Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fagyasztott kenyér

Andralin
Létrehozva: 2009. Április 5. 21:53

Sziasztok!

 

Régebben már fagyasztottam le kenyeret, és akkor semmi gond nem volt a kiolvasztással. A mélyhűtőböl kivéve mikróban kiolvasztva, olyan jó illata volt, mintha most sült volna frissen, még a 8 hónapja lefagyasztott kenyérnek is. Ilyenkor még 2-3 napig simán jó volt. 

 

Viszont az utóbbi időben mindig ráfázok! 

A kiolvasztás után, miután kihűlt, a külső 2-3 cm-es rétege teljesen megkeményedik, szinte csak fűrészelve lehet vágni/faragni belőle! Elrágni is csak a közepét lehet, szóval nagyrészét ki lehet dobni. Másnapra pedig olyan kemény lesz az egész, mint egy darab kő! 

 

Sajnos nem emlékszem, hogy mit csináltam másként eleinte!  Most utoljára pl. a 340 W-os kiolvasztóprogramon 9 percig melegítettem a negyed kilós darabot.

 

Ti hogy olvasztotok ki kenyeret? Tudtok nekem tippeket adni? 

  1. 2021. Április 30. 14:1935.

    Én nem használok a kenyér felengedéséhez se sütőt, se mikrót, se alufóliát, mennyi áramot fogyasztanék el vele feleslegesen... Este kiveszem és reggelre kiolvad. Szeleteltet, egészet is fagyasztok, a kovászosat, a teljes kiörlésűt, az x%-ban teljes kiörlésűt, a szendvicskenyeret, a 25 dkg-sat, stb. Viszont vmelyik újságban olvastam x hónappal ezelőtt, hogy vmelyik fajtát nem jó lefagyasztani, nem egészséges. De nem tudom, hogy melyiket. :( Kerestem a neten, hátha fent van, de nem találom. A 0,5 kg szendvicskenyér, x% teljeskiörlésű, 0,25 kg-s kenyerek szeletelve, tányéron akár fél óra alatt is felengednek. 

  2. Torolt_felhasznalo_201765
    Torolt_felhasznalo_201765
    2009. Április 6. 09:1234.
    Nagyon ritkán fordul elő, hogy fagyasztok le némi kész kenyeret, és azt felhasználom . De ekkor sütőben "olvaszom" ki. Még jeges állapotában becsomagolom alufóliába, majd a sütőbe dugom pár percre.  Az állaga így teljesen olyan, mintha frissen sült volna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. Április 6. 09:0133.
    Mindig szeletekben rakom el a mélyhűtőbe.
    előzmény:
    töfike6 (32)
    2009-04-06  09:00
  4. 2009. Április 6. 09:0032.

    Én nem szoktam mikrózni.

    Kiveszem, pár óra alatt,olyan mint a friss.

    Mivel sose tudom kiszámítani mennyi kenyér fogy, mindig igy van friss kenyerünk.

    előzmény:
    Andralin (1)
    2009-04-05  21:53
  5. 2009. Április 6. 08:5431.

    "A kiolvasztás után, miután kihűlt, a külső 2-3 cm-es rétege teljesen megkeményedik, szinte csak fűrészelve lehet vágni/faragni belőle! Elrágni is csak a közepét lehet, szóval nagyrészét ki lehet dobni. Másnapra pedig olyan kemény lesz az egész, mint egy darab kő! "

     

    Ártasd tejbe!

    előzmény:
    Andralin (1)
    2009-04-05  21:53
  6. 2009. Április 6. 08:3830.

    Szia!

     

    Nálam örök szabály:

    Kenyeret, kiflit, zsemlét, sütit, pizzát soha nem melegítek mikroban, csakis sütőben.

    Ha nagyon kemény a héja akkor kicsit paskold meg vízes kézzel.

    előzmény:
    Andralin (1)
    2009-04-05  21:53
  7. Torolt_felhasznalo_299177
    Torolt_felhasznalo_299177
    2009. Április 6. 08:1529.

    Szia!

    Én is rendszeresen tartok a fagyasztóban szeletelt kenyeret, (csak adalékmenteset) és minden rendben van vele.

    Tasakban, fóliában teszem be, és nem mikroban olvasztom, hanem hagyom magától kiengedni. Este kiveszem, reggel ehető.

    Ha nagyon sürgős, akkor csak azt az 1-2 szeletet mikrózom, ami akkor szükséges.

    előzmény:
    Andralin (1)
    2009-04-05  21:53
  8. Torolt_felhasznalo_800809
    Torolt_felhasznalo_800809
    2009. Április 6. 07:5428.

    Szia,

    en a hazi beteggondozasban egy idös betegemtöl tanultam...kivette a lefagyasztott zsemlet,a tüzhely lapja föle tett egy racsot (a mikro grillezös racsat hasznaltam otthon).Bekapcsolta a fözölapot nem tul magas hömersekletre,a zsemlet picit bevizezte es hagyta a tözölap felett jo ropogosra atsülni.Gondolom kenyerrel ez annyira nem müködik,mert a kenyer vastag (plane negyed-fekilo).

    előzmény:
    Andralin (1)
    2009-04-05  21:53
  9. hht
    hht
    2009. Április 6. 07:5327.
    En mindig szeletelve fagyasztom le a kenyeret. Adagonkent teszem bele a zacskoba. Mindig elözö este kiveszem es hagyom felolvadni. Se nem mikrozom, se nem melegitem. Nagyon finom es elvezhetö lesz. Meg egy kis tipp, hogy ne "leheletvekony" szeletekre vagd a kenyeret.
    előzmény:
    Andralin (1)
    2009-04-05  21:53

Címlap

top