Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2019. október 16. 10:57133751.

    Biztosan odaköltözik, nehogy már ne lakjanak egy kupacban!

    Nem tudom, megértem pár évet és pár kalandot, de sose jártam szomszéd sráccal. Egy nagyon jó barátom lakott egy házban velünk, a többi barátom, barátnőm szanaszét a városban, de ettől még tart a jó kapcsolat, némelyekkel évtizedek óta.
    Engem kicsit zavar, hogy szinte az összes szereplő együtt lakik és dolgozik, ez egyáltalán nem életszerű. Sőt, az én szememben kicsit megkérdőjelezi a kapcsolat mélységét és őszinteségét, hogy szinte csak azért barátkoznak egymással, mert az illető van kéznél. Úgy költöznek össze, hogy alig ismerik egymást, aztán, ha szerencséjük van, jól kijönnek egymással.
    Mondjuk Olivérnek pont nem kellene ezen az alapon a házba költözni, hiszen együtt dolgozik Gigivel, találkoznak minden nap akkor is, ha most három utcával arrébb lakik.

    (A férjem inkább megérti a fk-írók lelkét; állítólag azért vett feleségül, mert rettentő strapás volt, hogy miután Budán szórakoztunk, haza kellett kísérnie a Belvárosba, majd bumlizhatott ki Budakeszire, ahol lakott.)


     

    előzmény:
    BiriBiri (133750)
    2019-10-16  10:05
  2. 2019. október 16. 10:05133750.

    Én meg remélem, hogy Olivér oda költözik, egymásba szeretnek Gigival, boldogan nevelik Olivér kislányát és Giginek születik egy gyereke... valami csoda folytán ő is "igazi" anya lehet, de lehet, hogy kiélheti anyai ösztöneit a kislányon. És ha Zsolt vissza kérné a kulcsot mondja, hogy "cserebere fogadom, többet vissza nem adom".  


    Gigi letesztelte az anyját, vajon értett a szóból, ő már felnőtt nő. És igen, Nóra rábólintott, ihat a borból. Átment a vizsgán. Érdekes, nem emlékszem hogy a 3 gyerekem közül valaki "vissza élt" volna a 18 évet betöltéssel..betöltötték, aztán jól van. 


    Miklós nem is nézett ki csúnyán...az a kis tapasz a szeme fölött meg a bekötött kéz még nem volt ijesztő...nekem..de lehet, ha az én apám kapta volna máshogy venném. Azért sminkelhették volna jobban össze vertnek..vagy csak én nem láttam jól? 


    Annyira unalmas már hogy Aliz mindenre azt mondja, megoldjuk...


    Micsoda sikert aratott Balázs..egy üres telken el tudta helyezni mi hová legyen építve. 

    előzmény:
    gerdamama (133747)
    2019-10-16  09:48
  3. 2019. október 16. 09:55133749.

    Köszönöm, így már egészen más a leányzó fekvése -- kezdek kíváncsi lenni.

    előzmény:
    gerdamama (133747)
    2019-10-16  09:48
  4. 2019. október 16. 09:52133748.

    Mindig történik valami, abban biztos lehetsz. Legfeljebb nem túl érdekes, és szinte biztosan nem logikus.
    Ha nem nézed, miből fogod megérezni, hogy "történik valami", és érdemes lenne visszatérned a nézők népes táborába?


    Abba ne hagyd, mert a producer a kardjába dől, ha megtudja, hogy elveszített Téged!

    előzmény:
    BABU (133746)
    2019-10-16  08:23
  5. 2019. október 16. 09:48133747.

    Ó, én egy izgalmas krimivel a kezemben is képes vagyok elaludni! Így aztán megértek mindenféle elbóbiskolást.


    Szonja Olivérnek ajánlotta fel, hogy költözzenek a villába. Lakbért nem is kérne, csak a rezsit kellene fizetni. Olivér vacillál, mert nem tudja, mennyibe kerül egy ekkora ház fenntartása, és Panni iskolájától is messze van. Ezt hallja meg Zsolt, és rögtön lecsap az ötletre: majd ő beköltözik a villába, Olivérék meg menjenek Tóbiás lakásába, ahol most ő lakik.
    Szonja egyelőre nem is tud erről a fejleményről. Én reméltem, hogy majd elküldi a fenébe Zsoltot, mert ahová ez a pasas beteszi a lábát, ott többé a fű se nő. Most kicsit elszontyolodtam, olvasva, hogy "Zsolt boldogan adja át Tóbiás lakáskulcsát és telefonszámát Olivérnek...", de azért még reménykedem, hogy nem lesz a dologból semmi.

    előzmény:
    Liventa (133745)
    2019-10-16  07:54
  6. 2019. október 16. 08:23133746.

    Egyenlore a BK. nézését befelyeztem. Ha megtudom, hogy torténik valami akkor esetleg vissza térek. Ami most zajlik az nézhetetlen!

  7. 2019. október 16. 07:54133745.

    Igaz, a késői adást néztem félig bóbiskolva, de nekem úgy rémlik, hogy maga Szonja ajánlotta föl Zsoltnak, hogy költözzön a villába. Ezen főleg azért akadtam fönn, mert Gergő csak visszajön még a BK 100. évfordulója előtt és qrvára örülne egy ilyen lakótársnak... Csütörtökre viszont azt olvasom, hogy "Zsolt boldogan adja át Tóbiás lakáskulcsát és telefonszámát Olivérnek..." --- de hogy végül tényleg beköltözik-e?

    előzmény:
    gerdamama (133743)
    2019-10-15  18:50
  8. 2019. október 15. 19:04133744.

    OFF:
    Ma délelőtt lőttem ezeket a szép lepkéket. Nyugi, mind életben maradt!

  9. 2019. október 15. 18:50133743.

    Rékasi nem lett képviselő. 208 szavazatot kapott, ezzel 19,4 %-ot ért el, ami a 3. helyhez volt elég.

    Az én hátamon felállt a szőr a gondolatra, hogy Zsolt akar beköltözni a villába. Remélem, Szonja beint az ajánlatára, tudja, hogy milyen simlis alak. Akkor pedig oda a "jó cselekedet", nem tudja átpasszolni Tóbiás lakását Olivérnek.


    Már azt se értem, Szonja miért egy bérlakásban kerülget idegeneket, a villa meg üresen áll.


    Bírom ezeket a BK-s ifjoncokat, hogy micsoda határvonalnak érzik a 18. születésnapjukat. Úgy emlékszem, Oszkár is állandóan emlegette, hogy utána már azt csinál, amit akar. De csak annyi változásra tartanak igényt, hogy a szülők ne dumáljanak bele az ő dolgaikba. Azt persze elvárják, hogy továbbra is eltartsák, kiszolgálják, tejben-vajban fürdessék őket az ősök. 


     

    előzmény:
    BiriBiri (133742)
    2019-10-15  15:20
  10. 2019. október 15. 15:20133742.

    Nem tudjátok, sikerült képviselőnek lenni? Rettenetes..néha egyenesen ördögi, a mimikája megkövült... pedig ennyire nem gonosz a karaktere..legalább is régen olyan szerethető csirkefogó volt. Most is lesz valami jó cselekedete a szakács felé. 


    Valaki megmondhatná Timinek, hogy ha valaki felnőtt nem csinálhatja mindig azt amit szeretne...vagy amit AKAR!! Mert Timi mindig akar. 

    előzmény:
    Allegra48 (133741)
    2019-10-15  12:38
  11. 2019. október 15. 12:38133741.

    Zsolt játéka nekem egyre vállalhatatlanabb.Nem is játszik,hanem vicsorog és grimaszkodik. Igaz a karakter sem szerethető,amit alakít,de ahogyan,az már bűn rossz. Aliz,úgy idióta ,ahogy van,de ez a sok hazudozás,már túlzás.Most igazán senkivel nem vagyok megelégedve! Jó lenne,ha már történne valami,amikor nem hazudnak és nem verik át a másikat.Remélem az élet nem ilyen,vagy én eltévedtem és most forgatom a fejem tanácstalanul,pedig már elmúltam 70.

  12. 2019. október 14. 12:47133740.

    Nem biztos, hogy hagyja magát beskatulyázni. Nem kötelező a langyos vízben üldögélni évekig...


    Volt már rá példa, hogy a szemünk előtt, a BK-ban nőttek fel tehetséges, fiatal színészek. Szabó Erikáról, Erdélyi Timiről, Csifó Dorináról, Szabó Margarétáról, Dósa Matyiról tisztán lehetett látni, hogy több van bennük. Jól tették, hogy kiszálltak, mielőtt levakarhatatlanul rajtuk ragadt volna a címke. Én Csifó Dorinához fűztem nagy reményeket, úgy gondoltam, ő viszi majd a legtöbbre. Aztán pont őt nem láttam még soha, semmiben, mióta eljött a BK-ból. Sokat szinkronizál, de látni nem tudom, lehet-e valahol.

    előzmény:
    BABU (133739)
    2019-10-14  10:36
  13. 2019. október 14. 10:36133739.

    Timi nagyon csinos holgy azonban kár ot beskatulyázni Berényi Timinek a BK. Ahhoz még nagyon fiatal.

  14. 2019. október 13. 20:07133738.

    Nem rossz a szemüveged, csak lestem én is mikor Krisz mondta milyen fiatalnak nézett ki, mert szerintem öregebbnek mint valaha. Ráadásul az IQ-ja valahol a béka segge alatt. Ugye ez az újságírópasi nem vette be a hülyeségeit? 


    Remélem jól megszívatja. 

    előzmény:
    gerdamama (133734)
    2019-10-11  20:09
  15. 2019. október 12. 20:36133737.

    ... a nyakát előrenyújtva várja... --- bocsánat!

    előzmény:
    Liventa (133736)
    2019-10-12  17:54
  16. 2019. október 12. 17:54133736.

    Engem Alíz már azzal felhúz, ahogy megáll, a szeme elkerekedik, a szája félig nyitva és a nyakát várja előre nyújtva, hogy gyúljon a pilács a fejében -- tényleg mint egy liba. Ha ehhez még a kezeit is dobálja, a haja meg zsírosan lóg, akkor sürgősen keresek magamnak valami elfoglaltságot, mielőtt beleállok a képernyőbe.

  17. 2019. október 12. 05:44133735.

    Igen,tudom de arra gondoltam valaki szňlhatna már mekkora marhaságot jŕtszanak.Nėha sikerül Aliz fiatalítás nėha bizonyos látszik a kora..megmoshanták a hajŕt..olyan zsíros néha...különben nagyon jól jâtszik de egyre szörnyűbb a karaktere.

    előzmény:
    gerdamama (133734)
    2019-10-11  20:09
  18. 2019. október 11. 20:09133734.

    Lehet, hogy rossz a szemüvegem, de Alízt annál öregebbnek látom, minél inkább próbálja a csitrit játszani. Annyira szánalmas! Bosszant, hogy Luca nem próbálja kicsit erőszakosabban lebeszélni. Nem gondolhatják, hogy jó vége lesz a dolognak.

    "Én már tiltakoznék, ilyet nem játszom."


    Pedig játszania kell, ha színésznek meri nevezni magát! Hiszen Szőke Zoltánnal is az az alapvető problémánk, hogy összekeveri magát Miklóssal, és nem akarja ezt a rossz embert játszani...



    Gizi-Laci: két bolond egy pár. Én már nagyon unom őket. Gizi szamár volt, hogy meglepte Lacit a gépekkel. Laci viszont egy bunkó. Az ő mániája volt a kifőzde, Gizi nem is támogatta az ötletet. Most mégis mindent elkövetne a maga esetlen módján, hogy Mackókája kedvében járjon, az a tahó meg elküldi a fenébe. Persze megint szent a béke, ennek örülni kellene, örülök is, csak már nagyon unalmas ez a századik öri-hari, aztán a nagy összeborulás.

    előzmény:
    BiriBiri (133730)
    2019-10-11  18:29
  19. 2019. október 11. 19:53133733.

    Legalább tudjuk, ha Levente egy időre faképnél hagyja Nórát, nem kell izgulni. Csak országos turnéra megy a színházzal. Majd visszajön és "kibékülnek".


    Erdélyi Tímeát ismertem még fel. Vicces, hogy "Munkatársak" cím alatt még az irodista hölgy nevét is közzé teszik, a társulat tagjai meg nincsenek felsorolva.

    előzmény:
    vorii (133731)
    2019-10-11  19:24
  20. 2019. október 11. 19:36133732.

    48.190929

    idézet:
    7723 (133728)
    2019-10-11 15:49:37

    Ez meg?????????????

    előzmény:
    7723 (133728)
    2019-10-11  15:49
  21. 2019. október 11. 18:29133730.

    Hihetetlen milyen hülyét csinálnak Alizból. Én már tiltakoznék, ilyet nem játszom. hazudni össze vissza, mindenkinek, mint a vízfolyás, még a férjének is...ez már tényleg az alja . És ráadásul még Luca is segít neki. 

  22. 2019. október 11. 16:47133729.

    Azzal kezdtem, hogy nem tudom, az életben hogy van, de... Miklósnál már járt bent Balázs és Claudia is. Vagyis fogadott már látogatókat. Timi a legközelebbi hozzátartozója, míg Clau formailag nem is rokon. Ezért nem értem, mi az, hogy Timi nem mehet be.

    előzmény:
    BABU (133726)
    2019-10-11  09:49
  23. 2019. október 11. 15:49133728.

    48.190929

  24. 2019. október 11. 10:41133727.

    Nem örültem ám , hogy nem állt vissza a régi menetrend...csak ilyenkor, télidőben még megtudom nézni délután de nyáron az már biztos, hogy nem lesz jó. Talán addig csak módosítanak rajta. valamit. 


    Annyira elhúzzák ezt a nyomozást..ugye az nem lehet, hogy Áron megússza? És gergő ott marad a nagy tanuvédelemben..de ez nem is tanú védelem..ez valami sumák!

Címlap

top