Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyás terhesség alatt

Torolt_felhasznalo_262584
Torolt_felhasznalo_262584
Létrehozva: 2009. március 26. 11:34

Sziasztok!

 

Eddig amiatt aggodtam, hogy a 26 es a 30. het kozott heti 1kg jott ram, pedig addig tartottam a heti "eloirt" kb fel kg sulygyarapodast. A mult heten a doki azt mondta, ez egy kicsit sok volt erre a honapra, de lehet, hogy sok vizet raktaroz a szervezetem. Probaljak kicsit odafigyelni a taplalkozasomra. A vercukrom epp hataron van, de emiatt azt mondtak, ne parazzak, csak figyeljek jobban oda. Ugyhogy elkezdtem kevesebb edesseget enni (na eddig sem faltam a csokit, de ha megkivantam, megettem egy-egy kis szeletet), kevesebb cukrot hasznalni, es naponta eszem legalabb egy almat is ami allitolag vizhajto.  Ma viszont szivbajt kaptam, amikor a merlegre alltam itthon, mert nem hogy hiztam volna, hanem kb 1 kg-al mutat kevesebbet a merleg, mint 10 napja. Baboca ugy tunik jol van, mert egesz nap jelt ad magarol, de nem ertem mitol van a fogyas..... Volt mar igy valaki????? 

  1. Torolt_felhasznalo_190730
    Torolt_felhasznalo_190730
    2010. június 9. 13:2426.
    ez jo is nem is?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_982291
    Torolt_felhasznalo_982291
    2010. június 3. 11:1625.

    Na de lanyok....

     

    Miert kell egy par kilot ilyen borzaszto komolyan venni?

     

    En 32 hetes terhes vagyok, eddig kb 20 kilot hiztam es ez nem gatol semmiben. (igaz, jo magas vagyok, tehat nem 140 centihez hiztam 20 kilot) 

     

    Egeszsegugyi problemaim nincsenek, a vereredmenyeim teljesen jok, es megmondom, 15-ot ebbol kb az elso harmadban szedtem fel, mert allandoan ehes voltam - ez most sem valtozott. :) Ergo, ha ehes vagyok - eszek.

     

    Elso gyerekemmel 30 kilot szedtem magamra, 4160 grammal szuletett, es nem volt kover baba, csak egy normalis kisfiu.

     

    Most kislanyom lesz, nem tudom mekkora, mert itt nem merik, de ha 3 kilo felett van, en mar megelegszem.

     

    Amikor az orvosok mertek elso alkalommal, csak szornyulkodtek, en meg pirultam es amig minden eredmeny jo volt, igazabol leszartam amit mondtak, mert ha egyszer a szervezetem kivanja, nem fogom megvonni.

     

    Most azt mondta a doki nemes egyszeruseggel: nem baj, ha hizol, de le tudtad adni elso alkalommal? Mondtam, le, csak 8 honapomba tellet es nadszalkarcsu voltam megint. Erre kijelentette, hogy semmi baj, amig minden eredmeny jo, azt csinalok amit akarok. (evesileg)

     

    Meg egy megjegyzes, en soha nem voltam edesseg/csokizabalo, szoval a vercukrom valoszinuleg ezert normalis mindig... 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  3. Torolt_felhasznalo_858958
    Torolt_felhasznalo_858958
    2009. Április 21. 16:4524.

    A folsavval kapcsolatban tegnap olvastam, hogy a szervezetbe kerülő folsavak nagy része még nem alkalmas arra, hogy feldolgozza a szervezet, hanem át kell alakítania.

    Nemrég kihoztak egy terhesvitamint, Femibion a neve, ami részben olyan folsavat is tartalmaz, amit már a szervezetnek külön nem kell átalakítania, hanem egyből beépülhet a szervezetbe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_858958
    Torolt_felhasznalo_858958
    2009. Április 18. 04:0123.

    Köszönöm szépen a jókívánságokat! Remélem, jól teltek a húsvéti ünnepek

     

    Ezt az  TV-műsort nem láttam,a neten olvstam néhány dolgot "óriás baba ügyben". Az egyik cikkben azt írták, hogy igazából a jó szociális körülmények miatt lesznek nagyobbak a babák, nem a vitaminok miatt. Az viszont igaz, hogy egy rosszabb szociális körülmények között élő kismama nem engedheti meg magának, hogy vitaminokat szedjen

    előzmény:
    Vitosa (22)
    2009-04-10  18:27
  5. 2009. Április 10. 18:2722.

    Az első 39. hétre 3750 gramm, a második 40. hétre 4080 gramm. Szóval szép nagyok. A tapasztalatom, hogy ha kiegyensúlyozottan étkezik az ember, akkor tényleg csak arra az egy-két kiegészítőre (folsav, esetleg vas) van szükség, a többire nem. Épp nemrégiben hallottam a tv-ben egy műsorban, hogy azért van ma ennyire sok nagysúlyú baba, mert a kismamák mindenféle multivitaminokat szednek. Én őszintén szólva ennek nem vagyok híve egyébként sem, kivéve amikor valamiért (betegség, hiányállapot, túlzott igénybevétel, stb.) lecsökken a szervezetben ennek a szintje.

     

    Ha pedig a fogyásod nem jelentős, csupán néhány kiló, és az orvos szerint sincs semmi probléma, akkor ne aggódj feleslegesen! 

    Kellemet ünnepeket és örömteli babavárást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858958 (21)
    2009-04-10  16:14
  6. Torolt_felhasznalo_858958
    Torolt_felhasznalo_858958
    2009. Április 10. 16:1421.

    :) Mekkorák lettek, ha szabad érdeklődnöm? :)

     

    Még letisztázom a dokival, hogy tényleg csakis a folsav miatt javasolta-e, vagy az egyéb vitaminok miatt is (nekem csak a folsavat hangsúlyozta). Azt olvastam, hogy a folsav magában is segíti-e a  pici fejlődését, de nem tudom, hogy elegendő-e ez?

     

    Egy másik topikban a Femibiont ajánlották. Ez állítólag új, magzatvédő vitamin, 2 összetételben van: az egyiket a szülés előtt, a másikat utána kell szedni. Megtaláltam a weboldalát, ott elég részletes infok vannak róla, viszont nem a legolcsóbb :(

    Ezzel kapcsolatos hízás-nem hízás tapasztalatokat nem találtam, még elég újnak tűnik a készítmény.

     

    Kellemes húsvétot minden erre járónak-kelőnek :)

    előzmény:
    Vitosa (20)
    2009-04-03  20:14
  7. 2009. Április 3. 20:1420.
    Ha csak a folsav miatt kellene a terhesvitamin, akkor lehet azt kapni külön is a patikában és talán még gyógynövényboltban is. Olyat én is szedtem. Viszont egyik gyerekemnél sem szedtem komplex terhesvitamint, mert tartottam tőle hogy az amúgy sem apró súlyom nagyon megszalad, és hogy túl nagyok lesznek a gyerekek. Így is szép méretűek lettek, bele sem gondolok mi lett volna ha vitaminnal tömöm magam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858958 (19)
    2009-04-03  17:44
  8. Torolt_felhasznalo_858958
    Torolt_felhasznalo_858958
    2009. Április 3. 17:4419.

    Sziasztok :)

    Bár a topik témája a fogyás, úgy látom, hogy itt az ellenkezőjéről is lehet beszélgetni.

    Én most a 3. hónapban vagyok. A terhesség előtt rendkívül sokat, rendszeresen mozogtam, sportoltam (heti 4 konditerem + még ami jött). Sajnos hízásnak indultam :) Ráadásul a doki tanácsolta, hogy kezdjek el szedni vmilyen terhesvitamint a folsav miatt. Félek, hogy attól még jobban elkezdek majd hízni. Van ezzel kapcsolatban valami tapasztalat, vagy tudtok olyan topikot, ahol erről van szó?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_262584
    Torolt_felhasznalo_262584
    2009. március 31. 11:3818.

    utoirat, ha masnak is ilyen "problemaja" lenne, tudja, hogy mi lett a tortenet vege:

    Szoval most jottem vissza a dokitol, es azt mondta, hogy ilyen merteku sulyvesztestol nem kell megijedni, foleg, ha elotte egy kicsit vizesedett is az ember.  Valoszinuleg ezt a vizet rendezte most a szervezetem. Babat megnezte UH-val, es minden rendben van. 

     

    En sajnos a parazos kismamak koze tartozom, de a ferjem es a doki azert vissza tudnak rangatni a realitasok talajara! 

     

    Mindenkinek szep, para mentes babavarast kivanok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (17)
    2009-03-26  13:39
  10. Torolt_felhasznalo_262584
    Torolt_felhasznalo_262584
    2009. március 26. 13:3917.

    Szia Elefanni!

     

    Csak biztataskent mondom, hogy szerintem otthon tulparazzak az orvosok es a vedonok ezt a hizas dolgot. En is kb 9 kilot hiztam a 28. hetig,  a 30.-ig csaknem 11-et, de megsem harapta le a doki a fejemet (ja, kulfoldon elek), csak mondta, hogy figyeljek jobban oda, es egyek sok almat meg rizst, mert az vizhajto, es lehet, hogy most tobb vizet raktaroz a szervezetem.  De mondta, hogy ez alkat fuggo is, es az a lenyeg, hogy en es Babo jol erezzuk magunkat. 

     

    Ja, amugy egy jo tipp mindenkinek az eseteleges vizesedesre: En miutan ezt mondta nekem a doki, masnap foztem egy nagy labos tejberizst (cukor es minden nelkul). Persze semmi ize nem volt, de amint belevagtam az almat, es meg egy kis meggyet is, teljesen jo volt. Azt ettem egy napig, es az ujjaimrol tenyleg eltunt a vizesedes.  De azota ujra rendesen eszem mindent, csak jobban odafigyelek a cukorra. 

    előzmény:
    Elefanni (11)
    2009-03-26  12:37
  11. Torolt_felhasznalo_262584
    Torolt_felhasznalo_262584
    2009. március 26. 13:3216.
    Jajj lanyok nagyon koszonom a sok biztatast!   Maris jobb kedvem van. Jovo heten ugyis kell menni a dokihoz, addig is azert odafigyelek a taplalkozasra, lehet, hogy tenyleg ez szamit sokat! Manocska pedig folyamatosan ficankol, ugyhogy remelhetoleg jol erzi magat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  12. 2009. március 26. 13:1715.

    Én is csak nyugtatni tudlak.Első babámnál is fogytam igaz ott csak az elején a hányinger miatt, a védőnő állandóan szekállt miatta. Pedig volt rajtam felesleg,így nem is bántam

    Most 22 hetes terhes vagyok és még 1 dkg-ot sem híztam, az elején fogytam itt is és azt a súlyt tartom még mindig, pedig a hasam iszonyatos méreteket öltött. Előző kislányommal kb ekkora volt a hasam mikor szülni mentem

    Szóval ha megfelelően táplálkozol elég gyümit és zöldséget eszel, akkor felesleges aggódnod, főleg hogy az 1kg nagy része valószínű csak víz volt.

    Sok boldogságot kívánok a babádhoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  13. 2009. március 26. 13:0314.
    Az én vakarcsom mindent elhappol előlem, amit megeszek és emiatt a zsírtartalékaimból élek. A pocim mérte semmit nem változott, pedig a 29- héten vagyok. Pedig jócskán rugdoss és elég  nagy már most a babám 1,5 kg 25 cm. Pedig nem is vagyok cukros. Egyszerűen ilyen fajta vagy. A másik nem lehet az hogy sok gyümit, húst tejterméket és zöldséget eszel és annál kevesebb tészta félét mert attól is fogy az ember. A kis fiammal is fogytam, pedig ő 4,11 kg és 59 cm es babó volt .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 26. 12:5513.

    Szia!

    Én is fogytam a végén, ha van miből, és egészséggel nincs baj, baba is jól van, sztem nem gáz. De kérdezd meg a dokit. Inkább a heti 1 kiló a necces.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  15. 2009. március 26. 12:5112.

    Szerintem se aggódj!

     

    Nekem folyamatosan ingaodzik a súlyom. Amikor szerintem sokat mutat a mérleg, egy hétig visszafogom a csokit, és akkor mindig fogyok. A babának ettől semmi baja nem lesz  Az első lányomnál is így csináltam, ezzel a mdszerrel kordában tudtam tartani a súlyomat, 9 kilót híztam, a kiscsaj 3250 gramm volt :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  16. 2009. március 26. 12:3711.

    Szia Zara!

    Én a 2009.júniusi babákban szoktam dumcsizni,de átkattintottam ide,olvastam amit írtál és gondoltam én is megosztom veled a tapasztalatomat.

    Rólam azt kell tudni,hogy 28+5 terhes vagyok és én sajnos kb. 9 kg-ot híztam idáig,úgy hogy azért megpróbálok nagyon odafigyelni,hogy ne zabáljak össze-vissza.Szerencsére nincsenek falási rohamaim, mozgok,rendszeresen tornázom és mégis jöttek/jönnek a kilók.

    De ezzel nem untatlak,mert pont a terhesség alatti fogyásról van szó

     

    Szóval kb. 1,5 hónappal ezelőtt,amikor voltam a dokinál,jól leszídott,hogy mennyit híztam és mondta,hogy nagyon oda kell figyelnem magamra. Erre úgy bepánikoltam,hogy méginkább átalakítottam az étkezésemet,ami eddig sem volt egészségtelen. Rengeteg zöldséget és gyümölcsöt eszem,frissen facsart narancslevet+grépfruitot iszom reggelire stb. Ennek a változtatásnak a hatására a 6. hónapban lement rólam 2kg úgy,hogy észre sem vettem. A kislányom pedig közben egészségesen fejlődött,agogy eddig, és 1 hónap alatt 700 g-ot hízott a pocimban.

    Szóval ne aggódj szerintem,ha fogysz. Ha egészségesen táplálkozol,sok vitamint és rostot veszel magadhoz,akkor nem lehet baj.

    Én is minden nap rendszeresen megeszem 1-2 almát,valóban jótékony hatása van az emésztésre,szerencsére nincsenek ezzel problémáim

     

    Remélem meg tudtalak egy kicsit nyugtatni,habár ugyen én nem a fogyó kismamák kategóriába tartozom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  17. Torolt_felhasznalo_262584
    Torolt_felhasznalo_262584
    2009. március 26. 11:5510.
    Koszi a megnyugtato valaszokat. Azt en is hallottam, hogy a terhesseg elejen lehet fogyas (hanyas stb...), de hogy igy a 3. harmadban.... Pedig nem taplalkozom mashogy mint elotte, csak talan a cukor bevitel kevesebb es eszem az almat.... Lehet, hogy csak viz ment ki belolem???? Eddig duzzadtak az ujjaim egy kicsit, most ez nincs....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 26. 11:549.

    Szia!

    Ne aggódj, ez teljesen normális. Ha odafigyelsz a táplálkozásodra, és egészségesen étkezel, teljesen normális, hogy fogysz (ha előtte nem úgy étkeztél), és ez a babának egyáltalán nem ártalmas! Sőt! Ha a cukrod a határon van, akkor kifejezetten előnyötökre válik, ha odafigyelsz az étrendedre! :) Én sajnos túlsúllyal küzdök, de terhesség alatt semmit sem híztam, annyival mentem szülni, mint amennyivel kezdtem a terhességet, és 8 kg-al jöttem könnyebben haza! :) És gyönyörű egészséges kisfiam született! Tehát ezen ne aggódj, nem lesz semmi baja a babának! Sok sikert, további jó babavárást! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  19. 2009. március 26. 11:498.

    Ne aggódj-én is fogytam az utolsó terhességem alatt. A gyerek is teljesen normális súlyal született(3300gr).

     

    Legalább fogsz örülni, hogy nem lesz rajtad + kiló.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 26. 11:497.
    Ne parázz!Én a terhesség 20.hetéig 7 kg-t fogytam.A gyerekem 3,73 kg lett mindezek ellenére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  21. 2009. március 26. 11:486.
    nem hiszem, hogy ez probléma lenne. Simán lehet, hogy valóban kevesebb vizet raktároz a szervezeted és a diéta is okozhatja. De ettől nem kell megijedni. Egy orvostól egyszer azt hallottam, hogy a cukorbetegeknek ajánlott étkezés a legegészségesebb és az lenne a jó, ha mindenki ehhez hasonlóan étkezne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  22. 2009. március 26. 11:465.
    Én is fogytam. Az első terhességemnél az első harmadban, a második terhességemnél meg az utolsóban. Pedig nem is diétáztam, sőt még kevesebbet sem ettem. Teljesen jó méretű babáim lettek, a második konkrétan egy kis hurkás teremtés
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  23. 2009. március 26. 11:454.
    Szia ne aggódj emiatt smmi baja nem lessz a babának.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  24. 2009. március 26. 11:443.

    Én mindkét terhességem alatt fogytam. Igaz, volt miből, mert duciként estem teherbe. Az biztos, hogy töredéke ételt tudtam megenni, mint előtte, egyszerűen nem fért belém több kaja. Akkor volt életemben először, hogy azért könyörögtek, egyek már végre.

     

    Ennek ellenére mindkét gyermekem szép nagy súllyal született, az első lányom 3750 g-mal, a második 4080 g-mal. Tehát ha a babócának ettől semmi baja nem lett, akkor ne aggódj, lehet hogy tényleg csak a vízveszteség volt a súlycsökkenésed oka! 

     

    Sok böldogságot a csöppséghez!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34
  25. 2009. március 26. 11:402.

    Ne aggódj emiatt, nekem is volt két ismerősöm, akik diéta miatt fogytak terhesség alatt, curkos diétát kellett tartaniuk, és ettől fogytak, de a babák átlagos méretűek, egészségesek lettek. A magzat a vérből elveszi a szükséges tápanyagot, ha az anyának nem jut is, de a gyerek minden szükségeset elvon a te szervezetedből.

    Nálam is volt, hogy elfoglaltabb időszakomban, mikor nem volt időm sokat nassolászni, kevesebb lett a súlyom. Nyugodj meg, és örülj, hogy kevesebb :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262584 (1)
    2009-03-26  11:34

Címlap

top