Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férjem potenciazavarai

Torolt_felhasznalo_841996
Torolt_felhasznalo_841996
Létrehozva: 2007. augusztus 28. 15:16

Valójában mindig is megvoltak ezek a problémák, csak abban bíztam, hogy idővel oldódni fog és helyre áll a rend.

Tévedtem. 3 éve vagyunk együtt, ezalatt ritkán volt igazán jó vele szex. Mindig egy kínszenvedés elérni nála azt, hogy merevedése legyen. Egyetlen egy pózban képes szeretkezni (ha van merevedése), és akkor is nagyon hamar elmegy.

Azt hittem magamról mindig is, hogy nem ez a legfontosabb egy kapcsolatban, ezért nem is zavart eddig a dolog. De mostanra ott tartok, hogy már nem kívánom őt, mert nincs kedvem "szenvedni" a merevedéséért, abban nekem nincs semmi örömöm. Nőiességemet sérti, hogy nem kíván annyira, hogy a puszta látványomtól, vagy érintésemtől beinduljon...

Próbáltam megbeszélni vele a dolgot, orvost ajánlottam. Nem egyszer. Képtelen erről beszélni, és orvosról hallani sem akar. Mindig ócska kifogásokat keres, és felháborodik, ha felhozom a témát.

Szeretem őt. Mindig is hűséges voltam, eszembe sem jut megcsalni őt! De többre vágyom! Ez túl kevés! 24 éves vagyok...

Félek, hogy tönkre megy a tökéletesnek hitt kapcsolatunk!

Mit tegyek?

 

 

  1. 2007. augusztus 28. 16:23101.
    Ez így van, de csak a női legyeket, a kan legyeket nem!!  
    előzmény:
    martinelli (96)
    2007-08-28  16:22
  2. 2007. augusztus 28. 16:23100.
    Gondolom az exének nem volt ennyi türelme az izgatáshoz... bár ő is hogyan ment hozzá???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (97)
    2007-08-28  16:22
  3. Torolt_felhasznalo_375334
    Torolt_felhasznalo_375334
    2007. augusztus 28. 16:2399.

    A probléma ott van, hogy nagyobb az egoja, mint az intelligenciája, vagy mint a szerelme irányodban. Minden férfinak kényes terület ez a kérdés, ezt tudom. De az nem igaz, hogy nem tudják, hogy ez probléma. Ikább a szőnyeg alá söprik, a fejüket a homokba dugják.

    Az a baj, hogy ha még az attól való félelem, hogy elveszíthet Téged, sem viszi rá, hogy megpróbáljon segíteni a problémáján, szakemberhez forduljon, akkor az a nagy büdös helyzet, hogy az egoja fontosabb nálad.

    De azért Neked mindenképpen komolyan kéne leülni vele beszélgetni, és elmondani azokat, amiket itt elmondtál. Nem célzásokat tenni vibrátorra, mert az butaság. Ha viszont egyszerűen nem hajlandó meghallgatni, bármennnyire is kéred, akkor a pasi menthetetlen... szerintem... És ily módon a kapcsolatotok is.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (86)
    2007-08-28  16:17
  4. 2007. augusztus 28. 16:2298.
    Pornófilm... látod XX így kell ezt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (90)
    2007-08-28  16:18
  5. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 16:2297.
    Na ez az, hogy még senki se szerette ennyire mint te. Talán ezért kéne összekapnia magát és lóhalálában felkeresni egy dokit. Az nem jut eszébe, hogy még egy ilyen türelmes nőt az életben nem talál mint te?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (86)
    2007-08-28  16:17
  6. 2007. augusztus 28. 16:2296.
    Ne izélj már egy ekkora kan-nak, mint neked nem mindegy? Hiszen te elmondásod szerint még a legyet is röptében
    előzmény:
    kisgondban (80)
    2007-08-28  16:15
  7. 2007. augusztus 28. 16:2295.

     "Az a baj, hogy nem hajlandó tudomásul venni, hogy az állapota nem normális... így azt sem tudja, hogy segíteni kéne rajta."

    És szerinte mindigis rendben volt köztetek a szex, és úgy gondolja, hogy bármikor ki tud elégíteni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (90)
    2007-08-28  16:18
  8. 2007. augusztus 28. 16:2294.

    és ilyenkor vajon mi a teendő? ha a nő próbál figyelmes lenni, nem bactatni a másikat, de nyilvánvalóan vannak igényei... Amiket ki kellene elégíteni, a problémákat meg kellene oldani. És persze, tűnhet minden beszélgetés bactatásnak - de erre roppant egyszerű megoldás, hogy elmegyek orvoshoz, felkeresek egy picológust v. keresk ÉN MAGAM valami megoldást....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_876318 (84)
    2007-08-28  16:16
  9. 2007. augusztus 28. 16:2193.
    Mert életében nem kefélt egy normálisat De hogy ne tudja azt, hogy ez így necces...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (90)
    2007-08-28  16:18
  10. 2007. augusztus 28. 16:2192.
    Szerinte minden OK? Ez nem vicc?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (90)
    2007-08-28  16:18
  11. 2007. augusztus 28. 16:2091.

    Hát, az tényleg nagyon jó érzés, ha szeretik az embert.

    De a legjobb, ha kölcsönös.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (86)
    2007-08-28  16:17
  12. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 16:1890.

    És? Egyem meg helyette?  

    Az a baj, hogy nem hajlandó tudomásul venni, hogy az állapota nem normális... így azt sem tudja, hogy segíteni kéne rajta.

    előzmény:
    chaka (85)
    2007-08-28  16:16
  13. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 16:1889.
    Megsértődött????? Miért???? A legtöbb helyen tökéletes a szex mégis van vibrátor. Nálatok meg se ez, se az???????  Tényleg egy önző "dög" a férjed, már bocs!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (77)
    2007-08-28  16:14
  14. 2007. augusztus 28. 16:1788.
    Valahogy így, és az előző házasság is emiatt ment gajra... jó eséllyel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_876318 (84)
    2007-08-28  16:16
  15. 2007. augusztus 28. 16:1787.
    és ő vajon ugyanígy érez? mert nekem valami itt nem stimmel - ő elvárja, hogy neked legyen elég ennyi, nem tesz semmit azért, hogy cekcuálisan is működjön köztetek a kapcsolat... Vajon biztosan szeret/szerelmes beléd annyira, mint te?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (74)
    2007-08-28  16:13
  16. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 16:1786.
    Lángolt? A szenvedély az, amit hiányolok belőle, de igen szeret, és küzdött értem. Azt mondta, hogy még soha senki nem tette ilyen boldoggá, mint én, senki sem szerette ennyire! Tudom, hogy szeret! Remélem, hogy nem csak azért, mert én szeretem...
    előzmény:
    ardian (78)
    2007-08-28  16:15
  17. 2007. augusztus 28. 16:1685.
    Egy levél viagra a legkevesebb ami bevállalható. Semmi perc alatt beszerezhető, és nem kell hozzá senkinek elmesélni az élményeket. Akkor legalább tudja majd miről mond le (szerintem fogalma sincs arról milyen lehet görcsölés nélkül szexelni 1et), ha nem megy orvoshoz. Ha nem akarja beszerezni a kéket, akkor nyugodtan megveheted te is...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (1)
    2007-08-28  15:16
  18. Torolt_felhasznalo_876318
    Torolt_felhasznalo_876318
    2007. augusztus 28. 16:1684.

    Igen, persze. De a rossz reflexek-a na milesz már, mikor leszel már aktív állapotban....és hasonlók- (vagy csak utalgatás szívósan ezekre)- egy csomó rossz reflexet és beidegződést okoz. Lehet, hogy nemcsak a feleségnek kínszenvedés-MI???- a merevedésért való küzdelem, hanem a férjnek is lelankad már a gondolattól, hogy na, most megint nem leszek elég ...Ha a párnak kín a másikkal szeretkezni-azt egy érzékeny ember észreveszi. És megalázott lesz tőle. Meg elmegy a kedve neki is. És nincs merevedés.

    Azt hiszem, egyszerüen kezdettől nem találták meg az egymáshoz vezető közös hangot-és valahogy úgymaradt. Mindkét felet fel kéne világosítani...szerintem ez kétemberes dolog.

    előzmény:
    czege (64)
    2007-08-28  16:06
  19. 2007. augusztus 28. 16:1683.
    az biztos,hogy nem lenne egyszerű odébb állni.

    de próbáld elképzelni a 10 évvel idősebb saját magadat, ahogy vered a fejed a falba, hogy elfecsérelted a legszebb éveidet. minőségi szex nélkül éltél.
    én 40 évesen nem mennék bele egy olyan kapcsolatba, ahol a szex nem jó, nemhogy 24 évesen, akármennyire szeretem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (74)
    2007-08-28  16:13
  20. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 16:1682.
    De idővel a közönye kiöli belőled a mély érzelmeket(is). És addigra esetleg már a te nőiséged, önbizalmad is annyira sérül, hogy nem tudsz te sem "normális" új kapcsolatot kezdeni. 24 évesen én elgondolkodnék, hogy akarok-e én így élni még 10-20 vagy ki tudja hány évig?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (74)
    2007-08-28  16:13
  21. 2007. augusztus 28. 16:1581.
    Na én is így voltam vele, és az átlaghoz képest a párom is későn kezdte, mert a megfelelőt várta, de egyikünknek sincsenek problémái. (Persze még lehetnek, de azt hiszem mi megbeszélnénk azonnal.)
    előzmény:
    ardian (75)
    2007-08-28  16:13
  22. 2007. augusztus 28. 16:1580.

    Oh....     - köszike, igazán köszönöm...

    valahogy a nőket szeretem, tudod rájuk gerjedek, a pasikra nem.

    Annyira sajnálom...  

    előzmény:
    martinelli (76)
    2007-08-28  16:14
  23. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 16:1579.
       
    előzmény:
    martinelli (76)
    2007-08-28  16:14
  24. 2007. augusztus 28. 16:1578.

    Okés, aztr értjük, hogy te nagyon szereted.

    És ő?

    Lángolt érted a kapcsolat elején? Küzdött érted? Most szeret? Kimutatja, mondja, bizonyítja?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (74)
    2007-08-28  16:13
  25. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 16:1477.

    Vagy van más megoldás is... 

    Vibrátor! 

    Viccesen már felhoztam a témát, hát nem megsértődött azon is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_357912 (53)
    2007-08-28  16:03

Címlap

top