Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kérd és megadatik

naju
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!

Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
  1. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 5. 11:029701.
    Ideje az ébresztőnek. A világ igy tökéletes ahogy van. Sorsunkat leszületés előtt kiválaszuk a helyszint is mert tapasztalatokra van szükségünk. Akik oda születnek saját választásuk és nincsenek véletlenek. Mindanyian meghalunk vagyis a leelkünk visszatér a tükéletes szeretetbe .Az iteni megtapasztalások pont ebbe segiteneek a tökéletes lét értékelésébe. Minden egyes ember egy szellem aki leszületik a földre tapasztalni. És amit néztél a rezgésednek megfeleő szintü dolog volt. HOGY MIT NÉZÜNK MEG MIRE FIGYELÜNK AZ A MI VÁLASZTÁSUNK. Ezért vagyunk szabadok mert irányithatjuk gondolatainkat,lecserélhetjük és arra figyelhetünk amit akarunk látni.
    Régebb én is néztem ilyen filmeket. Mérd fel mit tanultál milyen érzés. Igy tanuljuk meg mi az amit nem szeretnénk.
    Tudatosság pont ebbe rejlik . Azt elérni ,hogy a hangulatunkat ne a körülmények befolyásolyák. Buddha meg Jézus is ilyen eberek voltak . Láttak de az energiaszintjük nem sülyedt ettől a bányabéka segge alá. Ezért voltak képesek segiteni másokon mert iteni tudaattal rendelkeztek.

    Jézus mindenkit meggyógyithatott volna aki akor betegen élt de nem tette. Vajon mért. Csak azt gyógyitota akik kérték öt erre. És azokat is csak ha hittek . Mer a szellemeknek mármind a felsőbb énünknek
    szükségük van az emberi tapasztalatokra.
    Mind egyek vagyunk. Akiket sajnáltál azokkal is akire mérges vagy azokkal is.  Látni szabad itélni nem ,mert az itélkezéssel saját magunkra szabjuk a ruhát.
    előzmény:
    biobio1 (9700)
    2009-06-05  10:23
  2. 2009. június 5. 10:239700.
    Tegnap az HBO-ra kapcsoltunk és megnéztünk egy filmet. nem tudom, mi volt a címe, nem az elejéről láttuk. Afrikáról szólt, ahol még mindíg rabszolgasorsban tartják a gyerekeket. Hát, borzasztóan megviselt. nem szoktam különösebben dühöngeni, de most rácsaptam az asztalra meg sírtam egy jót. Ez is annyira megviselt tegnap. Úgy látom, vonzottam az utóbbi két napban az ilyen dolgokat. De én ezt nem tudom feldolgozni. Még most is ez jár a fejemben. na, jó nem panaszkodom tovább. Puszim mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. június 5. 10:199699.
    Nagyon örülök neked Szivárvány!  ha olvaslak benneteket megnyugszom. Kívánom mindenkinek a legjobbakat!!
    előzmény:
    szivárvány50 (9697)
    2009-06-05  08:20
  4. 2009. június 5. 10:169698.

    Szép jó reggelt mindenkinek!

     

    Tegnap megnéztük a kisfiamnak azt a falusi iskolát amiről írtam. nagyon tetszett, 9-en vannak az elsősök, rögtön be is fogadták a kisfiam. Az igazgatónő kézenfogta és bevitte az osztályba amíg mi beszélgettünk. olyan mások a is falusi gyerekek, nyitottak, őszinték. nagyon jó helye lenne ott. az utazást kellene megoldanom. Remélem az univerzum megadja a megoldást, mert ezen múlik az egész.  nagyon rosz paszban voltam az utóbbi napokban, nagyon megvisel ez a herce-hurca. Felhivogattam az itteni iskolákat és sehol nincsen hely. Rengeteg elsős van. le kellene csillapodnom. Most várok a legjobb megoldásra.

     

    Naju! van egy könyvem: Leo Angard- szerezd vissza éleslátásodat.

    A kisfiamnak szemtengegyferdülése van, már csináljuk a gyakorlatot. szerintem nagyon jó könyv, jó lenne a fiadnak. nem bonyolultak a gyakorlatok, meg tudná ő már önálóan is csinálni, és a szerző garantálja a látásjavulást és a teljes gyógyulást is. Pont erről a rövidlátásról beszéltem a szemésszel. Ez csak egyre rosszabb lesz. Én nem akarom megvárni, hogy ilyen nagy dioptriákat kelljen hordania. Talán belátja a fiad is. Ezen később már csak a lézeres szemműtét "segíthet". a könyvben erről is ír, és számomra elég elrettentő volt. Bár igen reklámozzák de sok a veszélye, amiről nem tájékoztatnak. Minden szemhibára külön-külön kínálja a gyakorlatokat. Szóval szerintem nagyszerű. lapozz bele a könyvesboltban. Megemlítettem a fiam szemorvosának, aki persze tiltakozott szép finoman. neki nem érdeke, hogy ne hordjanak szemüveget az emberek. EGy jó példa. nekem is szemtengelyferdülésem van (ami szerintük nem gyógyítható, és ha az ember nem visel szemüveget nagy gond lehet). Én soha nem veszem fel, csak ha olvasok, kötök vagy ilyesmi. Azt mondta az orvos, hogy nekemm már nem is lehetne látnom. Ennek ellenére húsz éve nem kaptam erősebb dioptriát. Én is csinálom a gyakorlatot, kíváncsi vagyok, javul-e a szemem. Adok magamnak pár hónapot és megnézetem a szemem egy optikában.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. június 5. 08:209697.

    Köszönjük a reggeli finomságot

    Őszintén örülök, hogy sikerült a könyv vásárlás. A reggeli idézetek Gawain könyvéből vannak, csak ezt a könyvet olvastam tőle. Szerintem biztos találsz benne hasznos dolgokat, amit megosztasz velünk.

    A tegnapi napom csodás volt. A klubunkba olyan emberek jöttek, akik felismerték, hogy változtatni akarnak az eddigi életvitelükön és mi maximálisan segítünk ebben. Hálás vagyok, hogy olyan emberekkel vagyok körbevéve, akik az én fejlődésemet is segítik. Szép az élet

     

    előzmény:
    naju (9694)
    2009-06-05  07:41
  6. 2009. június 5. 08:079696.

    Szia Szivárvány!

     Hogy sikerült a tegnapi klub nap?

    előzmény:
    szivárvány50 (9695)
    2009-06-05  08:02
  7. 2009. június 5. 08:029695.

    szép reggelt Mindenkinek

     

    "JÚNIUS 5

     

    Nem tudjuk kikerülni az emberi kapcsolatokat

     

    Életünkben vannak olyan időszakok, amikor az tesz jót, ha visszavonulunk a világtól és csak az önmagunkkal való kapcsolatra összpontosítunk.

    Azonban, ha igazán tudatos lényekké akarunk válni, nem kerülhetjük el az érintkezést másokkal. Végül mindenképpen vissza kell térnünk a világba. Kapcsolatainkat mindenkivel és mindennel körülöttünk tükörként használjuk, hogy bennük lássuk a lelkünkben végbemenő folyamatot. Így láthatjuk legvilágosabban önmagunkat. Tulajdonképpen nincs is olyan, amit meg kell tanulnunk, és az ne jelentkezne a kapcsolatainkban. A kapcsolataink megtanítanak bennünket mindenre, amit tudnunk kell.

     

    *

     

    A kapcsolataim révén

    megtanulok mindent,

    amit tudnom kell."

     

    További csodás,szép napot Mindenkinek

    Az enyém az

    Hiszem, hogy valami csodás dolog történik ma velünk

    ......

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. június 5. 07:419694.

    Sziasztok!

    Jó reggelt és hoztam pár finomságot!

    Ma is egy csodálatos napunk van!!! (ha akarjátok) az enyém az!

    Legjobban alakult a tegnapi napom és nem erőlködtem emiatt, csak hagytam megtörténni a dolgokat. Elmaradt a jógám és kijutottam a könyvhétre a Vörösmarty térre, rengeteg kiadó és rengeteg könyv volt ott, nem is tudom mire számítottam, de első meglepetésemből hamar rá kellett jönnöm, hogy rengeteg idő kell ahhoz, hogy megtaláljam azt amit keresek. Nem azokat a könyveket vettem meg, amiket akartam, de a szívemre hallgattam és tudtam, hogy ezekre szükségem van. Olyan kiadót is felfedeztem, akinek nagyon jó fejlesztő könyvei vannak gyerekek számára, sőt folyamatosan különböző szerzők dedikálják a könyveiket. Amikor ott voltam épp egy hölgy a mesekönyvét dedikálta, készségesen megmutatta, nagyon aranyos és szép mesekönyv volt, de inkább felnőtteknek szólt száraz humorral. 

    Három könyvvel lettem gazdagabb:

    - Kurt Tepperwein: Ha nem boldogít engedd el! Út a belső szabadsághoz

    - John Assaraf és Murray Smith: A válasz (A titok  tanítóinak könyvtára) a héten jelent meg az Édesvíz gondozásában

    - Shakti Gawain: Teremtő képzelet - Az alkotó vizualizáció csodája

    Az első könyvnek már neki is álltam és ezentúl még többet fogok olvasni.

    Úgy döntöttem el, hogy szükségem van-e ezekre a könyvekre, hogy megálltam egy pillanatra és megkérdeztem magamtól, és egy kellemes jóleső érzést kaptam válaszul, a többi könyvnél meg semmit nem éreztem. Ja és még valami, az összes kiadónál 20-30-50 %-kal olcsóbban lehet vásárolni, vannak külön dobozokban 500-1000 Ft-os egység árak is. 

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 4. 12:469693.
    Ez jó. A saját fájdalmaim már én is ki tudom iktatni ,még a fogfájást is. Nem lehetetlen. A "jól érzem magam" - ot os programozni lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (9682)
    2009-06-03  22:39
  10. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 4. 12:309692.
    Figyelj a megérzéseidre .A legtöbb bevilano gondolatok formályába érkezik.
    előzmény:
    smse2 (9689)
    2009-06-04  11:57
  11. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 4. 12:289691.
    Tudatalattiba minden benne van, ezt nevezik Akasha kronikáknak. A lényeg ,hogy onnan mit tudsz előkotorni . Ezért kell arra fokuszálj amit szeretnél mert akor éjjel a tudatalatid is arra nyitt. Meg az azzal kapcsolatos dolgok jelennek meg életedbe könnyvek ,képek beszélgetések meg egyébb jelek.
    Én álmomba kaptam válaszokat kérdéseimre. Vannak álmaim amiket egyből elfelejtek . De mikor választ kapok azzokra tisztán emlékszem.
    előzmény:
    smse2 (9689)
    2009-06-04  11:57
  12. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 4. 12:209690.
    Lefekvéskor mielőtt a szemed lekopanna alfába vagy. Meg ébredéskor is . Ekor hat az önszuggesztió a legjóbban.
    A lényeg hogy a fejedbe a pörgés csituljon kényemes pozicióba ülj és a ruha ami rajtad van is laza legyen. Sok embernek könnyeb zenne mellett.
    Meg ha vann társaság gyülekezett ahol többen lazulnak hatásosabb mert az energiák összeadodnak.
    előzmény:
    Popoppy (9684)
    2009-06-04  01:07
  13. 2009. június 4. 11:579689.
    Szöget ütött a fejemben az a mondatrész, hogy "ha pedig elalszunk, az üzenet már nem jut el a tudatalattinkba...". A secret meditációs cd-n pont azt mondják, nem számít, hogy elalszunk, úgyis elér hozzánk az üzenet... Most akkor mi lehet az igazság? Én egyébként úgy gondolom, hogy ha elalszunk, akkor is fogadunk be információkat. Maximum nem emlékszünk rá.
    előzmény:
    szivárvány50 (9678)
    2009-06-03  20:01
  14. 2009. június 4. 08:109688.
    A könyv folytatásánál most egy relaxációs CD következik /15/, akit érdekel letöltheti.Én az este meghallgattam, teljesen sikerült ellazulnom
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. június 4. 07:589687.

    szép reggelt Mindenkinek

     

    "JÚNIUS 4

     

    Hozz lelket a világba

     

    Azok, akik a spirituális utat kívánják követni, mind a nyugati, mind a keleti hagyományokban elvonulnak a világtól, cölibátust fogadnak és elkerülik az intim kapcsolatokat. Úgy tekintenek a partnerkapcsolatokra, mint ami elvonja a figyelmüket a lelki fejlődéstől. Az igazság az, hogy tényleg nehéz tudatos kapcsolatban maradni lelkünk belső lényegével, ha közben a hétköznapok problémáival is foglalkozni kell, különös tekintettel a partnerkapcsolatainkban felmerülő nehézségekre.

    Mindazonáltal eljött az idő, hogy a lelki gyakorlat új szintjére lépjünk. Most szembesülnünk kell azzal a feladattal, hogy lelkünket teljesen bevonjuk a fizikai világba, napi életünk minden mozzanatába és pillanatába. Ehhez hajlandónak kell lennünk szembenézni mindazokkal a problémákkal, amelyeket esetleg azzal igyekszünk elkerülni, hogy elvonulunk a világtól.

     

    *

    Lelkem belső lényegét

    belevonom

    a napi életembe."

     

    További csodás,szép napot Mindenkinek

    Az enyém az

    Hiszem, hogy valami csodás dolog történik ma Velünk

    Ma csütörtök és klub napom lesz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. június 4. 07:539686.

    Szia Popoppy!

    Üdv a klubban! Jó kérdést tettél fel, azt hiszem hitelesen ezt Bio vagy Mildo tudná elmesélni Neked, mert ő megtapasztalta hogyan kell alfába menni tanfolyam nélkül. Én pár jó tanáccsal szolgálhatok, először is ne parázz azon, hogy már alfában vagy-e vagy sem, mert akkor nem sikerül. Én amikor a tanfolyamon tanultuk, meglepődtem, hogy ennyire egyszerű és ismerős érzés, valószínűleg tudtomon kívül voltam már alfában.

    Mi a tanfolyamon és utána is úgy csináljuk, hogy

    - helyezkedj el kényelmesen, inkább ülj, mint feküdj, mert akkor bele aludhatsz,

    - a kezeidet- lábaidat ne tedd keresztbe,

    - csukd be a szemed, 

    - vegyél egy mély levegőt, és kiengedve, mond el a 3-as számot háromszor, közben képzeld is el a 3-as számot

    - vegyél egy mély levegőt, és kiengedve, mond el a 2-es számot háromszor, közben képzeld is el a 2-es számot

    - vegyél egy mély levegőt, és kiengedve, mond el a 1-es számot háromszor, közben képzeld is el a 1-es számot 

    És már alfában is vagy, ilyenkor még lehet egy másik gyakorlatot csinálni, lazítsd el a testrészeidet a fejed tetején lévő bőrtől kezdve a lábfejedig. Ezt is nagyon egyszerűen kell csinálni, annyit teszel, hogy most ellazítom a fejem tetején a bőrt, a homlokomat, a szem körüli izmokat, lazíts és menj mélyebbre. stb. Így egy mélyebb és tudatosabb szintre jutsz. És itt jön az élvezet képzeld el, azt amit akarsz!!!

    Legyen szép napod!!!

    előzmény:
    Popoppy (9684)
    2009-06-04  01:07
  17. 2009. június 4. 07:339685.

    Sziasztok!

    Jó reggelt és hoztam pár élénkítő és frissítő italt.

    Ma is egy csodálatos napunk van! (ha akarjátok) az enyém az!!!

    Megnéztem ezt az agykontroll-os összeállítást, és az jutott eszembe, milyen jó lenne a nagy fiamnak, akinek  -11-es szemüvege van és rövidlátó. Már többször próbálkoztam nála, hogy ilyen-olyan jó módszert találtam és már 7 évesen végezte el először az agykontroll tanfolyamot. Mégsem akar ezen változtatni, néha kipróbálja a módszert és nagyon hamar feladja, de nem tudok mit tenni, mert neki kell megérnie, ahhoz, hogy neki tényleg szüksége legyen arra, hogy ne viseljen szemüveget. Szoktunk beszélgetni, és sok példát hall tőlem, hogy nekem milyen sikereim vannak, sőt, látja, hogy a kicsi fiam milyen szépen gyógyul, (teljesen más a két gyerek gondolkozás módja) mégsem akar semmit tenni az ügy érdekében. Én azt tapasztalom, hogy nem véletlen az, hogy egyre inkább kitolódik a szülés a nők 30-as éveibe, akkor már remélhetőleg felébredtek már, és egy egészen más generációt fognak nevelni ezzel a másik tudással. 

    Más: mától van könyvhét  a Vörösmarty téren Bp-en, de aki máshol él, az is nagyon olcsón tud most vásárolni, mert az összes online könyvesboltban hatalmas akciók vannak, érdemes körbe nézni. Már egész listám van, hogy mit szeretnék, tudatosan és célirányosan megyek oda holnap reggel, nem sok időm lesz, össz. másfél óra, de hiszem, hogy ennyi idő bőven elég arra, hogy megtaláljam azokat a könyveket, amelyek rám várnak. 

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (9682)
    2009-06-03  22:39
  18. 2009. június 4. 01:079684.

    Sziasztok!

    Bocsi hogy bepofátlankodok ide de úgy tűnik profik vagytok...arra keresem a választ hogy lehet ellazulni? lemenni alfába? ez a 100-tól visszaszámolós módszer jó? de nekem mindig elkalandoznak a gondolataim, képtelen vagyok csak a számokra koncentrálni...nagyon szeretném megtanulni ha lehet adjatok pár tanácsot. köszi előre is.  

    előzmény:
    naju (1)
    2007-05-30  16:09
  19. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. június 4. 00:349683.

    A szerencse tanulható  

     

     

    http://www.youtube.com/watch?v=u60OBapk7q4

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. június 3. 22:399682.

    Bio! 

     

    Egyetertek. A HIT a kulcs! Persze az is, h. tegyunk azert, amit el szeretnenk erni. Nem eleg a CD-ket onmagukban hallgatni. Szemleletvaltasra, a gondolkodasunk teljes atalakitasara is szukseg van. Nem eleg CD-ket hallgatva "passzivan", tele negativitassal, gyulolkodessel varni, hogy a sult galab a szankba repuljon. Valtozni kell!

     

    A hit erejere bizonyitek ez a video. Talan mar lattatok. Amire ki akarok lyukadni, arra nagyon jo pelda, amirol kb 4:10 -nel (4 perc, 10 masodpercnel) van szo a videon. Engi Laszlora gondolok. Ennel jobb "bizonyitek" sztem nem kell. 

     

     

    http://www.youtube.com/watch?v=hZwKoohehXc  

     

     

    Jo szorakozast!  

    előzmény:
    biobio1 (9681)
    2009-06-03  22:09
  21. 2009. június 3. 22:099681.

    Teljesen egyetértek! Végül is én is erről próbáltam beszélni. Nem mást kell hibáztatni. Én elfogadom, hogy a tudatalatti mindenre képes. De még sajnos nem vagyok azona szinten, hogy mindenre vállalkoznék. Igen, nekem is mankó volt a körzeti orvos. Közölte, hogy mi a bajom szerinte. Utána elhatároztam, hogy nekem ehhez nem kell antibiotikum és ezt el is HITTEM. Balesetnél el sem tudom képzelni, hogy valaki visszautasítja a segítséget. Bár biztosan van erre példa. Bár szerintem akinek már ilyen nagy a hite, azzal nem is történik baleset.

    vannak emberek, akik ezt mndáják: naponta 2-szer hallgatom ezt meg ezt a CD_t, vagy naponta csinálom ezt meg ezt az agykontroll gyakorlatot, de higgyétek el, sz.rt se ér! Hát azért nem ér semmit, mert a nap maradék 23 órájában (esetleg vonjuk le az alvásidőt, de még akkor is dolgozik a tudatalatti) kételkedik az egészben, negatív gondolatai vannak. De ezt nem ismeri be, még maga előtt se, csak másra mutogat. Végül is én ezt akartam az egésszel mondani. Az emberek nem vállalnak felelősséget a gondolataikért, inkább szidalmaznak mást, aki új utat mutat nekik.

    Régebben jártam akupunktőrnél. Nagyon dícsérték, de be kellett látnom utólag, hogy egyáltalán nem hittem benne ( ez mára már megváltozott). Úgy mentem oda, hogy pénzkidobás az egész, biztosan nem jól képzett ez a nő stb. Hát nem is használt. vajon miért használt másnak? Azt mondják nem minden módszer jó mindenkinek. Szerintem nem a módszer válogat, hogy ezt az embert meggyógyítom, ezt meg nem. Legyen szó homeopátiáról, EFT-ről, bármiről. Az ember választ.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (9680)
    2009-06-03  21:45
  22. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. június 3. 21:459680.

    Bio! 

     

     

    Ez a kerdes bennem is felmerult mindig, mikor az ongyogyitasrol olvasok. 

    Szerintem tobb oka lehet az orvosi segitseg vagy legalabbis orvosi kontroll szuksegessegenek.

     

    Egyreszt nagyon nagy gyakorlat, sok sikeres programozas kellhet ahhoz, hogy az ember felmerhesse, hogy milyen termeszetu/ sulyossagu betegseget tudhat egyedul, es milyet orvosi segitseggel lekuzdeni.

     

    Tenyleg van olyan is, h. valaki belefog az ongyogyitasba, de valamiert, valahol melyen nem is akar megszabadulni a nyavajajatol, de errol meg o maga sem tud. Vagy meg nincs eleg bizalma a programozasban (nincs meg eleg tapasztalata az eredmenyes alkalmazasrarol, ezert nem meri hinni, h. mukodik). Ilyen esetben biztosan nem lesz sikeres a gyogyitas, hiaba programoz naponta, sajat maga fogja hatraltatni a gyogyulasat.

     

    Aztan vannak olyan esetek (elorahaladott rak, baleset, vakbel gyulladas stb.), amikor gyors "beavatkozasra" van szukseg. Az ongyogyitashoz ido kell.

     

    Az orvos tud megfeleloen diagnosztizalni. A pontos diagnozis szukseges ahhoz, h. tudjuk, egyeltalan mit programozzunk.

     

    De sztem az orvosi "felugyelet" egyfajta "mankot", biztonsagerzetet is adhat, ami segithet abban, h. ne gorcsoljunk, h. lazan tudjunk programozni.

     

     

     

    előzmény:
    biobio1 (9665)
    2009-06-03  11:29
  23. 2009. június 3. 20:029679.

    "

    11. fontos pontunk az, hogy újra és újra csináljuk, amíg csak nem válik szokássá! Használjuk saját állításainkat! Használjuk saját állításainkat mindenkori céljainkhoz! Ha pl. le akarunk fogyni, hangozzék el az ideális súlyunk! Ha többet akarunk keresni, a kívánt jövedelmünk legyen ott! Ha más temperamentumot akarunk, vegyük azt fel! Ha jobban akarjuk beosztani az időnket, akkor azt vegyük fel! Ha kreatívabbak akarunk lenni, akkor a kreativitást vegyük fel! Ha több energiára vágyunk, akkor az energiát! Ha aludni akarunk éjszaka, akkor az alvást vegyük fel! Bármit, amire vágyunk az életben, elérhetünk, elérhetünk ezzel a módszerrel. Az utasítások betartásával. Ha saját felvételt akarunk készíteni, válasszunk lazító hatású zenét! Tegyük föl a lemezjátszóra! Tegyünk be egy kazettát a magnóba, egy másik magnetofonra, azután, miközben szól a zene, olvassuk rá a szöveget a magnókazettára! Olvassuk fel saját állításainkat, és ismételjük meg mindegyiket 5-ször! Ha végül felolvassuk az egész szöveget, akkor kész a felvétel.

    És ha elérjük a céljainkat, új felvételt készíthetünk. Az a kazetta, amelyet ehhez a programhoz adunk, igen sokáig használható lesz, mert évekig tartó munkával, alapos munkával készítettük. A kazettán szereplő 10 cél a 10 legfontosabb. Ha a magnós állítások e módszerét alkalmazzuk, egészen rövid idő alatt változások lesznek az életünkben, az eredményeinkben, egészségünkben, a temperamentumunkban, a személyiségünkben. És megismétlem, amit már elmondtam: Még sosem volt olyan célom magnós állítás formájában, amelyet nem valósítottam meg a kellő időben és pontosan a kellő módon. Ugyanolyan hasznos lesz az Önök számára is. Sok szerencsét!

    A jövő birodalmai a tudat birodalmai.” Winston Churchill (csörcsil)

     

     

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. június 3. 20:019678.

    "

    Tehát jó mélyen ellazulunk. És miközben az ellazulás állapotában vagyunk, 10 állítást hallunk, 5-ször ismételve. A 10 állítás végén aztán újból számolás következik. Visszajutunk éber állapotba. Az egész folyamat 21 percig tart. Legfeljebb. Egész egyszerű. Teljesen ártalmatlan, aggodalomra semmi ok. A testhelyzettel kapcsolatban nagyon fontos az, hogy egyenesen üljünk. Néha megkérdik: „Elalvás előtt csinálhatom?” Ha ágyban, fekvő helyzetben próbáljuk csinálni, vagy az történik, hogy elalszunk, ha pedig elalszunk, az üzenet már nem jut el a tudatalattinkba, vagy 2-es szám: annyira ellazulunk és felfrissülünk, hogy felébredünk, és nem tudunk elaludni. Jobb nem közvetlenül lefekvés előtt csinálni, hacsak nincsenek elalvási problémáink. Rengeteg olyan ember, aki stresszes helyzeteken ment át, azt tapasztalta, hogy ha úgy 5-ször, 6-szor lejátszotta 1 nap, sikerült teljesen megnyugodnia. Legyőzni az álmatlanságot, és végre mélyen tudott aludni.

    A 7-es pont: megszakítás nélkül csináljuk! Olyan helyre menjünk, ahol senki nem zavarhat meg! Ha telefon közelében vagyunk, kapcsoljuk ki, vagy menjünk távol tőle! Nincs annál rosszabb, mint ha a kazetta hallgatása közben megszólal a telefon, vagy pedig valaki odajön hozzánk. Néha megkérdezik: „A kocsiban is hallgathatom?” A válaszom: „Igen, a kocsiban is lehet, feltéve, ha behunyt szemmel is tud vezetni.” Megkérdik: „Kocogás közben is csinálhatom?” „Persze, ha behunyt szemmel kocog.”, mert ha közben nyitva van a szemünk… Ez nagyon fontos. Ha nyitva van a szemünk, akkor, akkor a szemet annyi inger éri, hogy képtelenek vagyunk alfába merülni. Erről tehát ne feledkezzünk meg, és megszakítás nélkül csináljuk! Naponta 2-szer és üres gyomorral. Jegyezzük meg: se ivás után ne csináljuk, se pedig evés után! És akkor se, ha valami cigarettánál erősebbet szívtunk!

    Nos, mi lesz mindennek az eredménye? Az egészhez nem kell más, csak 2 dolog: önfegyelem, ami a legtöbb emberben nincs meg, többnyire ez a kudarcuk oka, és persze ismétlés. Nagyon egyszerű. Igen. Ismétlés.

    Mi történik? Nos, már első alkalommal is mély ellazulást tapasztalunk. Ezzel a kazettával sokan mélyebben el tudnak lazulni, mint más, eddig kipróbált módszerrel. Próbálkoztak már a meditációval és sok mással.

    Másodszor: azt tapasztaljuk, hogy igen rövid idő, 2-3 nap alatt sokkal nyugodtabbak, higgadtabbak leszünk, ellazultabbak, és valahogy jó lesz a közérzetünk. Sokkal kevésbé leszünk ingerlékenyek és feszültek. A környezetünkben már 1 hét alatt észreveszik a változást. Azt mondják: „Valahogy megváltoztál.” 1 hónapon belül a minket csak felületesen ismerők is észreveszik, hogy megváltoztunk. Egy pszichológus barátom elmondta, hogy először hogyan, milyen módon észlelte a kazetta hatásait. Régebben nagyon ideges volt vezetés közben. Amikor valaki pl. elévágott, vagy ha közlekedési dugóba került. Rögtön méregbe gurult. Ezután viszont rájött, hogy a kazetta hallgatása megszüntette a feszültségét. Szépen ellazult, és… azt tapasztalta, hogy méregbe gurult, de ez csak pár másodpercig tart, aztán megnyugszik. Nagyon egészséges dolog. Egyébként, aki ezt hallgatja, az nem lehet stresszre hajlamos ember.

    Hány céllal foglalkozhatunk? Ha saját felvételt készítünk, 10-15 célt vehetünk rá a kazettára. Amikor leírjuk céljainkat, azt csináljuk, hogy megismételjük. Minden cél, minden pozitív, jelen idejű állítás esetén megismételjük: „Igen, egyetértek.” Vagy: „Igen, ez igaz.” Ez megerősíti az állítást, és mélyebben bejuttatja a tudatalattinkba. Pl. hallgatjuk a kazettát, behunyt szemmel, ez hangzik el: „Feltétel nélkül szereted magad. Igazán szereted magad.” Azt mondjuk: „Igen, ez igaz. Igen, egyetértek.” Amikor ezt mondjuk magunknak, azt közöljük a tudatalattinkkal, hogy ez igaz állítás. Ne feledjük, hogy az állításban az hat a legerősebben a tudatalattira, amit mondunk magunknak, és amit hiszünk! Ha valaki azt mondja, így szól: „Jó színben vagy ma.” Válaszoljuk azt, hogy: „Igen, tudom!” Mennyivel jobban érezzük ilyenkor magunkat, mintha azt válaszolnánk: „Ugyan, dehogy. Az előbb néztem a tükörbe.” Mindig értsünk egyet! Fogadjuk el, ismételjük meg!

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. június 3. 20:009677.

    "

    Ismertetek néhány tudnivalót a magnóra vett állításokról.

    Először is ez egy zenével ötvözött progresszív relaxációs módszer. A progresszív relaxáció során végigmegyünk a testen szavakkal, és minden izomcsoportot ellazítunk. A kazettán egy hangot hallunk, amely visszafelé számol. Fokozatosan ellazulunk, minden testrészünk ellazul. Mélyen, mélyebben, még mélyebben. Fokozatosan, egyre… egyre mélyebben, mélyebben ellazulunk. Érezzük, hogy minden feszültség eltűnik a testünkből. Az egész testünk teljesen ellazul. Az éber tudatunk ellazul, és alfába merülünk.

    A 2. pont: az ún. heterogén kondicionálás. A heterogén kondicionálásból a hetero azt jelenti: más, tehát valami más. Egyes szám 2. személyben beszélünk. E folyamatban a hang egyes szám 2. személyben beszél. Azt mondja: „te”. „Te szereted magad. Szereted, igazán szereted magad.” Vagy: „Teljes mértékben felelősséget vállalsz az életedért.” Olyan állításokat használ, amelyek egyszerűek, világosak, határozottak, jelen idejűek, 2. személyben szólnak. Miért? Még akkor is, ha mi készítünk felvételt a saját hangunkkal, akkor is 2. személyt használunk. Amikor más hangtól veszünk át információt, gyerekkorunktól úgy szoktuk meg, hogy szüleink és mások azt mondják: „te”. Vannak, akik szerint helyesebb, ha a felvétel 1. személyben készül: „keresek”, vagy: „ennyi a súlyom”, vagy: „szeretem magam”. De ha azt halljuk, hogy valaki saját magáról beszél, az nem befolyásolja a tudatalattinkat. Ha felvételt készít, amit meghallgat, mindig Ön az, aki veszi az üzenetet. Ha magunkban beszélünk, akkor viszont: „én”. „Én tudok, én csinálok valamit.”

    Harmadszor: nagyon egészséges. Nyugtató hatású, és felfrissít. Azt tapasztaljuk, hogy ha 20 percig hallgatjuk a felvételt (nemsokára adok ilyen kazettát), tehát ha hallgatjuk, amikor este hazamegyünk, vagy valamikor napközben, jobb, mint egy szunyókálás. Többet ér, mintha aludnánk, mintha gőzfürdőbe mennénk. Mert csodálatosan ellazít és felfrissít. Jó erőben leszünk. És ha… ha más hatása nem is lenne, príma közérzetet nyújt.

    A 3., illetve 4. szabály: a napi 2-szeri gyakorlás. Az ideális naponta 2-szer csinálni. Reggel és este. És üres gyomorral gyakoroljunk! A legjobb időszak a felvétel meghallgatásához: reggeli előtt, azután este. Hazaérkezés után, de még vacsora előtt. Ha naponta csak 1-szer van rá időnk, este csináljuk! Jobb, mint egy pohár ital. Többet ér, mint egy nyugtató vagy mint egy fekete. Fölfrissít, fölélénkít, és talpra állít. Ragyogó lesz a közérzetünk. Naponta 2-szer csináljuk!

    Az 5. pont: valami lazító hatású, lágy zene kell. Majdnem mindenfajta zene alkalmas lehet. Minél lassúbb, minél lazítóbb hatású, minél klasszikusabb legyen a zene! Lehet barokk zene, hallgathatjuk az óceán hangjait, lehet valami lágy klasszikus zene bármiből, amit szeretünk. A lazító hatású, lágy zene a háttérben az, ami ellazítja a tudatot. Még jobban, még jobban. Lehet fuvolamuzsika, lehet gitár, lehet hegedű. Bármi megfelel, ami ellazít. Amitől megnyugszunk, megpihenünk. Az ének persze nem felel meg erre a célra.

    Arról sem szabad megfeledkezni, hogy közben milyen testhelyzetben vagyunk. A testhelyzet fölvételéről beszélünk. Le kell ülni, egyenes háttal, lazán, lazán, csukott szemmel. Ezt hívjuk a testhelyzet felvételének. Lényegében ez úgy néz ki, hogy egy széken ülünk, teljesen egyenes háttal, a két kezünket ölbe tesszük, ne érjenek össze! Hunyjuk be a szemünket! Vegyünk mély lélegzetet, és hallgassuk a felvételt! A kazettán minden rajta van, csak föl kell tenni. Az aztán visszaszámol, eljuttat a mély ellazulás állapotába, valahogy így.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2009. június 3. 19:599676.

    "

    Lozanov persze arra is rájött, hogy ha az ellazulást zene kíséri, ez a 2. rész, akkor felgyorsul a folyamat. Amikor lágy zene szól, miközben mélyen el vagyunk lazulva, még mélyebben ellazulunk, tudatunk mélyebben ellazul, és így jobb lesz az életműködésünk. Ha kombináljuk, ha kombináljuk az ellazulást és a zenét, plusz az információbevitelt – vagyis szavak és gondolatok bevitelét –, sokkal gyorsabb ütemben tanulhatunk. Gyors, tartós változásokat hozhatunk létre magunkban. Rengeteg tudatküszöb alatt ható magnókazetta kapható, amelyben a szöveget észrevétlenül a zene mögé rejtik, hullámok zúgása mögé stb. Sok kutatást végeztek arról, hogyan hatnak az ilyen kazetták. Egyes forgalomban lévő kazetták nem megbízható kutatáson, hanem más elveken alapulnak. Azt ajánlom, vásárláskor gondosan vizsgálják meg őket, mert egyik-másik hasznavehetetlen, és persze drága is. Vannak viszont kitűnőek is. A zene plusz információ hatására az éber tudat, amely azt szokta mondani: „Várjunk csak, ezt az információt nem fogadom el.”, tehát az éber tudat, az őr a tudatalatti kapujában, ellazul és elalszik. És amikor az éber tudat elalszik, a zenével kombinált szöveg egyenesen a tudatalattiba kerül. Megváltoztatja az addigi programot, és tartós változást eredményez a viselkedésben. Ezt úgy hívjuk: magnóra vett állítások folyamata. Mindjárt kifejtem ezt.

    Hadd magyarázzak el néhány dolgot a háttérzenével kapcsolatban. Sokféle módszer van, amelyet kialakítottak. Egyfajta semleges zenét játszanak háttérzeneként irodákban és áruházakban. Egy montreáli kísérletben, amelyet egy áruházban végeztek néhány éve, kiválasztották, és… és a háttérzenébe rejtették a következő felszólításokat: „Ne lopj az üzletből! Lopni nem szabad! Ha ellopsz valamit, elkapnak és feljelentenek! Tehát, ha lopsz, eljárás indul ellened! Priuszod lesz! A lopástól tartózkodni kell!” Újra és újra megismételték a szöveget. De az emberi fül nem hallotta. A vásárlók nem hallottak mást, csak zenét. Ez az üzlet olyan környéken működött, ahol sajnos mindennapos volt a lopás. Ezt a speciális szöveget 2 hónapig játszották. 2 hónapig játszották ezt a szöveget a zenébe rejtve. És 2 hónap alatt a bolti lopások száma 50 %-kal csökkent. Tovább hagyták még 2 hónapig. A szint ugyanaz maradt. Aztán visszaváltottak a szokásos zenére. Ezután a következő 2 hónapban a lopások száma visszatért a régi szintre. Most egyébként ugyanezt a rendszert használják. Szól a háttérzene, de ma már a munkatársakhoz is szólnak szövegek. Felszólításokat rejtenek el a zenében, amelyek az alkalmazottakat befolyásolják. Ilyenek hangzanak el: „Szeretsz eladni! Kiváló eladó vagy! Szereted ezt az árut! Készséggel telefonálsz! Kitűnő munkaerő vagy! Kitűnő tervező! Jól osztod be az időt!” Hasonló üzenetek egész sora hangzik el a zenébe elrejtve, és a forgalom 10-20-30-40-50 %-kal is nő. Egyes áruházakban pl. a zenébe gondosan elrejtve ilyen szövegek hangzanak el: „Ne lopj a munkaadódtól! Ne lopj az áruházból!” és így tovább. A lopások száma 10-20-30 %-kal is csökkent, és meglepően rövid idő alatt.

    Most jutottunk el a magnóra vett állításokig, amely progresszív relaxáció zenével. Csodálatosak az ilyen felvételek. Abból állnak, hogy céljainkat fölvesszük kazettára, zenével együtt. És ellazult állapotban újra meg újra meghallgatjuk. Az állítások ilyenkor egyenesen a tudatalattiba merülnek, és a célok elkezdenek megvalósulni. Sok évvel ezelőtt kezdtem ezt a módszert használni. Azóta sok ezer embernek ajánlottam a magnós technikát, és annyit mondhatok, hogy minden cél, amit fölvettem egy zenés kazettára, és újra meg újra meghallgattam, valóra vált az életemben. Minden egyes cél valóra vált. Sőt, némelyikük meglepően rövid idő alatt. Ez az egyik legmegdöbbentőbb felfedezés. Amint a magnós tanulás fantasztikus felfedezés az oktatásban, ez a módszer az egyik legfantasztikusabb felfedezés a célkitűzés és -megvalósítás folyamatában. Megváltoztathatjuk személyiségünket. Elérhetjük céljainkat. Többet kereshetünk. Fogyhatunk, hízhatunk. Különleges dolgokat érhetünk el gyorsan és tartós eredménnyel e módszer segítségével.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2009. június 3. 19:589675.

    most vettem észre, ezt már egyszer feltettem, semmi gond, jön a folytatás:

    "

    Progresszív relaxáció zenével

     

    Georgij Lozanov munkássága, aki létrehozta a szuggesztológia és szuggesztopédia tudományát, ami a szuggeszció erejének alkalmazása a tanulási folyamatban, más tanulságokkal is szolgál számunkra. A tudatalatti átprogramozására gondolok. Ha megtanulhatunk, mondjuk, franciául vagy egy más nyelven, ha tanulhatunk történelmet vagy matematikát, és mindezt nagyon gyorsan, a mély ellazulás és a zene segítségével, szisztematikusan leírt folyamat keretében, vajon nem tanulhatunk-e meg új fogalomrendszereket is? Nem tanulhatunk meg új nézeteket? Fogalmakat vagy tulajdonságokat? Nem fejleszthetünk ki önbizalmat, képességet több pénzt keresni, képességet, hogy jobb szülők legyünk, jobb főnökök stb., ugyanazzal a módszerrel? Igen. Igen, lehet. Az elmúlt évek, évszázadok során az emberiség története folyamán nagy misztikusok, nagy vezetők, nagy vallásos tanítók, nagy filozófusok, gondolkodók azt tapasztalták, hogy ha ellazulnak, jó mélyen, még zene nélkül is, ha egyszerűen csupán mélyen ellazulnak, és meditálnak, bizonyos gondolatokkal foglalkoznak, akár egy tulajdonság az, akár egy mantra vagy más, a mély ellazulás és a meditáció egy gondolatról képessé tesz, hogy magunkévá tegyük a gondolatot.

    Álljunk meg ennél egy pillanatig! A lényeg tehát a mély ellazulás. Emlékezzünk a könnyedség törvényére! Minél kevésbé erőlködünk, annál jobban megy. A szellemi szférában az erőlködés kudarcot vall. Amikor az új információt a mély ellazultság állapotában továbbítjuk tudatunknak, akkor az sokkal gyorsabban fogadja el. Ha pozitív, könnyen lelkesedő, népszerű, vagyonos, befolyásos, sikeres emberek akarunk lenni, meg kell változtatnunk mentális programunkat, hogy a belső program, az, amiben hiszünk, az énképünk, a legfontosabb nézeteink, eszméink összhangban legyenek azzal, amit külsőleg szeretnénk tapasztalni. És a mély ellazulás a lényeg. Higgyük el, hogy az ellazulás a kincstár kulcsa! Az ellazulás szabadítja föl a lehetőségeinket. Modern korunkban általában az a felfogás uralkodik, hogy keményebben kell próbálkozni, fáradozni kell, erőlködni. Amint viszont mind jobban megismerjük a történelmünket és a keleti vallásokat, egyre inkább az derül ki, hogy az ellazulás a lényeg. Még a Harward Egyetemen is végeztek már ilyen kísérleteket, és megállapították, hogy már egy mély ellazulás is megváltoztatja az agyhullám-tevékenységet a kontrollcsoporttal szemben.

    Sok módja van ennek. Egyik a meditáció. Mi a meditáció? Egyszerűen annyi, hogy behunyjuk a szemünket, mély lélegzetet veszünk, és lemegyünk alfába. Csak ennyi az egész. Mély lélegzetet veszünk, behunyjuk a szemünket, lemegyünk alfába, az agyhullám-tevékenységünk e helyett ilyen lesz. Amikor egy padon ülünk, és ábrándozunk, még az is meditáció, ha csukva van a szemünk. A meditáció nagyon-nagyon egészséges. Pihentető, frissítő hatású. Dr. Herbert Benson, a Harward Egyetemről megállapította, hogy ha az „egy” szót ismételgetjük, újra és újra, már az is elég. Ha behunyjuk a szemünket, és minden kilégzéskor az „egy” szót ismételjük, néhány másodperc alatt meditációs állapotba merülünk. Akkor is, ha sose gyakoroltuk. A meditáció nagyon egészséges. Hogy mire jó? Az egész testet ellazítja. A tudatot is. Integrálja a személyiséget. Nyugodtnak, magabiztosnak érezzük magunkat. Csökkenti ingerlékenységünket, magabiztosabbak leszünk, és sokkal kevésbé hajlamosak a haragra, feszültségre. Éjszakánként jobban alszunk. Az emésztésünk is javul. Könnyebben elérjük a céljainkat és így tovább. A meditáció és a mély ellazulás fontos eszköz ahhoz, hogy fejlesszük önmagunkat. Van, aki azt mondja: „Nincs nekem erre időm.” Amikor nincs időnk rá, akkor a legfontosabb, hogy csináljuk. Bármi megfelel, ami hozzásegít a mély ellazuláshoz. Lemegyünk addig a pontig, ahol a tudatunk alfa szinten tud működni, és integrálja személyiségünket. Van egy… van egy tudomány, a pszichoszintézis tudománya, amely szerint: ha bármiről meditálunk, ez szintetizálja és integrálja a tudatunkat.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2009. június 3. 19:559674.

    "

    Azt tapasztalta az agy funkcióinak vizsgálatakor tehát, hogy a bal és a jobb félteke igen különbözőképpen gondolkodik. Lássuk, hogy érti ezt! Pl. a bal félteke verbális, azaz szavakban gondolkodik. A jobb félteke a képeket szereti. Művészi hajlamú, képekben gondolkodik. A bal félteke analitikus. A jobb félteke viszont horietikus. Az összes tényt, az összes információt látja. A teljes képet, ha úgy tetszik. A bal félteke pragmatikus, gyakorlatias, praktikus. A jobb félteke intuitív. Az intuíció és az érzések székhelye. A bal félteke konkrét. Azt szereti, amit megszámolhat, megérinthet, megízlelhet. A bal félteke, akarom mondani a jobb félteke absztrakt. Az absztrakt fogalmakért, tudományos fogalmakért, művészi vagy filozófiai fogalmakért felelős. A bal félteke lineáris. A dolgokat sorban, egymás után látja. Szeret egyszerre 1 dologgal foglalkozni. A jobb félteke ezzel szemben muzikális, művészi hajlamú. Ha úgy tetszik. És spontán. És a humorért is felelős. A bal félteke a nyelv központja. Igen. Ő köti a szavakat logikus rendben mondatokká. A matematika központja is ez. A jobb félteke a táncért is felelős. A költészetért. A megfelelő teljesítményhez a 2 féltekét össze kell hangolni. Rendkívül eltérőek a funkcióik, és kutatásai során Lozanov másra is rájött. Amikor azt vizsgálta, hogyan tanulnak az emberek, rájött, hogy tanulás közben eltérő az agyhullám-tevékenységük. Különböző, eltérő okok miatt.

    Rájött, hogy az agy 4 különböző szinten működik.

    Az 1. szint az ún. béta szint. A béta szint másodpercenként 14 hullám vagy több. A béta szint az éber állapot. Ebben vagyunk most is. Amikor az agyunk aktívan, élénken működik. Az agyhullám-tevékenységünk, a ciklusok, az agyhullám-tevékenységünk igen élénk. Az időnk legjavát ebben töltjük. Ez az az idő, amikor tanulásunk a legkevésbé hatékony.

    Azt tapasztalta, hogy a béta szint alatt az alfa szint van. Az alfa szint másodpercenként 8-13 hullám vagy ciklus. Ez már inkább moduláltabb hullámszint. Azt tapasztalta, hogy ebben az állapotban jobban tanulunk. Ez a mély ellazulás állapota. Ebben az állapotban akkor vagyunk, amikor teljesen ellazulva ülünk, amikor mondjuk ábrándozunk, vagy pedig elalvás előtt erre a szintre megyünk vissza.

    Az alfa szint alatt az ún. théta szint van. A théta szint másodpercenként 5-7 hullám. A théta szintnek nagyobbak a hullámai, és ebben a théta szintben vagyunk közvetlenül azelőtt, hogy álmodni kezdünk. Ennek a neve hallucinációs vagy illúziós szakasz. Ahol álmodni kezdünk, közvetlenül elalvás előtt. Előfordult már, hogy fölriadtak, rögtön azután, hogy elaludtak, és hirtelen kijöttek ebből a théta szintből? Nem a deltában voltak, még nem aludtak mélyen. Nagyon kellemetlen érzés. Lozanov azt tapasztalta, hogy az alfa-théta szint az, ez a szint az, ahol a legjobban lehet tanulni. És amikor ezen a szinten tanulunk, tanulási képességünk ugrásszerűen nő.

    A théta alatt a delta van. A delta másodpercenként 0,5-4 hullám. És ezek hosszú hullámok. Másodpercenkénti fél hullám alatt már nem működik a szervezet. Az agyhullám-tevékenység megszűnése az elektroenkefalogrammon a halál egyik klinikai meghatározása. Lozanov azt próbálta meg, azzal kísérletezett, hogy le lehet-e hozni az embereket az… az, az éberség béta szintjéről erre az alfa-théta szintre. És valahogy aktiválni a jobb és bal féltekét, hogy egyszerre működjenek.

    Kidolgozott egy módszert, amelyhez zenét használt. Zenét használt és relaxációt. Elkezdte a kísérleteit már 1965-66-ban Bulgáriában. Rendkívül érdekes kísérletek voltak. A nyelvvel kezdte. A nyelv pedig, amelyet választott, a francia volt. Ha felnőttként beiratkoznánk valahová egy francia tanfolyamra, azt várnák tőlünk, hogy 3 óra leforgása alatt (3 óra az ideális tanulási idő nyelvnél) azt várnák, hogy 3 óra alatt hozzávetőlegesen 25-40 szót tanuljunk meg. Ami pedig a megjegyzést illeti, azt várnák, hogy a vizsgáig – megfelelő tanulás esetén – emlékezzünk úgy 80 %-ra. Vagy annyira se.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2009. június 3. 19:549673.

    "

    Még egy fontos pont a tanulással kapcsolatban. Az, hogy ha többet akarunk keresni, többet kell tanulni. Ha többet akarunk keresni, többet kell tanulni. Ez az egyik legfontosabb egyszerű megállapítás, amit valaha hallhattunk, hogy: világunk a tudásra épül. Az, hogy mennyi pénzt keresünk, közvetlenül attól függ, hogy mennyi hasznos, értékes tudást szívtunk magunkba. Ha olyanok, mint én, akkor türelmetlenek. Tudni szeretnék, hogyan lehet többet tanulni gyorsabban, hogy gyorsabban jussunk sok pénzhez? Erről lesz szó.

    A 3. pont az, hogy közvetlen összefüggés van az életkor hossza és a tanulás között. Azt tapasztalták, megfigyelték, hogy minél aktívabb az elme, annál tovább élünk. Amikor olyan embereket látunk, akik szenilissé kezdenek válni már 60 éves kor körül, tudhatjuk, hogy ezek az emberek bizony már régóta nem olvasnak, és rengeteget nézik a televíziót. Az idős amerikaiak naponta átlagosan 7 órát nézik a televíziót. Ez természetesen rendkívül passzívvá teszi az agyukat. Az agy lassan sorvadni kezd. A reflexeik, az intelligenciájuk és a környezetükre való reagálás képessége hanyatlani kezd. Minél tovább tanulunk, annál aktívabbak maradunk intellektuálisan. Annál több energiánk és életerőnk van. Annál egészségesebbek vagyunk. Igen. Gondoljunk csak olyan szuperkreatív emberek életére, mint Goethe, aki a Faust 2. részét 85 éves korában kezdte írni. Vagy Mózes nagymama. 75 éves korában kezdett festeni, és 100 éves korában még festett. Albert Schweitzer, akivel Afrikában dolgoztam, még egész nap aktív volt 91 éves korában. Amikor a legtöbben azok közül, akikkel felnőtt, már régóta a sírban voltak. Ezért hacsak… hacsak, hacsak… hacsak azért is, mert sokáig akarunk élni, aktív, intelligens deákká kell válnunk. Fejlesszük ki a tanulási képességet, és tanuljunk meg tanulni!

    Évekkel ezelőtt, az 50-es években, Bulgáriában egy Georgij Lozanov nevű személy kísérleteket kezdett, amelyeknek óriási… amelyeknek óriási hatásuk volt a nyugati világ gondolkodására az elmúlt évtizedekben. Elsőrangú könyvet írt munkájáról, címe: Szupertanulás. Ebben a könyvben a kísérleteiről számol be. Lozanov felfigyelt arra, hogy az információ mennyisége annyira gyorsan nő, hogy senki sem tarthat lépést vele szakterületén. Akármilyen területen dolgozunk, évente több tucat, több száz, több ezer cikk jelenik meg. És ezt senki nem tudja mind elolvasni. És az kezdte foglalkoztatni, hogyan lehetne olyan módszert kialakítani, amellyel gyorsabban tanulhatunk. Módszerét gyorsított tanulásnak nevezte. Mi gyorstanulásnak hívjuk. Egyesek szupertanulásnak hívják. Ugyanazt jelenti: hogyan sajátíthatunk el több információt gyorsabb ütemben? Lozanov sokat dolgozott. Az egész agykutatásnak úttörőjeként kezdte. Tapasztalta, hogy az agynak tényleg 2 féltekéje van, és az agynak ez a 2 féltekéje eltérő funkciókat lát el. A legjobban tanuló személyek képesek a 2 félteke megfelelő összehangolására és használatára. Bizonyos funkciókat a bal félteke lát el, más funkciókért pedig a jobb felelős. Azt is észlelte, hogy van egy szövettömeg, amely kettéosztja az agyat. Neve: korpusz kollózum. A gyerekek egészen 5-6 éves korukig 25-ször olyan gyorsan tanulnak, mint a felnőttek. Arra gondolt, nem lehetne-e újjáteremteni a gyermekkori feltételeket, amelyek miatt olyan fantasztikus, hihetetlen gyorsan tanulnak a gyerekek. Újjáteremteni felnőttkorban.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2009. június 3. 19:549672.

    szép estét Mindenkinek

     

    Hoztam egy kis folytatást:

    "

    Gyorstanulási módszerek

     

    Többször  volt  már  szó az  emberi  potenciálról  és arról,  hogy az  átlagember  ennek 10 %-át sem használja ki. Albert Einstein agyát halála után kivették a koponyájából, és megvizsgálták a Cornell Egyetemen. Kiderült, hogy egész életében csak 15 %-át használta szellemi potenciáljának a század egyik legnagyobb zsenije. Mit jelent a szellemi potenciál? Gondolkodási képességünk kihasználását jelenti. Azt a képességet, hogy aktivizáljuk az agysejteket, az ún. neokordexet, az emberiség gondolkodó agyát. Főleg arról beszélünk ebben az előadásban, hogyan használhatjuk hatékonyabban az agyunkat. És olyan módszerekről, amelyek segíthetnek a gyorstanulási technikák elsajátításában.

    Ilyen a tanulás a teljes aggyal. Gyorsított tanulás vagy szupertanulás. Ismerjük azt a tényt, hogy az átlagember gondolkodási képességének nem sokkal több, mint 1-2 %-át használja. Még 10 %-át sem használjuk ki, mert ha agyunk 10 %-át kihasználnánk, bármit elérhetnénk, amiről csak álmodunk. Most arról lesz szó, hogyan használhatunk ki többet. Sok mindent tudunk az agyról. Pl. az intelligenciával kapcsolatban. Az intelligenciának nem az IQ a fokmérője, mert az intelligencia viselkedés- és gondolkodásmód. Rendkívül intelligensnek tartott emberekről kiderül egy érdekes dolog. Az tapasztalható, hogy nem sokkal intelligensebbek,  mint mi,  de  fejlesztették  az  intelligenciájukat.  Fogalmazzuk  meg  így: az intelligencia fejleszthető erőfeszítéssel. Az intelligencia ugyanúgy fejleszthető, ahogy az izomzat. Az a személy, aki intelligens egy szakmában, foglalkozásban, egy ügyvéd, egy orvos vagy pedig egy üzletember, nem feltétlenül olyasvalaki, aki azzal a tehetséggel született. Hanem olyan ember, aki évekig tartó munkával, tanulással kifejlesztette. Úgy fogjuk fel az intelligenciát, mint egy izmot! Az IQ alakítható. IQ. Ez a bizonyos szám. A szellemi képesség igen széles skálán alakítható. Emlékezzünk, mit mondtunk a pozitív várakozásokról! Egy diák IQ-ja nem kevesebb, mint 25 ponttal emelkedett egyetlen iskolai év alatt. Ez gyakori. Sok olyan esetet jegyeztek fel az IQ-ról, más szóval a gondolkodási képességről, hogy valaki 10-20-30 pontot ugrott egy bizonyos tanulási mód eredményeként, ha eredményes módszert választott. Mindjárt beszélünk erről.

    Az IQ tehát jelentősen alakítható. Ezek szerint sokkal okosabbak vagyunk, mint ahogy gondoljuk. Sokkal intelligensebbek vagyunk, mint ahogy feltételeztük volna. Azt szintén tudjuk, hogy az IQ az énképtől is függ. Világos? Nagyon sok emberről kiderült, hogy rendkívül intelligensek, de mivel negatív környezetben nőttek fel, egészen fiatalon beléjük nevelték, hogy nem valami nagy lumenek. Egy fiatalembert pl. nem biztattak továbbtanulásra, ugyanis egy csöppet sem tartották tehetségesnek. Később aztán kiderült, hogy az IQ-ja eléri a 175-öt. Ezt a hadseregnél állapították meg. Mikor leszerelt, 6-féle vállalkozásba kezdett, 28 éves korára multimilliomos lett. Csak azért, mert bebizonyították, hogy tehetséges. Az iskolában nem azért nem figyelt soha, mert nem volt elég intelligens, szó sincs róla. Hanem azért, mert mindent azonnal, első elmondásra megjegyzett, és rettenetesen unatkozott. Tapasztalható, hogy igen sokan jóval okosabbak, mint hiszik. Mint hiszik. Korábbi tapasztalataik miatt azonban az énképük úgy irányítja őket, hogy elmaradnak valódi intelligenciájuktól. És ez igaz számunkra is. Majdnem minden esetben. Egy további fontos pont az, hogy a tanulási képesség alakítható. A tanulási képesség alakítható. Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy formálható, csiszolható. Olyan, mint valami megmunkálható fém. Igen. A tanulási képesség alakítható, tehát megtanulhatunk tanulni. Csodálatos dolog, hogy az ember mennyire képes tanulni. Megtanulhatunk tanulni, amit csak akarunk. És minél többet tanulunk, annál nagyobb lesz a tanulási képességünk. A tanulási képesség olyan, mint egy izom. Minél jobban nyújtjuk, használjuk, annál jobban nő a képesség. Minél többet tanulunk matekot, annál könnyebben megy a történelemtanulás, és minél több filozófiát tanulunk, annál könnyebb a pszichológia is. Vagyis bármilyen tárgy tanulása növeli a tanulási képességet.

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2009. június 3. 19:459671.
    Gratulálok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_631695 (9662)
    2009-06-03  08:20
  32. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. június 3. 19:109670.
    Megnyugtatlak: csak 2-3 cikket olvastam el beloluk. Gondoltam belinkelema fo oldalt a es majd mindenki szelektal maganak aszerint, hogy mi erdekli. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (9664)
    2009-06-03  10:24
  33. 2009. június 3. 16:229669.

    Szerintem, a betegsegek olyan okbol kifolyolag is keletkeznek amit nehezen tudunk megerteni. Ezek az okok pedig nem mindig megszuntethetoek a hit vagy programozas erejevel. Ilyen esetekben nem segit semmi sem. Barmennyire is mi alakitjuk az eletunket- nem mi vagyunk a Teremto.

     

     

    előzmény:
    biobio1 (9665)
    2009-06-03  11:29
  34. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 3. 13:459668.
    Ez igy van.Ezért a tutit se lehet senkinek mondani.
    előzmény:
    biobio1 (9667)
    2009-06-03  12:28
  35. 2009. június 3. 12:289667.
    Köszi a választ! Én úgy gondolom, hogy az emberben lévő hit mértékétől függ, hogy mire képes. Volt már olyan, hogy a körzeti orvos jól lehordott, mert nem vettem be az antibiotikumot, és még mindíg köhögtem. Felírt még egyet és közölte egy hét múlva menjek vissza. azt sem vettem be. meggyőgyultam. a konfliktus elkerülése végett azt mondtam neki, hogy beszedtem. nagyon elégedett volt, hogy: Ugye megmondtam stb. Senkit nem lehet azért hibáztatni, hogy ebben vagy abban a módszerben hisz. Ha a gyógyszerben hisz, szerintem az is segít, hiszen így vagyunk beprogramozva. ha lehetséges, én megpróbálok más utat találni. van, hogy sikerül, van, hogy nem. Természetesen életmentő beavatkozásnál nekem személyszerint biztosan nem lenne még olyan nagy a hitem, hogy elutasítsam a segítséget, pedig erre is van számtalan példa. Mindenki más szinten van. A Domján Lacitól is kérdezték az agykontroll tanfolyamon, hogy valamilyen ciszta (már nem emlékszem milyen fajta) elmúlasztható-e agykontrollal? azt mondta, hogy inkább műtesse meg és programozza a mielőbbi, gyors felépülést. meglepődtem rajta, hiszen komolyabb betegségeket is elmulasztottak már agykontrollal. Persze ő sem tudja garantálni, hogy milyen hittel rendelkezzen az illető, senkinek nem látni bele a fejébe, és akkor őrá mutogatnának, ha nem sikerül. De inkább ezt kéne kihangsúlyozni. Más helyett nem lehet teremteni, akkor sem, ha húsz fajta tanfolyamot végez el.
    előzmény:
    naju (9666)
    2009-06-03  12:11
  36. 2009. június 3. 12:119666.

    Szia Bio!

     

    Szerintem azért írják a végére azt a bizonyos mondatot, hogy jogilag ne lehessen bele kötni, meg vannak olyan esetek, ahol nem utasíthatod vissza az orvosi segítséget, pl. egy életmentő dolognál, autóbalesetnél, viszont nagyon sokat tehetsz azért, hogy hamarabb és teljesen meggyógyulj.

    Más: ma nagyon működött nálam a telepátia, mert felhívtam egyik barátnőmet, és az volt az első mondata, hogy épp arra gondolt, 2 perccel ezelőtt, hogyha elindul valahova kocsival, akkor megcsörget. Én meg rá 2 perccel felhívtam. Milyen érdekes. Csak eszembe jutott, és már vettem is a telefon és már hívtam is.

    Legyen nagyon szép napotok!!!

    előzmény:
    biobio1 (9665)
    2009-06-03  11:29
  37. 2009. június 3. 11:299665.
    Az első cikket olvastam el, arra szeretnék reagálni. A leírtakkal egyetértek. Viszont mindíg ott a kérdés bennem, hogy az orvosi segítség is hit kérdése? elmondják, hogy vizualizálj, mert ezzel meg tudod gyógyítani magad, dea végére odaszúrják, hogy azért ne utasítsd el az orvosi segítséget. Mintegy kételkedésként, hogy tudatalattid mindenre képes. Mintegy mentőövként. Ilyen esetben mégiscsak az bujkál az emberben, hogy ha más nem, hát a gyógyszer biztosan segít... De akkor abban hiszel. Itt van ez az allargiavizsgálat. A tudatalatti reagált. Megcserélték az anyagokat és akkor is jelentkezett reakció, mert azt hitte a páciens, hogy az az allergén anyag. Szóval bajban vagyok ezzel. Mi a véleményetek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (9660)
    2009-06-02  22:51
  38. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 3. 10:249664.
    Azért remélem időnként még szelektálsz is mikor ennyi mindent összeolvasol. Mármind nem mindent kell készpénznek venni ami leiródik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (9659)
    2009-06-02  22:26
  39. 2009. június 3. 08:249663.

    Sziasztok!

    Jó reggelt és hoztam pár finomságot!

    Ma is egy csodálatos napunk van!! (ha akarjátok) az enyém az!

    Ma lett volna lehetőségem, hogy eljussak prana-nadi nyílt napra, egy kicsit feltöltődni, és milyen érdekes , hogy anyukám megint ér rá az Alexra vigyázni. Hát ez van, elfogadom ilyennek, vagy én teremtettem ezt meg? Mostanában sokszor mondogattam, panaszkodtam másoknak, hogy anyukám mindig akkor nem ér rá, amikor nekem lenne szükségem rá. Rájöttem, hogy sokkal jobban oda kell figyelnem a gondolataimra. 

    Emlékeztek,a  titok c. filmben van egy olyan történet, hogy egy éven keresztül naponta 2-3 percet gondolt a pasi a vágyaira (kívánságtábla) és utána tette a dolgát, és minden bejött az életébe. Én mostanában minden este, virtualizálom a legfontosabb dolgokat, amit szeretnék, és már jönnek be olyan tapasztalások amik ezzel függenek össze. Pl. ilyen egy piros autó, a minap hazahozott egy ismerős a piros autójával. Ezek a történések azt mutatják, hogy jó irányban van a "csónakom" az érzelmi vezérlő rendszerem, és ha jó írányban vannak a gondolataim és érzéseim, akkor hamarosan megtapasztalom a  saját piros autót is.

    Tegnap este a játszótéren egész jó társaság jött össze, jót beszélgettünk, a gyerekek jót játszottak, de történt egy szomorú esemény is, két anyuka összevitatkozott, végül az egyik megverte a lányát. Elég durván sikerült aztán beszólnom ennek az anyukának, de remélem ráébresztettem, hogy nem verni kell a gyereket, azért mert ő ideges, hanem elfogadni olyannak amilyen. Én ilyenkor a nagy fiammal szoktam példálózni, mert ő is úgy pörög mint az ő lánya, idő és türelem kell hozzá, hogy teljes szívből elfogadjuk olyannak amilyenek, de nekem úgy érzem sikerült.

    Más: tegnap reggel nem akart működni a  sz.gépem,  elképzeltem, hogy fehér fény árasztja el,  de olyan sok, hogy már az egész gép csak úgy fénylik. Aztán tettem-vettem a dolgomat, és mikor újból eszembe jutott bekapcsoltam és tökéletesen működik azóta is!!

    Legyen olyan napotok amilyet teremtettek magatoknak!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_631695
    Torolt_felhasznalo_631695
    2009. június 3. 08:209662.

    Szeretnék köszönetet mondani:

    talán az angyaloknak, talán az égnek, talán egy felsőbb erőnek.. nem tudom kinek.. még nem fogalmazódott meg bennem...

     

    de köszönöm azt, hogy így is helyt tudtam állni az éves záráson, és bár megviselt tegnap estére ( könnyek, hányinger, remegés, szédülés és kimerültség formájára ), de határidőben benyújthattam mindent...

    fura ez, de én nem is tudom... valahonnan biztosan érkezett segítség...  és én borzasztóan hálás vagyok most érte...

     

    kívánom, hogy legyen szép, csendes, nyugodt napunk mindannyiunknak.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2009. június 3. 08:109661.

    *

    szép reggelt Mindenkinek

     

    "JÚNIUS 3

     

    A teljesség bennünk van

     

    Sokan vagyunk, akik elvesztettük kapcsolatunkat önmagunkkal. Az az üresség, magányosság és kétségbeesés, amit azért érzünk, mert elvesztettük a belső kontaktust, abból fakad, hogy önmagunkon kívül akarjuk meglelni a beteljesülést. Más partnerkapcsolatok után nézünk annak reményében, hogy majd csak találunk valakit, aki segít abban, hogy teljesnek érezzük magunkat. Ám mindez mégsem következik be.

    Senki sem tud segíteni az önmegvalósításodban, ha nem fejleszted ki a kapcsolatot önmagaddal. Az elsődleges kontaktus belül van. A teljességet akkor tapasztalod, amikor valamennyi oldalad egységbe rendezed és kifejezed.

     

    *

     

    Önmagamban

    találom meg

    a teljességet."

     

    További csodás,szép napot Mindenkinek

    Az enyém az

    Hiszem, hogy valami csodás dolog történik ma Velünk

    Az a fránya "nyikotinszörny" még mindig ..........

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. június 2. 22:519660.
  43. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. június 2. 22:269659.

     

    Egy kis olvasnivalo...  

     

     

    http://www.ideal.hu/ezoteria.htm l

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. június 2. 19:249658.

    Drága Karen és Bety!

    Köszönöm,hogy ily alaposággal éreztétek át a dolgaimat ill. a mostani helyzetemet. Nagyon jól írtátok,hogy ez nem az én életem, igen ezt nem élhetem meg, és nem is akarom! Máskor is láttam,de soha nem szóltam bele, de most  Ők hívtak,hogy segítsek be a háztartási munkába.

    Nem erőszakos veszekedés volt, csak vélemény váltás, ami már csak az utosó csepp volt a pohárba, mindig azt mondtam,hogy a fiamnak jó nekem is!

    Lehet, hogy én vagyok érzékenyebb ,de talán ez érthető, vagy nem?

    Nem fogok menni hetenként,mint ahogy szoktam, erről ma beszéltem a fiammal, és megértette az érveimet.

    Nem itt a szomszédba laknak ,hisz közel 50 km van köztünk.

    A veszélyeztett terhesség , meg nem olyan erőségű,mint ahogy írom, az orvos javasolta ,hogy többet pihenjen, mert kicsit nyitva a méhszáj( ha nagyobb lenne,akkor már rég korházba lenne, és be is varrták volna). Ez az én véleményem,és van hozzá egy kis tudásom.De már mindegy , saját magamat kell megnyugtatni,és talán másképpen látok mindent!

    Bocsi ,hogy ennyit foglalkoztam ezzel a dolgoggal,és  köszönöm a  véleményeteket,ez sokat segített.

    További szép estét, megyek bébi-szitterkedni!

    Még egyszer köszönöm,persze lehet,hogy az izgatottságomban sokszor rosszul fogalmaztam .

    Puszi, és ölelés

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179820 (9657)
    2009-06-02  18:28
  45. Torolt_felhasznalo_179820
    Torolt_felhasznalo_179820
    2009. június 2. 18:289657.

     Kedves Jucu! 

     

     

    "Én a gyermekem érdekében mindenre hajlandó vagyok..."

     

    A fiad mindig a fiad marad, viszont MAR NEM GYEREK, hanem FELNOTT. Ez nagyon fontos. Ne gyerekedkent, hanem (felnott) fiadkent tekints ra! Ne csinalj meg neki mindent, ahogy irtad, mert az nem melto egy felnott ferfihez.

     

     

     "Főzni is Ő főz, fiucskát is Ő rendezi, és utánna még tanul is!"

     

    "Ő nem panaszkodik,csak azt látom,hogy az mellett ,hogy tanul, háztartási munkát végez, gyermekével foglalkozik..."

     

     "...mind ezt a fiam helyett csinálom,Őt kimélem."

     

     

    Ha minket fel napi kb. ugyanannyi orat dolgozik a munkahelyen, ha kb. ugyanannyira kimerito a munkajuk, akkor termeszetes, h a hazimunka fele, illetve pl. a gyerekkel kapcsolatos teendok fele kokemenyen a ferfit illeti.

    Ha pedig az egyik fel (legyen az barmelyikuk) megbetegszik, korhazba kerul, vagy bevallal meg ket masodallast stb., akkor atmenetileg nyilvan egyikuk latja el az egesz haztartast. Ez a normalis.

     

    Most a ti csaladotokban eppen a menyed esett agynak, a fiadnak kotelessege minden masrol gondoskodnia. Ez nyilvan forditva is igaz. Egy veszelyeztetett terhesseg nem gyerekjatek.

     

    A csaladomban, ismerettsegi koromben nagyon sok no terhesen, majd ujszulott mellett szerzett diplomat, illetve doktoratust. Kozben termeszetes volt, hogy foztek, mostak, vasaltak, takaritottak, ellattak a gyereket, megetettek a kutyat stb., pedig akkoriban meg a mosogatogep, sot az automata mosogep sem volt altalanos. Tettek mindent egyedul, mivel ferjeik meg vasarnap is plusz munkat vallaltak a CSALADJUKERT, ezert szinte sohasem voltak otthon.

    Ha minderre a nok kepes, akkor nyilvan barmelyik ferfi is meg tudja tenni. A fiad ugyanugy be tudja pakolni a mosogatogepet, a mosogepet, ahogy a porszivot es a vasalot is meg tudja fogni. Nem lesz tole semmi baja. Legyen ferfi! Vallalja a kotelezettsegeit! Egy egyenrangu kapcsolatban igy van rendjen.

     

    Azt se felejtsd el, hogy minden ember addig marad egy kapcsolatban, amig az neki jo. Amig a fiad nem tesz a felesege hazsartos viselkedese ellen semmit (pl. nem ul le vele ezt megbeszelni) addig neki igy jo/ kenyelmes abban a kapcsolatban.

     

    Abban teljesen igazad van, hogy a menyednek tiszteletben KELL tartania a vallasukhoz valo viszonyodat es abban is, hogy nem beszelhet veled olyan hangnemben, amit te bantonak erzel. Masreszrol pedig neked is tiszteletben KELL tartanod az o maganeletuket. Ha a fiadnak problemaja van, akkor oldja meg o. Az o hazassaga, nem a tied. Ez az o kettejuk dolga.

     

    Ha valamilyen teged erinto dolog nem tetszik, azt a megfelelo stilusban nyugodtan megmondhatod a menyednek, de a kettejuk dolgaba nem szabad beleavatkoznod.

     

     "Tudom,hogy nem az én dolgom,és nem is itélkezem,de mi lesz ott ,ha meg lesz a másik gyermek!"

     

    Igy van! Tenyleg az o dolguk. Hogy mi lesz, ha itt lesz a masik gyerek is? Hat, majd megoldjak. Az o gyerekuk, az o felelosseguk, az o gondjuk, nem a tied. Csak magadnak artasz, ha ilyen dolgok miatt aggodsz.

     

    Azt ereztem a szavaidbol, h a menyeddel alapvetoen nem kedvelitek egymast. Ez onmagaban nem baj,hiszen nem vagyunk egyformak. Baj akkor szokott ebbol lenni, amikor az egymast nem szereto csaladtagok egymasra kenyszeritik magukat. Ezert szerintem jobban tennetek, ha kevesebbet talalkoznatok es tartanatok par lepes tavolsagot egymas maganugyeit illetoen. 

    Nyugodj meg, menj hozzajuk ritkabban, szervezz magadnak sok szabadidos programot, fessel es elvezd az eletet! A sajat eletedet eld, ne a fiadet probalt. Az ugyis lehetetlen. A fiad miat ne aggodj, felnott ember, meg kell tudnia oldania az eletet. 

     

    Kezeld lazabban a dolgokat!

    Minden szepet es jot!  

     

     

    előzmény:
    jucu50 (9625)
    2009-06-01  23:11
  46. 2009. június 2. 15:419656.

    http://www.universe-people.com/english/img_1000/obr1465.jp g

     

    Akkor elvezetes feltoltodest kivanok!!!!  

    előzmény:
    bettina1100 (9655)
    2009-06-02  14:01
  47. 2009. június 2. 14:019655.
    Lehet akkor kettőt is csinálok,meglátom mennyire leszek "tele"
    előzmény:
    di999 (9652)
    2009-06-02  13:57
  48. 2009. június 2. 13:599654.
    Hm,a másik gépen tevékenykedik velem szemben
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411316 (9653)
    2009-06-02  13:58
  49. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. június 2. 13:589653.
    Reménykedj ,hogy amit most irtál nem látja meg Ugyi a fürdőbe volt ?
    előzmény:
    bettina1100 (9650)
    2009-06-02  13:42
  50. 2009. június 2. 13:579652.

    En ugy gondolom, hogy hat a lelkedre is, a ketto osszefugg.Hiszen az ibolya a korona csakra szine, tehat biztos, hogy az egeszre hat, az egesz lenyunkre.-de lehet ezt meg erositgetni , fokozni nyugodtan utana egy masikkal is , biztos, hogy nem art, mert ez egy nagyon emberbarat , gyenged modszer...maximum erzed, hogy na, tele vagy energiaval, es akkor abbahagyod.

    Amugy a legmagasabb rezgesu szinek a feher es a sarga. Attol hamar optimista lesz az ember...mint a Nap szinei.

    Itt a #329-esnel pedig kulon kulon meg van celozva minden csakra...tehat igy is ugy is csak jo hatassal lesznek, akarmelyiket valasztod.-csak van, amikor celzottan erezzuk mire van rezgesszinten a legnagyobb szuksegunk, mi a leghatekonyabb abban az idopontban.

    előzmény:
    bettina1100 (9651)
    2009-06-02  13:45

Címlap

top