Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Töklámpás

szjklari
Létrehozva: 2008. október 23. 14:18

Érdekelne, ki csinál ilyenkor töklámpást? Meg hogy egyáltalán mi a véleményetek a halloweenről? (Legszívesebben így írnám: helovín, mert már annyira elterjedt nálunk, hogy sztem lassan érvényes lesz rá az a szabály, hogy a meghonosodott idegen kifejezéseket lehet fonetikusan írni.)

Na szóval: lépten-nyomon látni a nyomát ennek az új divatnak, ami elég jópofa, de sokan mégis ellenzik, vagy legalábbis fanyalognak, hogy ez megint ilyen amerikai hatás, hiszen minálunk inkább a búsulás meg a komolyság volt jellemző Mindenszentek/helovín táján. Holott én emlékszem, hogy gyerekkoromban a nagymamám már mesélt nekem arról, hogy szoktak csinálni töklámpást.

  1. 2008. október 23. 15:1851.

    Hat en nem tudom, hogy kinek a töklampasa szarad ki, az enyemek eddig rendre megpeneszedtek... Igaz, itt nalunk nagyon sokat esik az esö es nagy a levegö paratartalma.

    En mindenesetre megvarom a faragassal a jövö het közepet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. október 23. 15:1750.

    Nálunk úgy derült ki , hogy a papám mondta, én meg a kis tudálékos fejemmel, rászoltam, hogy nem szabad káromkodni. Erre elmondta.

    Akkor még nem tudtam mi a halottak napja. azon az őszön már volt töklámpás, nekem is.

    előzmény:
    fórumozok (46)
    2008-10-23  15:07
  3. 2008. október 23. 15:1649.
    Ezt én is olvastam már, hogy ti. Visegrádhoz meg Salamon királyhoz kapcsolódik!
    előzmény:
    fórumozok (48)
    2008-10-23  15:13
  4. 2008. október 23. 15:1348.

    igen, ez sok topikkal így van

     

    rákerestem a mondás eredetére:

     

    http://azutazo.hu/1/utleirasok/2007/6/kiralyok-egykor i-talalkozohelye

    előzmény:
    szjklari (47)
    2008-10-23  15:10
  5. 2008. október 23. 15:1047.
    Látod, milyen jó, hogy indítottam ezt a topicot? Mindig tanul az ember lánya!
    előzmény:
    fórumozok (46)
    2008-10-23  15:07
  6. 2008. október 23. 15:0746.

    másra gondoltam

     

    ciki, de nem magyarázták el az őseim, én meg szemérmesen nem mertem rákérdezni

    előzmény:
    anonimusné (44)
    2008-10-23  15:06
  7. 2008. október 23. 15:0745.
    előzmény:
    fórumozok (43)
    2008-10-23  15:05
  8. 2008. október 23. 15:0644.
    Én is de a nagypapám elmagyarázta, Salamon más részére gondol tál ? Anno én is .
    előzmény:
    fórumozok (42)
    2008-10-23  15:03
  9. 2008. október 23. 15:0543.
    hihi, nálam meg eltekeredett a naptár ... ezért volt a tökös képű oldal fenn
    előzmény:
    szjklari (41)
    2008-10-23  15:02
  10. 2008. október 23. 15:0342.
    hopp ... ez a mondás innen ered? ... háááááát bevallom én kislánykorom óta másféle jelentést tudtam neki
    előzmény:
    anonimusné (38)
    2008-10-23  15:01
  11. 2008. október 23. 15:0241.
    Ez a mondás innen ered? Véletlenül ránéztem a naptárra, és holnap lesz Salamon!
    előzmény:
    anonimusné (38)
    2008-10-23  15:01
  12. 2008. október 23. 15:0240.
    A nagyobb tök biztosan tovább tart, hiszen lassabban szárad ki.
    előzmény:
    Gabri80ke (36)
    2008-10-23  14:57
  13. 2008. október 23. 15:0139.

    Nekem több időm is lenne rá, mert tanítok, így az őszi szünet nekem is szünet, szóval egy bő hétig itthon leszek, hehe! Csakhogy épp mostantól mondják a rossz időt. Egyébként ha én ablakot mosok, akkor tuti, hogy min. 1 nap múlva esni fog.

    De mivel tetőtéri lakásunk van tetőeblakokkal, így a függönymosást megúszom, lévén nincsenek függönyeim!

    előzmény:
    fórumozok (35)
    2008-10-23  14:57
  14. 2008. október 23. 15:0138.
    Hát nálunk is ,élt ilyen szokás. Van is rá mondásunk :Fénylik mint a Salamon töke.
    előzmény:
    szjklari (1)
    2008-10-23  14:18
  15. 2008. október 23. 14:5937.

    kb. egy hétig tart ... de ez függ attól is, hogy mekkora ... a nagyobbak/magasabbak talán jobban bírják, mert a láng kevésbé "égeti" belülről

     

    várj vasárnapig a faragással

    előzmény:
    Gabri80ke (36)
    2008-10-23  14:57
  16. 2008. október 23. 14:5736.
    Lányok, egy kérdésem lenne, ha én most megfaragom "Lajost", kb. meddig marad életben? Már két hete díszíti a teraszomat, de nagyon piszkálja a fantáziám, meg az alkotói vénám! Jó lenne, ha még jövő hét végén világítana.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. október 23. 14:5735.

    jó ilyenkor készülődni, csinosítgatni a lakást, és az egész olyan melegséget árasztó

     

    egyet utálok csak: ablakot pucolni és függönyt mosni ... gondolom nem csak én terveztem erre a négy napra ilyen mulatságot

    előzmény:
    szjklari (33)
    2008-10-23  14:54
  18. 2008. október 23. 14:5534.
    kb. 90 Ft/kg ... étkezésre kb. 1,5 kg-osokat szoktam venni ... dekorálásra jöhetnek a nagyobbak ... akkorák, mint nyáron a dinnye ... kb. 5-10 kg-osak ... talán egy ezresből megúszhatod ... de az élmény biztos több, mint a materiális értéke ... és több napig dísze lehet a háznak, lakásnak
    előzmény:
    szjklari (30)
    2008-10-23  14:51
  19. 2008. október 23. 14:5433.

    Hát biztos étolajra! Végül is, ha belegondolsz, az elzárja a pórusait, nem engedi kiszáradni. Az meg természetes, hogy egy ideig kell csak, hiszen utána hamarosan jön az adventi koszorú, akkor meg úgysem kell már.

    Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én imádom ezt az év végi időszakot a Mindenszentektől Szilveszterig!Évek óta az anyukámmal magunk gyártjuk a koszorúkat is!

    előzmény:
    fórumozok (29)
    2008-10-23  14:50
  20. 2008. október 23. 14:5232.

    a kerámiásakat is szeretem ... de azokban olyan nagyra vágják ki a szájukat, hogy túl sok fény jön ki belőlük onnan

     

     

    akinek van olyan t-online-os naptárja, amit év elején küldött a szolgáltató, akkor most az októberi képen két hatalmas nagy, igazi halloween tököt láthat ... komolyan mondom szinte kínálják magukat, hogy jól megfaragcsáljam

    előzmény:
    szemirámisz (26)
    2008-10-23  14:47
  21. 2008. október 23. 14:5131.
    Ügyi vagy, hogy Te sütöd a kenyeret!
    előzmény:
    fórumozok (28)
    2008-10-23  14:49
  22. 2008. október 23. 14:5130.

    Max. olyan szag lesz, mibntha tököt sütnél... Nem tudom, még nem csináltam, de a héten itthon leszek a gyerekekkel, és egyre jobban megjön hozzá as kedvem. Mennyibe kerül kb. egy ilyen tök?

    Egyébként olyat is láttam már, és azt csináltam is, hogy a narancs belsejét emeled ki óvatosan, hogy ne sérüljön a héja, annakfaragsz arcot, és abba teszed a teamécsest. Akkor nem lesz tökszag.

    előzmény:
    fórumozok (27)
    2008-10-23  14:47
  23. 2008. október 23. 14:5029.

    micsoda trükkök

     

    étolajra gondolt vajon az, aki a növényi olajat javasolta?

    előzmény:
    szjklari (25)
    2008-10-23  14:46
  24. 2008. október 23. 14:4928.

    én csak sütve szeretem ... levesnek még nem ettem

     

    két hatalmas sütőtököt vettem a hétvégére ... biztos, ami biztos alapon ... igaz, kenyeret egy darabot sem, azt úgy sütöttem reggel

    előzmény:
    szjklari (20)
    2008-10-23  14:42
  25. 2008. október 23. 14:4727.

    akkor nem fog elfonnyadni, ha jó magas és benne csak teamécses van ... bár így is odakozmál a belseje feketére

     

    idővel úgy is kiszárad, elpárolog belőle a nedvesség és összefonnyad, elrohad

     

     

    én csak kültérit csináltam eddig, de most beltérit szeretnék ... nincs égett tökszag tőle a lakásban?

    előzmény:
    Szirmai (19)
    2008-10-23  14:42

Címlap

top