Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

"Anyu, meleg vagyok!"

KerteszGabor
Létrehozva: 2007. október 2. 16:20

Szervusztok,

Kertész Gábor vagyok a nyomtatott Nők Lapjától. Két héttel ezelőtt elkezdtünk lapunkban egy sorozatot "Anyu, meleg vagyok", amelyben előbújás történeteket mutatunk be - édesanyák, illetve meleg gyermekük szemén keresztül.

A sorozat első részét itt, a második részt pedig itt olvashatjátok. Érdekelne minket a véleményetek.

Néhány fórumindító gondolat:

- Szerinted mikor jön el az ideje, hogy egy meleg srác (lány) elmondja az édesanyjának a legféltettebb titkát?

- Mennyire könnyű / nehéz elfogadni a másságot?

- Volt már személyes tapasztalatod a témával kapcsolatban? Mondjuk egy közeli ismerősödről kiderült, hogy meleg. Esetleg te vagy meleg, és úgy döntöttél, előbújsz.

Kíváncsian várjuk hozzászólásaitokat.

sziasztok,
Gábor

  1. Torolt_felhasznalo_527908
    Torolt_felhasznalo_527908
    2007. október 3. 20:27126.
    egyetértek!
    előzmény:
    Goldmund (96)
    2007-10-03  12:33
  2. Torolt_felhasznalo_527908
    Torolt_felhasznalo_527908
    2007. október 3. 20:20125.
    jaja, de a lányok azok bármikor, sőt az trendi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413693 (73)
    2007-10-03  10:40
  3. 2007. október 3. 20:10124.

    Kedves Gábor

    Volt egy nagyon régi barátságom,még általános iskolai,egy fiúval,akivel mindig babáztunk,játszottunk lányos nőies játékokat stb...sosem néztem rá mint fiúra.Aztán nagyobbak lettünk,és kezdett nekem derengeni,hogy mi lehet a helyzet vele.Majd elértük a 20-as éveinket,amikor is egy fiúval járkált mindenfelé,közös hétvégi kiruccanások,hasonlók.És noha tudtam mi ez,kimondva sosem lett,és engem mindig bántott,hogy nem mondja el,mi vele a helyzet.Ugyanis nem küldtem volna el,Ő meg talán attól félt hogy ez történne.Ez a beszélgetés sosem esett meg,aztán meg elsodort bennünket az élet egymás mellől.

    Most van egy majd 1 éves kislányom.A férjemmel sokat beszélgetünk róla,a jövőjéről,és úgy gondoljuk-elég liberálisak vagyunk-hogy bármi is lesz vele,ő a gyerekünk,de elsősorban ember,aki mint ilyen sokféle(lehet).Mindenesetre azért mert a saját nemét szeretné sosem taszítanánk ki,korlátoltságra vallana.

    Én mindig is úgy gondoltam,hogy minden olyan relatív.Mások?Nézőpont kérdése.Mi a normális?Feltétlen a sztereotíp a megfelelő,és mindenki számára követendő?Ahogy íratm,az embert kell nézni,nem az irányultságot.Sok hetero méltatlanabbul él bárki másnál,hogyan is ítélhetne meg bárkit,milyen jogon emelhetné piedesztálra magát?Csak mert a Jóisten neki azt adta,hogy a sajátjától ellenkező nemet szeretheti?Ő ettől értelemszerűen jobb?Hát akinek ennyi elég,az éljen így,és gondolja többnek magát.Én nem teszem.

    Üdv

    s

     

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2007-10-02  16:20
  4. Torolt_felhasznalo_684465
    Torolt_felhasznalo_684465
    2007. október 3. 19:51123.
    üdv!

    hogy az idő mikor jön el, arra csakis Ő maga tudja a választ....

    viszont a melegekben általában nagyobb az önkifejezésre a vágy, tekintettel arra, hogy bizonyos szinteken titkolódzásra, bár ma már szerintem inkább csak fokozott diszkrécióra kényszerültek homokosságuknál fogva. ezért aztán megpróbálják a művészetek terén kifejezni önmagukat. mindenféle művészeti téren, kultúrában, médiában sokkal több a meleg, mint egyebütt.
    néhány példát megemlítve a férfi popénekesek vagy sok kortárs író, a sztárszámba menő multimilliomos divattervezőkről nem is beszélve, akik meg mind melegek, 100%ig.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2007-10-02  16:20
  5. 2007. október 3. 18:04122.
    Szia Gábor!! Szerintem nincs abban semmi ha valaki a saját neméhez vonzódik. Őket így kell a társadalomnak elfogadni és nem kirekeszteni. Ebben a dologban még nagyon gyerek cipőben jár az országunk. SAJNOS!!!!
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2007-10-02  16:20
  6. Torolt_felhasznalo_122378
    Torolt_felhasznalo_122378
    2007. október 3. 17:52121.
    Szia Gábor! Nekem egy nagyon kedves és nagyon régi barátomról derült ki a mássága. Több mint 10 éve vagyunk barátok,én majdnem a kezdetektől tudtam mindent,de a környezetünk csak most eszmélt fel. Hihetetlen az emberek butasága. Olyan tanácsokat kapok,hogy tiltsam el a gyerekeimet tőle mert........(pedig lányok),meg biztos én is leszbi vagyok és a durvaságokat le sem merem irni. Én kitartok mellette ahogy eddig is. Ő nagyon bátran állja a támadásokat és azt mondja végre megnyugodott. Nem kell többé bujkálnia,hazudoznia mint tette azt 10 éven keresztül. Bátor ember és ezért még jobban tisztelem.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2007-10-02  16:20
  7. Torolt_felhasznalo_998045
    Torolt_felhasznalo_998045
    2007. október 3. 16:05120.

    Kedves Gábor!

    Nekem a sógoromról derült ki néhány éve, hogy meleg. Nem tudta bevallani senkinek sem. Évekig rágódott rajta, aztán 33 évesen az apja elé állt ...és nem szakadt le a világ. Elfogadták olyannak amilyen. A szülők azt mondták neki, így is szeretik. ( Szerintem ez így volt jó!). A párommal mi is azon az állásponton voltunk, hogy nem kell belőle nagy dolgot csinálni. Ez van. ( Hozzáteszem, hogy nem csinál ő sem nagy ügyet belőle, ha nem vallotta be volna, nem gondoltuk volna róla. Diszkréten kezeli, ez az ő magánügye.)

    Nekem abban okozott gondott, hogy kicsi gyerekeim vannak és attól féltem, hogy egyszer megkérdezik... miért nincs felesége X bácsinak, miért Y bácsival él együtt. ( Hozzáteszem van egy állandó férfi élettársa akit nagyon megkedveltünk). De olybá tűnik, amit mi természetesnek tartottunk, azt a gyerekek is elfogadni látszanak és nem bombáznak kérdésekkel. Nagyfiam imádja  nagybátját és annak élettársát is. Megszokta hogy együtt jönnek-mennek. ( Nálunk a családi összejöveteleken mindketten részt vesznek.)Ha egyiküket nem látja, rögtön keresi a másikat. Azt hiszem sikerült kezelni ezt a 'problémát'. 

     Egyetlen egy gondom van, az én családom (apám és testvérem) már konzervatívabb beállítottságú, ezért nekik nem mondtunk semmit erről. Igaz nem is látjuk őket túl gyakran. A közös barátok és ismerősök pedig találgatnak, kérdezősködnek. Mi pedig igyekszünk válaszolni. Szerintem sejtik a dolgokat, de nem mernek rákérdezni. Ha megteszik, nem fogunk hazudni.

    Én úgy hiszem, hogy a szexualitás mindenkinek a magánügye és emiatt senkit sem szabad megítélnünk és elítélnünk. Azért kell szeretnünk, amilyen. Ha a fiamról kiderülne, hogy homoszexualis, akkor is szeretném és segíteném (persze lenne bennem egy kis szomorúság is). És arra törekednék, hogy megtalálja a boldogságot és a lelki egyensúlyt az életben. Ettől még lehet sikeres és boldog. Sokkal sokkal boldogabb, mint sok-sok heteroszexuális ember.

    A mai világban sokan nagydobra verik homoszexualitásukat és ezzel dicsekednek fűnek-fának. Őket nem értem igazán, és nem is támogatom az ilyen megnyilvánulásokat. Nem azért mert szégyen, hanem azért mert ez egy intim dolog és nem való az utcára, tévébe stb. Ezeknek az embereknek nem a homoszexualitás a hibája, hanem a jóizlés hiánya. De ez már egy másik téma...    

     Üdv,

    Ann6

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2007-10-02  16:20
  8. Torolt_felhasznalo_264016
    Torolt_felhasznalo_264016
    2007. október 3. 15:36119.
    Nekem nagyon fájna,ha a fiam meleg lenne....tudom,hogy nem tehetne róla,de akkor is....bár még cssak 3,5 hónapos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. október 3. 15:30118.
    Hallottam h Jimmy sokféle stílusban énekelt, de nem voltak kelendőek azok a dalai. Pedig meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb réteget vonzott volna.
    előzmény:
    zuzus (117)
    2007-10-03  15:11
  10. 2007. október 3. 15:11117.

    "Jó hangja volt a "királynak"

    Nnnna , ebben egyetértünk  , csak ne a saját szerzeményeit  

    Emléxem egy duettjére Miklósa Erikával , egy csoda volt . A dagi görög dalára sem hozott szégyent (Good by my lave ,ha jól emléxem ) . Szal tényleg semmi bajom Vele , szeretem , de azért egy egész nyár sok volt  még Belőle is  

    előzmény:
    Fahéjasnarancs (115)
    2007-10-03  14:48
  11. 2007. október 3. 14:50116.
    sztem egy nyitott, intelligens ember (ha nem érez kifejezett taszítást a másik nemmel való szex-szel kapcsolatban), minimum 1× megnéz ilyen filmeket, esetleg ki is próbálja a dolgot. sztem ebben semmi rossz nincs. legtöbbünkben van bizonyos hajlam a saját nemünkhöz való vonzódásra, de ez nem azt jelenti, hogy fenekestül felforgatjuk az addigi életünket, hiszen - jó esetben - a domináns szexualitásunk alapján választunk párt hosszú távra. biztosan észrevennéd, ha a párod a nők helyett inkább a pasik felé nézegetne. szóval múló (vagy nem múl&oacute kíváncsiság, érdeklődés ez, ami az irántatok való szeretetét nem befolyásolja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_584466 (103)
    2007-10-03  13:07
  12. 2007. október 3. 14:48115.
    Jó hangja volt a "királynak" csak a stílusától állt égnek a hajam.
    előzmény:
    zuzus (113)
    2007-10-03  14:36
  13. 2007. október 3. 14:46114.
    Ez egy génhiba, nem kellene ezzel foglalkozni mindenhol. Én max. csak addig "tolerálom", amíg a négy fal között csinálják, de onnantól, hogy kiviszik az utcára vagy a médiába, nem! Ez nem normális!!!
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2007-10-02  16:20
  14. 2007. október 3. 14:36113.

    "Szegény.. "   

    Sajnáltam akkoriban magam is rendesen , de túléltem . Ugye , kinek a pap , kinek a papné , kinek a lánya-fia ......... Nnnnnnnna , túl vagyunk ezen is  

    előzmény:
    Fahéjasnarancs (111)
    2007-10-03  14:27
  15. 2007. október 3. 14:31112.

    "képtelen vagyok elfogadni a másságot"

    Részemről többix év után képtelen vagyok elfogadni , h a szőke , kékszemű apám képtelen volt  ugyanolyanra gyártani . Üvöltözhetek , cirkuszolhatok , a tény makacsul marad .

    "hogy mit csinálnak ők az ágyban"

    Bizti , hogy szeretnéd nyilvánosságra hozni , mit műveltek Ti a Pároddal az ágyban ??? Szívesen meghallgatlak , akár homokos párok élményeire is vevő vagyok , bár nemigen hajt a kíváncsiság mások magánéletére , elég a magamé  .

    "ha a fiam bejelentené, hogy meleg." Ha gyerekedként és feltétel nélkül szereted ,ez nem változtathat semmin . Persze , magam is gyászolnék , de mégsem változna semmi .

    "valamit én rontottam el," Ne viccelj , ez nem nevelés kérdése .

    " fájdalmat, hogy nem lesz unokám" Biztos vagy abban , hogy egy ilyen mocsskos , bizonytalan világban mindenképpen szaporodni kell ??? Csakkérdem . Kórt bármikor , bárkitől elkaphat , nem kell ahoz szex .

    előzmény:
    pikpakk (109)
    2007-10-03  14:07
  16. 2007. október 3. 14:27111.
    Jimmy? te jó isten!

    Szegény..
    előzmény:
    zuzus (110)
    2007-10-03  14:12
  17. 2007. október 3. 14:12110.

    "Isten mindent megbocsájt! "

    Hát ezaz.... ,enélkül mehetnénk a csudába  

    Ja , és egy jójasszony is bocsájtgat garmadával- néhány éve hallgathattam egész nyáron a szomszédból a jójasszonyt , szerencsére csak egy szezonra vót érvényes , de azóta Jimmy-rajongónak ,  tudorának vok elkönyvelve . Még CD-t is kaptam , bár azt a második betöréskor elvitték , hálistennek .

    előzmény:
    Fahéjasnarancs (108)
    2007-10-03  13:57
  18. 2007. október 3. 14:07109.

    Én évek óta próbálok toleránsan viszonyulni a témához, dea szívem mélyén képtelen vagyok elfogadni a másságot, annak ellenére sem, hogy tisztában vagyok vele, hogy az érintettek erről nem tehetnek. Mondják ők, hogy nem kell a heteróknak arra gondolni, hogy mit csinálnak ők az ágyban. De mégsem tudok nem rá gondolni, és már a gondolat is taszít. Másrészt most már anyaként is bele tudok gondolni mit éreznék, ha a fiam bejelentené, hogy meleg. Csalódottságot, hogy valamit én rontottam el, fájdalmat, hogy nem lesz unokám, fájdalmat miatt, hogy sosem lesz igazán boldog, mert mindig is ki lesz téve inzultusnak, lenézésnek, akármennyire is elfogadóbb ma a világ. Félelmet, hogy elkap valami kórt bár ettől heteroszexuális mivoltában is félteném.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. október 3. 13:57108.
    Istennek nem képzelheti magát, mert Isten mindent megbocsájt!
    előzmény:
    zuzus (106)
    2007-10-03  13:50
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 3. 13:57107.
    Nem, nem kepzelem magam Istennek!
    Csak vannak dolgok, mik toleranciahataromon kivul esnek....

    De igy szep az elet! Kivanok mindenkinek kellemes tovabbi napot, elfogadast, "kibujast", vagy egyszeruen nyugodt, szep eletet....

    előzmény:
    zuzus (106)
    2007-10-03  13:50
  21. 2007. október 3. 13:50106.

    "nem vagyunk egyforman gondolkodo lenyek."

    Azzal semmi baj , rohadt unalmas volna a világ az egyenkórusokkal . ( még bőven van , amiben nem értünk egyet , de az is belefér ).

    "Szeretem a gyermekeimet, de racionalisan. "

    Bocs , szerintem a szeretet nem racionalitás kérdése , az vagy feltétel nélküli , vagy vigye a kánya .

    "partolom a halalbuntetest... "

    Hááááát......... Erre nemtom , mit reagálhatnék , tudok ártatlanul kivégzettekről meg a börtönből fenyegetőzőkről , hogy majd szabadulásuk után kiket fognak kiirtani.... Azért inkább a Te véleményed fele hajlanék , kissé bizonytalanul.

    "nem tudnek megbocsajtani egy felrelepest sem. Es a nemi eltevelyedest sem."

    Te Istennek képzeled Magad  ????????? Attól persze lehetsz még jófej , semmi bajom Veled , további szép hetet kívánok Neked , a cölöpeiddel együtt  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257414 (105)
    2007-10-03  13:30
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 3. 13:30105.
    Nyilvanvalo - bar korban kozel allunk egymashoz - nem vagyunk egyforman gondolkodo lenyek. Te azt tudod elfogadni es mashol vannak a korlataid, en ezt es valoszinuleg szukebb a kijelolt utam...
    Szeretem a gyermekeimet, de racionalisan. (Meggyozodesem, hogy erre a nok kepetelenek) Nem hirdetek orok igazsagokat, de - magamnak is - szuksegem van fix pontokra. Igy szamomra van abszolut bun. A gyilkossag nem bocsanatos bun az en felfogasomban, es az ittassag sem enyhiti a cselekmenyt. Talan kisse konzervativ vagyok, de partolom a halalbuntetest... Ezen tulmenoen nem tudnek megbocsajtani egy felrelepest sem. Es a nemi eltevelyedest sem. Lehet szukosen lettek leverve a colopok szamomra.
    Amugy ettol fuggetlenul altalaban "jo fej"-nek tartanak...
    előzmény:
    zuzus (102)
    2007-10-03  13:05
  23. Torolt_felhasznalo_459683
    Torolt_felhasznalo_459683
    2007. október 3. 13:10104.
    A baráti társaságban volt egy srác, akit soha nem láttam lánnyal. Mindig kérdeztem is tőle, van már barátnőd??? Mígnem egy este kissé besörözve sétált hazafelé a társaság, és volt pár kétértelmű megjegyzése az egyik fiúval kapcsolatban. Akkor nem akadtam fenn ezen a dolgom, de másnap eljött és kitálalt, hogy most már biztosan tudom a tegnapiak után, de akkor ő most bevallja... Azért nem merte eddig elmondani, mert félt, hogy többet nem fogjuk beengedni a lakásba. Kiderült, hogy a barátok közül páran már tudták, de mindenki tartotta a száját. Meghagyták neki azt a jogot, hogy kiválaszthassa, kit avat be. Ennyi... Semmit sem változott a kapcsolatunk azután sem, csak az idióta kérdésemet nem tettem fel minden alkalommal, hogy "van-e már csajod?".
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_584466
    Torolt_felhasznalo_584466
    2007. október 3. 13:07103.
    Már érdemes volt írni! Nekem is jólesett elmondani, és jó olvasni, hogy annyira nem kell félnem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_459683 (101)
    2007-10-03  13:02
  25. 2007. október 3. 13:05102.

    "elfogadhatatlan egy azonos nemehez vonzodo ember."

    Az viszont Számodra is elfogadható,ha éhes vagy , szomjas vagy , pisilned kell , stb  Ezek sem "irányított" ösztönök,szerintem .

    A legvadabb "buziüldözés" korában szocializálódtam , úgy az 50-es évek elején még börtön is járt az ilyen devianciáért , kellő félelemmel viszonyultam a kisfaluban szenzációnak tűnő meleghez , bár a korkülönbség miatt  ( is ) semmilyen kapcsolatom nem volt vele , épp csak tudtam a szörnyűségről , úgy egyszámjegyű korúként  . Azóta változott a véleményem , ma sem tartom erénynek , de már bűnnek sem a másságot . A molesztálás más kategória , azt egy heteró is megteheti , meg is teszi , sajna .

    Nem tudhatod , mi derülhet ki pölö a gyerekeidről , ha emiatt megtagadnád bármelyiküket , hát megvan a véleményem a szülői szeretetedről . Ez nem érdekkérdés , semmi különösebb nem vagy , csak egy előírásokba bemerevedett fószer . ( gyerekem nem meleg , ha az volna , megszakadna ugyan a szívem , de lenyelném keresztben  a tényt ) . Hát picinykét hátrább a zegyörökigasságok hirdetésével . Szerintem .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257414 (86)
    2007-10-03  11:41

Címlap

top