Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2019. május 4. 08:5716651.

    Tulajdonképpen a szavaiddal igazoltad a bolygóid jelenlegi állásának következményeit. Hihetetlen, hogy mennyire az utadat járod! Ritkaság, mert az emberek ilyen esetekben védekeznek, próbálnak harcolni, mert csak nehezen tudják elfogadni, hogy valami új jön az életükbe. Így vagy ezzel te is, de rásímultál a megváltozott életedre, követed - önkéntelenül is- amit a Szaturnuszod diktál, és ezt nem fogod megbánni. Az új életed előhírnöke az a cseppnyi élet, mely növekszik benned, és aki majd megköszöni neked, hogy kiszórtad az életedből azokat az elemeket, akik csak hátráltattak az utadon. Az új életedhez sok örömöt és boldogságot kívánok!

    előzmény:
    uranusz38 (16645)
    2019-04-28  13:30
  2. 2019. május 4. 08:4416650.

    Szia annaaniko!


    Mivel erre a kérdésedre kimaradt egy válasz, ha megengeded én felelek.


    A szinasztriában 2 ember horoszkópjából csupán azt lehet megállapítani, hogy nagy valószínűséggel találkoznak-e, ill. a bolygóik egymáshoz való viszonya alapján van-e arra lehetőség, hogy összejöjjenek, és illenek-e egymáshoz. Konkrét "jóslásra" az asztrológia nem alkalmas. Mindenkivel, akivel életünk során találkozunk, már volt dolgunk előző életünkben, tehát vagy negatív, vagy pozitív karma fűz hozzá. Ezt viszont a képletekből meg tudjuk állapítani a bolygóik egymáshoz viszonyított elhelyezkedéséből. A másik dolog, amit szintén a bolygók mutatnak meg, az, hogy illik-e egymáshoz két ember, harmonizálnak-e a bolygó állásaik, tehát hasonlók-e az életcéljaik, egyfelé megy-e az útjuk. Penelopénak igaza van, hogy a 2 Mars állása határozza meg, hogy kezdeményeztek-e kapcsolatot teremteni, de konkrétan nem lehet meghatározni, hogy hol és mikor fog ez bekövetkezni. A szinasztria csupán utat mutat a kapcsolat kialakításához, vagy elvetéséhez, képet ad a 2 ember egymáshoz való viszonyáról, de ahhoz, hogy időpontot és helyet is meghatározzon előre, vagy visszamenőleg, nem alkalmas.


    A karmában döntő szerepe van a szabad akaratnak is, tehát az, hogy csak találkoztok, vagy hosszú távon együtt is maradtok, már tőletek függ.

    előzmény:
    annaaniko (16641)
    2019-04-16  02:35
  3. 2019. május 4. 08:2016649.

    A mai napra ezt írta a tanárom és mentorom: Griga Zsuzsa:


    Mars – Plútó bi-direkciós kvinkunx, a Fekete Hold Lilith a Halakba lép


    Ma egy újabb bi-direkciós kvinkunx pontosodik be, miközben a tegnapiak is még hatótávolságon belül vannak. Az Ikrekben járó Mars (okos, de impulzív akarat) a Bakban hátráló Plútóval szövetkezik, amelyek egyébként magasabb oktávja. Erő és transzformáció, akarat és hatalom karmikus találkozása sokféle hatással járhat, különösen azoknak érdemes figyelni, akiknek fontos állásaik vannak 22.-23. fokán. Közben a Lilith-mítosz harmadik mozzanatát leíró Fekete Hold Lilith elhagyja a logikus, racionális, hidegfejű Vízöntőt és belép az érzelmes, álmodozó, befogadó Halakba. A bátorságot, becsületet, tisztességes helytállást tanító archetípus mély érzésekkel és empátiával telítődik a következő másfél évben.

  4. 2019. Április 30. 19:5216648.

    Kedves Penelopé!


    Köszönöm a válaszodat, remélem sikerül a váltás!


    További szép napot! :)

    előzmény:
    Penelopé (16646)
    2019-04-30  19:16
  5. 2019. Április 30. 19:2916647.

    Szia Uranusz38!


    Soraidat olvasva az az érzésem, hogy azért "nem érzel semmit", mert valójában ráléptél erre az útra amit kijelöltek Neked és hagyod, hogy történjenek a dolgok. Szerencsére nem ellenkezel. Azzal hogy letisztulnak a kapcsolataid, hogy elengeded azokat a dolgokat amik csak terhet jelentettek megéled azt amit meg kell élned. Befelé fordultál, önvizsgálatot tartasz, mint látható spirituálisan közelíted meg a helyzetet. 


     

    előzmény:
    uranusz38 (16645)
    2019-04-28  13:30
  6. 2019. Április 30. 19:1616646.

    Kedves Kriszta !


    Benne van a szakács, pincér, vendéglátás is a lehetőségekbe, de szóba jöhet még olyan állás ahol a lakhatásról gondoskodsz, vagy pénzügyi terület,kereskedés, kórházban végezett munka, nyelvtanítás.

    előzmény:
    kriszt76 (16644)
    2019-04-22  21:30
  7. 2019. Április 28. 13:3016645.

    Elnézést a kései válaszért. Elfoglalt voltam.


    A Plútóm és Szaturnuszom, meg a Jupiterem is Mérlegben van 8 házban. Jelenleg pedig a Plútó kvadrát Plútó, Plútó kvadrát Szaturnuszomat élem. Ugye most a Plutó és a Szaturnusz is a Bakban van ami nálam a 12. házba esik.


    Én bevallom ebből nagyon semmit nem érzek, vagy legalábbis nem sok negativumot.


    Persze ebbe lehet belejátszik az hogy nem "ellenkezem", inkább sodródom vagy magam érzem hogy változtatni kell, nem tudom. Annyit észlelek hogy emberek kopnak ki az életemből , van hogy végérvényesen, de én sem kivánok olyan dolgokkal foglalkozni amiről úgy érzem már inkább terhes, hasztalan, és -vagy nem szolgálja tovább a "fejlődésem", vagy csúnyán szólva a hasznom.


    Példa rá: nem hivok el magamhoz vagy nem keresek olyan ismerősöket akiket csak én keresek már inkább. Nem folytatok olyanokkal barátságot akik csak irnak pár sort sms-ben de ha találkozni hivom folyton azt mondja nem ér rá. Meguntam, kuka. Ez igy sarkos leirása a dolognak de kb lehet érteni. Vagy nem veszek részt olyan dologban ami csak a pénzem szivta el korábban meg az időmet. Szelektálok mindent.


    Illetve mivel babát várok igy nem bánom hogy az életem valószinü gyökeresen megváltozik és szivesen feladtam a korábbi kicsit magamnak való életemet amiben eddig jól el voltam.


    Nem azt mondom van mikor úgy feszkósnak érzem magam, de egy jó séta vagy valami elfoglaltság (kézimunka stb) segit a levezetésben. Meg persze néha nehezen viselem hogy olyan mintha mindenki eltünt volna most az életemben és nem nagyon jönnek szembe új barátok de valami átmeneti állapotnak próbálom megélni. Vagy úgy hogy ha ez van akkor ezt dobta a gép.


    Egyébként utálom a változást (és akkor enyhén fogalmaztam) ki nem állhatom az új generációt, a mai fiatalságra elég rossz szemmel nézek, eléggé hagyomány örző vagyok és ebben igencsak merev.


    Majd még folyatom. 

    előzmény:
    mamóka67 (16631)
    2019-03-31  20:03
  8. 2019. Április 22. 21:3016644.

    Kedves Penelopé!


    Köszönöm szépen! :)


    Iskolai konyhán dolgozom, konyhai kisegítő vagyok. Szeretnék elmenni innét. Milyen területen keressek másik munkahelyet?


    Köszönöm 

    előzmény:
    Penelopé (16643)
    2019-04-22  16:21
  9. 2019. Április 22. 16:2116643.

    Kedves Kriszta !


    Karmád és feladataid.


    Kell a hatalom de másokért kell tenned és másokért is kell felelősséget vállalnod. Jól érezted, hogy a gyermekeken keresztül ez jól tud működni. Ott értük élsz, értük vállalsz felelősséget. Ők amíg kicsik kiszolgáltatottak és Te „uralkodsz” értük. A hatalmat az anyagi és érzelmi biztonságban tudod megélni.  Ha másoknak akarod ezt megteremteni akkor lesz a tiéd.


    Viszont a felszálló holdcsomópontod azt mutatja, hogy jól kell gazdálkodnod  a pénzzel felelősségteljesen kell beosztanod. Előző életeidben az anyagi javak megszerzése és megőrzése volt fő célod. Emiatt ebben az életedben is hajlamos vagy plusz terheket bevállalni. Karmád, hogy a kötöttségektől megszabadulj. Most meg kell tanulnod adni, magadtól lemondani az anyagi dolgokról. Nem kell tartanod ettől mert amíg másokért teszel addig áramlani fog a pénz. A célhoz feladathoz hogy másokért tégy mindig kapsz majd eszközt azaz pénzt.


    Sok életen keresztül nem tudtál férjhez menni és nem született gyermeked.


    Most hajlamod van arra, hogy titkos kapcsolatba is bonyolódj .


    A legjobb ha döntéseidnél mindig ott van az önzetlenség a lemondásra való hajlam.


    Megkérdezhetem milyen munkaterületen dolgozol?

    előzmény:
    kriszt76 (16640)
    2019-04-13  18:33
  10. 2019. Április 20. 18:4316642.

    Kedves annaaniko !


    Arannyal az alábbi következtetésre jutottunk.


    Ha arról szól a kérdésed, hogy mi jelzi, hogy létrejön egy kapcsolat események szintjén, akkor azt kell mondanom, hogy semmi. Illetve az nem szinasztria, hanem a direkciók.
    Két ember akkor fog leginkább összejönni egymással, ha földrajzilag egy helyen tartózkodnak és dolguk van egymással. De így szigorúan
    tilos nézni! Úgy helyes, ha azt nézzük, hogy ha dolga van egymással két embernek, akkor a sors össze fogja hozni őket. (egyébként vannak
    látszólag összeillő képletek, ahol könnyen megtéveszt pár Mars-Vénusz ábránd, aztán tüzetesen vizsgálva kiderül, hogy a másik fél észre sem
    veszi, hogy létezünk. És ehhez nem elég két-három összeillő jelölő, ennél több kell,  a teljes radix. Ha elküldöd az email címemre a
    képleteiteket, akkor megnézzük. Valójában a szinasztriát arra érdemes használni, hogy a meglévő kapcsolatunkat hogyan tudjuk jobbá tenni, kivel mi a feladatunk.


    Kereshetünk összeillő képleteket, mondjuk Penelopé és Babits, , ahol lenne egy szép szerelem és sok gyerek, de lássuk be, Mihály úr kissé túlérett már ehhez a kapcsolathoz. Azaz, ha azt keresed, hogy hogyan lehet egy szerinted összeillő képlet alapján igazolni, amit érzel, vagy gondolsz, akkor azt nem itt kapod meg.
    A direkcióhoz pedig minimum pontos horoszkóp kellene, mindkét(!) fél részéről. De hogy őszinte legyek nem hinném, hogy sokat segítene.


    Az asztrológia önismeretre tanít és semmi nem fog történni veled ami a Te képletedbe nincs benne. Tudom ha szerelmes az ember vagy legalábbis vágyakozik akkor a másikra vár és azt hiszik a másikon múlik mi is lesz és boldog lehet e. De nem. Nem rajta múlik. Minden rajtad, azon hogy mit és hogyan vagy képes megélni. És csak olyan eseményeket vonzhatsz be ami a Te képletedbe van. Így mindennél fontosabb hogy saját magad ismerd.


    Ugyanis nem lehet megmondani, hogy hol fog két ember megismerkedni.. Az, hogy a Mars kezdeményez, az nem azt jelenti, hogy fog is és kell is neki. Van szabad akarat is.


    A radixban a pár jelölője mutatja, hogy milyen analógiák mentén van lehetősége találkozni. Mondjuk hármas ház: akkor munka, munkába történő utazás, közvetlen környezet, tömegközlekedés, stb. De hogy ez pont a Margit-híd lesz a villamoson, 2024 12 14-én, azt nem látod. És azt sem, hogy milyen ruha lesz rajta.  J

    előzmény:
    annaaniko (16641)
    2019-04-16  02:35
  11. 2019. Április 16. 02:3516641.

    szia Penelopé!


     


    elméleti a kérdésem, de szerintem nagyon érdekes.


    honnan tudható szinasztriából hogy két ember valóban találkozik-e él-e egymással vagy csak elméletben egy összevetésben alkotnak jó párost?


    illetve hogyan mondható meg két horoszkóp alapján hogy hol hogyan milyen körülmények közt ismerkedtek meg? ( azt írtad hogy főleg marsokat kell nézni kezdeményezésnél. mit tudok még leszűrni szinasztria alapján? ) 


     


    köszi!

  12. 2019. Április 13. 18:3316640.

    Kedves Penelopé!


    Először is köszönöm! :)


    Dolgozom. Másfél éve vagyok a jelenlegi helyen, most jutottam el oda a munkatársakkal, hogy kijövök velük, sőt egy barátnőt is beszereztem .


    Fontos számomra az anyagi biztonság, bár ha kevés van, azt is próbálom beosztani. 


    Konkrét feladat? Ez mit takar/takarhat? 


    Köszönöm a válaszodat!

    előzmény:
    Penelopé (16639)
    2019-04-13  17:15
  13. 2019. Április 13. 17:1516639.

    Kedves Kriszta !


     


    Kicsit visszaidézném és kiegészíteném amit már írtam Neked, hogy egyben olvasva lásd.


    A bolygóid nagy többsége a múlt negyedében helyezkedik el , ami az introvertált te oldal. Ez azt jelenti, hogy az energiák kívülről befelé hatnak. Nem a döntéseid, hanem a külvilág lesz hatással a sorsodra.  Mások döntései és többségében a  te felelősséged lesz a hangsúlyos. Ezt tanuló állásnak hívjuk. Ami utal is rá, hogy fontos odafigyelnünk az életünk történéseire, hogy mire is akarnak minket tanítani. A múlt sokat jelent neked. A megtörtént dolgok nyomot hagynak benned és később ezekre alapozod döntéseidet. Pedig nem mindig ugyan úgy történnek. Szereted a dolgokat megtartani, ragaszkodó vagy.  Sok a Tűz jegyben álló bolygó ami arra mutat, hogy fontos, hogy legyen célja az életednek. Ez tartja benned életben a tüzet és ez éltet. A levegő elemek pontszáma nagyon kevés, pedig a tűzhöz levegő kell anélkül kialszik. Az Aszcendensed Vízöntő ha ennek analógiáit éled akkor fel tudod éleszteni azt a tüzet amivel majd jönnek a célok. Kérdés sikerül-e a saját akaratod, saját érdeked háttérbe szorítani, és a közösség érdeke irányába tevékenykedni. Azt hiszem jót tenne ha tudnál nyitni kifelé a közösségek emberek felé. Úgy érzem szeretsz az emberekkel foglalkozni,  van benned egyfajta szolgálatkészség. Az életet adó energia is az Aszcendensed analógiái. használd hát.


    Az Aszcendensed a Vízöntő, azaz szereted átformálni a megszokott dolgokat, nem igazán kedveled a korlátokat, jól érzed magad közösségekben. Oroszán a rejtett Aszcendensed, azaz ha bármi hirtelen adódik az életedben akkor nem hagyod elnyomni magad, előjön a vezetésre, irányításra, dirigálásra, szervezésre való hajlamod.  Lehetsz az Oroszlán Napoddal a közösség vezető egyénisége, ahol másokért tevékenykedsz. Jól begyakoroltad ezt már a gyerekekkel otthon. J A kapcsolatok fogják megadnia  célt az életedben.  Nagyon hangsúlyos képletedben az a ház ahová tartozik a munka, a szolgálat, a hétköznapi tevékenységek, a szolgaság, a teher, amit cipelni kell, nehézség az életben, és a kötelezettségeink és minden, ami az alárendeltség. Ez a ház arra ösztönöz minket, hogy tehetségünket egy konkrét feladat szolgálatába állítsuk, és amennyire csak lehet, optimálisan használjuk.


    Dolgozol? Hogyan szokott alakulni a munkahelyi viszonyod? Jól kijössz a munkatársakkal?


     


    Mennyire érzed fontosnak az anyagi biztonságot? Tudom hogy  a mai világban ez jelenti a megélhetést, de vannak emberek akik jól megvannak a kevésből és vannak akik mindig többet szeretnének. Te ezen a skálán hol helyezkedsz el?

  14. 2019. Április 13. 16:4716638.

    Kedves Viki !


    Ígértem még Neked Szolárt is.


    A következő Szolár évedben a Napod a hatos házat világosítja meg. Fókuszba kerül a munkahely, hogy mit és hogyan dolgozol. Elemezni, hogyan intézed a naponta ismétlődő feladataidat, és hogyan állsz táplálkozási szokásaiddal és az egészségeddel, hogyan szervezed az életedet.  Sok ember érez késztetést új munka keresésére, ha a szolár Nap a 6. házban áll. Olyasvalamit keresnek, amiben értelmet és jelentőséget fedezhetnek fel. Érzik magukban azt az igényt, hogy a mindennapi tevékenységeikben is megtalálják magukat.


    Ez az év gyakran az életmód változását is magával hozza, az élet ritmusa változik meg most. Előfordulhat szerzett betegség megnyilvánulása is jelezvén ha kibillenten élsz.


    Az éven jelentőségteljes lesz az életedben a biztonságérzet a másikhoz való kapcsolódás, ragaszkodás. Fennáll a többi emberhez való szorosabb kapcsolódás vágya.  Pontosabban felismered, mit vársz el másoktól. És jobban megismered saját igényeidet is, hogy mitől is érzed jól magad. Mire van szükséged.


    Olyan évről van szó, amikor nagy térre és szabadságra van szükséged, azonban légy óvatos, mert könnyen eshetsz túlzott elvárásokba.


    Meg kell tanulnod rugalmasnak lenni, és a kínálkozó alkalmakat kihasználni. Úgy tűnik, minden, amit tenni próbálsz, akadályokba és nehézségekbe ütközik. Arra törekszel, hogy változásokat hajts végre, ám az lesz az  érzésed, hogy minden oldalról korlátoznak.


    Ebben az évben meghatározó lesz az hogy érzelmeidet hogyan tudod uralni. Légy óvatos most az alkohollal és vigyázz mert az önbecsapás veszélye is fennforog.


    Jobban érződik majd az ezoterikus érdeklődésed illetve a művészet iránti érdeklődés is előjön. Jobb ha nem most tűzöd ki a céljaidat illetve ha ki is tűzöd, de ne most indulj el a megvalósítására. Most inkább hagyd, hogy történjenek a dolgok.  Inkább hangolódj és készülj a 2020-ban kezdődő Szolár évedre ami jelentőségteljesnek mutatkozik.


    Esemény az életedben nem közvetlenül a Szolárév elején várható, de kapsz majd lehetőségeket. Valószínű egy férfitól, aki segít Neked.  Légy nyitott a társad vagy a külvilág felé mert onnan jön a segítő kéz illetve a rokonság, szomszédok, család részéről.


    Most a hétköznapi robotból kivágyódsz és felmerül benned, esetleg szívesen mennél külföldre.  A radixod szerint van esély a külföldi életre ott családalapításra is és gyermekre is.


     

    előzmény:
    Niszi (16636)
    2019-04-10  12:14
  15. 2019. Április 10. 20:2216637.

    Kedves Viki!


     


    Inkább hivatásterületet mondok, mint konkrét munkát, mert ezen belül könnyebb választani, mintsem egy adott munkát beerőltetni az esetleg nem épp arra tendáló komfortzónába és főleg azt gondolom, hogy nem lehet mindent lenyomni a sorsunk torkán sem. :)


    Így számodra azt gondolom, hogy mozgás és tanítás területei a passzolóbbak, esetleg kereskedelem, illetve azt sem tartom kizártnak, hogy otthon maradj gyermeket nevelni. Mindezt úgy, hogy emiatt elismerjenek. De ezt meg menni fog. :)


    A segítő területek sem rosszak, de vigyáznod kell, mert amit te akarsz, azt nem biztos, hogy a másik is akarja, annak ellenére, hogy te esetleg jól látod, hogy mire van szüksége. Azaz a segítség kizárólagosan az, amit kérnek és ahogy kérik tőled. Csak ezzel meg kellene tudni birkózni. Erről kevésbé gondolom, hogy a te területed, mert inkább abban lennél nagyon jó, hogy megmondd, a dolgokat, nem pedig fejet hajtva aszerint cselekedj, ami a másiknak saját elképzelése alapján a jó. 


    Így mondjuk egy edzőként nagyon el tudlak képzelni, de mint terapeuta, már sokkal kevésbé. Ugyanez menne üzletkötőként, de eladóként annyira nem. 


     


     

    előzmény:
    Niszi (16636)
    2019-04-10  12:14
  16. 2019. Április 10. 12:1416636.

    Kedves Penelopé és Arany!


    A felismerések lavinája most indult el bennem, talán mert most váltam érzelmileg elég éretté, befogadóvá. Nem véletlen keresem azokat a lehetőségeket, itt gondolok akár az asztrológiára, mely tükröt tart elém. Bár az egész élet tükröt tart elénk, és a sors mindig olyan élethelyzeteket teremt, melyben feladatunk van és mindig csak annyit amennyit a szív elbír. 


    Megéltem azt is, amikor haragudtam a világra, önmagamra, ekkor kívülről kerestem a problémák gyökerét...


    A Sorselemzést is személyesnek érzem, és azok a hozzám szóló kérdések, melyekre a választ magamban kell megtalálnom.. Sok belső munka, de megéri:) 


    Születésemkor minden rendben ment, viszont anyát a szülei nem akarták. Azt hiszem, látszatcsaládban nőttem fel. 


    Köszönöm Nektek, hogy időt szántatok rám, és örülök, hogy a pontosítás is megtörtént!


    Jelenleg pályamódosítás előtt állok, és szeretném megkérdezni, hogy az önfeláldozást, gondoskodást mely foglalkozásban/ szakmában tudnám megélni, radix alapján mi lenne számomra megfelelő.


    Viki


     

  17. 2019. Április 8. 18:5516635.

    Hold csomópontok a képletedben.


    A RÁK leszálló hold csomópontnál a legnehezebb karmikus feladat megtanulni hogyan eressze el azokat a dolgokat amikhez görcsösen ragaszkodik. Annyi belső félelmet hoztál magaddal, hogy valamit elveszítesz vagy elfelejtesz, hogy erőnek erejével akarod megtartani amit már egyszer megszereztél. Őrzöd az emlékeket is de sajnos nem csak a jót a rosszat is.


    A Bak felszálló holdcsomópont legfontosabb karmikus leckéje az, hogy az ilyen ember magasabb ideállal legyen képes azonosítani magát. Meg tanulni minden valóságos vagy képzelt nehézségek ellenére is egyetlen dologhoz hűnek maradni. Női horoszkópban ez erős apa utáni sóvárgást mutat.


    Ne hagyd, hogy elnyomjanak, hogy kihasználjanak, de próbáld elkerülni a túlkompenzálást is, amikor erőből te uralod a másikat. És ne akarj mindent magad megcsinálni.

    előzmény:
    Penelopé (16634)
    2019-04-08  18:54
  18. 2019. Április 8. 18:5416634.

    Kedves Viki !


    Mondanék néhány szót a Bak Lilithedről , amely jelentős erőt képvisel a problémáidban. Úgy érzem köze lehet a téged ért traumához. Ugyanis nagyon jellemző ennél a konstellációnál az, hogy még gyermekkorban azaz olyan 5-8 éves kor között olyan élmény éri a szülöttet ami  aztán megváltoztatja az életét. Emiatt aztán gyakran szorongsz a kiszámíthatatlan helyzetektől és félsz attól, hogy egyedül maradsz? Ahol elárulva érzed magad ott vizsgáld meg milyen változás történt veled.  A sors eszközei vagyunk egymás életében. Életedben sokat foglalkoztat a megítélés, a szigor, az erkölcs, a magány , a bűn kérdése. Fontos megvizsgálni magad, hogy  bünteted e magad és ha igen akkor miért is?


    Gyakran érzed, hogy komoly veszély leselkedik rád? Emiatt szorongsz és védekező pozicióba vagy? Ezzel gyakran be is vonzod a negatív eseményeket. Érzed esetleg azt hogy áldozat vagy és mostohább sors jutott mint másoknak? Hajlamos vagy a félelmedet a partneredre is ráragasztani. Párkapcsolati problémát is jelenthet, hogy  idővel ő is szorongóvá válik vagy elmenekül.


    Te magad melyik minőségben éled a Lilithet? Bár ez egy nagyon rejtett erő vagy démonnak is hívják. Kíváncsi vagyok mennyire tudatos ez nálad.


    Szóval alacsony rezgésen megélve megsemmisítő jellegű kritikád van és szinte rettegsz. Közepes rezgésen. belátod saját negativitásod, és rájöhetsz, hogy hitet és bizalmat kell teremteni. Legfelső szinten pedig  helyesen, józanul képes vagy  felismerni és felelősen kezelni a valódi veszélyeket.


    A Skorpiódban álló Plútó is jelez előző életbéli kitaszítottságot, bűnösséget, megbélyegzettséget. Itt felmerül egy fontos kérdés. A felszabadulás kérdése.  Hogyan legyünk felszabadultak, hogyan fejezzük ki magunkat úgy hogy elegendő legyen, de azért ne is essünk túlzásba. Írtad, hogy nem igazán tudtál egy dolognál sem megmaradni ami a Jupiter kvadrátjának köszönhető. A Jóga azonban nagyon jó választás volt, hiszen a Plútót leköti.


    Mutatnak karmikus sebeket még bolygók, pl voltak olyan leszületéseid ahol nem volt semmi perspektívád az előre lépésre, túlzott konzervatizmus jellemzett. Voltak családi problémák is pl várandósság, szülés hiánya, vetélések.


    Mamád könnyen teherbe esett veled? Mert azt is jelölheti, hogy nehezen fogantál. Mamáddal milyen a kapcsolatod, nem érezted sosem azt, hogy ott van de kicsit olyan mintha mégsem igazán lenne ott?


    folyt köv.

  19. 2019. Április 3. 13:0316633.

    Kedves Penelopé!


    Nincs kérdésem.


    Köszönöm hogy időt szántál az elemzésemre!


    Miden jót kívánok Neked a továbbiakban!

    előzmény:
    Penelopé (16632)
    2019-04-01  19:20
  20. 2019. Április 1. 19:2016632.

    Kedves Neroli !


     Van esetleg még kérdésed ?


    Mindenképpen jó lenne valahogy  a gondoskodást megélni. Ha a sors valami olyan lehetőséget ad amiben pl a gyermekednek nagyobb összegre van szüksége támogatod, vagy kezességet vállalsz neki hasonlók, ez is a gondoskodás egyik formája.

    előzmény:
    Neroli (16620)
    2019-03-28  11:53
  21. 2019. március 31. 20:0316631.

    Ne feledkezzünk meg arról, amikor kvadrátot fejtünk, hogy az karma fényszög. Magas energia szintű, tettekre sarkalló fényszög. Arra késztet, hogy naponta legyőzzük azokat az akadályokat, amelyekkel naponta szembesít bennünket. Mivel stresszt, küzdelmeket, nehézségeket hoz, az asztrológiai hagyomány szerint a legnegatívabb. Ám, ha megértjük a kihívások jellegét, és elindulunk a feladatok által kijelölt , a teljesítés öröme feledtetheti a nehézségeket. A legnagyobb fejlődési lehetőségeink is ehhez a fényszöghöz kapcsolódnak. Ezért sem olyan rémséges, mint a tanárod mondta.


    A Plútód és a Szaturnuszod kardinális, vagy változó, esetleg fix jegyben vannak? Mert attól is függ a kvadrátok minősége. Pl. a kardinális kvadrátok a legpozitívabbak, a változók rengeteg változást hoznak az életünkbe. A legkellemetlenebbek a fix kvadrátok, mert akkor nagyon nehezen viseljük a változásokat.Ezek a fix kvadrátok olyan problémákat jelölnek, melyek sok inkarnáción keresztül megélt, nagyon mélyen belénk ívódott viselkedési minták, melyek lebontásához még hozzá sem kezdtünk.


    A Plútó kvadrát Plútó hatása, hogy távozik minden, ami régi, haszontalan. Bár nem zökkenőmentesen, de életed lassan megszabadul minden terhétől, lehúzó, haszontalan dolgaitól. Ne ragaszkodj, ne harcolj, mert akkor nagyon megszenvedheted megszokott dolgaid hiányát! A változások hatására egészen gyökerekig csupaszodik minden, érzéseid is sérülékenyebbek, de türelem, új életed már közeleg! Elsőre azért nézd meg, hogy milyen jegyben manifesztálódik ez a fényszög, hogy figyelembe tudd venni a fent jelzett minőségeket!


    A Szaturnusz Plútó kvadrát megkeményedett és megkérgesedett hatalmi struktúrákat jelöl általában, ilyenkor az illető kényszeresen ragaszkodik a régi dolgokhoz, vagy pont ellenkezője: az új dolgokhoz. Párkapcsolatnál is ez érvényesül.Pontos fejtést itt is csak akkor kapunk, ha figyelembe vesszük a jegyeket.

    előzmény:
    uranusz38 (16625)
    2019-03-29  00:12
  22. 2019. március 31. 19:2316630.

    Egyértelmű, hogy Mérlegként így érzel a Kosok iránt. 180 fokkal odébb vannak, pont az ellenkezők a te karakterednek. Nagyon sok párkapcsolat kötődik ennek ellenére köztük, mivel első blikkre érdekesek egymásnak, mivel annyira különbözők. De az együttélés már téged igazol, mert előbb-utóbb "sok" lesz a másikból, és ezt csak nagyon nagy szeretettel lehet tolerálni. 

    előzmény:
    uranusz38 (16624)
    2019-03-28  23:52
  23. 2019. március 31. 19:1916629.

    Ha látnám a képletedet, bebizonyosodna amit gondolok: karmikus nálad ez a szimpátia és antipátia érzése. Azt ugye tanultuk, hogy mindenki, akivel földi életünkben bármilyen kapcsolatunk van most, előző életünkben azokkal már volt dolgunk valamilyen formában. Vagy közeli, vagy csupán ismeretségi színten. Ilyen kor, amikor ennyire ellentétesek az érzelmek, következtetni lehet, hogy anno elkövettél vagy te vagy ő valami rosszat egymás ellen, ami miatt mélyen a tudat alattidban most iszonyodsz tőle, vagy ő tőled. Abban az estben, ha neked fontos lenne egy meg nem, valósult kapcsolat, meg kell keresni a képletben azt a konstelllációt, amivel ezt a hozott karmát oldani tudod. Ha csak szimplán ellenszenves, akkor legjobb, ha nem foglalkozol vele.

    előzmény:
    Beus_h (16623)
    2019-03-28  19:59
  24. 2019. március 31. 19:1016628.

    Igazat adok abban, amit leírtál, mert valami miatt te csupán a rosszat tapasztaltad náluk. Eredetileg úgy szoktam tanítani, hogy a Kosok alacsony rezgéseikben a kocsmai verekedők, magas rezgéseikben pedig hősök az igazságért folytatott harcban. Ők az első inkarnáció, nagyon naivak tudnak lenni és ártatlanok. Ritkán bántanak szándékosan, de az igazságérzetük úgy jön elő: ami szívükön, a szájukon.


    Minden jegynek vannak pozitív és negatív tulajdonságai. Minden attól függ, hogy a bolygóik milyen pozícióban állnak egymáshoz képest a radixukban. Az évek során változhatnak, hisz ők is tovább mennek a jegyeken, csak attól függ, hogy meddig tudnak eljutni, hogy milyen nagyok a házaik. Ugyanis 1 házfok egy év. Én például ugyanezt, amit te a Kosokkal, egy Szűzzel éltem meg. Kifogtam az összes negatív tulajdonságát, pedig én is próbáltam maximálisan alkalmazkodni a Mérlegségemmel. Ugyanakkor tudjuk, hogy milyen sok pozitív jellemzőik vannak a Szüzeknek.


    Csak példaképpen mesélném, hogy milyen fontos a ház a képletünkben: az én Napom 43 évig volt a 6. házban. Gondolhatod! :)

    előzmény:
    uranusz38 (16619)
    2019-03-27  22:42
  25. 2019. március 29. 17:2616627.

    Akkor Neked a vízöntő mérleg megkönnyíti a skorpiósságodat. Én mérleg asc halak hold vagyok. Több bolygóm a szűzben, nem könnyű az életem. Egyet előre kettőt hátra. Szerintem akinek a holdja a levegős jegyben van az Isten áldása. Párom ilyen és a legkedvesebb ismerősöm is, pedig föld jegyűek, de olyan sokat segít neki az érzelmeknél az a bizonyos .. tabletta. (:

    előzmény:
    uranusz38 (16624)
    2019-03-28  23:52
9 10 11 12 13

Címlap

top