Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cipőlevét vendégségben

Torolt_felhasznalo_899569
Torolt_felhasznalo_899569
Létrehozva: 2007. szeptember 9. 13:53

Sziasztok!

Tegnap este egy ismerősünk volt a feleségével vendégségben. Erre végigmászták az egész házat cipővel, amiből a beleszáradt sárdarabok szanaszét hullottak 

Nem kis munkámba kerül két kisgyerek mellett egy több mint 200 m2-es házat kitakarítani, amit aztán figyelmetlen emberek percek alatt tönkretesznek.

Mégis hogy mondjam meg finoman, hogy mi nem megyünk végig a házban cipővel? Van vendégpapucsunk is, amit az előszobába ki is tettem, de ez sem szúrt szemet nekik. És sajnos nem ők az egyetlenek...

Nem megbántani akarok senkit, örülök ha vendégeink jönnek, de ilyenkor fel tudnék robbani a méregtől. Én mindenhol leveszem a cipőmet és persze a gyerekeimét is. Más miért nem tudja?

  1. 2007. szeptember 9. 15:23126.
    na ez majd megváltozik, ha gyereketek lesz...  visszasírod még a cipős vendégeket   
    előzmény:
    Taxula (124)
    2007-09-09  15:21
  2. 2007. szeptember 9. 15:22125.
    Mindenkinek egy kis "finomság", akit nem zavar, ha végigszambázik valaki a padlóján:

    ANTIBIOTIKUM-REZISZTENS TBC. Azt pl. már moshatod akármivel, sőt a felmosóronggyal csak végigkened az egész lakáson. Azután már csak mázli kérdése, hogy ki nyalja fel onnan
    Ennyit nem ér senki nyafogása. Aki nem védi meg magát, azt más nem fogja - mint láthatjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2007. szeptember 9. 15:21124.
    Egyszerűen a hátamon feláll a szőr ha bele gondolok ,hogy esetleg valaki összerondítja a lakásunkat.....bunkóság ! Mi azon vagyunk ,hogy az anyagi helyzetünkhöz mérten szép és igényes otthon teremtsünk aztán hagyjam ,hogy valaki rongálja? na ne....én becsülöm amit mi ketten rakunk és raktunk össze..mellesleg igen azt  hiszem elég 1 héten egyszer takarítani
    előzmény:
    csurimuri (119)
    2007-09-09  15:17
  4. 2007. szeptember 9. 15:20123.

    Komolyan nem világos, hogy más az, hogy 2 percig van valaki egy cipőben és más, ha 4 órát? Bacik szempontjából? Nem vagyok finnyás, de sem más ruháját, sem más cipőjét nem venném fel. Mondom én akkor inkább harisnyában mászkálok, ha olyan az idő, vagy olyan a hely, hogy leveszem. Bár azt hiszem, az ember úgy rendezi be a helyet, ahol vendégeket is fogad, hogy praktikus legyen. Az evidens, hogy télen leveszi az ember a cipőjét, de azért gondolom a nyáriszandált csak nem szedetitek le a vendégekkel? Vagy egy buliban? Gondolom annyi esze akkor mindenkinek van, hogy felveszi a hatalmas hófehér, süppedős szőnyegét. Mellesleg nincs viccesebb, mint 5-6 mamuszban szerencsétlenkedő ember egy bulin.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_800809 (115)
    2007-09-09  15:11
  5. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. szeptember 9. 15:19122.

    MÁr leírta, hogy hogyan jött össze a ház.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (120)
    2007-09-09  15:18
  6. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. szeptember 9. 15:18121.
    PErsze, mert nem értem a topikindító problémáját :-)))
    előzmény:
    Taxula (118)
    2007-09-09  15:16
  7. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2007. szeptember 9. 15:18120.
    200 nm-en valóban nyüszöghet a takarításért, ott azért nehezebb ám végezni, mint egy 50 nm-es panelban. Mindig utáltam azt, hogy azért, mert valakinek több van, mint másnak, már nem is lehetnek problémái. Nehogy már egy 200 nm-es házat ne lehessen összehozni. És ha tele van hitellel? És ha két gyerekkel él és a férje elhagyta? De persze örüljön a 200 nm-nek és nehogy legyen gondja.
    előzmény:
    kiskacsa (102)
    2007-09-09  15:04
  8. 2007. szeptember 9. 15:17119.

    Erről beszélek én is! Plusz magamat is megkímélem a duplamunkától!

    De egyébként tök mindegy, szerintem a lényeg az, hogy tiszteletben kell tartani, hogy a másik a saját otthonában elvárja vagy nem! Lehet hőbörögni meg kiakadni, de akkor is tiszteletben kell tartani! Persze a vendég  az vendég, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel a felkiáltással az égvilágon mindent megengedhet magának!

    előzmény:
    Taxula (114)
    2007-09-09  15:09
  9. 2007. szeptember 9. 15:16118.
    Te is céloztál a 200m2 re...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (117)
    2007-09-09  15:16
  10. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. szeptember 9. 15:16117.

    Ezt nekem írtad rólam?

    Mert én nem rosszindulatú vagyok, csak értetlenke :-))

    előzmény:
    Taxula (111)
    2007-09-09  15:08
  11. 2007. szeptember 9. 15:13116.

    szia,

    Nem olvastam az előző hozzászólásokat, de szerintem az az alapvető hozzáállás, h az ember megkérdezi, ha vendégségbe megy, h levegye-e a cipőjét. Persze ilyenkor cserébe nem árt ha papucsot kap, de mint írtad, Nálatok ez megoldott.

    Akiben nincs annyi, h észrevegye magát, arra pedig bizony rá kell szólni szépen. Egyszerűen mondd meg legközelebb, h a cipőt ott hagyhatjátok, itt a papucs. Megoldod könnyedén és nem mérgelődsz rajta, plusz munkád sem lesz a takarítással.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  12. Torolt_felhasznalo_800809
    Torolt_felhasznalo_800809
    2007. szeptember 9. 15:11115.
     Es akkor az mitöl mas?Belebujt,nem?
    előzmény:
    com.com (107)
    2007-09-09  15:07
  13. 2007. szeptember 9. 15:09114.
    Hát én pl nem élek olyan anyagi háttérel ,hogy hagyjam hogy leamortizálja bárki is a kéglimet rövid idő alatt.....
    előzmény:
    csurimuri (109)
    2007-09-09  15:07
  14. 2007. szeptember 9. 15:09113.

    Nem tudja, mert nála más a szokás.

    Akármilyen kényelmetlen, amikor belépnek, egyszerűen meg kell nekik mondani, hogy kérem szépen, vegyétek le a cipőtöket, mert nálunk ez így szokás.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  15. 2007. szeptember 9. 15:08112.
    Gondoltam, visszaolvasok... de annyira nem izgat ez a téma, hogy szóról szóra kövessem a topicot... először arra reagáltam, amit először láttam meg a topicban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (98)
    2007-09-09  15:01
  16. 2007. szeptember 9. 15:08111.
    Rosszindulat az megy....és felnőtt emeberek ezek... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (110)
    2007-09-09  15:07
  17. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2007. szeptember 9. 15:07110.

    VALAHOL igazad van, ugyanis nekem is úgy tűnt, van valami hátsó szándék abban, hogy a topiknyitó megosztotta velünk ezt a 200 négyzetmétert :-)) Ugyanis nem hiszem, hogy az EGÉSZ 200 négyzetmétert összejárkálták a vedégek, gondolom a nappali + konyha + wc trió meg nem több 70 négyzetméternél (saccper), azért azt már nem olyan nehéz felmosni.

    Persze aki bosszankodni akar, az csak tegye :-)))

    előzmény:
    kiskacsa (102)
    2007-09-09  15:04
  18. 2007. szeptember 9. 15:07109.

    Oké, ebben is van igazság, de a gyerekeknek az a fő játszóhelyük és attól még érvényes, hogy a lakás van értem és nem fordítva!

     Ha ócska kopott szőnyegem lenne, azt is ugyanúgy kezelném! És mivel nem vagyok egy hiper-szuper túlzásbavivő suvickolós házitündér, inkább eleve megkímélem magam, ahogy lehet!

    Hát még a környezetem a sok mérgező szőnyegtisztótól, de ez már egy másik téma, szintén vérremenő vitákkal! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (93)
    2007-09-09  14:57
  19. 2007. szeptember 9. 15:07108.
    Én eléggé finnyás vagyok az öltözékemre még sem mennék báliruhába egy házibuliba El kell találni a hely és alkalom milyenségét 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_548810 (103)
    2007-09-09  15:04
  20. 2007. szeptember 9. 15:07107.

    Az egész más. Nincsenek benne órákig, ha felpróbálnak egy cipőt. Míg egy kellemes mamuszban......

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_800809 (79)
    2007-09-09  14:45
  21. Torolt_felhasznalo_563635
    Torolt_felhasznalo_563635
    2007. szeptember 9. 15:06106.
    Hát én látom, főleg nyáron, amikor végigmegy a kukásautó az utcán, csöpög belőle a szenny, a kocsitól át kell jönni az úton, akkor mit hoznék be a lakásba... máshol meg más lehet... én zokniban mászkálok benn vagy papucsban, valahogy így természetes...
    előzmény:
    amoca (86)
    2007-09-09  14:51
  22. 2007. szeptember 9. 15:06105.
    Gyerekek ezt komolyan csináljátok? NYILVÁN nem ez a legfőbb gondja csak akadt néhány szabad órája és gondolta elmeséli itt...igen lehet néha nem olyan topikban akarok beszélgetni ahol megint valaki megcsalt valakit...vannak apróbb hétköznapi dolgok amik ugyan nem világot megváltóak DE vannak ÉS sokszor lehet az a baj,hogy ma már nem figyelünk az apróságokra ezért olyan felszínes az emberiség nagyrésze 
    előzmény:
    kiskacsa (102)
    2007-09-09  15:04
  23. 2007. szeptember 9. 15:04104.

    Átérzem a problémádat, én is - ha vendégségben vagyok valakinél - levetem a cipőmet, még ha a vendéglátóm nem is tartja szükségesnek... egyszerűen neveltetés. Ugyanezt elvárom akkor is, ha hozzám jönnek vendégségbe, és én úgy szoktam udvariasan rávenni a látogatót, hogy akkor veszem elő a cipősszekrényből az otthoni lábbelit "-Várj, adok egy papucsot, hogy mégse légy mezítláb!" - mondattal, ami azért célzás, de udvariasabb...

    Egyébként volt már olyan vendégem, akire legszívesebben inkább visszahúztam volna az utcai cipellőjét, olyan büdös volt a lába !  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  24. Torolt_felhasznalo_548810
    Torolt_felhasznalo_548810
    2007. szeptember 9. 15:04103.
    Ilyen erővel jöhetne mindenki tréningruhában, festetlenül, hiszen csak házibuli? AZért ez nem gyakori
    előzmény:
    Taxula (97)
    2007-09-09  15:00
  25. 2007. szeptember 9. 15:04102.
    Eszem ágában sincs irigykedni. Csak állandóan azt hallani, hogy ilyen meg olyan nehéz az élet, akkor ha valaki 2 gyerekkel 200 nm-en lakik, talán mégsem olyan nehéz. Váljon egészségére, csak akkor ne nyüszögjön, hogy nehéz takarítani, mert még megsajnálom. Egyébként meg tényleg nagyon irigylem azt az embert, akinek az a legfőbb gondja, hogy a vendég leveszi-e a cipőjét. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (95)
    2007-09-09  14:58

Címlap

top