Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mi a megcsalás?
Torolt_felhasznalo_247186
Létrehozva: 2007. október 20. 10:30
Szerintetek mi számít inkább megcsalásnak?
A plátói érzelmek, az érzelmek nélküli szex, vagy szex és szerelem együtt?
Bonyolult helyzetbe keveredtem a párommal, akivel 25. évünket nyomjuk együtt és eddig harmonikusnak tűnt a házasságunk. Fő bizalmasai voltunk egymásnak, tűzbe tettem volna érte a kezemet, remekül működött a szex is, minden barátnőm irigyelt érte. Persze, tudom, hogy 25 évig nem lehet ugyanazon a hőfokon lobogni, de a kezdeti szerelem és szenvedély legalábbis részemről átalakult egy nyugodtabb mederben folyó szeretetté, tiszteletté és megbecsüléssé, amit iránta éreztem. Nehezen tudnám elképzelni az éetemet nélküle, de osztozkodni ne akarok rajta.
Mitől és mennyi őd alatt áll vissza abizalom? Bár azt sejtem, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt.
Jól jönnének a tanácsok...
Köszi.
T.
A plátói érzelmek, az érzelmek nélküli szex, vagy szex és szerelem együtt?
Bonyolult helyzetbe keveredtem a párommal, akivel 25. évünket nyomjuk együtt és eddig harmonikusnak tűnt a házasságunk. Fő bizalmasai voltunk egymásnak, tűzbe tettem volna érte a kezemet, remekül működött a szex is, minden barátnőm irigyelt érte. Persze, tudom, hogy 25 évig nem lehet ugyanazon a hőfokon lobogni, de a kezdeti szerelem és szenvedély legalábbis részemről átalakult egy nyugodtabb mederben folyó szeretetté, tiszteletté és megbecsüléssé, amit iránta éreztem. Nehezen tudnám elképzelni az éetemet nélküle, de osztozkodni ne akarok rajta.
Mitől és mennyi őd alatt áll vissza abizalom? Bár azt sejtem, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt.
Jól jönnének a tanácsok...
Köszi.
T.
""igen, sot ha elrontottam valamit az az, hogy meg turelmesebbnek kellet volna lenni, es nem balhezni akkor amikor balaheztam.""
És ha türelmesebb vagy jobban fog szeretni?
(Gyanítom nem.)
"Persze faj az amit velem tett"
Miért,mit tett veled? Bántott? Mondott rád rosszat?
Aha.
Megb@szta,és akkor most mi van,mivel fogod érdemben büntetni?
Vagy benyeled,vagy abbahagyod a kapcsolatot,nincs apelláta. Már megtörtént a cselekmény,azt visszacsinálni nem lehet.
Mit van ezen megbeszélni??
Megb@szta aszt' kész. 25 évet nem lehet lehúzni 1 p.nával,meg is makkanna az ember.
Ha meg csak barátok,akkor minek ribilliózni? Akkor van ciki,ha jobb barátok lesznek az új csajjal,mint a meglévővel.
Tobbszor megfogadtam, hogy nem irok tobbe ebben a temaban, mert barhogyis en a jelentektelen kisebbseghez tartozom. Azokhoz akik nem adjak fel, akik biznak a szerelemben, akikben megmaradt a gyermeki naivitas es optimizmus. DE egy szoval is lehet engem jellemezni koplet hulye vagyok. Az en ferjem is eveken keresztul csalt nem egy novel sokkal, nem volt szerelmes soha nem akart elhagyni csak "elvezni az eletet". En is sok fazison vagyok tul. De nem kerultem tole tavolabb sot. Persze faj az amit velem tett, meg akkor is ha a szivem legmelyerol bocsajtottam is meg, meg akkor is ha erzem latom, hogy szeret. Van hogy napokra el tudom felejteni a tortetnteket, de van ugy hogy egy mozdult, egy helyszin, egy mondant ujra felkavarja az osszes leulepedni latszo erzelemet es fajdalamat ami e tema hozott az eletemben. De erdekes, hogy ugy erzem fejlodtem sokkal inkabb ismerem magam, mar az atelet dolgok megerositettek mar nem roppanek ossze. Tudom, hogy minden helyzetre van egy megfelelo jo megoldas es ma mar azt is tudom, hogy en ezt meg is talalom. Most azt mondja a ferjem, hogy vege ennek az "eletformanak" megerett es megertette, hogy milyen karokat okozott es persze szeret es nagyon megbecsul, hogy kiatrtottam mellete. Sok igeretet es fogatkozast hallotam mar tole, de most latom eloszor, hogy nem a levegobe beszel. Persze tovabbra sem erzem, hogy 100%-ig megbizhaten benne. En ezt el is mondtam Neki.
Neha azert a harcos enem megkerdezi a a "birkabb" de egyben szemelyisegem dominansabb reszetol, hogy "figyi tenyelg ugy erzed, hogy mindent jol csinaltal?" es az a valasz mindig, hogy "igen, sot ha elrontottam valamit az az, hogy meg turelmesebbnek kellet volna lenni, es nem balhezni akkor amikor balaheztam." Mar nem balheznek itthon semmiert ha most eles helyzet van akkor is halakan velosen ha lehet 2 rovid mondatban elmondom a velemenyem a kommenetem ha erre megker a ferjem es otthagyom, hogy legyen ideje feldolgozni a hallotakat. Nem eszem magam azokon a dolgokon amin nem tudok valtoztatni es ez adot valamifajta magabiztosagot ami a ferjemet roppant elbuvoli. Hat roviden ennyi.
Majdnem egy év eltelt megint és kardhalb kedves érdeklődő privijére reagálva most upgrade-olom a sztorit.
Hogy mi történt azóta?
Még mindig nem vagyok/vagyunk túl rajta. Ez néha jobban bánt, néha kevésbé. Most olvastam az Egymásra hangolva c. könyvet a házasság 5 szeretetnyelvéről. Mi nem beszéljük egymásét, ezt leszűrtem. Hogy ezen tudunk-e változtatni a mi korunkban, amikor már egyre merevebb a személyiség, nem tudom, hogy akarunk-e azt sem.
Önző lett a kapcsolatunk, mindketten elsősorban azzal törődünk, hogy nekünk jó legyen, márpedig akik szeretik egymást, azoknak sokkal fontosabb, hogy a másik jól érezze magát - emlékeim szerint.
Mindketten úgy érezzük, hogy mi magunk mindent elkövetünk, a másik meg nem erőlteti magát. A különbség annyi, hogy én ezt felismerem és nem restellem bevallani, hogy én is önző dög vagyok, mert azt várom, hogy ő kezdje a gesztusokat. Arra majd én reagálok. De már belefáradtam, hogy én kezdeményezzem.
Két év telt el a megcsalatásom óta, és ma már olyasmin is veszekszünk, amin korábban soha, pl. anyagiakon. Olyan meggondolatlanságokat vágunk egymáshoz, ami mély és nehezen gyógyuló sebeket üt. Bennem legalábbis, mert én kimondom, kisírom magamból. Ő csak hallgat, sokat hallgat. Ettől nem érzem, hogy intim lenne a kapcsolatunk, hiszen nem mondja el, amit gondol, érez kettőnkkel kapcsolatban. Nem vagyok én kíváncsi minden titkára, és a múltat se akarom már feszegetni - inkább elfelejteném, ha tudnám - de úgy érzem, jogom van tudni, amit kettőnkről gondol. Nem érem be annyival, ha azt mondja: szeretjük egymást, mert nem találom hitelesnek.
Ha most kéne döntenem, az elmúlt két év tapasztalatainak birtokában azt mondom, nem volt okos dolog választásra kényszeríteni a páromat. Meg kellett volna várni, míg magától dönt, akár így, akár úgy, csakhogy én azt csak úgy tudtam volna elképzelni, ha köztünk az ő választásáig nem történik semmi. Ő meg azt nem tudta volna elképzelni, hogy mint lakótársak éljünk egymás mellett.
Nyitottabb lettem.... van most egy srác az egyik közösségi portálról.
Sajnos messze lakik, egyelőre csak virtuális a bimbózó kapcsolat. Remek jól tudunk vele csetelni, beszélgetni, levelezni, sok közös témánk van - ami itthon hiányzik -, megértő, figyelmes, mindig tudja, hogy épp mi esik jól.
Pontosan azt kapom tőle, amire itthon vágynék: elismerő szavakat, udvarlást, rengeteg kedvességet. Nem tudom mi lesz belőle.
És a sors fintora? A neje megneszelte, habár évtizede nincs köztük semmi, de most cirkuszol otthon, és tönkre akar tenni engem, meg a férjét is. Valahol még meg is tudom érteni, min megy keresztül, hiszen én is végigcsináltam ugyanezen fázisokat.
Úgyhogy még azt a tanulságot is levonhatom, hogy mindenki visszakapja egyszer! Mégsem bánom!
És a saját kérdésemre válaszolva, még mindig nem áltt vissza a bizalom, két év után sem. Lehet, sose fog?
Köszi annak, aki elolvasta.
Majd benézek, hátha még lesz hozzászólás.
Nem, már nem terveztem folytatást.
Illetve majd egy év múlva esetleg referálok az akkori helyzetről.
A tenyéren hordozás nyáron volt, a biliborogatás után.
Biztos nagyon fárasztó folyton figyelni a másikra. Mármint részéről.
Én nem fáradok bele, csak akkor, ha viszonzatlanul marad. Tehát ő szívesen veszi, ha én kényeztetem, babusgatom, de ha nem kapok viszonzást, leállok vele, és ő magától nem kezdi el.
Mindegy. Nem kell mindig jól járni - mondta egy neves pszichológus.
Biztos így kellett történnie.
Nem tudom, jön-e még folytatás...
Mennyi ideje volt annak, hogy a tenyerén hordozott?
Jöhetnek a kövek!
Csak gondoltam, tanulságul elmesélem, hogy
1. van női megérzés,
2. ennyi idő elteltével sem könnyű felejteni és megbocsátani,
3. és hogy attól az embertől is kaphatunk pofont, akiről soha nem feltételezzük.
És persze a jövő még mindig bizonytalan, mert együtt vagyunk ugyan, de a harmónia, meghittség, intimitás és főleg a szenvedély csak ritka vendég nálunk. Persze, tudom, nem lehet 25 év után ugyanúgy lobogni.
Mindezt persze komplikálja a saját korom, klimaxos tüneteim, (párom esetleges férfiklimaxa) gyerekeink felnövése, amikor igazán egymásra figyelhetnénk, és kiüredesedtünk.
Hát nem szomorú?
Környezetünkben 3 válás volt most a mi korosztályunkban.
Mi lesz a szerelemből???
Vigyázzatok rá nagyon, akik még birtokoljátok!
Csak ennyit szerettem volna elmondani.
Sok erőt!!!
Akkor úgy éreztem, ha nem vet véget a kapcsolatnak, én elköltözöm. A gyerekek nagyok, nem érdekel senkinek a véleménye, sz*rok a világra, főleg meg arra, akit addig életem párjának hittem és hívtam.
Ekkor hajlandó volt beszélni is róla, hogy mi és miért történt. (Már ha igazat mondott persze, azt ugye nem tudhatom.)
Aztán gondolom, tényleg szakíthattak, mert egyszercsak elkezdett a tenyerén hordani. Már attól féltem, hogy leejt, de annyi ideig nem tartott a kényeztetés, csak kb. 1 hónapig.
Aztán megint úgy tett, mintha mi sem történt volna.
És hogy most hol tartunk?
Hát, csaj már nincs (fizikailag biztosan, a fejében-szívében - nos ezt csak ő tudhatja). Hullámzunk még mindig, de nem olyan hevesen.
Kisebbek és ritkábbak a hullámvölgyek, de sajnos a hullámhegyek is ritkábbak, és nem túl magasak.
Pocsék az érzést feldolgozni, hogy semmi nem lesz már olyan, mint azelőtt volt. Vele úgy éreztem magam, mintha egy jó meleg, puha fészekben lennék, és kiestem belőle.
Nem vethet a szememre semmit, maximálisan érte és vele voltam, biztos hátteret nyújtottam neki, levettem a válláról egy csomó terhet, hogy a munkájára tudjon figyelni, és mindez olyan természetessé vált az évek alatt hogy mindezt rendjénvalónak gondolja.
Én elkezdtem kifelé barátkozni. Nem, nem pasiztam be. (Még??)
De jól esik az érdeklődésük. Fogytam 10 kilót, jobban érzem magam a bőrömben, és nem vagyok benne biztos, hogy ellen tudok állni minden kísértésnek.