Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mi a megcsalás?

Torolt_felhasznalo_247186
Torolt_felhasznalo_247186
Létrehozva: 2007. október 20. 10:30
Szerintetek mi számít inkább megcsalásnak?
A plátói érzelmek, az érzelmek nélküli szex, vagy szex és szerelem együtt?
Bonyolult helyzetbe keveredtem a párommal, akivel 25. évünket nyomjuk együtt és eddig harmonikusnak tűnt a házasságunk. Fő bizalmasai voltunk egymásnak, tűzbe tettem volna érte a kezemet, remekül működött a szex is, minden barátnőm irigyelt érte. Persze, tudom, hogy 25 évig nem lehet ugyanazon a hőfokon lobogni, de a kezdeti szerelem és szenvedély legalábbis részemről átalakult egy nyugodtabb mederben folyó szeretetté, tiszteletté és megbecsüléssé, amit iránta éreztem. Nehezen tudnám elképzelni az éetemet nélküle, de osztozkodni ne akarok rajta.
Mitől és mennyi őd alatt áll vissza abizalom? Bár azt sejtem, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint volt.
Jól jönnének a tanácsok...
Köszi.
T.
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 31. 13:45412.

    Tudod úgy vagyok vele, hogy nem a TULAJDONOM a másik ember. Szerintem bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy kicsit eltéved... Ha a párom lebukna, nem nagyon faggatnám. Ha ő mondaná el, gyanítanám, hogy elege van belőlem....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354806 (410)
    2009-12-30  20:50
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 31. 13:40411.
    De megmondtam az exemnek. Mondjuk ennek az egésznek már volt előzménye, pár hónappal korábban szakítottunk és amikor ez történt, talán éppen azért is mondtam el, hogy hátha az exem akkor észbe kap és elmegy. De nem ment el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_857159 (409)
    2009-12-30  20:02
  3. Torolt_felhasznalo_354806
    Torolt_felhasznalo_354806
    2009. december 30. 20:50410.
    hát én már a csókot is megcsalásnak gondolom.......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (408)
    2009-12-30  19:14
  4. Torolt_felhasznalo_857159
    Torolt_felhasznalo_857159
    2009. december 30. 20:02409.
    Gondolom nem mondtad meg a srácnak, mi történt... Egy(két) lopott csókot meg tudok bocsátani, de a pettinget és a szexet már nem tudom tolerálni. Lehet, hogy velem van a baj..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (408)
    2009-12-30  19:14
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 30. 19:14408.
    Velem ez megtörtént. Nem feküdtem le a sráccal, de sok minden egyéb volt. Nem szégyenlem, nem éreztem megcsalásnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_857159 (407)
    2009-12-30  12:33
  6. Torolt_felhasznalo_857159
    Torolt_felhasznalo_857159
    2009. december 30. 12:33407.
    A pettingről mondjuk elfeledkeztem... Azt is megcsalásnak veszem (bár a petting szex nélkül csak kamaszkorban jellemző igazán, a legtöbb esetben természetes következmény a szex)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (403)
    2009-12-29  18:38
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 18:51406.

    És már csak azért sem viselném el, mert én sem csaltam meg soha senkit!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_814217 (405)
    2009-12-29  18:47
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 18:47405.

    Mindenkinek más számít megcsalásnak. Valakinek még a csók se az, hanem csak a szex. Nekem a csók is az meg, ha más nő társaságát keresné direkt. És persze az sem egy leányálom, ha másról fantáziál.

    Nekem ez még most rosszul esne, de 25 év házasság után nem hiszem, hogy nem izgatja más ffi/ nő az ember fantáziáját. Nem is lenne normális, ha nem így lenne, de a más nővel való levelezés, csók, szex nekem soha nem férne bele és mindig fájna!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247186 (1)
    2007-10-20  10:30
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 18:39404.
    az = a
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611091 (397)
    2009-12-28  14:42
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. december 29. 18:38403.
    Mivel nem off, tovább feszegetem. Ha hazamenne a nőd, hogy minden volt, csak "az" nem, te úgy éreznéd, hogy nem csalt meg?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_857159 (398)
    2009-12-28  17:10
  11. Torolt_felhasznalo_354806
    Torolt_felhasznalo_354806
    2009. december 28. 21:27402.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667249 (401)
    2009-12-28  20:57

Címlap

top