fátyladat kibontva futottál

     

    Egymást öleltük nap sugára ránk talált

     



    Vágyadat éreztem eljutott testemig

     

    Köröttünk szinte minden megszűnik

     

    Angyalok bontják nekünk a nászruhát

     

    Együtt töltjük ezt a mámoros éjszakát

     

    Vándor Attila István

  3. 2014. február 24. 14:591299.

    Ok!

    Minden  sor után kettővel lejjebb hoztam a következő sort.

    Én is csak egy hasonlóan  összemosott vers  után jöttem rá.

     

    előzmény:
    attila18B (1298)
    2014-02-24  08:59
  4. 2014. február 24. 08:591298.
    Csak jobb lett így!  Köszönöm.
    Az ellenség keze betette a lábát, mondtuk volt anno a seregben.
    Vagyis még nem jöttem rá, miért szerkeszti át a versformát nekem.
    Szép napot!
    előzmény:
    Csendike (1297)
    2014-02-23  11:35
  5. 2014. február 23. 11:351297.
    Csak jobb lett. így.
    előzmény:
    attila18B (1295)
    2014-02-23  11:25
  6. 2014. február 23. 11:341296.

    Ha majd az ősz,

     

    összegyűjt minden bánatot, s vele

     

    a lelkemet behinti csendesen:

     

    eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

     

     

    Eljössz-e akkor simogató szóval,

     

    mikor a lelkem többé nem nevet,

     

    s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,

     

    hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,

     

    amiket egyszer én mondtam neked?

     

     

    Ha akkor eljössz:

     

    áldani fogom a lábaid nyomát,

     

    s áldott legyen a rózsaszínű út,

     

    az út, melyen menni fogsz tovább,

     

    áldott legyen a szív, mely erre kerget,

     

    s áldott legyen, áldott legyen a lelked,

     

    legyen a boldog álmok temploma.

     

    Hanem azért

     

    áldani foglak téged akkor is,

     

    ha nem gondolnál rám többet soha.

    előzmény:
    attila18B (1295)
    2014-02-23  11:25
  7. 2014. február 23. 11:251295.


    Wass Albert HA JÖN AZ ŐSZ

    Ha majd az ősz,összegyűjt minden bánatot, s velea lelkemet behinti csendesen:eljössz-e vigasztalni, kedvesem?  Eljössz-e akkor simogató szóval,mikor a lelkem többé nem nevet,s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,amiket egyszer én mondtam neked?  Ha akkor eljössz:áld`ni fogom a lábaid nyomát,s áldott legyen a rózsaszínű út,az út, melyen menni fogsz tovább,áldott legyen a szív, mely erre kerget,s áldott legyen, áldott legyen a lelked,legyen a boldog álmok temploma.  Hanem azértáldani foglak téged akkor is,ha nem gondolnál rám többet soha.

  8. 2014. február 14. 18:081294.

    " HalakII. 19. - III. 20.Eleme: a vízStabilitása: változóBolygója: a Neptunusz és a JupiterPolaritása: negatív
    Napi horoszkóp 2014. február 14.A jókedve ragadós: ön álmodozó, égben járó lelkületű. Ma sem felejtette otthon a felhőjáró cipellőjét. Egyesek rosszallják, de mások csatlakozni fognak önhöz. A végén, mint a mesebeli aranyszőrű báránynak, hatalmas lesz a sleppje. "
  9. 2014. február 13. 10:091291.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_217675 (1)
    2003-05-05  11:14
  10. 2014. február 12. 15:101290.

     

    ADY ENDRE: Őrizem a szemed 

     

    Már vénülő kezemmel
    Fogom meg a kezedet,
    Már vénülő szememmel
    Őrizem a szemedet.

     

    Világok pusztulásán
    Ősi vad, kit rettenet
    Űz, érkeztem meg hozzád
    S várok riadtan veled.

     

    Már vénülő kezemmel
    Fogom meg a kezedet,
    Már vénülő szememmel
    Őrizem a szemedet.

     

    Nem tudom, miért, meddig
    Maradok meg még neked,
    De a kezedet fogom
    S őrizem a szemedet.

    előzmény:
    attila18B (1288)
    2014-01-31  08:34
  11. 2014. február 3. 19:171289.


    Csendes kis falum - Dalszöveg 
    Húzd cigány , hisz úgy is vége már,Csordulásig telve a pohár.Fiúk - lányok isten veletek,Én már innen úgyis elmegyek.  Senkinek se  nem panaszkodom,Hisz nem segít a könny a bánaton.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát.   Senkinek se nem panaszkodom,Nem segít a könny a bánaton.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát.  Húzd cigány , hisz úgy is vége már,Csordulásig telve a pohár.Fiúk - lányok isten veletek,Én már innen úgyis elmegyek.  De mivel a szerelem oly szép,Ne tépjétek a szívemet szét.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát.  De mivel a szerelem oly szép,Ne tépjétek a szívemet szét.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát.  Szöveg a 3 + 2  előadásából van.
  12. 2014. január 31. 08:341288.

     "  Nagyon szeretlek és nagyon fogsz hiányozni édes szerelmem!        2003. 01.31.  " 
  13. 2014. január 28. 09:221287.


    IDÉZETEK:
    „…. Kövesd az Est-Hajnal csillagot . . . . „

    „2011-03-19 11:39        A rettenetes japán katasztrófa miatt kértem Istent,  hogy         Budapesten légy! ..”
    "2011-03-19 12:07  . .  nekem eszembe jut erről,most Japán.… . . . . . . . Elszomorodik a szívem, . . . . . . . .  súlyosabb problémával kell szembenézniük, . . . „   
  14. 2014. január 21. 19:101286.

    Tóth  Árpád  -  HARANGVIRÁG    

    Harangvirág, harangozz, hallgatom.
    Szeretnék boldog lenni egyszer.
    Boldog lenni, nagyon, nagyon.
    És nem leszek, ha nem igyekszel.

    Most süt a nap, kék csoda vagy,    
    Harangvirág, illat s zene a kelyhed,    
    Ha van, őrjítő titkodat    
    Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.    

    Jaj neked, ha most legurul a nap,    
    És kék szépséged áhítata lusta,    
    Meg nem rezzenti holt szirmaidat    
    Többé az Isten semmi angelussa.    

    Fagyott virág, majd állasz a tetőn  
    Az özvegy erdő barna bánatában  
    A hideg felhők alatt reszketőn,  
    Sírnál, de hangod nem talál utánam.


  15. 2014. január 12. 18:211285.
    . . . .   no  comment . . . .
    előzmény:
    attila18B (1284)
    2014-01-12  18:19
  16. 2014. január 12. 18:191284.

    Tóth  Árpád  -  HARANGVIRÁG  
    Harangvirág, harangozz, hallgatom.  Szeretnék boldog lenni egyszer.  Boldog lenni, nagyon, nagyon.   És nem leszek, ha nem igyekszel.    Most süt a nap, kék csoda vagy,  Harangvirág, illat s zene a kelyhed,  Ha van, őrjítő titkodat  Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed. 
      Jaj neked, ha most legurul a nap,  És kék szépséged áhítata lusta,  Meg nem rezzenti holt szirmaidat  Többé az Isten semmi angelussa.
       Fagyott virág, majd állasz a tetőn  Az özvegy erdő barna bánatában  A hideg felhők alatt reszketőn,  Sírnál, de hangod nem talál utánam.
  17. 2014. január 12. 10:191283.

    Vizsgálat tárgyává tettem a "nyomdai szövegtörést"!

     

    A szövegben több helyen  nincs  BETŰKÖZ.

    Pontosan a vers  két sora között ott, ahol 1 sorközt hagytam szerkesztéskor.
    Ez adta az ötletet:  nézzük meg, hogy  "mit ad ki a gép" akkor, ha

    2  -azaz-  kettő sortávolsággal szerkesztem a sorközöket.

    A versszakok között ebből adódóan egyel többet kell enterezni.

     

    Ha  ezt is elrontja a bűvös varázsló, kitalálunk valami mást.

     

    A  "mit ad ki a gép"  kifejezést anno a kisfiam  egykori számtankönyvében találtam. Rettenetesen fel voltam indulva rajta. Mi az, hogy mit ad ki a gép?
    Mi annak idején úgy tanultuk, hogy összadod, kivonod, osztod, szorzod. Ha nem jó, kapsz egy körmöst. Sokkal érthetőbb volt, mint az, hogy mit ad ki a gép. 

    előzmény:
    attila18B (1282)
    2014-01-12  10:07
  18. 2014. január 12. 10:071282.

    Nálad

    Madárdallal virradt nálad
    Nálam eljött már az este  
    Emlékszel még drága lányka
    Együtt voltunk estelente  


    Csókra tártad édes szádat
    Feküdtél a puha ágyon 
    Titokzatos hold sugára
    Csillámlott két szempilládon

    Vándorai
    előzmény:
    attila18B (1281)
    2014-01-11  17:12
  19. 2014. január 11. 17:121281.

    Nálad
    Madárdallal virradt náladNálam eljött már az este  Emlékszel még édes lánykaEgyütt voltunk estelente  Csókra tártad kicsi szádatFeküdtél a puha ágyon Titokzatos hold sugáraCsillámlott két szempilládon
    2004. március 23. 19:22/vándorai/
  20. 2014. január 11. 16:531280.
    Törd a versformát, ha örömet ad!
    előzmény:
    attila18B (1279)
    2014-01-11  16:52
  21. 2014. január 11. 16:521279.

    BÚCSÚD
    Búcsúd nem kell,Azt el nem fogadom!Jöjj ki a keresztúthoz,ott hulló könnyedetmég egyszer csókolom. Még egyszer ha láthatomgyémántos arcodat.Utószor hallhatom  dallamos hangodat. Akkor a keresztúttólörökre elmegyek.Ólomba öntömtitokban lelkemet. Vándor Attila István  
    előzmény:
    attila18B (1278)
    2014-01-11  16:46
  22. 2014. január 11. 16:461278.

    BÚCSÚD
    Búcsúd nem kell,Én el nem fogadom!Jöjj ki a keresztúthoz,ott hulló könnyedetmég egyszer csókolom.
    Még egyszer ha láthatomgyémántos arcodat.Utószor hallhatom  dallamos hangodat.
    Akkor a keresztúttólörökre elmegyek.Ólomba öntömtitokban lelkemet.
    Vándor Attila István  
  23. 2014. január 11. 09:171277.
    Szapphó: Aphroditéhez

     


    Tarka trónodról, ravasz istenasszony,
    mért küldesz nékem szerelemkirálynő,
    bút és bajt mindég, te örök leánya
    fényes egeknek?


    Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél,
    hallattad kérő szavamat, kiléptél
    kedvemért apád aranyos házából
    és befogattad


    cifra hintódat; lebegő galambok
    vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
    föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
    vert a nagy égben,


    s már itt is voltak; te pedig, te boldog,
    istenarcodon mosoly ült, és nyájas
    szóval kérdeztél, mi bajom van és mért

    hívlak az égből

    és mi volna megkeserült szivemnek
    kivánt orvossága? “Ki bántott, Sapphó?

    kit küldjek kemény szerelem szavával
    téged ölelni?

    Ha eddig került, ezután majd üldöz;

    hogyha semmit nem fogadott el, eztán
    ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
    bár ne akarjad.”


    Jer most is hozzám, a nehéz gondokból
    oldd föl szivemet, s amiért eped, ne
    sajnáld teljesíteni: légy harcomban
    drága szövetség.


    Babits Mihály fordítása


Címlap

top