Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Igaz barátnő kereső

larbia
Létrehozva: 2009. augusztus 15. 17:10

Szívből kívánom mindenkinek, hogy itt igazi barátnőre leljen! Azok írjanak ebbe a topicba, akik elvesztették, vagy még nem találták meg.....Sok sikert!

  1. 2010. november 20. 20:26126.

    Sziasztok!

     

    Ahogy olvasom a fórumot, látom vagyunk páran akiknek jól esne egy "kávézás". Egyrészt örülök, hogy nem vagyok egyedül más részről az jut eszembe, hogy kerültünk ebbe az "egyedül vagyok" helyzetbe.

     

    Elmélkedés helyett javaslom, hogy találkozzunk. Ha túl korainak találjuk akkor még beszélgessünk, de nekem nem az az érzéssem, hogy "arctalanul" akarunk cseverészni fórumokon.

     

    Mivel ez nem egy randi, mindannyiunknak jóga van eldönteni, hogy mikor lép le ha már eljött/eljön.

     

    Szóval javaslatom, hogy találkozzunk és mint egy terápián mondjuk el egymásank kik vagyunk és mit keresünk. Legyünk őszinték. Amúgy ez a legnehezebb.

     

    Minden jót kívánok mindenkinek.

    Hakata

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_277124
    Torolt_felhasznalo_277124
    2010. november 19. 08:46125.

    Én is barátokat keresek Bp-en különféle programokhoz. Lenne kedve vkinek barátkoznia velem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  3. 2010. november 14. 19:21124.

    Sziasztok!

     

    Én is barátnőket keresek. Közel két és fél éve élek Bp-en, de még nem sikerült sok új barátot szereznem:( A közelmúltban munkahelyet is váltottam, így a közeg is teljesen új. Párkapcsolatban élek, de a párom csak hétvégén van itthon, hétköznap vidéken dolgozik. Emiatt elég sokat vagyok egyedül.

     

    Jó lenna valakivel kidumálni a pasikat, mozizni, beülni kávézni, vagy bármilyen csajos dolgot csinálni!

     

     

    üdv,

    Monyc

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974242 (123)
    2010-11-14  19:09
  4. 2010. november 14. 19:09123.

    Sziasztok!

     

    Furán érzem magam,hogy így keresek barátnőt,de a legjobb barátnőm kiment külföldre,a legjobb barátomban (fiú persze) pokolian csalódtam..........és rádöbbentem,hogy nincs igazán kivel megbeszélnem a "lányos" dolgokat.........és szívesen hallgatnám a másikat is........

     

    nagyon várom a válaszaitokat..........................

    előzmény:
    Hakata (122)
    2010-11-11  17:04
  5. 2010. november 11. 17:04122.

    Hali traum és ti Többiek is :)

     

    Nekem csak simán nincs ki megmondja a frankót. Nem bátani akarok senkit, de azért vissza jelzésre nagy szükségem van. Remélem nem vagyok ezzel egyedül.

     

    Amúgy állás interjúra készülők ( elég fontos ) és nincs akinek elmondjam mennyire "félek".

     

    Na a másik nagy dolog a pasik. Úgy tűnik elrontom épp életem legszebb eddigi ajándékát/szerelmem. Jajj ez ennél sokkal bonyolultabb. Kivel beszáljem meg ?

     

    Szívélyes üdvözlettel,

    Hakata

    előzmény:
    larbia (1)
    2009-08-15  17:10
  6. Torolt_felhasznalo_266997
    Torolt_felhasznalo_266997
    2010. november 9. 21:45121.

    Sziasztok

    szintén barátnőt keresek, többeteknek írtam is privit, hátha visszanéznek még ide. 

    Egy-két lányt hívtam eddig barátnőmnek, de a minap rájöttem, hogy valójában mennyire különbözünk. Az egyikkel konkrét ok miatt (megbántott többször is és úgy érzem, ennyiszer már nem csúszhat ki valami véletlenül az ember száján) erre később elgondolkodtam a másik lányon is (nem ismerik egymást) és ő ugyan mindig vigyáz, hogy ne bántson meg, de mégis látnom kellett, mennyire mások vagyunk vele is..

     

    Elgondolkodtam, hogy vajon milyen az igazi barátság...?? Ma már úgy érzem, egyikre sem bíznám a titkaimat, mindig lenne hátsó gondolatom..

     

    ez így nem normális.

     

    Párkapcsolatban élek, na azt meg asszem nem kell részleteznem, hogy a férfiak mennyire képtelenek az ilyesfajta társalgásra... (bár néha inkább így nézek ki emiatt: )

     

    Szóval csajok, ki az aki képes társalgás, barátkozás, tervezgetés, pletykálkodás nélkül élni??? ÉN NEM... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (0)
     
  7. 2010. november 4. 13:07120.

    Sziasztok!

     

    Keresem "igazi" budapesti barátnőmet :) Barátnőimet. Vannak barátnőim, de nagyon messze. Lassan két éve elmúlt, hogy Budapesten élek és a kollegáimon kívül nem ismerek senkit. Rájuk nem tudok úgy tekinteni mint a barátaimra. Igazán jó kapcsoaltot is sikerült kialakítani, de nem barátság.

     

    Ez a fogalom olyan megfoghatatlan tud lenni. Minden és semmi. Kersem azokat akik éjjel felkelnek értem és átjönnek a város másik végébe ha épp ott vagyok és segítenek mert hasonló helyzetben ugyanezt teszem én is.

     

    Elfogadom, hogy nehéz barátságokat "kötni" kicsit mint egy házasság az jutott most eszembe. Meg tudjuk vállogatni, hogy kivel szeretnénk eltölteni a szabad időnket.

    Szeretném, hogy bármikor hívhassuk egymást mikor szükségét érezzük és nyíltan, őszintén mondjuk meg a másiknak ha az épp zavar. Nem szeretnék játszmákat, manipulációt. Erre ott az egész környezetünk :)

     

    Visszajelzést, közös jó és rossz emlékeket, odafigyelést szeretnék. Ja és még mindig "csak" a jó barátságra gondolok.

    Az is bennem van még, hogy ha nem is leszünk a "legjobb" barátnők vállalom a jó barátnőt és adom is :)

     

    Mindenkinek minden jót! Kati

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  8. 2010. október 8. 19:17119.

    Sziasztok!

     

    Nem olyan régen regisztráltam az NLC-re. Én is barátnőt keresnék mert olyan igazi azt hiszem még soha nem volt. Bp-en élek, párkapcsolatban. Számomra is, mint oly sokaknak nagyon jól esne elbeszélgetni az élet dolgairól. napi és csajszis dolgokról és időnként kiengedni a gőzt kirándulás, mozizás, kávézás stb. útján. Ha esetleg valakinek felkeltettem az érdeklődését szívesen várok választ.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_352308
    Torolt_felhasznalo_352308
    2010. október 8. 18:30118.

    Sziasztok,

     

    Úgy néz ki,sajnos a mai talin nem tudok ott lenni,pedig nagyon vártam:(

    Esetleg, ha máskor mentek valahová, szívesen veletek tartanék:(

    Elnézést mindenkitől:((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298667 (117)
    2010-10-08  09:44
  10. 2010. október 8. 09:44117.

    Sziasztok,

     

    Na ide is írok:

     

    Akkor ma este 9-kor a MOszkva metrókijáratánál leszek a Barátnőmmel. Mindketten Pestiek vagyunk, magas szőkék. Csak megismerjük már egymást:)

     

    előzmény:
    cimby (115)
    2010-10-07  10:16
  11. Torolt_felhasznalo_352308
    Torolt_felhasznalo_352308
    2010. október 7. 17:23116.

    Szia,Sziasztok!

     

    Akkor én is ott leszek 9-kor a metrókijáratnál:) Csak ismerjük meg egymást

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298667 (114)
    2010-10-06  09:28
  12. 2010. október 7. 10:16115.

    Sziasztok!

    Én is szívesen becsatlakoznék, ha még lehet. Rólam azt kell tudni, hogy 27 éves vagyok, szingli, bp-en élek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  13. 2010. október 6. 09:28114.

    Szia,

     

    Jajj de örülök, egyre többen!!! Jó lenne összekovácsolni egy jó csapatot!:)

    Én azon leszek!!!

     

    Akkor pénteken találkozhatnánk a Moszkva téri metrókijáratnál 9-kor? 

    Vagy ha késel/késtek akkor feljöttök a Moszkvabisztró helyre, ott leszünk!

     

    Várom nagyon már!

     

    Trisa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_684389 (113)
    2010-10-05  08:33
  14. Torolt_felhasznalo_684389
    Torolt_felhasznalo_684389
    2010. október 5. 08:33113.

    Sziasztok! :)

     

    Én is szeretnék csatlakozni, sajnos az régebbi barátaimmal megszakadt a kapcsolat, távolság meg egyéb okok miatt.

    Szabadidőmben szívesen megyek moziba, sportolni, bulizni, stb.

    Aki szintén egyedül érzi magát, és nem akar otthon ülni, írjon nyugodtan! :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_352308
    Torolt_felhasznalo_352308
    2010. október 2. 18:45112.

    Szia,

     

    Reméljük összejön egy jó kis lánycsapat:D 

    Én is  szeretek kirándulni, bulizni is jó lenne néha:)

    Szívesen elmennék:):)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298667 (111)
    2010-10-02  15:31
  16. 2010. október 2. 15:31111.

    Szia,

     

    Abszolút megértelek. Nekem volt egy nagy baráti társaságom, de lemorzsolódtak és most hiányzik újra egy olyan csapat, ahol lányok vagyunk, akikkel elmehetünk kirándulni, kávézni, bulizni, vagy csak simán beszélgetni, bármit...Ezért találtam ki egy Barátnőmmel, hogy jövő pénteken elmegyünk iszogatni a Moszkva téren egy pubba, oda hívtam a fórumról is embereket, ha gondolod gyere, szívesen várunk. Barátnőm 34, én 30 vagyok, mindketten szeretünk élni, bulizni, beszélgetni, stb... de emelett az emberi értékek is fontosak, sőt, sokszor órákig csak beszélgetünk! Szívesen várunk ha szeretnél új barátnőket!

    Üdv: Trisa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_352308 (106)
    2010-09-20  15:01
  17. Torolt_felhasznalo_352308
    Torolt_felhasznalo_352308
    2010. szeptember 30. 21:41110.

    Szia,

     

     

    Köszönöm,hogy irtál:)

    Én 32 éves vagyok, Budán lakom a 11.kerületben. Én is probálok még bizni, hogy sikerül barátnőkre szert tennem és kialakulhat egy olyan barátság, ami nemcsak pár hétig tart. 

    Fót nincs olyan messze

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_387325 (109)
    2010-09-30  20:50
  18. 2010. szeptember 30. 20:50109.
    Szia! Örültem a levelednek, én is szívesen barátkoznék veled, Bp. mellett lakom, Fóton, de sokat vagyok bent pesten. Írj magadról,szívesen megismernélek! Üdv: Rita
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_352308 (108)
    2010-09-30  08:58
  19. Torolt_felhasznalo_352308
    Torolt_felhasznalo_352308
    2010. szeptember 30. 08:58108.

    Szia,

     

    Én szívesen barátkoznék Veled:) bp-i vagy?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_387325 (107)
    2010-09-29  09:03
  20. 2010. szeptember 29. 09:03107.
    Sziasztok! Én is barátnőt keresek, sajnos a régit elveszítettem, de hiszem, hogy van még igaz barátnő! Üdv: Riri
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_116446 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_352308
    Torolt_felhasznalo_352308
    2010. szeptember 20. 15:01106.

    Sziasztok!

     

     

    Én is hasonló gondokkal küzdök, esetleg csatlakozhatnék hozzátok?

    32 éves bpi lány vagyok...jó lenne valaki,akivel el lehetne menni ide-oda, és akit barátnőmnek mondhatok......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_858447
    Torolt_felhasznalo_858447
    2010. szeptember 1. 08:36105.

    Szia!

     

    Nekem valahogy sosem voltak igaz barátnőim, vagy akiket annak hittem, ők nem voltak azok. Ezért kezdtem a fórumba írni.  Tényleg jó lenne megbeszélni az embernek a dolgait valakivel,meg időnként ha van rá mód és lehetőség csajszis programokat szervezni.

    előzmény:
    kicsifüles (104)
    2010-08-30  12:48
  23. 2010. augusztus 30. 12:48104.

    Szia!

     

    Nem is tudom ,hogy hirtelen mit is írjak. Igazából elég furcsa,hogy a neten próbálok barátnőt keresni. Még soha nem próbáltam, de már nagyon el vagyok keseredve, hogy nincs kivel megbeszélni a dolgaimat! És ezek nem negatív dolgok, nem akarok senkire rázúdítani szomorú dogokat. De jó lenne a jó és vidám dolgokat is megosztani!

    Természetesen én is szivesen "meghallgatnám", ha gondja- öröme van valakinek.

    Te miért kezdtél ebbe a fórumba írni? 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858447 (89)
    2010-08-12  07:46
  24. 2010. augusztus 25. 17:47103.

    Sziasztok

     

    Én is barátnőt keresek, lehetőleg Szekszárdon. 20 hetes kismama vagyok.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  25. 2010. augusztus 23. 21:20102.

    Nekem épp ez a jó,végre nem abból áll egy barátság témája,hogy "milyen rucit vegyek,mit vegyek fel,hogy rakjam ki a mellem stb..."

     

    A pasikkal több mindenről lehet beszéln,persze nekem is volt olyan aki idővel többet akart,de én nem és azóta nem is hallottam felőle. Nem is bánom...

    előzmény:
    szempilla84 (98)
    2010-08-23  15:42

Címlap

top