Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyi együtt?

baklava2
Létrehozva: 2008. június 20. 09:09

Sziasztok!

A cím azt hiszem mindent elárul a topicról: szeretnék egy új csapatot, hogy megosszuk egymással fogyókúrás céljainkat, módszereinket, segítsük, erősítsük egymást, ha kell. Várom azokat is, akik csak 5-6 kilótól szeretnének megszabadulni, és azokat is, akik 30 vagy 40 kilótól. Korábban már tagja voltam egy ilyen csapatnak és mindannyian szép eredményeket értünk el.

Ki csatlakozik?

  1. 2009. szeptember 29. 15:129551.

    Én 80ban voltam 4éves Hiszterikusz

    Akkor költöztünk anyukámékkal az új lakásunkba

     

    Bodyk elsőidőben 56os 62es bodyk bőven legeke ugy eattól függ mennyire lesz majd husis a baba.

    Zsoltika 1hét alatt kihízta a 52-56ost annyi anyatjete szívott magába és mellesleg hízlalt a tejem.

    Évike meg most is 87cm létére lazén 80as bodykban van mert nagyon vékony hosszú csajszika.

    az rucik ujjain látom biza 92es kéne meg 98as de azok meg olyan bő hacukák rá széltében...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_376505 (9549)
    2009-09-29  14:34
  2. 2009. szeptember 29. 15:109550.

    Sziasztok mindenkinek szép napot kívánok!!!

     

    5órát voltunk el 9től 14óráig ebben volt két fejlesztés aztán kitaláltam nekem réntott hús kell Mint egy kívánós kismami addig hajtottam abűféket hogy csak találtama mit elképzeltem.

    380ftos nagy rántott husis szendvics formájában itthon csináltam hozzá sült krumplit meg vettem akciós kaszinó tojglikat 1et bevertem.

    Lényeg mi ezért nem nagyon vagyunk emrt mindjért megyek alundi ugyanis hajnali 2-3mire elalszom de napok óta 9re kell menjek holnap is így alszom talán 4-5órát.. 

    Úgysem eszem majd megint 1héitg semmit ahogy ismerem magam ( tele ettem magam a hasam majd szét pukkad úgy érzem magam mint nagyon régen)

    Nagyon sokat megyünk így reggeli ebéd vagyis egyben letudva.

    Plusz voltam a gyógyszeremért ( napok óta készültünk kiváltani, mivel nincs lift csak ma fért bele az időmbe de Évike se haljon éhen szóval 4-5órába sűrítek minden elintézni valót mert ha egyszer feljöttem innen már nem nagyon tud semmi kirobbatnai ( 3dolog talán ha párom hirtelen hazajöhetne vagy a barátja hívna hogy gyere már le egy kicsit és a fiam)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_376505 (9547)
    2009-09-29  13:10
  3. Torolt_felhasznalo_376505
    Torolt_felhasznalo_376505
    2009. szeptember 29. 14:349549.

    Bizony nagy volt rá.

     

     

    Én 80 januárjában szültem az első fiamat, éppen 20 éves voltam. Decemberre már meg volt a babakocsi is, meg a kiságy is.   Kisingek, réklik, pelenkák, rugik, mindenünk kimosva, kivasalva a szekrénybe volt.

     

    Nem volt egy leányálom a pelenkamosás, az biztos, de megcsináltuk, mert akkor az volt. A harmadik fiamnál már volt eldobhatós pelenka, és azt használtuk, tehát tudom mi a különbség.  De érdekes módon, akkor is jutott idő arra. hogy sétáljak a gyerekkel órákat, mert levegőre volt szüksége, és akkor még nem itt laktunk.  És mindennap friss kajával vártam a páromat haza. 

     

    Érdekes, hogy  van, aki az akkori időket szenvedésként fogja fel, ahogy írod. Nekem akkor sem volt az, meg így visszanézve sem.

     

     

    előzmény:
    Tőlem-Neked (9548)
    2009-09-29  13:36
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 29. 13:369548.

    Az 56-os nagy volt a 4 kg-os unokádnak?

    Hihetetlen!

     

    Igen olvastam, hogy 6-7 hónap körül el lehet kezdeni vásárolgatni...

    Ennek ellenére én akikkel találkoztam, azt mondták elég nekünk november utolsó hetében, vagy ha inkább megszületik utána.

    Normálisak?

    Mire hozzuk haza a picit?

    A nagy semmire?

    Meg pont szülés után fogok rohangálni hogy hazahozzuk a kiságyat stb.

    Esküszöm és csak hülyékkel találkozok többnyire, akik ilyeneket mondanak, elgondolkodtató, hogy hülyére vesznek, esküszöm csak azért mondják, hátha úgy teszünk, aztán jót röhöghetnek magukban?

    Olyan gonoszak velem az emberek, és valamiért borzasztó irigyek!

     

    Kizárt, hogy anno a 80-as években mindenki akkor vásárolt be a gyerekének mikor már hazajöttek a szülőotthonból!

     

    Mert akik ezt tanácsolták kb. a Te korosztályod!

     

    Ja, és persze senki nincs képben mi a 21. század babakelengyéje!

    Na, itt nem arra gondolok, hogy mindent meg kell venni, ami kapható, mert nem kell túlzásba esni.

    Csak ezek az emberkék irigyek, hogy ők még egész nap azzal foglalatoskodtak, hogy pelust mostak stb.

    És nem tetszik, hogy manapság eldobhatós pelus van stb. sorolhatnám.

    És nyiltan megmondták, szenvedhetnék úgy mint ők, mert a mai kismamáknak ki van nyalva a s__ggük!

    Elképzelhető, de legalább én egész nap a gyerkőccel tudok lenni, mert velünk pont ezek miatt nem foglalkoztak mert egész nap robot volt pelenkamosás, vasalás ügyben!

     

    És ezért hangoztatja fennhangon akivel én találkozom, hogy bezzeg a mi időnkben...

    Minek ez, nekünk sem volt.

    És akkor az azt jelenti, hogy nekünk se legyen?

    Anyám és anyósom dettó ilyenek!

     

    Mert szerintük egy gyerekvállaláshoz semmire nincs szükség, főleg pénzre nem!

     

    Kac-kac!

     

    Persze egy gyerek felnő éhezve, a putriban is, meg betegesen, alultáplálva, meg taníttatás nélkül is, de ez már más kérdés.

     

    Mi megbeszéltük itthon, hogy senkinek nem szólunk miket vettünk!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_376505 (9547)
    2009-09-29  13:10
  5. Torolt_felhasznalo_376505
    Torolt_felhasznalo_376505
    2009. szeptember 29. 13:109547.

    Az a csepp 56-os rugdalódzó bőven nagy volt az unokára.Még a legkisebb body is nagynak tűnt rajta az első napokban.

     

    Az én fiaimnak még 51-es volt, valakitől kaptuk őket.

     

     

    Félidő után kezdtek el vásárolni, minden hónapban vettek valamit. Babaruhát rengeteget kapott a barátnőjétől,  meg  vett is, meg kaptak ajándékba is szülés után.  Aztán mikor kezdte elrakni a pici méretet, akkor vette észre, hogy volt olyan, ami nem is volt a gyereken. Most már 68-as méretű kell neki, na ebből már nincs olyan sok nekik.

    előzmény:
    Tőlem-Neked (9546)
    2009-09-29  13:01
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 29. 13:019546.

    Meg azon töprengtem a múltor, mikor nézegettük a kis bébirucikat, bodykat, hogy egy 56-os méretű milyen csepp!

     

    Hogy fér még az alá egy pelenka, főleg, ha tele lesz, meg hát a kis húsos lábacskája, nem fogja szorítani a combtövét?

     

    Lehet, hogy csak túlaggódom, meghát honnan tudjuk előre mekkora méretet vegyünk elsőre?

     

    Mert mi van, ha kicsi, vagy ha túl nagy?

     

    Vagy addig semmit amíg meg nem születik?

     

    Menyedék mennyivel korábban a szülés előtt vásároltak be először?

    Értem ezalatt, a kiságytól kezdve mindent?

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_376505 (9545)
    2009-09-29  12:55
  7. Torolt_felhasznalo_376505
    Torolt_felhasznalo_376505
    2009. szeptember 29. 12:559545.

    Majd később ledőlök egy kicsit, megvárom míg hazaérnek a fiúk.

     

    Hidegfrontot mutatott mára. Nincs is itt bent semmi meleg. KInt meg még nem voltam annyit. El kell mennem boltba, de nem sok kedvem van.

     

     

     

    Azok a képek csalókák ám. Unokám is olyan picike volt, pedig 4 kg-val született. Most már olyan kis vasgyúró, nem kövér egyáltalán, de már van rajta mit fogni. Igaz holnap lesz 3 hónapos.

     

     

     

    előzmény:
    Tőlem-Neked (9544)
    2009-09-29  12:40
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 29. 12:409544.

    Helló!

     

    Akkor most lehet, hogy front van?

     

    Nekem ritkán fájdogál a fejem, mondjuk nem fáj, csak olyan kótyagos, tompa vagyok, lassú a felfogásom, szóval ilyesmi.

     

    Gyógyszert azt nem veszek be pláne most, de azelőtt sem volt nagyon jellemző.

    Inkább le szoktam feküdni, az mindig használ.

    Te próbáltad már hogy csak ledőlsz és kialszod magad?

     

    Jólesett a kanál akácméz...

     

    Mint egy doppingszer!

     

    Na, most a gyerekem jól benarkózik, mi?

     

    Ő is olyan csendeske ma!

     

    Ó, ma láttam az ablakból egy hetes kisbabát, hazajöttek a kórházból.

    Hát... talán volt egy macskányi hosszúságú is!

    Karonfogva hozták, egy szál tipegőben, pedig nincs meleg!

     

    Már bocs a hasonlatért, de kb. olyan minike volt.

     

    Bezzeg mikor képeken látok "párnapos" "csibéket", ők mindig olyan óriásbébinek tűnnek.

    Így voltam, mikor megláttam az unokádról is a fotót, hogy mekkora!

     

    Aztán lehet nem is akkora a valóságban?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_376505 (9543)
    2009-09-29  12:29
  9. Torolt_felhasznalo_376505
    Torolt_felhasznalo_376505
    2009. szeptember 29. 12:299543.

    Szia Kata!

     

     

     

    Én nem vagyok elveszve. 

     

    Nyűgős vagyok, mert reggel óta fája  fejem, hiába vettem be gyógyszert.

     

    Hétvégén sütöttem almás pitét, ettem belőle, mert jól esett.

     

     

    Futást a fiam barátnője emlegette a hétvégén, de még azóta sem indult neki.  Pedig elkísérnem, bár lehet, hogy a sarokig nem bírnék elfutni.

     

     

    A régi nadrágjaim rám jönnek, én már csak meg akarom tartani ezt a súlyt.

     

     

    Itt is nagyon feltámadt a szél,  hol süt a nap, hol elbújik.

    előzmény:
    Tőlem-Neked (9542)
    2009-09-29  12:20
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 29. 12:209542.

    Ó, már megint mindenki el van veszve!

     

    Olyan nyomis a hangulatom, borongós az idő, bár a színes ruhákat kiteregettem, most jól át tudja őket fújni a szél, csak ne essen!

     

    Most édességre vágyom, max. bekapok egy kanál akácmézet...

    és máris jobb lesz!

     

    Vagy úgy ennék egy kis csokispudongot, de ez még tilos!

    Néha szenvedek, de még szerencse, hogy csak néha.

     

    Mert a csokikkal az a baj, hogy nem elég egy kis szelet, ráugranék egy másikra és így tovább!

     

    Na ez az, amit nem szabad!

     

    Elgondolkodtató, hogy most érte, vagy tőle halnék meg, mi?

     

    Remélem tornázgattok, könnyűeket esztek!

     

    És semmi engedés a csábításnak, jó?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 28. 20:409541.

    A körözött fincsi és fehérje, persze módjával eszem, alig egy csipetnyit, de ez vonatkozik bármire amit ehetek a leírás szerint.

     

    Annyit bűnöztem, hogy most hétvégén is sütöttem sajtos pogit, és 2 db-ot ettem.

     

    Kismadárnyi falatokat!

     

    A folyadékmennyiség 3 liternyi: víz, tea, tejből tevődik össze naponta.

     

     

    előzmény:
    Évinene (9539)
    2009-09-28  18:21
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 28. 20:319540.

    Helló!

     

    Ez egy spéci ovi, ahová hasonló gyerekek járnak?

    Mert akkor a maguk nyelvén tudnak kommunikálni egymással, nem?

     

    A szobatisztasággal hogy álltok?

     

    Most Zsoltikának a gyógyszer segíthet?

    Attól tartok ezek inkább nyugtatók lehetnek, ami milyen eredményt hozhat?

    Csak szőnyegalásöprés, mert a feszkó benne marad, aztán egyszercsak durran úgyis.

     

    Kíváncsi lennék milyen foglalkozásokon vesz részt a kisfiad, hogy kibeszéltessék, kirajzoltassák belőle a problémáit, amik nyomasztják.

    Párod mit mond?

    Mert azért szegről-végről ő is részese annak, hogy Zsoltika itt tart!

    Szerintem...

     

    Nincs apa minta, példa, hogy élheti meg ezeket a szörnyűségeket...

     

    Remélem az urad ha hazajön mostmár végérvényesen rendes útra tér!

     

    Szóval nem irigyellek egy cseppet sem, főleg, hogy egyedül kell megbirkóznod mindennel.

     

     

    előzmény:
    Évinene (9538)
    2009-09-28  18:20
  13. 2009. szeptember 28. 18:219539.
    Akkor megnyugodtam én is mostanság körözöttes kenyereket eszem tegnap is két szelet pirítóssal nagyon megkívántam...
    előzmény:
    hannasára (9537)
    2009-09-28  15:46
  14. 2009. szeptember 28. 18:209538.

    Sziasztok szép estét mindenkinek!!!

     

    Hannsára hát nem tudom 3féle gyógyit kell szednie Zsoltikámnak..

    Évike kifáradt a mai ovis fejlesztéstől, ugyanis hétfőnként már 2órát oviban van de koraifejlesztést kap Csak a mai korán kelés az nem tetszett neki.

     

    előzmény:
    hannasára (9537)
    2009-09-28  15:46
  15. 2009. szeptember 28. 15:469537.

    Helló LÁnyok!

     

    Szuperdiétás a kajád Kati! Komolyan!

    Hmm a körözöttet én is imádom! A felvágottakat, szalámikat nem ezsem meg, de a körözött meg a sajtok jöhetnek!:)

    Hú, hogy halad az idő!!! Olyan ügyi vagy!

    Sztem a terhességi csík alkati adottság is, nagyjából kenhetünk rá bármit, ha jönni akar, jönni fog. Max kicsit javítanak a drága krémek a dolgon, de megelőzni s eltüntetni valsz nem lehet vele... ez van...

     

    Évi: REmélem fiacskáddal mostmár minden rendben lesz. Évike hogy van?

     

    pussz

    v.

     

     

    előzmény:
    Tőlem-Neked (9530)
    2009-09-28  08:49
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 28. 15:359536.

    10 kilométert is le tudsz futni egyszerre?

     

    HŰ-HA!

     

    Bár ha belegondolok, hónapok óta futsz, elvégre hozzászokhattál, növelhetted a távot.

     

    De ez akkor is klassz eredmény!

    Főleg szabad levegőn, hegyvidékes tájon, nagyobb élmény lehet, mint futópadon odabent...

     

    Nekem mikor anno próbálkoztam, igaz egy hétig ment csak a kitartásom, összesen 1 km-t bírtam, azt is kocogni és kisebb séta-beiktatós szünetekkel.

    Sok is volt a súlyfeleslegem, nemcsoda, hogy nem bírtam a kiképzést.

    Maradtam inkább a dvd-s tornánál, bár az is unalmassá vált egy idő után, pedig van több is belőle.

     

    Na, de majd a gyerkőccel aktivizálom magam, szeretnék csinos anyukája lenni!

     

    És főleg, ha örökmozgó lenne, annak nagyon örülnék, nem hagyna lazítani!

     

     

     

    előzmény:
    hannasára (9531)
    2009-09-28  13:16
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 28. 15:199535.

    A fogyis táblázat híján, nem vagyok képben, hogy akkor hány kiló is vagy már?

    Ugye nem titok?

    És még egy 10 kg mínusz a végső cél?

     

    Hú, az komolyan hangzik!

     

    Tényleg a spinning milyen az új helyen?

    Egyformán megmozgat mindenedet, és arányosan lehet vele fogyni?

    Heti hány órát mész? Napi szinten gondolom 1 óra az edzés.

    Tudom sok a kérdésem, de majdcsak válaszolsz rá, ha ráérsz, jó?

     

    Kati

     

     

     

     

    előzmény:
    Georgina10 (9528)
    2009-09-27  08:25
  18. 2009. szeptember 28. 15:139534.

    Rendben Kezdjük el megbeszéltük!!!!

     

    előzmény:
    hannasára (9531)
    2009-09-28  13:16
  19. Torolt_felhasznalo_163503
    Torolt_felhasznalo_163503
    2009. szeptember 28. 15:079533.

    Sziasztok!

     

    Rátaláltam egy fogyi-versenyre, szerintem érdkesen hangzik. Mit gondoltok? :

     

    http://www.expressz.hu/egeszseg/egyeb/hirdetes-16497 996/

    előzmény:
    baklava2 (1)
    2008-06-20  09:09
  20. 2009. szeptember 28. 14:429532.

    Sziasztok mindenkinek szép napot hetet kívánok!!!

     

    Hannasára tényleg nálad felfoghatalan miért mutat többeta mérleg amikor annyit sportolsz meg amúgyis nah....

     

    TNKata biza utolsó 10hétben akkorét nő majd babucid csak lessed kivárni mekkora lesz.

    Kisfiam mondjuk 37.héten született pont mire az utolsó 4hét csak hízással telés időszaka van....Így ő is picurka volt de csak 3hetes koráig Krémek elég bizarr némelyiknek az ára, de ha ez használ akkor...

    előzmény:
    Tőlem-Neked (9530)
    2009-09-28  08:49
  21. 2009. szeptember 28. 13:169531.

    helló Rokonykám!!!

     

    Hááá de jó, egy elszánt ember!!!!

    Startoljunk rá együtt! Én is elszánom magam a köv. tízre akkor. Mit szólsz?

    Ja, a mérleg az tényleg egy iszonyat.

    Szombaton is lefutottam egy 10-es, erre ma sokkal többet mutat... gonolsz nagyon!

     

    Szóval kezdjük?

     

    pussz

    előzmény:
    Georgina10 (9528)
    2009-09-27  08:25
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. szeptember 28. 08:499530.

    Helló mindenkinek!

     

    Képzeljétek péntekre úgy megnőtt a pocim, hogy sajnos vagy nem sajnos, megjelentek a terhességi csíkok rajta.

    Eddig egy sem volt, de most sokat nőtt hirtelen.

    Páromtól kaptam egy szuper krémet, reggel-este kenegetem vele péntek óta.

    Vichy 200 ml-es: hát az ára hajmeresztő, de már most elhalványodott tőle, és nem feszül. Ára: 6.249,- volt. /Gyógyszertárban/

     

    Bogyó olyan fura pózokat vesz fel, hogy hol itt dudorodik, hol ott, aztán elkezdem csipkedni és azonnal odébb kúszik, kis huncutka.

     

    Úgy össze-vissza fogom puszilgatni mindenét!

     

    Izgulok, mert szerdán újra védőnő és doki!

     

    Aztán október 17-én hétvégén tervezzük a babaholmik beszerzését, onnantól már csak másfél hónap max.

     

    Fincsit reggeliztem:

     

    Házilag készített körözöttes korpás kenyér

    Paradicsom

    Citromos tea

     

    Ebédre:

     

    Rakott= krumplis, húsos, sajtos, tejfölös egyveleg céklával.

    Nincs neve, de veszedelmes jó.

     

    Tízórai, uzsonna:

     

    2 alma, és 3 szilva

     

    Vacsi:

     

    Natúr actívia

     

    Gáztűzhely, konyhaszekrény rendbetéve.

    Hétvégén konvektor takarítás és függönymosás tervezve.

     

    Páromnak változott a hétvégi melója, csak tegnap éjszakára kellett végülis bemenni, úgyhogy azért nem is jöttem csevegni, mert jó volt együtt lenni.

    Nemsokára 3-an leszünk, már nagyon várjuk, de bogyó még csak növögessen szépen odabent!

     

    Kati 30 + 4

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. szeptember 27. 14:229529.

    Sziasztok mindenkinek szép napot kívánok!!!

     

    Hannasára aza mérleg tényleg vacak lehet ha annyi folyadék veszteség után sem csökkent a súlyod

     

    Georgina hát igen én is még apumtól kéregettem saját termésű parit uborkát paprikát most érnek le ezerrel.

    Aztán szerda csüttől talajmenti fagyok várhatóak ezért kell igyekezni, mert ha ezeket megcsípi a dér....

    Viszont végre főzőcskéztem illetve sütögettem 5szelt sajtba tekert husi göngyölegete otskanai paradicsomos mártással ( konorros dolog) ma sütök ki hozzá hullámos burgonyát csak 100ft volt a Lild-ben és még egy valami 100ft os salik is vannak előre elkészítve azokon élek újabban meg pár pirítosón szóval tartoma súlyomat iszogatom a teát ha eszembe jut két rohanás közt

    csak egy valami aggaszt P.Évi hiába hívom nem veszi fel soha telefonját pedig emberi időben hívom napközben és pórbálom Bianka alvását is belőni nehogy akkor zavarkodjam de egyik számán sem veszi fel.

    Már arra gondoltam mivel is bánthattam meg de hát még jó múlktor tudtam vele beszélgetni ( lassan 1hónapja már annak is ahogy nézegettem) emailt is írtam arra sem reagált lehet a sok tanulás mert felvették levelező szakra az szívta le az energiáit.

     

    Zsoltikáról nem mondanak még semmit jövőhéten majd biztosan szépen bővel kapok róla tájékoztatást.

    Leckéjét nagyon szépen megcsinálja főleg a matekot.

    Anyukámnál van most is és meglepiként megvette neki a 3.Star Wars magazint hagy örüljön, inkább elköltöm apénzt ilyenekre minthogy megint ellopják.

    Elég nyugodt monstanság velem is a fiam szóval remélem csak megmarad ez is a sulira.

    Amúgy csak 21. nap lesz 2tól és őszi szűnet azt a  3hete csak kibírja már mire mennie kell suliba október 5én..

    október 23as hét 3napos ünnep lesz

    előzmény:
    Georgina10 (9528)
    2009-09-27  08:25
  24. 2009. szeptember 27. 08:259528.

    Sziasztok! Szép vasárnapot Mindenkinek!

     

     

    Tekibabajó hallani felőled és hogy megoldodtak a gondjaitok.

     

    Kata az biztos, hogy nagyon bűszkék vagyunk rád nagyon nagy kitartásod van.

     

    Évinéne tényleg nagyon rohan az idő. És mit mondanak a pszichológusok a fiad kapcsán? Évike hogy van?

     

    Tündi hol vagy?

     

    Rokonyka én mindig mondtam, hogy a mérleg az egy gonosz szörny.

    Én most elhatároztam, hogy jövő héten rástartolok,mert még egy 10 kilót le szeretnék adni és még most kénne összekapnom magam, mert hát ahogy Évi említette mindjárt karácsony és lassan a zöldség, gyümölcs kinálat is csökken.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. szeptember 25. 12:279527.

    Sziasztok mindenkinek szép napot és kellemes hétvégét kívánok!!!!!

     

     

    TNKata annyira sok dolgom lett tegnap hogy még gép elé sem kerültem.

    Volt ugye fiam pszichonénin dolga ott dekkoltam 1,5órát akkor hívott apukám hogy Kőbánya-Kisőesten találkozzunk mer tmégiscsak neki kellett lemennie Monorra a fizetéséért.

    Akkor már negyed kettő volt megkaptama 20ezret azzal uccu neki a kínainak vettem 7500ft értékben fiamnak szandált ( 39est váltócipőnek)

    akkor kapott 39es papucsot és magamt pedig egy átmeneti őszi kabáttal leptem meg végre jó lett rám amit kb 4-5éve terveztem megvenni ( nah nem azt amit hanem vágytam egy ilyen fazonu cuccra.) és úgy voltam vele ezt ha elköltöm már senki sem lophatja el.  akkor még kb 15óráig 3boltban voltunk mert 30kg áruval jöttem haza plusz Évike  akaromban.

    Vélgre tele a hűtő 1hétig kb.

    akkor utána hívtak barátaim mert Mercédesz névnap volt és kimentünk Békásra szóval 23óra 15re értünk haza Kis csajjal.

    ma 11ig aludtunk.

    De már megyünk is Zsoltimhoz beszélőre.

    Szóval mai napom is kész rohanás lesz.

    mert fiamhoz csak 15óra után megyünk a hegyre lehozzuk és azonnal kispestig megs em állok mert anyumhoz viszem fel.

    ez pedig már azt fogja jelezni hogy 17óra lesz kb. 

    Viszek fel neki egy kis avont is mert rendeltek tőle a kollégák.

     

    Teki zsoltiknak más gyógyit állítottak be és még egy hétig fent lesz a hegyen tegnap tudtam meg amikor sikerült elérni az ottani pszichonénijét ( a másikkal hívattam fel) ott az irodából.

     

    Hannasára de jó hogy bekötötték a gépeket akkor most már fincsi fogyis kajcsikat is tudsz készíteni.

     

     

    TNkata gratulálok juj de izgi már a 30.hétben vagy azta mindneit de hát kérem szépen 90 nap és karácsony van ám mához 30hónap múlva tényleg dec 25 van

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953362 (9523)
    2009-09-25  10:27

Címlap

top