Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Feleség - szerep?
Létrehozva: 2008. Április 8. 19:50
Úgy tűnik, most ismételten olyan helyzetbe kerültem, így 40 évesen, hogy feltehetem magamnak a kérdést: feleségnek születik az ember, vagy tanulható?
Vannak feleség-típusok és nem feleség-típusok?
Komolyan kérdezem, lehet hogy naívnak tűnök...
Mert nálam úgy alakultak a komoly kapcsolataim, hogy jó volt, szerettek, szép éveket töltöttünk együtt...de amikor a jövő került szóba, akkor menekültek.
29 éves koromban az első, 6 év után.
A második elvett feleségül, 36 éves koromban, de csak azért, mert papírilag rá voltunk kényszerülve.
A harmadik 39 éves koromban, de ő sem akar elköteleződni.
Az első kettő a velem való szakítás után maximum egy évvel összeköltözött egy-egy lánnyal, és családot alapított.
A harmadikról még nem tudom, mert vele most lett vége, de tartok attól, hogy hamarosan szintén társat keres...
Miből gondolod, hogy a megnyugvást nem találták?
Egyáltalán: erre volt vajon szükségük?
Nem maradtál valamelyikkel olyan kapcsolatban, h őszintén válaszoljon a kérdéseidre?
hát végülis családot alapítani...nekem nem a papír volt a fontos (kivéve, amikor a tartózkodási engedély miatt kellett)
azon gondolkozom mostanság sokat, hogy hol van az az egyensúly, hogy az ember éreztesse valamilyen módon, hogy tartozni szeretne a másikhoz, nem papíron, nem házasság formájában...csak valamilyen érzelmi elkötelezettség...hogy próbálja megértetni a lehető legfinomabb módon, hogy szeretne hozzátartozni...
Hát ez az. A volt férjemre és a legutóbbi barátomra maximálisan felnéztem, őszintén, szívből. Mert tényleg rendkívüli ember mind a kettő.
Támogattam őket, a kapcsolatra amennyire csak tudtam, odafigyeltem.
Részletesen még írhatnék oldalakat, de nem terhellek benneteket a részletekkel.
Egy férfi kit vesz el feleségül? egy nőt, aki társa lehet, gyermekei anyja és támasza, nem? és miért nősül egy férfi? mert társadalmilag így elvárt, így ő is fontosnak tartja, meg hát utódokat akar, nem? és lehet, hogy nem is boldog, mert jellemző módon nem monogám?
Most az a gondod, hogy nem akartak elvenni, vagy az, hogy nem akartak veled családot alapítani? Nem ugyanaz a kettő.
Egyébként szerintem gyakori, hogy az emberek egy hosszú kapcs. után a következővel ripsz-ropsz beleugranak a családalapításba. Ennek oka részben talán az, hogy -az én véleményem szerint- ez csak a rózsaszín ködös időszakban igazán vonzó. Ezért általában minél tovább húzódik egy kapcsolat, annál kevésbé lesz belőle házasság...
Önismeret...már terápián is voltam, de az olyan elméleti...ezért fordulok a gyakorlati oldalhoz...
Azt állítják, hogy rosszul választok, hogy nem a megfelelő embereket vonzom be.
Én nagyon tudok szeretni...a legutóbbi azt is mondta, hogy őt még ennyire őszintén nem is szerette senki...
Szerintem itt nem a szeretet mennyiségéről/minőségéről van szó. Hanem arról, hogy az ember mellett egy férfi "otthon" érzi-e magát, megnyugvást kap-e.
Ezzel van nekem gondom...mellettem jellemző módon nagyon jól érezték magukat, de talán ezt a megnyugást nem találták / kapták meg.
És mi kit keresünk férjnek? az apánkat keressük? vagy pont az ellentétét? felnézzünk rájuk? "ápoljuk" őket?
Nem.
Nem és nem."
Ez többet elárul rólad-mint sem szeretnéd.
talán el kellene gondolkodnod, azon amit te jónak és kiegyensúlyozottnak mondasz-az a másik félnek(ugyan olyan jó volt-e)-férfinak-egy olyan helyzetet teremtett, hogy az első utánad következő hölgyet elvette.
Szia!
Nem erről van szó! Szerintem egy alapos önismeret után választ kapnál arra a kérdésre, hogy miért nem sikerülnek a párkapcsolataid.
Ez egy érdekes kérdés! Nem is tudom, talán születni is lehet rá, meg egy kicsit talán tanulható is. Ezt úgy értem, hogy ha jó példák vannak az ember előtt, és ha azokat követik (nem leutánozzák), csak mondjuk nagyon odaadóak, nagyon szeretnek vagy valami, akkor ezt meg kell próbálni a saját kapcsolatban is. Bár nem mondhatnám, hogy előttem túl jó példa volt, ennek ellenére én mégis imádom a férjem!! Én mindig arról álmodtam, hogy ha lesz férjem, akkor majd nagyon fogom szeretni és mindig mellette leszek és odaadó leszek... stb. Novemberben volt az esküvőnk és én nagyon igyekszem, hogy éreztessem vele, mennyire is szeretem. Nem szabad elfelejteni az apróságokat, amikkel a másiknak nagyon nagy örömet tudunk okozni! Én például minden nap küldök a férjemnek smsben szerelmes üzenetet, verset, idézetet. Mindig örül neki!
Lehet, hogy az ilyen apróságok hiányoznak a kapcsolataidból. Nem?
Nem kioktatásképpen mondom, hidd el! Ez csak egy olyan dolog, amin érdemes elgondolkozni!
Nem.
Nem és nem.
Mindegyik kapcsolat jó volt és kiegyensúlyozott...
Vannak, akik konformisták, vannak, akik kevésbé.
Született feleség alatt a háziasságot, otthonosságot, áldozatvállalást, gyermekcentrikusságot kell érteni?
nem bántásból: de te mit csináltál velük?-sokat veszekedtél vagy elképzelni nem tudom, mert az általad leirtakból-ezezk a férfiak mind családra vágytak.
Egyébként kérdésedre: senki nem születik feleségnek.