Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hazugság

Torolt_felhasznalo_319326
Torolt_felhasznalo_319326
Létrehozva: 2008. február 25. 14:23
A véleményeteket kérném. A párommal 6 hónapja vagyunk együtt. Már a kapcsolatunk elején pedzegtte, hogy belépne egy mlm hálózatba. Én nagyon utálom ezeket, ezt ő tudja. A hétvégén vidéken volt, mert állítólag egy céges (nem mlm) rendezvény volt, ahol részt kellett venni. Amikor hazaért a rendezvényről nem sokat mesélt, de újra előhozta váratlanul az mlm témát és mondta, hogy ő elkezdi. Erre megnéztem az mlm cég oldalát és pont a hétvgén volt egy vidéki rendezvényük. Gyanús lett, mert rákérdeztem többször, hogy nem véletlenül ott volt-e. Többször tagadta, de nem egyértelmű nemet mondott, hanem hogy hagyjam már ezzel, már mondta hol volt. Nem hagyott nyugodni ezért felhívtam a szállodát és az mlm céget is. Kiderült, hogy Ő volt a rendezvényen (a neve és a születési dátuma is stimmelt). Ekkora hazugságot... Ez szerintetek is szakító ok ugye?
  1. 2008. február 25. 16:08101.
    Tudod, vannak olyanok akik egy-két dologban hülyék, és nem lehet velük mit kezdeni.
    Az ember egy idő után rájuk hagyja, és inkább hazudik, mert nincs kedve hetekig, hónapokig vagy akár évekig is vitázni tök feleslegesen.
    Biztos nem láttál még ilyet, azért nem érted. Én láttam.
    előzmény:
    Timicha123 (99)
    2008-02-25  15:56
  2. 2008. február 25. 15:57100.
    Jóvanna! Amúgy is az előző hozzászólásomban korrigáltam ezt a balhé-kérdést.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (98)
    2008-02-25  15:54
  3. 2008. február 25. 15:5699.

    "És ha már sokszor próbált beszélni a pasi a párjával, hogy drágám én szeretnék focizni, de a feleség ragaszkodik ahhoz hogy márpedig az ő férje nem fog focizni, akkor mi van? "

    1. a pasi hülye, ha hagyja hogy a feleseg tiltsa, a feleseg hülye hogy ezt tiltja

    Miert "kene" hazudnia? Miert nem lehet azt mondani, hogy en ezt+ezt szeretnem csinalni. Hol a problema? Kinek van joga barkit is "a meggyözödeseben" korlatolni, tiltani?

    "kétlem hogy van aki soha sehol nem hazudott még" ez nem volt kerdeses!!!

       

    előzmény:
    BDia (94)
    2008-02-25  15:50
  4. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. február 25. 15:5498.
    Persze, mert ha balhé van furkós bottal és nagg késsel szoktam otthon kergetni. Tényleg!!!! Most már értem miért hazuott. Hogy eddig enm jöttem rá. És az ágy fölé sem kellett volna kiakasztanom a megöllek, ha mlm-ezel táblát.

    Köszi, hogy felvilágosítottatok
    előzmény:
    ancsani (96)
    2008-02-25  15:51
  5. 2008. február 25. 15:5497.
    Bocs, lehet, hogy nem is balhét akart megúszni, hanem egyszerűen szégyellte előtted, hogy ilyen munkát akar vállalni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (95)
    2008-02-25  15:50
  6. 2008. február 25. 15:5196.
    Érdemes? Fogalmam sincs, nekem nem kell hazudoznom. De nyilván a topikindító pasijának "érdemes" volt, hogy megússzon egy balhét.
    előzmény:
    Timicha123 (93)
    2008-02-25  15:48
  7. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. február 25. 15:5095.
    Szeretném a kedves véleményözönt és a topikot lezárni.

    Én nem tiltottam meg semmit. Elmondtam annó, hogy nekem nem tetszik ez a dolog és népbutításnak tartom. De erre azt mondtam, hogy csinálja nyugodtan, ha van rá pénze, mert mivel értékesítő volt simán bejöhet neki.

    Én is belekezdenék ilyenbe, ha sok gazdag és hiszékeny ismerősöm lenne. De nincs. Az már egy másik kérdés, hogy én a termékben sem hiszek.

    Tegnap amikor ez szóba került, szntén mondtam, hogy csinálja, és amíg ki nem derült az igazság, azon gondolkoztam, hogy támogathatnám ebben lelkileg.

    Ennyi. Lehet tovább kövezni. Nem érdekel. Azt hiszem elismertem, hogy az én viselkedésem is vezethetett ide, hogy hazdunia kellett. De úgy gondolom én nem hazudtam volna és egy párkapocsolatban is ezt várom el.
    előzmény:
    BDia (91)
    2008-02-25  15:41
  8. 2008. február 25. 15:5094.
    És ha már sokszor próbált beszélni a pasi a párjával, hogy drágám én szeretnék focizni, de a feleség ragaszkodik ahhoz hogy márpedig az ő férje nem fog focizni, akkor mi van?
    Ha egyéb téren jól megvannak, de a fociban hazudni fog a férj, és igenis el fog járni, akkor ki a hibás, ha kiderül a hazudozás?
    A pasi? :-) Nem. És emiatt elválni nem tűnik komolytalannak?
    Fúj, hazudott, naigen... kétlem hogy van aki soha sehol nem hazudott még, ráadásul van helyzet amikor kifejezetten szükséges is.
    Szóval szerintem ne játszuk itt az erénycsőszt.
    előzmény:
    Timicha123 (85)
    2008-02-25  15:37
  9. 2008. február 25. 15:4893.
    Miert? Miert "erdemes" hazudni???
    előzmény:
    ancsani (92)
    2008-02-25  15:43
  10. 2008. február 25. 15:4392.
    Nagyon nem mindegy, hogy miért hazudott. A focis példa is épp olyan, mint az mlm: valaki olyasmiben kényszerül hazudni, ami csakis az ő személyes döntése kell, hogy legyen. Ha neked nem tetszik a munkája, akkor is el kell fogadni a döntését.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (84)
    2008-02-25  15:35
  11. 2008. február 25. 15:4191.
    Így van teljesen mindegy hogy mi van a dologban. Ha focizni jár, de te nem szereted a focit, és neki ezért hazudni kell, ott ugyanúgy nem stimmel valami. Ugyanis én a helyébe kidobnálak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (84)
    2008-02-25  15:35
  12. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. február 25. 15:4090.
    Miért nem helyezteted a gondnokságod alá?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839481 (87)
    2008-02-25  15:38
  13. 2008. február 25. 15:4089.
    Hát elég papucs a párod, hogy nem vállalta fel a dolgot. De valszeg azért, mert nem akart balhét. Talán elgondolkodhatnál azon, hogy miért tette. S ha belenézel a tükörbe, akkor a sárkányosodás jeleit láthatod. Ugyanis a TE viselkedésed miatt kamuzott. mert arra számított, hogy leugatod a fejét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  14. 2008. február 25. 15:3988.

    Szerintem Te ezt most mar el is döntötted...!

    Most akkor mi a kerdes meg? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (84)
    2008-02-25  15:35
  15. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. február 25. 15:3887.
    De, hogy jössz Te ahhoz, hogy valamit megtilts?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (84)
    2008-02-25  15:35
  16. 2008. február 25. 15:3886.
    Szerintem ez nem annyira érdekfeszítő téma, hogy kamutopikot kéne nyitni belőle. A legtöbb hozzászólás lényege az volt, hogy a topikindító hibázott, nyilván ez kicsit kellemetlenül érintette.
    előzmény:
    gella20 (82)
    2008-02-25  15:34
  17. 2008. február 25. 15:3785.

    "Neki fontosabb a béke, -ezert hallgat nem szol - nekem ez az egyik veglet, "hű de karakán gyerek vagyok" - ez a masik veglet.

    A kettö között van szerintem az, aki "gyere üljünk, le mert ezt a problemat meg kell beszelni-mert csak igy lehet vmit megoldani.

    Azzal, ha hallgatok nem oldok meg semmi, vagy a masik veglettel, nagy a p...fam...

    szerintem!

    előzmény:
    Lilka72 (81)
    2008-02-25  15:33
  18. Torolt_felhasznalo_319326
    Torolt_felhasznalo_319326
    2008. február 25. 15:3584.
    Már sajnálom azt, hogy beleírtam, hogy mlm. Miért, ha valami nővel találkozott volna? Itt nem az mlm a lényeg, hanem a hazugság. Valaki írta, hogy az baj, ha az első hazugságnál válnak. Miért hányhazugság kell? 1-10-100???

    Miért ha én em szeretem, ha mondjuk focizni jár és azért hazudik, akkor is én vagyoka szemét, mert nem merte megmondani, hogy focizni ment.

    Ha már valamiért hazudni kell, főleg az elején az szerintem régen rossz. És teljesen mindegy, hogy mlm vagy más van a dologban.
    előzmény:
    Lilka72 (56)
    2008-02-25  15:08
  19. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. február 25. 15:3483.
    Szia!

    Nem szeretnék okoskodni,de ezért szerintem Ő szakíthatna Veled,mert hazugságra kényszeríted.Még csak fél éve vagytok együtt,ne csináld ezt.Ha együtt élnétek ,akkor azt mondom,hogy beszéld meg vele,hogy ne kockáztassa a megélhetéseteket,de így ez ugye nem áll fenn.

    Hadd csinálja,ha akarja,ne üldözd el Magadtól.Ráadásul ez a nyomozás,sem túl megnyerő.Ha kiderül nagyon rossz vége lehet.Nézd,Ő őszinte volt,mondta,hogy szeretné ezt csinálni,csak azután "hazudott"-ha hazudott egyáltalán-,miután többszöri megbeszélésre is nem tetszésednek adtál hangot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  20. 2008. február 25. 15:3482.
    Kamutopik, megint?

    Ha sokan válaszoltak, az indító eltűnik.Hogy lehet, h 3 év alatt 60 hsz-e van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_319326 (1)
    2008-02-25  14:23
  21. 2008. február 25. 15:3381.
    De az, hogy ő viszolyog még a gondolattól is, hogy veszekednie kell belülről fakad. Neki fontosabb a béke, mint a "hű de karakán gyerek vagyok" hozzáállás. Sztem nem jellem hiba. És sok ember működik így.
    előzmény:
    Timicha123 (80)
    2008-02-25  15:31
  22. 2008. február 25. 15:3180.
    "inkább választanak "kerülő utat". - mondom, hogy gyenge jellem..
    előzmény:
    Lilka72 (78)
    2008-02-25  15:26
  23. 2008. február 25. 15:2879.
    Én egy jó barátomtól vettem pár cuccot, amikor belépett. Nem akartam megbántani. A termékek végül nem voltak rosszak, elfogytak. A barátság megmaradt, azóta nem nyaggat ezzel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_824708 (76)
    2008-02-25  15:23
  24. 2008. február 25. 15:2678.
    Nem biztos. Vannak, akik utálják, ha konfrontálodniuk kell. Ezért inkább választanak "kerülő utat". Nem tehetnek róla.
    előzmény:
    Timicha123 (75)
    2008-02-25  15:21
  25. 2008. február 25. 15:2477.
    Gyenge jellem, vagy gyenge akarat, például a társát jól képen törölni, amikor az terrorizálni akarja.

    előzmény:
    Timicha123 (75)
    2008-02-25  15:21

Címlap

top