Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kozmetika házilag bio

lina29
Létrehozva: 2007. augusztus 17. 10:10

Nem tudom, létezik-e ilyen fórum. Vegyszer és kemikáliamentes, házilag elkészíthető kozmetikumokról van szó. Élelmiszerekből, gyógynövényekből összeállítottak.

Tippeket és tapasztalatokat várok, amik nektek már beváltak, tehát nem az érdekel, hogy ki mit talál a neten stb. ,hanem ami neki is bevált. Neten ezer info van, de nem tudni, azok jók-e, itt kiderülhetne, konkrétan ki mit használ, ami bejött neki. Lehet ez pakolás arcra, hajra, testápolás, fogfehérítés, stb. és ez mind mind természetes megoldással.   Ami nekem bevált:

sütőpor+ víz= pépes állagúra, nagyon jó fogkő ellen és fogfehérítésre.

Ötleteket csajok!!!!

  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 12:2751.

    ismeritek a Pokka aloevara italokat? ilyen konzerves (dobozos) üdítő, aloevera darabkák úszkálnak agyoncukrozott gyümölcslében, nagyritkán veszek egyet, mert elég drága (kb 300 ft) emésztés segítő meg mindenfélére jó, de leginkább mennyei finom.

     eddig a barackosat, a szőlőset és az áfonyásat kóstoltam, találjátok ki melyik a legfinomabb?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. augusztus 17. 12:2250.
    Biztosan túl öntözhetted! Aloe nem szereti ha mindig nedves a földje, mert kirohad! Elég, vagy háromhetente 1- szer öntözni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283377 (49)
    2007-08-17  12:20
  3. Torolt_felhasznalo_283377
    Torolt_felhasznalo_283377
    2007. augusztus 17. 12:2049.

    Én is kaptam nemrégiben, de kinyírtam 

    A mostanira úgy fogok vigyázni, mint a szemem fényére!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_317697 (47)
    2007-08-17  12:17
  4. Torolt_felhasznalo_283377
    Torolt_felhasznalo_283377
    2007. augusztus 17. 12:1848.

    De jó, köszi lányok!

    Remélem, még ma sikerül szert tennem rá! 

    előzmény:
    marschaw (46)
    2007-08-17  12:11
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 12:1747.
    én ajándékba kaptam, a szebbek és nagyobbak akár 3000-be is kerülhetnek, de nagyon megéri
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. augusztus 17. 12:1146.
    Ja, és egy 25 cm növényt vettem múltkor a kertészetből, és 1500 ft- ba került!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283377 (42)
    2007-08-17  12:03
  7. 2007. augusztus 17. 12:1145.

    Lehet vanni a Baumaxba is, de ott nem ajánlom, hogy vegyél, mert össze vissza tördelik a vásárlól a növény leveleit!  A legjobban akkor jársz, ha kertészetből veszel.

    Nekem van egy a Baumaxból, egy kertészetből, és három hajtásom, amit ajándékba kaptam. De ha van ismerősöd, akinek van aloeja, biztos  tud hajtást is adni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283377 (42)
    2007-08-17  12:03
  8. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 12:0844.
    Virágboltban, bev. központban, bárhol. És olcsó is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283377 (42)
    2007-08-17  12:03
  9. 2007. augusztus 17. 12:0643.

    Szia!

    Amikor kitettem én is a kertbe az aloe veramat, nekem is megbarnult! Ez csak átmeneti jelenség, a nap miatt van! Amióta kiraktam a kertbe sokkal többet nőt. Hagytam bent a házban is aloet, az sokkal lassabban nő!

    Nekem meg néha leválik egészben egy- egy levél! 

    előzmény:
    tricse (32)
    2007-08-17  11:31
  10. Torolt_felhasznalo_283377
    Torolt_felhasznalo_283377
    2007. augusztus 17. 12:0342.

    Sziasztok!

    Engem az érdekelne,hol lehet beszerezni aloe verát?

    Virágbolt, bev. központok, vagy inkább valami speciális helyen?

    Kb mennyibe kerül?

    előzmény:
    tricse (38)
    2007-08-17  11:42
  11. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:5241.
    Milyenre gondolsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_317697 (39)
    2007-08-17  11:43
  12. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:4740.
    Csak közvetlenül a radiátorra kéne tennem. Az szerintem télen már sok neki, nem?
    előzmény:
    tricse (38)
    2007-08-17  11:42
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 11:4339.
    tudtok valami olyan olcsó, és nem túl szagos krémet, olajat amivel arcmasszázst lehet csinálni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. augusztus 17. 11:4238.
    nekem is volt alatta radiátor

    ez tudod egy olyan kaktuszféle ami jól bírja a meleget és a szárazságot

    amit nem csíp az a sötét,a sok víz és ahogy én tapasztaltam a huzat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_156689 (34)
    2007-08-17  11:33
  15. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. augusztus 17. 11:4137.
    Daralt mandulat szoktam olajjal elkeverni (E vitamin olaj, de ha az nincs jo pl. a buzacsira olaj is) es azzal tisztitom az arcomat. Ha kapsz zold (eretlen) papayat es abbol puresitesz egy kicsit az arcra kenve gyonyoruen leszedi a folso reteget, de vigyazz tenyleg nagyon hatasos (a papain nevu enzimet a kozmetikaban es a gyogyaszatban is hasznaljak). Tejfol jo leegesre, babapuder szarazsamponnak.
    előzmény:
    lina29 (1)
    2007-08-17  10:10
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 11:3636.
    én ollóval szoktam nyiszálni szegénykét    vagy késsel, soha nem szoktam törni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 11:3535.
    köszi!  tetszik nekem ez a fórum
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:3334.
    Az a gond, hogy egyszerűen ablakba se tehetem, mert radiátor van. Eddig egy növény élte túl, azt meg megette a kutya.
    előzmény:
    tricse (32)
    2007-08-17  11:31
  19. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2007. augusztus 17. 11:3233.
    Lehet, hogy mar valaszoltak, de irok en is  . Le kell torni belole, es vagy kinomod belole a levet, vagy a torott darabbal kened be a bort. Tenyleg nagyon jo! Konnyen beszelek, egyszer volt egy 2x3x2 meteres monstrum a kertunkben  
    előzmény:
    semiramis (6)
    2007-08-17  10:38
  20. 2007. augusztus 17. 11:3132.
    nekem egy olyan ablakban voltak ahol inkább délután érte őket a fény,de sötét az sosem volt

    most a lépcsőházban vannak azt nem igazán szeretik

    kitettem egyet az erkélyre is kísérletezés céljából,na az érdekes

    tűzte a nap ezerrel,hetekid elfelejtettem locsolni---összeszáradt,megbarnult
    aztán megöntöztem és kizöldültek a fonnyadt,barna levelek és olyan lett mint újkorában

    na erre szerintem semmi más növény nem képes
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_156689 (29)
    2007-08-17  11:24
  21. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:2931.
    http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?shop_id=3487&cikk=NetBio_338238
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_317697 (30)
    2007-08-17  11:26
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 17. 11:2630.

    igen az aloe-nál fontos hogy a házi cserepes megkóstolásával azért inkább ne kísérletezzünk otthon, legfeljebb hígítva. nekem 2 cserép van egy nagy kb 2 éves lehet de nagyon lehajlanak a levelei és előfordul hogy le is törik, és egy kicsi de azt nem kenem a bőrre mert egy szupermarketből van és permetesnek tűnik....

    a körömvirágot is szeretem

    cserepes ajakra: vizezd be egy kicsit az ajkaidat és dörzsöld be kristálycukorral, öblítsd le és kend be mézzel, nagyon finom és még bársonyos is lesz tőle, és pont olyan mint egy szájfény

    és a tengeri sót ajánlom minden  mennyiségben fürdőzéshez, a kammillateát arcgőzöléshez...stb

    kókoszzsírt is bioboltban kaphatok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_156689
    Torolt_felhasznalo_156689
    2007. augusztus 17. 11:2429.
    Én most akarok magammal költöztetni egyet az albérletbe, de tartok tőle, hogy kinyúvad. Sötét a lakás, napfényt-közvetlent- nem tudok neki biztosítani. A tieid mit szeretnek?
    előzmény:
    tricse (27)
    2007-08-17  11:18
  24. 2007. augusztus 17. 11:2328.
    Köszi! Hazafelé megyek is a DM-be.  
    előzmény:
    BÚZACSÍRA (23)
    2007-08-17  11:11
  25. 2007. augusztus 17. 11:1827.
    nekem 3 féle van és sajna a hasznosabbik fajta kényesebb a többinél
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_156689 (26)
    2007-08-17  11:14

Címlap

top