Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Otthonszülés!

Rencuska
Létrehozva: 2004. január 3. 16:56
Sziasztok!!

Szeretnék beszélgetni olyan babát várókkal, akik otthonszülést terveznek!
  1. Torolt_felhasznalo_255617
    Torolt_felhasznalo_255617
    2008. december 14. 18:149427.

    De jó, hogy írtatok!

     

    Eleven gyerekeitek vannak látom!

    Csanád néhány nap múlva 19 hónapos lesz, neki sem kell rosszaságért a szomszédba menni. úg yáltalában mindenre fölmászik: takarítógép legteteje, asztal, konvektor. Azért a 3,5 éves bátyja is sokat lendít a dolgon. tegnap az ablak alatti konvektorra másztak fel, az ablak az utcáról nézve 2 m magasan van, és kinyitották az ablak dupla szárnyát, amíg én a konyhában mosogattam. Szerencsére időben ott termettem és megakadályoztam, hogy ki is menjenek rajta.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. december 13. 23:269426.

    Sziasztok!

     

     Persze, hogy így télen el vagyunk havazva... :o)

     

    Mintha Barnust írtad volna le!!! Ma 16 hónapos. Csak ő a sütő helyett a mosogatógépbe mászik bele... Ott sokkal nagyobb a hely :o) Nálunk a kézmosás önállóan a legújabb produkció, a bidében előadva! Ebből általában, ha kicsit jobban megnyitja, akkor úszóverseny van, ugyanis az egész fürdő ázik... Ezért elkezdtük kívülről zárni az ajtót, ugyanis a kilincset simán eléri... 86 cm a kisördög :o) Apa fénymásolóműszerész, és sokszor javít itthon is. Ilyenkor a kicsi úgy áll ott bámulva Apját, mint Istent. Van egy kb.35 cm hosszú csavarhúzója amit mindig elkönyörög tőle, és mindent "javít". Már odaadtam neki egy régi gyümölcscentrit, meg egy rossz hajszárítót, azokkal bűvészkedik. Annyira édes :o)

    Holnap mézeskalácssütés lesz... nagyon kíváncsi vagyok,hogy mit fog alakítani. A nagyok már profik, ő most fog először résztvenni benne... Lehet, érdemes lesz fotózni :o)

    Jó készülődést Mindenkinek!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898150 (9424)
    2008-12-10  13:31
  3. Torolt_felhasznalo_568304
    Torolt_felhasznalo_568304
    2008. december 11. 15:299425.

    Nalaya, jó hogy Adél már ilyen kis kópé, és hogy ügyesen jár!

    :)

    hozzátenném, hogy Linda is csak 16 hósan indult el... de semmi baj nem volt (van) vele! 10 hósan kezdett el mászni is csak. viszont azt, hogy "hello" már 4 hónaposan mondta :) most meg már mondatokban beszél. ilyesmiket hogy: "kérsz enni hamit", "kérsz inni kakaót", "hmm ez fini", "ez itt cica". :)

    februárban azért elmegyünk csípőszűrésre, mert visszahívtak kontrollra, mikor már önállóan jár. ekkorra kaptunk időpontot :O

     

    pocaklakóval betöltöttük a 28 hetet tegnap :) egyelőre faros, ami tuti császár lenne, ezért minden nap mondogatom neki, hogy forduljon meg :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898150 (9424)
    2008-12-10  13:31
  4. Torolt_felhasznalo_898150
    Torolt_felhasznalo_898150
    2008. december 10. 13:319424.

    Zsiványak!!!

    Legalábbis Adél. Másfél éves édes, de nagy kópé. Már újra kellett miatta telepíteni a számítógépet,most vitte el a szerelő a sütőajtót (mert nem bírta ki azt a 8 kilót, amivel belemászott és kiszakadt a zsanér) és imádkozom a sütő elektronikájáért, mert azt előszeretettel tekergeti, főleg ha irgumburgum volt a TV és a számítógép ki bekapcsolásáért.  (Sajnos egyiket sem lehet megoldani,hogy ne érje el, egyetlen út van, a folyamatos rászólás, de rettenetesen élvezi....  Mint anno a kertészkedéssel:mikor már ott tartottunk, hogy rácsaptam a kezére,  akkor is csak egy pillanatra görbült le a szája, aztán vigyorgott, mert mentünk kezet mosni, az meg valamiért jó buli.(Főleg ha egy két gyors mozdulattal elintézi, hogy át is kelljen öltözni, ami közben le lehet lépni egy kicsit csintalan mosollyal.....))  Jajjjaj. De haragudni,na azt nem lehet rá.

    Egyébként csak most kezdett járni, mint kiderült meg volt az oka. Nagyon ügyesen négykézlábalt, ezért eleinte nem aggódtam, amikor nem szeretett járni és 11-12 hósan sem igényelte, hogy "menjünk". Nem hiányzott a derekamnak és tudván tudva, hogy a négykézlábas üzemmód nagyon hasznos, hát csak vártam. De mikor elmúlt 15 hónapos,már kezdett a dolog gyanús lenni. Akkor már a két kezét fogva "ment" de szemmel láthatóan szívesebben négy keréken, egy oldali fogással meg egyáltalán nem. Akkor hallottam, hogy van Pécsen egy Dévény gyógytornász. Semmit sem veszthetünk alapon elvittem hozzá (orvos  szerint semmi baja, csak szeret négykézlábalni) és ahogy bevittem már mondta is, hogy baj van itt a jobb lábbal, kifele fordul! Levetkőztetve kiderült, hogy a popsiján is asszimetrikusak a redők (amikor utoljára nézte traumatológus - 6 hós csipőszűrés - akkor még nem volt az,én meg otthon nemnéztem ilyan szemmel) és bizony le van tapadva egy hosszú combizom. Ezért nem ment: igy nem volt stabil. Négy 1 órás kezelés után viszont megy mint a motoregér, állandóan, mint aki be akarja hozni magát.

    Valószínűleg a méhben lévő rendellenes fekvés lehet a háttérben (ha emlékeztek még az egyik lába bevolt szorulva, a császárkor alíg bírták kihúzni) és milyen érdekes, ez most vált csak láthatóvá.

    Tanulság:Koraszülésnél később is előkerülnek dolgok, és a gyógytornász szerint is az anyukák megérzései általában jobbak mint az orvosok diagnózisai...

    előzmény:
    Kisb (9422)
    2008-12-03  22:33
  5. Torolt_felhasznalo_255617
    Torolt_felhasznalo_255617
    2008. december 5. 22:499423.
    Csatlakozom! Én is szeretnék már valami hírt róluk!
    előzmény:
    Kisb (9422)
    2008-12-03  22:33
  6. 2008. december 3. 22:339422.

    Na, mi van itt? Mindenki a mikulást várja?

    Kismamák!!! Hogy vagytok? Tessék beszámolni!!! Mekkorák a babák? Hogyan viselkednek? Mennyire aktívak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568304 (9421)
    2008-11-17  20:46
  7. Torolt_felhasznalo_568304
    Torolt_felhasznalo_568304
    2008. november 17. 20:469421.

    Bodza, szerintem ezt nyugodtan meg lehet mondani Áginak, hogy kit ne hozzon. azt ő is tudja, hogy nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus, és szülésnél meg még sokkal fontosabb, hogy elfogadd azt, aki ott van. ne zavarjon a jelenléte.

     

    ambuláns szülés: elvileg mindenhol van hozzá jogod, gyakorlatilag könnyen belédköthetnek. kitalálják, hogy hiába 10/10-es apgarral született a baba, most mégsincs jól, mert mittudomén, rád pszichiátert hívhatnak, nem vagy-e pszichotikus, rendőrrel fenyegethetnek, stb. talán gravida írta, hogy vele történt ilyen? bocs, ha nem.

     

    én úgy tervezem, hogy 48 óra múlva jövünk majd haza, ezt mondták is a szülésfelkészítőn a kórházban, hogy ennyi idő múlva nyugodtan le lehet lépni. ennek ellenére most szeptemberben is volt, hogy ezt erősen furcsálták.

    igaz, a felkészítőt szülésznő tartotta, a csecsemőosztály hozzáállása, meg a gyerekorvosoké, fényévekre van attól. 

    mondjuk ha császár lenne megint (de NEM LESZ!), akkor lehet, hogy nem sietek annyira haza. bár... előzőleg se ért semmit, hogy 4 napig benn voltunk. csak nehezített terep volt, a túl magas ágy, meg a segítség(APA) teljes hiánya miatt. lázat mérni és bemondani meg otthon is lehet...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_255617
    Torolt_felhasznalo_255617
    2008. november 14. 09:109420.

    Én sem Szegeden lakom már 8 éve. Csak a szüleim, testvéreim, barátaim.

     

    Nem néztem után az ambuláns szülésnek, mert ha közben be kellett volna menni a kórházba, akkor tuti felvágtak volna. Császáros sebbel meg nem rohangáltam volna haza. Igazából csak a gyerekdokinak mondtam az ambuláns szülést mert nem akartam az orrára kötni a terveimet.

    Egyébként nekem vajúdás közben meg sem fordult a fejemben, hogy nem vagyok jó helyen, hogy kórházba kellene menni.

     

     

    De jó lesz neked, hogy ott lehetsz a nővéred szülésénél! 

    Az kórházi lesz?

     

    előzmény:
    bodza80 (9418)
    2008-11-13  20:59
  9. 2008. november 13. 21:039419.

    Neked is köszi a választ, olyan jó olvasni benneteket, hogy ilyen a hozzáállásotok!!!

     

    Tesókat akkor valószínű ébreszteni fogom, még picik ők is (3 és 2), nem hiszem, hogy megkockáztatnám, hogy az én kiabálásomra riadjanak föl. 

     

    Azt hiszem én is rábízom Ágira, hogy azt hozzon, akit akar, bár egy ember van (pont az egyik előadójuk), aki abszolút nem volt szimpatikus, azt hiszem őt külön rá fogom írni a papírra, hogy ő ne jöjjön.

    előzmény:
    Breeze (9417)
    2008-11-12  21:23
  10. 2008. november 13. 20:599418.

    Köszönöm a választ! Én is szegedi vagyok egyébként, csak elszakadtam szeretett szülővárosomtól, de épp két hét múlva szül a nővérem Szegeden, és megyek haza dúláskodni. :)

     

    Igen, erre az érzésre is emlékszem, én is nagyon örültem, hogy végre elkezdődött, csak amikor a sűrűjében van az ember, akkor valahogy mégis bármi történhet az ember kobakjában...

     

    És ambuláns szülés elintézhető Szegeden, ennek utánajártál végül?

     

    A szülés tényleg gyönyörű dolog, én is szeretek szülni, és kíváncsian várom, hogy milyen is itthon életet adni a babámnak. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_255617 (9416)
    2008-11-11  22:15
  11. 2008. november 12. 21:239417.

    Szia Bodza!

     

    1. Szerintem az otthonszülők ritkán gondolják meg magukat, de ha mégis, akkor sincs semmi gond, irány a kórház. Ilyen egyszerű.

     

    2. Én nődokim nagyon bunkó volt akkor. Nagyfiam is nála szültem szülőotthonban, akkor normális volt, majd mikor 12 évvel később Janka miatt mentem hozzá, hogy esetleg párhuzamosan Ágiékkal... de olyan bunkó volt, hogy soha többet hozzá. Még a vízben szülést is f.kázta, azt mondta, jó, hogy nem piranjákat teszünk a vízbe, az majd jól lerágja a gyerekről a mamát...

     

    3. Első gyerekorvos, akit megkerestem (még a nagyfiamé), azt mondta ő nem vállalja. Teljesen normális volt, én pedig elfogadtam az ő döntését. Utána ismerőseim körében kerestem, ajánlottak is egyet, szülést követő napon kijött, rendesen megvizsgálta Jankát, nem volt vele semmi gond. Mármint se Jankával, se az orvossal. Végül azért váltottunk, mert homeopata orvost kerestünk.

     

    4. Én délelőtt 10-kor szültem Jankát, nagyfiam iskolában volt éppen. Ha majd jön a következő, éjjel lesz, én valószínű ébreszteném a nagyokat és egy barátnőmmel elvitetném őket. De addig még változhat ez is bennem. Hallottam olyanról, hogy fel sem ébredtek a tesók, pedig anyuka rendesen hangot adott a fájdalmának.

     

    5. Én "saját" dúlát választottam, aki tulképp nem hivatásos dúla, de már szült négyet, hármat kórházban, negyediket otthon, és egy másikat is, aki mindkettőt otthon szülte. Ők itt a környezetemben édesanyák. Ágiék dúlái esetében legelőször azt gondoltam, hogy na majd én megmondom Áginak, kit hozhat és kit nem, hiszen én döntöm el, hogy ki lesz itt a szülésnél. Aztán ahogy egyre jobban megismertem őket, arra jutottam, hogy bárkit hozhat Ági, tudom, hogy mindegyik a legjobb tudását adja nekem, és úgy lesz majd itt, ahogy az nekem jó. És valóban így alakult. Ági az egyik legkedvesebb, legaranyosabb dúlát hozta, mikor megláttam őket, nagyon megörültem nekik.

     

     

    No, ennyi.

    előzmény:
    bodza80 (9414)
    2008-11-11  15:36
  12. Torolt_felhasznalo_255617
    Torolt_felhasznalo_255617
    2008. november 11. 22:159416.

    Szia Bodza!

     

     

    Én császár után szültem otthon. Illetve nem is itthon, hanem a dúlám lakásán.

     

     

    1. Eszemben sem volt meggondolni magam, örültem, hogy végre vajúdhatok. ( Biztos van, aki mégsem érzi biztonságban magát otthonszülés közben. Szerintem akkor is simán be lehet menni a kórházba.)

     

    2. Nem volt fogadot dokim. Sztk rendelőbe jártam, kontrollon nem voltam, valahogy elmaradt.

     

    3. A gyerelorvost szülés előtt kérdeztem, hogy kijön-e, ha kórházi szülés után azonnal hazajövök a babával. Nemet mondott. De amint megvoltak a kötelező dolgok, papírok, hozzá mentünk.Én nem kérdeztem a véleményét, ő meg nem mondta.

    Egyébként más dokit kerestem, aki levette a vért a sarkából. A BCG-t a kórházban adták be az ambulancián. Senki nem szólt egyetlen rossz szót sem. 

     

     

    4. Éjjel vajúdtam itthon, egyedül. Fiam és férjem aludtak. Én meg az órát lestem, hogy meddig hagyjam őket aludni Kb. hajnal 5-kor fújtam ébresztőt.  A nagyfiam 2 éves volt akkor, útközben anyuéknál hagytuk.

     

     

    5. A dúlát ismerős ajánlotta. Szegeden szerintem egyébként sincs nagy választék. Az első látogatásnál felajánlotta a lakását a szülés helyszínéül. Azt hiszem 3-szor találkoztunk. Elég volt, mert nagyon közvetlen és laza ember.

    Bába, dúla, férj. Na meg én és a baba Ennyien voltunk a szülésnél. Nem gondoltam, hogy népünnepélyt kellene tartani. De ha újra csinálmám, a barátnőimet is elhívnám, mert félnek a szüléstől és császárt akarnak

     

    előzmény:
    bodza80 (9414)
    2008-11-11  15:36
  13. 2008. november 11. 21:069415.
    Szirkát én is olvasom rendszeresen! :) A petíciót aláírtam...
    előzmény:
    Breeze (9413)
    2008-11-10  23:02
  14. 2008. november 11. 15:369414.

    Sziasztok!

     

    Ritkán jövök erre, de most lenne néhány kérdésem tapasztaltabbaktól otthonszülés témában.

     

    1.  Lehet, hogy hülyeség, de szülés közben nem gondolja meg magát az ember? Én két gyereket szültem eddig, és a szülés tényleg annyira más állapot, hogy megfordult a fejemben, hogy nem akarok itthon lenni majd (pont, ahogy a kórházból is elegem lett anno) - orvosolható ez valahogy? Tudom, előre kell felkészülni, meg nincs is bennem félelem, vagy lelki görcs, csak átfutott ez a gondolat az agyamon.

     

    2. Akinek volt korábban nődokija, hogy fogadta? Nekem nagyon rendes a dokim, jó viszonyban vagyunk, régről ismer, de ez most az a helyzet, hogy alig merek a szeme elé állni, és színt vallani. Van erre valami praktika?

     

    3. Gyerekorvos hogy fogadta a döntést? Tőle mondjuk kevésbé félek, legföljebb nem vállalja az újszülött meglátogatását, de hátha tudtok valami jó bevezető szöveget erre is.

     

    4. Ha éjszaka szültetetek: nagyobb gyerekkel mit csináltatok? Fölébresztettétek őket vagy se? 

     

    5. Dúlát hogy választottatok? Mennyire ismertétek meg előtte? Megneveztétek konkrétan, hogy ki legyen-ne legyen jelen a szüléseteknél?

     

    Egyelőre ennyi...

     

    Köszi, ha válaszoltok! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. november 10. 23:029413.

    Bízom benne, hogy időnként más is bekukkant ide, nemcsak én. :-)

     

    Most megint "csak" linkeket hoztam:

     

    Itt olvastam: http://szirkababa.blogspot.com/2008/11/elkezddtt.html

     

    Itt pedig aláírtam: http://prae.hu/prae/petitions.php?pid=2096

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. október 17. 18:189412.

    Épp azért jöttem én is, hogy belinkeljem ide, de látom Te már gyorsabb voltál.

     

    Nagyon jó a film, köszönjük a készítőknek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402244 (9411)
    2008-10-17  11:25
  17. Torolt_felhasznalo_402244
    Torolt_felhasznalo_402244
    2008. október 17. 11:259411.

    Elkeszult! Lepjetek meg vele ismeroseiteket es ismeretleneiteket

    http://www.youtube.com/watch?v=40vtQw eRkM4

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_255617
    Torolt_felhasznalo_255617
    2008. október 13. 22:509410.

    Ecccsi, a férjem és én is sokat gondolunk egy 3. babára. Beszélünk is róla, de csak jövő nyáron lehet aktuális a dolog. De még ez sem biztos, majd meglátjuk. Nagyon-nagyon kislányt szeretnénk, úgyhogy minden ptraktikát be fogunk vetni

     

     

    A Léna nagyon szép név!  De jó, hogy van már szuper dokid és szülésznőd is! Annyira szurkolok, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretnéd és a babádnak és neked is jó legyen!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568304 (9403)
    2008-10-09  13:30
  19. 2008. október 10. 18:209409.

    Sokkal tobben nem valasztjak mint eddig. Talan azok akik feltek a jogi es egyeb hatter nelkul otthonszulni azok most valoszinu e mellett fognak donteni. De azert mert szabajozva lett nem fognak tomegesen otthonszulni, vagy korhazon kivuli szulest valasztani. Szerintem az itteni (del dakota) julius 1 elotti allapot nagyon hasonlit az otthonihoz. Kiveve hogy itt nincs boszorkanyuldozes. De utak allapota, korhazak kozelisege (vagy inkabb annak hianya), jogi hozzaallas, es meg sok minden mas nagyon hasonlit a magyarorszagi viszonyokehoz. Ezert probalok ravilagitani arra hogy ezek az indokok, amiert nem lehet otthonszulni nem igazi indokok mert vannak az usaban is ilyen helyzetek. 

    Van egy ismerosom, otthonszulesre keszult, immaron a harmadikra, es a terhessege alatt vegig erezete hogy valami nem stimmel. A 41ik heten halva szuletett a gyereke, annak ellenere hogy a vegen korhazban kotott ki, nem tudtak segiteni neki. Viszont azt megmondta hogy a korhazban sem lett volna maskepp, mert olyan problema volt amit nem vettek eszere az orvosok es a korhazban is halva szuletett volna a gyereke. Viszont a kovetkezot szinten otthon szulte meg, minden problema nelkul. 

    A csaladok hozzaallasa? Ha en a kovetkezovel terhes leszek akkor a anyosomeknak es a sogornomeknek, tehat a kozvetlen csaladomnak nem fogom megmontani hogy itthonszulesre keszulunk. Viszont azoknak az ismeroseimnek akik ismerik a temat igen. A sogornom velemenyet mar ismerem   

     

    Zsu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568304 (9406)
    2008-10-10  09:53
  20. 2008. október 10. 16:019408.

    Nem ismerem Szilvit, de a mamamin ma is be volt jelentkezve.

    A blogja szünetel, hátha a mamamin el tudjátok érni.

    A profiljában láttam, hogy ma is bent volt:

    http://mamami.hu/forum/member.php?u=119  Gondolom Ő az, akit kerestek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822946 (9407)
    2008-10-10  11:07
  21. Torolt_felhasznalo_822946
    Torolt_felhasznalo_822946
    2008. október 10. 11:079407.

    Sziasztok, a google-ben találtam meg, hogy talán ti tudtok valamit Szilvi (Mályvacsigáról) én is lelkes olvasója voltam.

     

    köszönöm, ha tájékoztattok.

     

    Remélem a topic meg nekem is aktuális lesz egyszer....

    előzmény:
    Breeze (9384)
    2008-09-20  21:39
  22. Torolt_felhasznalo_568304
    Torolt_felhasznalo_568304
    2008. október 10. 09:539406.

    arra gondoltam, hogy sokkal többen választják-e, mik a családok-média hozzáállása.

    itthon ugye nagyon elferdült a helyzet, bár talán talán javul 1-2 dolog...

     

    Zeldácska

    előzmény:
    zsuzsi1975 (9405)
    2008-10-09  20:31
  23. 2008. október 9. 20:319405.

    "Zsu, és mik a tapasztalatai itt, ahol újra lehet szülést kísérni?"

     

    Bocs de nem ertem a kerdesedet.

    Az 'ITT' Del Dakotat jelent, bocs ha nem volt egyertelmu. Ugyanis en itt elek. Wyoming es Del Dakota is gyeren lakott allamok. Korhazak itt elegge gyeren vannak, bar a nepsuruseg sem tul nagy. Ettol fuggetlenul vannak otthonszulesek.

    Vannak ba'ba altal kisert es vannak csak ferj esetleg csaladtagok altal kisert otthonszulesek. 

    A ba'ba altal kisert szuleseket szabajoztak most. Tehat o a szulo no terhesseget es szuleset vegigkiseri es a szules utani idokben is segit. Elvegzi az osszes vizsgalatot, vervetelek, cukorterheleses vizsgalat stb, es a szules utan is o veszi le a vert a babatol es vegzi el a szukseges vizsgalatokat. Lehet hozza menni eves rakszuresre,  tehat nem csak a terhesseg es szuleskor fogad noket.

    Annyi kivetel van, hogy akkor nem segedkezik, vizsgalatok a terhesseg kozben, ha a  csalad olyan otthonszulesre keszul amit egyedul akarnak vegigcsinalni. Tehat szuleszno nelkul. De ez szamomra vilagos hiszen 9 honapig vegigasszisztalja a terhesseget es utana a szulo no a parjaval (esetleg csaladtagokkal) egyedul csinalja vegig a szulest, nem tud "felelosseget" vallalni. 

    Van szerzodes, Vannak rendszeres vizitek, van dija az otthonszulesnek (3500 dollar ami atlagosan a fele a korhazi minimum bentartozkodashoz kepest), vannak biztositok amik alljak az osszeget es vannak amelyek nem. Az infrastuktura hasonlatos Magyarorszagehoz, az utak minosege hasonloan siralmas, nehol meg roszabb is, a tavolsagok oriasiak, korhaz neha csak oranyira van, ha nem meszebb. 

    De ezeket mar egy korabbi hszben leirtam reszletesem. 

     

     

    A multkor belinkeltetek ide egy cikket a velvet.hu-rol."Előbb volt szülés, mint gátmetszés"cimut, ott a blogban utana jo kis beszelgetes alakult ki. Viszont volt ott valaki az utolso hsz is az ove aki probalt mindenfele beszolasokkal elremiszteni mindenkit az otthonszuloestol. Van egy erzesem hogy ugyanez a tag szokott ide is jonni beszologatni nektek. es valoszinu ugyanez adta elo egyszer egy masik topikban hogy a ferje nogyogyasz, csak most azzal a kivetellel hogy magat allitotta be szulesz kepzettsegunek, ilyen olyan tapasztalatokkal. De gondolom errol ti is tudtok.....

     

    Na megyek meg van dolgom

     

    Zsu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568304 (9403)
    2008-10-09  13:30
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. október 9. 20:139404.

    Tényleg jó volt vele tegnap találkozni és megmutatni neki a babát is pár héttel később.

     

    A relaxációs csoport hozzáállása nagyon tetszik, valami ilyesmi szemléletben "támogattam" magam lelkiekben a vajúdás során. Bejött... :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568304 (9403)
    2008-10-09  13:30
  25. Torolt_felhasznalo_568304
    Torolt_felhasznalo_568304
    2008. október 9. 13:309403.

    sziasztok!

    Zsu, és mik a tapasztalatai itt, ahol újra lehet szülést kísérni?

     

    Pancsóka, szép álom

    esetleg el is gondolkodtatok egy harmadik babán, vagy még csak édesgetitek az álmot, és nem beszéltetek róla?

     

    én is megszültem pár hete 2szer is, mindkétszer kislányt, így aztán nem lepett meg minket az uh- eredmény Apjuk úgyis megmondta előre, felesleges is elmenni, Léna van a pocakomban :))

    és simán meg minden, nagyon jó volt!!

    egyik alkalommal márc, másodiknál február 13-án. elvileg mindkettőre esélyes lehetek :)

     

    igen, úgy érzem találtam olyan dokit, aki támogat abban, hogy amennyire lehet beavatkozások nélkül, természetesen szüljek, állva-ülve-négykézláb, ahogy tetszik. nem fél a faros szüléstől sem, ez sokat számít az én szememben szakmailag :)

    és szülésznőt is választottam, aki keni-vágja a Bába válaszol-t

    szerinte még kell dolgoznom a császár feldolgozásán (még mindig sírok, ha személyesen beszélek róla). így aztán, meg egyébként is, elmentem relaxációs csoportba,  a dokim bátyjához, és szuper volt :) végig az ment, hogy a várandós nő királynő, miénk a világ, meg tudjuk csinálni, stb stb :) nagyon jó volt ezeket hallani, és végre kicsit csak magammal és Pocaklénával foglalkozni, úgyhogy fogok még járni :)

     

    Zeldácska, amindenit, tényleg szuperfej a dokid

    előzmény:
    zsuzsi1975 (9402)
    2008-10-07  22:39

Címlap

top