Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kezdjuk ujra
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10
Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.
Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.
Mielőtt elköszönnék, még két bizonyítéka annak, hogy nem veszett ki belőlem a homo ludens.
1. - 2. Szöcske, tücsök vagy kabóca? Fogalmam nincs, de ugye nem hagyhattam ki?
3. - 4. Mint ahogyan az árnyjátékot sem a könyvszekrény fölött…
***
Majd azt is elmesélem, hogy az előző timráti munkanapon milyen fantasztikus irodalmi élményekben volt részem. Megnyugtatásotokra: illusztrációk nélkül.
További szép napot és a legjobbakat!
Még két kép erről az útról. Aztán leszálltam és alig 5 perc múlva indultam tovább, Tel-Avivba, majd rövid óra elteltével hazafelé. Nagyon örültem, hogy a járt utat elhagytam a járatlanért.
A felfedezés öröme mindennél erősebb!
Még mindig az utazás képeit látjátok. Feltett szándékom, hogy legközelebb fordítva teszem meg ezt az utat, és a másik oldalt fényképezem, szerintem az sokkal izgalmasabb.
Ebben a sorozatban már feltűnnek a "civilizáció" jelei, feltételezem, hogy Ramle, illetve Ludd ipari zónáját látjuk messziről. Amúgy az egész út mintegy 25 percig tart és a sebesség bizony érezhető.
Erről a nagyon szép versről Kolozsvár jut eszembe, majd az egyik közeli tervem: újra és utoljára el kell olvasnom sok-sok, 32 év alatt összegyűlt levelet, sőt mi több: közel 60 év családi levelezését is el kellene már rendeznem. Marad-e mindenre idő? Vagy a pusztulásba vész? Na tessék: ettől a verstől máris olyan végrendelkezős hangulatba libbentem! Gyorsan ki belőle!
***
Tegnap illusztrálni kezdtem első vonatozásomat Jeruzsálemből el egészen a repülőtérig. Ott aztán átszálltam, mert egy másik találkát beszéltem meg valakivel, aki fiatal ember létére az izraeli magyar nyelvű sajtó történetét kutatja. Igazán izgalmas téma, sok sikert kívántam és átadtam neki néhány birtokomba került ritkaságot. Hja, és még mennyi hasonló akad ebben a lakásban!
***
Nem folytatom ezt a témát, hisz' soha nem lenne vége. Inkább felteszem a többi képet, aztán elhagyom a topikot, mert ezernyi dolgom van, legalább a felét el kellene végeznem!
A sorozat olyan tájakat örökített meg, amelyek ebből a szögből teljesen ismeretlenek voltak számomra, mintha külföldön lettem volna!
Jó reggelt, jó új hónapot, nekünk itt Izraelben jó hetet, mindenkinek jó vasárnapot!
Megint összegyűlt sok-sok mondanivalóm, lássuk mennyit enged át a rendelkezésemre álló idő.
Dsida Jenő: Szeptember
Pirosodik a vadszőlő-levél.
Most megint régi leveleket olvasok.
Délután hideget fúnak a völgyre
a halaványkék havasok.
A hunytszemű, kisanyás békességet
most újra meglelem,
a békét, melyet úgy megédesít
krizantém-illatával a végső sejtelem.
Ha most jönnél, kezem csak így maradna,
ahogyan itt a térdemen henyél.
S azt mondanám:
Pirosodik a vadszőlő-levél.
1934
Felépült, megépült végre, eléggé hosszadalmasan, a Jeruzsálem és a Ben Gurion repülőtér közötti vasúti vonal, amely egyszeri átszállással Tel-Avivig, illetve az északi országrészig hosszítható, ha az utasnak így felel meg. Eleinte technikai zűrök voltak vele, de már zavartalanul működik. Nekem tökéletesnek tűnt és mindenképpen izgalmasnak, hiszen először utazhatok ezen az útvonalon.
Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy az elején sehogyan sem akart kibújni a hosszú-hosszú alagútból, és utána is főleg a föld alatt folytatta útját, de amikor rövid időre felszínre bukkant, maga volt a csoda, hiszen fogalmam sem volt, hogy merre járunk. Kattintgattam is, mert annyira ismeretlen volt a táj, mintha idegen országban lennék.
A fényképezővel kezdtem a fotózgatást. Itt még biztosan a Júdeai hegyekben, Jeruzsálem környékén robogtunk. >>>>
Jó reggelt az én hónapom utolsó napján - szép hónap volt, igaz, hogy munka szempontjából kevésbé eredményes, no de kitaposta az utat a holnap kezdődő szeptembernek.
Hét végére ígértem, és vágjunk bele.
Kedden éppen a dzsungelben figyelgettem a kosztosaimat, miközben a hátsó zsebemben megszólalt a telefonom, mint egy igazi SOS, ugyanis megkértek, hogy szerdán próbáljak meg a fővárosba utazni.
Át kellett szerveznem összes tervemet, de másnap kora reggel már a Jeruzsálembe tartó autóbuszon ültem. Akár el is szunnyadhattam volna, de inkább azon gondolkoztam, hogy izraeli életem közel 32 éve alatt hányszor tettem meg ezt az utat, fel Jeruzsálembe, és arra az eredményre jutottam, hogy bizony már közel 100 lehet az a szám! Durván számítva, évente - legalább - 5 alkalommal! Nem mondhatnám, hogy kényeztetett a sors, de ebben nagy-nagy szerencsém volt: akkor utazom a milliók által sokszor hiába áhított Jeruzsálembe, ahányszor csak kedvem támad rá, és mi ez, ha nem kiváltságos szerencse?!
Bankügyleteket kellett intéznünk, milliószor aláírnunk, hamar le is zavartuk a feladatokat aztán négyen - jó barátok - leültünk egy közeli kávéház teraszán, hogy egy-egy kávé, narancslé mellett megtárgyaljuk a világ összes gondját-baját. De jó is lenne, ha a mi civilizált vitánk, vagy inkább eszmecserénk például szolgálhatna annak a sok mocsoknak, ami az interneten és a média összes többi csatornáján árad! Pedig így is lehetne, csak kevés jóindulat, jóakarat kellene hozzá!
Nem maradt időm, hogy a Húrok Hídjáról újabb fotót készítsek, de felteszek egy-két képet arról a helyről, ahol ültünk: maga volt a béke szigete, varázslatos környezetben, ráadásul kockás abroszok
fölött! (az elsőt mobillal, a másodikat a Canonnal fényképeztem, lényegében a látvány ugyanaz). 
>>>>
Nagyon kellemes társalgásunk végén egyik percről a másikra úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a megszokott útvonalat, annál is inkább, mert másik találkozót is szerveztem arra a napra, Tel-Avivban, amolyan két legyet egy csapásra módon.
Egy nappal később: neked is jó estét Tanaria és természtesen minden errejárónak, látogatónak.
Éppen hazafelé buszozok, Timrátról, itt nálunk már öreg este van.
Ma ismét szembesültem fájó tudatlanságommal, mert ma a múlt héten megkezdett újabb munkafázissal foglalkoztunk, nevezetesen a nemrég megtalált füzettel, amely magvas idézeteket tartalmaz javarészt klasszikusoktól, az 1926 és 1935 közötti időszakból, Y. anyukájának keze írásával.
Azt a mindenit, olyan könyvekből, amelyekről nem is hallottam. Ha lesz időm, a hét végén majd bővebben, hiszen még a tegnapi kalandjaimról sem meséltem
Ismét ingergazdag az életem.
Mindjárt leszállok, jó éjszakát!
Szép estét!
Léleksimogató képek. Köszönöm!
Jó éjszakát!
És nem csak a virágos utak hoznak örömöket az életünkbe, hanem néhanapján a cicáink is. A képen Muszika látható, aki kényelmesen ráfeküdt az egeremre, és itt éppen a billentyűzetet igyekszik birtokba venni.
1. Ha már virágos utakról beszélünk, hadd említsem meg, hogy tegnap reggel, amint lassan-lassan araszolgattam felfelé a lépcsőkön, észrevettem, hogy mellettem sok-sok kairói hajnalka virít, és persze, hogy meg is kellett örökítenem.
2. Szemben a tűzvirágfával a hibiszkuszfa se hagyja magát.
3. Egyik virágját közelről is megmutatom, csakis azért, mert olyan szép!
Hűha, jó nagy bakot lőttem! Ugyanis véletlenül felcseréltem a képeket és a harmadiknak semmi köze a tűzvirágfához, hiszen a képen (elsőként megismétlem) látható virágok fuksziák egy közeli bokorról.
1. Szóval ezek fuksziák,
2. amelyek egy egészen közelről látott tűzvirág-példány helyét foglalták el. Zs. barátnőm tartotta a virágos ágat, hogy fotózáskor előttem lehessen.
Megint szembejött velem egy gyönyörű gondolat. "Ha virágos az út, ne kérdezd hová visz!" Anatole France-tól származik az idézet.
Történt ugyanis, hogy az idei nyáron valahogy elmaradt az inkább júniusban nyíló tűzvirágfa fotózása, pedig amióta belopta magát a szívembe, nemigen maradt megörökítés nélkül. Tegnap viszont rácsodálkoztam a negyedünk központjában, egy buszmegálló mögötti példányára, amely bizony még most, augusztus végén is tele volt virággal! Nem hittem a szememnek, de bizony megtörtént! Éppen a barátnőmmel találkoztunk, igyekeznem kellett volna haza, de átmentem - jó nagy kerülővel az átjárók miatt - az út túlsó oldalára, hogy Zs. lelkes asszisztenciája mellett megörökíthessem ezt a későn nyílt idei tűzvirágot. Valaki egyszer azt mondta, szakemberként teljes biztonsággal, hogy a fa Indiából származik, és ma végre megtudhattam, hogy ezt tévesen sajátítottam el így, mert nem India, hanem Madagaszkár az igazi szülőhelye!
Böngészgetés-kutatgatás közben rábukkantam az itt megőrzött internetes oldalra, ahonnan a fenti idézet is származik. Megint okosabbak lettünk egy hajszálnyival, ugye? Ha kedvetek tartja, sok virágos utat bejárhattok az oldal segítségével!
Jöjjenek hát a tegnapi fotók: >>>>
Szervusztok!
Néha azért bekukkantok, hátha ti is?
Eléggé zsúfoltak mostanában a napjaim, és mert az az érzésem, hogy ti se vagytok éppenséggel virágos hangulatban, hadd virágozzam fel a topikot.
Előtte azonban a múlt heti timráti fényekkel kezdeném. A múlt szerdán, alkonyat előtt igazán különleges fények voltak, hátha bátortalan megörökítésük visszaad valamit abból a szépséges ragyogásból.
Ha nem, akkor is megpróbáltam…
Szervusztok, jó reggelt!
Ismét kihagytam néhány napot, pedig bőven lett volna írni- és közölnivalóm. A baj csupán az, hogy nyomasztó munkagondjaim vannak, magyarán: nincs kedvem a feladathoz, de megígértem, és valahogy túl kellene tennem magam rajta. Persze, nem az elvárt minőség rovására. A másik baj - és ez a nagyobb -, hogy nem tudok huzamosabb ideig a gép előtt ülni, mert nem engednek a fájdalmaim. Bánatomban nagykanalas olvasmányokhoz menekülök, ilyenkor kell a romantika, és "minden jó, ha a vége jó" típusú olvasmányokban keresem a "vigaszt", olyan akár a gyerekeknek az esti mese. Aztán a napi valóság talaján kell folytatni a napot
…
Na, jól elpanaszoltam a bajaimat. De jó, máris jobban érzem magam!
Tegnap este aztán egyéb olvasmányok után kutattam a polcaimon, találtam is igazán komoly könyvet és azzal át is mentem a mába. Lénárd Sándor: Völgy a világ végén és más történetek, Magvető, 1973. Ilyenkor aztán valóban szégyellem a nagykanalasokra fordított drága időt. Nem is értem, hogy miért nem ismertebb, hiszen egyike volt a múlt század legnagyobb polihisztorainak és olvasmányos, gördülékeny minden sora! Tanul tőle az ember. Ki ismeri közületek? Sorsa, élettörténete ugyancsak érdekes!
Tegnap, tegnapelőtt két topiktársunkkal is beszélgettem a "vacakon", illetve messengeren, Tanariával és Alsórákosi-Marikával. Jó volt, és az is, hogy nem kellett a gép előtt ülnöm, hanem kényelmes ágyikómból cseveghettünk. Margaret-Marika is küldött e-mailt, nagyon megráztak sorai, szeretném, ha megbocsátaná, hogy még nem válaszoltam, de rövidesen erre is sor kerül.
Ha legközelebb a géphez ülök, majd folytatom, jó?
Addig is szép napot!
Szép estét!
Köszönöm, hogy kicsit én is részese lehettem ennek a szép napnak!
Szép a csokrod!
Jó éjszakát!
Ibikem!
Aktivaltam magam
e-mailben, nevnap/szuletesnap.
Legyszives emlitsd Tanarianak es Marikanak.
Udvozettel M.
Jó reggelt!
Tegnapi értékelésedhez hozzáfűzném Tanaria, hogy nagyon szerettem volna, ha velünk vagy, hogy részed legyen belőle. Szerintem több is volt az, mint hangulat, volt benne valami ősi, elementáris, valami, ami visszavitt a kezdetekhez, vagy még korábbra: az anyaszív lüktetéséhez. Ésszel fel sem fogható hatása volt, ám az is lehet, hogy másodjára már nem érezném ugyanazt. Három elgondolkoztató pontot tett az elmúlt hét végére.
Arról a szombat estéről van még két megmutatni való fotóm. Nemigen szoktam embereket fotózni, most viszont megtettem, két okból: egyrészt azért, hogy illusztráljam a békés hangulatot, amelyben már nem csak a kütyükké a főszerep, hanem a nyugalmas beszélgetésé, az együtt-ballagásé, másrészt, hogy az előbbi videó helyszínét is közelebbről mutassam, és hogy utolsó pillantást vethessünk a tengerre.
Végül megmutatom a születésnapi virágcsokromat, ettől is különleges lett az a nap.
Aztán indulok Timrátra, mert munka van!
További szép napot!
Hangulatos lehetett. Egy ismerős alakot láttam.
Szép napot!
Csodálatos felvételek! Nagyon szeretem a tengert, de ebben a fényben, varázslatos! És az ég is!
Miközben a homokban tapicskoltunk, egy fantasztikus ritmus követett bennünket és ahogy kelet felé haladtunk, egyre erősödött.
Végül ez lett az esténk fénypontja - annak ellenére, hogy kissé tájékozottabbak is lehettünk volna, ugyanis jó pár, legalább öt éve, néhány idős dobos egy sikeres dobegyüttest alapított, és a főleg idősebb korosztályból való zenészek minden szombat este, fél héttől - nyolcig, vagy még tovább dobkoncerteket rendeznek a parti sávval szembeni teraszok egyikén.
A YouTube-on találtam róluk egy 2014-es felvételt: https://www.youtube.com/watch?v=_mgyc8xRgfw&feature=youtu.be - nagyon jók!
Leültem a csoport közelében, behunytam a szemem és az őserdő pulzálását véltem hallani, vagy akár egy óriás lény szívének ritmikus dobbanásait.
A harmadik és negyedik képen a dobkoncert színhelye. A dobokat körben helyezték el, a kör közepén vállalkozó szellemű lányok.asszonyok táncoltak a dobok ritmusára. Jó volt nézni!
***
Mára elég - ugye?
Még egy csipetnyi türelmet kérek - közben a tengerpart életét követhetjük. Kattintgatás közben a hullámok simította lapos kavicsokat és kagylókat gyűjtögettem a fövényben. Ez is az egyre ritkább kirándulásaim része - ki nem hagynám!
Tanaria, itt-ott egy ismerős alakot is felfedezhetsz, lássuk sikerül?
Köszönöm, Tanaria, de ez még semmi. Mert a java csak ezután jön.
Még négy kép, amelyeket a parti fövényben állva fotóztam, aztán elővettem a telefont és azzal folytattam - nem bántam meg. Majd meglátod. Az az egy kép, amit a WatsApp-on küldtem abbam a percben, amikor fotóztam, nagyon gyenge lett, utólagos elnézésedet kérem érte.
Még folytatom egy kicsit - engedelmetekkel. Aztán vagy megnézitek, vagy nem, én jó mórként teszem a kötelességemet.
Azért is szeretem a tengerparti naplementét, mert évtizedek óta lesem azt a bizonyos zöld villanást, amihez még mindig nem volt szerencsém. Pedig nem szeretnék addig meghalni, míg egyszer meg nem pillantom!
Tényleg izgalmas naplemente a tengerrel együtt!
Szép volt!
Ismét itt.
Az előzőben elkövettem egy bakit - mikor nem? A harmadik és negyedik kép ugyanaz - pedig a sorozat sokkal több képből áll, és csodák csodája, nem telefonnal, hanem a fotómasinával követtem azt el.
Engedelmetekkel folytatom a napnyugta pillanatainak - számomra - izgalmas dokumentálását, aztán a megkezdett történetet is folytatni szeretném. Az pedig, ígérem, varázslatos téma lesz.