Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pilonidalis cysta ???

joanne2000
Létrehozva: 2007. november 21. 11:16

Sziasztok!

A páromnak tályog nélküli pilonidalis cystája van. Kb. 2 hónapja. (van aki sinus pilonidalisnak ismeri)

Kérem, akit kezeltek hasonlóval, informáljon!

A sebész azt mondta meg kell műteni, mert csak így múlhat el. Viszont sok helyen azt olvastam így is visszatérhet.

A bőrgyógyászunk eddig heti 2x kitisztította, szerinte nem kell műtét. Elmúlt, 3 hétig szinte semmi nem volt, most viszon újra előjött neki.

Jövő hétre van kiírva a műtétre. Nem tudja elmenjen-e, mert azért ez mégiscsak műtéti beavatkozás és lehet, hogy ettől megint újra kiújúlhat. Vagy csak járjon tisztításra a bőrdokihoz és majd csak elmúlik?

Bármilyen infót szívesen veszünk.

Köszönöm!!!!

  1. 2010. március 7. 20:16101.

    Sziasztok!

     

    Újra a kórházból....

    Szóval február 24.-ére voltam kiírva a Dr. László Szabolccsal az Állami egészségügyi Központba, a volt Honvéd Kórház.

    Szerdai napra esett a műtét, még előtt hétfőn is ott voltam egyeztetni,mikor felcuccolva szerda reggel közölték,hogy "technikai okok miatt" elhalasztják a műtétet 4 hónap várakozás után!Ááááááá de elborult az agyam, túl akartam esni az egészen,így szülővárosomban beszéltem egy főorvos nővel,hogy jártam és elmondtam,hogyan műtött volna a doktor úr.Meghallgatott és bár az egész sebész osztály sebészei furcsálották,hogy ezt a betegséget nyitva kezeli megcsinálta! Több sebész doki megakart győzni,hogy draincső kell mert a pangó váladékot az szívja ki,stb.... Nem engedtem a műtét csak akkor ha nyitva hagyja!

    Szóval most itt fekszem nyitva :)

    Két öltéssel összehúzta azért, 14 cm!!! vágással.

    Hát gyerkek,amilyen rémisztő,annyira nem fáj!

    Komolyan.

    Na jó a sebkezelés nem egy leányálom,de kilehet bírni.

    A sebbe Convatec nevű "intelligens" kötszert rakott,ami összegyűjti a bacikat,és az épp szöveteket roncsolás mentesen hagyja.

    Nagyon aranyos a főorvos néni, tudja,hogy mennyit szenvedtem vele, ő is bízakodik,hogy nem fog ezzel az eljárással kiújulni.

    Én bízakodom a legjobban.

    Kedden újra "kínzás" azaz sebfertőtlenítés,aztán ha úgy látja akkor haza is enged.

    Kb 4 hét tuti kell míg felhegesedik, én is azt gondolom,hogy csak így lehet kipusztítani,ha hagyják,hogy felsarjadjon!

    Ma a kötézéskor meg is jegyezte az ápolónő,hogy az ott a csonthártya???

    Igen,az, onnan kell hogy felsarjadjon- válaszolta a dokinéni.

    Jelentkezem a fejleményekkel, és nagyon szeretnék kikerülni a klubból :) !!!

     

    Ui: svéd csepp, lámpázás, stb maximum a tüneteket enyhíti,de maga a ciszta nővekszik. 

    előzmény:
    zeppelin76 (99)
    2010-03-06  20:49
  2. Torolt_felhasznalo_578617
    Torolt_felhasznalo_578617
    2010. március 7. 14:39100.

    Szia!

     

    Én nem gondolom úgy, hogy orvosi műhibát vét, aki összezárja a heget.

    Nekem is így műtétték ki a cisztát (lentebb már én is leírtam a történetemet).  Mindez már több, mint két éve volt, és azóta sem újult ki.

    Szerencsére. Nekem is sokszor bezsibbad a műtét helye, ülőmunkát végzek és pl. egy mozit sem bírok rendesen végigülni, de szerintem ez mindenkinél így lehet, akit ilyennel műtöttek. 

     

    Üdv: Anita

    előzmény:
    zeppelin76 (99)
    2010-03-06  20:49
  3. 2010. március 6. 20:4999.

    Nos, Zozi, megvolt a műtét februárban László Szabolccsal?

    Várjuk a fejleményeidet!

     

    Nagyon jó hogy ennyien itt összeírjuk a tapasztalatainkat! Úgy látom, most már többé nem kérdés, hogy ezt a betegségnél a kimetszést követően a sebet nem szabad varratokkal összezárni (legfeljebb pár öltéssel kicsit összébbhúzni, ha tényleg nagy a vágás) , mert összezáráskor belül elszaporodnak a baktériumok. Aki összezárja, az orvosi műhibát vét.

     

    Nekem most van egy éve hogy műtöttek (korábban írtam már), 2009. március 17-én volt a műtét. A Szent Imrében műtöttek , az orvos Dr. Lehoczki Gergely volt, sajnos összevarrták, pedig előre tájékoztattam őket, de hiába, nem lehetett velük egyeztetni, nem értették meg mi a lényeg. Én hülye hagytam magam ott műtetni. A Szent Imrébe NE menjen senki ilyen műtétre!!!! Természetesen utána be is gyulladt.... stb.  Már gondoltam írok egy weblapot, ahova felteszem, hogy ezek az emberek hogyan tették tönkre az életemet. Vagy bemegyek és írásban vagy szóban közlöm velük hogy egy ember életét hogyan tették tönkre.

     

    Most egy év után, még mindig sokszor fáj, elsősorban ha hosszan ülök egy helyben, pl. mozi után, vagy buszon való utázás után. De nincs semmi váladék, így most kiváró állapotban vagyok.

     Na mindegy, rólam ennyi elég.

     

    Zozira lennék kíváncsi, hogy mi történt?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. február 24. 23:5398.

    Sziasztok!Nalam egy hete diagnosztizaltak pilonidal cisztat, es a sebesz mutetet javasolt. Kicsit utananeztem a neten es magyar oldalakon nem sok hasznosat talaltam, viszont van egy angol nyelvu oldal, ami csak ezzel foglalkozik eleg reszletesen. (www.pilonidal.org) Nekem egy talyog alakult ki a farcsontomtol balra es a kozepvonalnal 4 szortuszo megnagyobbodasbol eredo lyukacska. A fent emlitett honlapon azt irjak,hogy ezt a betegseget gyakran felrediagnosztizaljak es a legtobb esetben nincs is ciszta. A megnagyobbodott szortuszokon keresztul alakul ki egy talyog, ami aztan sipolyt kepezhet. Az oldal szerint a legnagyobb hiba,amikor cisztakent kezelve a farcsontnal megmutik, aztan a seb nem tud begyogyulni, a farpofak kozotti oxigenhianyos allapot miatt. Az oldal altal javasolt egyik muteti eljaras a talyog felnyitasa, kipucolasa es a megnagyobbodott szortuszo lyukacskak kivagasa, ami egy napos ambulans mutet. Amugy nekem nem voltak nagy fajdalmaim csak egy dio nagysagu talyoggal mentem el a dokihoz. Antibiotikumot irt fel es hutest javasolt. Az antibiotikumot nem szedtem be, Betadinnal kentem es hutottem. Mostanra (4 nap mulva) borso nagysagura apadt a talyog. Nem tudom mi lenne a legjobb megoldas, most maximalis higenia es a farcsontot kimelo parnaval megprobalom meguszni a mutetet. Majd kiderul.

    Üdv Mindenkinek!

    idézet:
    gabor1234 (97)
    2010-02-17 12:12:14

    Igen, a pilonidal.org nagyon jó oldal, de elég eős angol tudás kell hozzá. Az ott ajánlott ülőpárna tényleg hasznosnak tűnik. Mi a magyar neve?

    Nekem is volt ilyen műtétem, nem is egy.

    Tavaly nyáron, pont ahol a farpofák kezdődnek-összeérnek, kialakult egy kis seb, ami minimálisan váladékozott. Azt hittem, visszajött, habár nem fájt. Elmentem a klinikára, és a sebész azt mondta, hogy csak egy kis felületi sérülés, ami körülbelül fél centi mély repedést jelent. A váladék pedig nem genny, hanem természetes sebváladék. Steril gézzel kötöztem, nem tettem rá semmit, egy hónap alatt be is gyógyult. Azt mondta, biztos megerőltettem, amiben lehet valami, gondoltam, hiszen újra elkezdtem súlyzózni.

    Azonban, az év vége felé újra kialakult az a pici seb ugyanott. Ez azóta is megvan, nem mentem vele sebészetre. Steril gézzel kötözöm s néha Betadint, vagy hidrogén peroxidot használok rá, hogy fertőtlenítsem. Borzasztóan lassan, de gyógyul. A súlyzózást és a fizikai terhelést végleg elfelejtettem. Habár egy körülbelül fél centi hosszú, és fél centi mély sérülésről(?) van szó, nagyon lassan szűkül, gondolom, az oxigénhiányos állapot miatt is. Már nagyon pici és egyáltalán nem váladákozik. Azonban, vér mindig van a gézen. Nagyon gyenge, sérülékeny ott egyébként a bőr.

    Habár mélysége nincs a sebnek (nem láthatók járatok, nem büdös, nem fáj stb.) és már egyszer mutattam sebésznek, úgy döntöttem, ha a hamarosan nem gyógyul be, elmegyek újra a kórházba és megmutatom egy másik doktornak is.

    Egyébként, mint már írtam fentebb, nem fáj, de néha előfordul, hogy egy rossz mozdulatnál például, egy pici szúrást érzek ott.

    Kérdeznélek titeket, hogy van/volt-e hasonló tapasztalatotok?

     

    Ui.: Egyébként ennek (amit nem is tartanak betegségnek egyébként) a nyavajának a műtéti eljárása és kezelése... hát ne szépítsünk, egy kínzás. Aki előtte áll, annak sok erőt kívánok. Aki újra előtte áll,... hát annak meg nem is tudom... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_733357 (97)
    2010-02-17  12:12
  5. Torolt_felhasznalo_733357
    Torolt_felhasznalo_733357
    2010. február 17. 12:1297.

    Sziasztok!Nalam egy hete diagnosztizaltak pilonidal cisztat, es a sebesz mutetet javasolt. Kicsit utananeztem a neten es magyar oldalakon nem sok hasznosat talaltam, viszont van egy angol nyelvu oldal, ami csak ezzel foglalkozik eleg reszletesen. (www.pilonidal.org) Nekem egy talyog alakult ki a farcsontomtol balra es a kozepvonalnal 4 szortuszo megnagyobbodasbol eredo lyukacska. A fent emlitett honlapon azt irjak,hogy ezt a betegseget gyakran felrediagnosztizaljak es a legtobb esetben nincs is ciszta. A megnagyobbodott szortuszokon keresztul alakul ki egy talyog, ami aztan sipolyt kepezhet. Az oldal szerint a legnagyobb hiba,amikor cisztakent kezelve a farcsontnal megmutik, aztan a seb nem tud begyogyulni, a farpofak kozotti oxigenhianyos allapot miatt. Az oldal altal javasolt egyik muteti eljaras a talyog felnyitasa, kipucolasa es a megnagyobbodott szortuszo lyukacskak kivagasa, ami egy napos ambulans mutet. Amugy nekem nem voltak nagy fajdalmaim csak egy dio nagysagu talyoggal mentem el a dokihoz. Antibiotikumot irt fel es hutest javasolt. Az antibiotikumot nem szedtem be, Betadinnal kentem es hutottem. Mostanra (4 nap mulva) borso nagysagura apadt a talyog. Nem tudom mi lenne a legjobb megoldas, most maximalis higenia es a farcsontot kimelo parnaval megprobalom meguszni a mutetet. Majd kiderul.

    Üdv Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_307106
    Torolt_felhasznalo_307106
    2010. február 10. 14:1996.
    ja mégegy, anyám már ezzel is oltogat Bioptron lámpa?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_307106
    Torolt_felhasznalo_307106
    2010. február 10. 14:1895.

    SziasztoK!

     

    Hát én is idekerültem Én 1.5 éve egy mütét 1 éve varattal. Mintha el se múlt olna azóta is folyanmatosan nedvedzik de legalább csak ritkán fáj. Az orvosom meg folyamatosan csak halasztgatja a műtétet hogy most már jobban néz ki stb (mondjuk idén már majdnem begyógyúlt, alig váladékozott, aztán 1.5 hónap reménykedés után újra visszatért). 

     

    Mostmár én is szeretnék pontot tenni az ügy végére- de ahogy látom ezzel nemcsak én vagyok így. Érdeklődnék hogy valaki hallott már ennek a lézeres kezeléséről, vagy nemrég halottam hogy valakinél az ózonos kezelés használt. Erről halott-e valaki valamit?

    A másik dolog hogy van-e valakinek tapasztalata a magánkórházakkal (Istenhegyi út, Bécsi út) mert ők nagyon szépeket mondanak magukról hogy ilyet 100 %-os a gyógyúlás nincs panasz, csak megvan az ára is (250-300 e Ft).

    Az az igazság hogy már voltam egy pár pesti orvosnál de mindegyik csak küldözget ide-oda meg most nincs időpont majd 4-5 hónap múlva stb. és már kicsit kezdem úgy érezni hogy ez nekik még nagyobb nyűg mint nekem.

    Na ennyi egyelőre ha valaki tud segíteni azt megköszönném.

    Üdv

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. december 22. 11:3394.
    Hali all!Az én sebem nemakar begyógyulni,namost a doki mondta hogy köv műtét vár rám,aminek persze megint nagyon örülök.VIszont mostmár tudja nyitottan kezelni,mivel kisebb lett sokkal a terület mint volt.Nemtudni hogy mennyi maradt a cystából.Most ugy állok hogy nemtud begyógyulni a seb,mivel két sipolyom van,egy sima,meg fentebb egy fonalsipoly,ami a felszivódó varrat nem felszívódása miat jótt létre,mire összegyógyulna,nagy fájdalmaim vannak,szétkell kicsit huzogatni,kivérzik,kijön az ami egy kis üregbe van belülről,aztán 1- 1.5 hétg jolvagyok,aztán megint ezt csinálom,meg napi kettő kamillafürdő.Remélem a köv műtét után már jobb lesz.A harmadik műtét szerencsés lesz remélem.Mindenkinek kellemes ünnepeket,és vigyázzatok nehogy seggre essetek a jégen,,nekem sikerült:S...fájtis két napig a műtét helye...Sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. december 18. 11:4393.

    Üdv a klubban Sylke

    Bár már nagyon szeretnék kikerülni, sajnos nincs olyan nap,h ne ezzel az alatomos betegséggel foglalkoznék...

    Fáj és váladékozik,műtétig 2 hónap van, addig kikell bírnom.

    Ma mondja a b.nőm,h egy ismerősének az ismerősének is "piloja" volt, műtötték de váladékozik stb.

    Mondom neki:

    - Szívem! legalább az illúziót hagyd már meg nekem,hogy utánna jó lesz...

    Nyitottan műtöttek! Remélem ti csak jót tudtok írni ide, bár azon sem csodálkoznék,h rég elfelejtettétek az egészet és nem olvastok bele a fórumba!

    Már az is nagyon jó jel !

     

    Gyógyulást mindenkinek!

     

    előzmény:
    sylke- (92)
    2009-12-13  15:46
  10. 2009. december 13. 15:4692.

    Sziasztok!

     

    El sem hiszem hogy rajtam kívül más is szenved ebben a sz*ros betegségben. Azt hittem csak én vagyok ilyen szerencsétlen. 23 éves vagyok. Nekem kb 3évvel ezelőtt kezdődött ez az egész. Akkor helyi érzéstelenítővel kitisztították. Ez év májusig nem is volt vele semmi problémám, de ismét előjött pedig már el is felejtettem hogy nekem volt ilyen.

    Éppen buliból jöttem hazafelé és első utam a sebészetre vezetett. Ott mondta a doki hogy választhatok, vagy megcsinálja érzéstelenítéssel, de ő inkább a műtétet javasolja. Mondta, hogy már nagyon be van gyulladva és ha akkor rögtön megcsinálja nagyon fáj, de ha bírom a  fájdalmat akkor elkezdi. Én úgy megijedtem, el is kezdtem a bőgést. Inkább a műtét mellett döntöttem. Felmentem a sebészeti osztályra, ott elvégeztek rajtam különböző vizsgálatokat. Ez olyan délután 1körül volt. Kb 4órakor sor került a műtétre. Szinte egész nap nem ettem meg nem ittam semmit, mert ugye műtét előtt nem lehet. Kaptam gerincérzérstelenítőt, ami egyáltalán nem fájt. Azt mondta az altatóorvos, hogyha mindent úgy csinálok amit mond kevésbé fog fájni mint egy vérvétel. Az érzéstelenítés után deréktól lefelé semmit nem éreztem. Műtét közben beszélgettem a dokival is, kérdeztem h elkezdte- e már, erre mondta h mindjárt befejezi. :) Szóval semmit sem éreztem. Másnap reggel mehettem is haza. A sebet nyitva hagyta, minden nap jártam kötözésre. Mondta a doki, hogy majd egy komolyabb műtétre is valószínű szükség lesz, mert most nem vágta ki az egészet ugyanis gyulladt állapotban nem lehet. Azt hittem hogy már ezek után csak nem jön vissza, de nyáron megint előjött... :@ Pont mentem nyaralni, úgyhogy külföldön is megcsodálhatták már a fenekemet, ott is kitisztították. Na az eléggé fájt, pedig kaptam helyi érzéstelenítőt. Mondta a doki ha hazamegyek műtessem meg. El is mentem megint a sebészetre, mondták hogy majd télen kéne inkább a műtétet megcsinálni.

    Képzeljétek el, tegnap megint begyulladt. Hát ezt már nem hiszem el. De így akkor a nagy műtétet megint nem lehet. Holnap mehetek ismét a sebészetre. Már nagyon unom. :@

    Remélem senkit nem untattam a hozzászólásommal. Majd megírom hogy alakulnak a dolgok. Kitartást mindenkinek!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. december 10. 11:1891.

    Sziasztok!

    Ha sokat ülök, kijön egy pici púp, azt mondja a doki, vmi baktériumok összegyűltek. Betadinnel kenem, hol kisebb , hol nagyobb. Nem fáj, nincs vele semmi gáz, csak néha idegesít, hogy miért. Addig nem nyúl hozzá a doki, míg nem folyik, de nem is baj. Ezt már elviselem. Amúgy viszonylag jól vagyok. Picit hanyagolom az edzéseket, de annak ellenére is ez történt.
    Laklid, örülök, hogy minden okés!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. december 9. 10:4490.

    Sziasztok! Én jól vagyok, már semmi gondot nem okoz a hétköznapokon, kivéve ha sokat ülök, akkor megérzem, de egyébként mintha mi sem történt volna. Szégyenszemre a dokihoz nem jutottam el azóta - szerintem most már nem is keresem fel. A seb tökéletesen begyógyult. Túl sok sporttal nem terhelem (pedig nem ártana... ) de teljes életet tudok élni. Nagyon remélem, hogy kiújulni nem fog.

    Zozi! Még odébb van, de számolj majd be a műtétedről, lábadozásodról! Azért ez durva, hogy ilyen későre kaptál csak időpontot! Amikor én bejelentkeztem, már a következő héten lehetett volna  a műtét.  Gyors gyógyulást mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. november 22. 10:2189.

    sziasztok!

     

    Én vagyogatok, szerintem egész jól. Annyi, hogy , ha sokat edzek, vagy esetleg felfázok, picit "felszakad" a seb, picit vérzik, de kamillázás, betadine aztán el is múlik. És ritkán:) Ha sokat ülök egy pici púp a varrat mentén, de aztán el is tűnik, belső varrat , vagy akármi lehet. Azt mondja az orvos, hogy ahhoz hozzá kell szokni, néha picit kijön, de visszamegy. A lényeg, h nem fáj, szinte teljesen jól vagyok. Az edzéseket kicsit visszavettem, de mondhatom, hogy szinte meggyógyultam. Ezeket meg elviselem, ez már smemi ahhoz képest ami volt.


    Lego!

    23 éves létemre én is, fősuli mellett (bár levelezőn), munka mellett műttettem magam. Munkában csak ksiegítő vagyok, mert nem is tudtam volna mindig menni. Suli azért megy, de ha egész nap ott ülök, érzékeny.

    Engem is gerincbe szúrtak, de szerintem jobb, mint az altatás.

     

    Jobbulást mindnekinek!

    Zozi, sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. november 20. 10:1688.

    Sziasztok Beteg társaim!

     

    Elolvastam LeGo hozzászólását újra és valóban szomorúnak találom,h ennyire nem elterjedt a nyitott műtéti eljárás...

     

    LeGo!

    Az hogy gerincbe kaptad az érzéstelenitőt,sokkal kockázat mentesebb mint az altatás!

     

    Laklid, nehalogas, Cinea  stb hogy vagytok, hol vagytok ????

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. november 20. 10:0687.

    Szia LeGo!

     

    Megértem elkeseredettségedet, ennek az egésznek csak akkor lesz vége,ha nyitva kezelik a sebet.

    Megnyugtatásként:

    - nem halálos

    - rutin műtét, annak aki ért hozzá

     

    Olvasd el hozzászólásaimat,sajnos én is több éve küzdök ezzel a betegséggel.

    Azt tanácsolom,hogy keress te is egy specialistát, aki leül és elmondja a folyamatokat, mi  - miért történik a tipikus helyen...

    Én megtaláltam, bízom benne, de sajnos csak feb 24-re van időpont,addig én is szenvedek a kis lyukaimmal.

    Most is fekszem és hidd el vagyunk páran,akik tudják mennyire megvisel ez egy fiatal embert...

    Én 26 évesen kezdtem és tudom mennyire depresszióba dönt.

    DE!!!!

    Ha egyszer megcsináltatod egy jó, ügyes dokival,hidd el elfog múlni!

    Ne engedd,hogy összezárják a sebet, ha kell akkor segítünk itt a fórumon neked,hogy találj jó dokit!

    Szóval ne add fel, fel a fejjel, irány jó dokit keresni,kivágatni és elfelejteni az egészet!!!!

     

    Gyógyulást mindenkinek!

     

    előzmény:
    LeGo89 (86)
    2009-11-19  19:48
  16. 2009. november 19. 19:4886.

    Sziasztok!Nemrég találtam az oldalt,és legalább is rájöttem hogy nemvagyok egyedül,csak tudjátok szomorúnak találom hogy a 21.század elején más megoldás nincs,igaz hogy mi cystás emberek nemvagyunk olyanok mint az aids-es emberek,mert ez nem olyan sűrű,csak ilyenkor szoktam mondani az illetőnek aki nemtudja hogy pontosan miez,hogy remélem nem tudja meg azt az érzést amit én.NEmcsak fizikailag hanem lelkileg is.Először ezév márciusában műtöttek 16.-án a szentesi korházba,egy ott dolgozó régi orvos ismerősöm ajánlotta azt az orvos aki megműtött.A műtét nemvolt valami kellemes,mivel gerinc érzéstelenitőt használtak,amit nemszoktak ilyen műtétnél de mind1.Kb 10centi hosszúságú vágás volt,amit az orvos összevart mivelhogy ekkora sebet nemlehet nyitva hagyni,dréncsövel benne éledeztem az ágyban.10napig ott voltam,nemvolt valami kellemes,mivel amugy Kecskeméti lakos vagyok,távol a családtól,mindentől,szal értitek.Közben már rég Főiskolára jártam,az első félévem telt el ugye,jött a második.A sebem nem gyógyult,sőt rosszabb lett.10nap bentfekvés után hazamehettem végre a családomhoz,mikoris 2napra rá szétfakadt az egész seb,mivel annyi folyadék volt benne.Szal gratuláltam a műtéti  beavatkozáshoz.Az orvos mentségére,hogy húztam halasztottam,mivel előtte 1.5éve jöttem rá hogy milyen dolog van a keresztcsontomon,mivel nővéremnek is volt(ő helyrejött),csak neki tájoggal volt,nekem anélkül.A fősulim nemsikerült jól,mivel órára bemenni nemtudtam,távol a családtól az egyik haverom kötözött,szerintetek nemvolt gáz a kollégiumban kötést cseréltetni egy barátommal.nah mind1.nyár elején hazajöttem,megismertem a kecskeméti megyei korházba egy orvost,aki nagyon lehordta az előző műtétet,és mondta hogy majd nyáron én megcsinálom.Nyáron nemlett megcsinálva,mivel gyulladt állapotba nem lehet stbstb.Elhalasztottuk!

    Szeptember 16.-án műtött meg,ugy hogy bevolt gyulladva,mondván ennek a sebnek sose jó. a végbélnyilásomtól a keresztcsontomig tartott az új seb.altattak,kellemesebb volt a környezet is meg ugye már itthon voltam.

    5.napon engedtek haza,ennek nagyon örültem.A sebem 4*14centi volt+8db sipolyjárat.Hozzáteszem ezt igy 20éves létemre szép elérni.

    Egy olyan időszakban amikor az ember szakmát szeretne magának,és dolgozni barátnőt stb.Azóta egyszer meglett vágva a sebem,mivel a kamillás ülőfürdő nem segitett,azon levedzett 2 hétig,hiába huztam szét orvosi mondásra,akkor is összefort.Ma pedig mily meglepő módon ismét bepirosodott ugyanott,telibe a keresztcsontomon.Az orvos azt mondta a multkor hogy a végbelemtől majdnem a keresztcsontomig teljesen jó.csak a keresztcsontomnál lett "szar".Mondom végülis hogy egy emberről van szó,nem egy számítógépről,pl ha nemjó a winchester majd kicserélem.Ez pedig egy rutinműtét.Végülis ők dolgoznak és jó az életük,énmeg 20éves koromra odajutottam hogy itthon fekszem,mert dolgozni nemtudok,tanulni se mivel nemtudok bemenni a fősulira,ezért jövöhéten megyek kiiratkozni.Ráadásul már oylan szintre jutottam hogy a 75éves nagymamám mondja hogy vigyázzál magadra kisfiam,nehogy nehezet emelj,és sokat pihenj.Elegem van a pihenésből és a nemtudok sokmindent megtenni mert cystával műtöttek életből.Február környékén fognak csak a keresztcsontomnál megvágni,mivel az nemlett jó,szal addig megintcsak itthonvagyok és várom h mikro lesz vége.Köszönöm hogy itt megoszthattam a véleményem/tapasztalatom.Nem sajnáltatni jöttem magam,csak elmesélni nekem hogy telnek a mindennapjaim.

    Ha lesz valami uj hir tájékoztatlak titeket,itt legalább megértenek!

    Sziasztok 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. november 10. 12:3985.
    Zozi! Óóóóóóóóóó, hát ez tényleg nagyon nagy vágás! Remélem, hogy ez az utolsó műtéted lesz. Nagyon durva, hogy a korábbi elszúrt műtétek miatt most ilyenre kényszerülsz! Február még elég messze van, drukkolok, hogy ne kelljen sokszor tisztítgatni addig. Majd jelentkezz a lábadozás alatt, kíváncsi vagyok, hogy neked hogyan alakul a műtét utáni időszak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2009. november 9. 10:1684.

    Sziasztok!

     

    Köszi Lakild a tanácsokat, már van műtéti időpontom február 24, 4 hónapos a váró lista a honvéd kórházban , sajnos addig még biztosan kell tisztítani,mert most is fáj.

    Nyitva hagyja, de a sok műtét miatt nekem nagyot kell vágni ,majd végbéltől fel a derekamig, de zuhanyoztatni kell folyamatosan, kötözni ahogy te is írtad.

     

    andeeka!

     

    Halogathatod,de megszűnni nem fog, csak rosszabb lesz, és ha elfogadsz egy jótanácsot beteg társaidtól,nyitva vágasd magad,mert járhaatsz úgy mint én,hogy 3 műtét után is kiújul...!

     

    Gyógyulást mindenkinek!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_655664
    Torolt_felhasznalo_655664
    2009. november 7. 15:1283.
    Sziasztok. Tegnap találtam rá erre a fórumra. Nekem is ez a visztám van, és most, hogy elolvastam a történeteiteket, még szomorúb vagyok. Nekem egy éve novemberben, 8 hónapos terhesen jöt elő ez a probléma. Mondanom se kell, milyen rossz volt egy dió nagyságú, nagyon fájó dudorral, és óriás hassal menni a sebészetre. megmetszették, kitisztitották, azóta nem fáj. Egy héttel szülés előtt keletkezett az első sipolyom, azóta, kb. egszer egy hónapban egy két napig váladékozik. Tegnap előtt vettem észre, hogy már kettő van. Hétfőn megyek a sebészetre, de naogyn félek, hogy mit fog mondani. Fájdalmam egyátalán nincs, és nekem most nem fér bele az életembe, egy két hónapos gyógyulás. 10 hós a kislányom, lehetetlen, hogy ennyi ideig lábadozzak, még egy nap is sok lenne. Szerintetek meddig lehet húzni a műtétet?? Tényleg nincs más lehetőség??? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. november 5. 16:0382.
    Ó, de béna vagyok! Most meg megtaláltam a tegnapi bejegyzésemet is. Bocsi a duplázásért:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. november 5. 16:0281.

    Sziasztok!

    Tegnap írtam egy hozzászólást, de úgy látom valamit elbénáztam, mert most híre-hamva sincs:( Valami olyasmit írtam, hogy a műtét után hét héttel jól vagyok, bár huzamosabb ideig ülni nem tudok, és felállni ülő helyzetből néha még nehéz, de különben minden ugyanúgy megy, mint régen. Már tornázni is tudok, bár eleinte kicsit még kényelmetlen volt. A seb teljesen begyógyult, olyannyira, hogy megmutattam a férjemnek és a barátnőmnek s egymástól függetlenül mindketten azt kérdezték: és hol volt a vágás? Ezek szerint szép lett a seb. A varratok helye még nem szép, hat pötty látható, de gondolom, idővel ezek is eltűnnek, vagy halványulnak.

     

    Zozi! Nem kell két hónapig feküdni!!! Nekem elég hamar ment minden, bár ülni és hanyatt feküdni nem tudtam. A WC-zés is könnyedén megoldható. Amit javaslok: vegyél nedves WC papírt, vagy babapopsitörlőt, azzal könnyebben boldogulsz, mint a rendes WC papírral.

    Remélem, ez a bejegyzés most felkerül. Gyógyulást kívánok mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. november 4. 14:2180.

    Sziasztok!Kicsit eltűntem, mert időközben a kisfiamat is meg kellett műteni - neki sinus pilonidalisa volt, amiből kialakulhatott volna ugyanúgy sipoly/ciszta/tályog, mint nekem; szerencsére ő tök jól van. A műtétem pontosan hét hete volt. Jelentem: továbbra is jól vagyok! A seb teljesen begyógyult! Megmutattam a férjemnek, barátnőmnek is, s mindketten csak annyit kérdeztek, hogy hol van a vágás? Nekem inkább a varratok nyomai (6 pont) maradtak meg, kicsit érdekes mintázatú a fenekem:), de biztos ez is elmúlik, legalábbis halványul majd. Mindent ugyanúgy tudok már csinálni, mint azelőtt, vezetni is, bár azzal eleinte voltak gondjaim, a combizmaimmal tartottam magam, nem volt valami kényelmes, de megoldható volt. Ami gondot okoz: ha sokáig ülök, megfájdul a seb, és nehezen tudok felállni ülő helyzetből, mert az még fájdalmas. Egyébként minden visszazökkent a normális kerékvágásba. A dokimnál régen nem voltam, mert mindig akkor rendelt, amikor a gyerekemmel kellett kötéscserére, varratszedésre, stb. járnom, de tervezem, hogy valamikor felkeresem őt, megmutatom neki a sebet.

     

    Zozi! A műtét után nem kell 2 hónapig feküdni, szerintem nincs olyan ember, aki ezt ép ésszel kibírná!!! Rendesen ülni, hanyatt feküdni én nem tudtam, de oldalt és hason simán, és sétálni is, bár eleinte azért az fájt. WC-re simán tudsz menni. Amit javaslok: vegyél nedves WC papírt, vagy babapopsitörlőt, szerintem jobb ezeket használni műtét után, mint a rendes WC papírt. Mivel nekem zuhanyoztatni kellett a sebet, így minden WC-zés után lezuhanyoztam és cseréltem a kötést.

     

    Mindenkinek gyors gyógyulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_280980
    Torolt_felhasznalo_280980
    2009. október 26. 14:1179.

    Szia Zozi!

     

    Ahogy a hosszú nejegyzésemben is mondtam, a sebemet 3 helyen "összehúzta" a doki, hogy a seb ne legyen teljesen kinyitva, mint valami könyv. Ezeket a varratokat 2 hét elteltével kivette és ekkor már nem nyilt ki teljesen a seb. Azonban nézegetni nem nézegette, az biztos, egyszerűen nem vágyom a látványra, valamint lehet akkor elorzasztana...

    De azért még most is (több, mint 4 héttel az op. után) van nagy seb, amit minden nap tisztitani és kötözni kell.

    A leüléstől ne félj, egyenes háttal és derákkal menni, a mosdóba pedig normális ki tudtam menni, hiszen nem a végbélig van végva egyáltalán nekem.

    Most olvastam a természetgyógyószos eljárást, de félek, hogy az nem fog végleges megoldással szolgálni. Lehet most jól kezeli, de a gyulladás onnan bentről (eddigi ismereteim szerint-internet, valamint több dokival való konzultáció illetve a ti leirásaitok...) nem tud kimetszés nélkül "eltűnni"...

    Ha bármi kérdés van, szivesen válaszolok, illetve megyrom majd a gyógyulásomat.

    Mindent bele, kitartást, gyógyulást!

     

    Sziasztok!

    előzmény:
    zozi1979 (78)
    2009-10-26  10:11
  24. 2009. október 26. 10:1178.

    Szia Nehalogass!

     

    amitől én a legjobban parázom az a nyitott seb.

    Te ahogy leírod, 10 x 4 cm, ami 40 négyzetcentinek felel meg,az valami brutál nagyságú seb

    Ezzel hogy lehet pl leülni a toilettre???

    ennyi műtét után már totálisan elbízonytalanodtam, hogy melyik eljárás,hogyan,milyen, mennyi ideig stb....

    Szóval megy a para és a halogatás....

     

    Viszont örülök,hogy vannak akik már a nyitott vágásal fórumoznak és erőt, információt, hitet adnak betegtársaiknak.

    Köszönöm!

     

    Gyógyulást kívánok!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_280980 (76)
    2009-10-22  12:04
  25. Torolt_felhasznalo_949905
    Torolt_felhasznalo_949905
    2009. október 25. 13:5877.

    Kedves Sorstársak!

     

    Szeretném én is megosztani veletek a történetemet, ami – remélem – jóra fordult. (Ha nem fér ki, sajnos ez a hozzászólás is két részletben kerül publikálásra. :))

     

    30 éves nő vagyok. 2009. szeptember 11-én szembesültem ezzel a betegséggel.

    A kezdetekről csak annyit érdemes felidéznem, hogy mindig is ülő munkát végeztem, és évek óta éreztem fájdalmat (hol erősebben, hol kevésbé) a keresztcsontom tájékán, de ezt betudtam az ülő munka velejárójának, és a kelleténél kevesebb mozgásnak. Szeptember 8-án aztán ez a fájdalom erősebben jelentkezett, ami csak nem akart alábbhagyni, hiába álltam fel többször, figyeltem oda arra, hogy többet mozogjak: szeptember 10-én este még jól meg is tornáztattam magam, hogy ettől majd biztos előbb elmúlik! :) Szeptember 11-én reggel aztán a keresztcsont mellett egy szép kis dudorban testesült meg ez a fájdalom, és éreztem, hogy kezdek belázasodni, ezért gyorsan elmentem a háziorvosomhoz. Az orvos nem sokat teketóriázott: ránézett a hátsó fertályomra, és közölte, hogy cisztám van, irány a sebészet. Mi? Ott?? Na de, hogyan??? - Azt ő pontosan ebből nem tudja megállapítani, de a sebészet (rendelőintézeti) még nyitva van, menjek el minél előbb (péntek lévén). Hála a Magasságosnak, egy fő állt előttem a sorban, így hamar sorra kerültem. Az orvos közölte, hogy ez egy dermoid ciszta tályoggal (de a diagnózisban, ahogy itt alul is írták, benne van minden a pilonidalis meg sacrum meg sinus szakszavaktól elkezdve), és hogy elég sokan küszködnek vele. (Csak én nem hallottam még róla soha?) Sebészeti feltárás kell, ejtsük-e meg most? Persze, hogy ejtsük, ezzel a hétvégét nem fogom kihúzni - gondoltam. Úgyhogy az első diagnózis felállításától a feltárásig kb. másfél óra telt el, és a végén egy pici csővel a hátsómban távozhattam.

    A beavatkozás az érzéstelenítő hatására sem volt fájdalommentes: úgy éreztem, mintha a gerincoszlopom alsó részén zongoráznának – de biztos nem így volt. :)

    Aztán hazajöttem, és hason fekve elkezdtem bogarászni az interneten a betegség után. Alig találtam valami hasznosat. Főként a „Miért?”-re kerestem a választ, de biztos pontot nem találtam. Mintha ez egy tabu betegség lenne! (Miért? Talán ciki? De hát, ez nem is a végbélnél van!) Aztán össze-vissza jöttek itt a szőrbenövéssel, és hogy ez inkább egy férfiakat súlytó betegség, de nem is, mert már az embriókorban, amúgy meg örökletes… Ez utóbbiba tudtam belekapaszkodni, mert mint utóbb kiderült, apukám emlékezett rá, hogy a nagymamának, az ő édesanyjának is volt ilyen betegsége úgy 30-32 éves kora körül, de ő akkor még kisfiú volt, és nem sokra emlékszik. Kb. lúdtojás nagyságúra nőtt neki az a dudor ott hátul. (Meg is operálták.)

    Kezdem nagyon elaprózni a történteket, úgyhogy begyorsítok! :) Két hetem tudjátok, hogy mivel telt el… Közben a főnököm is kezdett „átmenni” embertelenbe: a kolléganőmtől hallottam vissza, hogy nem értette, mi tart két hétig, amikor csak egy kelés van a fenekemen! :) Ezt elmeséltem a rendelőben is, mert nagyon kiborított, mire azzal „nyugtattak”, hogy ne szomorkodjak, mert ahhoz képest, hogy vannak, akik már fél éve, rendszeresen járnak ezzel vissza, én nagyon szépen gyógyulok. És hát a másik része a történetnek: ki akar a mai viszonyok között betegállományba kerülni nem hónapokra, de csak hetekre is?

    Az utolsó kontroll alkalmával a sebész közölte, hogy két hónap múlva jelentkezzek nála a műtéti előjegyzés miatt, mert ez sajnos nem fog magától meggyógyulni, és bármikor kiújulhat.

    Igen, ezek után felmentem a netre műtéti képeket keresni. Aztán csak sírtam, bőgtem, sírtam, sírtam és bőgtem… Közben két sipolylyukat is sikerült lencsevégre kapni a feltárás helyétől nem messze, pont középen. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ezt nem úszom meg műtét nélkül. Amit nagyon nem akartam, és most sem szeretnék.

    De a lényeg. Végső elkeseredésemben kb. három hete a történetemet elmeséltem egy természetgyógyász ismerősömnek, aki nem mellesleg orvosira is jár. Ő ajánlott nekem valamit, amit nem írok le ide, mert úgyis kimoderálják a reklám miatt (de a privát e-mailemre írva adok tájékoztatást annak, aki kíváncsi rá).

    Tudom, hogy nem telt még el sok idő, de úgy látom, úgy érzem, hogy nem kell megműteni. A betegségem elejétől fotódokumentációt készítettünk a gyógyulásomról, de ami az elmúlt három hétben történt, az az igazán érdekes, ugyanis a sipolynyílásokból nemhogy semmi sem szivárog, de szabályosan összehúzódtak ezek a lyukak, és ha nem tudnám, hogy hol kell keresni a képen őket, akkor lehet, hogy meg se találnám…

    Szóval én ennek a dolognak tudom be azt a gyógyulást, amire állítólag nincs esély műtét nélkül, de aztán az is lehet, hogy én vagyok az az egyetlen szerencsés a 10 vagy akárhány ezerből, akinek ez menni fog műtét nélkül is.

     

    Mindenkinek nagyon jó egészséget kívánok, aki meg érdeklődik, annak szívesen válaszolok!!!

     

    Thais

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top