Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hányás fóbia

alietta
Létrehozva: 2008. július 23. 15:06
Hányás fóbia, angolul emetophobia.....Már csak a szó hallatán is rosszul vagy? Kerülsz mindenkit aki csak picit is rosszul van? Menekülsz a köhögő embertől, mert lehet mindjárt hányni fog? Benned a félelem, hogy a legkedvesebb ember mellől is kiszaladnál a világból, de kénytelen vagy segíteni? Félsz a terhesség okozta hányásoktól?Nem jársz iszogatós bulikba, mert nagy veszélyzóna?.Kinek ismerős? Ki szenved ettől hozzám hasonlóan? Szeretnék beszélgetni olyan emberekkel akiknek vannak tapasztalatai, hogy miként állnak ellent ennek a szörnyű állapotnak......Kislány korom óta jelen van és mindeddig azt hittem, rajtam kivül soha senki által nem hallott fóbiával állok szemben....Sőt, anno egy merész elhatározás után is sikerült egy olyan pszihomókusba buknom, aki azt mondta adok én magácskának egy bogyót ami jól meghánytatja, no para.....jó mi? Van valakinek olyan siker sztorija, hogy sikerült megküzdenie vele anélkül, hogy gyógyszeres kezelése lett volna? Esetleg volt annyira bátor, hogy mert hányni??? Annyi annyi kérdés, várok mindenkit akit érdekel, aki érdekelt a témában......
  1. 2011. Április 7. 10:27501.
    Így már rendben :-)
    előzmény:
    Radiancebaby (497)
    2011-04-07  10:21
  2. 2011. Április 7. 10:23500.

    Azért van pozitívuma is.  pl. ha iszom alkoholos italt, tutira nem iszom addig, hogy hányni kelljen.

    Ha hányásos betegséget kapok el, mindent megteszek, csak ne kelljen boáznom (a fogaknak sem tesz túl jót)

    Szándékosan nem eszek olyan ételeket, amik megterhelőek, mert attól is hányingerem lenne.

     

     

    előzmény:
    3dikbaba (491)
    2011-04-07  09:12
  3. 2011. Április 7. 10:23499.

    de jó, hogy ilyen sokan írtatok :)))

     

     http://www.harmoniamuhely.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=23&Itemid=26&bdf4eacf0f185a389209885c9a130d05=e09b60b7bed9e1da37cf8a33d5af6da0

     

    nemrég találtam ezt a cikket, elég jól összefoglalja a dolgot... mennyire illik rátok a leírás? mert rám szinte tökéletesen :S

     

    a találka tényle gjó ötlet lenne :) csak ne  kajálni menjünk    

    én is úgy érzem, hogy egyre rosszabb egyébként... nagyon szeretnék tőle megszabadulni, a pszichológusommal elkezdtük ilyen különféle gyakorlatokkal felvezetni a hipnózist, hogy ne kelljen egyből a közepébe ugrani, de nagyon félek  pontosan tudom, hogy melyik élménytől alakult ki, ésnagyon félek újra átélni  de muszáj lesz... 

    én még nem találkoztam férfi emetofóbiással, de szerintem biztos, hogy vannak, maximum nem jönnek ilyen fórumokra beszélgetni a bajaikról, mert az eleve is olyan nőies dolog pedig biztos nekik is jól esne megosztani az érzéseiket... 

    előzmény:
    Radiancebaby (493)
    2011-04-07  09:27
  4. 2011. Április 7. 10:22498.

    Hú, én a hang mellett a szagtól is odavagyok! A látvány...hát néha kicsit ösztönöznöm kell magam, hogy a vadasmártást megegyem (pedig egyébként imádom a vadast!), mert beindulnak az asszociációk!

    Tényleg, lehet ffi is köztünk?

    Ha minden igaz, egy hét múlva mandulaműtét mind2 gyerekemnek, altatásban...utána nagyon esélyes sajna a hányás, készülök rá lelkileg - és imádkozom, h. náluk ne legyen! Mondjuk engem felnőttként 2x altattak, egyszer se hánytam! DE a gyerekkori  mandulaműtét után igen, mondjuk, gondolom, ott a garatirritáció is felerősíti.

    előzmény:
    3dikbaba (492)
    2011-04-07  09:19
  5. 2011. Április 7. 10:21497.

    kihirdetjük, no para, de ne aggódj, nem hányni gyűlünk össze, hanem megoldást keresni, és mindenki hoz magával xanaxot meg béhatot tetszőleges mennyiségben:)

    az "ebéd" pedig szőlőcukor lesz. Így sem mersz jönni? :)

    előzmény:
    Zanthia_ (496)
    2011-04-07  10:08
  6. 2011. Április 7. 10:08496.
    Mindenképpen hirdessétek ki, ha lesz ilyen, én akkor nem megyek be a fővárosba :-))))
    előzmény:
    gülbahar (495)
    2011-04-07  09:56
  7. 2011. Április 7. 09:56495.
    Ez egyébként nem is rossz ötlet! Ilyen terápia szerűen kellene megoldani. Jön a nyár, akár még egy szép napon a szabadba is lehetne .Én budapesti vagyok.
    előzmény:
    Radiancebaby (488)
    2011-04-07  08:18
  8. 2011. Április 7. 09:53494.
    De jó, szerencsés voltál, mikor én voltam kórházi gyakorlaton , endószkópiás  vizsgálatnál, nagyon nehezen viseltem. Lehet több idő kéne mig "megszokjam"
    előzmény:
    3dikbaba (492)
    2011-04-07  09:19
  9. 2011. Április 7. 09:27493.
    A páromnak jutott eszébe, amikor mondtam Neki, h találtam emetofóbiás fórumot, h megkérdezze: ITT KÖZTÜNKMINDENKI NŐ? Van férfi emetofóbiás egyáltalán?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. Április 7. 09:19492.
    Igazából a hangja az, ami kiakaszt...ha már kint van, akkor egyáltalán nem zavar, se a szag, se a látvány. Fura, nem? Ráadásul volt egy időszak az életemben (egyetem alatt), amikor a probléma teljesen megszűnt, aztán, mikor terhes lettem első gyermekemmel, megint újra kezdődött, és azóta csak egyre rosszabb...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  11. 2011. Április 7. 09:12491.

    Sziasztok!

     

    Én mostanáig azt hittem, teljesen egyedül vagyok ezzel a problémával. Egészen kicsi gyerekkorom óta küzdök vele, soha nem hánytam, két terhességem alatt sem. Mit lehet ezzel kezdeni szerintetek? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  12. 2011. Április 7. 09:05490.

    Sziasztok!

    Csatlakozom a klubhoz:-(..Nekem is gyerekkoromból fakad a dolog,méghozzá a bölcsis beszoktatáshoz,,hogy reggelenként ne hagyjon ott az Anyukám,hánytam Neki:-(..Ott dolgozott Ő is a bölcsibe,láttam,hogy más gyerekekkel játszik,és én nem mehettem oda Hozzá:-(..Terhesen csak 1x hánytam szerencsére,de nem bírom elviselni(a saját gyerekemen kívül),ha valaki hány....felgyorsul a pulzusom,gombócérzet a torkomba....:-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  13. 2011. Április 7. 08:44489.

    közületek kérdezte meg valaki Csernust?

    olvastam, h van, aki azért nem meri végignézni, mert fél, h esetleg hánynak benne. NEM, NEM HÁNY BENNE SENKI.

    sikerült bármelyikőtöknek előrelépni az ügyben?

    én is belinkelem, amit Csernus mondott, döntsétek el, kinek mennyire hasznos.

    http://videoklinika.hu/video/emetofobia_irracion alis_felelem_a_hanyastol

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  14. 2011. Április 7. 08:18488.

    Sziasztok! Él még ez a fórum? Látom, már elég régiek a hozzászólások, de én csak most bukkantam rá. Végigolvastam és EZ HIHETETLEN!!! Ugyanazokat a dolgokat írjátok le, amiket én érzek és próbálok megoldani-eddig totál sikertelenül. Azt gondoltam, h a kor előrehaladtával "kinövöm", de nem. Lassan 40 éves vagyok, és semmi javulás.

    Ugyancsak rossz, hogy akiknek elmondom, h mi a bajom, nem értenek meg, hiszen szerintük  NINCS A HÁNYÁSBAN SEMMI KIVETNIVALÓ. ÉN MEG AZT NEM ÉRTEM, HOGY LÉTEZHET OLYAN EMBER, AKI AKÁR CSAK VÉGIG TUDJA NÉZNI ÖNSZÁNTÁBÓL, H VALAKI HÁNY. BRRRRRR.

    A párom elképedve konstatálta, h engem mennyire megtalálnak ezek a helyzetek-pld. bármelyik film, amit nézünk, szinte kivétel nélkül tartalmaz egy hányós jelenetet. (én tv-ben sem bírom nézni, pedig tudom, h nem is igazi). 

    Arra gondoltam, h nagyon jó lenne összehozni egy találkozót valahol, én borsodi vagyok, de az utazást is vállalom. Addig is, tök jó lenne, ha felvennénk a kapcsolatot, hátha közös erővel megtalálnánk a megoldást a problémánkra!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  15. 2011. március 25. 22:58487.

    én is így vagyok, hogy nem eszem olyan kaját, ami veszélyes lehet :D ha a városban kajálok, mindig viszek magammal kézferőtlenítőt, h ne nyúljak a "buszos" kezemmel a kajához, bár végülis ez nem csak a fóbiámhoz kapcsolódik, néha tényleg tök undi a kapaszkodó a buszon meg ilyenek, jobb, ha az ember megtisztítja a kezét... :S

    a barátom szerencsére egész jól viseli a dolgot, elég türelmes meg nyugodt típus, tudja már, hogy hog ykell kezelnie a dolgaimat, meg hogy hogyan kell megnyugtatni... néha mondjuk biztos nem érti, vagy fura neki, hogy nekem miért ekkora para lemenni egy étterembe vagy megenni bizonyos kajákat meg miért fertőtlenítem a kezemet, stb. :D igazából akinek nincs ez a fóbiája, sztem hiába is próbál minket teljesen megérteni vag yátérezni, ezt nem lehet... :S mondjuk ez persze mindennel így van... néha elég furának tűnhetnek bizonyos dolgaink a kívülállóknak, de közben mi egymás között tökéletesen megértjük :)

    az utazások annyira nem akasztanak ki, néha ha rosszabbul vagyok, kicsit félek autóba ülni, de olyankor bekapok egy deadalont... :) a nyaralás is aránylag rendben van, ha a barátom vagy anyukám mellettem van, akkor aránylag tudom kezelni a dolgokat és kevésbé félek... de mondjuk úgy, h egyikük sincs ott, nem mennék el, úgy nagyon szoronganék... :S ők az a két ember, akik tisztában vannak a fóbiámmal (apukám is tudja, de ő nem fogja fel sztem, hogy ez mit jelent igazából, meg amúgy sem valami bensőséges a viszonyunk), és ők azok, akikre támaszkodni szoktam, ha kell... persze igyekszem a dolgokat egyedül megoldani legtöbbször, de azért nem mmindig megy külső támogatás nélkül... :S

    bulikba én se járok, de nem csa ka fóbiám miatt, valahogy amúgy sem nagyon hoznak lázba... de tény, h eléggé riaszt az esetleges hányás (mármint másoké, én nyilván nem innék)... :S  

    a járványokat én így nem szoktam csekkolgatni, de attól függetlenül bazira félek tőlük... :S még nekem se volt sose ilyen hányós betegségem (koppkopp), de rengeteget gondolok rá, és nagyon félek tőle... :( 

    amúgy néha engem ezek a hülye dolgaim már elképesztően idegesítenek, és vannak NAGYON rövid időszakok, amikor így dühből tojok az egészre meg nem csinálom a kis rituálékat, stb. stb., de sose merek átlépni egy határt, és utána mindig ugyanúgy visszatérnek a dolgok a rendes kerékvágásba... :S  

    előzmény:
    Barby23 (486)
    2011-03-25  22:38
  16. 2011. március 25. 22:38486.

    Hát én az idegen éttermekkel és az idegen helyektől is tartok valamennyire de  nem befolyásol nagyon.ilyenkor télen és tavasszal még jobban figyelek, pl nem kajálok   hamburgeresnél a kézmosás hiánya miatt, és az éttermekben pedig mindig olyan kaját eszem ami nem veszélyforrás mint pl. a tojás tejszin, gomba,  ilyenekre mindig figyelek. Szokták is mondani mindig ugyan azt eszed, nem eszel valami különlegeset?? ÁÁÁ nem köszi :)!!Pedig nagyon szeretek enni az étvágyammal nincs baj, csak a nekiállásal vannak gondok, mert eszembe jut mi van ha hányni fogok tőle.

    Amugy épp azon gondolkodtam, régebben nem foglakoztam ennyit  a kézmosással és a kajával sem és mégsem kaptam el semmi nyavaját bár lehet csak szerencsém volt :)

    Én nem is piálok nem nagyon járok buliba sem mióta van ez a fóbia, nyaralni még eljárok a kedves párommal mert ő nem egy otthonülös tipus sajnosoda is viszem magammal a kis kézmosomat, de ő már csak nevet rajta egyet és próbál megérteni :)A te párod hogy viseli a dolgaidat vagy már megszokta??

    Te hogy vagy az utazásokkal vagy bulival ilyenekkel??

    és szoktad nézni hogy van e járvány a közeledben, nekem ez az új heppem, neten lesem nincs e itt Sopron környékén kórház lezárás ilyenek! Szánalmas :)

    Komolyan néha nevetek magamon milyen lüke  vagyok:)

     

     

    előzmény:
    Gina05 (485)
    2011-03-25  22:18
  17. 2011. március 25. 22:18485.

    a magne b6 sztem biztos jót fog tenni, egy ideig én is szedtem, csak naponta 3x kell bevenni (azt hiszem, de már nem biztos), és mindig elfelejtettem meg kimaradt meg minden... :S jobban szretem,amit napi 1 alkalommal le lehet rendezni :D bár most ugye b6-ot szedek, azt is napi 2x kell, és már így is elfelejtettem párszor... :D 

    hát ja, sztem a hangja az egyik legborzasztóbb... :S apukám valami elképesztően iszonyatos hangerővel tolta mindig, hiába menekültem előle ki a kertbe vagy akármi, még ott is lehetett hallani zárt ablakoknál-ajtóknál, elképesztő :D... borzalmas volt, nemrég viszont anyum valami rosszat evett és teljesen hangtalanul intézte el az egészet, ráadásul pont ott voltam mellette és igazából nem is akadtam ki annyira... (nem láttam a dolgot, csak együtt voltunk a szobájában, mert néztük a tévét, és már egy ideje rosszul volt és hirtelen ki kellett futnia a 2 lépésre lévő wc-be)... szóval nem mindegy, hogy ki mekkora hangzavart csap körülötte... :D :S

    nálam is úgy indult, hogy szinte észrevétlenül kezdtem el foglalkozni azzal, h mi lenne, ha rosszul lennék valahol, pl. iskola meg ilyenek... nekem a kézmosás később kezdődött... de először így nem is tudatosult,h a hányásról van szó, csak apum után jöttem rá, h ez az, ami a "rosszullevést" jelenti, ez az, amin kattog az agyam... előtte ilyen megfoghatatlan félelmem volt... hát nem tom, h melyik a jobb, ha tudom, h mitől félek, vagy ha nem tudom :D egyik se jó igazából...:D :(

    én is utálom egyébként... :( olyan idegesítő :( és tényleg az, h annyira irreális a félelem, hiszen én se hánytam már vagy 10 éve... tényleg olyan ritka az ember életében (az ivson, terhességen, esetleg kemoterápián kívül), és mégis ezen félünk minden egyes nap... :(

    az idegenekkel evéssel hogy állsz? nekem az is okozott gondokat, bár szerencsére azokon már nagyjából sikerült túllépnem (koppkopp), de a mai napig nem szívesen járok idegen helyre kajálni... :S 

    előzmény:
    Barby23 (484)
    2011-03-24  22:45
  18. 2011. március 24. 22:45484.

    Nálam sajnos a kedves párom akit persze imádok produkált már Nekem, gondolhatod egész éjjel nem aludtam egy percet sem, de hál Istennek csak a pia miatt volt oda nem valami nyavaja kapta el :) de igy is teljes pánikrohamom volt, ő meg mondogatta hogy most rettenetesen uálhatsz, ááá mondom ne csak halkan csináld

     

    Én sem szedek semmi ilyesmit se csak ezta  magne B6-ot akarom kipróbálni de nem akarok függő lenni.

     

    Hát akkor neked sem lehet könnyü az életed :(és tényleg akkor gyerekkori dolog miatt van nálam is, bár nálam nem ilyen rossz a helyzet én nem jövök rá mi válthatta ki ezt  a fóbiát.Nálam amugy csak 2 éve kezdett szavaró lenni és akkor vettem észre hogy egyre többet foglakozok ezzel a dologgal, a rendszeres kézmosás, stb. Jó lenne már kicsit kijönni ebből, utálom. :(

    Amugy nagyon jó hogy itt vagytok végre vannak akin nem csak dilibogárnak néznek :)

     

    A terhesség meg nálam is még messze van hisz még csak 23 vagyok elöttem az egész élet :)

    előzmény:
    Gina05 (483)
    2011-03-24  15:06
  19. 2011. március 24. 15:06483.

    én se vagyok képes senkit pátyolgatni :S mondjuk az én barátom négy év alatt még nem produkált semmit, remélem, nem is fog, de én meg is mondtam neki, hogy nem direkt, de én akkor biztos, hogy nem tudok majd segíteni :S :( 

    nem szedek semmit... néha biztos jót tenne, de valahogy félek elkezdeni ilyesmiket szedni, főleg ilyen fiatalon... :S próbálkozom ilyen természetes dolgokkal, nyugtató tea meg relaxáció stb., nyilván annyi hatása nincs, mint ha bekapnék egy xanaxot vagy nem tudom mit, de azért valamennyit mindenképpen segít... :)

    a terhességtől én is félek... :( de szerencsére még odébb van, addig meg próbálom túltenni magam ezen a fóbia-dolgon... :S:S 

    egyébként tényleg meglepően sok embernek van ilyen fóbiája, és tényleg mégis sokszor csak a vállukat vonogatják az orvosok meg a pszichológusok...:S

    nekem 100%, h gyerekkori traumától alakult ki, és ahogy olvasgattam utána a neten, a kutatások is azt igazolták, h legtöbb esetben gyerekkori élmény okozza a dolgot... :S nekem már nagyon régóta megvan, de csa kpár éve jött felszínre, amikor apa rákos lett és borzalmasan sokat hányt... :S előtte valahogy sokkal kevésbé éreztem, szinte eszembe se jutott, hányni meg nem hánytam, úh. nem is tudatosulhatott bennem,h mik az érzéseim a hányással kapcs, d eutána meredeken megindult a lejtőn az egész dolog... :S 

    előzmény:
    Barby23 (482)
    2011-03-24  10:02
  20. 2011. március 24. 10:02482.

    én ugy vagyok vele hogy van 2 éve barátom de nem vagyok képes pátyolgatni mikor hányt vagy hányni fog, akkor menekülőre fogom és ugye kezdődnek a szokásos tünetek. Gyerek esetében sajnos nem tudok nyilatkozni mivel még nincs. Olvastam hogy Delfin nem hánytál mikor terhes voltál, szerencséd volt :D Én is rettegek mi lesz ha terhes leszek

    Gina remélem a hányingered alábbhagy, lehetséges hogy idegi alapon van, nálam is előfordul de nekem hamar el is múlik. Most épp azon gondolkodom veszek magneB6-ot állitolag jó stersszre és idegességre. Próba szerencse.Ti szedtek valami  nyugatót vagy stressz oldót?? Jó lenne valami mert igy kikészülök hisz minden nap eszembe jut és ezen kattog az agyam :(

     

    Azért elcsodálkozom hogy mennyien vagyunk itt akik ebben a fóbiában szenvedünk és az orvosok pedig értetlenül állnak  elötted hogy miröl is beszélsz te??Lehet attól is hogy gyerekkori trauma ért minket? Nem kizárt, de jó lenne valahogy rájönni és végre nyugodtan élni mint a  többi ember :D

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  21. 2011. március 23. 21:56481.
    ezt így nehéz megmondani, meg hát itt mindenki csak magát "diagnosztizálta" eddig, másokat még nem , de talán segíthet, ha belegondolsz, hogy arról, h mi lenne, ha te hánynál, mik az érzéseid :S megijedsz-e, ha hányingered van, félsz-e attól, hogy hányni fogsz vagy hogy mások rosszul lesznek körülötted, tartasz-e a hányós vírusoktól (a normálisnál jobban,mert persze mindenki tart tőlük valamennyire) :) 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_754984 (480)
    2011-03-23  21:14
  22. Torolt_felhasznalo_754984
    Torolt_felhasznalo_754984
    2011. március 23. 21:14480.

    Hűha ... ilyen fóbia is van?

    Talán nem fóbiásan, de iszonyatosan undorodom a hányástól. Ha látok az utcán, utána még órákig eszembe jut. Nincs gyerekem, de már gondolkoztam, h. ha lesz és hányni fog mi lesz? Nem ilyen "úri huncutság" ez nálam mert gondolom, hogy másoknak sem kellemes látvány, de minden mást "normálisan" kezelek, csak a hányás ami vhogy más. Fóbiás lennék?

    előzmény:
    alietta (1)
    2008-07-23  15:06
  23. Torolt_felhasznalo_668628
    Torolt_felhasznalo_668628
    2011. március 23. 21:05479.

    Nekem is volt hasonló korszakom, bár ennyire durva talán mégsem volt. Én annak tudom be, hogy utoljára kb. 4 évesen hánytam, de már alig emlékszem rá. Tini koromban sose ittam le magam annyira, a többiekkel ellentétben. Aztán egyszer, talán 18 voltam (2 éve) karácsonykor degeszre ettem magam, és megtörtént a baj. De fura volt, előtte a halálomon voltam, hogy nemár :S közben és utána viszont nem viselt meg annyira, mint gondoltam. 

    Ez egy kicsit megedzett, most már ha hallok ilyesmiről, nem zaklat fel, sőt ha véletlenül látok egy olyan esetet (de csak messziről:D), akkor napirendre térek felette. Illetve azt vettem észre, hogy minél jobban szeretek valakit (a barátom pl.) annál jobban elviselem, neki pl. még segítenék is olyan esetben. Szerintem ez is olyan ösztönös lehet, mint amit vki írt, hogy a saját gyerekeit el tudja látni.

    Nem tudom, szerintem az ember ezt idővel kinőheti, ha tapasztal 1-2 dolgot és megedződik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  24. 2011. március 23. 20:33478.

    na végre, valami kis élet a topikban! :)) 

    én most éppen nagyon szenvedek, kicsit el ios vagyok kettyenve... :( az a legnagyobb igazságtalanság, h emetofóbiás vagyok, de mindenre hányingerrel reagálok... napok óta iszonyatos hányingerem van, képzelhetitek, milyen állapotban vagyok lelkileg... :S arra tippelek, hogy idegi, mert aránylag eszem meg minden és nem változtat rajta semmit... :S ha meg nem az idegtől van, akkor esküszöm, nem tudom, mitől lehet, de megyek vérvételre a biztonság kedvéért, hátha kimutat valamit... :S és tényleg egész nap megy a para, hogy úristen, mi lesz, ha hányok... :( borzalmas. :( ölni tudnék inkább egy hasmenésért vagy bármiért, de neeeem, pont ez kell nekem... elképesztő... :( remélem, ti jobban vagytok!

    még nem kezdtem el egyébként a hipnózist, vagyis ilyen felvezető gyakorlatokat már igen, de most elutazott két hétre síelni, csak jövő pénteken megyek legközelebb... bizakodó vagyok, mert mesélte, hogy volt egy páciense, aki nem mert emberek közé menni és azért lett szociális fóbiája, mert attól félt, hogy elpirul... (na most már nem is hangzik olyan hülyén az, h mi a hányástól félünk :DD ;) )és őt is meggyógyította... akkor remélhetőleg velem is tud kezdeni valamit... :) 

    előzmény:
    delfin38 (477)
    2011-03-23  13:21
  25. 2011. március 23. 13:21477.

    Sziasztok! Anno én is olvasgattam ezt a fórumot, de szintén azt hittem, hogy elhalt. És nagyon megnyugodtam, h. más is van ezzel így, nem csak az én privát hülyeségem. Persze, nyilván nem szereti senki a hányást, de ez nálam is húzós.

    Tkp. csak ismételni tudnám, amit Barby, illetve a topicindító leírt, a "tüneteim" kb. uazok.Viszont bár jártam más okból pszichoterápiára, de eszembe se jutott, h. ott ezt megemlítsem, igaz, nem is jött elő semmilyen kontextusban.

    Szerencsére mind2 várandósságom megkímélt a hányástól, sőt, a komolyabb hányingertől is. Viszont most, h. van már 2 óvodásom, sajnaéves gyakorisággal hoznak haza vmi hányós-hasmenős kórságot. Én megúszom (kopkopkop) az utóbbival hányinger kíséretében, de a másik 3 családtag nem. Szörnyű napok azok számomra, rettegek tőlük egész évben, de vmennyire meg is edzettek. Érdekes: a gyerekeimet képes vagyok ellátni akkor, a férjemet már nem!

    Szóval amikor anya lesz az emberből, ösztönből enyhül a helyzet valamelyst, én úgy látom. Ellenkező tapasztalat?

    előzmény:
    Barby23 (474)
    2011-03-08  19:40

Címlap

top