Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hepatitis "C"

Nyusza21
Létrehozva: 2007. augusztus 1. 18:20

Sziasztok!

Pár hete írtam már indítottam egy topicot hasonló címmel. Kedvesek és bíztatóak voltatok, ám sajnos "ránk jár a rúd".

Anyukámnál pár hónapja kiderült, hogy hepatitis C vírusa van. Hogy honnan kaphatta el? Senki sem tudja. Egy a lényeg, elkezdték a gyógyszeres, illetve az inyekciós kúrát. Sajnos ma volt orvosnál és most a 4. inyekció után azt mondta az orvos, hogy nem folytathatják a kezelést, mert a hemoglobin és a hematokrit szint vészesen zuhan és ha tovább szurkálná magát akkor komoly bajok keletkezhetnek. Így a kezelésnek vége.

Elsősorban olyanok írását illetve tanácsát várnám, akik hasonlón mentek keresztül és találtak esetleg más gyógymódot, vagy valamit amivel kezelik magukat. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mitévők legyünk. Annyira szeretnék neki segíteni, de egyszerüen ötletem sincs, hogy mihez nyúljak.

Kérlek Titeket, segítsetek, ha tudtok!

Köszönjük szépen!

Nyusza21

  1. 2018. február 19. 11:189751.

    Sziasztok!


    Az orvosomtól származó friss információ szerint Harvoni + Ribavirin kombót fogok kapni 12 hétig. Új irodalmi adatok szerint ez is hatásos 3-as genotípusú vírusra. A másik gyszer valóban nem adható. 


    Decemberben és januárban a Viekirax +Exviera kombóból osztottak ki nagyon sokat, ennek sikerült lealkudni az árát. Harvonit is fognak adni a betegeknek, de ebből kevesebbet osztanak ki. 


    A májenzim értékeim ismét megemelkedtek. Orvosom szerint most is és korábban is a gyszerektől emelkedett meg. Amikor nem szedtem (kb 2 évig) szépen csökkentek az értékek. 


    A mostani gyszerem nem ütközik a Harvonis kombóval, ha szükséges szedhetem tovább. 


    Most tudtam meg, hogy ugyan maradtam F2, de ezen belül javultak az értékek. 


    Zsírmáj, koleszterin, emésztési és egyéb problémák esetén mindenkinek javaslom, hogy forduljon dietetikushoz. A gyerekkorom óta folyamatosan magas koleszterin értékeim mind normál határon belüliek. 


    Üdv,


    Holdfény 

  2. 2018. február 12. 05:389750.

    Kedves Nóra!


    Nagyon ledöbbentem az eredményedet olvasva. Remélem az immunrendszered harcol tovább vagy hamarosan megkapod azt az Új Z-vel kezdődő nevű szert és kimúlnak a dögjeid.


    Addig is talán kicsit fel tudott lélegezni a májad, miközben benned sem tett kárt a kezelés. A sok csata után remélem Te nyered a háborút a vírusokkal szemben, hisz már rengeteg hatékony gyszer van, olyan nem lehet, hogy mindent túlél a vírus.


    Köszönöm, mailben várom a választ!


    Üdv,


    Holdfény


     


     

  3. 2018. február 12. 01:209749.

    Kedves Gabika! Köszönöm!


    Hamarosan bejün Magyarországra egy Z-vel kezdődő nevű interferonmentes kombináció, nagy valószínűséggel ezt fogom kapni, ha még egy ötödik kezelést is megfinanszírozna nekem az állam...


    A Harvonit január 15-én fejeztem be. Január 25-én volt a PCR-vérvétel.


    Én eredetileg F3 voltam 11,8 kPa, de tavaly februárban F2-t mértel, 7,8 kPa . A problémám  az 1a genotypusú vírus. Arra gyanaxom, hogy az sokkal nehezebben irtható, hallottam is ezt már.


    Már magamhoz tértem, és még reménykedem.


    Holdfénynek:  hamarosan megírom a választ a kérdéseidre, az emailcímedre! Holnap.


    Szeretettel:


    nora51


     

    előzmény:
    GobiTs (9740)
    2018-02-10  08:56
  4. 2018. február 12. 01:129748.

    Megőrült a NLCafé, hogy sokszorosította a levelem.

  5. 2018. február 11. 01:229747.

    Hogy Ti milyen aranyosak vagytok! Mindegyikőtöknek köszönöm a kedves, lélekemelő sorokat!!! Jól esik...


    Megráztam magam, holnap busójárásra megyek Mohácsra, így most azonnal lefexem mert késő van. Mindent köszönök nektek!


    Holnap este, miután kibusóztam magam búsulás helyett, érdemben válaszolok!


    Köszönöm, köszönöm!


    Szeretettel: 


    nora51

  6. 2018. február 11. 01:229746.

    Hogy Ti milyen aranyosak vagytok! Mindegyikőtöknek köszönöm a kedves, lélekemelő sorokat!!! Jól esik...


    Megráztam magam, holnap busójárásra megyek Mohácsra, így most azonnal lefexem mert késő van. Mindent köszönök nektek!


    Holnap este, miután kibusóztam magam búsulás helyett, érdemben válaszolok!


    Köszönöm, köszönöm!


    Szeretettel: 


    nora51

  7. 2018. február 11. 01:229745.

    Hogy Ti milyen aranyosak vagytok! Mindegyikőtöknek köszönöm a kedves, lélekemelő sorokat!!! Jól esik...


    Megráztam magam, holnap busójárásra megyek Mohácsra, így most azonnal lefexem mert késő van. Mindent köszönök nektek!


    Holnap este, miután kibusóztam magam búsulás helyett, érdemben válaszolok!


    Köszönöm, köszönöm!


    Szeretettel: 


    nora51

  8. 2018. február 11. 01:229744.

    Hogy Ti milyen aranyosak vagytok! Mindegyikőtöknek köszönöm a kedves, lélekemelő sorokat!!! Jól esik...


    Megráztam magam, holnap busójárásra megyek Mohácsra, így most azonnal lefexem mert késő van. Mindent köszönök nektek!


    Holnap este, miután kibusóztam magam búsulás helyett, érdemben válaszolok!


    Köszönöm, köszönöm!


    Szeretettel: 


    nora51

  9. 2018. február 11. 01:229743.

    Hogy Ti milyen aranyosak vagytok! Mindegyikőtöknek köszönöm a kedves, lélekemelő sorokat!!! Jól esik...


    Megráztam magam, holnap busójárásra megyek Mohácsra, így most azonnal lefexem mert késő van. Mindent köszönök nektek!


    Holnap este, miután kibusóztam magam búsulás helyett, érdemben válaszolok!


    Köszönöm, köszönöm!


    Szeretettel: 


    nora51

  10. 2018. február 11. 01:229742.

    Hogy Ti milyen aranyosak vagytok! Mindegyikőtöknek köszönöm a kedves, lélekemelő sorokat!!! Jól esik...


    Megráztam magam, holnap busójárásra megyek Mohácsra, így most azonnal lefexem mert késő van. Mindent köszönök nektek!


    Holnap este, miután kibusóztam magam búsulás helyett, érdemben válaszolok!


    Köszönöm, köszönöm!


    Szeretettel: 


    nora51

  11. 2018. február 10. 09:179741.

    Kedves Nóra!


    Utánna néztem az esetednek és találtam ezt a cikket, kimondottan javaslatokkal azoknak, akiknél a DAA nem volt először sikeres.


    http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/cld.532/pdf


    A te esetetben vagy 1. egy hosszab Harvoni kura vagy 2. egy Sofosbuvir/dactatosvir vagy 3. Simeprevir, sofosbuvir, ribavirin kombináció lenne aktuális.

    előzmény:
    nora51 (9735)
    2018-02-09  01:41
  12. 2018. február 10. 08:569740.

    Kedves Nóra! Nagyon szomoruan olvastam a virusszámodat...


    Ezzel kapcsolatban volna 1-2 kérdésem. Ha jól számolom, a 3 hónap kezelés már eltelt? A vért akkor adtad, amikor még kezelés alatt áltál vagy már utánna? F3-as vagy jól emlékszem? Mi az F3-F4-nél 6 hónap kezelést javasoljuk, ami nállad is indokolt lenne, már ha jól emlékszem a F3-ra, mivel igy nő a gyógyulás esélye (igy volt az előző EASL protokolban is, de az utóbbiban változtattak egy kicsit, sajnos... mivel a többségnek elég a 3 hónap és csak kis különbözet vat %-ban a 3 és a 6 hónap között).


    Tény, hogy a imundendszered is le tudná győzni, ezért a pozitiv hozzállás nagyon fontos!
    Drukkolok!


    És ölellek!


     

    előzmény:
    nora51 (9735)
    2018-02-09  01:41
  13. 2018. február 9. 23:529739.

    Kedves Nóra,


    Tegnap óta Mi is vártuk, h.vajon az eredmény mit mutat Számodra... Ledöbbentünk, nagyon sajnáljuk. Ugyanakkor az összes többivel elboldogult. Tudod, nem vigasztal, de láttam már olyat, akinek valóban legyőzte az immunrendszere a megmaradt talán 102 vírust. Szerintem Te tudod is, h.ki Ő. Olvastam egyszer a várószobán! Neked is sikerülni fog! Amennyi pozitív kisugárzás, életenergia van Benned, hogy muszáj!!! Tudom, érzem! Te, aki a legtöbbet adod a világnak, Nekünk, akik már néha nem hiszünk, adod az erőt! Csodálatos embernek tartalak ❤❤❤


    Hidd el, sikerül!!!


    Mint ismeretes, a Férjemnek is 1a vírusa volt, Harvoni 1db/nap + Riba 2-2db/nap. Egy nappal utánad kezdte el a kúrát (2017.10.25.) Ma kaptuk meg, hogy a január 16-i vérben nem detektálható a vírus. 🙏 Számunkra most ez egy morzsa, igazán majd júlisban mondhatjuk, h.megnyugodhatunk, persze, amennyiben akkor is 0 lesz. HISZEM, HISSZÜK, HOGY IGEEEN!!!


    Talán mégiscsak volt értelme végig szenvedni (és még néha most is) a Ribancvirint???!!!


    Nóra, és Mindenki! Bízzunk!!! Higyjünk!!! Tudjunk!!!


    Peace 🕊


     

  14. 2018. február 9. 21:389738.

    Kedves Nóra! Mélyen megdöbbentett,hogy nem sikerült megszabadulni vírusaidtólTudom ,az 1A-tól nehéz megszabadulni ,nekem is az volt.Fel a fejel!!!Ha áprilisban is pozitív leszel konzultálj az orvosoddal egy sofosbuvír+daklinza kezelésről,én ezektöl lettem vírusmentes .Drukkolok neked!!!!!Szeretettel Holati

    előzmény:
    nora51 (9735)
    2018-02-09  01:41
  15. 2018. február 9. 19:309737.

    Drága Nóra!


    Miután egyszerre kezdtük el a kezelést, ugyanabból a gyártásból kaptuk a 2 egymást követő doboz gyógyszert. Még az is megfordult a fejemben, hogy valami gyártási hiba folytán ezekbe a dobozokba keveredhettek olyan tabletták, amiben nem volt benne a kellő hatóanyag.


    Ha módodban áll, kérj a házidokidtól egy általános vérvizsgálatot, mert kíváncsi lennék a Te enzim értékeidre. Április még nagyon messze van:egyik nap leveszik a vért, és másnapra már kezedben az eredmény.


    Én a jövő héten fogom felhívni d.nőnket, remélem, már kezében lesz a vírus eredményem.


    Akik most kapják a kezelést, azt üzenném, ne a mi példánkból induljatok ki. Nekem pl. több személyes ismerősömnek is sikerült elérni a vírusmentes állapotot, majd a következő negatív lelettel gyógyultnak lettek nyilvánítva.


    Mindenkit szeretettel üdvözlök: Saniiitas

    előzmény:
    nora51 (9735)
    2018-02-09  01:41
  16. 2018. február 9. 08:239736.

    Hú Nóra! Letaglózott a hír. Reméljük úgy lesz, ahogy a doki mondja, eltűnik magától! Nagyon bízom az áprilisi eredményben!Veled vagyok átérzem amit érzel!


    Üdv: Keva 

    előzmény:
    nora51 (9735)
    2018-02-09  01:41
  17. 2018. február 9. 01:419735.

    Sziasztok!


    Eredmény:Pozitív maradtam.  21 vírus/ml az eredmény.  Orvosom szerint van esély, hogy ez elmúlik magától, azaz az immunrendszer elintézi.  Ápr.23-án újabb vírusvizsgálatot csináltat. 


    Nem vagyok feldobva, de holnapra összeszedem magam, és folytatom az életet.
     
    Még reménykedem.
     
    Szeretettel:
     
    nora51

     

  18. 2018. február 6. 23:089734.

    Most látom, már meg is írtad, Saniiitas. Valami olyan érzésem van, mintha valami mástól lennének ezek együtt ilyenek, valami egyéb gyulladástól. Ez ugyan nem nyugtat meg téged, tudom, de lehet, hogy egyszerűbb, mint gondolnánk. Az érdekelne, hogy a kezelés előtti vérképeddel összehasonlítottad-e ezt? Akkor jobb volt, rosszabb, vagy ugyanilyen?

    előzmény:
    nora51 (9733)
    2018-02-06  23:00
  19. 2018. február 6. 23:009733.

    Látod Saniiitas, ugyanezt mondja Oroszlán is, amit én ma írtam neked privát emailben. Lehet, hogy a gyógyszerek!


    Milyen a többi enzim-értéked?

    előzmény:
    Túrista70 (9730)
    2018-02-05  13:57
  20. 2018. február 6. 18:129732.

    Köszi a biztatást, kedves Oroszlán! Valahogy az én szervezetem nem úgy reagál a kezelésekre, ahogy ez elvárható lenne. Pl. évek óta bajlódom a térdeimmel. Egy alkalommal a karácsonyi ajándékomat egy méreg drága szuri formájában kaptam, amire azt mondta a doki, hogy az esetek nagy százalékában hónapokra elfeledhetem a fájdalmam. Nos, ez se hozta meg a várva várt eredményt. Azóta már túlestem a térdprotézis műtéten, és nagy örömmel hallgatom, mikor az éves kontrollokon azt diktálja a doki az asszisztensnőnek, hogy kilazulásnak jele nem látható. Persze a másik is már elkezdte produkálni a tüneteket, de még nem az lesz a következő teljesítendő célkitűzés.


    Megnéztem a többi májenzimet: GOT 47, GPT 49, GGT 91, de egyebek is magasak: Alkalikus foszfatáz 167, süllyedés 26, Lymphocita 50,5. És van, ami alacsony: Neutrophil granulocyta: 38,5%.


    Szóval várom a vírus eredményét. Próbálom hessegetni a negatív gondolatokat, de nem könnyű! A nickváltásra azért került sor, mert már minden létező email-címemről próbálkoztam, de nem sikerült. Igyekszem nem megfeledkezni, hogy az aláírásnál a régi nevem is ott legyen.


    Üdv. mindenkinek: Saniiitas

    előzmény:
    oroszlan (9731)
    2018-02-05  21:31
  21. 2018. február 5. 21:319731.

    Kedves Túrista70, született Saniiitas


    Szerintem maradj meg "leánykori" nevednél, így visszakereshető előző írásaid, hozzászólásaid.


    Én is így látom, hogy harvonit szedtél magában. Ez ma Magyarországon a legjobb amit kaphattál.


    Csak GGT eredményt írsz, pedig 3 féle májenzimet /GOT, GPT, GGT/ néznek a dokik. A legfontosabbnak a GPT értékét tartják.


    A GGT akkor is magasabb lehet, ha az epeutak (májban) kevésbé átjárhatok, vagy valamely májkárosító anyag /gyógyszer,


    vegyszer/hatása még nem ürült ki belőled. Úgy, hogy nyugiban várd ki a vírus eredményt, azaz a PCR-t. A HARVONI csodás gyógyszer


    még a nagyon előrehaladott F4-eseknek (50 KPa) is sikeresen irtotta ki a C vírusait, /varoszoba.hu/ olvastam Panzer sorstársam


    beszámolóját. Nincs is a bili füle letörve !!! Akkor te se legyél !!!


    Szeretettel :Oroszlan


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Túrista70 (9730)
    2018-02-05  13:57
  22. 2018. február 5. 13:579730.

    Sziasztok! Új nicken, de a régi gonddal tértem vissza. Most a férjem email-címével jelentkeztem be, talán ez sikeresebb lesz, mint a megszokott Saniiitas.


    Szóval le vagyok törve, mint a bili füle. Most kaptam kézhez az első kontrollkor kért általános labor leletem. És a GGT-m továbbra is majd 3x-osa az elfogadható értéknek, 91! A vírus leletre még várni kell, de ha a májenzim ilyen magas, nincsenek illúzióim, hogy én azon kevesek közé tartozom, akiknek nem reagáltak a kis rohadékok a mostani kezelésre sem. :-(

    előzmény:
    nora51 (9728)
    2018-01-29  01:42
  23. 2018. február 1. 11:029729.

    Kedves Holdfény,


    A Sofosbuvir + Daclatasvir (ha a hatóanyagot nézzük) kombináció minden genotipusra hat, a kezelés lehet 12 vagy 24 hét.


    És majdnem minden más gyógyszerrel is kombinálható szükség esetén, értem ez alatt cukorbetegségnél, vérnyomásnál használó gyógyszerekkel stb.


    Az indiai gyógyszer tényleg necces, akkor már inkább a várakozás. Én egy hivatalosan bejegyzett egyiptomi generikum segitségével gyógyultam meg, ami már több 10 000 betegnek segitett.


    Remélem, a te helyzeted is megoldul hamarosan.


    Üdv, Gabriella.

    előzmény:
    Holdfény (9726)
    2018-01-28  17:48
  24. 2018. január 29. 01:429728.

    Kedves Laura! 


    Én ezt nagyon nem értem. A gyógyszer használati utasításán ott van, hogy milyen hatóanyagú gyógyszereket nem lehet mellette szedni.  Amit nem tilt a lista, azt lehet szedni. Bizonyára van olyan vérnyomáscsökkentő is és cukorbetegség-gyógyszer is, ami szedhető mellette.  Egy betegtársamnak is voltak alvászavarai emellett a kezelés mellett. (Exv-Vie...) Signopamot írt fel a hepatológusa.  Azt mondom, amit Holdfény: beszéld ezt meg kezelőorvosoddal! Keressen neked olyan gyógyszereket, amit nem tilt az interferonmentes kezelés! Ennek ő utána tud nézni! 


    Üdv: nora51

    előzmény:
    Laura0719 (9725)
    2018-01-27  12:43
  25. 2018. január 28. 17:579727.

    Kedves Laura!


    Szerintem a következő kontrollon beszélj az orvosoddal a mellékhatásokról, illetve a cukorra és vérnyomásra szedett gyszerek elhagyása miatt kialakult tünetekről. Lehet, hogy mérlegelni fog és ajánl valamilyen a Viekirax + Exviera kombó mellett szedhető gyszert.


    Mi okozza az elalvási nehézséget? A magas vérnyomás? Vagy valamilyen pszichés tünet miatt nem tudsz aludni?


    Talán pár nap vagy 1-2 hét után a kimerültség okán újra könnyebb lesz aludni. Alvászavarosoknál jellemző, hogy a kimerültség egy idő után aluszékonyságba fordul át. 


    Relaxáció, meditáció, jóga, sport (ha a magas vérnyomás miatt szabad) is segíthet. 


    Üdv,


    Holdfény

    előzmény:
    Laura0719 (9725)
    2018-01-27  12:43

Címlap

top