Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Negatív teszt - terhesség?

Lolly_pop
Létrehozva: 2007. január 7. 20:18

Sziasztok,

Várom azok hozzászólásait akiknél a negatív teszt ellenére mégis terhesség lett a vége. Köszi

 

  1. 2012. március 7. 18:3551.
    Sziasztok!

    Igazából azért ide írok, mert látom nagyon "járatosak" vagytok a terhesség témában és a topik is élő, remélem válaszol nekem valaki.
    A következő a helyzetem: PCO-s vagyok. Voltam dokinál vele 2-3 hete. írt fel fogamzásgátlót, amit még nem kezdtem el szedni mert még nem jött meg. Azt se tudom mikor fog, mert rettentő rendszertelen. Az utóbbi időben annyira fáj a mensi, hogy a munkahelyemen is fetrengek mint egy elütött állat. Borzalmas.
    Már egy hete szédelgek, kezd fájdogálni a hasam, mint mielőtt megjön, de egyelőre semmi. Ma is kb. 4-5 órát kibírtam görcs nélkül, most meg megint görcsölök. Mikor ma hazajöttem rózsaszín pecsét volt. Soha nem volt még ilyen, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen..Rózsaszín... ááá
    Igazság szerint nincs kizárva a terhesség lehetősége. Van itthon egy tesztem, de nem akarom elsietni. Ma reggel már majdnem elájultam az utcán, és a sírás kerülgetett de nem tudom miért. A napokban ok nélkül voltam hullafáradt. 
    Na meg az borzolja az idegeimet, amikor olvasom hogy a terhesség jele lehet, hogy van görcs de nem jön meg. Jó, jó, de a görcs olyan erősen jelentkezik ilyenkor mint máskor mensi előtt, vagy gyengébben?
    Biztos túl kesze-kuszának tűnik amit írok, de hátha tudtok valami megnyugtatót írni. (Ha jönne a baba örülnénk, de ha nem jön se baj:))
    előzmény:
    homjak (50)
    2012-02-03  15:41
  2. 2012. február 3. 15:4150.
    Nekem a harmadik teszt lett pozitív, mikor már rég mutatnia kellett volna, kitartás :)
    előzmény:
    Mycurka (48)
    2012-01-29  12:16
  3. 2012. január 30. 13:3849.

    Akkor azok pozitívak... a dm-es teszt jó (én a vidám smiley-sat vettem), nekem is az mutatta ki a várva-várt eredményt.

    Az pedig rá is van írva, hogy eltűnik róluk a csík, 10 perc elteltével már ne is nézegessük.

    előzmény:
    Mycurka (48)
    2012-01-29  12:16
  4. 2012. január 29. 12:1648.

    Ja, még annyit hozzá, hogy mindkét teszt, amit vettem, az első felszívásra is "rendes irányban" levő KÉT csíkos volt, az elsőn még most is látszik halványan, bizonyos szögből, a másik azóta negatív.

     

    Nem értek a lovakhoz...

    előzmény:
    Mycurka (47)
    2012-01-29  11:46
  5. 2012. január 29. 11:4647.

    Sziasztok!

     

    Én is kis segítséget kérnék. Három éve próbálkozunk babával - eddig semmi.

    Nemrég voltam petevezeték átjárhatósági vizsgálaton, ott azt mondták, terápiás jellegű a "cucc". Nosza, neki is estünk.

     

    Két hét múlva, fájni kezdett a hasam alja. Akkor azt hittem, a vizsgálat miatt. Elrohantam orvoshoz, aki azt mondta, hogy belül meg van vastagodva a méhfalam és alul az alhasam vérbő, lehet, hogy megéreztem egy korai terhességet. Ha nem jön meg, csináljak tesztet.

     

    Négy napja a mellem (hegye) is fájni kezdett, kemény is, csomós is, és reggelente szédülök. Vettem tegnap és ma egy-egy tesztet, (DM-es legolcsóbb, két fajta) de mindkettő negatív. 

     

    Annyira idegesít a dolog! Mit csináljak? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2007. január 18. 15:3546.

    SZia

    A párhuzamos csíkok már engem is megtévesztettek egyszer,  mivel ahogy felszívódik a folyadék télyleg olyan csíkos lesz..de azután  minden kitisztul...

    A téves negytív tesztekről olyan sok történetet hallottam már, de nekem annyira valószinűtlen az hogy egy terhesség ennyire titokban tartsa magát ( legalábbis a tesztek előtt), bár értem hogy mindekinek más lehet a hormonsztintje de e tesztek már állítólag nagyon minimális szintre is reagálnak.

    Ha velem majd megtörténik biztos vagyok benne hogy nem fog megviccelni  

    Remélem hogy az ilyen hosszú ciklus mint ez a legutolsó nem válik majd szokásommá. 

    "Fecskefű" (de már csak max 1-2 napig &nbsp

     

    előzmény:
    manó71 (45)
    2007-01-18  07:19
  7. 2007. január 18. 07:1945.
    Szia !
    Fecskefű.

    Tegnap én is hogy jártam: jól pofára estem.reggel teszteltem (medipreg),szombaton kellene megjönni.Először azonnal kétcsíkos,ahogy felszaladt a folyadék.Ilyen még sosem volt,megállt a lélegzetem.Kb.4-5 percig-aztán feltűnt hogy a csíkok nem olyan irányban állnak,ahogy a képen,hanem párhuzamosan a teszterrel.El is tűntek 6-8 perc után,és feltűnt-immáron a másik irányban ez egyetlen kontroll csík.

    Csak az vigasztal,hogy van egy barátnőm aki ikrekkel volt terhes,9 tesztet vett,és mind negatív volt-pedig akkor már benne volt,és nem az elején.Ja plussz 3 hónapig vérzett-azt mondja nem csak úgy pecsételt,hanem rendesen.Ma ott mászkálnak már az ikrek.

    Tudom hogy nekünk is lesz-NEKED IS!!!!-csak idegörlő kivárni,és rombolja a lelket a havi vendégünk.

    Pusszantás mindenkinek.
    előzmény:
    Lolly_pop (44)
    2007-01-17  20:29
  8. 2007. január 17. 20:2944.

    SZia

     

    Köszi a bíztatást, most vérzek mint a vérehullató  nemt'om milyen fű.... 

    előzmény:
    manó71 (43)
    2007-01-16  17:51
  9. 2007. január 16. 17:5143.
    Szia orsheeka!

    Azt ne tudom,hogy a cicka tea jó-e erre,de azt igen,hogy napi 100 mg E vitamin csodákat tesz.A nőgyógyász szakértői fórumán olvastam,nekem nagyon jó laboreredményeim lettek tőle.Most várjuk hogy sikeresek is legyünk.))
    Drukkolok mindenkinek!
    Ne keseredj el Lolly!
    előzmény:
    orsheeka (34)
    2007-01-10  15:16
  10. 2007. január 12. 21:3442.

    Szia,

     

     

    Köszi a bíztatást de pillanatnyilag most a dolog negatív, ezt a doktor bácsi is megerősítette.  Bár elég rosszul vagyok a tünetek valószinüleg másra utalnak. További vizsgákatokat csinálunk...

    SZóval a baba még várat magára de adom fel..  

    előzmény:
    nikike9 (39)
    2007-01-10  20:34
  11. 2007. január 12. 13:2041.

    Sziasztok,

    Megjártam az orvost de semmit nem talált. Most tablettát kell szednem hogy megjöjjön. Hát ennyi.  

     

    előzmény:
    widor (40)
    2007-01-11  13:02
  12. 2007. január 11. 13:0240.

    Sziasztok,

    Na nekem erre a honapra oda a remenyem,megjott.Szoval a dokit is mondhatom le holnapra.De azert jo lenne tudni mi a manoert csuszik mindig ennyit,most mar 3.alkalom hogy 7 hetre jon meg...s jol megszivat mert mindig elkezdunk remenykedni.

    Remelem Ti jobban jartok..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. január 10. 20:3439.

    Lolly Pop!

    Szerintem minden tüneted babára vall.

    Megnyugtatásként(?):A hugom a terhesség első 3hónapjában menstruált,rendesen 28napra megjött neki.Aztán,amikor elmaradt a mensi,ugye nagyon megörült,hiszen tervezték a babát.És ugyebár,derült égből a villámcsapás,hisz az első UH-n már a 13.hétben járt.Azért ez komoly,nem?

    A kis keresztfiam most 14hónapos,és én vágtam el a köldökzsinórt,amikor megszületett. 

    Úgyhogy ne legyél elkeseredve,pénteken írj,mi volt a dokinál.Sok sikert! 

    előzmény:
    orsheeka (38)
    2007-01-10  19:45
  14. 2007. január 10. 19:4538.

    nincs itt senki??? 

    egész délután itt voltam, hátha válaszol nekem valaki a cickafarkfű kérdésre...   na mind egy...majd talán holnap... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. január 10. 15:3037.
    és ha nem vagyok indriszkrét, akkor mensi előtt, vag yután fogant? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_232005 (36)
    2007-01-10  15:26
  16. Torolt_felhasznalo_232005
    Torolt_felhasznalo_232005
    2007. január 10. 15:2636.

    Igen, teljesen normális időben jött meg. A dokim szerint "rendkívüli peteérésből" fogant. Háááááááát, lehet benne valami, mert azóta is rendkívüli.  

    előzmény:
    orsheeka (35)
    2007-01-10  15:22
  17. 2007. január 10. 15:2235.

    cliniqe !

    Kiragadnám azt a mondatod, hogy: "vérzés rendesen jelentkezett"

    Ez mit takar ponosan?

    Rendesen időben jött meg és rendes mennyisége is meg rendes színe is volt??? 

    Akkor hány hetes voltál?Vagy rögtön mensi előtt, alatt vagy után fogant???  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_232005 (8)
    2007-01-07  21:15
  18. 2007. január 10. 15:1634.

    Szaisztok!

    Kata 77-től kérdezném, hogy a cickafarkfű tea a peteérést is elősegíti?    

    Sajnos nem vagyok jártas a témában, de éppen most is cickafarkfű teát szürcsölök, és most már 1 hónapja iszom...

    Talán ebben a hónapban azért is jött meg rendesen, sőtt egy nappal hamarabb... 

    Örülnék, ha tudnátok ezzel kapcsolatban infot adni...

    előre is köszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_280358 (29)
    2007-01-09  20:02
  19. 2007. január 10. 14:3633.

    Szia,

    Nálam ma sincs semmi. Tegnap úgy feküdtem le hogy majd reggelre megjön mivel tökre olyan érzésem volt.

    Most megint jól elvagyok, se fájdalom, se gyanús jelek csak úgy várok. Lehet hogy hogy ilyenkor az ember már bestresszel és már csak ezért sem történik semmi.

    EZ az egész mindenesetre nem jó jel, azt mondják hogy 2 hét késés még elfogadható. Nekem is pénteken lesz a doki. (kivéve ha addig megérkezik.. 

     

    előzmény:
    widor (32)
    2007-01-10  08:14
  20. 2007. január 10. 08:1432.

    Koszi,a cickafark izet nem igazan szeretem de hat ha csak ezen mulik....

    En is ugy vagyok mar hogy igy vagy ugy de legyen mar valami,deruljon ki mi van mert ha nics baba akkor meg gaz hogy ennyi ideje sehol semmi.A mellem nekem is elegge duzzadt de volt mar ennel rosszabb is volt hogy reggel a furdoben tartottam a kezemmel mert ugy ereztem leszakad.Akkor is 7 hetre jott meg...Most ehhez kepest csak kisse erzekeny.Nagyon varom mar a penteket hogy mit mond a doki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_280358 (29)
    2007-01-09  20:02
  21. Torolt_felhasznalo_280358
    Torolt_felhasznalo_280358
    2007. január 9. 22:4131.
    Sajnos erre nem tudom a választ, én is így vagyok vele. 
    előzmény:
    Lolly_pop (30)
    2007-01-09  21:38
  22. 2007. január 9. 21:3830.

    A teázást más jellegű problémára már használtam, erről még nem hallottam. Valószínüleg kiprobálnám.

    Ha nincs baba és fogyás vagy stessz okozza akkor kb mennyi idő telhet el a mensiig? Most úgy vagyok hogy ebben az esetben már örülnék ha mielőbb bekövetkezne...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_280358 (29)
    2007-01-09  20:02
  23. Torolt_felhasznalo_280358
    Torolt_felhasznalo_280358
    2007. január 9. 20:0229.

    Én is láttam és részben megegyezik.
    Amikor az volt a lényeg, hogy legyen ciklusom, akkor 14 napig cickafark teát, majd 14 napig palástfüvet ittam. Allítólag a cicka az ösztrogént emeli, a palástfű pedi a progeszteront. Ez be is vált, bár le kellett volna fényképezni a dokim arcát, amikor mondtam neki, hogy ezzel is probálkozom.
    Amikor pedig elkedtünk próbálkozni akkor egy keveréket ittam, amibe volt cickafark, mezei zsurló, édeskömény és komló.
    Remélem, ez is bevált!  

     

     

    előzmény:
    widor (25)
    2007-01-09  16:37
  24. 2007. január 9. 20:0028.
    Sziasztok!
    Nekem is mindig ilyen hosszú ciklusaim voltak, és a teszt is az elején sokszor negatív lett, de én speciel tudtam, hogy kb mikor volt peteérésem, így könnyű volt jó időben tesztelni.
    Viszont!
    Egyszer hirtelen nagyon lefogytam/akarattal/, és akkor majdnem 3 hónapig nem volt mensim, mert leállt a hormonrendszerem a hirtelen fogyástól. Szóval sokmindentől lehet, de nem feltétlenűl jelent nagy bajt.
    Aki babásodni akar, annak pozitív tesztet, aki nem, annak könnyű mensit kívánok!
    Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2007. január 9. 19:1627.

    Sziasztok

     

    Én újból teszteltem ma reggel és negatív. EZ a 45. nap. A melleim szétdurrannak  ! Most arra várok hogy talán megjön, ha nem akkor pénteken orvos. Bár ha megjön után akkor is. Azt hiszem ciszta is okozhat ilyesmit. Eddig 1 napnál többet sosem késett, tényleg nem tudom mi lehet.  

    előzmény:
    widor (26)
    2007-01-09  16:38

Címlap

top