Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyatékossági TÁMOGATÁS!

Bojana
Létrehozva: 2009. Április 21. 08:20

Egyre jobban vizsgálják és mindenféle okkal, indokkal szűkítik a jövedelmünket. Ezt a topicot azért írom, hogy aki nem tud róla, olvassa el és éljen a jogaival!Vannak közöttünk akik súlyosan beteg hozzátartozójukat ápolják teljes szívvel, odaadással.

Ápolási díjat NEM KAPNAK! - arra hívatkozva, mert az ápoló - saját jogon nyugdíjas. S, akkor az állam szerint nem jár. Pedig, szerintem igazságtalan, mert a nyugdíjat azért kaptuk, mert X évet becsülettel ledolgoztunk és fizettük a nyugdíjjárulékot. Az állam a kórházak ktsgvetéseit szűkíti, s azért, mert ha otthon kezelnek, ápolnak egy beteget, az állam mentesül minden ezzel járó költségtől. Tehát igazándiból könnyítjük államunk életét azzal, hogy éjt, nappallá téve ugrálunk, ápolunk, ellátunk. Igaz, ez kötelesség és szeretet dolga is. De aki nyugdíjasként ápol egy másik nyugdíjast, vagy nem nyugdíjas, de súlyosan beteg  személyt, pontosan ismeri a +költségek hiányának nehézségeit.Tudd meg: ha az ápolt béna, korlátozott mozgású, vagy bárminemű betegség folytán fogyatékossá vált, akkor a MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁRTÓL jogosult a Fogyatékos támogatásra! Ezt úgy kell elintézni: kihívod az ápolthoz a körzeti orvost, akit előzőleg telefonon tájékoztatsz, hogy mit is kérsz Tőle. Ez azért fontos, mert akkor elhozza a szükséges nyomtatványt, amit a lakásotokon vagy azt mondja menjél be a rendelőjébe, hogy ott állítsa ki. Ez egy 4 oldalas ,,iromány". Ezt másoldtasd le valahol, + 4 példányban, hogy legyen tartalékod! Akkor a beteg összes meglévő leleteit is másoltasd le 2 példányban. Az orvos által kitöltött nyomtatványt+1 adag lemásolt leleteket postázd egy levél kíséretében, amiben megkéred a mellékelt leletek és orvosi vélemény szerint a Fogyatékossági Támogatást, s küldjed el Ceglédre, pontos címet a tudakozótól is megtudhatod (Tértivevénnyel, ajánlottan!) Ekkor 30 napon belül értesítenek, hogy mikor jön ki az orvosi bizottság, mivel fekvőbeteg vizsgálatáról van szó. Általában 2 orvos jön ki, s megállapítja a rászorultságot. S, ekkor már felgyorsulnak a dolgok, hamarosan értesítenek és havonta külön csekken a M. Államkincstártól kb. 22 ezer forint körül küldik a pénzt. Tudjad! Ezt sehol nem kell bevallani, adómentes. Tehát, ha gondozó szolgálat segítségét kéred, nem kell szólnod, hogy kapod az Államkincstártól a pénzt, mert könyörtelenül hozzácsap(nák) az ápolt nyugdíjához és úgy számítják ki a nekik fizetett díjakat. S, akkor amit kapsz, az elvész. Ez a pénztHa  a +krémekre, +pelenkákra, +mentőszolgálatra, jobb, táplálóbb ételek, vitaminok megvásárlására tudod felhasználni. * Örülök,  hogy segíthettem! Ezt azért írtam, hogy mi is védekezzünk, már ahogyan erőnkből telik, mert ez az összeg bizony nagyon jól jön, mert szükség van rá, sajnos. Ha ilyen cipőben jársz. lépjél, s kérjed meg ezt minél előbb, mielőtt kitalálnak valami szörnyűséget , hogy ezt is elvegyék! Lépjél, ha rászorulsz! Sok szerencsét! - Bojana *

  1. 2009. Április 22. 18:3676.
    Örülök, hogy minden félreértés tisztázódott!!! ...És ami jár az jár!!!!
    előzmény:
    Bojana (70)
    2009-04-22  16:16
  2. 2009. Április 22. 18:2075.

    Köszönöm kedves leveled! Nagyon örülök neki! Most a témában nem nyilatkozom, sajnos családi tragédia történt....édesanyám hírtelen halála.

    Jobb napokat mindenkinek!
    Andi

    előzmény:
    Bojana (73)
    2009-04-22  16:55
  3. 2009. Április 22. 17:0974.
    Köszönöm, hogy a szívembe láttál! Megértetted azt, hogy ha valaki saját jogon nyugdíjas, akkor még szeretne élni egy kicsit, amíg tud mozogni, találkozgathasson a barátaival, netán belföldi utakra is elmehetne. De ekkor üt be a frász, mert, hogy közeli hozzátartozója leesik a lábáról. Igaz, saját jogon kap nyugdíjat, de hát ezért ő egész életében fizetett járulékot. - Az is igaz, hogy az ápolt is kap nyugdíjat, amiből ki kell fizetni a gyógyszert, pelenkát, nővéreket - de a többi +költség?! Na ezért visítok. - Különben fiatal anyukák, akik sérült gyermekeiket ápolják, akkor valóban nem kaphatnak fogyatékossági támogatást. De az állam azzal védekezik, hogy ugye a fiatal anyuka nem is dolgozott. De miért nem dolgozott? Mert beteg a gyermeke. Ő is boldogan ,,húzna", s utána jókat játszana a gyermekével. De nap, mint nap látni, ápolni egy gyermeket, szembesülni a minden nap feltett lelkiismereti kérdésre, hogy ugye ,,én hoztam létre" szegénykémet. Még akkor is bántja az önvád, ha szülés közben kapott a gyermek sérülést. Egyáltalán nem szabad önvádnak lennie, ez egy kikerülhetetlen szerencsétlenség, amivel meg kell barátkozni, sőt a minden napokat szebbé kell tenni. Szebbé, mert a legelesetebb gyermeket is megtaníthatod mosolyogni. Lehet, hogy kicsit félre áll a szája, de a szeme, Rád fog nevetni, aki gondozza. S, hidd el, ennél több nem is kell/ene + csak egy kis + támogatás. Sok Édesanya egyedül marad a sérült gyermekével, mert a férj nem tudja feldolgozni a kudarcot, mert annak éli meg. Nem kudarc, ez egy helyzet, amin túl kell lenni, le kell győzni a mindennapok szeretetével. Az ilyen anyáknak mekkora teher van a vállán?! Belegondoltak-e azok a sületlenek, akik ,,terhelik" a topicunkat?! Mégegyszer köszönöm soraid! - Bojana *
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773411 (37)
    2009-04-21  11:32
  4. 2009. Április 22. 16:5573.

    Ejnye, bejnye! Hidd el Kedves,mindenütt vannak buta, lehetetlen emberek - legalábbis embernek hiszik magukat. De miközben engem húznak deresre, otthon vagy nem otthon fusiban számla nélkül szerelgetik a központi fűtést, lekaszálják a szomszéd kertjének a füvét, sőt, nem átallanak disznót vágni, s a hurkát-kolbászt, zsírt jó pénzért ipim-apámnak - számla nélkül eladni.

    Namármost, a disznó fentartása is óriási teher, munka, nem irigylem! + állatorvosi kiadások.

    Én nem abba a táborba tartozom, ahol ilyenek az emberek, - hanem abba a táborba, akik segíteni akarnak az elesetteken. Mindazokon, akik nem a padlón, de már a réseiben botorkálnak. Ennyi. De hát ez nem országfüggő, ilyen ,,torzszülettek" mindenütt vannak. Egészen addig kiabálnak, amíg nem nekik kell a vasárnapi ebédjükből a 2 utcányira lakó, magányos öregasszonynak küldeni egy adagot, hogy nehogy éhen felforduljon.

    Hidd el, midenütt vannak ilyenek! De Te legyél derülátó, vidám, egészséges és segítségnyújtó. Ne engedd, hogy letörjék a ,,szarvaid" mert engem nem érdekel. A szarvaim azért vannak, hogy kopogjak azokon az ajtókon, ahol nehéz bejutni. De én nem tágítok! - ismeretlenül is barátsággal ölellek: - Bojana *

    előzmény:
    Andi68 (27)
    2009-04-21  10:51
  5. 2009. Április 22. 16:4072.

    Kár, leköszönt a Gyurcsány Papa Kormánya (egy része) ott a helyed! Nem elég, hogy nem figyelsz az emberekre, de olyat írsz, amitől a falra mászok.

    1./ Adva van egy szerencsétlen ember, aki saját jogon nyugdíjas, s rászakad egy közeli-távoli hozzátartozó ápolása. Ki tudja miért? Biztos, hogy nem érdekből, mert érdekből nem turkál a ,,bocs' szarban az ember nap, mint nap". Az érdekből be szokták dugni az elfekvőbe, hogy hamar kinyúvadjon a szerencsétlen....

    Tehát SAJÁT JOGON VAN EGY NYUGDÍJA, amit azért kap, mert X éven át nap, mint nap dolgozott és fizette a nyugdíjjárulékot.

    2./ Ápolási díjat NEM KAP, mivel az Állambácsi lobogtatja a törvényt,  hogy akinek van saját jogu nyugdíja, az nem kaphat ápolási díjat. De, hogy írigyeld, az kb. 20 ezer körül van....mármint az ápolási díj. Ezt általában olyan fiatal anyák - öregségükig kapják, akiknek fogyatékos gyermeke van. S, vesd meg, nem dobja be az intézetbe, de otthon kakiltatja, tisztába teszi, s minde ferdére sikerült mosolyért az életét adná.... Ezek az igazi ÉDESANYÁK!

    3./ Aki félig béna, ellátásra szorul, jobb falatokra, mindenféle drága krémekre felfekvést megelőző krémekről beszélek, meg többlet pelenkára - amit teljes összegért kell megvásárolnia. Hja, hogy el ne felejtsem - Te Drága! - a felírt pelenka sincs ingyér.... Annak is van ám ára. Aztán egészen halkan megkérdezem, Te hányszor mész el vécére? Mert ha 3x többször, elmegyek, esküszöm és beszögelem előtted a vécék (az összes vécék ajtaját). Kakálj a pelenka nadrágba, s ha jön a jó meleg, hadd egye ki a feneked bőrét, mert akkor lesz a jó! Piros és fájni is fog, aztán jön a felfekvés.... Az ám az igazi betegpusztító! Mivel egy seb keletkezik, leesik a pörk, belemegy a bélsár, s tutttti a vérmérgezés. S, akkor könnyen megszabadulhatunk, sőt könnyezni is lehet, hiszen nem tehetünk semmiről....

    Hát drágám, ez egy mocsokság! Én a rendes, rászorult embereknek adnék segítséget, ha csak 100 közül 2 meghallgat, s elindul, ahová el kell indulni, Már attól boldog vagyok. Nem tehetek róla, így születtem. Tudod, ez születési hiba. Aztán, hogy még jobban fájjon: a lábatlan, kezetlen, vagy mozgássérült süket vagy vak embernek jár a budapesti BKV összes járatára INGYÉR az utazás, sőt! hogy bosszantsalak, az összes MÁV vonalra 90 %-os jegy jár. Lehet, hogy beteglifttel emelik fel a tolószékét, mert képzeld már azt is szereltek a vonatra.... Na, most pukkadj meg, mint a véreshurka, Kedvesem! - Bojana * Hja, ráadásul ez adómentes juttatás, nem jövedelem, TÁMOGATÁS!!! No, most de jól érzem magam - Bojana *

    előzmény:
    jeltelen (14)
    2009-04-21  09:10
  6. 2009. Április 22. 16:2171.
    Megköszönöm, hogy mellém álltál! - Bojana *
    előzmény:
    buksi2008 (64)
    2009-04-21  20:51
  7. 2009. Április 22. 16:1670.

    Kedves vagy, hogy utalsz, bizonyos mondataimra. De én elhatároztam, igenis, ha belepusztulok, akkor is felhívom az elesett emberek figyelmét, hogy mi is jár nekik ebben az országban. Mert igenis vannak dolgok, amiket már sok évvel ezelőtt megítéltek és járnak. Méghozzá azért, hogy egy nyomorék, vak, süket embernek, vagy súlyosan mozgássérültnek több a kiadása. Meg kell fizetnie a segítségeket. Meg kell fizetnie a szállításokat orvoshoz - s onnan haza. Legyen az taxi, vagy magán-mentő. Természetesen igénybe veheti a rendes állami mentőt, de előfordul, hogy az orvos reggel 9-re várja, s az állami mentő de. 11 után jön a lakásra. Arról már nem is ,,énekelek", hogy az orvosnál kell dekkolnia esetleg este 7-óráig, beteg gerinccel, fájdalmakkal, s aztán több beteggel össze-vissza zötyögve a városon, több óra múlva hazakerül.

    Erről szól a nóta! Aztán, ha valaki írigyli, nem kívánom, hogy kapja meg az első körben saját jogán ezt a nagyon felhánytorgatott Fogyatékossági támogatást, mert akkor nagyon rosszat kívánnék, s ezt nem teszem.

    Vannak segíteni akaró, önzetlen emberek, s én azokhoz tartozom. Régi betegségem. De nem fogok kigyógyulni.

    Aki az ellenfelem: csak annyit: kapjon a fejéhez. Igaz, az ilyen embernek csak feje van, de esze és szíve?! Időközben elveszett... Jó neki, legalább nem fáj. Nemcsak a maga ügye miatt, de a máséért sem... Néz, de nem lát, beszél, de nincs értelme. - Ennyi. -Ezt nem Neked szántam, de akik ,,cikiznek, bántanak, lehurrognak" .  -  Üdvözletem küldöm: - Bojana *

    előzmény:
    kisvirag66 (68)
    2009-04-22  08:00
  8. 2009. Április 22. 16:0669.

    Köszönöm! Ezennel hamut szórok fejemre, s bocsánatot kérek. Teljesen kizakkantam ennyi rosszindulatú, értetlen ember véleményén.

    Szerintem aki a legjobban veri a mellét és lehord engem mindennek, éppen az lesz, aki az Édesanyját bedobja az elfekvőbe, mert ugye már nem sok van hátra szegénynek.... Aztán időnként bemegy, mert ott bűz van, kaki és vizeletszag, sírnak, és nyújtják a kezüket az összeaszott öreg elesett - halálra váró - mint megváltót a szenvedéstől, megalázástól, megtépett emberek.

    Ezért aztán inkább 1 emelettel lejjebb odaadja az orvosnak a borítékot, s nem ér rá, mert ő fontos ember. Ember?! Megkérdőjelezném. De nem acsarkodom.

    Juszt is bármit meghallok, bármi segítséget, azt megírom, hogy tudjátok, s éljen mindenki a jogával.

    Különben piszok nehéz napi 24 órát teljesíteni, 6,5 éven át... Aki nem hiszi, csinálja utánam.... - Bojana - és Bocs:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (67)
    2009-04-21  22:45
  9. 2009. Április 22. 08:0068.
    Egy kicsit olvass vissza....honnan indult az egész....a moderációig....
    előzmény:
    Bojana (66)
    2009-04-21  22:38
  10. Torolt_felhasznalo_424125
    Torolt_felhasznalo_424125
    2009. Április 21. 22:4567.

    Te teljesen félreértettél engem.Én a te pártodat fogom!

     

    előzmény:
    Bojana (66)
    2009-04-21  22:38
  11. 2009. Április 21. 22:3866.
    Mindenütt nem lehetek ott! De, h. fájjon, most elárulom,  hogy akinek van fogyatékos támogatása, annak Bp-en INGYEN utazási lehetősége van a BKV-n. Aztán a MÁV-nál 90 %-os utazási kedvezménye, sőt a plusz egy egészséges kísérőjének is! Na, ezt is elmondtam, csak azért, hogy akinek jár, az tudja meg, Te pedig gondolkodj el az emberségről ami benned olyan nagyon dúl! - Bojana
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (59)
    2009-04-21  16:16
  12. 2009. Április 21. 22:3365.

    Jó, akkor mondjad meg. De, hogy tudd, ez az az összeg ami nem letiltható, u.olyan, mint a családi pótlék. Tehát védett. Nem érdekel különösebben, mert én Édesanyámnál amikor igénybevettem, a legmagasabb térítést fizettem a tanács felé. Az nem baj,hogy ehetetlen az étel sokszor, amit kötelező megvenni? Nem tudom bizonyítani, de érdekes az árukapcsolás?! Elgondolkoztató. Kinek áll érdekében, h. ebédet rendeljünk, akkor is, ha főzök minden nap? Az más, ha valaki teljesen egyedül van, az kényszerhelyzet . De nem buzdítok adócsalásra, ha a legmagasabb díjat fizeted, akkor nincs gond, s én ezt tettem. Ennyi. Különben nagy bünti lenne, mert nagyon szeretem a Fórumot.  Az a szörnyű, h. még egymásnak sem adhatunk tanácsot a túlélésre. Nem kívánom, de arra kiváncsi lennék, hogyan élnéd meg a napi 24 órás ügyeletet, több éven keresztül, s a nyugdíjadból nem tudnád megfizetni a többletet, amivel beteg hozzátartozód utolsó éveit valahogy megkönnyíted. Nyisd ki a szemed, ha kórházba dugod, akkor az államnak sokkal többe kerül, igaz, neked csak mosolyogni kell, és megélni, hogy szó szerint csak a legszükségesebb ellátást kapja meg. Nincs ideje a nővéreknek etetni sem, hiszen túl vannak terhelve. Mint írtam, embertelen, h. 30-32 ember van rájuk bízva! Hogyan tudná végigcsinálni egy emberrel az etetést, ami legalább fél óra.... gondolkozz el és imádkozz, ne kerülj és ne kerüljön senki a közeledben ilyen megalázó szörnyű helyzetbe... Isten óvjon. - Aztán, kérlek, csinálj valamit, h. ne milliókat fizessenek ki végkielégítésekre, ne a plusz-pelenka költségének fedezésének lehetősége fájjon.

    - Bojana 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (61)
    2009-04-21  18:20
  13. 2009. Április 21. 20:5164.
    Leírom még egyszer!! A fogyatékossági támogatásról azért "nem kell szólni", mert a törvény betűje szerint nem számít jövedelemnek!! TEHÁT AKI NEM VALLJA BE SEMMI TÖRVÉNYSÉRTÉST NEM KÖVET EL!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (61)
    2009-04-21  18:20
  14. 2009. Április 21. 19:2763.

     IMA

    Uram!

     

    Csak nehogy úgy értess meg velem egy helyzetet, hogy meg kelljen élnem. Semmiképp nem akarok ítélkezni róla. Nem akarom megérteni. A TE megértésedre bízom magam.

                                       Amen

     

    A biblia pedig így mondja: Ne ítélj, mert elitéltessz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2009. Április 21. 19:0362.
    Köszönjük a jóindulatú felvilágosításokat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_424125
    Torolt_felhasznalo_424125
    2009. Április 21. 18:2061.

    Tehát, ha gondozó szolgálat segítségét kéred, nem kell szólnod, hogy kapod az Államkincstártól a pénzt, mert könyörtelenül hozzácsap(nák) az ápolt nyugdíjához és úgy számítják ki a nekik fizetett díjakat. S, akkor amit kapsz, az elvész

     

    Ezt a részét nem igazán értem.

     

     

     

    Na de ha a minimálbérre bejelentett vállalkozó lebukás nélkül megteheti,hogy ennyire jelenti be magát,akkor számomra evidens, hogy a fenti kiskaput is használja ki aki tudja.

     

    Vagy ne csalhasson senki,vagy mindenki.

     

    Olyan nincs, hogy az egyiknek lehet a másiknak meg nem.

    Majd ha olyan jogszabályokat és törvényeket hoznak amik lehetetlenné teszik a kiskapuzást akkor nincs gond,de addig ez van.

    előzmény:
    kisvirag66 (60)
    2009-04-21  16:20
  17. 2009. Április 21. 16:2060.

    Azon gondolkoztam, mi késztet erre vkit?? Mi fáj neki?? Az a huszon valahány ezer Ft??? ..vagy mire gondol??..eszembe nem jutna ilyen, hogy szaladjunk a modikhoz árulkodni....

    de ez törvényes, Nem???? az állam adja...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_424125 (59)
    2009-04-21  16:16
  18. Torolt_felhasznalo_424125
    Torolt_felhasznalo_424125
    2009. Április 21. 16:1659.
    Ha ilyen rohadt nagy igazságérzete van és törvénytisztelete,akkor remélem jár tüntetni azért is, hogy a képviselők ne vehessék fel számla nélkül a benzin és mobil pénzt.Remélem ez is cseszi a csőrét!
    előzmény:
    kisvirag66 (57)
    2009-04-21  15:57
  19. Torolt_felhasznalo_424125
    Torolt_felhasznalo_424125
    2009. Április 21. 16:0458.
    szánalmas....
    előzmény:
    kisvirag66 (57)
    2009-04-21  15:57
  20. 2009. Április 21. 15:5757.

    A Moderátoroknál beárultak, hogy adócsalásra buzdítod a népet!!!!!

    Nincs más dolga.....szomorú...

    előzmény:
    Bojana (1)
    2009-04-21  08:20
  21. 2009. Április 21. 12:5256.

    Ahogy látom a körülöttem élőket.....megoldanák ők a maguk gondját/baját, csak munkahely kellene, ahol rendesen bejelentve tudnának dolgozni.

    Ja! Munkahely kellene, lenne adó- és járulékfizetés, s mindjárt jutna olyan helyre támogatás, ahol tényleg szükséges, s ahol nem szükségtelen dolgokra költenék el...../pia, dohány/.

    előzmény:
    Vitosa (55)
    2009-04-21  12:40
  22. 2009. Április 21. 12:4055.
    Egyértelmű! Senki sem várja, hogy megoldják helyette a problémáit. De azt igen, hogy akik - önhibájukon kívül - nehéz élethelyzetbe kerültek, azoknak muszáj valamennyit segíteni.
    előzmény:
    nagyszáju (54)
    2009-04-21  12:33
  23. 2009. Április 21. 12:3354.

    Tökéletesen igazad van.

     

    Sokkal kevesebb probléma/baj lenne, ha lenne mindenkinek munkahelye...akár otthon. Valódi munkával, adózott jövedelemmel, egyéb járulék fizetésével.

     

     

    előzmény:
    Vitosa (52)
    2009-04-21  12:18
  24. 2009. Április 21. 12:2353.

    Jányok, Fiúk! Itt valamit ,,elcsesztünk" - azaz nem írhattam le pontosan, vagy Ti nem vettétek az adásomat.  Tehát: aki nyugdíjas és ápol akár szülőt, akár gyermeket - az nem kap ápolási díjat. Ápolási díjat csak az kaphat, akinek nincs más jövedelme. A saját jogu nyugdíj jövedelemnek számít. A Fogyatékossági támogatás más tészta. A Fogy.támogatás az ápoltnak jár alanyi jogon - az állapotának megfelelő összegben. Itt most a legsúlyosabbakról beszéltem, akik magatehetetlenek, pelenkázásra, etetésre, forgatásra, mosakodásra stb. szorulnak - tehát ágyhoz kötött betegek! Ilyenkor az összeg a Magyar Államkincstártól jár, s mint egyik kedves Fórumozó társunk meg is írta, helyesebben elküldte a ,,link"-et - ahonnan megtudhatjuk, hogy miképpen is jár. Egy másik társunk pedig a címet. * Leírtam, pontosan, nem önkormányzattól kell kérni. Önkormányzattól csak segítséget kérhetünk: hétfőtől-péntekig - naponta 2x - 2 nővér, aki tisztába teszi, de az etetést, ágyhúzást is el kell(ene) végezniük. Én az etetést mindig magam intéztem, s mivel magam is beteg vagyok, így az ágyhúzást többször megkértem (munkaköri kötelességük, nem szívesség) - ennek a szolgáltatásnak az összege az ápolt nyugdíjának bizonyos része. Namármost: belekerültem egy olyan kelepcébe, hogy MEG KELLETT EZÚTON RENDELNEM az ebédet is. Pedig mindig én főztem. Meg ne tudjátok, milyen volt, a tanácsi menü.... valamit visz a víz leves, vastagon olajos, keményítős főzelék. Igen, aki teljesen egyedül van, annak ez főnyeremény - nem kicsi pénzért. De akit ápolnak, főznek rá, - a mi esetünkben! - annak landolt a vécében. Kérdem én, miért kötelező az ételt előfizetni annak, aki erre nem kényszerül rá? Ez nem aljas dolog? Pontosítok: árukapcsolás. Azt mondták a kérdésemre, ha nem kérem az ebédet, akkor is ki kell fizetnem, mert akkor a tanács kevesebb hozzájárulást fizet a nővérszolgálatnak, tehát az ebéd árát mindenképpen le kellett perkálnom. Kopp. - Tudom, sokan felháborodnak majd, de előbb jó lenne belenézni azokba az ételhordókba, amiket kivisznek... Tény, az éhenhalástól megmenti az egyedülálló, tehetetlen nyugdíjast. Mindenképpen. De nem fért a szűk agyamba, hogy nekünk miért kellett Édesanyám részére előfizetni, amikor minden nap főztem! Neki meg külön mindenfélét turmixoltam, hogy erősödjön. Nem véletlenül élt az első strook után még 6,5 évig. * Az tény, hogy halála után gondolkoztam el azon, hogy jogom volt-e ilyen módon meghosszítani a ,,rabságát". Mert igaz, hogy nem volt felfekvése, igaz, hogy maximálisan elláttam, de rab volt, nem járkált oda, ahová akart.  * Aztán a Delta Mentőszolgálattól (magán) Karácsony előtt mindig elvittem a Westend Üzletközpontba. Ott tolószéken végigtoltam, megnéztük a kirakatokat, vásároltam rántott karfiolt, vettem fagyit, órákat eltöltöttem Vele. Aztán ismét megrendeltem a Deltát, hogy hazavigyen minket. Igen, ez pénzszórásnak számít, de hetekig helyretettem a lelki életét! Hetekig arról beszéltünk, milyen szépeket látott. * Ne felejtsd, nap, mint nap a plafont nézte, később a tévét is csak hallgatta, mert a szeme megfájdult a nézésétől. Felolvastam, de semmi sem pótolta a szabadságot. * Ha ott hagytam volna valamelyik elfekvőben, max. 2 hónapig bírta volna, elmondtam, milyen körülmények vannak. 32-34 beteg egy nővérre, akinek még adminisztrálnia is kell.... Mennyi idő jut egy betegre? S, már tudják, hogy onnan nincs visszaút. Higgyétek el, sokan beteszik a betegüket, mert vagy nem tudják a munkahelyüket otthagyni, tele vannak adóssággal, a gyermekeikre is kell fizetni. S, egyszerűen megoldhatatlan a dolog. Itt lép életbe az, amit hirdetek: van ugye az ápolt nyugdíja, ilyenkor igénybe kell/ene venni a tanácsi segítséget, a saját magad által megfőzött ételt adják a nővérek, mert mikróban megmelegítik, s megetetik, tisztában teszik reggel és délben. Délutánra pedig hazavitorlázol. Aztán van egy szolgáltatás, ami már terjed országunkban, ez a jelzőrendszer. Egy gomb, amit a beteg ágya szélére kell kötni, s ha rosszul érzi magát, megnyomja, s jönnek a nővérek, s odaadják a gyógyszert, vagy rossz esetben mentőt hívnak. A nővérek megbízhatóak, becsületesek, kettesével járnak, s kapnak lakáskulcsot, így mindig be tudnak jönni - addig, amíg nem érkezel haza. Sőt, telefonon Téged is értesítenek, ha valami gond adódik.

    * Összegezve: nagyon is szükséges az a Fogyatékossági támogatás. - Felvállalom, igen, Karácsonykor ez volt a -pénzelverés- ha annak lehet mondani, hogy elvittem Édesanyámat. De szükséges, nagyon szükséges a lelki életét, a pszichéjét is gondozni. Így is torzul, menthetetlenül az, aki évekig a plafont nézi. De az is, aki napi 24 órát van szolgálatban évekig. Ennyi. Gondoljátok át, s akinek fontos, s szüksége van rá, induljon meg, s intézze. Aki pedig követ dobál rám, nem kívánom, mert hívő vagyok, de ne kerüljön ilyen szörnyű helyzetbe! - Bojana *

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. Április 21. 12:1852.

    Sajnos hiába van beteg v. fogyatékos gyermeked/családtagod, semmit sem fogsz kapni, ha te magad nem jársz utána mit kaphatsz. Senki sem fog felvilágosítani: hé, te jogosult vagy ám erre meg arra!

     

    Én ugyanúgy, mint sok másik sorstársam (nekem Down-os lányom van), csak innen-onnan hallott infókból tudom hogy mit kaphat a lányom. De biztos vagyok benne hogy még mindig van olyan, amire jogosult lenne, de miután nem tudunk róla, nem kértük.

     

    Egyetértek kékvyrággal: az ilyen családoknak, ahol az anyának 0 esélye van visszamenni dolgozni (amíg nincs részmunkaidő meg távmunka sajnos ez a helyzet), kellene hogy az állam segítsen pl. egy minimálbérrel. Mert ezeknek az embereknek a jövedelme kiesik, többségében egy életre. De nekik is ugyanúgy kell élni, megélni, sőt az egészségügyi költségek általában többszöröse mint egy átlag családnál. 

    előzmény:
    nagyszáju (45)
    2009-04-21  12:02

Címlap

top