Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férjem potenciazavarai

Torolt_felhasznalo_841996
Torolt_felhasznalo_841996
Létrehozva: 2007. augusztus 28. 15:16

Valójában mindig is megvoltak ezek a problémák, csak abban bíztam, hogy idővel oldódni fog és helyre áll a rend.

Tévedtem. 3 éve vagyunk együtt, ezalatt ritkán volt igazán jó vele szex. Mindig egy kínszenvedés elérni nála azt, hogy merevedése legyen. Egyetlen egy pózban képes szeretkezni (ha van merevedése), és akkor is nagyon hamar elmegy.

Azt hittem magamról mindig is, hogy nem ez a legfontosabb egy kapcsolatban, ezért nem is zavart eddig a dolog. De mostanra ott tartok, hogy már nem kívánom őt, mert nincs kedvem "szenvedni" a merevedéséért, abban nekem nincs semmi örömöm. Nőiességemet sérti, hogy nem kíván annyira, hogy a puszta látványomtól, vagy érintésemtől beinduljon...

Próbáltam megbeszélni vele a dolgot, orvost ajánlottam. Nem egyszer. Képtelen erről beszélni, és orvosról hallani sem akar. Mindig ócska kifogásokat keres, és felháborodik, ha felhozom a témát.

Szeretem őt. Mindig is hűséges voltam, eszembe sem jut megcsalni őt! De többre vágyom! Ez túl kevés! 24 éves vagyok...

Félek, hogy tönkre megy a tökéletesnek hitt kapcsolatunk!

Mit tegyek?

 

 

  1. 2007. december 10. 13:57451.

    Egy kapcsolatban nem a szex a legfontosabb, de ha a szex szar, minden szar!

    Ami nekem ebben bűzlik, hogy hogy tudtál hozzámenni valakihez, akivel sosem volt jó a szex?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (1)
    2007-08-28  15:16
  2. 2007. december 10. 13:55450.
    Szia!

    Gyógynövényboltokban kapható a Dragon Power nevű szer!
    Tuti hatása van!
    Áll a cerka mint a cövek!

    Részletekről keress meg priviben!

    Üdv!
    ali
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (448)
    2007-12-09  17:08
  3. Torolt_felhasznalo_852408
    Torolt_felhasznalo_852408
    2007. december 10. 13:48449.
    Nehéz eset. Megsértődne, ha karácsonyra vennél neki egy vákumpumpát?
    Lehet, hogy egy célzatos ajándék segitene, ha nyitott. Ha nem, akkor pedig csak valahogy meg kéne beszélni az ügyet. Amikor az ember szeret valakit, akkor a másik öröme szinte fontosabb a saját öröménél is.

    Ma már az orvostudomány képes segiteni a potenciazavarokon. Van tablettás, injekciós, hormonkezeléses megoldás. Az is lehetséges, hogy kevés a him nemihormonja a vérben. Egyszerű vérvétellel ellenőrizhető a dolog. Egy urológiai rendelésre kellene elmennie, s pénzkérdés, hogy TB-ésre, vagy magánrendelésre, ami egyben szűrővizsgálat is, mint a nőknek.

    Külső személlyel nem tudod megnyugatótan megoldani a dolgot, ha szeretitek egymást, az csak ideiglenes "megoldás", s nagyon veszélyes is egyben. Több ember életét érintheti. Meggondolandó. A kettős játék nagyon sok fájdalmat okozhat Neked is, s más érintetteknek is.

    Megértelek, de talán előbb otthon próbáld megoldani, ha semmiképp nem megy, akkor jön a másik verzió, de tudjon a párod róla, hogy Te igy nem tudsz vele normálisan együttélni, tudnia kell, mi a tétje az egésznek, tisztán kell látnia, mit kockáztat azzal, ha nem jár a végére a problémának. Igy korrekt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (448)
    2007-12-09  17:08
  4. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. december 9. 17:08448.

    Semmi sem változott...orvosnál még nem voltunk. Nem beszélünk erről a dologról.

     

    Viszont van valaki, akihez zavarbaejtően vonzódok.

    De nem tudom, hogy mit tegyek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (1)
    2007-08-28  15:16
  5. Torolt_felhasznalo_474133
    Torolt_felhasznalo_474133
    2007. október 29. 09:52447.

     

    Nem brahiból mondom, de szerintem küld el, engedd el profi hivatásos csajszihoz, az leküzdeti vele a gátlásait.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (445)
    2007-10-29  07:56
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 29. 09:26446.

    Dr. Lux Elvira: Férfisorsok

    Ebből a könyvből tudtam meg, hogy a te esetedben leírt szexuális probléma hátterében leggyakrabban az áll, hogy a férfit kisfiú korában NŐK (mostohaanya, idősebb mostohanővér, társbérlő nőci, stb.) rontották meg szexuálisan.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (445)
    2007-10-29  07:56
  7. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. október 29. 07:56445.

    Sziasztok!

    Az elmúlt hetekben azért változott valami, megérte kiborulni. Már-már a váláson járt a fejem, kerestem a potenciális pasijelölteket, mire nagy nehezen a férjem megnyílt és elmondta, hogy mi történt vele: gyerekkorában zaklatták. Elég súlyosan...

    Megbeszéltük, hogy elmegyünk pszichológushoz, 1-2 hónapon belül.

    Azóta jobban szeretem, eszemben sincs válni. Talán azért, mert bebizonyosodott, hogy nem én tehetek arról, hogy potenciazavarai vannak. Nem engem nem kíván, hanem egy teljesen más dolog miatt érthető módon sérült a szexuális fejlődése.

    Nagyon nehéz dolog így is. Talán sosem tudja majd feldolgozni. De az esély mégis nagyobb rá így, hogy elmondta.

     

    Ez az aktuális helyzet.

     

    Molitva

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (1)
    2007-08-28  15:16
  8. Torolt_felhasznalo_716303
    Torolt_felhasznalo_716303
    2007. szeptember 18. 22:23444.
    Ebből is látszik, hogy egy nőnek is mennyire fontos a szex, meg hogy törődjenek vele, szeretgessék. Nem is értem ezt a pasit, mert így molitvának is elcseszi az életét nemcsak a sajátját.
    Molitvának most nem lesz könnyű, de föl kell építeni újból saját magát, ami saját erőből nagyon nehéz de nem lehetetlen és meg kell keresnie azt a férfit, aki kívánja és szeretgeti. Én nagyon drukkolok neki.
    előzmény:
    chris2007 (443)
    2007-09-18  22:13
  9. 2007. szeptember 18. 22:13443.
    Nos, ah nem érzi az ember leánya hogy otthon szeretik és kívánják és ő igenis fontos, h van, akkor ez előbb-utóbb önbizalom csökkentéshez vezet, mert valszeg a befelé fordulós vagy... Ha kifelé fordulós lennél, akkor most inkább a párod akarnád kinyírni. Nah, jó csak fel akartalak vidítani. Szóval végül semmi sem segített... Tudom furi ez, de legjobb lenne most tényleg pihenned, mert már túl sok energiát fektettél a párodba, és íme az eredmény, csak te sínyletted meg. Kifacsaródtál mint egy citrom. Érzelmileg. Szóval pihizz, talán szüneteltesd a kapcsolatot, és őszintén szólva jót tenne az önbizalmadnak egy félrelépés. Ugyanis amiben benne vagy az olyan mint a lavina: minél önbizalom hiányosabb vagy annál kevesebben találnak vonzónak, és minél kevesebben találnak vonzónak annál önbizalomhiányosabb leszel. Jó hír, h ez fordítva is működhet. Szal szerintem kicsit pihenj, aztán pasizz egy kicsit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (442)
    2007-09-18  21:52
  10. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. szeptember 18. 21:52442.

    Helyzetjelentés:    

    Olyan szomorú vagyok. Nincs senki, ki megnyugtasson, szeressen, bíztasson. Már nem vagyok jó semmire. Talán az lenne a legjobb, ha kiugranék az ablakon. De azzal is csak azt érném el, hogy elkezdenének pletykálni arról, hogy milyen elvont és depresszióra hajlamos voltam... Arról nem szólna senki, hogy boldogtalan voltam... Hogy mindig csak egy kis szeretetre és megértésre vágytam. És sosem kaptam meg. Soha nem kértem többet egy kis figyelemnél, kedvességnél. Mindig is kishitű voltam. Vagy azért nem hittem magamban, mert túl vékony voltam, vagy azért nem, mert túl dagadt. Valójában mindegy, milyen a külsőm, sosem érzem jól magam a bőrömben. Mindig van valami, ami frusztrálhat. Például most az, hogy úgy érzem, elvesztettem nőiességemet. Már nem tetszem senkinek, nincsenek visszajelzések. Az utcán nem fütyülnek utánam, nem kapok elismerő megjegyzéseket  a munkahelyemen.

    Otthon pedig... a férjem képtelen beindulni rám... Ennyi volt tehát a vonzerőm... már a kutyának sem kellek.

    A munkáról nem is beszélek... még mindig képtelen vagyok feldolgozni, hogy nem volt rám szükség az új projektnél... hiába minden igyekezet, nem ez a lényeg.

    Őrjítően egyedül érzem magam. Otthon tárt karokkal várnak ugyan, de mégsem kívánkozom azokba a karokba. Közömbössé és mégis végtelenül érzékennyé váltam.  Nem akarok vele beszélni, nem is akarok haza menni.

    Kéne két hét...két hét légüres tér. Munka, férj, család, emberek nélkül. Visszavonulás, hogy újra feltöltődjek. Hogy át tudjam gondolni és értékelni az életem. Hogy ráébredjek, kellek-e még ennek a világnak.  

     

    Nos, most így érzek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. szeptember 6. 21:29441.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (440)
    2007-09-06  19:32
  12. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. szeptember 6. 19:32440.

    Hétvégén sikerült megbeszélnünk néhány fontos dolgot. Megértettem vele, hogy a kapcsolatunkkal játszik, ha nem próbál meg valamit tenni.

    Első körben kértem, hogy csak beszéljünk arról, hogy mi az, amire be tudna indulni. Nos, most tudtam csak meg, hogy közben a szexfilm nézése beindítaná!

    Aztán felhoztam a dokit, tudtam, hogy ezt nem akarja, de így jobban rá tudtam venni, hogy legalább segédeszközöket (péniszgyűrű, vibrátor) használjunk.

    Belement. Még nem vettünk semmit, de már intenzíven keresem a neten a megfelelő darabokat!

    Ja, és a nagy beszélgetés után csodálatos kényeztetésben részesültem. Nem szex volt, csak előjáték, de nagyon feldobott!

    Újra reménykedem, hogy van még közös jövőnk!

    Köszönöm a tanácsokat Fiúk és Lányok!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (1)
    2007-08-28  15:16
  13. 2007. augusztus 30. 19:38439.
    Ezt az anyuka dolgot elore tudtam sajnos. Eros akaratos kalap-mama es baranyka ferjecske, altalaban ez a kiindulopont.
    Nem igazan megeroszakolas de ha mar ezt a szot hasznaljuk sokkal nagyobb kart okoz a lelek megeroszakolasa fiatal korban.
    Azert hallgat mert szeret, ha bevallana nem maradnal vele. Lehet perverz titok de lehet valami nagyon megszegyenito cselekedet ami erhette gyerekkent, vagy egy folyamatos beteg anyakep ami belole hozott ki valamit amit nagyon fel bevallani (talan meg maganak is)
    A nokrol valo velemenye nem egeszseges, szuzies eszmenykepre vagyik, ki az a normalis pasi aki nehezmenyezi az elotte levo kapcsolatokat.? Igy csinalt Szuz-exet az elozo felesegebol is, igy nem erzi, hogy ferfiassagaban megalaztak es megmaradt a tisztasag is. Egyebkent tisztasagmanias?
    A No kep talan nem is letezik szamara, olyan mintha valami beteg kisgyerek lenne....Kerdezgesd a gyerekkorarol, akar itathatos is elotte, tereld a mamara a szot figyeld elesen a valtozast a viselkedeseben...
    Persze ez igy nagyon szep, de meggyogyulni nem hiszem, hogy megfog, talan kiderited a titkot de tobbre en nem szamitanek...Oszinten, en nagyon felek az ilyen meghasadt emberektol, nem tudom mi van bennuk igy inkabb nem is szivesen kutakodnek, mert nagyot lehet zakkani....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (437)
    2007-08-30  18:55
  14. Torolt_felhasznalo_716303
    Torolt_felhasznalo_716303
    2007. augusztus 30. 19:10438.
    Sokkal több embert ért sérülés ilyen téren gyermekkorában mint gondolnánk.
    Nekem az a srác akinek hasonló problémái volt miint a férjednek, elmesélte, hogy kiskorában egy férfi molesztálta, aki egyébként házas volt, igaz nem durván, de megmaradt benne. Bár ő hangoztatta, hogy túl van rajta, csak hát ahogyan állt a szexhez az nem ezt bizonyította és egy nő sem maradt meg mellette sokáig, amit azóta értek már, hogy miért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (437)
    2007-08-30  18:55
  15. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 30. 18:55437.

    Édesanyja? A mai napig ő a megtestesült KALAP.

    Mindenbe beleszól... utálom...

    Én is arra tippelek, hogy valami titkot őriz, bár megmondom őszintén, az fura lenne, ha megerőszakolták volna, csak egy pasiról van szó. Tudom, gyerekként ez sem mentheti meg az embert egy pedofiltól...  

    Ha szeret, akkor miért hallgat erről? El nem tudom képzelni, hogy mi lehet az!

    Hipnoterápia kéne, mert lehet, ő sem tudja, hogy mitől van ez.

    Azt leszámítva, hogy haragszik rá, amiért lehúzta a válás során, jó véleménnyel van a csajról... (Igazából, ha ő is türte évekig ezt, meg is értem)

    Egyszer őt védte meg velem szemben: lekurváztam, hisz megcsalta... akkor mondta, hogy a csajnak csak egy pasija volt előtte, nekem meg 5... tehát ne szídjam. Napokig nem beszéltem vele ezután. Nagyon fájt... megvédte őt azon az áron, hogy engem állított be nagy pasizósnak.

    Aztán mentette a menthetőt: nem is csalta meg a nő, csak miután már külön éltek, akkor szedte fel. Persze-persze. Előtte részegen beszámolt mindenről, tehát nem hittem ezt el, de ráhagytam.

    Később azzal magyarázta, hogy megvédte őt, hogy saját büszkeségét sértette, hisz ő nem kurvát választott, hanem tisztességes nőt, és ezzel őt aláztam meg, nem a csajt.

    (Mai napig nem tudom ezt az esetet elfelejteni)

    előzmény:
    zkira (436)
    2007-08-30  17:44
  16. 2007. augusztus 30. 17:44436.
    Ahogy atolvastam a torteneted tobb dolog jutott eszembe. Az elso, hogy nem irtal a szuleirol, milyen kapcsolata van-volt veluk, esetleg az anyukaja volt-e aki a kalapot hordta a csaladban? Nem hiszem, hogy parkapcsolati kudarc hatna ilyen erosen. Ez egy regebbi sokkolo elmeny eredmenye lehet. Az biztos, hogy nem azert nem erdekli az orvosi segitseg, mert nem szeretne es nem tenne meg mindent erted, erzesem szerint titkot hordoz magaban akar beteges titkot amit nem szeretne feltarni mas elott. Ez alol te sem leszel kivetel, foleg, hogy kotodik hozzad es szeret.
    A ferfiassagat lathatoan megkerdojelezi, ezert van az, hogy tud szeretkezni es kivanja is de az egesz nekem ugy tunik, hogy csak azt akarja bebizonyitani maganak, sikerul elmennie es ezzel a cselekedettel O igazi ferfi. Talan ezert sem engedi a vibrator hasznalatat.....ket dudas egy csardaban...
    Oszinten nem hiszek abban, hogy egy ilyen esetet meg lehet gyogyitani ha O nem erzi ezt termeszetellenesnek. Vedekezes reszerol mert tudja, hogy az, es azt is tudja mi valtotta ki vagy esetleg mi lenne ami meggyogyitana.
    A hihetetlen kedvesseg lehet termeszetes is de okozhatja buntudat is.
    Az elozo felesegerol hogy velekedik, persze nem orulhet a pletykak terjesztesenek, de ezen kivul ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (435)
    2007-08-30  10:06
  17. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 30. 10:06435.

    A férjem nem tud semmi részletet az előtte lévő pasikról. Nem titkolom, csak ő nem akarja hallani. Annak örült volna, ha szűz vagyok még, mikor összejövünk. De az vicces lett volna... két pancser találkozása.

    A legelején még merevedése sem volt vagy fél évig, és az előző felesége is ezért hagyta el, illetve csalta meg. Későn kezdte a nemi életet, meglepően későn.

    Szerintem valahol nagyon régen történhetett vele vmi rossz élmény, azért van ez. Lehet, hogy csak egy sima kudarc az első próbálkozásnál, és a csajszi kinevette; azóta is kísérti ez az élmény. Vagy bármi más, ami hatással van rá mind a mai napig. Nem tudom. Azt viszont igen, hogy mellettem javult a helyzet, nem romlott.

    előzmény:
    Luna11 (433)
    2007-08-30  00:00
  18. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 30. 09:59434.

    Tegnap este összebújtunk, szexualitás nélkül csak ölelkeztünk. Így aludtunk el. Nem fájdalom volt bennem, amiért nem szeretkeztünk és nem beszéltük meg a dolgot, hanem boldogság volt érezni, mennyire szeretjük egymást.

    Szerintem neki eszébe jutott a szex, csak már nem mer kezdeményezni. Nekem pedig eszembe sem jut. Nem tud felkorbácsolni. Tényleg mélyponton vagyunk "szexügyileg". Ezt be kell látnom. Remélem, hogy ő is érzi ezt, sőt biztosra veszem, hogy így van. Így egyszerűbb lesz megbeszélni a dolgot.

    Csak mikor? Hogyan hozzam fel? Csak úgy, leülni és erről beszélgetni lehetetlen. Egy kudarcos próbálkozás után pedig én lennék kíméletlen, fájdalommal hoznám fel a témát, duzzogva... az nem tenne jót-érzem neki sem és nekem sem.

    Gondolom, valahogy így kezdtünk egymás mellett megnémúlni. Az ő hallgatása rámnyomta bélyegét.

    Egy biztos: kezdem női szemmel szemlélni a pasikat, ami eddig nem így volt. Vakszerelemmel csak őt láttam, más fel sem tűnt.

    Ez megrémít...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. augusztus 30. 00:00433.

    Volt egy szerelmem előtte. Soha senkivel nem volt olyan jó a szex, mint vele.

    Ezzel nagyon vigyazz, én is ugyanezt mondtam, es elhittem, hogy soha tobbet senkivel nem lesz olyan jo. Aztán sorra be is vonzottam az onzo, tehetsegtelen, elbizakodott, balfek szeretoket... az egyiknel komolyan megfordult a fejemben, ez a pasi talan meg nem is hallott arrol, hogy a noknek is szokott orgazmusuk lenni.  


    Ez majdnem tiz evig igy ment, most van egy parom, akivel nagyon szeretjuk egymast, de a szex vele sem az igazi. O felenk tipus, en meg a tapasztalataim miatt lettem visszahuzodo, nem tudom, melyikonk "hibaja", de eleg nyogvenyelos a dolog. Viszont most el fogok menni egy kineziologushoz, mert biztos vagyok benne, hogy en beszeltem bele a bajt sajat magamba.

    Szoval csak annyit akartam mondani, hogy ne hagyd magad befolyasolni, se a jo, se a rossz elmenyek altal! Menj el szakemberhez, oldasd magad. Talan a ferjed is erzi, hogy van valaki a multadban, akinek az emleke mindent elhomalyosit, es ezert nem megy neki.
    Bocs, nem tudtam most ekezeteket hasznalni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (426)
    2007-08-29  17:08
  20. 2007. augusztus 29. 21:42432.
    Ilyen szitut én is ismerek, jó nő a férjével él 25 éve, de szex nincs csak az elején volt pár évig, a szeretet és a vagyon tartja őket össze, és szeretője van a nőnek, akiről tud a férj, ő munkamániás állitólag. Nem tudnék így élni.
    előzmény:
    sternglass (424)
    2007-08-29  14:52
  21. 2007. augusztus 29. 20:16431.
    már ez is szóba került...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_577097 (430)
    2007-08-29  20:08
  22. Torolt_felhasznalo_577097
    Torolt_felhasznalo_577097
    2007. augusztus 29. 20:08430.
    Elnézést kérek előre is mindenkitől, de főleg a topic indítójától, de ahogy olvasgatom a topicot - nem olvastam az egészet el, csak az elejét és a végét - de elfogott egy gyanú. Mint írod, te egy jó nő vagy, nem lehet, hogy a férjed meleg, csak még ő maga sem meri saját magának bevallani?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2007. augusztus 29. 19:12429.
    Szerintem is, de ügyelj rá, az egészséges önzés normális dolog. Ha szereted kűzdj vele egy ideig, ha hajlandó tenni ő is, ha nem, akkor el kell foghadni, hogy ő ilyen, és kell-e így.
    előzmény:
    hapcibenő (419)
    2007-08-29  12:44
  24. 2007. augusztus 29. 19:09428.
    Szia, ebben én is hiszek, az ember alakul a másikhoz, pl. ha gátlásosabb akkor az hat rám is, ha felszabadult az is, én is tapasztaltam ezt, és nem szenvednék megint egy visszafogott férfival, mert rájöttem, kissé soká hogy elhittem neki, hogy egy kicsit legyen az ember visszafogott mert az illúziók stb. már tudom, elmúlik a vágy így is úgy is, kár ezt ragozni, kérdés, mennyi idő alatt. Az azért nem mindegy. Ha másra vágysz, megette a fene, ezt nem lehet elnyomni egy életen át, és minek. Kinek jó az, van ismerősöm 3-4 éves a kapcsolatuk és néha vannak csak együtt, már unják egymást. Ebből milyen élet lenne 10-20 év mulva?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (426)
    2007-08-29  17:08
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. augusztus 29. 19:03427.

    Nem olvastam vissza , de szerintem nincs más megoldás, csak az ,hogy keressen fel egy orvost. Nem muszáj Sztk-ba menni, esetleg keressen egy maszekot, diszkrétebb a vizsgálat. Ha erre nem hajlandó, feszett fejsze nyele...

    Az én apám előttem nem szégyellte, hogy 66 évesen ilyen problémával orvoshoz fordult. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (1)
    2007-08-28  15:16

Címlap

top