Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Diéta epeműtét után

banjo77
Létrehozva: 2007. szeptember 11. 17:51
Sziasztok! Anyukámnak most vették ki az epeköveit. Szerencsére gyorsan gyógyul, viszont diétáznia kell. Az alapanyagokkal tisztában van, (mármint azzal, hogy miket nem ehet most) de kéne néhány használható recept, hogy ne legyen túl egyhangú az étkezése. Tudnátok segíteni? Van valakinek ilyen tapasztalata? 
  1. Torolt_felhasznalo_346759
    Torolt_felhasznalo_346759
    2009. május 25. 11:4251.

    Sziasztok!

     

    Ma egy hete kivették ki az epémet. Megköszönném, ha valaki tudna nekem küldeni azon kevés élelmiszerek felhasználásával készült recepteket, amiket lehet jelen állapotomban fogyasztani.  Igen nehezen tudom a kórházi lista alapján összvariálni a dolgokat, hogy még ehető is legyen. Szóval ha kapok pár ötletet, megköszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. március 4. 16:1050.
    sziasztok!!! nekm ma telt le a 3 honap az epemutetm ota, normalisan kezdhetnek vissaterni az eddigi etrendhez(mutet elotti) de felk ugyanis par napja hanyinger kornyekez. Valaki jart meg igy mutet utan????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_976296
    Torolt_felhasznalo_976296
    2009. február 27. 14:1049.
    Sziasztok! Nekem  most vették ki az epehólyagomat,ma jöttem haza a kórházból.Az én problémám nem epekő volt,hanem leállt az epe működésem.Nem tudják miért,de nem húzódott össze,az epe feszűlt benne és nagy görcsöket okozott.A végén már havonta görcsöltem,injekciók nem használtak,s mindegy volt mit ettem.Ha van valaki, akinek hasonló betegsége van,jó lenne ha írna.Állítólag ez ritka betegség.okát nem tudják.köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. január 16. 13:2248.

    Fel a fejjel, nem is olyan szornyu!! engem regebb mutottek cisztaval, hat most ahoz kepest apemutettel sokkal jobban voltam, ugyanis sokat szamit, hogy nem olyan nagyok a varrasok. Engem mutetet koveto nap ki is engedtek, szoval szerencsere a korhazat megusztam, az elso nap kellemetlen volt, mondjuk en kb 3 szor hanytam is mutet utan, de mar 3 oraval mutetet kovetoen kimentem a sajat labamon a mosdoba. Az elso ejszaka volt rosszabb, ugyanis valamilyen oknal fogva nekem nagyon fajt a hatam meg kb egy hetig, allitolag ahogy fekuldtem az altatasnal, amiatt... na de az elmult...mostmar 1 honapja es 12 napja tul vagyok rajta es nagyon oirulok neki!! dietazok, igaz nem kaptam kulon dietas utmutatot de amit a netrol talaltam , az alapjan. Neha ugy erzem bizonyos etkezesek utan tul sok szelem van, de meg nem jottem ra mitol...

    Es neha tul sok a szekletem, de nem mondhatnam kulonosen hogy hasmenes lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597080 (46)
    2008-01-13  15:37
  5. 2009. január 16. 13:1647.
    szia, nem irhatnek en is neked, h nekem is kuldd el a dietat??? en ugyanis nem kaptam irott anyagot es jo lenne, igy egy honmappal mutet utan!!
    előzmény:
    kismarta (7)
    2007-09-11  18:22
  6. Torolt_felhasznalo_597080
    Torolt_felhasznalo_597080
    2008. január 13. 15:3746.
    sziasztok!

    Én most állok epeműtét előtt, másfél hét múlva lesz a napja nagyon sokat szenvedtem már miatta, így úgy gondolom megváltás lesz a műtét....nagyon megköszönném, ha elküldenétek nekem is a recepteket.Annál is inkább mert most is szigorú diétán vagyok 3 hete és már nagyon unom a száraz pirítóst és a zöldséglevest

    Üdv.Enikő
    előzmény:
    fórumozok (2)
    2007-09-11  17:58
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 7. 09:1245.

    Sziasztok!

    Engem pár napja műtöttek, és nagyon jól vagyok. A diétát 4 héig kell csinálnom, de egyáltalán nem vészes. Viszont azt én is észrevettem, hogy gyakrabban vagyok éhes, de türtőztetem magam.

    Mindenkinek, aki aggódik vagy fél a műtéttől: NYUGI, NYUGI, szinte nem is fáj, csak érzékenyek a sebek picit, de az sem vészes. A műtét után is adnak fájdalomcsillapítót, meg aznap nagyjából csak alszik az ember. Az én állapotom már ebben a pár napban is rengeteget javult

    Amit furcsálok, hogy sokkal jobban érzem az ízeket, tehát a diétás kaják, amikben szinte nincs is fűszer, most mennyei lakomák számomra (régen utáltam diétázni). Például kevés margarinon elkezdtem párolni csirkemell csíkokat, kevés sóval, kaporral ízesítettem, és nem lepirítottam, hanem kevés vízzel felöntöttem, és mire kész lett, az el is főtt róla. Párolt rizzsel szuper, mindenkinek ajánlom.

    Ha bárkinek kérdése van, nagyon szívesen válaszolok.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. szeptember 12. 17:4444.
    Szia! Én csak a műtéthez tudok hozzászólni. Anyunak is ugyanezt mondták. Aztán bement szerdán, labor, hashajtás, EKG. Csütörtökön műtét, vasárnap jöhetett haza, varratszedés után. Belül ugyanúgy fáj állítólag, hiszen ez is egy rendes műtét, de könnyen fog mozogni, mert nem lesz vágása! Az is valami!  Én végignéztem anyut a veseműtétje után, hát mit mondjak.... Most meg csak úgy fut! 
    előzmény:
    csipogo (37)
    2007-09-11  20:51
  9. 2007. szeptember 12. 17:3743.
    köszi jöhet!
    előzmény:
    csip-csip (31)
    2007-09-11  19:36
  10. 2007. szeptember 12. 09:4642.

    az epédet kivették, de megmaradt az epevezeték, amit belekötöttek a májadba

    az epét a máj termeli és normális esetben a hólyagba továbbítja, az sűríti, alakítja át

    akinek nincs epehólyagja, annak az epe, mint nedv egyenesen a gyomrába ürül

    vagyis a korábbi termelési folyamat megmaradt, csak másként történik a továbbítási folyamat

    ezt érezheted, amikor érzed a kis fájdalmat

    de!!!! elképzelhető, hogy sűrű az epefolyadékod és termelődnek kicsike kis kövek, amik karcolják a szerveidet, ezt is érezheted

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_842692 (36)
    2007-09-11  20:31
  11. 2007. szeptember 12. 00:4741.
    Elnezest a sok felre utesert.Gyorsan irtam.A betuim fele meg nem latszik.Le van kopva.
    előzmény:
    csip-csip (39)
    2007-09-12  00:18
  12. 2007. szeptember 12. 00:4540.
     Nagyon szepen koszonom.Epp mist allok neki levest fozni neki.hogy holnapra mar varja mire hazaer. Nagyon jo dolgokat irtal.Minden betegsegben van kicsi tapasztalatom.Az epe az egyetlen szinte ami meg nem fordult elo a csaladban.Igy nemtudtam,hogy mit is lehet.Es itt a doki nem is igazan vilagositott fel minket mi az amit nem szabadna.Mondta egyen amit kivan,aztan ha megart akkor neegye,.Na koszi szepen.Vezetes kozben eppen nem a leg jobb.Hogy probalgassa mi az ami art.Es meddig mehet el. A tojast azt tudjuk nemszbad,mert az valltotta ki foleg nalla.Allitolag nem elosszor,csak hat o sem szamol be azert mindenrol nekem. Most minden esetre boldog mert nem volt azota semmi baja.Es szerinte olyan,mint ha nem is lenne epekove.de van mert kimutatta a vizsgalat.nem is eggy. A turos retes meg a kedvenc igy majd azt is csinalok kesobb neki. Szerencsere szilvas gombocit nem is kivant.Attol azert feltem ezert is kerdeztem ra,hatha valaki tudja. Na megyek osszekeresem a fozeshez valokat.es alkotok valamit az utmutatasod szerint.Megegyszer koszonom szepen.
    előzmény:
    csip-csip (39)
    2007-09-12  00:18
  13. 2007. szeptember 12. 00:1839.

    Levesek - csontleves, húsleves, szárnyasaprólékból leves, becsinált leves, zöldségleves - cérnametélttel, daragaluskával, darálthúsból gombóccal.

    Köretnek - rizst amibe tehetsz párolt sárga,-fehérrépát, cukkinit, brokkolit. Almamártás, spenót, kapormártás.

    Fűszeres tengeri halfilé fűszerezve - só, borsikafű, bazsalikom - grillezve sütni és párolt sárgarépával, zöldséges rizzsel.

    Csirkés tál - kockára vágott sárga-fehérrépa,zöldbab jénaiba tenni só,petrezselyem és rátesszük a sóval, majorannával ízesített csirkét, lefedjük és másfél óra sütés.

    Csirkemellvagdalt - mellfiléből darálthús, kevés áztatott zsemle, 1 tojás, só, rozmaring, kakukkfű, petrzselyemzöld összedolgozva, majd pogácsákat formázva, margarinnal kikent teflontepsibe tenni, pici víz alá és lefedve megsütni. Párolt zöldséggel, petrezselymes krumplival, főzelékkel, párolt gyümölcsökkel köretnek.

    Jó főzőcskézést!

    előzmény:
    csipogo (37)
    2007-09-11  20:51
  14. 2007. szeptember 11. 23:4838.

    Szia!

    Lehet kapni epehajtó teát, amit érdemes hetente 1-2szer inni étkezés előtt  sokat segíthet az emésztésben.

    Fűszerek - borsikafű, rozmaring, őrölt kömény, bazsalikom, majoránna, kakukkfű, petrezselyemzöld friss vagy szárított - ezek elősegítik a jobb emésztést.

    Túró, kefír ehető.

    Édességnek ne gombócot főzzél, az nehezen emészthető. Süssél piskótát és tegyél rá gyümölcsöt ( gyümölcsök könnyebben emészthetők kompótnak megfőzve ) meg pudingot.

    Pudingot lehet babapiskótával is tálkákba rétegezni.

    Almás és túrós rétest is ehet.

    Zabpehelyt, búzacsírát kefirrel elkeverni, reszelt almával, mazsolával, mézzel.

    Fontos dolog- kenyeret, kiflit stb, pirítva fogyasztani!

    előzmény:
    csipogo (37)
    2007-09-11  20:51
  15. 2007. szeptember 11. 20:5137.
    Szervusztok lanyik. Orommel olvasom a tapasztalatokat. Mi meg salynos a mutet elott allunk.A ferjemnel allapitottak meg epekoveket.raadasul kamion vezet.nem is volt itthon mikor elkaptak a gorcsok.Imadja a tojast. Sokat evett.Az aztan kifogott rajta. Begorcsolt szgeny.Korhazba is kerult.De csak ejszkara ,masnap mar mehetett vissza a kamionhoz,es folytathatta a munkajat.Kapott fajdalomcsillapitot.Es Majd Nov.21-en kell mennie a dokihoz aki muteni fogja.laporaszkopias mutet lessz annyit tudok.Es mar aznap johet is haza allitolag.Csak az etkezessel vagyok meglove.Mindig felek,nehogy bajt okozzak neki.Most is jon haza,es tisztara kivagyok.Mar minden otletem el ment mit is adhatok neki.Tudom a k-betus puffasztos zoldsegeket nemszbad,tojast,tejet,zsirosat nemszbad.Rizs,az jo,meg jo a zoldsegleves is amiben nincs puffaszto zoldseg.De nemtudom sutemenyt ugye adhatok neki.valami kavart tesztara gondoltam es teszek ra neki lekvart.Vay brawnit sutnek neki.Mert mar nagyon ki van ehezve.Vagy esetleg gombocot szilvaval lehet? Van itthon szilvasgomboc lefagyasztva.Talan abban nincs puffaszto. A turogombocot nem merem neki adni mert tejes van benne. Azt tudom mindent grillezek neki.Van itthon meg egy kicsi  fuszerkeverekem amivel tudok neki  sovany hust izesiteni.Ezt gyomorbetegeknek ajnaljak.Otthoni ezzel izesitem neki a husokat.Irjatok mar meg otleteket.Ha nem gond.Hogy  mit adhatok meg neki.Vagy mit irtam rosszul. Szretnem finom etellel varni.Hisz az uton alig ehet valami finomat.Krumplipure nem okoz neki gondot ezert azt tud csinalni maganak. De mar szegeny gondolom unja.Mert azt eszi mar regota.Hisz ha be megy valahova ott is csak ezt ajanljak neki. Remelem tudtok segiteni.Meg nagyon sok ido ,amig orvos ele jut salynos. Volt orvosnal,a csladi dokinal.O csinalta neki az idopontot a szakorvoshoz.De o sem tudott mit csinalni,pedig probalt modositani ezen a kesoi idoponton.
    előzmény:
    banjo77 (1)
    2007-09-11  17:51
  16. Torolt_felhasznalo_842692
    Torolt_felhasznalo_842692
    2007. szeptember 11. 20:3136.

    Számomra az sem volt egyértelmű, hogy mennyi ideig kell betartani a diétát. Két nővér meg egy orvos háromféle verziót mondott: egy hónap, fél év, egy év.  

    Viszont lenne egy kérdésem: nektek nem fájt néha a műtét után ugyanott, ahol előtte? Engem 5 hónapja műtöttek, de néha érzek a műtét előtti fájdalomhoz hasonló szorítást. Persze nem olyan erős görcsöket, de egy kicsit megijedtem, hogy mitől lehet ez.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. szeptember 11. 20:1735.
    Mi is diétázunk:általában a készítés módjától is függ,hogy megárt valami,vagy nem. Ha már a tiltott alapanyagokat tudjátok a következőre érdemes ügyelni.Lehetőleg párolni és nem zsiradékban sütni a husikat,zöldségeket.Eleinte a gyümölcsöt id kicsit párolva.Füszerekkel is módjával,bors,kapor, lehetőleg kerülni.Általában gyakran keveset,és bőségesen kamilla teát,csipkebogyó teát.A menta segít oldani a puffadást.A tejszín és tejföl helyett joghurt. Rántás helyett habarás.Tojást ritkán,kitapasztalni,hogy milyen formában:mi piskótát sütünk,ha már nagyon hiányzik.Később akár mindent panaszmentesen ehet.Pl a kelkáposzta,karfiol,karalábé főzőlevét leöntöm,és tiszta vízzel folytatom,így ugyan sok érétékes ásványi só vezsendőbe megy de a semminél több marad.Jó egészséget! Zsu
    előzmény:
    banjo77 (1)
    2007-09-11  17:51
  18. Torolt_felhasznalo_415624
    Torolt_felhasznalo_415624
    2007. szeptember 11. 20:0134.

    Ja és a műtét utáni kritikus hetekben állandóan éhes voltam és szinte kizárólag csak édes ételeket kivántam és birtam megenni. De olyan intenziv éhség érzetem volt, hogy úgy éreztem menten éhenhalok, pedig azelőtt 1 órája ettem  .

    Ugyancsaka mütét óta nagyon intenziven érzek mindenféle szagot/illatot, olyasmiket amiket más meg sem érez. Néha egészen Jean Baptiste Grenouille-nak érzem magam. 

    Kiváncsi vagyok, hogy ti is észleltetek-e ilyen változásokat_

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_235941
    Torolt_felhasznalo_235941
    2007. szeptember 11. 19:4233.

    Szia!

    Van egy könyv: Mit egyen az epebeteg? (Anonymus Kiad&oacute

    Én azt használtam akkoriban. Leírja, hogy kell elkészíteni egy ételt, hogy egy "epés" is meg tudja enni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2007. szeptember 11. 19:3732.
    Sziasztok!

    Nekem 2 éve volt a műttem.
    Egy percig sem diétáztam.Azt figyeltem,hogy melyik ételtől vagyok rosszul,vagy hasmenésem van vagy netán hánynék,azt elhagytam.
    Szrencsére nagyon kevés ételt nem bírok a műtét óta megenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. szeptember 11. 19:3631.
    Szia! Kérsz még receptet?
    előzmény:
    banjo77 (1)
    2007-09-11  17:51
  22. 2007. szeptember 11. 19:2930.
    ahogy olvasom a tapasztalatokat én nagyon szerencsés vagyok, mert ahogy hazaértem a kórházból megjött az étvágyam és tényleg csak a nagyon tiltott dolgokat nem tudtam enni (vagyis lehet hogy tudtam volna csak nem mertem próbálni) de 4 hét után már válogatás nélkül próbálok mindent, persze először fokozatosan, de még nem volt olyan ami kifogott volna rajtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_415624 (29)
    2007-09-11  19:24
  23. Torolt_felhasznalo_415624
    Torolt_felhasznalo_415624
    2007. szeptember 11. 19:2429.

    Sziasztok. Engem is két hónapja műtöttek. Bizony az első 5 hét nem volt könnyű. A diétám abból állt, hogy nem ettem kövéret, füstölt dolgokat, tejterméket, gyömölcsöket (kivéve a hámozott őszibarackot) és puffasztó zöldségeket. Nem is nagyon kivántam igazából semmit, egész nap kekszet,babapiskótát és teát ettem/ittam. Az epém helye állandóan fájdogalt. Már azt is hittem, hogy soha nem fogok normálisan élni. Aztán augusztus végén elmentem nyaralni Törökországba. Izgultam is rendesen, hogy hogyan fogom birni, de láss csodát: szinte mindenből kajáltam (a majonézes fogásokhoz nem mertem közeliteni) anélkűl, hogy bármilyen panaszom is lett volna. És aki volt már Törökországban az tudja, hogy milyen mennyiségü kaját szolgálnak fel  . Azóta múlt héten becsúszott egy majonézes szendvics, sőt egy tejszinhabos süti is  .

    Szóval, 2 hónap után végre jobban érzem magam mint a mütét előtt  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. szeptember 11. 19:1428.

    remélem nem úgy vetted ki, hogy én túlzásba vittem volna a diétát? 

    én sem vittem túlzásba a diétát, diéta alatt is csipegettem a tiltott listáról, de csak épp annyit, hogy egy kicsit egyek belőle

    a szigorú diétát valószínűleg nem viccből írták nekem sem elő és nem viccből tartottam be, oka volt!!!!!

    nem vittem túlzásba, pont úgy csináltam, ahogy mondták, leszámítva azt az egy-két bűnözést, amit a második hónaptól odacsempésztem a tányéromra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_800417 (26)
    2007-09-11  18:55
  25. 2007. szeptember 11. 19:1027.
    három hónap után már hatalmas szeleteket ehet akár minden nap  
    előzmény:
    banjo77 (23)
    2007-09-11  18:53

Címlap

top