Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pilonidalis cysta ???

joanne2000
Létrehozva: 2007. november 21. 11:16

Sziasztok!

A páromnak tályog nélküli pilonidalis cystája van. Kb. 2 hónapja. (van aki sinus pilonidalisnak ismeri)

Kérem, akit kezeltek hasonlóval, informáljon!

A sebész azt mondta meg kell műteni, mert csak így múlhat el. Viszont sok helyen azt olvastam így is visszatérhet.

A bőrgyógyászunk eddig heti 2x kitisztította, szerinte nem kell műtét. Elmúlt, 3 hétig szinte semmi nem volt, most viszon újra előjött neki.

Jövő hétre van kiírva a műtétre. Nem tudja elmenjen-e, mert azért ez mégiscsak műtéti beavatkozás és lehet, hogy ettől megint újra kiújúlhat. Vagy csak járjon tisztításra a bőrdokihoz és majd csak elmúlik?

Bármilyen infót szívesen veszünk.

Köszönöm!!!!

  1. 2015. december 5. 08:07626.

    Üdv


    Valaki esetleg Szolnokon nem tud egy megbízható orvost? A lézeres műtét milyen árban van? Telefon számot kérhetnék!


    Köszönöm szépen!


    Üdv Joci

  2. 2015. november 22. 11:06625.

    Nagyon köszönöm!!!!

    előzmény:
    Angyalka89 (624)
    2015-11-16  21:54
  3. 2015. november 16. 21:54624.

    Sziasztok!

    Valamiért privátot nem tudok írni,ne haragudjatok! Szóval én azóta jól vagyok! Lassan 1 éve volt a műtét és utána egyből haza tudtam autóval utazni. 5órát utaztam! Nem volt semmi gond. 1-2 napig fájt,aztán már csináltam mindent normálisan. Néha megjegyzem fáj és viszket a helye,de nem újult ki. Lekopogom! Nem is szeretném!
    Valaki kérdezte,hogy műtét után váladékozott-e még. A válaszom igen! Még azon az egy héten,talán a második héten már nem :) Ha van még kérdés nyugodtan írjatok,remélem majd privibe is tudok válaszolni. Nem tudom mi a gond most.

    előzmény:
    Kikitu (623)
    2015-11-11  10:53
  4. 2015. november 11. 10:53623.

    Szia Angyalka!!!!


     


    Szívesen venném, ha tudnál írni a lézeres műtétről akár privátban is. Érdekelne, hogy azóta minden rendben van-e.


     


    Nagyon köszönöm!


     

    előzmény:
    Angyalka89 (608)
    2015-08-10  16:29
  5. 2015. november 3. 21:00622.

    Kérlek aki tud megbízható orvost segítsen!!!! Köszönöm!!! 

  6. 2015. november 2. 23:19621.

    Elolvastam az összes hozzászólást, és nagyon kérlek, hogy segítsetek megfelelő, alapos orvost találni Budapesten aki a nyitott műtét híve!!!


     


    Várok minden segítséget előre is megköszönve!!!!

  7. 2015. október 31. 16:16620.

    Sziasztok! Egy kis segítséget kérnék. 16 évrs Down- syndromás kisfiamnak ilyen baja van. Van már műtéti időpontunk, de nem akarom hogy szenvedjen a gyerek. Lézerrel szeretném neki megcsináltatni. Tudnátok nekem ajánlani olyan orvost aki ilyen beavatkozást csinál. Mivel Szolnokiak vagyunk Bp. jó lenne. A Soproni kicsit messze van nekünk ,de ha csak ott csinálják kérném az elérhetőségüket. Mennyiért csinálják? Előre is köszönöm.

  8. 2015. október 23. 07:35619.

    Szia,


    Én bejelentkeztem a soproni lézeres műtétre, a kórházi nagy műtétet nem merem bevállalni, főleg úgy nem, hogy simán kiújulhat ez a nyavaja.

    előzmény:
    the_unk (618)
    2015-10-22  15:07
  9. 2015. október 22. 15:07618.

    Szia!


    Sajnálom hogy te is ide kerültél. Semmiképp se várj a műtéttel, mert magától nem gyógyul meg, és csak rosszabb lesz. Ami a nyitott sebgyógyulást illeti, azért az nem olyan mint egy nyílt törés, nekem mind az 5 alkalommal gyakorlatilag érzéketlen volt a sebem. Tehát azt nem érzed hogy van egy nagy vágás a hátsódon. Persze amikor turkálnak benne, szétteszed a lábad, tehát amikor húzódnak a szélei azt érzed. Szerencse a szerencsétlenségben hogy hátul van, így igazából csak a mögötted állókat zavarja : )


    Nekem holnap lesz 1 hete hogy megvolt a legutóbbi műtétem, lézerrel műtötték Budapesten. Eddigi tapasztalataimhoz mérten jól gyógyul, hullámzó hogy mikor mennyire érzékeny. A váladékozás egyre kisebb, ma egy nagyobb cérnát is kiesett belőlem, ülni viszont csak pár percig tudok, hajolni se nagyon. Állni sokáig, mászkálással és lépcsőzéssel nincs probléma (műtét utáni napon már metróztam).


    A seb kezelése nem igényel különös szakértelmet, én fürödhetek is (szappan nem éri), sőt, a sebet kifejezetten mondta az orvos hogy zuhanyozzam. Mivel hátul van ez a jóság, ezért szerencsére édesanyám (idén is) megcsinálja a kötözés cseréjét.


    Természetesen nem akarom hogy rosszul érezd magad, de ha elolvastál mindent, akkor láthatod: sanszos hogy újra előjön később. Én 24 éves vagyok, most volt az 5. műtétem.

    előzmény:
    Pactman (617)
    2015-10-20  12:17
  10. 2015. október 20. 12:17617.

    Sziasztok,


    Velem ma közölte az sztk-ban a sebész kb 5 másodperces ránézésre, hogy ez "jeep betegség" kicsit utánaolvastam, így kerültem ide.Végigolvastam a hozzászólásokat és kb fal fehér vagyok, nyitott sebgyógyulás 5cm mély vágások stb. Úristen hát én kivagyok ezt nagyon nem szeretném. Azt sem tudom merre induljak most ezzel a dologgal. Olvastam, hogy egy másfajta, CO2 lézeres kezelést is bevállaltak itt többen Sopronban, kérlek írjátok meg, hogy ennyi idővel a kezelés után, hogy vagytok, újra előjött-e ez a nyavalyás betegség vagy sikeresnek mondható ez a fajta kezelés.

    előzmény:
    Angyalka89 (610)
    2015-09-13  19:53
  11. 2015. október 18. 19:02616.

    Kedves Angyalka!


    Próbálok privát üzenetet küldeni de a website nem engedi ezen funkciót.


    Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.


    Köszönöm.


    Lilla.

    előzmény:
    Angyalka89 (610)
    2015-09-13  19:53
  12. 2015. október 11. 10:15615.

    Én itt vagyok, kérdezz nyugodtan

    előzmény:
    FB#1142787829084018 (614)
    2015-10-10  19:54
  13. 2015. október 10. 19:54614.

    Sziasztok Sorstársak! Remélem van itt még valaki?! Én is küzdök ezzel a betegséggel, és lenne pár kérdésem. :)

  14. 2015. október 4. 19:26613.

    Sziasztok! 2011-ben jártam itt utoljára, akkor volt a 4. műtétem (21 éves voltam!). Pár hete kaptam egy levelet a fórum motortól, hogy törölnék a profilomat, mert régóta nem léptem be. Mondom magamban, csak nyugodtan, úgyse kell már... aztán 2 hete távozott a már jól megszokott véres váladék, és tegnap elkezdődött a jó öreg feszítő fájdalom, úgyhogy most mérgesen itt ülök újra, és holnap kezdődik az orvoshoz járás, műtét, vérzés, varrat szedés, tisztogatás, hónapokig tartó szerencsétlenkedés. Kíváncsi vagyok most melyik oldalamon nem tudok majd feküdni. Legutoljára a bal volt az...

  15. 2015. október 1. 19:50612.

    Szia! Megirod legyszives privibe a doktor ur elerhetosegeit? Ill.erdekelne hogy mennyibe kerult a beavatkozas? Mennyi idot toltottel korhazban a mutet utan? Elore is koszi a valaszod!

    előzmény:
    Angyalka89 (610)
    2015-09-13  19:53
  16. 2015. szeptember 15. 10:00611.

    Sziasztok!


    1 hónapja találkoztam magamon ezzel a betegséggel, most jutottam el orvoshoz vele. 2-3 hónap a várakozási idő műtétre, de amúgy se olvastam itt túl sok jó tapasztalatot. Esetleg Budapesten nem volt valaki ilyen lézeres kezelésen,csak Sopronban van?

  17. 2015. szeptember 13. 19:53610.

    Szia!

    Privibe megírom neked a telefonszámát a doktor úrnak :)
    Én ahogy felhívtam már azon a  héten fogadott is!Műtét után már másnap jól éreztem magam. Még érzékeny volt egy-két napig,de a következő héten már mentem vissza a Fősulira.
    A késes műtétet én nem mertem vállalni! Nem bántam meg,hogy ezt választottam inkább :) Februárba műtöttek és azóta is jól vagyok! Egyszer a nyáron fájt,akkor féltem,hogy kiújul,de lekopogom,eddig semmi baj.

    előzmény:
    rolika15 (609)
    2015-09-01  15:08
  18. 2015. szeptember 1. 15:08609.

    Szia!


     


    Érdeklődnék a soproni doki elérhetősége felől. Mennyi ideig kell várni a bejelentkezés után.


    Most hogy vagy?


    A műtét után mennyi idő volt, hogy teljesen jól voltál?


    Engem most jegyeztek elő késes műtétre, de annyi elrettentőt olvastam róla, hogy inkább kihagynám.


    Köszi az infókat

    előzmény:
    Angyalka89 (608)
    2015-08-10  16:29
  19. 2015. augusztus 10. 16:29608.

    Sziasztok!

    Nekem tavaly januárban kezdődött ez az egész horror sztory. Én is először pattanásnak hittem, de nem múlt el. Nekem iszonyat lassan növekedett,nem voltam lázas sosem. Genny ürült belőle,aztán 8 hónap után elmentem dokihoz, aki megállapította,hogy ilyen gondom van. Először csak a tályogot távolították el, azután agresszívebben jött vissza. Hamar elkezdett újra növekedni és egyre jobban. Szinte minden napom sebészeten töltöttem. Állandóan vérzett,gennyedzett a cysta.
    Nekem semmi fizikai előzménye nincs,ami miatt kialakulhatott,de érzelmi megrázkódtatás ért abban az időszakban,amikor kialakult. Itt olvastam a Soproni lézeres műtétről én is és ha borsos is az ára,de én inkább ezt választottam. A másik műtétről,amit a kórházban csinálnak én sírva fakadtam a félelemtől,amikor megláttam a youtube-n feltöltött videókat. 
    Kb 30 perc volt a műtét,közben a doktor úr iszonyat kedves volt, folyamatosan beszélgetett velem. Nem fájt egyáltalán, és után sem. Csak 2 napig nem tudtam még rendesen ülni,akkor érzékeny volt,de alapjába véve a műtét után 4 órát utaztam ülve, hogy haza juthassam. Hamar meggyógyultam. 1 hét után kellett vissza mennem,akkor kiszedte a járatból azt a valamit, amit a műtét végén a járatba tett. Ezután már mentem suliba,szinte mindent tudtam csinálni. A helye,ahol volt a tályog meglátszik és még néha érzékeny,ha sokat ülők. Pár napja elkezdett fájni,de nem érzek semmit ott,csak az eltűnt leapadt tályogom, nagyon remélem,hogy nem is fog vissza jönni,mert sírva fakadnék.
    Több,mint fél éve volt a műtétem.
    Ha valakinek kérdése van még ezzel kapcsolatban,akkor szívesen mesélek!

    előzmény:
    Sylverboy88 (604)
    2015-04-15  13:45
  20. 2015. augusztus 4. 18:53607.

    Nekem most Júni közepén volt operációm...  2 hétre rá volt egy secundem vágás, amire aztmondták lehet sipoly kialakulás lehetett, mert nem az eredeti sebből fakadt.... hanem a csont másik oldalán... Octeniseptes napi kötözésem volt, az elején, nagyon váladékozott, majd kamillás ülőfürdő napi 2-szer 5-10 perc ücsörgés... gyorsan gyógyult a seb, a felszíne már össze is forrt... Én ezt tudom ajánlani... Nekem ez vált be... s közel 4-6 hét alatt begyógyuét:)...


    Sajnos elég aktív életmódot élek... elkezdtem biciklizni, ami miatt kicsit leorrolt az orvos, nem kellett volna... S sokszor fáj emiatt... mivel a seb felszine beforrt, de alatta még ott van, eléggé feszül... S egy pici puklit érzek ... minden nappal kifelé belőle ez nyugta... a pukli is kissebb lesz...Már ülni is aránylag tudok... De hátradőlésnél még feszül  s fáj a csontnál vagy a sebnél(már igazán nem tudom honnan eredhet)  ez normális, vagy aggódjak? A doki azt mondta nem lesz gond, ha meg sipoly, az ígyis-úgyis újra kialakul... Kicsit pánikzavaros vagyok s félek.... nem táncolhatok, biciklizhetek s a szexuális életem is korlátoznom kell... egyszerűen félek bármit csinálni... de lassan munka,. ugyanis nyári leállás volt... Kinek hogy alakult? itt vannak 2007-es írások.. Velük mi lett? Mi lesz a tapasztalatotok alapján velem? Szerintetek csak az ijedtségem nagy?

  21. 2015. július 20. 12:43606.

    Sziasztok!Sajnos én is bekerültem ebbe a klubba,pedig nem akartam.Május elsején elmentem biciklizni a párommal.Előtte pár nappal fedeztem fel egy kisebb dudort a bal farpofámon,de nem foglalkoztam vele.Biciklizés közben nagyon fájt,szerintem ez volt az utolsó csepp a pohárban.Bíztam benne,hogy elmúlik ezért nem mentem dokihoz annak ellenére,hogy nagyon fájt.Lázam nem volt,de egy idő után egyre nagyobb lett.Amikor már ping-pong labda nagyságú volt k.b. 1,5-2 hónapra az észleléstől elhatároztam ,hogy meglátogatok egy sebészt.Magánrendelőt választottam.Elmentem egy dokihoz, megnézte és közölte,hogy tályog és azonnal ki kell vágni.Csodálkozott,hogy nem volt lázam.Körbeszurkálta lidokainnal és eltávolította.K.b. 3-4 cm-es sebet ejtett.Szépen elzsibbadt ,nem éreztem szinte semmit és amikor a lidokain hatása kiment akkor sem volt vészes a fájdalom.Kenegettem betadines krémmel,minden nap többször cseréltem kötést,WC-zés után mindig megmostam,tehát nagyon odafigyeltem a higiéniára.A seb szépen gyógyult,de maradt egy fél cm-es lyuk és az nem akart összeforrni.Nem mellékesen még genny is szivárgott a lyukból.Nem akartam visszamenni a dokihoz,de 5 hét után úgy döntöttem,hogy valami nincs rendben és meg kell mutatnom a dokinak.Visszamentem hát és sajnos a rémálom nem múlt el,a tályogot sipoly járat okozta.Sipolyom van amit műteni kell majd valamikor ősszel,mert most nagyon meleg van,de előtte a doki rektoszkópiát javasolt.Ma van 6 hete ,hogy eltávolították a tályogot.A seb egy kis helyen még mindig nyitott és szivárog belőle a genny.Lehet,hogy a műtétig nem is fog összeforrni.A doki azt mondta,hogy nem halálos,nem kell megijedni,el lehet menni nyaralni,de arra mondjuk nem tért ki,hogy lehet a fürödni a Balatonban,medencében vagy tengerben.Last minute-os nyaralást teveztünk Görögországba,szerintetek bele lehet menni a tengerbe?A Balatonba nem mennék bele,de a tenger az sós.

  22. 2015. június 5. 19:08605.

    Üdv mindenkinek! Ahogyan olvasgattam itt a hozzászólásokat, azt vettem észre, hogy sok féle oldala létezik ennek a fránya betegségnek... Nekem ez év január elején kezdődött. Tünetei nem nagyon voltak egyszer csak ott termett. Elsőre azt hittem, hogy pattanás. 2 napig feszített a farcsontomnál a hajlatban, aztán kifakadt. Rettenetes bűzös váladék...folyamatosan szivárgott. Irány a sebészet! Ott előjegyeztek műtétre március 2-ra. Megállapították,hogy pilonidalis cystám van tályog nélkül. A műtét napjáig minden nap betadinnal kenegettem, fertőtlenítettem géz lappal fedtem. Különösebb bajom nem volt vele leszámítva, hogy szivárgott. Aztán csak eljött a nagy nap. Reggel kórházban felvétel kb.11 körül vittek is a műtőbe. Egy órás volt a műtétem, altatásban csinálták. Kivágtak belőlem egy "kisebb" darabot... Kb.7cm hosszan, 4cm mélyen. Először összevarrták. 1 nap után kivették a vákum csövet ami szívta a trutyit.. Estére belázasodtam, begyulladt az egész.. Másnap felnyitotta a doki, kiszedte a varratokat, innentől kezdve nyitva gyógyult a seb... 4 napot voltam bent a kórházban. Itthon kezdődött a türelemjáték.. Minden nap fertőtleníteni kellett. Víz nem érhette!!! A zuhanyzást egy időre el kell felejteni, meg a kádban fürdést is! Ennek ellenére is elfertőződött! 3 féle baktérium rágta a sebet.. Viszont az orvos nem ajánlott antibiotikum kúrát! Nem volt a sebben olyan baci amihez kellett volna... Én egy speciális kötszert használtam! Kaltostat a neve! Mindenkinek ajánlom!!! Mellé kubitan nevű tápszert ittam a gyorsabb sebsarjadás érdekében.. Bevált! A napi kötözés eleinte kellemetlen érzés, mivel a nyílt sebben turkálnak és nem éppen kellemes amikor pl.a csipesz véletlenül a csonthoz ér...pár hét és megszokja az ember! :) Egy jó tanács!  Mivel szinte csak feküdni tud az ember és azt is csak hason vagy oldalt, egészen addig ne csináljon semmi megerőltetőt amíg meg nem gyógyult teljesen! Könnyen szétrepedhet, illetve mozgás miatt nehezebben gyógyul! Szóval türelem..sok sok türelem kell ehhez! Én ma voltam az utolsó kontrollon a sebésznél aki gratulált, hogy meggyógyultam..lassan de biztosan.Nekem 3 hónapba telt! Azért még mindig érzékeny. Ülésnél, hajolásnál.. Még kímélem! Hát ennyi az én történetem! Gyors gyógyulást mindenkinek! Üdv. :) (szerkesztve a hibás ékezetek miatt)

  23. 2015. Április 15. 13:45604.

    Sziasztok ill szép napot mindenkinek!


    Én érdeklődés céljából vagyok fent mint annyian már előttem.


    8 éve kezdődött nálam ez a tortúra, azóta már 3 szor műtöttek és többször nyitották fel a sebemet. Már nagyon unom és már úgy néz ki a fenekem mint egy szabás varrás minta. Most 4. alkalommal már úgy döntöttem , hogy keresek egy magán klinikát mert nekem csak rossz tapasztalatom volt eddig itt Tatabányán. Találtam is egyet Győrben akik (elég borsós ár, de remélem megéri) 2 fajta módszert ajánlanak. Egyik a sima műtét a másik a lézeres műtét. Érdekelne hogy a lézerrel kapcsolatban mik a tapasztalatok ill ha esetleg volt már valaki Győrben ezen az Egynapos sebészeti klinikán, mi a tapasztalata, véleménye. 


    Sajnos eléggé szőrös vagyok odalent és igen izzadékony is. Elvileg aztvolvastam hogy szőrtelenítéssel és egyéb dolgokkal csökkenthető a kiújulás esélye. Erről mik a tapasztalatok?


    Előre is köszönöm a segítséget és a válaszokat.


    Üdv Syl

  24. 2015. február 17. 22:20603.

    Sziasztok


    szövegből pár fontos kérdést  kiemelnék


    (de kb 1-2 cm mélyebben van mind műtét ellőt nem fog majd idővel teljesen betelni?  nem lesz újból olyan mind régen ha nem is teljesen de nagyjából?)


     


    A jövőben mire ügyeljek hogy ne újuljon ki?


    Pl. olvastam a szőrtelenítést de elég csak a seb környékét? vagy az egész fenék területe szükséges szőrteleníteni (pl gyantával)?  


     


    Mi kell ahhoz hogy az ülés kényelmesebb legyen? meg ehhez hasonló tanácsokat várok akik már kitapasztalták a hasznos  praktikákat előre is köszönöm


     


     


     


     


     


     


     


    Előzmény október végi fórum poszt bemásolva:


    Az orvos nagyon keveset mondott a betegségről csak a nevet (románul mondta coccygeal fistula) és hogy mindenkép műteni kell mert magától soha nem múlik el.



    Amúgy a dudor nagysága nagyon kicsi 0.5-1 cm és nem fájt véletlenül lettem rá figyelmes lehet már rég óta ott van. Most is előbb egy sötét fekete szőrszálra lettem figyelmes és csak utána vettem észre hogy vízszerű váladék jön belőle. Előbb a sürgősségin voltam vele ahol kiszedtek belőle 4-5 szőrszálat és utána mondták ha nem múlik el keresek fel egy sebész szakorvost. Mivel nem tudták megmondani mi volt ez, ezért még aznap felkerestem egyet aki elég gyorsan lerendezte a dolgot megnézte és ahogy az előbb is írtam egyből mondta hogy kérjek beutalót a háziorvostól és műteni kell mindenkép.


     


     


    Potokba szedve folytatom a történetet röviden


    -November 4 megtörtént a műtét kb 20-25 perces volt 


    -a vágás 4 cm hosszú és 3 cm mély és 2 cm széles volt


    -3 napig voltam a kórházban


    - utána 1 hétig betadinal volt kenve és gézzel volt kötözve (tamponálva) ekkor még nem lehetett ezüstös kötszerrel


    *- utána pedig másfél hónapig  mepilex ag kötszerrel de ehhez fiziológiás sóoldatot szabad használni


    -utolsó két hétben pedig sima mepilex-el


    -a seb bő 2 hónap alatt gyógyult be (de kb 1-2 cm mélyebben van mind műtét ellőt nem fog majd idővel teljesen betelni? és nem lesz újból olyan mind régen ha nem is teljesen de nagyjából)


    lassan 1 hónapja hogy be van gyógyulva de még mindig nagyon érzékeny pl. ülni max 1 órát ha tudok


     


     


    A jövőben mire ügyeljek hogy ne újuljon ki?


    Pl. olvastam a szőrtelenítést de elég csak a seb környékét? vagy az egész fenék területe szükséges szőrteleníteni (pl gyantával)?  


     


    Mi kell ahhoz hogy az ülés kényelmesebb legyen? meg ehhez hasonló tanácsokat várok akik már kitapasztalták a hasznos  praktikákat előre is köszönöm


     


    Üdv


     


     


    ui.


    * jelölt helyen én is ajánlom de betadint nem szabad használni az ezüstös kötszerhez


    *A kötözéshez én speckó kötszert használtam, ezüstel kombinált, méretre vágott. Próbŕljátok meg beszerezni, szerintem sokat segített.Patikába vettem itt Bp-en. Na és persze Betadint. Szóval van esély a gyógyulásra!! :)


     


     


     


     

    előzmény:
    Moncsa117 (587)
    2014-12-05  09:12
  25. 2015. február 16. 01:08602.

    Sziasztok!


    Az egész 2008 őszén kezdődött, minden előzmény nélkül egyik napról a másikra, nem tudtam ülni, állni, aludni, borzalmas volt a fájdalom. Nagy nehézségek árán elmentem a háziorvoshoz aki egyből azt mondta, hogy ezt ki kell metszeni. Irány a sebészet, ahol mondták, hogy akkor ezt most mi itt felnyitjuk. És meg is tették, helyi érzéstelenítővel, majd olyan két-három hónapig jártam kötözésre, vagy mi kötöztük otthon reggel és este. Az orvos mondta, hogy meg kell műteni ha begyógyult. Tavasszal vissza is mentünk, hogy akkor csináljuk meg, de végül elmaradt a műtét más okokból. Ősszel megint visszajött, újabb helyi érzéstelenítés, vágás, kötözések, szenvedés. Majd tavasszal ismét. Közben rengeteg orvosnál megfordultam. Olvastam a témában, és egyre jobban féltem a nagy műtéttől, főleg amikor olyan szavakkal dobálóztak, hogy "csontig bemetszik, soha sem gyógyul meg, állandóan vissza fog jönni". Így megint kihagytam a műtétet. A három alkalom után, még kétszer jártam így. Egyszer magától fakadt ki, és az utolsó után mondta a doki, hogy ez egyre lassabban gyógyul, és egyre nagyobb, jobb lenne tényleg megműteni ha végre összeforr. Ekkor már egy almányi tályogról beszéltünk.


    A műtétre 2011 augusztusában került sor, úgy egy órás volt, epidurális érzéstelenítéssel, végig magamnál voltam, igaz mostanra nagyon kevés dologra emlékszem, ha csak a félelemre nem. Úgy mondta az orvosunk, hogy nyitva hagyjuk(kb. egy tenyérnyi seb volt), de kapok egy ( ideiglenes? ) varratott, vagy kapcsokat nem is tudom pontosan már mi volt az. Egy napot töltöttem a kórházban és a legrosszabb az egészben, az érzéstelenítés miatti katéter volt, mert nem mehettem mosdóba.  Két napra rá kötöztek először, kivették a varratokat, és nem hazudok,az volt a legrosszabb. Kaptam "intelligens" kötszereket, betadint, és bioptron lámpával kezelgettük otthon a sebet. Egy idő után otthon is kötözhettük természetesen. Reggel és este. Addigra belejöttünk. :D A seb magától gyógyult fel, amíg jött belőle váladék, mindig alaposan kitisztították stb. 


    A gyógyulási alatt kétszer nyílt meg egy kicsit a sarjadó seb, és négy hónapig tartott az egész. Ehhez türelem kell, és az, hogy minél hamarabb belevágjunk. Szó szerint. 


    A műtét és az utána való lábadozás egy nagy semmi volt ahhoz képest amikor csak felvagdosták és tisztították. Utálom a gondolatát, hogy olyan buta voltam és nem csináltattam meg egyből. A nagy műtét óta eltelt több, mint három év, és az egyetlen ami maradt az egy kisujjnyi heg és jó pár rossz emlék. 


    A történetből a tanúságom, hogy nem tűrünk a fájdalomnak, és addig megyünk amíg egy jó dokit nem találunk! :) 

Címlap

top